Tolnai Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)
1956-09-29 / 230. szám
195t. SZEPTEMBER 29. TOLNAI NAPLÓ I PÁRT ÉS PARTÉPiTÉS « Az alsónánai kommunisták a begyűjtés sikeréért A Központi Vezetőség ez év júliusi határozata kiemeli, hogy pártunk célkitűzése a szocializmus építése, a dolgozó nép életszínvonalának állandó emelése. E rendkívül fontos program megvalósításába szervesen beletartozik a begyűjtési kötelezettségek pontos, időre való teljesítése. Fontos szerep jut e munkában pártszervezeteinknek, amelyek a kommunistákon, a népnevelőkön keresztül résztvesznek a mozgósításban. Számtalan tapasztalat bizonyítja, hogy ahol pártszervezeteink e munkát- elhanyagolják, azonnal hiányosságok mutatkoznak, s mindez ter- mészetesen gátolja a Központi Vezetőség határozatában megszabott nagy és szép célok elérését. Ennek figyelembe vételével igyekszik dolgozni az alsónánai községi pártszervezetek párttagsága is. A pártvezetőség egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy A TANÁCCSAL VALÓ KAPCSOLATOT állandóan erősítse. Rendszeresen megbeszélik a begyűjtés terén adódó feladatokat is. Egyré’zrő! tehát a tanács vezetőit beszámoltatják, másrészről pedig a kommunista tanácstagokon és népnevelőkön keresztül felvilágosító, nevelő munkával adnak segítséget a begyűjtési kötelezettségek pontos teljesítése er dekében. E közös megbeszélés eredményeképpen történt az Alkotmány ünnepe tiszteletére kötött versenyszerződésük is, Várdomb községgel. A felvilágosító, mozgósító munkát úgy oldották meg, hogy a tanácstagi körzetek szerint osztották be a népnevelőket, támaszkodva elsősorban a kommunista tanácstagokra, az olyanokra, mint Hollósi György elvtárs, vagy Metzger Mihály elvtárs, akik felvilágosító szavuk mellett példamutatásukkal is serkentik a körzetükben levő dolgozó parasztokat. Nagy szerepük van a verseny megnyerésében az olyan párttagoknak is, mint Kozora Ká- rolyné, vagy Angyal Sándorné. A községi pártvezetőség igyekszik megfelelő érveket adni a népnevelőknek, akik beszédes példákkal igazolják, miért szükséges a begyűjtési kötelezettségek teljesítése, s a dolgozó parasztok e hozzájárulásával szemben mennyivel többet fordít az állam a község, s a benne lakók felemelkedésére. CSAK EGY PÉLDA is, mint a községben időszakosan működő bölcsőde és napközi otthon megemlítése is világosan bizonyítja ezt. Elmondják a népnevelők, hogy a két létesítmény több mint 50 gyermek bőséges ellátását biztosítja, s ez idő alatt a szülők nyugodtan dolgozhatnak a földeken. Még nagyobb jelentőséget lehet tulajdonítani ennek, ha figyelembe vesszük, hogy a két létesítmény közel ICO ezer fouintos költséggel működik évente, amelyből a szülők csak 14—15 000 forintot térítenek vissza. De tovább is lehet menni ennél, hiszen ez az összeg körülbelül fele annak, amelyet az alsónánai dolgozó parasztok egész évben adó címén fizetnek be az államnak. Ha még pontosabbak akarunk lenni, akkor azt is meg kell említenünk, s ezt a népnevelők el is mondják, hogy a községi költségvetés több mint 150 000 forinttal haladja meg az adótervet. Mindezeket látva, mégis furcsának találtuk első hallásra Farkas István elvtársnak, a községi tanács végrehajtó bizottsága titkárának mondását: ELSŐK IS LEHETTÜNK VOLNA az Alkotmány ünnepére indított versenyben, hisz, bár megelőztük Várdomb községet, a versenytársunkat, de a járás községei között folyó versenyben 109,5 százalékkal csak a hatodikok lettünk. Utánajártunk ennek a dolog nak, s megállapítottuk, hogy a pártszervezet, a kommunisták és a tanács vezetőinek erőfeszítéseit gátolja az a körülmény, hogy nincs a faluban begyűjtési megbízott immár egy esztendeje. Nyilvánvaló, hogy az ideiglenesen odaküldött kisegítők nem tudták az egész községet átfogni. Ma is a járási instruktor, Zal Sándor elvtárs végzi ezt a munkát, amikor a többi községekbe nem hívják el. Természetesen a népnevelőknek így csak Időszakonként áll rendelkezésükre konkrét adat, hogy hol, melyik területen vannak nagyobb lemaradások. A járási és megyei begyűjtési hivatalnak feltétlenül segítenie kell ezen az állapoton, hiszen a cséplés után még aránylag könnyű volt a begyűjtés munkáit intézni, de itt lesz a kapások begyűjtésének ideje, itt lesz a vágási engedélyek kiadásának ideje is, amelyeket természetesen a pártszervezet népnevelői nem tudnak elintézni. A párt- szervezet eddig is megtette a magáét, a felvilágosító, nevelő munka terén ezután sem lesz hiba, hiszen a pártcsoportbizal- mtak újjáválasztása itt is egye növeli a párttagok aktivitását, azonban ehhez az is kell, aki az adminisztrációs munkát is elvégzi. Mire fordítják a termelőszövetkezetek a kulturális és sport alapot ? Fogas kérdés, de próbáljunk meg mégis tiszta vizet önteni a pohárba. Mint tudvalévő dolog, minden termelőszövetkezetben kell, hogy legyen kulturális- és sportalap. Ez az összjövedelemnek bizonyos százalékát képezi és ezt az összeget a termelőszövetkezetben dolgozó fiatalok kulturális- és sportigényeinek a kielégítésére kell fordítani. És mi történik, mi az általános jelenség megyénkben? A napokban panaszkodni jött be a DISZ Szekszárdi Járási Bizottsághoz Várda Lukács elvtárs, a bátaszéki Búzakalász Termelő- szövetkezet DISZ alapszervezetének a titkára. Miről panaszkodott? Elmondotta kértek a ter_ melőszövetkezet vezetőségétől annyi pénzt, hogy bevásárolhassanak egy ping-pong asztalt a fiataloknak és készíttethessenek egy fali- ujságtáblát. A válasz a szövetkezet vezetősége részéről egyértelmű volt: „Erre nincs pénz, ilyesmit ne is kérjenek a fiatalok, mert úgy sem adnak.” Hiába minden próbálkozás. Hasonló jelenségek tapasztalhatók a bátai Vörös Zászló és az alsónyéki Világszabadság Termelőszövetkezetben is. A mözsi Úttörő Termelő szövetkezet DISZ fiataljaitól pedig még a helyiséget i? elvették, ahol összejöveteleket szoktak tartani. Az ilyen állapot — értesüléseink szerint — nemcsak a szekszárdi járásban vált uralkodóvá és harapódzott el, hanem általános jelenség a megye csaknem valamennyi termelő szövetkezetében. Mindenesetre szomorú jelenség. Ezt meg kell állapítanunk. A termelőszövetkezeteinkben oly kevés a fiatal. Példák említhetők, hogy a fiatalok eljárnak Komlóra, Sztálinvárosba, Pécsre dolgozni. Bonyhádvarasdon és Kétyen például hétköznap alig találni néhány fiatal fiút. Panaszkodnak a termelőszövetkezeti elnökeink. hogy a fiatalok máshol keresik a boldogulásukat. Arra vajon nem gondoltak még, hogy ez is egyik oka lehet arujak, miért nem lépnek be a termelőszövetkezetbe a fiatalok olyan mértékben, mint ahogy azt elvárnék? A fiatal fiúkban és lányokban megvan az a tulajdonság, hogy szeretnek szórakozni, művelődni és sportolni munka után. S vajon bűn ez? Nem! Egyáltalán nem az. A mai fiatalság már nem elégszik meg csupán a munkával. Igényli és kívánja a napi munka után a szépen berendezett kultúrtermet, ahol szórakozás és művelődés lehetősége várja. Meg kell adni nekik a lehetőséget, nem szabad megvonni tőlük. A termelőszövetkezetek idősebbjei ne hasonlítsák önmagukat a mai fiatalsághoz. A mai fiatalok másképp látják az életet, másképpen fogják fel az élet értelmét, és mondjuk meg őszintén megvan a lehetősége annak, hogy többet kívánjanak az élettől, mint annak idején apáik és anyáik tehették. Egy község életébe jobbára a fiatalok vihetnek színt és gazdagságot. Maguk teremthetik meg önmaguknak a lehetőséget, hogy idejüket hasznos dolgokra fordítsák: színdarabokat tanuljanak be, sportoljanak, s ezáltal szórakozást biztosítsanak a falu idősebbjeinek. De mindezt semminemű anyagi támogatás nélkül nehezen lehet valóra váltani. Szót emelünk tehát a termelőszövetkezeti fiatalok érdekében: a kultúrális és sportalap megjár. S az összeget olyan célra fordíthatják, amely a legjobban megfelel az érdekeiknek. A termelő- szövetkezetek pedig biztosítsák a közgyűlés által megszavazott összeget. Ezzel egyetlen tér. melőszövetkezet sem veszít, csupán nyer. Nyer azért, mert a legnagyobb munkák idején bizton számíthatnak a fiatalok derekas munkájára. (KOVÁCS) Nemcsak as értelmiség ügye Az értelmiség már a nevében hordozza, hogy a nép értelmesebb része kell legyen. Ez a tény nagyon sok mindent jelent. Jelenti többek között azt is, hogy a nép tanítása és vezetése egy nemzet előrehaladásának üteme attól függ — vajon kiművelt, gondolkodó értelmiségi tagjai milyen szerepet töltenek be a társadalmi életben. Az osztályharc a szocialista fejlődés során egyre jobban mélyülő ellentéteiről szóló tanítás — az elmúlt években nálunk is akarva-akaratlanul, élesen elkülönítette, kategorizálta az értelmiség szerepét. Voltak régi értelmiségi emberek, lettek újak ezen belül is lettek munkás-, paraszt- és értelmiségi-értelmiségiek. A vasalt nadrág-elmélet nemcsak abban mutatkozott meg, hogy sok esetben mesterségesen szítottuk a társadalmi ellentéteket, de megmutatkozott ez a bérezési kérdésekben is. Nem célom a múlt hibáinak fölemlegetése, inkább a jelen helyzetről, az értelmiség most bontakozó jövőjéről beszélnék. Egyértelmű a megállapítás — jó volt, nagyon szükséges volt a Párt-értelmiségről szóló határozat, önbizalmat adott és ugyanakkor talán alkalmas lesz az értelmiség elleni gyanakvás eloszlatására ... Jó és hasznos a határozat, azonban a végrehajtásához az értelmiségnek is lenne néhány javaslata. B. J. gimnáziumi tanárral beszélgettem a közelmúltban. B. J. több évtizede tanítja már az ifjúságot és jelenleg igen fontos tanügyi beosztása van ... Egy megye összes középiskolájának tanulmányi munkájáért felel . . . Valaha ez az ember tudományos kutatómunkát is végzett a mindennapos iskolai gyakorlat mellett — ma a mindennapi kenyérért folyó hajszában még arra is ritkán jut ideje, hogy belepillantson a tudományos folyóiratokba . Miért? — Élni kell... és az élet törvényei ridegek . . . Valóban ridegek néha ezek a törvények — és bizony kertelés nélkül ki kell mondanunk, hogy E. J.-t ez a ridegség arra kényszerítette, hogy a hivatalos idő után egyéb munka után nézzen, hogy két műszakban keresse meg azt, amire íz öttagú családnak szüksége van. Nem jól van ez így sehogy sem. Sürgősen változtatni kell bérpolitikánk egyes visszásságain. A marxizmus tanításait itt is érvényre kellehe juttatnunk. Tarthatatlan az a helyzet, hogy a helytelen gyakorlattal kialakított egyenlősdit tovább ápoljuk ... Mi lényegében egyenlőségi jelet húztunk iskolai oktatásunk különböző szintjei közé... és a kereset vagy elhelyezkedés lehetőségeit vizsgálva, az érettségi (vagy még az sem kell), sokkal többet ér az egyetemi diplománál... Holott az a természetes, aki vállalja az egyetem! évek nehézségét, aki mindén erővel, sokszor nagy áldozatok árán küzd a tudásért, amikor megszerzi azt — nyilván többet érdemel, hiszen munkája, tudása, az egész közösség kincse. 1 Az értelmiség a nehéz években bebizonyította, hogy a haladást akarja. Minden gyanakvás ellenére a néppel együtt alkotott nagyot és rontott, ahol hibázott. Ez a kiművelt magyar értelmiség kell, hogy józan, okos fővel irányítsa elöbb-utőbb a mindennapok életét. . . csak ez hozhat új szellemet és rajta múlik, milyen lesz a holnapunk. Ehhez azonban nagyon sok minden szükséges. Az anyagi dolgok megoldása mellett mindenekelőtt diadalra vinni azt a szellemet, amely a szocialista demokráciában minden lehetőséget megad, hogy gazdagon bontakozhasson az értelmiség nagy dolgokra hivatott tehetsége. Szamos Rudolf „A Magyar Népköztársaság polgárainak megtisztelő kötelessége, hogy általános védkötelezettség alapján katonai szolgálatot teljesítsen”. (Az Alkotmány 60. szakasza.) „A haza védelme a Magyar Népköztársaság minden polgárának szent kötelessége”. (Az Alkotmány 61. szakaszának 1. pontja.) M indenki jól emlékszik a tavaszi jeges árra, ami kor a megvadult Duna széttörte gátjait, kilépett medréből — A Duna árterében lévő falvakat, terményeket olyan veszély fenyegette, amilyenre még a legöregebbek sem emlékeznek. Az egész ország az árvíz veszélyeztetett területekre sietett, hogy segítsen az ottani lakosságnak. Elsőnek mindenhova néphadseregünk harcosai, tisztjei érkeztek és min denütt szinte emberfeletti munkát végeztek. Nem egy helyen két-három napon keresztül annyi időre is alig hagyták abba a gáterősítési és mentési munkálatokat amíg néhány falatot ettek. Sok közülük életének kockáztatásával segítette a megriadt lakosság holmiját menteni. Azóta is gyakran találkozunk ezekkel a katonákkal: egyszer a gyakorlótéren látjuk őket; máskor a gabonabetakarításban segítenek valamelyik termelőszövetkezetben állami gazdaságban, — vagy valamelyik rászoruló öreg egyéni parasztcsaládnak. Amikor látja az ember ezeket a katonákat, önkénytelenül is az a gondolata támad, hogy mennyivel más ma a katonák tevékenykedése, élete, mint azelőtt. Tt/fielőti bevonultam voina sorozott katonának, egy ismerősöm így látott el útravalóval: — Fiam, én jól tudom, hogy mi a katonaélet, végigharcoltam már az első világháborút is, meg most legutóbb is katonáskodtam. Amikor bevőKatonaélet nultam ,azt mondta az őrmester: „A katonának nem kell se többet, se kevesebbet tudni, mint annyit, hogyha rálőnek, feküdjön hasra.” Ezt aztán megtanulta még az is, aki a nevét sem tudta leírni. Ezenkívül megtanították velünk, hogyan kell fogkefével felsúrolni a laktanyát, megismertették velünk a kikötést és a hasonló kínzó eszközöket. Megmondom őszintén, egy ki csit elkedvetlenített az útbaiga zítás, csak akkor nyugodtam meg, amikor már az első napokban is kellemes meglepetés ért. Nem kikötőoszloppal, hanem emberséges parancsnokokkal találkoztunk, akik valamikor onnan kerültek a néphadseregbe, ahonnan mi: üzemből, faluból, a dolgozó nép sorai közül és ezek megtanítottak bennünket arra, hogy miért kell szeretni hazánkat, miért és hogyan kell megvédenünk minden külső és belső támadással szemben. Rövid egy-két hét alatt megszerettük a katonaéletet. Még a kiképzés elején megismerkedtem egy földivel, a rácegresi B. J.-vel. Egyik este azt mondja nekem: — Gyere, olvasd már el ez a levelet. Irt a feleségem. Utána bizonytalanul hozzátette: — Tudod, barátom, nem valami jól megy az olvasás, és ha más olvassa, mégis csak jobban megértem. A z egész dologban vala- mi feltűnőt láttam. — Kezdtem kutatni földim életét és végül sok mindenre magyarázatot kaptam. Illyés Gyulának van egy könyve: Puszták Népe a címe. Rácegres cselédjeinek nyomorúságos > kultúrálatlan életéről szól- Ilyen körülmények között nevelkedett B. J. is. Az iskolában olyan „nevelésben” részesítették, hogy az írás-olvasás megtanulása helyett kórházba került, mert a tanító annyira megverte, meg- ijesztettef hogy idegzete össze- roppant. Evekig betegeskedett és még az írás-olvasást sem tanulhatta meg. A múltnak ezt az emlékét bevonuláskor magával hozta B. J. De, mint a Puszták Népe, ő sem törődött bele sorsába, mert szilárd akaraterőt, elhatározást is hozott magával: először felküzdeni magát az ími-olvasnitudók közé és utána még feljebb ... Az első napokban még értelmes szót is alig tudott leírni, ha feleségének küldött levelet, annak megírására is úgy kért meg valamely ónkét. De nem volt rast tanulni. Hol tőlem, hol másik elvtárstól kérdezte meg valamelyik betűt. A parancsnokok is sokat segítettek neki. Lehetővé tették, hogy általános iskolába járjon. Füzetében pedig kezdtek megjelenni először az értelmes szavak, később pedig a mondatok, önállóan tudott már feleségének is levelet írni, elérkezett az idő, amikor a foglalkozáson is önállóan jegyzetelt és leírta jegyzetfüze tébe önállóan az első címet: „Mi a különbség a kapitalista és a szocialista hadsereg között?” jy imondhatatlan nagy volt az öröme. Én pedig papírt, tollat fogtam és levelet írtam haza annak o bizonyos ismerősömnek, aki bevonulásom előtt ellátott „útravalóval”. Levelem valahogy így kezdődött: „Most már én is tudom, mi a katona élet és azt is, hogy miért kötelező a katonai szolgálat. — Csak nekem más a megállapításom, mint magának volt. Minket először is emberségre tanítottak meg, a katonaélet egyenlő a tanulással művelődéssel és nálunk olyan embereket nevelnek, akik a házi védelméért bármikor készek fegyvert fogni” B. F.
