Tolna Megyei Népújság, 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-27 / 23. szám
6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1951. JANUÁR 21. J A „murit“ megtartották, ele rosszul sikerült Hódít as irodaiam Ezt természetesen nem úgy kell érteni, hogy napról napra újabb tömegek vesznek a kezükbe könyvet, különösen a mai irodalom termékeit, hanem úgy, hogy manapság majdnem minden ember író (és költő) akar lenni. Hogy mi ennek a betegségnek a kórokozója, azt még nem fedezték fel, de annyi bizonyos, hogy ha így megy még sokáig, teljesen író-nemzet leszünk. Én próbáltam kutatni az okokat, és az eddigi megállapításom, hogy az ok teljesen materiális, anyagi eredetű és semmi köze sincs a fogamzáshoz. Tehát ez semmi esetre sem átörökölhető betegség. Egyik ismerősöm, aki szintén döngeti az irodalom kapuját néhány mellékfoglalkozásként, unalmában alkotott■ „művével”, ezt mondta: — Nézd kollégám, legyünk tárgyilagosak. Itt a vállalatnál keresek 1300 forintot. Azt te is tudod, hogy az nem pénz a mai világban. De ha befutott író lennék, havonta tízezrek ütnék a markom. Egy kis szerencsével pedig én is befuthatok. Sőt, már meg is tehettem volna, ha előbb gondolok erre a korlátlan lehetőségre. Azt én is megtehettem volna négy-öt éve, hogy kijelentem magamról nyilvánosság előtt: én művészi toliammal küzdők a békefront rám eső szakaszán, tavaly október előtt pedig beszéltem volna nemzeti felemelkedésünkről és most pedig nem csinálnék semmit. Ezenkívül persze kiderül, hogy kollégám „már régóta próbálkozik” irodalmi alkotásokkal és úgy érzi. hogy „művei” nagyszerűen sikerültek. Az egyikért biztosan megkapna ezer forintot, ha elvinné megfelelő helyre és annyi idő alatt írta meg, amennyi alatt a vállalatnál csak ötven forintot kereshetett volna. A társaságban egy számomra teljesen ismeretlen asszonyka ül. Amikor megtudja, hogy újságírással foglalkozó lény vagyok, otthagyta férjét, odajön hozzám és ! félrehív egy sarokba. Persze én szabadkozom, az ö férjére (daliás termetű ember lévén) és a tulajdon feleségemre (leír- hatatlanul nagy nyelve van) való tekintettel, mire ő azzal húz maga után karomnál fogva, hogy egy nagy titkát szerelné nqjism elmondani, de csak négyszemközt. — Nézze, én önnek őszintén elárulok egy dolgot, ha megmondja, hogy nem beszél róla senkinek és nem ír róla az újságban. Mert én ismerem annyira az újságírókat (itt hamisan rámmosolyog), hogy nagy szenzációt csapnak, ha felfedeznek egy rejtett, vadon nőtt tehetséget. Hogy a szó köztünk, vagyis kettőnk között maradjon, elárulom, hogy titokban én is foglalkozom irodalommal. Még a férjem sem tud róla, akkor csinálom, amikor ő nincs otthon. Mert az ilyenhez egyébként is a magány kell. Már írtam több novellát, de azok nem, tetszettek, eltéptemw őket. Most egy nagyobb terjedelmű regényen dolgozom, egy szerelmes párról szól majd, a címe ez lesz: „Fazekas Gábor esete Kovács Júliával”. (Mintha már olvastam volna valahol hasonló címet.) Az előszót már meg is írtam hozzá, csak még nincs letisztázva. Ügy érzem, remekül sikerült. Nem tudja, hogy hol lehet beiratkozni az írószövetségbe? De a férjemnek ne mondja ám meg. Ügy tervezem, hogy az első honoráriumból meglepem egy Pannóniával, mert nagyon fáj rá a foga. Utána meg magamnak veszek perzsabundát. Egy ismerősöm — foglalkozása mérnök — verseket mutat, s kér, hogy mondjak róla őszinte véleményt. Elolvasom őket. Az még csak hagyján, hogy nincs bennük rím és ritmus, de ráadásul mindjárt észre- veszem, hogy a versek kétharmadát Petőfitől lopta, de olyan formában, hogy annak se füle, se farka nem volt. Ügy néztek ki e versek, mint amikor egy üveg befőtt szilvát beledobnak a szemetes ládába: megismerni, hogy az befőtt szilva volt, de az ember számára már teljesen hasznavehetetlen. Nem akartam megsérteni az ismerősömet, így aztán csak annyit mondtam neki: „E versekről Petőfi jut eszembe”. — Érdekes, az egyik munkatársam ugyanezt mondta — mondja. — Szóval, jók a versek. Tulajdonképpen azért mulattam meg, hogy szerelném őket a lapotokban megjelentetni. Az egészben érdekes csupán az, hogy ha valaki, mondjuk jó mérnök, az még nem mond semmit az írói tehetségről. Es mégis, hány, de hány ember hiszi magáról, hogy igazán tehetséges író, csak erről pusztán azért nem tud még a nagyközönség, meg az a szerv, amelyik a honoráriumot fizeti, mert még nem írt semmit és ugyanakkor nem büszkélkedik. vagy legalábbis kevesebbet a valódi „szakmájával”, amelyiknek valóban mestere. Ha így megy tovább, néhány év múlva az emberek már így mutatkoznak be egymásnak: „Márkus Péter vagyok, író és kazánkovács”. „Tóth Tihamér vagyok, író és hulla- dékvasgyűjtő", „Papp Julika vagyok, író és háziasszony”, „Fábián Zoltán vagyok, író és meteorológus”. Vagyis a fő szakmája mindenkinek az „író” lesz. De most már jó lenne egy olyan „betegséget” is feltételezni, amelyik az olvasásra késztetné az embereket, az ilyen pénz utáni törekvésekben termelt „irodalmi művek” olvaB. F. LÓ-ÜGY Nem mese, de tanulságos. Ha egy kissé esetleg hihetetlen, arról legfeljebb a nagydorogiak tehetnek ,akik 60 forintot is sajnáltak, ezért 3000-et veszítettek. A Petőfi Tsz felbomlásakor a többi megmozdíthatóhoz hasonló történetünk hősét is, egy lovat 3000 forintra értékeltek és odaadtak egy gazdának. A jámbor jószág azonban nem sokáig boldogíthatta gazdáját. Talán afölötti bánatában, hogy elszakították társaitól, vagy mert visszavágyott a közös istálló melegébe. — Ki láthat bele egy ló lélek, rejtelmeibe — szóval nem tudni miért, de megbetegedett. A szerencsétlen igavonó csak nyűg lett gazdája nyakán, s az visszavitte a tér. melőszövetkezetbe. A jobb sorsra érdemes négylábúnak azonban itt sem akadt már pártfogója csak tengődött, meg nem értve és mindenkitől elhagyatva, míg egy szép napon megváltották szenvedéseitől. Jött egy kupec, vagy talán csak élelmes ember — nem akarunk ismeretlenül sénkit megsérteni — és megvette a lovat (borzalmas pénzösszeg) 390 forintért. További 60 forint ellenében az állatorvos meggyógyította a maródi állatot. A történet végét már mindenki sejtheti, lóhősünk újra gazdát cserélt, de most már nem 390, hanem több- rendbeli gazdaságossági szempon. tok figyelembevételével, 3200 forintért. Sajnos, ilyen is van. Kutyavilág Hiteles értesülésünk szerint Majo- son — amely kétségen kívül a megye kisebb községei közé tartozik — 153 kutya van. Bocsánat, bejelentett kutya. Nem tartoznak bele tehát a százötvenbáromba azok az ebek, amelyek hivatalos passzus nélkül ugatnak. A bejelentett kuvaszok igen hasznos tagjai a kutyatársadalomnak, mivel azonkívül, hogy őrzik a falut, 1836 forintot jövedelmeznek évente a községnek. Egy-egy kutya adója ugyanis 12 forint. Hajnalka legkedvesebb cipője-I? Hajnalka társaságában nagy ese- tpaényre készültek, barátnője neve- napját várták. Erre az alkalomra kapott egy fekete kisestélyit. Az eseményt megelőző napokban mégis kedvetlen volt. Mikor barátnője meglátogatta, a rekamién feküdt, úgy zokogott, hogy visszhangzott a szoba. — Veled mi van!? — fordul barátnőjéhez Hédi. — Minek él az ember ebben a nyomorult világban, ha még egy rongyos cipőt sem tud venni — sírta el bánatát Hajnalka. — Hogy-hogy? hiszen annyi van. Kérdésre kérdéssel válaszolt, tágra- nyílt szemekkel Hédi. — De az nekem nem tetszik! Ha nem lesz olyan, amilyent ón akarok a kisestélyimhez, a nevednapján felakasztom magam — vitatkozott még mindig zokogva Hajnalka. — Ezért csak ne sírj, te csacsi. Majd én elintézek mindent. Itt vannak a Nagy kérnél a csehszlovák és német cipők, azok között lehel válogatni, és garantálom neked, hogy ... — Hallod, ez nem rossz ötlet — csillapodott egy kicsit Hajnalka, tág- ranyílt szeméi a plafonra meresztette, majd megint zokogva kiáltott fel: — Istenem, hogy le milyen liba vagy! Olyannak ismersz, hogy sorba- állok egy pár cipőért? Solui, érted, soha! — Apropó! Van egy ötletem. A nagyker vezetőjének a felesége jó barátnőm. Ha megpróbálom? ... — Hülye vagy? — tépelődött Hajnalka. — Figyeld meg, olyan magassarkú fekete antilopcipőt szerzek neked a kisestélyidhez, sorbanállás nélkül, hogy tátva marad a szád. — Ha ez igaz, akkor nem főzött krémmel húzom be a dobostortát a nevednapjára, hanem csokoládés vajaskrémmel. De Miska legyen, aki nem állja a szavát. — Jó, legyen neked igazad — válaszolt gépiesen Hédi. Es kérem, csoda történt. Hétfőn Hédivel a Cipönagykereskcdelmi Vállalatnál találkoztam. A rengeteg külföldi cipő között válogatott. Hogyhogy?.. . Egyszerűen: a nagyker. vezetőjének a felesége régi ismerőse Hajnalkának és ugyebár __ H a hiszik, ha nem, Hédi hétfőn este a hóna alatt három pár cipővel tért haza, pedig a csehszlovák és német cipőket csak szerdán árulták a cipőboltban. Másnap, kedden este Hédi ismét meglátogatta barátnőjét, és vitte a megígért cipőt. Hajnalka éppen udvarlójával tánczenét hallgatott, mikor Hédi belépett. Mikor megpillantotta, barátnőjénél a cipőt, hozzárohant. — Hogy te milyen ügyes és okos nő vagy! — Na hallod, mit gondolsz, miért barátnőm a Gizus, a nagyker. vezetőjének a felesége. Hajnalka elzárta a rádiót és a tükör előtt illegett-billegett a cipőben, és boldogságtól sugárzó arccal megjegyezte: — Milyen cukor ez a cipő. Biztos vagyok benne, mától kezdve a legkedvesebb lábbelim lesz. P. E. HUMOR NEM BIZTOS A DOLGÁBAN — Ami a vállalkozást illeti, teljesen derűlátó vagyok. — Akkor miért néz oly borúlátóan a világba? — Mert nem vagyok biztos benne, hogy derűlátásom valóban indo- kolt-e? MEGERTES — Igazgató úr, nem kaphatnék holnapra szabadnapot? A feleségem nagytakarítást rendez és szeretné, ha segítenék. — Teljesen lehetetlen, pont most vagyunk a legnagyobb munkában __ — Köszönöm. Tudtam, hogy számíthatok igazgató úrral SZÓRAKOZOTTSÁG — Szabad érdeklődnöm, hogy van a kedves férje? — De professzor úr, hisz én még lány vagyok! — Oh, bocsánat, szóval a férje még nőtlen? MEGNYUGTATÓ — Hét billió éven belül bizonyára teljesen kihűl a Föld — magyarázza hallgatóinak a természettudós. — Mikorra? — sikolt fel egy asz- szony. — Hét billió éven belül. — Hál Istennek, már azt hittem, hogy hét millió éven belül.. . Azokban a forró októberi napokban történt Nagykónyiban. Herczeg János biciklivel igyekezett a faluba. Amikor a templom elé ért. Nagy József, a község egykori malcmtulajdo- nosa magához intette és eképpen {szólt hozzá: f — Hallottad-e János, milyen hírek (| jönnek Pestről? — Hallottam. Elég baj ez komám a pestieknek — válaszolt Herczeg. — Jó volna nálunk is csinálni egy (ikis „murit“ — mit szólsz hozzá? Ér- (idemes volna itt is egy kis tisztogatást csinálni. Nem terád gondolok, neked nincs a rovásodon. De van itt ^kettő-három akiért nem volna kár, — rukkolt elő Nagy József a „forradalmárok“ terheivel. Hogy ez a beszélgetés hogyan folytatódott tovább, az már nem érdekes.. A lényeg az, hogy a murit megtartották ... Október 28-án, a többi között, (•lie rezeg Jánost is hívatták a tanácsihoz. Elment. Mikor odaért, már állt a muri. Vagy pontosabban csúnya dolgok voltak. Törtek, zúztak mindent a tanácsházán; A tanács akkori {vezetőit pgfüg lökdösték ki a tanácsit házától a „forradalmárok.<’ Herczeg {János is belekeveredett a tömegbe, s egyszercsak a földön találta magát, .ütötték, verték, tiporták rugdosták. iS közben kiabálták: — el kell pusztulnod, te büdös kommunista — és hasonlókat. Elég az hozzá, hogy míg a magával tehetetlen ember a földön 11 feküdt, késsel három helyen megszúrták. Innét az orvoshoz szállították. A „forradalmárok“ még ide is utánamentek, s követelték az orvostól, adja ki Herczeg Jánost és még egy kommunistát, aki tulajdonképpen nem is volt az orvosnál. Ezután Herczeg Jánost a pincehelyi kórházba szállították, megoperálták, kivették az egyik veséjét, megállapították, hogy háromszor megszúrták. Hosz- szabb idei kórházi ápolás után sikerült életét megmenteni. A magukat „forradalmároknak“’ nevezők azonban elégedetlenek voltak az október 28-án megrendezett „murival,“ mert nem sikerült a számításuk, egyetlen kommunista életét sem tudták kioltani. Persze itt is, mint másutt, feldúlták a kommunisták lakásait, az ablakokat beverték, és így tovább. Hogy miért akarták megölni Herczeg Jánost és még néhány kommunistát? Azért, mert kommunista volt, mert a népért áldozta fel egész életét. S elsősorban azért Herczeg Jánosra esett a választás, mert egyidő- ben tanácselnök volt és több kulák- házat — az akkori rendeletek értelmében államosított. De amit tett, azt abban a tudatban tette, hogy a nép- ügyét szolgálja. Hogy ez a Nagy Jó- zsef-féle malomtulajdonosoknak nem tetszett, az érthető. Ezért tartották október 28-án a „murit,“ amiről úgy beszélnek az ellenforradalmárok, hogy „elég rosszul sikerült.” M-né Á kicsinyek birodalma Beloiannisz-utca, balról az első épület. Ismerős e ház rácsos • kerítésével, az udva. rával, valamint belsejével együtt Naponta asszonyok és férjek viszik féltő gonddal gyermekeiket ebbe az épületbe, hogy amíg ők távol vannak, szerető gondoskodásban részesüljenek az apróságok. Magam előítéletekkel nyitom ki a bölcsőde kapuját. Vajon milyen kép fogad belül? Van-e szén? Melegben vannak-e a gyermekek? — ötlenek eszembe a gondolatok. A kicsinyek birodalmában minden rendben. Hohó! Vagy mégsem? — Hát igen, még sincs minden rendben. — Rongyosak a ruhák. Ideje lenne már újat' vásárolni — mondja Bukva Pálné, az I. számú bölcsőde vezetője. Amint kiderül a beszélgetésből, az 11 előző vezetés súlyos hibákat okozott. <* A ruhák elrongyolódtak, a koszt rom. * lőtt. A városi tanács végrehajtóbizott- "sága az idei keretet még nem küldte { meg. Széttekintünk a kicsinyek birodaloméban. Harminchárom gyermek pi- (1 hen, táplálkozik szórakozik itt na- (|ponta. A kis ágyacskákban három- négyhónapos apróságok játszadoznak |la csörgőkkel s reggel nyugtalanul (i várják, hogy a gondozónők ölükbe {vegyék, s megetessék őket a tej beli grízzel. Vannak itj már „nagy fiúk" II dolgozik érdekeit képviseli a MEDOSZ <> (» «> Jl Rendkívül megnőtt a szakszervezetek szerepe a mostani időkben, s ez |i vonatkozik elsősorban a szakszerve- (Izeti bizottságokra, amelyek ott élnek Baz üzemekben, a dolgozók között. Az üzemi bizottságoknak sok esetben kell kiállni a dolgozók érdekeinek védelmében, főleg most, a racionali- izálások folyamán. Sok helyen előtörni dúlt, hogy az üzem, vállalat vezetői ,imeg sem kérdezték az üzemi bizott- |i ságot, sajátmaguk döntöttek afelől, (•kiket bocsássanak el. Viszont azt is (•meg kell mondani, olyan szakszervezeti bizottság is volt, amelyik belelj nyugodott abba hogy nem kérték ki véleményét a gazdasági vezetők. A pincehelyi gépállomáson például nem tartották be a Munka Törvénykönyv korlátozó rendelkezéseit az egyik dolgozó elbocsátásakor. A (•MEDOSZ azóta intézkedett, vissza- < 'helyeztette az elbocsátott dolgozót. f A szakszervezetnek kellett közbelépnie a varsádi gépállomáson is. A létszámcsökkentés során elbocsátották Petz József traktorvezetőt anélés „nagy lányok” is, akik bizony asztalnál étkeznek, meséket hallgatnak, gyermekverseket tanulnak és játszadoznak. Délután pedig az álom csodálatos világába költöznek. Féltő gonddal vigyáznak itt minden csöppségre. Gárdonyi Mária nagy hozzáértéssel készíti el a csecsemők táplálékát, Iván Jánosné szakácsnő pedig ízletes ételekkel örvendezteti meg a „felnőtteket”. A gyerekek ízletes reggelit, tízórait, ebédet és uzsonnát kapnak. Most is szereztek be citromot, csokoládékat, s minden olyan nyalánkságot, ami kedves az apróságoknak. A gyermekek foglalkoztatásával, tanításával, szórakoztatásával Uzsák Ilona, Horváth Istvánná, Marosi Gézáné, Weitzel Katalin és Sipos Ferencné gondozónők foglalkoznak. A tökéletes nyugalom biztosításában közre segítenek még: Hoffmann Jánosné, Wittner Antalné, Schmidt, Istvánná, Haász Pálné, Hencsik Jó- zsefné és Berta Ilona. A kicsinyek birodalma tökéletes „kisüzem”. Percnyi pontossággal végeznek mindent. Kint hideg az idő az emberek fázósan összehúzzák magukat, bent a bölcsődében a meleg szobákban a gyermekek meséket hallgatnak, fagyöngyfűzést tanulnak, s utána talán álomra hajtják fejüket, hogy pihenve, vidáman távozhassanak estefelé a szerető szülők karján a családi Otthonba. (KOVÁCS) kül, hogy szociális körülményeit figyelembe vették volna. Petz Józsefnek a fizetésén kívül semmi más jövedelmi forrása nincs és ebből a keresetből öttagú családot kell neki eltartania. Annyira lélektelenül intézték el Petz József elbocsátását, hogy még a brigádvezetőjét sem kérdezték meg, hogyan vélekedik ő beosztottja munkájáról, magatartásáról. Ráadásul utána aztán vettek fel két traktorvezetőt, de ekkor sem gondoltak Petz Józsefre, arra, hogy milyen nehéz anyagi körülmények közé került családjával az elbocsátás után. Az üzemi bizottság, amint áldomást szerzett Petz József elbocsátásáról, az egyeztető bizottság elé utalta ezt az ügyet. Döntés még nem szülelett, de valószínűen körültekintőbben bírálják el Petz József szociális körülményeit, miht a gépállomás vezetői. Megyénk többi gépállomásainak, állami gazdaságainak üzemi bizottságai is tanulhatnak ezekből az esetekből.
