Tolna Megyei Népújság, 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-06 / 5. szám
1957. JANUÁR 6. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSÁG 3 ► Gondolatok a magyar szocializmusról [ . - VITS - I Történet a Farkasról és a törvényességről Ma már a gondolkodó emberek többsége előtt világos, hogy a régi módon gazdálkodni nem lehet. Nem folytathatjuk azt a csőd-politikát, mely szép lakkozott számok mellett kevés eredményt hozott a dolgozóknak. De ha a régi módon nem gazdálkodhatunk, mert esztelenség lenne, akkor hogyan, milyen úton járjunk a jövőben. Ez ma még igen vitatott kérdés és vitatkozni is kell rajta. Nem szabad várni, hogy majd helyettünk egy agytröszt szabja meg a gazdálkodás módját és rendszerét, számukra csak a végrehajtás feladata háruljon. Mindenki, aki hozzáértő és szívén viseli a nemzet sorsát, részt kell, hogy vegyen a jövő gazdaságának kialakításában és nem szabad hagyni, hogy a hozzá nem értők erőszakolják rá a népre. Ezt az alkalmat ragadom meg, hogy egyes kérdésekről már korábban is kialakult véleményemet elmondjam. Már hosszú ideje igen komoly problémát jelentett az iparcikkek minőségének és választékának javítása. Próbálták különböző prémiumokkal, versenyszervezéssel és egyebekkel javítani a helyzeten. Mindezek azonban komoly eredményhez nem vezettek, mert a vállalatuk életében a legfontosabb a forint-terv teljesítése volt. A forint-terv teljesítése lebegett minden vállalat szeme előtt és azt tűzön-vízen át teljesíteni kellett még akkor is, ha anyagpazarlással — sőt ez még jobban hozzá is segítette — járt együtt, vagy a minőség rovására ment. Nem egy esetet hallottunk már, hogy a vállalatok nem sokat adnak a választékra, mert ez gazdaságilag hátrányos számára. Például a Fehémeműgyár jobban tudta teljesíteni forint-tervét, ha csak nagy méretű férfiingeket gyártott, stb. Tervszerűség ide vagy oda ezt nem lehet ésszerű gazdálkodásnak nevezni. Mindennek az okát két dologban látom: Először a vállalatok megkötöttsége, felülről való bürokratikus vezetése. Másodszor az a tény, hogy a vevők (kereskedelmi szervek és a tényleges fogyasztók) ki voltak szolgáltatva az eladóknak, az ipari üzemeknek. Sőt, ha valamelyik szerv kifogást mert emelni egy ipari vállalatnál a minőség vagy a késedelmes szállítás miatt, akkor az ipari vállalat, mintegy büntetésként beszüntette a szállítást, vagy más módon próbálta megtorolni. A vevők pedig örültek, ha kaptak valamilyen árut. Az egészséges a for. dítottja lenne. Az ipari üzemek versengjenek a vevőkért. A vevő legyen az az ellenőrző szerv, amely elsősorban megmondja, hogy egy áru jó-e, rcssz-e, megveszi-e vagy sem. Tehát a kereskedelemnek, ne kelljen mindent megvenni az ipartól. Ez százszorta jobban ösztönzi a vállalatokat arra, hogy javítsa a minőséget, mint a legjobban kidolgozott prémium- rendszer, vagy prémium-feltétel. A keresletnek és a kínálatnak az az alakulása legyen az a barométer, amely jelzi, hogy egy-egy vállalatnál jól gazdálkodnak-e vagy rosszul. Mindehhez azonban nagyfokú önállóságra van szüksége a vállalatnak. A gazdasági életnek egy igen fontos jellemzője az árrendszer. Az elmúlt időkben igen sok szó esett az értéktörvényről, annak „tudatos“ felhasználásáról, stb. De az elmúlt időszak gazdaságpolitikájának egyik jellem, zője volt az értéktörvény tudatos megsértése, amit árrendszerünk is tükrözött. Egyes iparágakban, egyes iparcikkeknél az áraknak — az értékrészek figyelmen kívül hagyásával való — megállapítása azt eredményezte, hogy bár a vállalat egyébként rosszul dolgozott, mégis nyereséges volt, mások viszont ha kitették a lelkűket, akkor sem tudtak jövedelmezően termelni. Evvel a jövedelmezőség és veszteség fiktívvé vált. Mindezt elfogadható módon indokolni nem tudták és nem is lehetett. A bűvös-szó a „felsőbb népgazdasági érdek“ volt. Gazdaságunkat olyan alapokra kell helyezni, hogy a nyereség ott jelentkezzen, ahol az keletkezett, olyan árrendszer kell, amely hűen igazodik az értékarányokhoz. Ekkor majd kiderül, hogy melyik az a vállalat, amely tényleg jól dolgozik és melyik az, amelyiknek portáján nincs minden rendben. t A gazdasági jövedelmezőségnek ► és a népjólét emelésének fontos té- ► nyezője az önköltségcsökkentés és a £ munka termelékenységének emelése. I Ez a két fogalom azonban igen kese- ► rűvé tette a dolgozók szájaízét. mert* a saját bőrükön érezték, hogy a t Gerő-féle gazdaságpolitikában az l önköltségcsökkenés az ő bérének ► csökkenését, a munka termelékeny-► ségének növelése pedig, normájának £ növelését, a munka intenzitásának £ fokozását jelentette. Milyen gazdaság ► az, ahol a munkás bérével krajcáros-^ kodni kell, hol a béralaptúllépés a ► legnagyobb szentségtörésnek számii, l de ugyanakkor büntetlenül lehet ► nyersanyagot, stb pazarolni? ► Az a véleményem, hogy a gazda sági élet egyetlen pontján sem lehet p rendelkezésekkel, határozatokkal, at mutatószámok ezreivel helyettesíteni ► a gazdasági élet objektív törvényért. ► Számtalan véleményt h állottám ► már, hogy a gazdasági élet nagyfokú t liberalizálása, végül is anarchiához, ► a gazdasági javak tervszerűtlen ván- - dorlásához („tőkeáramlásához“) és £ végül is válsághoz vezet. V élemé- £ nyem szerint ezt megakadályozni * csak úgy lehet, ha az állam, a nép- ► gazdaság legfőbb arányait érintő be- ► ruházásekat felsőbb szinten mégha- f tározza és megszabja. Ez elejét veszi l az anyagi javak tervszerűtlen vén- ► dorlásának másrészt, ha az állam tar- > talékokkal rendelkezik, ezzel a keres- f let és a kínálat egyensúlyát fenn* tudja tartani. És az a konkurrencia. ► melyet a vállalatok önállósága elő- ► idézhet, nem hogy fékezni fogja a * gazdaság fejlődését, hanem nagy mér-* tékben ösztönzi azt. A gonosz Farkas a folyóparton sétálgatott s arra gondolt, hogy milyen jó lenne gyenge nyúlpecse- nyét enni. Nem volt éhes a Farkas, szó sincs róla, csak éppen mohó volt és falánk és mindig szeretett volna nyúlpecsenyét enni. Amint így sétált, egyszerre megpillantotta a kis Nyulat, aki gyanútlanul ballagott a virágok között s örült a tavasznak és az életnek. A szíve csupa jóság volt és ártatlanság s talán fütyöré- szett is, ha ugyan a nyulak egyáltalán tudnak fütyörészni. A gonosz Farkas egyetlen ugrással mellette termett. — Most megvagy gonosztevő, — rivállt az ártatlanra. — Ezer szerencse, hogy elég éber voltam s idejében lelepleztelek. A kis Nyúl értelmetlenül nézett a gonosz Farkasra. — Nem értem, hogy mit beszélsz, — mondta és mosolyogni próbált. — Itt sétáltam a folyóparton a vidám füvek és a boldog virágok között és arra gondoltam, hogy milyen jó élni. — Álnok vagy és hazug, — ordította a Farkas. — Pedig, ha őszintén és töredelmesen beváltánál mindent, az még talán