Tolna Megyei Népújság, 1956. december (13. évfolyam, 281-306. szám)
1956-12-07 / 286. szám
1956. DECEMBER 7. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 ii. A termelőszövetkezetben nagy a zűr-zavar. Osztozkodnak. Ügy határozott a tagság, hogy feloszlatják a szövetkezetei. Az elnök és a tagok egyaránt azt mondják, hogy sokkal köny- nyebb volt megszervezni a szövetkezetét, mint most szétosztani. A nagy probléma éppen az igazságosság miatt van. A józangondolko- dású tagok természetesen azt mondják, hogy ha már felosztjuk, mert így határoztunk, akkor Igazságosan kell felosztanunk, nem szabad engedni, hogy valakit is sérelem érjen. Ugyanakkor voltak olyan tagok is, különösen az ,,űj” belépők között, akiknek egy kicsit túlságosan maguk felé hajlott a kezük: magyarul mondva olyat is követeltek, ami nekik az igazság értelmében nem jár meg. Azt kérték, hogy ők is ugyanannyit kapjanak a közös vagyonból, mint a régi tagok. Márpedig ez nem lenne igazságos. A közös vagyon túlnyomó részét nem az utóbbi egy óv alatt szerezték, amióta az új tagok is a közösben dolgoztak, hanem az előző öt év al itt. Az alakítók hosszú ideig még nélkülöztek is, csakhogy legyen valami előrehaladás, legyen látszatja erőfeszítéseiknek és hol lenne az igazság, ha ők is cs>ak annyit kapnának a közösből a hat évi munka után, mint az új tagok az egy évi után. Nagy vita után sikerült is úgy felosztani a vagyon egy részét, hogy az új tagok csak abból részesültek, amit az utóbbi évben szereztek. De még mindig sokan zsörtölődnek emiatt — pedig hát az igazság mégis csak ez. Tetézi a nehézségeket, hogy még nem volt meg a zárszámadás és még nagyon sok érték van a szövetkezetben, de abból hol ez, hol az tűnik el és ez nyilván nem más, mint lopás, a- jelenlefg még közvagyon megkárosítása, és érdeke minden egyes tagnak, hogy az ilyen ellen hadakozzon. Érdemes azt is megnézni, hogy MIÉRT OSZLOTT FEL A SZÖVETKEZET. Bz a feloszlatási határozat a régi rossz szövetkezeti politikának a következménye. Ez a tsz nem volt rossz • zö- Tetkezet, az utóbbi években már elég szép hasznot hozott a tagoknak és most mégis feloszlott. A fő ok az, hogy felhígult a tagság. A küzdelmes évek során kialakult egy törzsgárda a szövetkezetben: összetartott a tagság, a sok küzdelem és az eredmények összetartották őket, de aztán jött az erőszak, a sürgetés, a tagság akaratának a figyelmen kívül hagyása. „Fejleszteni kell a szövetkezetét, a kis szövetkezet nem szövetkezet, ezer, —• Nézze meg ezt a tehenet. Ez egy harmincötéves vérvonalból származik, az apósom tenyésztése — magya_ rázza meglepő szakértelemmel a fiatalasszony. Látszik, hogy értenek a családban az állattenyésztéshez, de látszik az istállóban levő állatokon is. Két tehén, egy előhasi üsző, négy növendék, egy kisborjú, egy csikó, ez a létszám az istállóban. — Van még két ló, az apósom most bent van velük Dombóváron kukoricát vásárolni a piacon, mert ennyi állathoz kevés az etetnivaló. Most adtunk le a minap egy százhatvan kilós szerződéses sertést, abból vásárolunk kukoricát a többinek — magyarázza tovább a fiatalasszony. — Mennyit fejnek ettől a tehéntől? — kérdezem. — Huszonöt litert. De eddig sohasem tudtuk úgy etetni, ahogyan fejni lehetett volna. A kuláklistán szerepeltünk eddig. 1948-ban az apósom fent volt az országos kiállításon egy szarvasmarhacsaláddal, elismerő oklevelet kapott értük. Ennek a tehénnek a nagyanyja, a 8. Lencsi, 33 kiló tejet adott, ebből a családból származik az ország egyik legértékesebb bikája, annakidején Mezőhegyesre vitték el. No, de nézze meg az okleveleket is, — hív a fiatalasszony — az apósomnak mindig törzskönyvezett jószágja volt, jónéhány kiállításon nyert már díjat. Nézem a falon levő okleveleket. Az egyik 1937-es dátummal arról tanúskodik, hogy Csapiáros Rudolf döbrö- közi kistenyésztő tehene II. díjat nyert. 1948-as keltezéssel az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Tenyészállatvásár díszoklevele a Lepke nevű tehénről, elismerő oklevél a Tisztul a „bor" Madocsán Lidércfény ... Az elmúlt hetekben, amikor a kivándorlási láz erőt vett a fiatalokon, idősebb embereken, sőti családokat is magával ragadott, né y szekszárdi fiatal is útrakelt nyugat felé. Azon a nevezetes keddi napon hiába várták haza a szülők Ferkót, Karcsit, Vilit és öcsit, helyük üresen maradt az asztalnál, Ferkó elbontott ágyát másnap reggel sírva vetette össze édesanyja. Másnapra, sőt, harmadnapra sem kerültek elő a gyerekek Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a négy jóbarát, 16—17 éves fiúk nyugatra szöktek. Ezután egész nap a rádióhíradást lesték nemcsak a szülők, de a rokonok is, mert Öcsi már napokkal azelőtt azt mondta, „ha esetleg nem jönnénk haza, a rádión keresztül küldünk üzenetet a négy kopasz jeligére”. Teltek, múltak a napok és két hét múlva hazakerült a négy fiatal. Mint mondották — gyalog tették meg az utat Szekszárdiéi Szombathelyig. — Keddtql vasárnapig vándoroltak, s út közben munkát vállaltak, kukoricát morzsoltak, zsákoltak azért, hogy éjszakára szállást kapjanak. Almán és kenyéren gyalogoltak esőben, sárban, ázva-fázva rótták a2 országutakat. — Már a határhoz közel jártunk, — mondja Karcsi, — amikor a magyar határőrséggel találkoztunk. — Erről már nem sok a mondanivalójuk, emberségesen bántak velük, fedél alá vitték őket, majd a legközelebbi vasútállomásra kísérték azzal, hogy menjenek haza. Miért akartak külföldre menni ezek fiatalok? Ferkót a munkahelyén érte sérelem. Már néhány hónappal ezelőtt lejárt a tanoncideje, amelyre leszerződött. — Nem szabadítottak fel és én nagyon szégyeltem magamat. Pedig tudtam dolgozni — csattan fel a hangja. Ferkót önérzetében sértették meg és erre akart orvoslást keresni nyugaton. Karcsiban az Amerika Hangja érlelte meg az elhatározást. Gyorsan akart karriert csinálni, arról álmodozott, hogy rövidesen autója lesz. — Óriási lehetőségekkel számolt s kép_ zeletében, mint tejjel-mézzel folyó Kánaán szerepelt a nyugat. Ilyen és ehhez hasonló elgondolások késztették ezeket a fiatalokat arra, hogy nyugatra szökjenek. A kalandvágy vitte őket a nyugati határ felé. Lidércfény volt az, amit a gyaloglás fáradalmai közepette hajszoltak. Világot akartak látni, idegenben akartak élni, dolgozni, s úgy képzelték, ott több megértést es megbecsülést kapnak. Most, hogy visszajöttek, a szégyen pírja égeti arcukat. Félnek, hogy fiatalos ballépésükért elítélik őket. Félnek, hogy munkahelyükön hazaárulónak bélyegzik őket. A fiatal szív könnyen sebezhető, érzékeny, s ezt nem vettük figyelembe. Be kell látnunk és meg kell értenünk, hogy ifjúsági nevelő módszerünk helytelen utakon járt. A DISZ küldöttközgyűlésen és értekezleteken a fiatalok szépülő életéről elhangzó frázisok nem elégítették ki az ifjúságot. A jövőben olyan nevelő módszert kell kialakítani, amely figyelembeveszi a fiatalok életének különböző oldalait, sajátosságait. Másodsorban vonják le a tanulságot fiataljaink is. Hiába futnak lidércfény után Angiid_ ban, Franciaországban, de a világ bármely táján dolgozni kell, ha becsületesen akarnak élni. A hazai földön, a hazai környezetben könnyebb a munka, s fiataljaink nak itthon kell megtalálni boldogulásukat, mert mint ahogy azt a jó magyar közmondás mondja „Mindenütt jó, de legjobb otthon.” meg kétezer hold kell a