Tolnai Napló, 1956. október (13. évfolyam, 232-255. szám)

1956-10-02 / 232. szám

1856. OKTÓBER. 2 TOLNAI NAPLÓ S Értelmiségi politikánk néhány kérdéséről A Megyei Pártbizottság kibővített ülése megvitatta a Központi Vezetőség határozatát Szeptember 28-án az MDP Tolna megyei Végrehajtóbi­zottsága beszámolója alapján a kibővített megyei pártbizott­sági ülés megvitatta a Központi Vezetőségnek az értelmiségi politikánk néhány kérdéséről szóló határozatát. A pátbizottság ülésén több pártonkívüli értelmiségi dolgozó is részt vett. A VB. beszámolóját Rév András ejvtárs, a megyei pártbizottság másodtitkára ismertette. Az alábbiakban részleteket közlünk a beszámolóból és a vitáról. Á végrehajtóbizottság beszámolója A Központi Vezetőségnek az értelmiségről szóló határozatát, megyénk értelmiségének túl nyomó többsége örömmel fo­gadta. Látják, hogy e határo­zatból a bizalom és megbecsü­lés sugárzik feléjük. Nagy tet­szést váltott ki a határozatnak az a része, mely szerint az értei mifiég munkája nem származá­sa, vagy múltja, hanem a felsza badulás óta eltelt tevékenysége alapján ítélendő meg. Megbe­csülésüket látják abban is, hogy a párt határozata nagy gondot fordít anyagi helyze­tünk további javítására. Megyénkben mintegy 4000 ér telmiségi dolgozó van. 1800 pe­dagógus, több mint 300 orvos, közel 400 mezőgazdasági szak­ember, 1500 pedig egyéb fog­lalkozású (műszaki értelmiség, jogászok, bírók, párt- és álla­mi funkcionáriusok stb.) Megyénk értelmisége mint­egy ötven—hatvan száza­lékát a régi értelmiség teszi ki. Helyes volt tehát pár­tunknak az a törekvése, hogy a régi értelmiséget megnyerje a szocialista építés számára. Ez a törekvés alapjában véve si­kerrel járt. A jó kezdeményezések Helyes volt a megyei Párt­végrehajtóbizottság részéről, hogy az elmúlt év őszén egy­részt az agrár értelmiséggel, másrészt a fiatal értelmiséggel megyei aktívát tartott, ahoi az értelmiség problémáival is foglalkozott. Ennek eredménye a mezőgazdasági termelésben, valamint a DISZ-szervezetek kulturális tevékenységében "'mérhető-letó i ^ Építő munkánk eredményei nem választható el értelmisé­günk áldozatos munkájától. El­lenkezőleg. Nélkülük, önzetlen gyümölcsöző munkájuk nélkül meg sem születhettek volna. Erre számtalan bizonyítékot tudunk felhozni. Megyénk ipara túlteljesítette ez év 8 hónapos teljes termelési tervét. Túlteljesítettük a mun­katermelékenység tervét is, és valamelyest csökkent az önkölt ség. Az állami gazdaságokban közel 2 mázsával, a tsz-ben pe­dig közel 1 mázsával volt ma­gasabb a búza termésátlaga, mint az egyéni dolgozó parasz­tok termésátlaga. Állattenyész­tésünk is fejlődött. A tejhozam meghaladja a 2000 litert. Ez­zel országosan a legjobbak közé sorakoztunk fel. Állatorvosaink lelkes munkájukkal elérték, hogy sokat javult az állategész ségügy. Lényegében leküzdöt­ték a sertés, baromfi pestist. Az árvíz ideje alatt megyénk orvosai szinte hősies munkát végeztek. Nékik köszönhető, hogy az árvíz idején megakadó lyozták a ragályos megbetege­dések elterjedését. Mindezekből az következik, hegy hála és megbecsülés il­leti meg megyénk értelmiségé­nek mindazon tagját, kik az adott munkaterületükön ha­zánk további felvirágoztatásán, dolgozóink életkörülményeinek további javításán fáradoznak. Pártunk Központi Vezetősé­gének határozata megállapítja, hogy értelmiségünk többsége magáénak vallja népi demok­ráciánk alapvető célkitűzéseit. Ennek ellenére az elmúlt 5—6 év során erősen nyugtalanító jelenségek mutatkoztak a párt és az értelmiség kapcsolatában, valamint az értelmiség, különö­sen a régi értelmiség