Tolnai Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-12 / 215. szám

Világ proletárjai egyesüljetek ! Tolnai Egyetemi Kö‘ MEGYE! B\Íón$lGA É'S A | Siker a kiállításén XIII. ÉVFOLYAM, 215. SZÄM. ARA: 50 FILLÉR SZERDA, 1956. SZEPTEMBER 12. II pártszervezetek nyújtsanak segítséget a DISZ-oklatás jé előkészítéséhez Nem kis feladat előtt állnak napjainkban DlSZ-szerveze- teink. A boldogabb jövő útját egyengetik, amikor elsősorban a DISZ fiatalok, de a szerveze ten kívüli fiatalok oktatását is szervezik, előkészítik. Még egyszer hangsúlyozni kell. nem kis feladat ez, hiszen nemcsak egyszerűen tanulásról van szó, hanem arról, hogy a megfelelő ismeretek elsajátításával saját életük szebb holnapjának meg­formáláshoz is az eddigieknél még nagyobb erővel járulhas­sanak hozzá. Való igaz, hogy minden év­ben gondosan készültek r a DISZ-szervezetek az oktatási év megszervezésére, lebonyolí­tására. Sok jó eredményt ér­tek el ezen a téren, hisz a fia­talok jelentős részét bekapcsol ták a szervezett oktatásba, is­mertették a marxizmus—leni- nizmus tanításait és sikerült felkelteniük a fiatalok érdekló dését az elméleti kérdések iránt. Közülük nem egy e ta­nulmányok alapján jobb ered­ménnyel kapcsolódott be nemcsak a szervező, felvilágo­sító munkába, hanem üzemé­nek, területének gazdasági munkáiba is. A múlt évi DISZ oktatás ta­pasztalatai azonban arra fi­gyelmeztetnek e kétségtelenül meglévő eredmények mellett is, hogy az idén még gondosab ban kell felkészülni az oktatás­ra. Mik voltak az elmúlt okta­tási év tapasztalatai? A DISZ- szervezetek, de a pártszerveze tek is csupán a Petőfi iskolát tekintették az ifjúsági oktatás egyetlen formájának. Ennek szervezésére kötötték le ösz- szes erejüket. Számszerűség­ben nem is lett volna különö­sebb baj — ha csak az nem. hogy igen sokat szerveztek —, de annál inkább hiba volt a propagandisták kiválogatásá­ban. A nagyszámú Petőfi iskolá­hoz nem tudtak eléggé megfe­lelő képzettségű propagandis­tákat biztosítani, s így nem egynél igen alacsony volt a színvonal, s ezért lemorzsoló­dások is következtek be. A DlSZ oktatásokon is sok­szor az élettől elvonatkoztatva dogmatikusan tárgyaltak egyes kérdéseket, s a jelszavak, ki­nyilatkoztatások . megtanulása jelentette többségében az okta­tást. E hibákból adódóan nem kaptak eléggé gyakorlati vá­laszt a fiatalok azokra a leg­fontosabb napi kérdésekre, amelyek joggal foglalkoztatták őket. Mindezek legtöbb esetben azért fordulhattak elő, mert pártszervezeteink — bár egyik igen fontos feladat lett volna a DISZ-oktatás segítése, szerve­zése, irányítása, sőt a propa­gandisták biztosítása is — igen kevés helyen voltak feladatuk magaslatán, igen kevés helyen adtak megfelelő támogatást* a DISZ-szervezetek ezirányú munkájához. A DISZ Központi Vezetősé­gének az oktatásra vonatkozó határozata változtat ezen a helytelen állapoton, s amint az eddigi tapasztalatok mutatják, a fiatalok érdeklődése sokkal nagyobb, mint az előző évek­ben bármikor. Meg van tehát minden lehetőség arra, hogy ebben az évben sokkal jobb eredményt érjünk el a fiatalok oktatása terén, mint azelőtt. Ezt biztosítja számos intézke­dés, többek között az is, hogy sokrétűbb az oktatási forma, A szervezett oktatásban megma­rad a Petőfi iskola, de lesz még marxizmus—leninizmus alapjai tanfolyam. A tömeg­propagandában három forma lesz, mint a kérdezz—felelek, ifjúsági estek, amelyen elő­adássorozatok lesznek, s vé­gül a Hősök voltak című tan­könyvből való olvasó.', megbe­szélés. Ez biztosítja, hogy a fia talok a saját érdeklődési kö­rüknek megfelelő oktatásban vehessenek részt, képezzék ma gukat. Az idei oktatási évre való felkészülés tapasztalatai azt bizonyítják, hogy járási DISZ- bizottságaink többségében való ban körültekintőbben jártak el a munkában. A fiatalokkal, az alapszervezetekkel közö­sen beszélték meg, milyen ok­tatási formát indítanak be, s a pártszervekkel közösen biz­tosították a megfelelő prjpa- gandistákat. A pártszervezetekkel való közös munka biztosíthatja csak, hogy ez évben sokkal eredményesebb munkát végez­hetünk az ifjúság oktatásában, mint az előző években. Párt- szervezeteink részéről ez a segítség azonban ne csak a propagandisták biztosítása te­rén mutatkozzék meg, hanem a fiatal hallgatók széleskörű kiválogatásában is. E téren van még tennivaló, s mivel a DISZ-fiatalok oktatásának megkezdéséig van még idő, használjuk ki ezt. Pártszerve­zeteink vezetői, de minden egyes kommunista is ne csak elismerje milyen fontos dolog a fiatalok oktatásával törődni, hanem tevékenyen járuljon is hozzá. Emellett feltétlenül szüksé ges, hogy érezze minden ifjú­sági vezető, minden propagan­dista, de az oktatási formákra eddig jelentkező valamennyi fiatal hallgató is, milyen szép és jelentőségteljes feladatra Vállalkoztak, jelentkeztek. En­nek felismerésével érezhetik igazán, hogy saját maguk, s felszabadult egész dolgozó né­pünk javára cselekednek, ha becsületbeli kötelességüknek tartják beváltani a nagy Le­ninnek az ifjúság számára adott tanítását: az ifjúság leg­fontosabb feladata tanulni, ta nulni, tanulni. Tizenegy szakcsoport alakult a tamási járásban A termelőszövetkezetek és a termelőszövetkezeti csoportok erőteljes fejlődése mellett a megye területén, de különösen a tamási járásban az utóbbi időben a földművesszövetkeze­tek támogatásával több szak­csoportot alakítottak a dolgozó parasztok. Augusztusban a tamási járás községeiben összesen 11 szak­csoport alakult, amelyek 148 egyéni gazdának biztosítanak^ kedvezőbb termelési lehetősé-i geket. Magyarkesziben 7) ta- mósiban 27 tagú méhészcsoporti dolgozik 67 illetve 293 méhcsa. Iáddal, Regőlyben 18, Ozorán? 42, Nagykónyiba 10, Pincehe-J lyen 14 Tamásiban 30 dolgozó^ paraszt kötött szerződést a gép-^ állomásokkal, s így újabb 572r holdon jobb termést biztosít aj rendszeres gépi munka. A facídi Uj Élet Termelőszövetkezetnek szépen fejlődő ál­latállománya van. Erről tanúskodik a kiállításon elért ersdmé nyük is. Harmadik díjjal jutalmazták a termelőszövetkezet öt mangalica növendékkanját, amelyeket Ilosnyánszki János ne­velt. A kiállításon értékesítették a kanokat, amelyek súlya egyenként 98—140 kg között volt. Képünk még itthon készült az öt növendékkanról etetés közben. Nagy székelyt Dózsa Tsz: # Meglátogatták $ a csehszlovákiai versenytársukat a szövetkezet tagfai A nagyszékelyi Dózsa Ter­melőszövetkezet 43 tagja a közelmúltban Cseh-zlovákiába utazott, hegy a szomszédos ba­ráti országban lévő versenytár­sukat meglátogassák. A hírek szerint a termelőszövetkezet tagi-1; elsősorban tapasztalat­áé j, szánták az utazást, men igen fejlett a versenytárs gazdasága: számos farmmal rendelkezik. Igen jó bevételt biztosít számukra a tenyésztés. baromfi. A nagyszékelyiek látogatását^ a csehszlovák versenytársak vi J> szenozni fogják és itt elmond-ff ják tapasztalataikat a Dózsaf Tsz gazdaságáról és néhány — minden bizonnyal hasznos —^ jótanácsot adnak majd a szö­vetkezet további felvirágoztatá Kél hé! alatt közel kétszázezer tégla terven felül Uj módszerrel égetnek a Paksi Téglagyárban A gerjeni Állami Gazdaság többek között agy ma Mica anyakocát vitt fel a kiállításra a tíz kismalacával egyu.t. Az ilyen nagy fialás viszonylag ritkaszámba megy va mangalica kocáknál és éppen ezért „szenzáció“ a kiállításon ez a koca. Súlya két mázsa körül van. Oklevéllel tüntették ki a kiállítá­son és amint a gondozójuk mondja, még „többre is vihette volna“, ha a kövön nem sántul meg. Az értékelő bizottság minden körülményt figyelembe vesz az értékelésnél és en­nél a kocánál sokat számított hogy sánta és alig tudott fel­állni. Tenyésztési díjat kapottá kiállításon a gazdaság hét tenyészkanja, amelyre szintén büszkék lehetnek a gazdaság dolgozói és vezetői. Elismerő oklevéllel tüntették ki a me­gyéből kiállított sertések közül a Tolnaszigeti Sertéstenyésztő Vállalat 230 kilós fehér hússertés kocáját, amely 12 malacá­val nyíjrte meg a látogatók tetszését. Harmincötezer-, harmincki- leneezer-ötszáz-, negyvenkét- szer, sőt az egyik napon negy­venhétezer-ötszáz. Ezekről a számokról beszélnek e napok­ban nem csak a Paksi Tégla­gyárban, hanem Szekszárdosn, a Téglagyári Egyesülés köz­pontjában, sőt a többi gyárak­ban is. Ugyanis már ide is el­jutott a híre annak, hogy a paksi kemencét, ahonnét eddig naponta huszonkét—huszonhá­romezer égetett téglát hordtak ki, két hét óta kétszerennyit, sőt néha még ennél is több hagyja el. A Téglagyári Egyesülés az utóbbi időben egyre szorosabb kapcsolatot épített ki a Bara­nya megyei egyesüléssel, egyre gyakoribbak a tapasztalatcsere látogatások. Ennek során jött el a tabi gyár tapasztalt égető- je, Mészáros Ferenc Paksra, hogy ott bemutassa égetési módszerét és arra megtanítsa a paksiakat. Mészáros Ferenc módszeré­nek lényege: Az eddigi sűrű rakás helyett ritka, „kalitká- zoít“ rakás alkalmazása, a gyakoribb, de kevesebb szén­nel való tüzelés. Ezzel sikerült a kemence teljesítményét meg duplázni, ugyanakkor megtar­tani a minőséget is. Augusztus 28-a óta alkalmaz' zák az új módszert a paksi gyárban, azóta pontosan két hét telt el. A két hét alatt a tervezett 296 ezer helyett 482 700 téglát égettek a paksi kemencében, tehát 186 700-zal többet. Az Egyesülés vezetősé­ge most a többi gyárban is el akarja terjeszteni az új mód­szert, ahol szintén szükség van a kemencék teljesítőképessé­gének növelésére. Minden cikkféleségből 1C0 százalékra teljesítettük esedékes tervünket Községünk dolgozó paraszt­sága minden erejével igyek­szik eleget tenni beadási köte­lezettségének, amit az is bizo­nyít. hegy esedékes tervünket minden cikkféleségből 100 szá­Dolgozóinkra büszkék vagyunk • • • Látogatás a Dombóvári MÁV Fatelitőné! Csak elismerő szavakat tu­dok mondani dolgozóinkról — kezdi a beszélgetést Balaskó János elvtárs, a Fatelítő ÜB elnöke. — A versenytáblán le­vő eredmények csak megerősí­tik Balaskó elvtárs állítását. — Olvassuk közösen a szép ered­ményeiket: „Bank Sándor és brigádja augusztusi tervét 153 százalékra Ari Sándor és bri­gádja 160 százalékra teljesí­tette.” De egyénenként is elis­merésre méltó eredmények szü­lettek az elmúlt hónapban. — Blummenstein Ferenc, a szak­ma kiváló dolgozója 175 száza­lékos, Sipog Józsefné 145 szá­zalékos, Újvári Kálmánná 150 százalékos teljesítésével meg is lehet elégedve az ÜB elnök. De sorolhatnánk még sokáig azok­nak a dolgozóknak neveit, akik­re gondolt Balaskó elvtárs. Nem véletlen, hogy a Fatelítő sokszoros élüzem. Ezért a ki­tüntetésért egytől-egyig becsü­lettel harcoltak a vállalat dol­gozói. Munkavédelmi hálózatot szer veztünk munkát erű le tenkint — folytatta Balaskó elvtárs. — Egy-egy munkaterületen a bri. gádvezetők gyakorolják az ellenőrzést. Többek közt mű­ködik az elektromos berende­zést. az oktatást, a rendet-tisz- taságot, a kéziszerszámokat, öltőzőt-mosdót. védőfelszerelé. seket ellenőrző csoport. Ezek megszervezésében különösen kitűnt Dombóvári elvtárs, mun kavédelmi felügyelő. Befejezésül Balaskó elvtárs még elmondta, hogy a telítésre előirányzott famennyiség zöme már megérkezett a telepre, a soronkövetkező nagy feladat azok telítése, elszállítása, vala­mint egyes talpfaanyagok pán­tolása hogy azokat az elrepe- déstől megóvják, megsokszoroz zák élettartamát. KISS LAJOS zalékra teljesítettük. Meg kell említeni néhány olyan dolgozó parasztot, aki már egész évre teljesítette mindenből beadási kötelezettségét. Ilyenek pél­dául Csajági István Teleki ut­cai, Dómény János Deák utcai Porteleki Jánosné Zrínyi utcai és Király József Sztálin utcai lakosok. De sorolhatnánk to­vábbra is azoknak a neveit, akik államiránti kötelezettsé­geik példás teljesítésével di­cséretet érdemelnek. Szabó István levelező Pálfa Mit vállalnak a -gyinkiek? A gyönki Petőfi Termelőszö­vetkezet november 7-e tiszte­letére versenyre hívta ki a já­rás valamennyi termelőszövet­kezetét. A termelőszövetkezet tagjai elvállalták, hogy a tákar mánykeveréket szeptember 10-ig, a rozsot szeptember 20 ig, az ősziárpát 25-ig, a búzát október 20-ig elvetik. A napra­forgó és burgonyaszedést ok­tóber közepére, a kukoricaszár vágását november közepére be­fejezik. Az állattenyésztésben az istállóátlagot 6 literről 9 literre emelik az egyedi takar­mányozás bevezetésével, s en­nek biztosítására silózási tervü két november 25-re teljesítik, a tehénistálló bővítését pedig saját építőbrigádjukkal októ­ber 30-ra befejezik. A verseny felhíváshoz hozzátartozik a beadási kötelezettségek 100 százalékos teljesítése október 10-ig.

Next

/
Thumbnails
Contents