Tolna Megyei Népújság, 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-25 / 21. szám

1951. JANUÁR 25. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 II nagyszokolyi kommunisták tapasztalataiból A falvakban csaknem mindenütt megalakultak már az MSZMP-szer- vezetek. A legfontosabb teendő — munkához látni, ismertetni, magya­lázni a párt- és kormányhatározato­kat, rendeleteket, választ adni azokra a kérdésekre, amelyek a falu lakos­ságát foglalkoztatják és leleplezni az ellenség ténykedését, híreszteléseit. Nincs ennél fontosabb dolguk a fa­lusi pártszervezeteknek. Ez a feltétele annak, hogy a falvakban is egyre in­kább tisztán lássák a dolgozó pa­rasztok az októberi eseményeket, megismerjék a kormány intézkedé- > seit, amelynek mindegyikét a nép érdekében hozza, hogy a nyugodt ter­melés íolytatódhassék a tavasszal is. A NAGYSZOKOLYI KOMMUNISTÁK megkezdték a felvilágosító munkáju­kat. A faluban nem mindenki jelent­kezett a párt soraiba, aki azelőtt az MDP-nek tagja volt. Sokan még vá­rakozó álláspontra helyezkedtek, de vannak, akik még félnek, vagy ép­pen a család tartja vissza még. De a törzsgárda már megkezdte a munkát. Megjelentek a faluban a röpcédulák arról, hegy „Mit tehetünk az inflá­ció elkerüléséért?“ Egy két jelszó is olvasható a falakon. Mindez külső­ség — bár igen fontos külsőség — amely mutatja: itt élnek, dol­goznak kommunisták. A pártszerve­zetben a kommunisták rendszeresen elég sűrűn tanácskoznak. Október előtt bizony alig, alig jöttek össze még taggyűlésre is, volt rá eset, hegy csak többszöri hívás után lehe­tett megtartani a taggyűlést, vagy egyéb pártrendezvényt. Ennek a gya­korlatnak nyoma sincs már. A párt­helyiség egyre inkább a kommunis­ták második otthona lesz. Hetenként rendszeresen összejönnek. December­ben alakult meg a pártszervezet, de már eddig is több taggyűlésük volt és számos megbeszélésük. Ezen a hé­ten például pártnapot tartanak, melyre megyei előadót várnak. Valamennyi összejövetelen kicseré­lik tapasztalataikat. ELMONDJÁK MIT TAPASZTAL­TAK a községben, milyen problémák van­nak, mik azok, amelyeknek intézése nem tűr halasztást. Több dolgot in­téztek már el így a helyi tanácsnál és tettek javaslatot telsőbb szervek­nek is egyes kérdések intézésére. Amint a pártszervezet tagjai mond­ják, fontos dolog a dolgozó parasztok­kal elbeszélni a pártról, az eszmé ről. A parasztok ugyanis a párttal 1919 után csak 1945-ben kerültek közvetlenül kapcsolatba. Többen ép­pen ezért úgy vélik, hogy az MDP- vel együtt az eszme is megbukott, a szocializmus eszméje. Elmondjak hogy az eszme él, az eszme jó — mert ezt már a történelem bebizonyította — csak az MDP nem alkalmazta megfelelően, annak vezetői bemocs­kolták az eszmét. A MINDENNAPI MUNKÁRÓL IS SZÓ ESIK a nagyszokolyi kommunisták között. Elmondják nekik a dolgozó par ’s :- tok, hogy ők igazán nem akarják a nagybirtokot vissza és nem akarnak olyan viszonyokat, amelyek megen­gedik a kuláknak a kizsákmányolást. Igen érdekes volt az egyik dolgozó paraszt — T. M. — nyilatkozata: — Nem akarom még magasabbra hor­dani a kulákok kazlát. Jó az eszme, csak az elkövetett hibákat kell kija­vítani. A napokban az egyik idős néni a párttitkárnak mondja el, hogy ő neki bizony nem kell a Kádár-kormán/. •• Ötezer Tagon szén ‘— Aztán miért nem kell, néném magának ez a kormány? — kérdezi aJ párttitkárnő. — A szomszédasszony mondta ? hogy az Amerika Hangja mindig ar­ról