körében. A végrehajtó bizottság beszá mólója ezután a K. V. határo­zata alapján részletesen ele­mezte azokat a körülményeket, amelyek lazították a párt és az értelmiségiek kapcsolatát, majd így folytatta: Számoljuk fel a szektás politika maradványait Az elmúlt években megyénk párt és állami szerveinek mun kája az elért eredmények da­cára nem alakult kielégítően értelmiségi politikánk megva­lósításában. A Megyei Pártbi­zottság és a Végrehajtóbizott­ság egyetlen esetben sem tár­gyalta meg ezt a fontos kér­dést. Nem tanulmányozta beha­tóan megyénk értelmiségének helyzetét, ritkaságszámba ment az értelmiségiekkel való tanács kozás. A párttagsággal nem tisztáztuk az értelmiség jelen­tőségét, szerepét társadalmunk fejlődésének minden területén. Nem lett megvitatva, hogy a technikai, a műszaki színvonal fejlesztésében, a mezőgazdaság átszervezésében, a hozamok no velősében, ideológiai és kulturá­lis munkánkban milyen nagy az értelmiség szerepe. Munkánkra hosszú éveken keresztül az volt a jellemző, hogy nem vitával, érveléssel, hanem parancsolgatással akar­tuk az értelmiséget irányítani. Párt és állami szerveink, be leértve a megyei pártbizottsá­got is, az esetek többségében gazdasági, kulturális tervek kidolgozásánál, vagy fontosabb párthatározatok meghozatalá­nál nem veszik igénybe egyes kiváló szakemberek vélemé­nyét, közreműködését, kivéve a pártbizottságok mezőgazdasá­gi osztályait. Ezért fordulhatott elő olyan eset, mint Gyönkön, ahol például annyi pénzt köl­töttek egy kultúrház javításá­ra, amelyből a mostaninál jó­val nagyobbat lehetett volna oan építeni. A párt és értelmiség kapcso­latában komoly károkat oko­zott az osztályharc feltétlen élesedéséről szóló helytelen el­mélet (következményei. Ez -nagymértékben közre játszót* abban a bizalmatlanságban, ami főleg a régi értelmiség felé megnyilvánult. Ezért tudott el­terjedni az olyan nézet, hogy az értelmiség azonos a kispol­gársággal, vagy hogy a régi értelmiség nagyrésze reakciós. Ilyen körülmények között nincs semmi csodálatos abban, hogy az értelmiségeink egy része közömbössé, tartózkodóvá vált. Nem törekedett arra, hogy felelősségteljes munkát vállaljon. De hogyan is töreke­dett volna erre, mikor olyan légkör aralkodott, hogy ez sok esetben személyi biztonságát is veszélyeztette. Az egyoldalú megítélések kö­vetkeztében gyakran indult hajsza, főleg a pedagógusok el­len, az esetleges kulák-rokon- ság miatt. Ez a hajsza nem egyszer elbocsájtással, vagy éppen erkölcsi meghurcoltatás­sal végződött. Mindennek következtében a régi értelmiség széles rétegei­ben ott volt az a nyugtalanító érzés, hogy csak addig van rá­juk szükség, amíg nincs elég munkás, vagy parasztszárma­zású értelmiség. Áz értelmiség marxista, neveléséről Népi demokráciánk nem le­becsülendő eredménye, hogy ér telmiségünk számottevő része megismerkedett a marxizmus— leninizmus alapjaival, szorgal­mas munkával fáradozik ideoló giai képzettsége további javító sán. Ezt bizonyítja, hogy az el­múlt évi pártoktatásban az ér­telmiség számottevő része ta­nulta főleg a pedagógusok, a marximust—leninizmust. Egyre több azoknak a száma is, akik elvégezték az öt hónapos párt­iskolát, vagy ennél magasabb színvonalú marxista-tanfolya­mokat. Többen, mint például párt- és DISZ-propagandisták derekasan helytálltak, jól vé­gezték munkájukat. Azonban ez nem jogosít fel bennünket arra, hogy ezzel elégedettek le gyünk. Nem lehetünk elége­dettek azért, mert értelmisé­günk egyrésze közömbös a marizmus—leninizmussal szem ben, nem foglalkozik ennek ta­nulmányozásával. Ennek több oka van. Legtöbb oka propaganda munkánk elmara­dottságában, a propaganda munkánkban széleskörben ki­alakult és különböző formában megnyilvánult dogmatizmus- ban keresendő. Az értelmiség fejlődését ez kedvezőtlenül befolyásolta. Propaganda munkánkból hi­ányoztak a magasszínvonalú vi ták, hiányoztak az egyéni gondo latoknak bátor kifejtése, még­honosodott a betűrágás, elter­jedtek az iskolás módszerek. Igen sokan vannak, akik még mindig nem látnak világo- san olyan kérdésekben, mint a munkásosztály és a párt vezető szerepe. Az értelmiség és! a munkás-paraszt szövetség stb Ez mellett még sokan vannak, akik számos burzsoá világné­zeti maradványt hordoznak me gukkal. Figyelmen kívül hagy­tuk, hogy a régi értelmiség nagy része vallásos. És ahe­lyett, hogy e téren ideológiai meggyőző munkát végeztünk volna köztük, vallásosságukért egyszerűen reakciósnak bélye­geztük őket. Helyes-e beszélnünk régi és új értelmiségről ? Feltétlenül helyes, mert egyenlőre még van különb­ség az értelmiség e két rétege között. A régi értel­miség képzettsége, szakmai és gyakorlati tapasztalata gazda­gabb, mint az új értelmiségé. A régi értelmiség általános művelt sége, külföldi tapasztalatai szé­lesebb körű, mint az újé. A régi értelmiség származá­sa. politikai beállítottságában is különbözik az új értelmiség­től. Kétségtelen, hogy a régi ér­telmiség a felszabadulás óta nagy változáson ment keresz­tül, azonban ezeket a különb­ségeket ha tagadnánk és nem küzdenénk ezek megszünteté­sére, akkor akadályoznánk a régi és új értelmiség egybe- forrottságót. Az elmúlt években nem ala­kult kielégítően a régi és az új értelmiség, . kapcsolata ebben közrejátszott a személyi kuL túsz, valamint az osztályharc feltétlen éleződéséről szóló el­mélet által kialakult légkör. Ebben a légkörben sok régi, egyébként becsületes munkát végző értelmiségi ellenséges elemnek lett megbélyegezve. Különösen akkor, amikor nem értett egyet a vezető egyik, vagy másik elgondolásával. A régi és új értelmiség kap­csolatában komoly változást ho zott a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa. A kongresszus nyomán szabadabb légkör alakult ki, sok korábban elkövetett hiba feltárult, ezek egy része ki lett javítva, illet­ve kijavításuk folyamatban van. s A tapasztalatok mutatják, hogy fiatal értelmiségünk több sége a rábízott feladatokat si­keresen megoldotta. Ennek da­cára szakmai továbbképzésük nem alakult kielégítően. Poli­tikai fejlődésünkben is az utób­bi időben megtorpanás tapasz­talható. Az elmúlt években történt némi előrehaladás az értelmi­ség közötti pártépítő munkánk­ban. Amíg 1955-ben 38, addig ez év augusztusáig 75 értelmi­ségit vettünk fel tagjelöltnek. Ezek a számok mutatják, hogy volt valami minimális előrehaladás, de azt is mutat­ják, hogy nem volt kielégítő az értelmiség közötti pártmun­kánk. Az értelmiségiek közötti párt oító munkánk gyengeségének legfőbb oka pártszervezeteink értelmiséggel szembeni szek- táns magatartásában van. Hova vezetett ez a szektánsság? Ez odavezetett, hogy az elmúlt években számos értelmiségi, főleg pedagógus ki lett zárva indokolatlanul a pártból. Má­sokkal szemben pedig túlzot­tan, sokszor durván alkalmaz­ták a fegyelmi eljárásokat és ez is sok esetben a kizárásban öltött testet. Feladatok Mivel megyénk megszűnik, ezért nem terjesztünk elő ha­tározati javaslatot. Csak né­hány közvetlen konkrét fel­adatra hívjuk fel a párt, állami és tömegszervek figyelmét, ami a Központi Vezetőség értelmi­ségről szóló határozata végre­hajtását segíti elő. A járási pártbizottságok pedig a saját területüknek megfelelően konkrét határozatot fognak hozni. 1. Egyik legfontosabb felada­ta megyénk párt és állami szer veinek, hogy határozottan lép­jen fel a párt politikáját és az ország érdekeit sértő minden ;*n nézettel szemben, amely az értelmiség szerepét, jelentő­ségét, munkáját a szocializmus építésében lebecsüli. Nagyobb megbecsülést és tel­jes bizalmat kell biztosítani az értelmiség számára. Bátran vonják be őket az adott terü­let gazdasági, kulturális, köz­ségpolitikai tervezési kérdések megoldásában. 2. Nagy gondot kell fordítani régi és új értelmiség összefor- rottságának megerősítésére. Ez nemcsak párt, állami és tomegszerveink feladata, de feladata ez valamennyi értei miségnek is. 3. A most kezdődő pártokta­tásba mind több értelmiségit vonjanak lpe. Itt nemcsak a parttagokról van szó, hanem a pártönkívüliekről is. Emellett pártbizottságaink tartsanak az értelmiség számára diferen- ciáltságnak megfelelően a leg­jobb előadók bevonásával ma­gas színvonalú elméleti elő­adásokat, kül- és belpolitikai tájékoztatókat. 4. Fő feladatként áll előttünk az értelmiség és a párt kapcso­latának megjavítása. Éppen ezért pártbizottságaink és párt­szervezeteink törődjenek az értelmiség problémáival, ismer jék meg úgy is, mint egyes személyek, de úgy is, mint a kü lönböző munkaterületen dolgo. zó értelmiségi problémákat. Ne féljenek ezeket behatóan tanul mányozni, erről az értelmiségi­ekkel érdemben tanácskozni és a lehetőséghez mérten külön­böző intézkedéseket megtenni. 5. Végül, de nem utolsó sor­ban az a feladat, hogy a párt és állami funkcionáriusok az egész párttagságunk, értelmisé étink megismerje és kezdjen hozzá a Központi Vezetőség ezen határozatának végrehajtá­sához. Ezért járási és városi pártbizottsági értekezleten tár- "valják meg egy hónapon be­lül a területüknek megfelelően a határozatokból adódó kon­krét feladatokat. Ezenkívül az októberi párttaggyűléseken, kü lön napirendi pontként tárgyal­ják meg az értelmiséggel kap­csolatos párthatározatot. Á hozzászólások A vitában elsőnek dr. Er­délyi János kórházi főorvos kért szót. Elmondotta, hogy az értelmiségi dolgozók többsége örömmel fogadta a határozatot. Kifogásolta, hogy egy ilyen nagyjelentőségű határozat, amely az értelmiséget foglalkoz tatta legfontosabb kérdéseket veti fel. nem jelent meg a Sza­bad Népben. Ezután elmondot­ta, hogy nem lesz könnyű fel­adat a határozat megvalósí­tása, arrtely felszámolja az ér­telmiséget lebecsülő szektás- politika maradványait. Elmon­dotta többek között — az új és régi értelmiség kapcsolatát vizsgálva —, hogy eddig a régi értelmiség azért nem foglalko­zott mindenütt kielégítően az új értelmiséggel, mert abban saját sírásóját látta. Ha ez így volt az orvosoknál, méginkább így volt ez az értelmiség többi rétegénél, ahol * viszonylag rö- videbb idő alatt lehet felnevel­ni az utánpótlást. A kommunista értelmiség helyzetét vizsgálva elmondotta hogy megkövetelték tőlük, hogy jó szakember legyen és példát is mutasson. „Ez a gya­korlatban másfél ember mun­kájának elvégzését jelentette. Emellett számos megbízatás ne hezedik vállaikra. Szükség van arra, hogy meghallgassák és figyelembe vegyék véleményei­ket, de nem szabad túlterhelni sem őket.“ Elmondotta, hogy a napi munkája mellett 27 féle megbízatása van, s nem képes egynek sem eleget tenni Szügyi Elek elvtárs, a Me­gyei Pártbizottság titkára fel­szólalásában önkritikusan ve­tette fel saját hibáit az értelmi séggel történt szektás cseleke­deteiért, majd elmondotta, hogy jogos a bírálat amiatt, hogy a párt VB a határozat megjelenése után több hónap­pal hívta csak össze a pártbi­zottsági ülést. E huzavona a területrendezés miatt volt. A VB úgy vélte, nem feltétlenül szükséges a pártbizottság ösz- szehívása a határozatból szár­mazó feladatok megvitatása cél jóból, mert nem hoz az ülés határozatot. Elmondotta, hogy az értelmiség egy rétegében bizalmatlanul fogadták a hatá­rozatot, mert az eddigi politi­ka következtében nem voltak megbecsülve az értelmiségi dől gozók, sok sérelem érte őket. A bizalmatlanságot csak szí­vós. kitartó munkával tudjuk eloszlatni, amelyben a szó egy a tettel. Székely Iván elvtárs me­gyei főállatorvos elmondotta hozzászólásában többek között, hogy az értelmiségi dolgozók örömmel fogadták a határoza­tot. Felszólalása későbbi ré­szében pedig a következőket mondotta: „Kezdettől fogva bizalmatlan volt az értelmiség az olyan vezetőkkel szemben, akik a szakértelem hiányát uta sítgatással, parancsolgatással akarták pótolni. Sokszor az élettől elszakadt vezető úgy gondolta, hogy ért a gyógyítás­hoz, a növényápoláshoz, az ál­lattenyésztéshez és mindenhez, amit az élet felvet. Hozzászólá­sában kifogásolta végül a „régi és új’1 értelmiség különválasztó sát, mert mint mondotta, mind­kettőnek közös a célja: segíteni a párt politikájának megvaló­sítását, a népjólét emelését. Dr. Máté Géza, a megyei könyvtár vezetője is helyesnek tartotta volna, ha a Szabad Nép közli e fontos határozatot. Saját példájával igazolta, hogy az értelmiséget sokszor jogtala­nul háttérbe szorították, s nem egy esetben üldözték is. Felszólalása során elmondotta még. hogy a határozatot csak úgy lehet végrehajtani, ha az értelmiség és a párt között he­lyes kapcsolat alakul ki. Fridrich Gyula, a Tolnai Se­lyemgyár főmérnöke: — A Központi Vezetőségnek ez a ha tározata mindenekelőtt a biza­lom légkörét teremtette meg, amire rendkívül nagy szükség volt. Meg kell azonban azt is mondani, hogy a határozat maga nem cldott meg minden problémát, ez csak a megvaló­sítással érhető majd el. Az előző években ugyanis nagyon sokat éreztük saját tapasztala­tainkon. hogy egyes vezetők nem úgy bántak velünk, aho­gyan azt megérdemeltük vol­na. Nagyon sok volt a szemé­lyek elleni rosszindulat és ez nyilván a munka rovására ment. Nagyon sok sérelmet okozott a „káderanyag-dosz- sziék“ rendszere. Ide ugyanis ami egyszer bekerült, az meg­másíthatatlan volt. Ha valami­lyen hibát elkövettünk, az nem egyszer felnagyítva került — egyes vezetők rosszindulata miatt — a káderanyag közé. Az ember azonban hiába változott meg az évek során, a káder­anyag nem változott. Vélemé­nyem szerint felül kell vizs­gálni éppen a további bizalom érdekében ezt a rendszert. Ezután beszélt még Fridrich elvtárs a fiatalok nevelésének néhány időszerű problémájáról. Pólya József, az állami gaz­daságok megyei igazgatója: — A legrosszabb helyzetben talán a régi gazdatisztek kerültek, pusztán azért, mert uradalom­ban töltöttek be vezetőállást.. Ez nagy hiba volt, és vélemé­nyem szerint már kezdettől fogva különbséget kellett volna tenni a volt gazdatisztek között és aki igyekezett becsülettel dolgozni, azt értékelni kellett volna, nem pedig egyformán durva módszerekkel bánni az­zal, aki valamikor gazdatiszt volt. Ez természetesen bizal­matlanságot szült bennünk és az országnak is csak kára lett belőle mert sok jó szakembernek' vette el a kedvét. Az értelmiség többségében azonban megvolt a jóindulat, igyekeztek közeled ni a népi demokrácia felé, mi, mezőgazdasági szakemberek mindenekelőtt gazdálkodni akartunk. Sok esetben nem csak a jóindulatunkat nem is­merték el, hanem még a szak­tudásunkat sem, 4—5 évvel ez­előtt például még az volt a di­vat, hogy az égvilágon minden ki értett a gazdálkodáshoz, mindenki tudott szempontokat adni, csak éppen a mi vélemé­nyünket nem vették figyelem­be. A gyapottal évekig kínlód­tunk, mi megmondtuk időben, hogy mi a baj, csak éppen nem vették figyelembe és ráadásul megbízhatatlannak bélyegeztek bennünket s nem egy esetben jött a rendőrség... Az önállóság ami a gazdálkodás alapja, csak alom volt számunkra — szem­pont, határidő, ez volt az „ön­állóság“ és ha éppen ennek nyomán nem úgy ment minden, ahogyan kellett volna, „szabo­tálok“ lettünk. 1953 után volt bizonyos fejlődés, de ez csak kezdet volt. Ügy gondolom, hogy a Központi Vezetőségnek ez a határozata egyszersmin- denkorra véget vet azoknak a rossz módszereknek, amelyek eddig jogosan sértették az ér­telmiségiek önérzetét és ez a határozat valamennyiünkben nyugalmat szül. Rácz Lajos a Megyei Tanács oktatási osztályának vezetője: — A határozattal nagyon egyet értünk, de meg kell mondani azt is, hogy végeredményben annyit fog érni, amennyi meg­valósul belőle. Ezt azért mon­dom, mert már eddig is volt-nn rendelkezés — igaz, nem ilyen átfogó és mindenre kitér jedő, mint a jelenlegi — ame­lyet az illetékes szervek nem hajtottak végre teljesen. Pél­dának elég itt utalni a tanítói földekre, lakásokra. A határo­zatra s annak végrehajtására nagy szükség van, mert még a legutóbbi időben is éreztük a velünk szembeni bizonytalansi got. Mindenekelőtt az önálló­ság hiányát éreztük. Én okta­tási vezető vagyok, de magam hiába láttam, hogy egy bizo­nyos feladatot hogyan lehet leghasznosabban megoldani — keresztül húzták a számításo­mat. Előfordult, hogy egy pe­dagógus áthelyezésének ügyé­ben a pártszervektől ellentétes „utasítgatásokat“ kaptam és most nem tudom, hogy vég­eredményben mit tegyek. Ah­hoz, hogy az oktatási munka eredményesebb legyen, ilyen­nek nem szabad előfordulnia, mindenekelőtt ezért időszerű ez a határozat és ezért lesz szük­séges ennek a végrehajtása. Miklós Péter, a dombóvári gimnázium igazgatója: — Ne­kem az az érzésem, hogy jelen­leg bizonyos mértékig olyan felelőtlen időszakot élünk és ez éppen a rehabilitálásokkal, a régi sérelmek orvoslásával kapcsolatos. Nagyon sok ember mostanában csak beszél, bírál s minden további nélkül kéri a rehabilitálását. Az két­ségtelen, hogy sok embert jog­talan sérelem ért, különösen az értelmiségiek közül, de vélemé­nyem szerint ezt a munkát sem lehet mechanikusan, „sta­tisztika formában“ végezni, mint ahogyan azt egyes helye­ken teszik éppen azért, hogy ne kapjanak elégtételt azok, akik valóban hibásak voltak, mulasz tásokat követtek el, mert ez végül is majd odavezet, hogy egyes emberekben csökkenti a felelősségérzetet. Véleményem szerint a rehabilitálásnál min­dig figyelembe kell venni a köz véleményt is. Nagyon fontos­nak látom, hogy minden értel­miségi dolgozót elsősorban ké­pességeinek megfelelően dolgoz tassunk, mert a pedagógus el­sősorban nyilvánvalóan a neve­lés terén tud jól dolgozni és éppen ezért nem valámi sze­rencsés, amikor a tanítónak olyan megbízatást adnak, hogy mozgósítson a trágyahordásra. Horvai Árpád, a szekszárdi gimnázium igazgatója: —Ed­dig mindenekelőtt bizalomra vártunk, mert nem volt önálló­ságunk, néha az embernek mint vezetőnek még a léte is bizonytalan volt, mert valami­lyen közvetett formában meg­tudta, hogy nincsenek megelé­gedve a munkájával egyes fel­sőbb vezetők. Nagyon sok kez­deményezésünk volt minden té­ren, de a megvalósításhoz már nem voltunk minden esetben elég (Folytatás a 4. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents