Tolna Megyei Népújság, 1956. december (13. évfolyam, 281-306. szám)
1956-12-05 / 284. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1956. DECEMBER 5. Mosolyogjunk rajta... SPORT Hajós Alfréd: így lettem olimpia! bajnok Ma már sokan mosolyognak olyan dolgokon és történeteken, amelyek az elmúlt napok alatt komoly formában jelentkeztek tömegével Szek- szárdon és a megye területén. Ezekből a történetekből sorolunk most fel néhányat csokorbakötve, biztosan sokan fognak rajta mosolyogni, talán még azok is, akik elkövetői voltak. Ezek a mosolytvarázsló történetek mind a nagy vásárlási láz közepette jelentkeztek itt-ott. Egy bácsika például rádiót szándékozott vásárolni, de a nála frissebbek már megelőzték őt és elvittek az üzletből minden rádiót. Ö csak hármat akart venni, de már nem volt, csak csak rossz készülék, ö azt is elvitte volna, de az üzletvezető nem adta ki őket. Meglátott akkor a bácsi valami szép fehér dolgot a fal mellett és megkérdezte, ez mennyibe kerül. Hatezer forint körül volt az ára, s ő ezt az összeget nyomban kifizette és megkérte a bolt dolgozóit, hogy tegyék fel a kint várakozó kocsira, csak azután kérdezte meg, hogy mit is vásárolt. — HűíRszekrényt — hangzott a válasz. Vasút, autóbusz Az Autóközlekedési Vállalattól szerzett értesüléseink szerint, december 4-től az alábbi járatok közlekednek. Induló járatok: Medinára 7,35, Szálkára 7,50, Budapestre 8, Pécsre (Pécsváradon át) 8.15, Sióagárd 8,45, Pécs 11.20, Tolna 12,10, Szálka 12,25, Medina 12,35, Bonyhád 12,40, Mohács—Pécs 12.50, Dunaföld- vár 13.20, Magyarkeszi 13.30, Pécs (Szászváron át) 13.50, \ Gyönk 14, Sióagárd 14.20, Kárász 14.20, Németkér (Paks) 14.20, Simontornya 14,25, Lengyel 14.50, Nak 15, Hőgyész 15.20. Sióagárd 16.20, Gerjen 16.40, Pécs (Pécsváradon át) 16.40. Érkező járatok: Sióagárd 7.40, Mohács 7.50, Pécs 7.50, Fadd 7.50, Gerjen 7.50, Pécs (Pécsváradon át) 8, Lengyel 8.20, Németkér 8.20, Hőgyész 8.35, Kárász 8.35, Dunaföldvár 8.55, Medina 9, Gyönk 9, Szálka 9.05, Pécs (Szászváron át) 9.15, Sióagárd 9.20, Magyarkeszi 9.40, Simontornya 9.40, Nak 9.45, Bonyhád 11.05, Budapest 11.10, Budapest 12.50, Szálka 13,45, Medina 14, Sióagárd 15, Pécs (Pécsváradon át) 16.30. * A személyszállító vonatok közlekedése, Szekszárdon át a következő: 7.35-kor indul vonat Sárbogárdra, melynek csatlakozása van a budapesti személyvonathoz. 7.45-kor Buda pest—Sárbogárdról Bátaszékre indul 10.30-kor érkezik közvetlen Pécsről, vissza Szekszárdról 13.30-kor indul Bátaszéken át. 17.25-kor Sárbogárd felé indul, míg Bátaszékre 18.05-kor indul személyszállító vonat a szekszárdi vasútállomásról. Ne hagyjunk tarlát tavaszra! A kukorica és más kapásnövények az ősszel mélyen szántott talajban díszlenek legjobban. Az őszi mélyszántásnál ne nézzünk arra, hogy nagy rögöket fordít fel az eke, az sem baj, ha szalonnás a szántás, mert a téli fagyok megporhanyítják azt, mire a vetés ideje elérkezik. A legjobb az, ha minél mélyebben szántunk, de arra azért vigyázzunk, hogy az eddig sekélyen művelt talajokat ne forgassuk fel túl mélyen, mert sok úgynevezett vadföld kerül felülre, amelyben kevés a humusz és így a mélyszántás ellenére is gyengén fejlődik benne a növény. A