Tolnai Napló, 1956. október (13. évfolyam, 232-255. szám)
1956-10-14 / 243. szám
lS5<i OKTÓBER 14. TOLNAI NAPLÓ 3. Nem ilyen sorsra érdemes Markovics György elvtársi Segítünk mi a pártnak ! 1926 októberének e napja ban, pontosan 30 éve annak, amikor legif jobbik nagybácsim tízévi távollétének homályából örvendetes életjelt adott magáról a Szovjetunióból. Nemcsak annak örültünk nagyon, hogy éj szeretett Vendel bácsink, hanem főképpen azzal kápráz atott el bennünket hozzátart*- zóit' hogy ő a Szovjetunió Barnaul városának vasgyárában üzemvezető, és hogy már megnősült, két gyermeke van, nagyon jól élnek. Arról is írt, boQV a Szovjetunióban nincsenek urak és ott a munkások is előrejuthatnak, igazgatók, sőt miniszterek is lehetnek. En akkor 14 éves voltam és hatvan fiatal, idősebb társammal együtt dolgoztunk a pécsi püspökség Szentlőrinc melletti birtokán, Kistanapusztán mint úgynevezett hónapos munkások. Birkaakolban aludtunk leterített szalmán. Babon és krumplin eltűrik, látástól-tjukulásig dolgoztunk, amely minket, serdülő fiatalokat naOVon megviselt. Az októberi esték már hosszahbak voltak, a napi munka után, amikor már meg is vacsorúztunk, összeverődtünk a ho. dály közepén és olvasgattuk, gilabizáltuk nagybácsim levelét. A levél meglehetősen allegorikusán volt megírva, és ezért nem igen értettük meg. De volt közöttünk egy öreg Fábián bácsi, aki 1918-ban a Vörös Hadseregben is szolgált, értelmes ember volt, ő hámozta ki a levél tartalmát és magyarázta meg nekünk. Ö magyarázott nekünk esténként a kommunizmusról is, milyen szép elv az. és hogy a kommunizmus idővel győzedelmeskedni fog az egész világon. Áhítattal hallgattuk Fábián bácsit és közben nekiszegeztük a kérdést: „Lehetséges az Fábián bácsi, hogy nálunk lesz még olyan világ, mint maga mondja?” „Nemcsak lehet, de biztos, hogy lesz — felelte határozottan a párt öreg veteránja— csak én már nem érem meg, de ti fiatalok meg fogjátok érni!” És valóban mi, akik akkor fiatalok voltunk, megértük a felszabadulást, megértük, hogy a szovjet hadsereg széjjeltörte hazánkban a tőkés bilincseket. De ki hitte volna akkor, hogy amint a tőke bilincsei lehullanak kezünkről, helyettük a sztálini politika személyi kultuszának bilincseibe kerülnek kezeink? Ki merte volna gondolni, hogy olyan elvtársak, mint Rajk László Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András igaz kommunisták, akiket izig-vérig szeretett a nép, már a mi világunkban, mt pártunknak áldozataivá váljanak? Ki képzelte volna, hogy a mi pártunk öléből olyan munkáskáderek kerülnek ki, akik három, vagy hathónapi pártiskola elvégzése után új isteneknek képzeljék magukat és pálcát törjenek az igazság felett, hogy védelmükbe fogadják a talpnyalókat, a hízelgőket, a csalókat és derékba törjék az igazságért küzdő becsületes emberek életét. Mi nem hittük de nem is mertünk rá gondolni, hogy pártunk, ahova joggal helyeztük minden bizalmunkat, sokszor megsértette a marxizmus—leninizmus tanítását. De hisszük, hogy a párt a XX. kongresszus szellemében jóváteszi elkövetett hibáit, és a júliusi határozatokat, — ha nem is máról- holnapra, — népünk segítségégével, végre tudja hajtani, Ezt joggal várjuk a párttól, mi segítünk neki. CSIZMÚK JÓZSEF T evei. t1 idem es és eredményes * J munkássága elismeréséül kapta meg 1955 február 15-x keltezéssel a Munkaérdemrend kitüntetésről szóló oklevelet Markovics György elvtárs, a naki Ut a szocializmus felé Tsz sertésgondozója. A magas kormónykitüntetést olyan elvtárs nyerte el, aki 25 éves koréban látott először sertést. Jé munkáját azonban nemcsak a joggal megérdemelt kitüntetés, hanem számos adat is bizonyítja: 1950-ben létesítették a szövetkezetben a sertéstörzset húsz darabbal, 1954- ben már mintegy 360—380 sertésük volt, s közben a szövetkezet összes bevételének több. mint felét a sertéstenyésztés adta. Joggal tételezi fel ked vés Olvasó, hogy Nakon az idős, és beteges 67 esztendős kommunistát, a tsz kommunistái és a tsz-tagok tisztelik, megbecsülik és segítik is. Pedig nem így van. Sokan örülnének közülük, ha Markovics György Munkaérdemrenddel kitüntetett tsz-tag kilépne a szövetkezetből. „Csak lépne már ki, szívesen kiadnánk azt a néhány hold földjét is, amit behozott, de nem kéri.-.“ Nem kéri sem a földet, sem a kilépési nyilatkozatot, mert megszerette, szívéhez nőtt a szövet kezet, amelynek felvirágoztató sáért oly sokat tett és adta oda végsősoron az egészségét is. Övé is a szövetkezet és hiába a rágalom, és a fenyegetőzés — amelyben az utóbbi időben bőven van része — nem hajlandó kilépni- Sőt, talán most még jobban ragaszkodik hozzá, mint eddig, IVí egyénkben számos szövet- kezet van olyan, ahol gondoskodnak az évek során szorgalmasan dolgozó de közben megöregedett termelőszövetkezeti tagokról. Nakon más a helyzet. Szorgalmasan dolgo zott Markovics György elvtórs, hiszen 1951-ben több mint 300 1952-ben közel 600. 1953-ban közel 650, 1954-ben több mint 78#, 1955-ben közel 700 munka egységet szerzett, ezenkívül prémiumként 33 darab sertést is kapott a négyszeri jutalmazás során. Arról talán már nem is kell beszélni hogy két alkalommal üdülni is volt — jutalomból. Ki vitathatja ezek után, hogy valóban jó munkás volt a szövetkezetben? Senki. Mégis odáig fajult a dolog, hogy szívesen megszabadulnának tőle. „Megöregedett, lehet-e hasznunkra?“ — vetődik fel többekben a kérdés. A kérdésre igen sokan meggondolatlanul válaszolnak. „Nem ,mai- nem segíthet“. — Ez a véleménye a tsz vezetőségének és a pártvezetőségének is — a jelek bői mondva ezt a következtetést. Nézzük csak sorjában azokat az okokat, amelyek arra késztetik a kitüntetett volt sertés- tenyésztőt, hogy ő maga is már már úgy vélekedjék: „Nincs rám szükség itt.’1 Tj'ebruár óta az idős konr •*- munista már nem dolgozik a sertéstenyésztésben, A hideg télutóján térdelve javította a kutrica padlózatát. Megfázott. Állandóan a lába fáj. Idős is. önként kérte a leváltását, de ígéretet tett, hogy tapasztalatait ezután is szívesen átadja, csak kérdezzék, ha valami probléma van. Igaz, az egy év alatt sokat tanulhatott az idős párttagtól Tormási Ferenc sertésgondozó, de mindent nem lehet egy év alatt megtanulni. Horváth György, aki ugyancsak a sertésekkel foglalkozik, tapasztalt sertéstenyésztő, de azért a két tapasztalt ember eszmecseréjéből még sok-sok hasznosat meg lehetne valósítani, ha... ha igénybe vennék ezt a tapasztalatcserét. Markovics Györgyön nem múlt a dolog. Februártól naponta egyszer- kétszer meg-meglátogatta a régi, megszokott és megszeretett munkahelyét. Volt elismerő szava Tormási és Horváth részére, ha jól csináltak valamit, de szóvá tette a tapasztalt hibákat is. Sőt, nem egyszer ő maga fogta a vedret és vitt vizet a forró nyári napokon a sertéseknek, mert elhanyagolták az állatokat, ő pedig nem tudta nézni azok szenvedését. Ilyenkor a két sertésgondozó szidta, sőt Tormási meg is fenyegette. Banai József vezetőségi tag pedig csak olajat öntött a tűzre, amikor azt mondotta: „Miért engedik ide az öreget?“ A z „öreg“ azóta nem megy a sertések felé. Úgy érzi, hogy a legjobban megszeretett munkahelyétől szakították el most, és éppen azok tették vele ezt, akik oly sokat köszönhetnének neki. Amíg panaszkodik, látom rajta, hogy fáj neki ez a tiszteletlenség. A párttag a pártszervezethez fordul panaszával. A taggyűlés igazat adott a munkában megöregedett elvtársnak. A taggyűlés utasította is a pártvezetőséget hogy vessen véget ennek az állapotnak, de a taggyűlés óta semmi... hogy tett-e valamit a szervezet titkára, Császár Gyula elvtárs, vagy a tsz elnöke, Tölösi Antal elvtárs, arról nem tudnak sem a kommunisták, sem maga Markovics György. Keserűen mondja ilyen tapasztalatok utón a mellőzött öreg: „írja meg a nevemben, nagyon helyes, hogy a kormány veszi kezébe az idős szövetkezeti tagok sorsát, ő biztosítja a megélhetést a nyugdíjazással. Ez sokkal megnyug tatóbb lesz, mintha a szövetkezet gondoskodna rólunk.“ Markovics György bár 67 éves, mégis dolgozik. Amint számolja, az idén is eléri a 400— 430 munkaegységet. A z állam gondoskodni fog az idős tsz tagokról. Ezzel azonban nem oldódik meg a probléma Nakon. A tsz vezetőinek és a kommunistáknak illene tudniok, hogy tiszteletet kell adniok az öregek részére, főleg akkor, ha az idős ember szorgalmasan dolgozott a közösség jólétének emeléséért. Nem lehet közömbös, hogyan becsülik meg az idős kommunistát Nakon, akinek a szíve még most is visszahúz az egykori munkahelyére. K. Balog János Kitűnő hangulatban kezdődött meg tegnap délelőtt a a Hazafias Népfront Megyei Bi zottsága rendezésében a legfontosabb bel- és külpolitikai kérdésekről tartott vita. A jó hangulathoz hozzájárult egyrészt az a hír, hogy egyelőre nem lesz területrendezés, másrészt az, hogy Tolna megye e napon kapta meg jó begyűjtési eredményeiért a Miniszterta nács vándorzászlóját. A bevezető előadást tartó Ratkó Anna. az Országos Béketanács alelnöke szavait mindezek említésekor sűrűn szakította félbe helyeslés és taps. A vitaindító előadás mélyen elemző tartalma bátor hangja alkalmas volt arra, hogy a hozzászólók is hasonlóképpen nyíl \ ánítsák véleményüket. Valamennyien megegyeztek abban, hogy a párt és a kormány intézkedései nyomán egyre na' hb bizalommal fordulnak a közügyek intézése felé a dolgozó tömegek. Ezen a gyűlésen is a pért és a kormány iránti fokozódó bizalom jelei mutatkoztak, amikor több javaslat hangzott el a bürokrácia elleni harc érdekében s nemzeti hőseink emlékének tisztelete szempontjából. A békegyűlés méltó befejező seként a résztvevők megtekintették múzeumunkban az 1848 —49-es kiállítást. A németkéri Béke Termelőszövetkezet DISZ- szervezetének titkára levelet küldött a szerkesztőségnek, amelyben Beszámol a szervezet alakulása óta eltelt idő eredményeiről. Amint írja, ,,a szervezet ez év márciusában alakult, s azóta a taglétszám negyvenre emelkedett. A fiatalok derekasan vették ki részüket a termelőmunkából, a napi munka után pedig rendszeresen sportoltak. Igaz, a legnagyobb munkák idején a sportolás is abbamaradt, mert minden erőt a munkák gyors, jóminő9égben való elvégzésére összpontosítottak." Kezdetben a járási DISZ bizottságtól kevés segítséget kaptak. Ezért a szervezet azzal a kéréssel fordult a járási bizottsághoz, hogy sűrűbben látogassák meg őket, és adjanak segítséget számukra. Kontra Sándor elvtárs. a DISZ járási bizottságának titkára meg is ígérte a segítséget, ö személyesen is igen sokat volt a szervezetnél, segített nekik, és a többi szervezeteknél tapasztalt jó módszereket is igyekezett részükret átadni. „Azonban sérelmezzük azt a bánásmódot, ahogyan a DISZ járási bizottsága a közelmúltban bánt velünk — írja a továbbiakban a DISZ- szervezet titkára, Horváth Júlia. — Azt Ígérték, hogy a Dunaföldváron megrendezésre kerülő ifjúsági találkozóra a mi szervezetünk tagjait is elviszik. Ügy volt, hogy szeptember 30-án reggel hét órakor a helyi tanács épülete előtt gyülekezünk és onnan lesz az indulás. Azt is Ígérték, hogy Dunaföldváron röplabda mérkőzést játszunk.” A levélben azonban megemlíti, hogy mindhiába vártak, senki nem jött értük és így a szervezet nem képviseltethette magát az ifjúsági találkozón. Ezúttal arra kérik a németkéri Béke Termelő- szövetkezet fiataljai a DISZ járási bizottságéi:, hogy máskor körültekintőbben végezze a szervezést, tartsa be ígéretét, s az ilyen elkerülhető bosszúságokkal ne rontsák el a fiatalok kedvét. Két hét a Szovjetunióban Az elmúlt tíz év alatt sokszor gondoltam és velem együtt nagyon sok ember gondolt arra, hogy jó volna kimenni a Szovjetunióba, hogy a saját szemünkkel lássuk a Szovjetunió fejlődését eredmé nyeát, hogy közelebbről megismerkedjünk a szovjet emberek kel. életükkel és munkájukkal. Éppen ezért nagy örömmel fogadtam az MSZT Országos Központ értesítését, mely szerint augusztus 20-tól szeptember 9-ig kéthetes tanulmányútra mehetek a Szovjetunióba az MSZT első 80 főből álló csoportjával. Utunk célja tény legesen az volt, amit már fent említettem, látni és megismerni a szovjet valóságot, minél több szovjet emberrel megismerkedni, hogy velük elbeszél getve megérthessük a szocialista társadalom eddigi fejlődését. Bár ahhoz, hogy teljes képet kaphassunk nem két hét. ha«em sokkal hosszabb idő szükséges. A 15 nap alatt egy napot Kievben, három napot Leningrádban, és 5 napot Moszkvában töltöttünk Közben voltunk két kolhozban f:ggr üzemben és a Moszkvai Mezőgazdasági Kiállításon. Utazásunk oda és visszafelé is vonaton történt ez még külön ótmény volt számunkra. hiszen a hosszú út alatt sok mindent láthattunk a vonatból sok emberrel megismerkedhettünk. Erek közül az ismerősök közül nem egy keresett fel később bennünket Leningrádban, vagy Moszkvában a szálló dában. A Kárpátok bérceinek elhagyása után, amiből sajnos keveset láttunk, mivel éjszaka mentünk keresztül, Ukrajna nyílt hatalmas síkságára értünk, és ezen haladtunk keresztül egész nap és éjszaka is. Figyelmesen szemléltük a hatalmas gabona táblákat, melyeknek legnagyobb részéről már le volt takarítva a gabona, de sok helyen még láttuk a hatalmas kombájnokat és a szérűket. Szembetűnő volt az, hogy milyen szervezetten folyik a munka, a gabona betaka rítása után már szántották a tarlót és nem egy helyen már zöldült a másodvetés, a hatalmas szovhoz vagy kolhoz földeken. Vonatunk csak a nagyobb ál lomásokon állt meg. Ereken az állomásokon majdnem mindenütt leszálltunk és a 18—15 perces állásokat is felhasználva igyekeztünk tapasztalatot szerezni. Bár sokszor hallottunk már arról hogy szépek, tiszták a szovjet városok, de ezt ezekre az állomásokra is elmondhatjuk. Csaptól kezdve, Munkács, Lemberg, Kijev és a többi pályaudvar is tiszta, vi lágos volt. Minden pályaudvar szép képekkel festményekkel van barátságossá téve. Az utasok kényelmét, erős, nagy fara gott tölgyfa padok szolgálják. . Néhány szót még az utazásról. A