beszél: nem jó ez a kormány. Márpedig nekünk igazán elég volt a rosszból. Olyan kormányt, amelyik rosszat akar, el nem ismerjük. — Mondja csak kedves néném — szól meggyőzően ismét a párttitkárnőd — elfogadja-e a begyűjtés el torié H,i1 aztán a kötelező biztosítás és a köte-f lező vetésterv megszüntetését? — Hát már hogyne fogadnám el, hiszen ez nem is rossz! — Ki hozta ezeket a törvényerejű rendeleteket? — A kormány. — No, látja, hát ilyen „rosszat“ csinált magának is ez a kormány. Az idős néni elgondolkodott ebe­ken a kézzelfogható tényeken majd így szólt: — Az Amerika Hangja, meg az a Szabad Európa már megint hazudott, be akart csapni, köszönöm magának^ az ókos szót. A községben még ma is terjengi1 sok-sok rémhír. Ki tudná felsorolni? mindet? De a kommunisták — ismer­ve a határozatokat, törvényerejű ren­deleteket — sorban szétverik a meg­megújuló híreket. Van már gyakorla­tuk a rémhírek megcáfolásában. A POLITIKAI MUNKA az, ami edzi a Nagy szokoly ban dol­gozó kommunistákat is. Ilyen politi­kai munkát már nagyon régen nem végeztek. Azelőtt az MDP többségé­ben adminisztratív eszközökkel, köz­pontilag elintézte az összes tenni­valókat. Nagyszokolyban a kommu­nisták munkához láttak, igaz, kom­munista munkához pótolni csaknem egy évtizedes mulasztást. B. J. Negyvenötben a forgalomban lévő vasúti kocsiknak növekvő számait figyelte napról-napra az ország. Öt­vennégy nyarán és ötvenhat tava­szán a Duna vízállásjelentéseit. Ma is elhangzik mindennap a rádióban, megjelenik a sajtóban egy szám, amire mindenki kíváncsi: Mennyi szenet adtak az elmúlt napon bá­nyászaink. Mert most sok mindep múlik ezen. E szám biztat, vagy elcsüg­geszt. Arról beszél, hogy sokáig lesz-e még energiahiány az üzemek­ben, sokáig kcll-e még családok ez­reinek és tízezreinek fűtetlen szobá­ban dideregniük, mgrt a tüzelő­anyagkereskedésekben csak néha jut akkor is a szerencséseknek öt­ven vagy száz kiló szén. Ki lehet olvasni e számokból, hogy csak pár hónapig vagy akár egy évig is el­tart-e az átmeneti munkanélküliség. Az egész ország figyeli a bányászok munkáját, azt várja tőlük, hogy se­gítsenek munkástestvéreiken. A bányászok válasza pedig: Egy­re több szén. Pár nappal ezelőtt még optimistának tűnt az a felte­vés, hogy a hét végére a bányászat eléri a napi ötvenezer tonnás ter­melést. Ma pedig már túljutott ezen. Kedden 50 213 tonna szenet szállítottak felszínre a bányászok. Hányszor lehetett hallani a no­vemberi és decemberi napokban: „Majd a bányászok megmutatják, hogy nem lesz itt rend.. .*’ „Nem adják el az ország szabadságát és függetlenségét..„Ennek a kor­mánynak nem adnak szenet.“ Eb­ben bíztak azok, akik ténylegesen az ország romlására spekuláltak, akik szívesebben látták volna újra régi helyükön a földbirtokosokat, gyárosokat, természetesen a nyugati imperialisták védnöksége alatt. Saj­nos, az ellenforradalom légkörében egy ideig az ilyen, munkásosztály­tól idegen hangadók szava érvénye­sült a bányászok körében is. De az­óta megfordult a helyzet. A bányá­szok ma már nem ezekre, hanem a józan ész parancsára hallgatnak. Megértik azt, amit a párt és a for­radalmi munkás-paraszt kormány kezdettől fogva hangsúlyoz: Népünk szabadságának és függetlenségének, hazánk felvirágzásának legfonto­sabb biztosítéka a termelés fellen­dítése, „Nem nekem és a kormány­nak kell a szén — mondotta ezek- ben^a napokban Kádár elvtárs, a kormány elnöke —, hanem az or­szágnak, a népnek.*’ A szép eredményeknek persze számos más tényezője is van. A bá­nyászok bérének rendezése, feleme­lése, a bányát elhagyó régi munká­sok újrajelentkezése bányamunká­ra, a kormány ígérete ez évben tíz­ezer bányászlakás felépítésére stb. Mindenesetre a reakció csatát vesz­tett itt is. Napi ötezer vagon szén — szép eredmény, ha az elmúlt hetekhez mérjük. De meg kell mondani azt is, hogy még mindig kevés. Mind­össze alig kétharmada az október előtti termelésnek. De a termelés ilyen mértékű emelkedése biztosí­ték arra, hogy — bár nehezen —, de legyűrjük gazdasági nehézségein­ket. Bízunk abban, hogy hős bá­nyászaink tovább fokozzák erőfeszí­téseiket és becsülettel teljesítik azt, amit az egész nép vár tőlük. Forrón köszöntjük őket a napi ötvenezer tonnás termelés elérése alkalmából. KINT METSZŐ SZÉL csípi az ember arcát, a fákról szálkás dércso­mók lógnak, mint végtelen útját rovó vándor fehér szakálla amit a szél meg-meglenget, mintha játszana vele, de Czencz János festőművész szobá­jában barátságos meleg fogad. Olyan jól összeillenek ők ketten a téllel. Külsőleg hasonlítanak is egy kicsit egymásra. A téí fehér, vattafinom takarót terít a világra, fehér dérszál­kákkal mintázza k; a fák lombtalan ágait. S ez a fehérség most egybeol­vad — így az ablakon keresztül nézve — a mester ősz hajával... Kint tél van, az ő élete is a tél felé közeleg, de művei soha nem érik meg a telet, azok mindig a tavaszról, a nyár hévé. ről az ifjúságról beszélnek. Amikor utoljára jártam nála, még olyan tervvel foglalkozott, hogy a fő­városba költözik. Nem mintha nem szeretné ezt a tájat... Csak akkor a művészetek ápolóinak sikere vala­hogy összefüggött azzal, hogy valaki Budapesten, vagy vidéken él. A vi­dékiekre egyszerűen ráhúzták ezt a jelzőt, hogy vidéki, s ez azt jelen­tette hogyha utat keres az érvénye­süléshez, akkor először egy „fallal” találkozik, amit ez a szó képez ... Igen. így volt ez szinte minden mű­vészeti ágban. Kezdve az irodalomtól a pikturáig, mindent ideértve. így volt. de reméljük, hogy a jövőben az a tény, hogy valakinek a lakhelye vi. déken van nem jelenti azt, hogy másod-, vagy harmadrendű ember­nek és alkotónak számít. Holott alko­tása lehet éppen olyan jó, (miért ne lehetne jobb is), mint egy fővárosi művészé. A KIS LAKÁSNAK az ajtaján belépve (a lakás még mindig a régi, árvíztől romos), az első pillantásom egy nagy képre esik. Látszik rajta, hogy még nem kész, ismerve a mű­vész elképzelését és stílusát, könnyű megállapítani, hogy ezen most dol­gozik. Igen. Ez az a már említett kép: a Honfoglalás. S ez a kép egy műteremnek nevezett, régen füstölő­nek használt, szabad kéménnyel ellá_ tott helyiségben készül. De amikor erről próbálok beszélni, az idős mű­vész leint a kezével: — Hagyjuk ezt. Majd a tavasszal felépül a ház itt. már a főmérnök úr hozzájárult. Igen. Itt a vízparton, itt kell lakás Czencz Jánosnak, hisz minden ecset­vonása innét meríti erejét, itt ját­szanak a víz apró hullámain azok a színek, amelyek a művészt megihle­tik egy gyönyörű kép megalkotá­sára. Itt a Duna partján mosnak a bátai asszonyok, akikről ö olyan szép képet festett már, itt vetik ki hálóju­kat a halászok, akiknek munkáját már szintén megörökítette vásznán itt fakadnak zöld koronává a fái rügyei itt sárgulnak halottá a fale­velek, s ezek a színek, életjelenségel láthatók az ő műveiben ... A SZOBÁBAN, az ágy fölött, eg' hatalmas kép, egy akt. Ugyanezt p képet megtaláljuk kisebben is a ki állításra váró képek között. S amikor megkérdezem, hogy ezekből a képek, bői mennyiért adna el azt felel semmiért. Ezeket ő még ki akarja állítani. — Mivel készül a márciusi megyei kiállításra? — kérdezem. Ujjával a „műterem” felé mutat, ahoi a „Honfoglalás’’ vár befejezésre, aztán új képet mutat: „Uj utcasor Bátán”, „Homokzsákmosó asszonyok”. Ezt a képét az árvíz után festette, amikor az asszonyok a víz elé emelt homokzsákokat mosták tisztára. És mosolyogva, szerényen megjegyzi: — Kérem, én minden képemet szíve­sen kiállítanám, mert egyformán sze. retem valamennyit. Mind az enyém... — És mik a tervei? — Várom a tavaszt... Érzem, hogy van még mondanivalóm. Nem akarok maltert keverni és téglát hor­dani, csak festeni.;. BUNI GÉZA Szabod a zavargás ? A Megyei Bíróságnak szól ez a kérdés és azért tesszük fel nyilvánosan, hogy az ügyhöz esetleg mások is hozzászólja­nak. A Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság, szabadon bocsátotta Berényi László mérnököt, aki a szekszárdi emlék- lékműről két éjszaka egymás után le­döntötte a csillagot. Ekkor tettenérték, a rendőrség kinyomozta az ügyet, az ügyészség pedig benyújtotta ellene a vádiratot. A Megyei Bíróság azonban úgy döntött ügyében, hogy szabadon kell bocsátani, ami meg is történt. Ezt azzal indokolja, hogy „sem a kiszabható büntetés súlyosságánál fogva, sem egyéb okból — a betöltött állását is figyelembe véve (ő irányította a bogyiszlói árvizes építkezéseket), szökésétől tartani nem kell, és a Bp. 97. paragrafusában felso­rolt egyéb előzetes letartóztatást fenn­tartó ok sem forog fenn”. Ezenkívül it­tasságára is hivatkoznak. Nem ismerjük olyan jól a paragrafu­sokat, mint a szakemberek, de a jelen­legi helyzetet többé-kevésbé igen. Tud­juk, hogy aki ma különféle dolgokkal zavargást akar kelteni, az nem akarja az ország rendjének helyreállítását, fel­épülését és a gazdasági nehézségeink megoldását. Az tehát ellene van a nép­hatalomnak. Sok dolgon kell még, és fo­gunk is vitatkozni, de aki orvul, a sö­tétség leple alatt csinál bizonyos dolgo­kat, csak azért, hogy azzal zavart kelt­sen, lázítsa a tömeget, az nem lehet tisztességes szándékú ember. Ezen a té­nyen még a hivatali állása sem változ­tat. Sőt annál szomorúbb, ha értelmes ember próbálkozik rendbontással. Hivat­koznak az ittasságra. Aki kétszer egy­más után megismétli ugyanazt, ott — még a laikus is tudja — szándékosság, előre megfontolt céltudat áll fenn. A Megyei Bíróság döntéséből az tűnik ki, hogy most már nyugodtan lehet el­követni akármilyen zavargást, nincs pa­ragrafus, amely szerint azt meg lehetne torolni, tehát ne dolgozzon senki, ha­nem éjszaka menjen emlékműveket ron­gálni, zavargást kelteni és így tovább. Éppen ezért nem lehet egyetérteni az ilyen állásponttal. Orvosolják a régi sérelmeket Dunaföldváron A dunaföldvári tanács végrehajtó bizottsága hozzáfogott a régi sérel­mek orvoslásához. A törvényesség szigorú betartá­sával visszaadták a régi tulajdo­nosoknak a tagság által oly rég­óta kért és igazságtalanul elvett KIOSZ helyiséget. Nagy megelégedéssel fogadta a köz ség lakossága az óvoda kérdésének megoldását is, melyet az emberies­ség szegemében intéztek el. Közpon­tos helyen, egészséges, megfelelő épületben helyezték el az óvodát. Rövidesen foglalkozik a tanács végrehajtó bizottsága az ifjúság nevelése szempontjából oly fon­tos — eddig megoldatlan