fenti esetet kivéve lehetőleg jó mélyen, 25—30 centire szántsuk meg a talajt, de vegyük számításba a rendelkezésre álló erőt is. Fő törekvésünk az legyen, hogy ne hagyjunk tarlót tavaszra, kivéve a futóhomokos es a túlságosan kötött, szikes területeket. Ha tehát kevés az erő, inkább szántsunk valamivel sekélyebben, — de legalább 18—20 centi mélyen —, semhogy szántatlanul maradjanak tarlóink. Közöljük Szekszárd város lakosságával, hogy a városban december 4-től este 10 óráig lehet az utcákon járni. Vajon mit kezd vele otthon?... * Egy másik eset hasonlóan mosoly- raderitő... Az egyik falusi néni, már sok mindent összevásárolva elhatározta, hogy vesz egy-két garnitúra nylon alsóneműt. Be is ment az üzletbe és mindenből vett hét-nyolc darabot. (Alsónadrág, kombiné, hálóing.) Valaki figyelmeztette, hogy melltartót is illik viselni. — Hát akkor abból is adjanak — mondotta a néni És megvett ugyanannyi melltartót is.; De mivel csak olyan volt, ami egy szerre műmellül is szolgált, hát olyat vitt haza. Simontornyán történt; egy munkás fiatalasszony vásárolt az egyik üzletben, felkeltette a figyelmét egy bőszoknyás néni, már többezer forint értékű árut szorongatott a hóna alatt, de még mindig válogatott. Minderre felfigyeltek az üzletben tartózkodók valamennyien, s a néni is észrevette, hogy csodálkoznak rajta, Nem jött zavarba, de kellemetlennek tartotta, hogy itt vásárolja el a nála levő pénzt... Odament az előbb Nincs üzemanyag! Három felkiáltójellel is hallottuk már e rövid mondatot. Mégis meg kell állni egy szóra. El kell ismerni, kevés a gázolaj. Sok traktor és egyéb munkagép hallgatásra kényszerült emiatt. Elhagyták jó gazdáik ezeket a gépeket. Most a megye különböző részein az utak szélén, a szántóföldek közepén állnak. Csupán kíváncsiságból megnéztünk egy DT— 413-as típusú lánctalpas traktort — vajon mi is lehet a baja. Nem sok hibája van: „csak” a jobboldali lánctalp nyújtózott el a bokáig érő sárban, a a vezetőfülkében az elmozdítható és könnyen leszerelhető alkatrészek már más gazdára találtak, a tanksapka nincs meg, és még ki tudja úgy futtából megállapítani, hogy mit hordtak el már erről a gépről az útszélek vándorai. Tudatjuk az illetékesekkel, hogy lánctalpas traktorjukat a FurkőIsmerős szó, kártyacsata dúl éppen. Magasra lendül a kéz, és nagy csatta- nással üt a zöld király. Italbolt Bor és pálinka összekeveredett áporodott szagát lengeti a ki- s bejövő emberek által szélesre tárult ajtón becsapódó csípős szél. Arról a bátaszéki italboltról van szó, amely előtt a gépkocsik, öt lépéssel emögött az emberek tankolnak. Kopott cégér jelzi: ,,Italbolt7’ Vagy húszán lehetnek a zajgó emberek. Persze tarkítja ezt a képet egykét olyan is, aki már túl van az ötödik 1956. évi 23. számú tvr: A Magyar Nemzeti Bank feletti felügyelet gyakorlásáról. 1956. évi 24. számú tvr: A miniszterhelyettesek kinevezéséről. 2/1956, (XI. 16.) Korm. rendelet: A munkástanácsok működéséről. 3/1956. (XI. 16.) Korm. rendelet: A 33/1955. (VI. 14.) M. T. számú rendelet hatályon kívül helyezéséről. 8/1956. (XI. 16.) Korm. határozat: Egyes munkabérek kifizetéséről. 9/1956. (XI. 16.) Korm. határozat: A tranzitszállítmányokban keletkezett károk felméréséről. 10/1956. (XI. 16.) Korm. határozat: A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége elnökének részvéteA szállítás megakadása következtében rengeteg cukorrépa halmozódott fel a vasúti, állomásokon és egyéb nyílt tárolóhelyeken. A jó prizmában a répa sokáig károsodás nélkül aláll és még mínusz 1—2 fokos fagy sem árt neki. Előreláthatólag azonban nem kerülhet minden répa elszállításra a nagyobb esők, vagy erősebb fagyok beálltáig sem. Ezért védeni kell a prizemlített munkásasszonyhoz és a ke- zébenyomott tizennyolcezer forintot, hogy vásároljon azon neki valamit. Mindegy, hogy mit, csak költse el, és vigye ki a bolt elé. Ugylátszik, hogy mint mindig, a pénz elköltésében most is az asszonyok jártak az első sorban, mert a következő történet is egy nénikéről szól, aki bemenve a cipőboltba bakancsot kért és vett vagy három párat. Mivel a kért számban nem volt, vitt másikat, gondolva, hogy az is jó lesz. Másnap aztán kiderült, hogy va lamennyi cipő kicsi lett és nem tudja őket elhasználni a család. * A háziasszonyok nagyegi jól tudják, hogy egy „mácsik-szedő” menynyi ideig szolgál egészségben egy háziasszony keze alatt. De a hozzá nem értő férfiak meglátása szerint is elég egy pár évig. És akadt mégis olyan asszony, aki e szerszám tartósságáról megfeledkezve egyszerre hatot vá sárolt még az otthonlevő mellé. Biztosan arra gondolt, hogy az unokájának is beszerzi most, mert ötven év múlva hátha nem lehet kapni. (Egyál talán szükség lesz ötven év múlva , .mácsikszedőre” ?) pusztai Kendergyár bekötő útja mellett találhatják meg, körülbelül az út közepetáján. Ha érdekli őket az ügy, — helyezzék biztonságba, mert még talán szükség lesz erre a munkagépre is. Naponta többszázan nézik meg a Mocfa-csárda mellett rozsdásodó hatalmas exkavátort is. Ez is már több hete gazdátlanul várja, hogy az est szürkületében szorgos tolvajkezek megszabadítsák a leszerelhető alkatrészektől. Gondoljuk, hogy a fenti két esetben érdekelt személyek is majd egyszer elhatározzák, hogy megnézik munkagépüket. De ha így megy tovább, akkor az a véleményünk, hogy már csak a gépek vázát fogják megtalálni. Sürgősen kell intézkedni! csepp rumnál. Jelen pillanatban rum és pálinka van csak. Minden kifogyott. November 13-től olyan forgalmat bonyolítottak le, amilyenre nem volt még példa. Hordták ide is a pénzt — több mint 30 000 forintot — a nagy vásárlási lázban a jó bátaszéki honpolgárok. Megittak mindent. S most szomorkás hangú a csapiáros is, bár azt mondja, ők is megkontrázták a fogyasztókat, most újabb szállítmányt kaptak. S akinek van sok pénze, az csak oltsa szomját, költse pénzét. léről a Munkás-Paraszt Forradalmi Kormány ülésein. 11/1956. (XI. 16.) Korm. határozat: Egyes felmentésekről és kinevezésekről. 12/1956. (XI. 20.) Korm. határozat: Egyes határozatok felülvizsgálásáról. 2/1956. (XI. 20.) K. K. rendelet: A közlekedési üzemanyagok bejelentéséről és zárolásáról. 3/1956. (XI. 20.) K. K. rendelet: Budapest főváros területén az üzletek nyitvatartási idejéről. 