hosszú távolsági vonatok csak hat kocsiból állnak, amelyek megfelelő ágyneművel vannak felszerelve. Nyugodtan elmondhatom, hogy a szovjet vasutasok mindent megtesznek az utasok kényelme és pontos utazása érdekében. Mi legjobban csodáltuk, hogy a hosszú út, melyet megtettünk (kb. 6000 km) vonatunk percnyi pontossággal haladt, szinte szokatlan volt. hiszen itthon egy-két órai késés 60—70 km-en sem ritka eset. Kiev a parkok és virágok vá rosa, így neveztük el mi magunk között Kievet. A Nagy Honvédő Háború alatt 1941. szeptembertől 1943. novemberéig, több mint két évig volt német megszállás alatt. Ez alatt az idő alatt csaknem teljesen elpusztították a várost. A felszabadulás óta teljesen újjáépült és ma szebb — mond ják a szovjet emberek — mint valaha. Mindenütt gyönyörű virágos parkolj, minden ikis helyet felhasználnak a szovjet emberek, hogy széppé tegyék városukat. A parkosításban nagy munkát végeznek a szovjet fiatalok. Legtöbb park egy-egv iskola vagy pionír- csapat kezdeményezésére és munkája, nyomán jött létre. A kieviek, de általában a szovjet emberek, büszkék városukra, annak létesítményeire, és ismerik a jelentősebb épületek történetét. Legfőbb útvonala a Krescsatyni, szélessége 54 méter, ebből az úttest 26 méter. Az út két oldalán egységes „ukrán“ stílusban épültek és i ma is épülnek lakópaloták, áruházak, és más középületek. Nagy gondot fordítanak a Szov jetunióban a házak praktikusságára, de ez mellett nagyon vigyáznak a szép, ízléses kivitelezésére is. Közvetlenek és barátságosak a szovjet emberek Kievben. Esti séta közben több fiatal szó lított meg bennünket hegy nem sétálnánk-e velük és ha elfogadjuk kíséretüket, megmutatják városuk legszebb részeit. Tamara Orusevckaj és Borisz Bisatyi úgy mutatta meg nekünk a gyönyörű Dnyeper partot, a Lenin szobrot, a most épülő új 15—20 emeletes lakóházakat, mint ré. gi ismerősöknek aki .nagyon régen járt a városban és most újból visszatért. Ezeknek a fiataloknak is. de általában a két hét alatt mindenütt tapasztalhattuk a szovjet emberek egyszerű, kedves, közvetlen modorán keresztül a szocialista embertípus nagyságát. Az emberek a Szovjetunióban általában sokkal jobban megértik egymás örömét, bánatát és segítik egymást jobban vigyáz nak embertársaikra, mint nálunk. Moszkvában történt meg velünk egy eset a trolibuszon: Megkérdeztünk egy asszonyt, hol kell leszállni, ha a Mező- gazdasági Kiállításra akarunk menni. Készségesen elmagyarázta, de mivel ő előbb leszállt, mint mi megkérte a mellette ülőt, hogy figyelmeztessen bennünket a leszállásra. Végül már a kocsi utasai mind az utat figyelték és szinte egyszerre szóltak, hogy itt van az ■'tszállás. Kievben, a sok parkban, téren mindenütt szobrok szökő- kútak vannak, A rengeteg szobor közül a legszebb Vatutyin tábornoknak, a Szovjetunió legfiatalabb tábornokának majd nem öt méteres szobra Vatutyin parancsnoksága alatt szabadították fel a szovjet csapatok Kievet. A harcokban maga a tábornok súlyosan meg sebesült és Kievben halt meg. Ezért állította fel hálából a város lakossága a tábornok emlékművét a város legnagyobb parkjában. A szobor tál pazatán ez áll: „Vatutyin tábornoknak az ukrán nép.“’ Kievben töltött egy nap, méltó kezdete volt mindannak a sok érdekes és nem egyszer tanulságos tapasztalatnak, amit a két hét alatt a Szovjetunióban láttunk. Göndöcs Ferencné (Folytatása következik.) Békegyűlés Szekszárdon Legyen körültekintőbb a paksi járási DISZ-bizottság
