Tolnai Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)
1956-09-13 / 216. szám
1956. SZEPTEMBER 13. f OliNAI NAPLÓ 3, PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS Megteremtette a jó oktatási munka feltételét a Szekszárdi Városi Pártbizottság Tibikével a kiállításén... Lassan megérkezik az idő — megkezdődik a pártoktatás. Uj, megnövekedett feladatokat kell megoldanunk ebben az ok tatási évben. A nagymértékben megváltoztatott szervezeti felépítés, az új tartalom, tehát az oktatás új módszere megkövetelte, hogy a pártszervek és szervezetek sokkal alaposab ban, körültekintőbben készítsék elő az oktatási évet, mint az előző esztendőkben bármikor. A Szekszárdi Városi Párt Végrehajtóbizottság jó munkát végzett az előkészítés során. Mindenek előtt FELMÉRTE A TEENDŐKET: ki kell választani a propagandistákat: meg kell hallgatni az alapszervezeteket és annak megfelelően ’ oktatási formát szervezni: biztosítani kell ,hogy a hallgatókkal elbeszélgessenek a pártszervezetek vezetői és propagandisták, és figye- lembevéve képzettségüket, kívánságukat, az alapszervezetek osszák be őket pártoktatásra. Az oktatási formák meghatározása után nagyon alapos, körültekintő munkát igényelt a propagandisták kiválogatása. Azokat az elvtársakat, akik sok éven keresztül mint propagandisták jól végezték megtisztelő pártmunkájukat, ismét ezzel a pártmunkával bízták meg. Ezek között van többek között a pedagógus házaspár, Bársony Róbert és felesége, Weisz Andor, Boros Ferenc, Kürti István elvtárs. Azok az elvtársak, akik nem tudták elég magas színvonalon vezetni a konferenciákat —, de lelkesen, végezték munkájukat, a képességüknek és érdeklődésüknek megfelelően — bár alacso- nyabbb fokon — ugyancsak propaganda munkával bízták meg. A városban közel 100 fővel kevesebben vesznek részt párt- oktatásban, mint az elmúlt évben. Elsősorban az idős és beteg párttagok azok, akik kimaradtak az idei oktatásból. Az elmúlt évben ezek többsége már inkább csak a nyilvátntar. tásban szerepelt. A pártbizottság nagy gondot fordított a hallgatók kívánságainak figyelembevételére. Minden kommunistát, pártoktatásba bevont dolgozót meg kellett kérdezniök az alapszervezetek vezetőinek, hogy milyen oktatási formában kíván résztvenni. A sokgyermekes anyákat nem javasolta a pártbizottság szervezett oktatásba bevonni, mert ők általában le vannak kötve a háztartási munkával, családneveléssel. őket majd előadásos propagandába kapcsolják be. Az előkészületekről készült számadatok azt mutatják, hogy A PÁRTTAGOK SZÁMA AZ ELŐBBI OKTATÁSI ÉVHEZ VISZONYÍTVA EMELKEDETT. A 67 konferencián valamivel több mint 1000 hallgató tanul majd. A pártbizottság, hogy biztosíthassa a Központi Vezetőség nek a pártoktatásra vonatkozó határozata maradéktalan megvalósítását, egy kilenc főből — többségében pártbizottsági tagokból — álló oktatási bizottságot szervezett. E bizottság felkereste az alapszervezeteket és közvetlen segítséget nyújtott az oktatás előkészületeiben. Az új oktatási évben lényegé ben változás történt a politikai gazdaságtan tanfolyamoknál. Jelentősen csökkentették ezek számát, mert a tavalyi tapasztalatok azt mutatták, hogy azok az elvtársak, akik nem vé geztek marxizmus—leninizmus tanfolyamot, vagy más előképzettséggel nem rendelkeztek, nem értették s csak a tankönyvben lévő anyagot tanulták meg — olykor szószerint. Csökkentették a marxizmus— Megyénk egyik kis községének, Szakadát lakóinak jelentős része német anyanyelvű. Amint az alkotmány biztosítja, ebben a községben is meg van a lehetőség arra, hogy a né- metajkúak tanulják, használják anyanyelvűket, A Hazafias Népfrontbizottság elnöke az iskola igazgatója, Schulcz Ádám elmondotta, hogy élnek is ezzel a jogukkal a szakadá- tiak. — A község általános iskolájában, mivel a diákoknak csak nem fele német anyanyelvű, a kötelező tantárgyak mellett he tenként 4 órán keresztül tartunk németnyelvű oktatást. Két csoportban szorgalmasan tanulnak, külön vannak az alsó és külön a felső tagoza- túak. leninizmus tanfolyamok számát is. A pártoktatási év néhány hét múlva megkezdődik. Igen fontos a sikeres oktatás érdekében, hogy a pártszervek megfelelő ellenőrző gárdát szervezzenek. Szekszárdim egy 32 főből álló ellenőrzőcsoportot hoztak létre, amelynek tagjai 3—4 konferenciát ellenőriznek. Az ellenőrző csoport tagjai azonban a képzettségüknél fogva jelentős segítséget is képesek adni a propagandistáknak. Az ellenőrök többsége is több évi tapasztalattal rendelkezik. A városi pártbizottság tehát — amint ez az elmondottakból kitűnik — MEGFELELŐEN KÉSZÜL A PÁRTOKTATÁSI ÉVRE. Megállapíthatjuk, hogy sikeres nek ígérkező oktatási év kezdetén vagyunk. Pártoktatásunkban — az idén először — nem betűrágást, az élettől elvonatkoztatott elveket, jelszavakat tanulunk, hanem arról lesz szó, hogyan alkalmazzuk eredményesen a marxizmus—leninizmus tanításait a mi viszo. nyaink között; milyen időszerű feladatok állnak előttünk és mit kell tenni e feladatok megoldása érdekében: —, hogy csak néhányat említsünk. Az érdeklődés megvan a hallgatók és a propagandisták körében, amely a jó pártoktatás egyik legfontosabb biztosítéka. A nyelvtani ismeretek, valamint a szavak tanulása mellett egyik érdekessége a német nyelv tanításának, hogy a hazánkban található német népdalokat is felhasználják. — A tankönyvvel azonban nem vagyok elégedett — mondja a Népfront elnöke — különösen a felsőtagozatéval. Igen nehezek és hosszúak az olvasmányok, s emellett a nyelvtan is nehéz. A gyerekek, akik a német nyelv egy tájszó- lási formáját használják, nem igen értik az irodalmi nyelvet s az irodalmi nyelven — de végig németül — levont nyelvtani szabályokat. Úgy vélem, hasonlóan az alsóbb tagozatéhoz, adjanak ki külön nyelvtan és külön olvasókönyvet. AZT MAR LÁTTAM, amikor egy kislányt körülrajongtak az udvarlói, elhalmoztak bókokkal, jóindulatukról biztosították, ravasz ígéretekkel etették (az ajándékozás már letűnőben van — drága udvarlás), de azt még nem láttam, hogy egy disznónak annyi „rajongója“ legyen, mint annak a bizonyos öt mázsa néhány kilós kocának, ott a kiállításon. Úgy tolonganak körülötte az érdeklődők, mintha mindenki vihetne belőle 10 kilót ingyen, vagy mintha a szép ség istene lenne látható ebben a kimeszelt, szalmával bélelt kutricában. És nem lehet találkozni olyan emberrel, aki ne a hosszú „dulakodást“ választaná csak azért, hogy néhány másodpercig félszemével megpillanthassa ezt a kövérségtől alig szuszogó jószágot. Ez a hízó nem Tolnából származik, de azoknak a sertéseknek sem kell szégyenkezniük, amelyeket megyénk szövetkeze tei és állami gazdaságai vittek fel a kiállításra. A faddi Uj Élet Tsz öt mangalica kanja például III. díjat kapott. El is adták őket, Hosnyánszki Já nos bácsi, a gondozójuk úgy mondja, hogy „megházasítottuk őket.“ Nagy sikere van a Gerjeni Állami Gazdaság mangalica anyakocájának, amely tíz kismalacával „fogadja“ hosszú napokon keresztül a kíváncsiskodók megjegyzéseit. ITT TALÁLKOZTUNK Tibikével is, aki anyukája kezét fogva sétált a kiállításon és amint mondotta, „tanulmányúton“ van, mert a pesti első osztályosok, még nem igen ismerik gyakorlatból a „mező- gazdasági állatokat“, mivel tanulni szándékozik, meg is kérdezte: — Ugye anyukám, ezeknek nincs külön pohárkájuk? — Nincs, Tibikém, ezek' még cucliznak. — És ezek is teát kapnak pirított kenyérrel, ha összefut a tej a forralásnál? — Ejnye fiacskám... Látod, hogy döfködik anyukájukat, ezek most szopnak és nem forralja fel az ő anyukájuk a tejet. A sertésektől a juhokhoz vezet az út. Ejnye, ejnye, ezek nek a jámbor állatoknak nincs semmi érzékük sem az „előkelőséghez“. Itt van például az Alsótengelici Kísérleti Gazdaság négy kosa, az előkelő második dijat kapták, a négy anyajuh pedig elismerő okleve let kapott, de észre sem veszik a sok csodálkozót, megfoghatják bundájukat — oda se neki, mintha egyedül volnának a nagy hodályban. Tibiké természetesen itt is „tapasztalni“ akar. Megkérdezi: — Mond anyukám, ezeknek is tíz kisbirkájuk van egyszerre? — Á, dehogy, csak egy-kettő. — Miért? — Mert egyszerre nem tudná mind a tízet szoptatni. Jól megmondta neki... RENGETEG látogatója volt a halkiállításnak. Ez, amellett, hogy szép, érdekes, nagyon tanulságos is: mutatja az egész ország halászatának fejlődését. E téren megyénk eredményei sem lebecsülendők. A bonyhádi Dózsa Népe Termelőszövetkezetnek például többtízezer forint hasznot jelent évente a mesterséges hal tenyésztés. Az embereknek általában nagyon tetszettek a kövér pontyok, de a harcsák nem. Tibiké édesanyja is megjegyezte az egyik 10—15 kilós anyaharcsára, hogy: „Jaj, de ronda állat!“ Talán mondani sem kell, hogy Tibiké édesanyja még bizonyá. ra nem evett halpaprikást. Amikor a harcsa elkezdte a száját tátogatni, a mama gyorsan kézen fogta Tibikét: — Menjünk fiacskám, ronda.. Tibiké azonban nem mozdult, helyette „oktatni“ kezdte anyu káját: — Ez biztosan azért tátogat, mert meg akar fulladni, mert ebből az üvegketrecből nem tud ám kimenni levegőt szívni. Én, megvárom, kíváncsi vagyok, hogy a többiek mit csinálnak a döglött hallal. Jó üzleti érzékkel rendezték meg a halkiáilítást. A hosszú folyosó, ahol a halak láthatók, halászcsárdába vezet. Itt meg lehet állapítani, hogy mi a különbség az úszkáló és a tányérokban lévő főtt, sült halak kö. zött. De mielőtt kiér az ember a folyosón, találkozik a paksi halászszövetkezet részlegével: pontyot, kecsegét, márnát és csukát hoztak a kiállításra — és második díjat kaptak. HA VALAMELYIK pesti főkönyvelő netalántán azt állapítaná meg az útiszámlákból, hogy a kiküldöttek, instruktorok viszonylag gyakran járnak Tolnában, akkor gondoljon ezekre a pontyokra, kecsegék- re, márnákra és csukákra. Feltétlenül kapcsolat van e két „dolog“ között. A paksi halászcsárdában ugyanis országoshírű halpaprikást főznek és ez bizony vonzó hatást gyakorol egynémely instruktorra, kiküldöttre... S ráadásul a Tolnában termett borok sem lebecsülendők. A halpaprikás pedig bort kíván, mert életében éppen eleget úszkált vízben. És, hogy jó bor terem, azt mutatja, hogy a kiállítási árudákban „Minőségi bor“ jelzéssel szekszárdi kadarkát árul nak. De természetesen nem csak a pestiek csodálkoztak a Pestre varázsolt falun, hanem a falusiak is Pesten. Ez valósággal tapasztalatcsere volt: a tolnaiak tanultak a szabolcsiaktól, a Vas megyeiektől és viszont. Ugyanakkor ismerkedtek fővárosunk szépségeivel, érdekes ségeivel és tapasztalatcserét folytattak a városiakkal is. A PESTI KALAUZOK például nem csak arról tudták meg, hogy sok a falusi a városban, hogy jobban kellett ügyelni a fel. és leszállásoknál, hanem arról is, hogy kevesebbszer kellett elmdndani: „Szabad kérem a jegyeket? Ott a sarokban, annak a kifelé néző fiatalembernek megvan már a jegye?“ A falusiak előre nyújtották a pénzt. Az egyik embernek egyötvenet akart visszaadni a kalauz. (Nem csoda, hogy a nagy zűrzavarban elszámolta magát). — Köszönöm, én csak 50 fillérest adtam, — s visszaadta a pénzt. A kalauz megköszönte és megkérdezte: „Hova valósi?“ (Tehát nem azt kérdezte, hogy melyik kerületben lakik.) A kiállítás mellett a falusiak meglátogatták a pesti rokonokat is. Jánoska már az első este „csinyt“ követett el: bement a WC-be és mivel ott számára több újdonság volt, fúrta az oldalát a kíváncsiság és meg is akarta tudni mindenről, hogy mi ez, az mi. Meg húzta például azt a bizonyos fogantyút. A víz erre elkezdett a „csészében“ csobogni, zuhogni. Megijedt tőle, elszaladt és félrehívta édesanyját: — Ides, ne mondja ám meg a néniéknek, hogy kieresztettem a tartályból a vizet, majd idesapám telehordja. Boda Ferenc Német nyelvoktatás Szakadáton Pusztai emberek — Biritói jegyzetek — Milyen is a puszta? Hogyan alakult az elmúlt évek során a puszták népének sorsa, éle. te. Erre gondoltam, míg egy augusztusi reggelen könnyű homokfutó kocsival kapasz- kadtunk a paksi szőlődombokra vezető úton. Itt nőttem fel a közeli kisvárosban és a pusztáról mégsem tudtam többet, mint amennyit a könyvekből olvastam a pusztai emberek életéről. A kanyarban elmaradt mögöttem a Duna völgye és a feltámadó északnyugati szél száraz homokot kavart a kerekek alól. Valahogy úgy voltam én eddig a pusztával, mint az egyszeri vándor, aki nagy utat végigrótt és amikor kérdezték tőle, mit látott a világból? — gondolkozott és végül is rádöbbent, hogy az országút kilométerköveit jobban ismeri, mint az út mellett lakó embereket, szokásokat. Jártam erre nem egyszer, ám Biritóból ezideig csak az út- széli akácerdőt láttam — nem többet. A régi, a tíz év előtti puszta életéről, a közös konyhán szorongó cselédek jajáról bajáról sokat írtak már, most néhány röpke jegyzetben a mai pusztáról szeretnék képet adni. Úgy, amilyennek én láttam 1956 nyár végén. A KÖZPONT Tulajdonképpen nem be. szélhetek már pusztáról bár a régi puszta igen sok vonása elevenen él ebben az állami gazdaságban, mégsem a régi már. A kastélyhoz vezeti salakos út két oldalán utca. hosszan új házak épülnek a kis akácerdő árnyékában. A régi kastély sem kastély többé, hanem irodaház. Bármerre megy a látogató, rend és tisztaság mindenütt. Távolabb, a parkon túl, hatalmas gépműhely — ott most kezdődik a munka. Traktorok, kombájnok motorjai dohognak, a homokos dülőúton teherautó kavarja magasba a port. Az étteremben a reggelit mérik, pálinka helyett édes tejeskávét. A nap még alig kapaszkodott az akácos fölé és a hőmérő máris huszonegy fokot mutat árnyékban. — Jó idő ígérkezik mára — mondja egy csorba kalapú, borostás, alacsony keszeg emberke aki nagy nyugalommal üldögél a veranda alsó lépcsőjén. — Jól fűtenek az ördögök — adom vissza a szót. — Furulázik is a kukorica, megsodródott a levele, mint a szivar... Hiszen ha nem szórtunk volna alája szupert, már ördögé lenne az egész. — ...S' hogy élnek ide- kint? Az öreg sunyin végigmért. — A ' minisztériumságból kérdezi? — Nem ... Amolyan látogató vagyok itt. — Az más, akkor a valóságot mondom. Nem értettem és nyomban meg is kérdeztem az öreget, hogy mi különbség lenne a válaszában, ha mondjuk, a „minisztériumságból kérdezném’’. — Maga még nagyon pelyhes — oktatott — ... Ha a minisztériumságból jönnek és faggatják az embert, akkor panaszkodni kell a keresetre, hogy többet adjanak... de maga más, mi a fenének panaszkodnék magának amikor maga úgyse tud azon segíteni, azér a valóságot mondom — jól megvagyunk... A kereset is megjárja, mer ami. óta a pesti doktor asszony van itt, rend van, munka is van ég pénz is van ... — Még akkor is ha maga itt ücsörög? — Hivatalból vagyok én itt — mondta erre sértődötten — várok valakit. — És git vár báttyó? — Az igazgatónőt. AZ IGAZGATÓNŐ Megvallom, nekem sehogyan sem tetszik ez a mi „női egyenjogúságunk”. Valahányszor e szót olvasom, vagy hallom, az egyszeri pap története jut eszembe, aki vizet prédikált és bort ivott és az az érzésem, hogy az elmúlt években mi is így jártunk. — Túl sokat beszéltünk a nők egyenjogúságáról és a gyakorlatban annál kevesebbet tettünk a régi előítéletek eloszlatásáért. Szoknya, nadrág alapon mértük és társadalmi életünk igen sok területén még ma is így mérjük az emberi képességeket. Nem akarok általánosítani, de mégis csak elgondolkoztató hogy a kormányban egyetlen nő miniszter van, hogy a több, mint félezer állami gazdaság igazgatói között mindössze kettő nőt találunk, pedig a képességek alapján vizsgálva a helyzetet, legalább annyi rá termett (ha nem jobb!) nő vezetőt találnánk, mini. férfit. Erre gondoltam, inig az igazgatói iroda egyik sarká. ba húzódva, figyeltem a gazdaság igazgatója — Sz. A. munkáját, aki az óreg pusztai szavai szerint rendet teremtett itt. Másfél évvel ezelőtt jött Pestről ide a „pusztára” és a másfél év alatt ez a törékeny asszony rendet tetem- tett. Többmillió forintos adóssággal vette át a gazdaságot, amely annakidején hírhedten a legrosszabbak közé tartozott a megyében és ma már az elsők között van. Egymásután jönnek az emberek, a puszta egyszerű dolgos emberei: a megyei igazgatóság beruházási szakemberei, csoportvezetők és panaszos asszonyok, írnokok és traktorosok. Tömören beszélnek, a lényeget mondják és türelmesen várakoznak a válaszra. Meglátszik az arcon, kit tisztel igazán és kit csak muszájból valaki. Vizsgálom az arcokat, — ezek itt mind komolyan veszik amit man. danak és mind Sz. A.-tól vár megnyugtató válaszra. Közben cseng a telefon: — Mi van a juhokkal? — hangzik a kérdés. Néhány rövid tanács és máris a kömlődi részesara. tők jönnek. Azt kérik, hogy odahaza a malomban kapják meg a részüket, ne kelljen ilyen messziről cipekedniök. — Még ma elintézem ... És a részesek megnyugodva mennek dolguk után. Ha ez az asszony megígérte, akkor el is intézi, mert olyan a híre a tizenhat kilométer hosszú határban. Alig csukódik mögöttük az ajtó, jön az üzemvezető. Rövid tanácskozás az időszerű feladatokról. Még a végére sem érnek, újabb érdeklődő kérdezi: — A Vizi bácsi előlegét egyben vonjuk? — Nem! Részletekben... — Mi legyen a borsóval? ... — Átkeli tölteni, szemetet nem küldünk, mit szólnánk, ha mi ilyet kapnánk... És így tovább két órán keresztül egy perc megállás nélkül. Tíz órakor előáll a kocsi. — Most megmutatom magának a gazdaságot — mondja: Érdemes megnézni! — Igen — bólintottam és magamban arra gondoltam — nem az számít, férfi vagy nő ... Rátermett jó vezető-« vagy sem ... (Folytatjuk.)