4/1956. (XI. 20.) K. K. rendelet: A terményforgalmi vállalatok raktáraiban tárolt állami terménykészletek, valamint az egyes üzemekben tárolt állami tartalék terménykószletek zárolásáról. mát. Ne sajnáljunk fáradságot a nagy- értékű termény megvédésére és végezzük el azt a szokatlan munkát, hogy földtakaróval borítjuk. Ez az ideiglenes földtakaró 15—20 centi legyen, ami rövidebb ideig a fagytól, esőtől jól megóvja a répát. A rakások tetején már megfagyott répákat távolítsuk el, mert ezek rothasztó baktériumok táptalajául szolgálnak. 1956. április lí-én volt hatvan esztendője, hogy az első újkori olimpián, Athénben, elkezdődött a magyar olimpiai győzelmek sorozata. Még ma, hat évtized távlatából is büszke örömmel tölt el az a tudat, hogy első lehettem a magyar olimpiai bajnokok hosszú sorában, hogy én szerezhettem meg az első olimpiai győzelmeket a magyar sportnak. Az évforduló indít arra, hogy papírra vessem visszaemlékezéseimet és saját sportpályafutásom nyomán felidézzem a magyar sport hőskorát. Az ember nekimegy a meredeknek s nem néz máshová, csak oda, ahova lépni szándékozik. Közben megpihen ... Azután hátrafordul és elképedve látja azt a ködbe vesző hosszú utat, amelyet egy életen át maga mögött hagyott. Közel nyolc évtized ormán állva, szinte szédülten tekintek vissza az eseményekre, amelyek pályámat kísérték. Már annak is több mint hét évtizede, hogy a vízzel közelebbi barátságba kerültem. 1882 nyarán történt, hogy apám levitt az épülő új Országház szomszédságában horgonyzó dunai uszodába és átadott egy Rizich János nevű olasz-szlovén származású, nagy- szakállú úszómesternek, hogy avasson be az úszás titkaiba. Még négyesztendős se voltam, másfél hónapi gyakorlás után mégis már szabadon úszkáltam. Apám' azonban óvatosságból kikötötte, hogy csak az ő felügyelete mellett számiatok a vízbe. Egy ideig szót is fogadtam, de azután, amikor már elég biztosnak éreztem magamat a vízben, úszás közben szépen elhúztam apám mellől és több mint öt méterrel előbb értem az úszómedence széléhez. Ez volt életein első nagy sportélménye. Középiskolai tanulmányaimat a Marké utcai főreál iskolában végeztem. Mint lapunk tegnapi számában is már közöltük, az MTK csapata angliai portyája során hétfőn este Tottenham Hotspur első liga első helyén álló csapata ellen játszott. A mérkőzés villanyfény mellett, 50 000 néző előtt került lejátszásra. Az angol csapat kezdett és már az első percben l:0-ra vezetett. A következő percben Hidegkúti gyönyörű akcióját és lövését tapsolhatta meg a közönség, de a labda csak a kapufát találta el Nem sokkal később Veres, az MTK kapusa hibájából az angol balösszekötő lesz eredményes. Tíz perc múlva megszületik a harmadik gól is, 3:0. Feltűnően gyengén játszott az I. félidőben a védelem. A 35. percben A napokban Faddon hallottuk a következő esetet: Még október végén történt az eset. A faddi csapat Nagy- dorogon küzdött a bajnoki pontokért. Nagy volt a tét, mindkét csapat játékosai idegesek voltak. Az utolsó 10 percben a védőkről elpattant egy labda, és az a pálya széle felé tartott. A nézők közül egy 8 év körüli gyermek befutott a pályára és belerúgott a labdába. Erre a nagydorogi balszélső dühében nekirohant a gyér. meknek és annak gyomrába beletalÁ mai (december 5-i) olimpiai versenyműsor: Vívás: kard, egyéni (8.30, 14.00 és 19.00) . Torna: női döntő (9.00 és 14.00). Sportlövészet: önműködő sportpisztoly (9.00). Birkózás: kötöttfogású (10.00 és 19.00) . Úszás: 1500 m gyors, női 400 m gyors (14.00), toronyugrás, 1500 m gyors, 200 m mell, középdöntő, női 100 m pillangó, döntő, 100 m női hát, döntő, 100 m hát férfi, elődöntő. Vízilabda: (14.00 és 19.30). Testnevelő tanárom, dr. Ottó József, a korszerű testnevelés egyik legalaposabb ismerője volt. Nyeszlett, félénk gyerek voltam, nem szerettem a tornaórákat s amikor Ottó József utasítására odaálttam a mászórúd mellé, hogy versenyt kúsz- szak társaimmal, egy-két fogás után elernyedtem, s lecsúsztam a terem padlójára. Tanárom alaposan összeszidott s felszólított, hogy gyakoroljak szorgalmasan és csak akkor jöjjek ismét a mászórúdhoz, ha már képes leszek rá, hogy felmásszam. ' Szégyenkezve vonultam el és megfogadtam, hogy titokban, amikor magamra maradok a tornateremben, minden nap megszakadásig fogok gyakorolni. Néhány héttel később azután az egyik tornaórán többi társaimmal együtt ártatlan ábrázattal odaálltam ismét a rúdhoz. Tanárom csodálkozva nézett rám, de jelt adott az indulásra. Gyors és biztos fogásokkal haladtam és fölényesen elsőnek értem el a pózna felső végét... ,,No de ilyet” — mondotta mosolyogva dr. Ottó, s e perctől fogva kedt vencei közé kerültem. Itt kezdődött sportpályafutásom. Ettől kezdve — diákkoromon végig — a testi vetélkedés volt legnagyobb örömöm és élményem. Ha nem akadt versenytársam, akkor 'a vízzel birkóztam, mert az úszás változatlanul legkedvesebb sportom maradt. Serdültebb koromban állandóan figyeltem az ugróállványról a vízbe röppenő sportolókat, az uszoda megbámult matadorjainak mutatványait. Megfigyeltem az úszásmodorukat is. Egyesek mellen, mások váltott karral szelték a vizet. Azzal az elhatározással figyeltem őket, hogy erős akarattal a legkiválóbbak közé fogom felkűzdeni magam. (Folytatjuk) két angol játékos adogatásával viszi fel a labdát, a védelem lest reklamál és közben a labda a hálóba jut, 4:0. Hiába a magyar játékosok minden tiltakozása, a játékvezető a gólt megadja. Az MTK egyetlen gólját az I. félidő végén Palotás lövi, 4:1. A II. félidőben a magyar csapat védelme már magára talál, de a csatársor várakozáson alul szerepel. A játék képe tovább esett, mezőnyben is leromlott a játék. Az MTK csapatán meglátszott, hogy a játékosok fáradtak és idegesek. A mérkőzést végeredményben az angol csapat 7:1 arányban nyerte meg. palt úgy, hogy az hanyattvágódva kiesett a pályáról. Vajon gondolt-e arra e játékos, hegy rúgása nyomán akár szerencsétlenség is történhetett volna. Nem! — mert szerinte „mit csináljak, ideges vagyok,“ és a nagydorogi vezetőség szerint „minek ment cda" volt a válasz. A leírtakon minden bizonnyal érdemes gondolkodni az „ideges“ játékosoknak. Apróhirdetések 125 köbcentis lemezvillás Csepel eladó! Érdeklődni lehet: Szekszárd, Wosinszki Mór u. 13. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja. Szerkeszti a Szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: az MSZMP intézőbizottsága. Szekszárdi Nyomda. A Magyar Közlöny 1956. november 20-i, 94. ssámából: Hogyan védjük a cukorrépát ? ÍJtssélen Az MTK 7:1 arányú vereséget szenvedett hétfőn este „Ideges" futballista... Kontra...