segítene rajtad. Mert láttam, te megátalkodott, hogy meg akartál ölni. A kis Nyúlnak majdnem leesett az álla. — Meg akartalak ölni? — kérdezte csodálkozva. — Nem akartalak megölni, de jól tudod, hogy meg se tehetném, mert te sokkal erősebb vagy, mint én. A Farkas egy pillanatig elgondolkozott. — No jó, ez igaz, — dörmögte, — de ha erősebb lennél nálam, nem törnél-e az életemre? A kis Nyálba kezdett visszatérni az élet. — Nézd, Farkas koma, — mondta, — ha erősebb lennék, mint te, lehetséges, hogy megölnélek, de erről szó sem lehet, mert gyengébb vagyok. — Ne magyarázkodj, ne magyarázkodj, te álnok, kétszínű Nyúl! _ o rdított magából kikelve a Farkas. — Arra felelj inkább, ha megölnél, akkor nyilván fel is falnál, igaz? A kis Nyúl egyik ámulatból a másikba esett. — Hogyan ehetnétek meg, te meg. tévesztett Farkas, amikor nem is vagyok húsevő, — mondta szelíden. A Farkas ismét elgondolkozott. Az igaz, hogy nem vagy húsevő. De tegyük fel, hogy húsevő lennél, akkor csak megennél engem, nem igaz? A kis Nyúl ismét mosolygott, de ebben a mosolyban már rettegés is volt. — Nézd csak, — mondta, — ha erősebb lennék, mint te és ha húsevő is lennék, hát nem mondom, akkor lehet, hogy megölnélek s az is lehet, hogy akkor meg is ennélek. De nincs így, tehát ne is beszéljünk róla. — De igenis, beszéljünk róla, — üvöltötte a Farkas. — Mert ezzel beismerted gyalázatos szándékodat s ezer szerencse, hogy elég éber voltam s ezzel sikerült megmentenem az életemet És ezzel hirtelen mozdulattal kitekerte a Nyúl nyakát s a következő pillanatban felfalta a szent Törvénytelenség nevében. CSÄNYI LÁSZLÓ Besze László közgazdász A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Kovács Antal regölyi lakos arról ír szerkesztőségünkhöz küldött levelében, hogy három szobás házát négy éven keresztül iskola céljára használták. Mint írja, az iskolát másik házba helyezték át, így felszabadult a lakás amelyre a földművesszövetkezet jelentette be igényét, holott neki és családjának is szüksége lenne a házra. Végül arra kér felvilágosítást, mi az eljárás abban az esetben, ha az illetékes bérlő nem fizetett lakbért. • A levélre szerkesztőségünk az alábbiakban válaszol: Amennyiben az ingatlan, jelen esetben a ház nem alkalmi, hanem magántulajdonban van és 3 szobánál nagyobb, igénybeveheti saját, vagy családja számára. Abban az esetben, ha a ház magán tulajdon, de három szobánál nagyobb, a saját szükségletén felüli lakrésszel a tanács rendelkezik. Ami a lakbérkövetelést illeti ha megegyezés útján nem tudnak közös nevezőre jutni, forduljon a bírósághoz. ► HAAJ.AAAAAAAAXAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAá AAAAA 800 000 forint értékű pirospaprikát foglalt le a kalocsai rendőrség Szek- szárdon. Mint köztudomású, napjaink ban rendkívül nagymértékben megindult az üzérkedés a pirospaprikával. A paprikát nagymennyiségben Kalocsáról és a kalocsai járásból szál. lítják az üzérkedők. Egy ilyen üzérkedő társaság nyomán indult el a kalocsai rendőrség és Szekszárdon nemrégiben sikerült lefoglalnia 800 ezer forint értékű pirospaprikát. Az is köztudomású, hogy a paprikakereskedelem állami monopólium. A rendőrség kezére mintegy 70 mázsa pirospaprika került. Ez után a meny- nyiség után, — ha sikerül' eladniok az üzérkedőknek — 500.000 forint kára származott volna az államnak. A nyomozás ebben az ügyben folyamatban van. A* alábbiakban személyes élményekről számolok be, amelyeket azokon a forró októberi napokon szereztem, amikor az utóbbi évek bűnös politikájának következtében egyre magasabbra csapott az elégedetlenség hulláma, vér folyt a pesti ntcáa. X beszámoló a Közgazdasági Egyetemen történtekkel foglalkozik, mivel e sorok írója a' Közgazdasági Egyetemen dolgozik és élményei is innen származnak. I. Előzmények A* október 22-i és 23-i események előtt már jóval erjedt, mozgott az egyetem. Az SZKP XX. Kongresszusa után tanárok és diákok egyre határozottabban adtak bangót olyan véleményeknek, hogy nagyon-nagyon rosszul mennek a dolgok hazánkban, hogy nálunk is tiszta vizet kell önteni a pohárba, stb. A pártvezetés nyilatkozatai kiábrándítókig hatottak, május—júniusban is már nagyon forró volt a hangulat. Az 1956. júliusi határozat, Rákosi távozása némileg csillapítókig halott, de felemás intézkedések csak halasztották a kirobbanást. Párt- és DISZ-taggyűléseken, a Potőfi-körben egymás közötti beszélgetésekben, mindenhol a politikai és gazdasági kérdéseink újat, eddigieknél jobbat követellek diákok és tanárok egyaránt. A fő problémák: Gazdaságpolitikánkban magyar viszo- -svunknak mpírfelelőhb módszerek szűkígy történi II. Tömeggyűlések, az október 23-1 tüntetés doltan kell cselekednie. Feladatunk kettős: 1. Az igazi demokratizmus követelése, szélesítése és megteremtése a gazdasági és politikai életben egyaránt. 2. Mindenféle szélsőséges, provokációs és anarchista megnyilvánulás leszerelése és elfojtása. A Közgazdaságtudományi Egyetem Diáknagygyűlése a múltból eredő gazdasági és politikai hibák megszüntetése céljából az alábbi követeléseket terjeszti a legfelsőbb állami és pártszervekhez. Testvéri együttérzésünket és szolidaritásunkat fejezzük ki lengyel elvtársaink harcával. Harcukat követendő példámik tekintj ük. Követeljük : 1. Szégyenletesnek tartjuk, hogy vezető közgazdászaink a legégetőbb politikai és gazdasági kérdésekkel kapcsolatban mély hallgatásba burkolóznak. Követeljük, hogy foglaljanak állást és alkotó módon vegyenek részt a gazdasági kérdések megoldásában. Széleskörű szakköri vitákra támaszkodva tisztázzák országunk gazdasági perspektíváját. A gazdaságpolitikában elkövetett hibákért az illetékeseket — többek között Dereit, Andicsot. Szálait, Kovács Istvánt —- vonják felelősségre. 2. Politikai és gazdasági kérdésekben a legteljesebb őszinteséget és a legteljesebb szocialista demokratizmust Szüntessék meg a gazdasági adatok titkosságát, a zavaró rádióadókat, a nyugati folyóiratok és újságok szabad behozatala elé gördített akadályokat. 3. Az egész magyar nép érdekeit képviselő népfrontpolitikát. Március 15-ét, valamint október 6-át nyilvánítsák munkaszüneti nappá. Legyenek ezek a napok nagy nemzeti múltunk méltó ünnepei. (4..) Folytassunk az ország érdekeinek megfelelően reális gazdasági alapokon nyugvó önálló bel- és külpolitikát. 5. Távolítsák el az állami és a párt; vezetésből azokat — személyre való tekintet nélkül —, akik tudatlanságból vagy rosszakaratból politikai és gazdasági haladásunkat gátolják. Szüntessék meg a káderkicmelést. 6. Helyezzék vissza Nagy Imre elv- társat a legfelsőbb állami és pártvezetésbe. 7. Farkas Mihály tárgyalása legyen nyilvános. Rákosi Mátyástól vonják meg ma is viselt közéleti tisztségeit. Rákosi Mátyást és bűnrészeséit vonják felelősségre. 5. Töröljék el a káderlapokat és szüntessék meg a személyzeti osztályokat. 9. Követeljük a politikai perekben elítéltek szabadonhocsátását. Politikai perekben töröljék el a halálbüntetést. 10. Követeljük a Közgazdász Társaság mielőbbi létrehozását, mely hivatva lesz a közgazdász-továbbképzés központi irányítására. a közgazdász szakma erkölcsi és anyagi megbecsülésének helyreállítására. Ezután a felhívás 11—22. pontja az egyetemi ifjúság speciális anyagi és tanulmányi követeléseit tartalmazza. ^Folytatjuk) GACSÄLYI ISTVÁN legesek. A magasletszamu nem termelő étszám csökkentése, kisebb beraházá- ok, stb. Nyíltan, ország-világ előtt, mossuk isztára becsületünket. Jóvá kell tenni, mennyire lehet, az igazságtalanságokat. Egyetemi hallgatóink szociális viszo- íyait javítsuk meg, a fiatal értelmiségiek nagyobb megbecsülést! A követelé- ;ek jogosságának elismerésén, Ígéreteken dvül nem sok történt. A hangulat izzott. egyetem harcos elszántságát jellenezte a néma, komor demonstráció, 3ajk elvtárs temetésén, október 6-án. Az igyetem teljes létszámmal, egységben, minden különösebb előkészítés nélkül, lémán tüntetett Rajk elvtárs gyilkosai ;llen. A felsőbb párlszervek még a temetéseken részvevők százezres tömegeinek í figyelmeztetését sem értették meg. Az egyetemen közben nyilvánosságra került Rákosi :1955-ös beszéde, amelyben cinikusan beszélt a termelőszövcl kezeti mozgalom erőszakos módszereiről, szidalmazta Tito elvtársat. Az egyetem hangulatát az jellemezte októbei közepén, hogy határozottabban kell ki fejezni állásfoglalásunkat a demokratizá ]r»r?ácí>r+ n Kppcíilpt^rt PIRtiínl fontosak országos és egyetemi viszonylatban és amelyeket megoldhatónak tartott. Ezeket egy felhívásban foglalta össze. A felhívás szövege az alábbi: „Mi, a Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetem hallgatói ,mint a magyar nép fiai, szívvel-lélekkel együtt- '-rzünk és egyek vagyunk a szocializmust építő magyar néppel és az alkotó marxizmus szellemében kívánunk tovább haladni. Azért választottuk a köz- gazdasági pályát, hogy minden erőnket és tudásunkat a dolgozó nép életének jobbátételére, az ország felvirágoztatására és lakóinak boldogabbá tételére használhassuk. Az elmúlt években azonban nemes törekvéseink kibontakoztatásában bűnös fők és kezek gáládul megakadályoztak bennünket. Az a politikai irányvonal, mely a nép szemének bekötésén, a nép szavának elfojtásán, szellemi rabszolgaságon és a legbrutállsabb önkényen alapult, béklyóba" kötötte a nép alkotó tevékenységének és szellemének érvényesülését, szellemi sötétségbe és gazdasági katasztrófa szélére vitte az országot és népünket. Ennek a politikai irányvonalnak képviselői most azon fáradoznak, hogy egyrészt az általános demokratizálódási folyamatot gátolják, másrészt — ameny- nyiben ez nem sikerül nekik —• igyekeznek a forrongó néphangulatot a provokáció és az anarchia irányában fejleszteni, hogy ezáltal igazolják régebbi bűnös politikáinkat, annak helyességét és jogosságát. Ilyen körülmények között minden becsületes és a néphez igazán Tni Miíipmclf öntudatosan ós mpffffonAa egyetemen a gyűlések egymást ér tik. Az egyetem ifjúsága október 22-éi ■agygyűlést tartott, ahol összeállított! izokat a politikai és gazdasági követelő- eket, amelyek megoldása, véleménye zerint, továbbfejlődésünk szempontjából