szövetkezetnek, mert csak az az igazi szövetkezet; tagosítani kell, meg kell tömi a szövetkezettől való tartózkodást és az máshogyan nem megy.” így aztán a járástól meg a megyétől valóságos hadjáratot indítottak a község ellen, agitáltak, agitáltak a szövetkezeti oe- lépés mellett, aki hallani sem akart róla, azt is állandóan molesztálták, mert hát volt egy kis adóhátralék, stb., így aztán olyan is „beadta a derekát”, aki úgy irtózott a termelőszövetkezettől, mint a tűztől. A tsz •tagsága persze tiltakozott az ellen, hogy megszaporítsák a taglétszámot, mert — amint mondották —, ők egyelőre éppen elegen vannak és nincs szándékukban, hogy mással Is megosszák azt a jövedelmet, ami tulajdonképpen az előző évek fáradságos munkáinak, nélkülözéseinek a gyümölcse. Ekkor elmondták őket mindenféle befeléfordulónak, frakció- zónak, individualistának és az ég tudja minek nem és — akaratuk ellenére is felduzzasztották a létszámot. Utána persze, hogy nem volt kellő egyetértés és összetartás a régiek és újak között. Az új tagok miatt tagosítani is kellett — ez volt a tsz igazsága. A másik oldalon pedig ott állt az egyéniek igazsága, az ősi birtokokhoz való ra- gaszkodás, a termelni akarás és EZ A KÉT „IGAZSÁG” ÖSSZECSAPOTT majdnem ásóra, kapára mentek miatta, míg végül is a forradalom tett igazságot. Ez az eset azonban valósággal a szövetkezet ellenségévé tette a község sokszáz egyéni parasztját. Ez pedig csak mérgesítette a szövetkezet belső helyzetét és amikor látták, hogy a szövetkezet gazdasága nem tud úgy fejlődni, mint ahogyan a taglétszám szaporodott, emiatt tehát a későbbiek folyamán kevesebb lesz az osztalék is — kimondták a tsz feloszlatását. Az ok tehát nem az, mint egyesek mondják, hogy megfélemlítették a tsz tagságát. Akadt ilyen dolog is, mert volt egy-két borgözös hang. amelyik mindent mondott a szövetkezetiekről, csak éppen jót nem és ma is van ilyen, de az objektív valóságot tagadnánk, ha ezzel elhallgatnánk az igazi okokat. Az igazi okok a régi rossz szövetkezeti politikában gyökereznek és ennek intő példának kell lenni a jövőre vonatkozólag. Madocsán, a szövetkezet feloszlatásánál jelentkezik az újabb veszély. Az erőltetett és rosszformájú szövetkezeti fejlesztésnek az volt az eredménye, hogy visszafelé fejlődött mezőgazdaságunk. A szövetkezetek önkéntes alaLaci nevű magyartarka bikáról. Ezüst oklevél a Labda nevű magyartarka tehénről és az oklevelek közt a 8. Lencsi tehén leszármazottairól a családfa. A beszélgetést bent a szobában folytatjuk, ahol Csapiáros néni kötényt varr az unokájának. — És 1948 óta nem voltak kiállításon? — kérdezem. — Nem mehettünk, mert kulákok lettünk és velünk együtt kulákok lettek az állatok is. Meg kellett szüntetnünk a törzskönyvezést is. Most rehabilitáltak bennünket — mondja Csapiáros néni varrás közben. — Úgy éreztük, igazságtalanul sújtottak bennünket ezzel. Huszonnyolc hold földünk volt, meg 355 aranykoronánk, ezért lettünk becstelen emberek. Ha csak 349 aranykoronánk, meg 24 hold földünk lett volna, akkor becsületes, tisztességes emberek maradhattunk volna továbbra is. Pedig megdolgoztunk érte. Úgy örököltünk 13—14 holdat, aztán az uram, mivel értett a jószághoz, mindig szép állatokat adott el, azok árán mindig vettünk egy-egy darab földet, hogy még több állatot nevelhessünk. Nagyon igazságtalanul bántak velünk. Csapiáros néni is, menye is egymásután mondják el, hogyan sújtotta őket a Rákosi-rendszer mezőgazdasági politikája. — Nem mehettünk az országos kiállításokra, mert kulák nem mehetett és megszüntették a pokra való helyezésének nyilván az a célja, hogy ezzel rohamosan megnövekedjen a termelési kedv és fellendüljön a termelés, de most meg fennáll annak a veszélye, hogy a szövetkezetek egy részének feloszlatása -o- rán tönkremegy az ott levő érték is, például a törzsállomány. Madocsán is van ilyen veszély. Ami állami hitei, adósság, azt nyilván nem lehet szétosztani, az az államé. De vajon mit csinál az állam' a törzsállománnyal? Ide — a tanácsnál értesültem róla — olyan intézkedés érkezett, hogy vegye át a tanács a törzsállomány gondozását. A tanácsnak viszont nincs pénze, takarmánya arra, hogy megfelelően tudja gondozni a törzset. Tehát máris fennáll annak a veszélye, hogy tönkre megy az állami érték egy része. Ezt pedig feltétlenül meg kell akadályozni, mert akkor amennyit nyerünk a révnél, elveszítjük a vámnál. NEM LEHET KÉSLEKEDNI 1 az államot illető rész biztonságba helyezésével. Sokkal ésszerűbb lenne, ha az ilyen törzseket, ami visszamarad az államnak, átadnánk vagy a megmaradó szövetkezeteknek, vagy pedig az állami gazdaságoknak, mert ha ideiglenes gazda kezébe kerül, annak csak rossz vége lehet. Az sem volna rossz megoldás, ha a gazdák egy csoportja társulna mondjuk egy törzsállomány továbbtenyésztésére, egyénileg gazdálkodnának, de összeadnák a takarmányt, a gondozó bérét és szétosztanák a hasznot. Azt is meg kell mondani, hogy habár egyszer döntöttek közgyűlésen a feloszlatásról, de még mindig viaskodnak a gondolattal. Ezernyi gondolat cikázik agyukban, hogy mint egyéni gazda hogyan tud talpraállni, a kezdet nem lesz-e váratlanul nehéz, habár tudják, hogy a kormány alapjában máshogyan foglalkozik az egyéni parasztokkal, mint Rákosiék, a másik sajnálja mindazt, amit az évek során építettek és amiből csak ezután lett volna haszon. Ezért többen foglalkoznak azzal a gondolattal is, hogy talán mégis csak jobb lenne megmaradni egy szövetkezetben és így hasznosítani azt, amit eddig építettek és úgy átformálni a szövetkezetét, hogy valóban a saját józan belátásuk érvényesüljön és úgy, hogy azzal ne vétsenek egyik egyéni gazdának sem, mert az nem lenne igazságos, ha az egyéniek rovására fejlődnének. Tehát még tisztulófélben van a ma- docsai „bor”, még nem tudni pontosan, hogy milyen íze lesz, de annyi bizonyos, hogy minden parasztnak tetszeni fog. Boda Ferenc törzskönyvezést is. Viszont a Mező- hegyesi Állami Gazdaság nagydíjas üszője attól a bikától származott, amelyet mi tenyésztettünk. Többnyire ők beszélnek, én csak hallgatok, mert hallgatnom kell. Nagyon sok helyen ismerik Csapiáros Rudolfot, aki az egyik legjobb állat- tenyésztő a megyében. Kulák lett, mert arra törekedett, hogy • több legyen magának is, az országnak is. — Hányszor hangoztattuk az elmúlt években, hogy „fejlődött ugyan az állattenyésztésünk, de még mindig nem kielégítő a szarvasmarhaállomány fejlődése, a továbbiakban is erre kell a súlyt helyezni’’. A tettek viszont teljesen ellentétben álltak a szavakkal. Azokat az embereket, akik valóban tettek volna valamit, félreál- -lították. Nemhogy lehetőséget adtak volna arra hogy tudásukat kifejthessék, inkább gúzsbakötötték őket. így volt Csapiáros Rudolf személyével is. Olyan embernek vették semmibe a tudását, aki olyan sokat tett az állat- tenyésztés fellendítéséért. Hiába voltak kitűnő állatai, nem vihette őket a nyilvánosság elé. Mindezért legfeljebb annyi elégtételt kapott, hogy az országos kiállításon az általa nevelt állatok utódai bizonyultak a legjobbaknak. Kulák volt. Hazajön közben a gazda, az idő már jól a délutánba hanyatlik. Az asszonyok a jószág körül látnak munkához. Beszélgetünk tovább Csapiáros Körülbelül két hete tudósítottuk olvasóinkat arról, hogy a szekszárdi járás területén akkor még mintegy három helyen történt meg az MSZMP szervezetek megalakulása. Azóta is adtunk hírt róla, hogy tovább folyik az MSZMP-szervezetek alakítása, részletes számadatokat azonban nem közöltünk. Most újabb MSZMP-szervezetek alakulásáról adhatunk hírt a szekszárdi járás területéről. Ennek alapján tehát nemcsak a mözsi, a báta- széki, a leperdi állami gazdaság MSZMP-szervezetei alakultak meg, hanem további 17, összesen tehát 20 bácsival a gazdálkodásról. — Ha kulák voltam is, gyakran meghallgatták a véleményemet. Már régebben mondtam én azt, a kormánynak módot kellene adni a gazdáknak arra, hogy ne harminchat, hanem csak 20—25 százalék legyen a búza vetésterülete, mert így lehetőség van arra, hogy megfelelő vetésforgót alkalmazzon az ember. Azelőtt búzát én csak lucerna, vagy más pillangós után vetettem, de a múlt években odaértem hogy búza után búzát kellett vetnem. Aztán nem csodálkozhattunk azon, hogy csak hat—nyolc mázsa termett egy holdon. — Beszél Csapiáros bácsi még arról, milyen módszerekkel „igazgatja” gazdaságát, majd megkérdezi: — Aztán mi lesz a beadással? Csakugyan nem lesz ezután? Mit válaszolhatok? — A kormány eltörölt mindenféle beadást. — Az jó lesz, mert akkor a takarmányféle megmarad a jószágnak. A búzafölösleget szívesen odaadjuk az államnak és ahogyan tőlünk megvásárolja, hasonlóan adja oda a munkásságnak. A takarmányt viszont hagyják meg nekünk, mert csak akkor tudunk állatokat nevelni, így tudjuk rendszeresen trágyázni a földeket, így tudunk egyre többet és többet termelni. Aztán a politikára terelődik a szó. — Nézze, én békés ember vagyok — mondja Csapiáros bácsi — én nem szervezet megalakulásáról adhatunk hírt. Ezek között található a faddi falusi alapszervezet és három tsz alapszervezet megalakulása. Báta községben’ két MSZMP-szervezet alakult meg. Megalakult a Tolna községi MSZMP alapszervezet is. Alakuló ülésükön elsősorban is azt határozták el, hogy a párt székházában annyi helyiséget szabadítanak fel, amely három lakásnélküli család elhelyezésére elegendő. Azóta a három család a kiüresített helyiségekbe már be is költözött. mondom, hogy nekem nem kell ez vagy az a kormány. Nekem csak az kell, hogy dolgozhassam biztonságban hogy legyen meg, ami a családomnak kell, mert így tudok egyre többet adni a nemzetnek is. Mert mi, parasztok azért dolgozunk, hogy többet adhassunk a nemzetnek. Én szerintem mindenki annyit ér, amennyit a nemzet javára termel, cselekszik. Ezért necsak a termelőszövetkezeteket támogassa az állam, hanem az egyénieket is. Nem vagyok én ellensége a szövetkezeti, a nagyüzemi gazdálkodásnak, mert az elaprózott földeken kevesebbet lehet termelni, — mint a nagy táblákon. Legyenek termelőszövetkezetek, de azok valóban termelőszövetkezetek legyenek, ne élősködők. Olyan szövetkezetek legyenek, amelyeknek a jószágait, földjeit meg lehessen nézni. A szövetkezetek mellett viszont adjon lehetőséget az állam az egyénieknek is. Legyen nyugalom és rend. adja meg a kormány a lehetőséget mindenkinek, hogy tehetsége, szorgalma szerint boldogulhasson, mert ha a kormány a nép mellé áll, akkor a nép is támogatja a kormányt. Én a magam részéről azon leszek, hogy minél többet adjak az államnak, azért törzskönyveztetem újból a jószágot. Bízom abban hogy a vezetők tanultak az eseményekből és több lehetőséget adnak a parasztságnak a gazdálkodáshoz. Ha ez így lesz, akkor szerintem két éven belül komoly eredmények lesznek a mezőgazdaságban — mondja befejezésül Csapiáros bácsi. Az asszonyok már a fejéssel vannak elfoglalva, s ő is a jószág után néz, neki is van még ott elfoglaltsága. BOGNÁR — Mindenki annyit ér, amennyit a nemzet javára cselekszik MSZMP HÍREK