torna­terem kérdésével, amelyet több szempontot figyelembe véve, hamarosan meg kell oldan: Az általános iskolások részére a- őszi és a téli időszakban, amikot már az iskola udvarán tornászni nerr lehet, a hideg és nem eléggé tágac folyosón kénytelenek a tornaórákat megtartani. A TANÁCSELNÖK • • Lassan sötétedett az óra délután ötöt mutatott, s annak ellenére, hogy ekkorra a hivatalos idő lejár, a zombaj tanácsnál mégis világosak az ablakok. Az irodában több ember beszélget. Én Lakatos Antallal, a vb. elnö­kével beszélgetek munkájáról, ter­veiről, egyszóval arról% hogyan sze­rette meg hivatását. — 1954. áprilisában, az iskola el­végzése után kerültem Zombára tanácselnöknek. Az emberek, a község lakóinak megismerése ez. után következett. A tanácsülésen megkérdezték, hogy ki fia vagyok, honnét jöttem. De régen is volt ez, több, mint 3 éve már, azóta megis­mertek és én is megismertem, meg. szerettem az embereket ^akikkel az­óta jóban, rosszban együtt voltam. — Hogyan fogadták itt az októ­beri eseményeket? — A budapes i és az országban történt eseményeket is itt hallovak az emberek. Volt nálunk is olyan hangulat, hogy le kell váltani a ta­nács vezetőit, de keringtek olyan hírek is, hogy Bonyhádról és Szek- szárdról is jönnek kisebb, nagyobb csoportok akik gyújtogatni égetni akarnak. Amikor először beszéltek az em­berek az októberi események hatá­sára arról, hogy Zombán is le kell váltani a tanácselnököt, akkor a la. kosság többsége azt mondotta, hogy „ez a tanácselnök a mi vérünk, mi húsunk, vele soha semmi bajunk nem volt, igazságos volt mindenki­vel szemben”. A zombaiak tehát kiálltak tanács­elnökük mellett és ennek tudható be, hogy Zombán nem volt gyújto­gatás, nem fenyegettek, nem vertek meg senkit, míg a szomszédos köz­ségekben igen „forró” volt a han­gulat. A tanácselnök ugyanis összehívta a község lakóit, nemzetőrséget ala­kított, s bár a 62 nemzetőrnek nem volt fegyvere, mégis sikerrel vi­gyáztak a község nyugalma, a lakos­ság élete felett. Pár nappal később külső nyomás hatására megalakítot­ták a nemzeti bizottságot, s bár egy­két hangadó elve az volt, hogy a nemzeti bizottságba kommunista nem kerülhet, elnökül a többség mégis Lakatos Antalt választotta. Ezekben a napokban sem volt a legnépszerűbb feladat az elnöki tiszt ség betöltése. Erről beszél az esemé­nyek egy kis töredéke. — Az irodában voltam ,amikor a bonyhádi ellenforradalmárok egy kis csoportja, Boross Béla helybeli iskolaigazgató vezetésével beállított hozzám. Neki ugyanis az volt a vé­leménye hogy kommunista nem le­het vezető, legyenek a község veze­tői a gazdagok, akik mindig hivatot. tak is voltak erre. Éppen ezért vár. tam kíváncsian, hogy mi lesz láto­gatásuk célja. — Ha lemond a párttagságáról, nem vallja magát kommunistának — mondotta Boross, — akkor „meg. bocsájtunk”. — Kissé meglepett azért az „igaz­gató úr” ilyen fellépése, de ettől függetlenül megmondtam neki, nem adom fel a párttagságomat, még akkor sem, ha az „urak” megbocsá­tásának ez volna az ára. Ekkor el­mentek és azt gondolom, ha nem le t volna fordulat, én is az örök mezőkön elmélkedhetnék a világ sorsáról. — Mindegy, elmúlt, én nem ha-* ragszom, nincs tervemben, hogy visszavágjak az igazgató úrnak s a többi nagyhangúnak. Dolgozzanak és próbálják becsülettel megállni a helyüket. B. R. Festőink készülnek a kiállításra Beszélgetés Czencz Jánossal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents