Tolna Megyei Népújság, 1956. december (13. évfolyam, 281-306. szám)

1956-12-28 / 304. szám

1956. DECEMBER 28. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Gondolatok egy felszólalás nyomán A közelmúltban pártaktíva ülésen vet­te* részt, ahol az egyik felszólaló, V. L. elvtárs, a többi között a következő­ket mondotta: „A falun most tettre vau szükség, hogy az MDP által eldobott tö­megek bizalmát az MSZMP visz- szaszerezze és azt valóban a nép ja­vára használja fel. Nem kell most fel­sőbb szerv, felsőbb utasítás, kezdjen minden kommunista munkához.“ Ebben a felszólalásban sok igazság vám: tettek kellenek a brosúraolvasás •s betűrágás helyett, amelyek elősegítik a nép régi vágyainak, a békének, nyu­galomnak, biztonságos termelésnek, nö­vekvő jólétnek megteremtését. így igaz, tettek kellenek és nem végnélküli fecse­gések. A vitákban kialakított legjobb ja­vaslatokat tettekké kell váltani. Erre feltétlenül szükség van. De a felszólalás­ban szó volt arról is, hogy nem kell felsőbb szerv, felsőbb utasítás. Nos, ez­zel nem lehet teljesen egyetérteni. Ha a felszólaló olyan felsőbb szervekre gon­dolt, amilyen az MDP-ben kialakult, akkor igaza van. Olyan felsőbb szervre, amely nem bírja a párttagság bizalmát, amely elszakadt a mindennapi élettől, amely nem ismerte a tömegek vélemé­nyét. s amely főleg hivatali szerv volt, ilyenre nincs szükség. Valójában nem voh más az a „felsőbb szerv“, mint pa­pírokat gyártó pártarisztokrácia. Ilyen „felsőbb szerv“-re jelenleg sincs szükség és nem lesz kívánatos a jövőben sem. De ezzel együtt helyes-e minden fel­sőbb szervre azt mondani, hogy nem kell, nincs rá szükség? Nem, nem he­lyes. Ha elfogadjuk a felsőbb szervek likvidálásáról szóló tételt, akkor akarva vagy akaratlanul azoknak segítünk, akik igyekeznek széjj elverni a munkásosztály, a dolgozó nép pártját. Ha megszűnné­nek a „felsőbb szervek“, akkor a párton belül anarchia lenne úrrá, s végzetsze­rűen elszakadna a tömegektől, elvesz­tené ütőképességét, cselekvési egységét. Nem fogadható el tehát a „felsőbb szer­vek“ nélküli pártélet. De ez a lenini pártépítési elvek feladását is jelentené, márpedig az MSZMP szilárdan magáé­nak vallja a lenini elveket, amelyeknek egyik tétele a demokratikus centraliz­mus. Erről sokat hallottunk már. Igaz, a megvalósulásában főleg csak a centra­lizmussal találkoztunk. Ez, s csak a centralizmus hangoztatása felelt meg leginkább Rákosi és Gerő csoportja bű­nös politikájának. Soha nem lehetett volna elkövetni azt a sok-sok bűnt, ha a párt életéhen érvényesülhetett volna a demokratizmus. Az MSZMP felismerve és tanulva a sok-sok hibából — elhatárolja magát az ilyen módszerektől. Számos jel arra vall máris ,hogy a pártdemokrácia széles­körűen kezd érvényesülni: mindenki szabadon kifejtheti véleményét, elmond­hatja azt, mit tart helyesnek, mi az, ami véleménye szerint gátolja a pártJ politikai munkát, mi a véleménye a gazdasági problémákról, a külpolitiká­ról, stb. Elmondhatja és amennyiben helyesek meglátásai, meghallgatásra is találnak. Számos választásnak voltam tanúja az elmúlt napokban. Sokak által ismert előkészített javasoló nem volt se­hol sem. Most mindenki arra a sze­mélyre tett javaslatot, akiben bízott, akit jól ismert párthűségéről, s tudta azt, hogy szeretik az emberek. Sokak szá­mára meglepő volt, hogy az új pártban már az első választások is — amelyek ideiglenes megbízatásokat adnak, amíg a kongresszust megelőző pártértekezletek végleges intézőbizottságokat nem vá­lasztanak — ilyen széleskörű demokra­tizmus alapján történnek. Ez azonban csak a kezdet. Tovább kell szélesíteni a demokratizmust a pártszervezetekben és a pártszervekben. Fontos dolog a demokratizmus, de ha nem párosul a centralizmus élvével, ak­kor csak arra jó, hogy beszéljenek róla. Szükség van a centralizmusra, mert nél­küle széteső szervezet lenne a párt. A centralizmus azt jelenti, hogy a felsőbb szervek határozatai az alsóbb szervekre kötelező erejűek. De lehet-e ma felsőbb szerv, amely nem bírja a tömegek bi­zalmát. Nyilvánvaló az is, hogy a fel­sőbb szerv csak a párttagok bizalmából lehet felsőbb szerv. Nos, ha a felsőbb szerveket a legszélesebb demokratizmus alapján választják meg az alsóbbak, Sokan azt hiszik, hogy a Séd a leg- bővízűbb patakja Szekszárdnak. Persze, ez is kiszárad, ha nincs eső. Csak keve­sen ismerik ezt a patakot, amelyik füg­getlen az időjárástól. Pedig ilyen is van Szekszárdon, igaz, hogy hossza mindössze párszáz méter. A hegyoldal­ban. a víztartálynál ered és a Munkácsy utca elején torkollik a szennyvízcsator­nába. Teljesen váratlanul — legtöbbször éj­szaka — jelenik meg, pár óráig zuhog lefelé a víz, utána csak a hordalék mu­tatja a vízfolyás nyomait. A járókelők­nek télen a legkellemetlenebb, amikor a víz megfagy és az átkelés életveszé­lyes. A város vízvezetékhálózatát — a hegyoldalba épült víztartállyal együtt — OOOCCOOOOOOOOOOOI' JOOOOOOOOOOOOC végső soron a párttagság egésze, akkor bíznak benne, készek elfogadni útmuta­tásait, javaslatait. Ha nincs felsőbb szerv, nincs prog-: ram sem, amelyért az alapszervezetekbe tömörült kommunisták harcolhatnának. Nincsenek olyan célkitűzések, amelyeket országos méretekben is egységes cselek­vés eredményeként megvalósíthatnának. Nem lenne irányító szerv sem, s a mun­kára az egyhelyben való topogás lenne a jellemző. Kell a centralizmus: egyedül 86ak ez a biztosíték arra, hogy az MSZMP cél­kitűzéseit — amit eddig az ideiglenes program, majd a közeljövőben összeülő kongresszus által kidolgozott program foglal magában — egységesen tudnak cselekedni a kommunisták minden alap­szervezetben. Kell a felsőbb vezetés, mert a több helyen jelentkező problé­mákat csak ez képes felsőbb szinten megvizsgálni és meghatározni és általá­nos taktikai utasítást adni. A párt erejének egyik biztosítéka a centralizmus. Az alapszervezetek egy­mástól elszigetelten élnének, a helyes munkamódszereket, amelyeket a kom­munisták gyakorlati munkájuk során szereztek, nem lehetne általánosítani. Pe­dig erre most nagyobb szükség van, mint bármikor. Mindössze néhány gondolatot Vetet­tem papírra a demokratikus centraliz­musról. Ezek jutottak hirtelen eszembe, amikor hallottam V. L. elvtárs felszóla­lását. B. J. több kútból táplálják, ahonnét szivaty- tyúkkal nyomják fel a vizet. A szivaty- tyúkezelők soha sem tudják, tele van-e, vagy üres-e a tartály. így akkor is mű­ködtetik a szivattyúkat, amikor a tar­tálynál már túlfolyik a víz. Valamikor volt itt szintjelző berendezés, de állító­lag évek óta javításban van. Pár hétig nem jelentkezett a patak — a városban is kevés volt a víz — de most ismét megjelenik reggelenkint. Most. amikor üzemek állnak áramhiány miatt, sötétség van a város utcáin, nem gondolják az illetékesek, hogy túl nagy fényűzés a drága villanyárammal a kanálisba szivattyúzni a vizet? — Talán lehetne megoldást találni ennek megszüntetésére. J. J. Talán túl sok a villanyáram ? hazahozta. Hát éltünk, éldegéltünk valahogy. Julis ezt már hosszasan mondaná, mert úgy lehet életének ezek voltak a legszebb napjai és derűs napokra szívesen visszajár az emlékezet. De a zálogba csapott Ilka-kendő sorsa ebből sohasem fog kiderülni. Mondja is neki a bíró: — De a kendő, a kendő? —Hát igen, — folytatja Julis, — most jutok oda, kérem alássan. Meg­változott az életünk. A kerék for- duV. Mert a kerék ahányat fordul fölfelé, annyit fordul lefelé. Lefelé for dúlt. Az isten áldja meg az urat, tud­ja, bizonyosan, hogy mi a sztrájk, meg a kizárás, meg az ilyesmi. Hát még mennyire tudja a munkás. De senki sem tudja annyira, mint a munkásnak az asszonya a kis család­dal. — Ugyt úgy — véli Erzsébet is, — ezen nincs mit tagadni. De hát még... — De hát még — vág szavába a Julis — mikor aztán az ilyesmi ilyen irtóztató télségben történik, mint ez a mostani volt. Nincsen szó, ami azt ki­beszélni bírná. A hidegség, meg az éhség... Mert az ember — az csak, csak ... Az elment a többihöz a kocs­mába, ott ihatott páVnkát hitelbe. — Meg el is maradt. Tudja már a te­kintetes úr, hogy megy az ilyesmi. Én meg nem mehettem dologra a Gyere­kektől. Aztán nem volt mivel fűteni, meg nem volt mit enni. A gyerek sír sokszor, de mikor éhségiben sír! Meg a hidegtől dermed! Jaj nekem, Iste­nem! Vártam, hogy végeszakad a nyo­morúságnak, de nem akart abban maradni a szenvedés. Későn jutott az eszembe, hogy az éhenhalás elől haza­megyünk az apámhoz. Mert ide közel faluba való vagyok én, de az apám is szegény. Otthon is nagy a szegénység. De mégis egy falat kenyér jut. De mikor ez az eszembe jutott, már nem bírtam volna elvinni a gyerekeket. — Csontra le voltunk soványodva az éhségtől, meg a hidegtől. Irtóztató volt az... Azt mondja Rózsás Erzsébet: — Éhségükben, meg a hidegtől úgy sírtak a gyerekei, hogy mihozzánk át­hallatszott. Mintha valami rémlátomást látna, úgy néz maga elébe Tatár Julis. — Hát akkor kértem el a kendőt, hogy zálogba teszem. Az árán vettem fűteni való fátt kenyeret, tejet. Isten még idejében adta ezt a gondolatot, mielőtt éhen haltunk volna. Az ételen aztán, hogy egy kicsit fölerősödtünk, kimentünk az apámhoz ... Hát így történt. Tudom, hogy a törvény tör­vény ... De nem tudtam mást tenni, akármit mond az az urak törvénye... A törvény félős, idegen, ismeret­ten és rejtelmes hatalom. A bíró a nyolcvanadik paragrafust keresi elő és Tatár Julisra kimondja, hogy nem bűnös. A büntetést váró Tatár Julis sírva fakad. Rózsás Erzsébet szintén sírva fakad. A bíró pedig összeharapja fo­gait, hogy ne kelljen könnyet ejtenie. „Felhívjuk a figyelmei“ című cikkre válaszom az, hogy a cikk írójának ,értesülései egyoldalúak, mert ha ismerné a körülményeket, cikkét valószínűleg nem ilyen formában állí­totta volna be. Ugyanis az önkényes la­káselfoglalásra végső elkeseredésemben szántam rá magam, tekintve, hogy 1951 óta állandó lakásigényléseim, rengeteg utánjárásom és kérvényem eredményte­len volt. Tűrhetetlen állapot volt csa­ládom részére az, hogy feleségemmel, két gyermekemmel, anyósommal és apó­sommal lakjak továbbra is egy szoba- konyhás, vizes, egészségtelen lakásban, annál is inkább, mert a lakást bérlő apósom és anyósom sem kényszeríthe­tők arra ,hogy lakásukat továbbra is megosszák velünk. Mint dolgozó embernek, szerintem ne­kem is legelemibb jogom van ahhoz) hogy rendes, egészséges lakásban, em­beri módon éljek családommal ma, a szocializmus építésének korszakában, mikor az életszínvonal emelése a cél és a törekvésem eléréséért nem megrovást, hanem támogatást érdemelnék. BODROGI JÁNOS MÉSZÖV-dolgozó • Egyetértünk azzal, hogy cikkünk egy­oldalúan állította be a dolgot és a zene­iskola mellett nem vette észre egy csa­lád problémáját, jogos elégedetlenségét, kifakadását. Bodrogi János lakásproblé­mája feltétlenül súlyos és éppen ezért a tanács mindenekelőtt ne arról gondos­kodjon, hogy kilakoltassa Bodrogiékat, hanem arról hogy megoldja lakásprob­lémájukat. Sorsunk és jövőnk terhe a mi váltunkon nyugszik 1VT a még bizonytalanság és bi- zalmatlanság kísérj mint éle­tünk annyi más területén. Ma még sokan magukba fojtják a gondolatot. Ma még a jövőnek csak a körvonalai rajzolódnak ki. Ma még ezernyi seb­ből vérzőnk a nemzeti tragédia után. De holnap már bizalmat sza­vaznak az emberek, ha látják; ebben az országban a népért fog történni minden. Holnap már utat tör magá­nak a gondolat, hogy egyengesse e sokat szenvedett nép útját. Holnap már előttünk áll a jövő képe teljes egészében. Holnap már begyógyul országunk ezernyi sebből vérző teste. Sorsunk és jövőnk terhe a mi vál- lunkon nyugszik, egy egész nemzet vállán. Ebből a teherből nem tehe­tünk le egy grammot sem. Ezt a ter­het cipelnünk kell. Ez a teher mind­addig nem könnyebbül, amíg ma­gunk nem könnyítőnk rajta. Hogyan? Bizalmat mindazoknak, akik ebben az országban valamicskét is cselek­szenek a népért, pártra, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül. Sza bad szárnyalást a segítő gondolatnak. Egységbe fogni az egész nemzetet, mindenkit, aki jövőnk megteremté­séért akar fáradozni. Járuljon hozzá mindenki vérző sebeink begyógyítá- sához. Ezt kell hirdetnie ma a Haza­fias Népfrontnak. Csak ez lehet a jövő igazi népfrontpolitikája. Ma még bizalmatlanság kisért. S miért? Csalódtak az emberek. Rá­kosi és Gerő bűnös politikája miatt a Hazafias Népfront nem tudta betöl­teni azt a szerepét;" amelyre hívatva lett volna: a pártonkívüli erők ösz- szefogása az ország előtt álló felada­tok megoldására. A Hazafias Nép­front nálunk csupán a párt segéd­csapata volt. Holott a Hazafias Nép­frontnak más feladatot kellett volna betöltenie: a demokratikus közszel­lem táplálása és elmélyítése az embe rekben, a gazdaköröknek vitafóru­mokká való átalakítása, a1 szocializ­mus magyar útjának a keresése, s a már fentebb említett főfeladat. A bizalmat csak úgy lehet vissza­szerezni, ha a Hazafias Népfront tel­jes egészében szakít a Rákosi-Gerő- féle politikával, ha a Hazafias Nép­front vitafórum lesz a gazdakörök­ben, ha a demokratikus közszellem megszilárdításáért munkálkodik, ha a szocializmus magyar útjait keresi, ha tiltakozik minden olyan ellen, amely nem a nép érdekét szolgálja, ha a tömegekből induló, okos kezdemé­nyezést felkarolja és harcol annak megvalósításáért. A Hazafias Népfront megyei munkájában már október 23-a előtt voltak olyan vonások, amelyek arra engedtek következtetni, hogy el különítették magukat a Rákosi-Gerő klikktől. Az ilyen politika szellemé­ben indult meg annakidején a nép­főiskolák szervezése, majd a nagy port felverő értelmiségi ankét meg­tartása Szekszárdon, Hőgyészen a Kossuth Klubb megnyitása, amely egybefogta a község haladó erőit. Ma még sok helyen visszahúzód­nak az emberek, és a Hazafias Nép­frontban való részvételüket attól te­szik függővé, hogy milyen politikát folytat az. Az emberek félnek attól, hogy ugyanaz következik be, ami október 23-a előtt volt. Némiképpen érthető, hogy visszahúzódnak és bi­zalmatlanok az emberek. A múlt helytelen politikája olyan helyzetbe sodorta az országot, amelyből kilábol ni nehéz. Éppen azért, hogy ez mielőbb megtörténjék, szükséges az egész nemzet részvétele az előttünk álló legfontosabb feladatok megoldá­sában, mert október 23-a után már mindenkinek látnia kell, hogy néppo- iitikát folytatni csak a nép részvéte­lével lehet. Ha a múlt megfeledke­zett erről, nem szabad elfeledkeznie a jelennek. S hogy ez elő ne fordul­hasson mégegyszer, a legfőbb bizto­síték az egész nemzet részvétele új­jászülető életünk megteremtésében. A népfrontpclitikát magának a Hazafias Népfront több százez­res táborának kell megteremtenie. Van még egyszerűsíteni való! Annakidején azzal az elgondolással honosították meg a személyi igazol­vány-rendszert, hogy megszüntessék a lakásbejelentőlapokkal kapcsolatos, bürokratikus huzavonát. Meg kell val lani, nagyon hasznos valami a sze­mélyi igazolvány, benne van min­den, ami adat egy emberre a család­jára vonatkozik. És mégis, hányán mennek a tanácshoz igazolásért, hogy valóban a községben lakik, hogy csakugyan három gyermeke van — egyszóval, csupa olyan dolgot kell igazolni, ami benne van a személyi igazolványban is. Igaz, ha mindez megszűnne, alig maradna valami munkája a tanácsnak. No, de ez még csak hagyján. Sokkal cifrább huzavona keletke­zett, miután a körzeti lakásnyílván- tartó könyveket rendszeresítették. Ezek vezetését a megbízott szemé­lyek társadalmi munkában végzik. Ha valaki kiköltözik vagy beköltözik, ebbeli szándékát köteles a körzeti la- kásnyílvántartónak bejelenteni, aki az illető nevét, adatait bejegyzi, vagy éppen kihúzza, ahogyan a körülmé­nyek hozzák. (Mondja valaki, hogy nem az egyszerűsítés, a bürokrácia csökkentésének országa volt a mi­énk!) Úgy tűnik aki, vagy akik az ilyen­fajta nyilvántartást kidolgozták, csak városra gondoltak, a falukat, a ta­nyádat kihagyták a számításból. Vá­rosban még csak könnyen megtalálja az ember azt a személyt, akinél a ki és bejelentést eszközölni kell, mert esetleg ott lakik a szomszéd házban, vagy szomszéd utcában. De mit csi­náljon az, aki a falutól hét-nyolc ki­lométerre lakik? Például Bográról — Decshez tartozik — el akar költözni valaki. Mivel otthon nem tart kéz­nél — be kell menni a községbe la- káskijelentő-lapért, de a tanácshoz is, megtudakolni, ki az és hol lakik az a körzeti nyilvántartó, akinél je­lentkeznie kell. Akkor haza kell gya­logolni, ott kint megkeresni a nyil­vántartót, utána megint vissza a köz­ségbe — szóval jó kis séta az egész. És végül, hogy teljes legyen min­den — a decsi tanácsnál, ha éppen át akarják nézni a lakónyílvántar- tást, fel kell keresni a 16 körzeti nyíl vántartót, vagy be kell kérni tőlük a könyveket. A tanácsnak hetekig nincs tudomása arról, hogy valaki a község területére költözött, vagy el­költözött onnan. És ilyen példákat minden községben lehet találni. Nem lenne egyszerűbb, ha a tar náesnál lenne a lakónyílvántartás? Ez hasznos lenne a tanács számára, de azok számára is, akik lakásvál­toztatásra vannak kárhoztatva. A MAGYAR KÖZLÖNY 1956. december 19-i számából. 11/1956. (XII. 19.) Korm. rendelet; A gépjárművezetők és kísérők mun­kabérének és munkafeltételeinek megállapításáról. 12/1956. (XII. 19.) Korm. rendelet; A munkaszüneti napokról. 13/1956. (XII. 19.) Korm. rendelet; A december végi munkaszüneti na­pok áthelyezéséről. 25/1956. (XII. 19.) Korm. határozat; A Kormány Tájékoztatási Hivatalá­nak megszervezéséről.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents