Tolnai Napló, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-12 / 190. szám
1956 AUGUSZTUS 12. TOLNAI NAPLÓ 3. Felelősség a fiatal szakemberekért Kanacsi tapasztalat Kezdeti jó eredmények... Beszélgetés az állami szervek munkájának egyszerűsítéséről a kakasdi tanácsházán A fiatalemberek, amikor ki kerülnek az egyetemről „dokumentummal" a zsebben, tele vannak akarással, tettvággyal, tervekkel és fellélegzenek, hogy végre megvalósíthatják álmaikat, amiért hosszú éveken keresztül tanultak: gazdálkodhatnak. termelhetnek és nem utolsó sorban felvetődik bennük a gondolat, hogy itt az Ideje családot alapítani. Valósággal örömmámorban úsznak, amikor megkapják az első kinevezést, s hó végén felveszik munkájukért az első fizetést. Persze néhány hónap alatt az is kiderül, hogy az élet — a gyakorlati munka — nem mindig olyan, ahogyan azt az egyetem padjai mellett elképzelték, mert minden nap száz és száz meglepetést, nem várt nehézsé- get hoz, olyan nehézségeket' amelyek természetes velejárói a munkának. Persze akadnak olyanok is, amelyek egyáltalában nem természetesek, az adott környezetből adódnak és legtöbbször ezek okoznak nagy problémát az ifjú szakembereknek. Hogy mennyire így van, azt mutatja, ha betekintünk egy kicsit a mezőgazdasági szakemberek helyzetébe. Sokat és nélkülözhetetlen dolgokat tanulnak az egyetemen, de még nem „végzett” szakemberek, mert hiányzik a megfelelő gyakorlati tapasztalatuk és MEG NEM „VIZSGÁZTÁK” a mindennapi életben. Éppen ezért továbbra Is segítségre, támogatásra van szükségük, mindenekelőtt az idősebb, gyakorlottabb szakemberek gyámo- lítására. De felvetődik a kérdés, hogy megkapják-e a szükséges segítséget ezek a fiatal, kezdő emberek, a tapasztalt „öregektől”. A tapasztaltabbak nagy része lelkiismeretesen foglalkozik a fiatalokkal, segíti őket, de ez sajnos, nem minden esetben van így. Néhol még mindig valamiféle „konkurrenciát” látnak bennük, ftgy vélik, hogy „ki akarják venni kezükből a kenyeret”, s ezért aztán — a leg- jobbik esetben — nem segítik őket megfelelően munkájukban még akkor sem, ha az beosztásuknál fogva kötelességük. Valami ilyesfajta érzés alakul ki az emberben, ha a Kanacsi Állami Gazdaságban vizsgálgatja ezt a kérdést. Korell Ferenc üzemegységvezető — nem régen végzett az egyetemen — ezt mondja: „Erősen foglalkoztat a gondolat, hogy benyújtom a lemondásomat. Képtelen az ember ilyen körülmények között dolgozni. Szeretem a szakmát, de elveszik az embernek a munkakedvét", ELŐZMÉNYEI VANNAK ENNEK Korell Ferenc nem híve az ide-oda való vándorlásnak — egy szakember úgy nem is tud dolgozni, — de végül mégis elérkezett eddig a kijelentésig. A fő probléma az, hogy nem tudják megérteni egymást az igazgatóval, s rossz viszony alakult ki köztük. Azt már nehéz lenne megmondani, hogy mi volt az elindítója a viszálykodásnak. Egy fcizonyos: amikor üzemegységvezető lett, nem rendelkezett még sokéves tapasztalattal és a fáradozása mellett is követett el hibákat. Néha elkerülte figyelmét egész kicsinek látszó dolog, különösen a munkaszervezésnél voltak kifogásolni valók. Előfordult, hogy nem tudta megmondani, hol mit csinálnak a fogatok. Így aztán valami olyasfajta nézetet alakítottak róla, hogy a gazdálkodásnak még az elemi iskoláját sem járta ki. Kétségtelen hibás volt Korell Ferenc, a mulasztásokat senkinél sem lehet elnézni, de ami az ilyen dolgokat követte, az mégsem volt megoldás. Az igazgató ledorongolta úgy Korellt, hogy alig állt meg a lábán — a türelmes segítés helyett. így aztán Korellnek a bizalma is megingott az igazgatóban, már- már valósággal „remegett”, ha látta, hogy jön az üzemegységbe, mert tudta, hogy talál valami kifogásolni valót és „leto- lás” lesz a vége. AZ EGYIK ELINDÍTÓJA kétségtelenül ez volt. A másik — amint mondják — a beosztott szakemberek egy panaszt írtak a felsőbb szerveknek az igazgató ellen, mivel szinte valamennyien kifogásolták az igazgató nyers, piszkálódó modorát. A levél aláírói között volt Korell Ferenc is. ügy mdndják, ettől kezdve nincs maradása Ko- rellnak az igazgató előtt: piszká- líódás, ledorongolás. Több vezető szakember már felmondott s elment a gazdaságból és félig idejutott Korell is. Nem lehet egyetérteni az ilyen „nevelési” módszerrel. Arról nem is beszélve hogy az igazgató — Szabó László elvtárs •— azzal vigasztalja magát: „örüljön, hogy nem állítottam bíróság elé.” Azt azonban még egyszer sem hallotta Korell Ferenc az igazgatótól, hogy elismerte volna azt, amit jól csinált. Pedig sok feladatot eredményeben oldott meg, és ezt figyelmen kívül hagyni, állandóan csak ra „hibákon” rágódni — piszkáló- dás-izű módszer. MÁSHOGYAN KELLETT VOLNA az igazgatónak bánni Korellal, mint fiatal, tapasztalatlan szakemberrel. Ezt éppen a főagro- nómusnak, Bercsényi Bélának a példája mutatja, ö türelmesen tanítgatta, magyarázgatta as* egyes „szakfogásokat” a napi munka közepette igyekezett átadni neki saját, jól bevált módszereit és ami nem is volt hiábavaló a fáradozás, Korell elfogadta a tanácsokat, hasznosította azokat, ma sokkal jobban végzi a munkáját, mint mondjuk fél évvel ezelőtt, hibái még ma is vannak, de egyre önállóbban tud dolgozni. Az igazgató gyakorlott szakember. érti a gazdálkodás minden csinját-binját, állandóan valami új, jobb módszer bevezetésén töri a fejét, és a gazdaság növekvő eredményei nyilván nem kis mértékben az ő munkája révén jöttek létre, de több emberségre, megértésre van szükség részéről ahhoz, hogy munkatársai bizalma megerősödjön iránta és főleg, hogy ta nuljanak, tapasztaljanak, jő szakemberekké váljanak a kezdők. A cél közös: növelni az eredményeket és ehhez nélkülözhetetlen a szakember-utánpótlás biztosítása, a fiatal, kezdők nevelése. Ez kötelessége minden gyakorlott vezetőnek. Jónéhány héttel ezelőtt, pontosabban június 9-én megjelenő lapunkban írtunk a Miniszter- tanácsnak az állami szervek munkájának egyszerűsítéséről, megjavításáról szóló határozatának visszhangjáról Kakasd köz. ségben, Tempfli Ferenccel, a tanács végrehajtóbizottsága titkárával folytatott beszélgetés alapján. Akkor arról beszélt, hogy nagy örömmel vették a határozatot, amely előrevetítette, hogy nagyobb önállóságot kapnak a községi tanácsok, valamint az ügyvitel egyszerűsítése területén komoly mérvű változások történnek. Az elmúlt napokban ismét felkerestük Tempfli Ferencet abból a célból, hogy megtudjuk, az elmúlt idő alatt történt erőfeszítések milyen eredménnyel jártak. Legnagyobb örömünk az — mondotta a beszélgetés alkalmával, — hogy igen komolyan érezhető már az egyszerűsítés. Néhány példát is felsorol erre Tempfli Ferenc. Elmondja, hogy míg az első beszélgetésünk előtt a járási tanács minden osztályától külöri- külön kapták a végrehajtó bizottsági határozatokat, addig most egyben kapják meg. Ez már komoly mértékű egyszerűsítés, s ha ezt számokkal akarjuk bemutatni, any- nyit jelent, hogy azelőtt 20— 25 ilyen iktatásra, válaszolásra köteles irat jött a tanácshoz, addig most egy-kettő. Az előbb említett sok akta majd az egész napját vette el a tanács dolgozóinak, míg most ezek elintézése egy-másfélórát vesz igénybe, s utána lehet nyugodtan dolgozni tovább. — Nagy megelégedésünkre szolgál az is, hogy a párhuzamos jelentések is lényegesen kevesebbek, mint azelőtt Voltak — mondotta a továbbiakban. Ezt is mindjárt példákkal tá masztja alá. — Azelőtt például a vetésjelentéseknél, nemcsak a mezőgazdasági osztály adott ki rendelkezéseket és arra jelentéstételi kötelezettséget, hanem időnként a járási tanács végrehajtó bizottsága is. Igen örvendetes, hogy ez megszűnt, hiszen sokkal hamarabb, kevesebb időveszteséggel, kevesebb költséggel, kevesebb fáradsággal közvetlen a mezőgazdasági osztálytól bármikor megkaphatja a végrehajtó bizottság. Ugyanezt lehet mondani az aratás-csép- léssel kapcsolatosan is. — Ez tehát egyszerűsítés, de ésszerűsítés is, — teszi hozzá mosolyogva. Amint beszélgetünk, kitűnik azonban, hogy nagyobb horderejű kérdésekben még nem történt döntő változás. —- Lehetőségünk azonban erre is meglesz, s éppen ezért örülünk — mutatja a Minisztertanács legutóbbi határozatát, melyek a tanácsok pénzgazdálkodási és költségvetési hatáskörének ki- szélesítéséről, valamint a pénz- gazdálkodás egyszerűsítéséről szól. — Ez egyik legégetőbb kérdésünk, s bár még csak körvonalazza a -tanácsok nagyobb hatáskörét, de már előrevetíti, hogy milyen jelentős lesz, ha a várt végrehajtási utasítás is mielőbb megjelenik. Mégegyszer megismétli búcsúzóul, hogy a határozat nagy vonalakban körülírt irányelvei nagy megelégedést keltettek körükben és a végrehajtási utasítás megjelenése után sokat fog jelenteni a községi tanácsok önállóságának növelésében. (i—e—) Beszélgetés a Központi Vezetőség határozatáról Németh Ferenc elvtárssal, a cikói pártszervezet titkárával beszélgettünk tegnapelőtt a Központi Vezetőség 1956. július 18—21 -i ülésének határozatáról. Elsősorban arról érdeklődtünk, hogyan fogadták a falu dolgozói a párt határozatát. — Nagy megelégedéssel fogadtuk a Központi Vezetőség határozatát — mondotta többek között, — s ez szinte rögtön észrevehető volt a falu dolgozóinak munkáján is. Az előző éveknél nagyobb lendülettel, jobb hozzáállással ment a munka az aratás, cséplés területén. Ezután arról beszélt, hogy ezt a lendületet még fokozta, hogy a pártvezetőség a Központi Vezetőség határozatát és az abból adódó feladatokat mindjárt megtárgyalta, s ennek alapján javaslatot tett a falu életében történt visszássá gok kiküszöbölésére. Voltak ilyenek Cikőn is, hiszen több olyan középparaszt van a faluban, akiket jogtalanul mellőztek eddig, hogy beleszóljanak és tevékenyen részt vegyenek a falu fejlesztésében. A Központi Vezetőség is megállapítja határozatában, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának bátor lépése a személyi kultusz káros következményei feltárására és teljes megszűntetésére súlyos tehertételtől szabadítja meg a nemzetközi munkásmozgalmat, s a nemzetközi munkásmozgalom további virágzásához vezet. A Központi Vezetőség határozata is ilyen módon erősíti, még nagyobb erőfeszítésekre és tettekre teszi képessé a falusi alapszervezeteket is. Amint Németh Ferenc elvtárs beszédéből kivesszük, ők is elsősorban a pártegység, a pártszervezet erősítését tartják legfontosabb feladatuknak a határozatban foglaltak végrehajtása során. Erre már komoly lépéseket Is tettek. A pártszervezetben is voltak olyanok, akiket néhány évvel ez előtt, mert véleményüket, az egyes helytelen intézkedéssel kapcsolatban a helyi vezetők szemére merték hányni, kizárták a pártszervezet tagjainak sorából. — így volt ez Bíró Dávid elvtárs esetében is, — mondotta Németh Ferenc elvtárs. — Ennek az esetnek külön érdekessége, hogy akkor történt a kizárása, amikor engem éppen felvettek a párttagok sorába. Ügyének alapos megtárgyalása után a járási pártbizottsággal közösen elégtételt adtunk Bíró Dávid elvtársnak, s eredeti tagsági idejével visszavettük a pártba. — Jellemző Bíró elvtárs magatartására, hogy nemcsak további jó munkájára tett Ígéretet, hanem az elmulasztott — nem saját hibájából — tagdíjainak befizetését is megígérte. A Központi Vezetőség nagy feladatokat ró a falusi alapszervezetekre a mezőgazdaság szocialista átszervezése területén is. Ennek feladatait is megtárgyalták a cikói kummunisták. — ügy dolgoznak — tolmácsolta Németh elvtárs véleményüket, hogy községük, mely 50 százalékban már termelőszövetkezeti község, egészen az legyen. (—sz—e—) Az ember sok mindennek le_ hét fül- és szemtanúja, ha beül egy röpke félórára valamelyik vendéglőbe, étterembe, kert- helyiségbe. A legkülönbözőbb típusú emberek térnek be az ilyen helyekre — szórakozni, s tegyük hozzá azt is, hogy ki-ki a maga módján szórakozik. Az egyik azért, megy, hogy táncoljon a másik azért, hogy két pohár sör mellett ,jó’ zenét hallgas son és szinte majdnem minden alkalommal akad olyan asztal_ társaság is, ahova a pincér alig győzi hordani az italokat s minden egyes pohár után hangosabban beszélgetnek borgőzösebb lesz a hapgjuk. Végül már nem is az ember beszél belőlük, hanem a bor. A beszédtéma: az egyik a legintimebb családi ügyeit meséli el „csak nekik”, hogy ő micsoda remekbeszabott férj, hét faluban sem lehet párját találni, a másik „magasabb” politikai magyarázkodásba kezd, ő „biztosan tudja, honnan fuj a szél” mert van egy ismerőse, akinek a sógora az első világháborúban megjárta fél Európát és az: is megmondta ..., a harmadik azt elemzi „tudományos szinten” hogy miért nem lehet kijönni az osztályvezetőjével, meg a központi instruktorával. Ez már a szesznek a hatása, annak a bizonyos „felesleges” pohár bornak. — Pincér kar-karrtárs! Még- egyszer ... Abból az előbbiből... A „pincér-karrtárs” egy kicsit gondolkodik, körülnéz, látja, hogy a vendégek már nagyon unják a társaság zagyva hangoskodását, de azért még hoz egy pohárral, hátha utána már ők is megelégelik és elmen nek. Célzásképpen meg is jegyzi a társaságnak: Fogytán az italunk. * De két perc múlva ismét felharsan az ismert hang: — Pi-pincér ... kar.. .kar- társ. Ha van még a ho-hor-hor- dó f enekén... — Az illető hátravágja magát a széken, majdnem letörik a szék karfája s maga is majdnem az asztal alá gurul. — Gye-gyerekek ha most a Szu-szu-zezi-csatorná- nál kitör valami, lehet itt reha- bi-bizáció.... — Ne haragudjanak kedves vendégeink — mondja a pincér, erőltetve az udvariasságot (érthetően) — önöket már nem szol gálhatom ki. — Mi-micsodaaa? Én, hogy ittas? Egy „felesleges66 pohár hor . . . — Kérem, rendelet van rá, jó éjszakát kívánok — s ezzel távozik. Erre az egyik utána vág. ja a poharát, úgyhogy az ezerfelé törik, s természetesen mindenki megbotránkozik. A pincér visszamegy hozzájuk erejénél fogva kiiódíthatná az ajtón, de minek csináljon még nagyobb botrányt. Nyel egyet és ismét udvarias hangot erőltet: — Legyenek szívesek, viselkedjenek tisztességesen és hagyják el a helyiséget. — Mi-micsoda? Tudja ... mi... mi... ki vagyok én? Én, tudja, hogy én — érti? — én vagyok az á-á-állami gazdaságban a... Vegye tudomásul. — Ide a panaszkönyvet. Majd én megmutatom. A do-dolgozókkal így bánni. A pincér, mit tehet más:, elő hozza a panaszkönyvet, ceruzát is ad hozzá, „hősünk” pedig „majd megmutatja ...” Először arra az oldalra akar írni, amelyikre már írtak. Figyelmeztetik. Forgatja a lapokat, végül kiköt az utolsó oldalon, „magabiztosan” megfordítja a könyvet és „ír”. Persze ahhoz, már nincs ereje, hogy egy értelmes szót leírjon, mint az értelmetlen hároméves kisgyerek, tele ákombákomozza az oldalt sőt, még fordít is. Végül hazamegy valami ismerése unszolására az egész társasággal együtt. De másnap délelőtt ismét megjelenik, bűntudatosan megy a pincérhez, kéri a panaszkönyvet, megkeresi tegnap esti „alkotását”. Elpirul, nyakig vörös lesz az arca. — Pincér kartárs — szól végül —■ nem lehetne valahogyan eltávolítani innen ezt a lapot? A pincér leülteti, beszélget vele. Úgy látszik hatással lesz rá. Azóta, ha be is tér ide azt a bizonyos „felesleges” pohárral nem issza meg. Másnap új vendégek jönnek. Az egyik majdnem ajtóstól ront be és alig tudja kikerülni az asztalokat. Egyenest a pincérhez megy, két kezével megtámaszkodik a pincér vállában és magyarázni kezd: — Édes pincér . karrrtársam, tudja, de nagy bánatom van. — Bánatom! Érti? A feleségem, az a drága jó lélek — érti — itt akar hágyni. Azt mondja, hogy nem bírja ki mellettem. Hát tehetek és arról? Mondja édes pincér kartárs, mit tegyek? — Talán jobb lenne, ha hazamenne és megvigasztalná a feleségét. — Én haza? Megvigasztalni? Azt sem tudom hol áll a fejem a nagy gondoktól. Hozzon egy po-hár-kával, tudja, abból a rrrizlingből... Mit tegyen - pincér? Ha mindjárt kiküldi, — felbőszíti és ismét botrány lesz. Talán türelemmel tovább lehet jutni. Egy decis poharat félig hoz neki borral. De ez kevés, ki akarja borítani: — Már a pincérek is ellenem vannak, micsoda disznóság. — Erre odamegy az egyik vendéghez, akit talán életében sem látott: — Maga értelmes embernek látszik mondja, lehet ilyet; csinálni ebben a demokrrráciá. ban, a dolgozókkal. — Tovább megy a másikhoz, harmadikhoz s mindenkinek elpanaszolja leg újabb sérelmét, hogy csak egy fél pohár bort kapott és hogy mennyire nem érti ezt a demokráciát. — Pedig tudja kartársam — magyarázza az egyik vendégnek, aki legszívesebben inkább dupla árat fizetne, ha megszabadulhatna újdonsült „kartársától” — azelőtt ilyen nem volt. De majd megmutatom neki. Tudja kartársam, csak egy szavamba kerül és ... — Ugyan kérem, hagyja az ilyen dolgokat, nem 47-ben élünk. — Micsoda? Már maga is ellenem van? Higyje el karfám sam, tudja ki vagyok én? — Csak egy szavamba kerül, érti, egy szavamba és holnap kiteszik a lakásából is, ha máshogyan nem megy. Érti? Mert az én sógorom az ilyen ember, nem ismeri. — A vendég erre feláll, szól a pincérnek, hogy fizet. Nem azért jött ide hogy ilyen dolgokat hallgasson. — Ne menjen, édes kartársam! Pincér, egy litert, de ha nem, majd megnézheti magát. A pincér határozottan válaszol: — Ittas embert nem szol gálunk ki legyen szíves hagyja el a helyiséget. — Ezzel megfogja a karját és kivezeti az ajtón. Hiába, sok bosszúságot okoz mindenkinek az a bizonyos „felesleges” pohár bor. BODA FERENC
