Tolnai Napló, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-11 / 189. szám
195« AUGUSZTUS 11. TOLNAI NAPLÓ 3. A legfontosabb feladat a pártirányítás biztosítása A bonyhádi járási pártbizottság ülése az ifjúság közötti munka megjavításáról A Bonyhádi Járási Pártbizottság csütörtöki ülésén élénk vita közben tárgyalták meg a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének az ifjúság közötti níunka megjavítására hozott határozata óta elvégzett munkát. Továbbá meghatározták azokat a tennivalókat, amelyekkel a még meglevő hiányosságokat a leggyorsabban kiküszöbölhetik. A pártbizottság ülésén megjelent és felszólalt Győré József elvtárs, a Megyei Pártbizottság első titkára is. A BESZÁMOLÓ A beszámolót Kenyér István a járási pártbizottság párt- és tömegszervezeti osztályának vezetője mondotta el. — A párt végrehajtó bizottsága — mondotta többek között — a Központi Vezetőség 1955 májusi ha tározata alapján megtárgyalta a járás ifjúságának helyzetét, a pártszervezetek ilyen irányú munkája, a lehetőségek és adottságok figyelembe vételével hozott intézkedéseket. Alapvető feladat volt a DISZ pártirányí tásának megerősítése. A pártszervezetek a határoza. tot megtárgyalva, kommunista fiatalokat küldtek — a járásban mintegy 40—45 fő —, hogy pártmunkájukat a DISZ- be» végezzék, ugyanakkor a taggyűlések megbízták a párt- vezetőségek egyes tagjait, hogy a DISZ-szervezetek szervezeti életének és politikai munkájának megjavításán munkálkodjanak. Jelentős segítséget jelentett a fiatal pedagógusoknak a Díszbe való irányítása és lehetővé tette a DISZ vezetés színvonalának emelését. Komoly mértékben javult a vezetőségek összetétele, növeke dett a kommunista DISZ titkárok száma. Míg korábban, a határozat megjelenése előtt, a DISZ vezetőségekben 19 párttag és ebből titkár hat volt, addig jelenleg a vezetőségekben 43 párttag és ebből 26 titkár dolgozik. Ezt az arányt még jelentőse» növelni lehet annál is inkább, mivel jelenleg a DISZ-ben dolgozó párttagok száma, túlnyomórészt tag- és tagjelöltfelvételek útján, az elmúlt évi 56 főről 264 főre emelkedett. A párt segítése nyomán jelentős eredmények vannak a DISZ- en kívüli fiatalok beszervezése terén is. A határozat megjelenése óta a DlSZ-fiata- lok létszáma 848 fővel emelkedett, túlnyomórészt a lányok és fiatalasszonyok felvételéből adódóan, mellyel a DISZ-en belül a nők aránya 30 százalékról 50 százalékra emelkedett. Legjelentősebb a fejlődés a termelőszövetkezeteknél,. ahol a tavalyi 69 főről a tagok száma közel 350 főre emelkedett. Amikor a fenti jő eredményeket megállapította a beszámoló, megfelelő súllyal azt is megemlítette, hogy még efeí 'kerti kielégítő, hiszen a járás ifjúságának mintegy 50 százaléka még mindig szervezeten kívül él. Érdeme a beszámolónak, hogy mélyrehatóan, önkritikusan elemezte az ifjúsági munka, s elsősorban a járási párt végrehajtó bizottság segítő tevékenységét, hiszen mélyrehatóbban elemezve, segítve elsősorban a járási DISZ bizottság iráínyító és szervező munkáját, még nagyobb eredményeket érhettek volna el. Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott már, a beszámoló alapján is,-hogy a DISZ fiatalok megfelelő segítése nyomán bizton lehet rájuk számítani, csak az keli, hogy a párt és állami szervek, a tömegszervezetek a legmesszebbmenő anyagi, erkölcsi és politikai segítséget adják meg számukra. A DISZ SEGÍTSÉGE NEM LEHET KAMPÁNY. . . Mindezeket beszédes példákkal támasztotta alá a beszámoló, a termelés, a kultúra, a sport területén elért eredményekkel. Befejezésül ezeket mondotta Kenyér elvtárs: — A kezdeti eredmények mellett azonban komoly hiányosságok is tapasztalhatók. Pártszervezeteink és gazdasági vezetőink jelentős része még ma is kampányfeladatnak tekinti a DISZ segítését, ami abban mutatkozik meg. hogy irányító, segítő munkájuk a kezdeti fellendülés után alábbhagyott. Ennek következményeként az utóbbi félév során a jó eredmények mellett is a DISZ munkájában visszaesés mutatkozik. Ez a jelenség nyugtalanító és káros, mert jelenlegi feladataink a Köz. ponti Vezetőség legutóbbi határozata és a második ötéves terv végrehajtása megköveteli az egész dolgozó nép részvételét, különösen az ifjúság növekedő aktivitását. Hasonlóan a beszámolóhoz a felszólalók is felelősségérzettől áthatva beszéltek az ifjúság problémáiról. Vörös fonálként húzódott végig az a megállapítás, hogy A PART VEZETŐ SZEREPÉNEK BIZTOSÍTÁSA elengedhetetlen az ifjúsági mun. ka megjavításában. „Nemcsak beszámoltatni, — mondotta többek között Győré elvtárs felszólalásában — de rendszeresen tájékoztatni is kell a fiatalokat, hogy megfelelő szerepet kapjanak minden területen és segíteni is őket, hogy elvégezhessék a rájuk bízott munkákat. Ez elsősorban tőlünk, kommu- • nistáktól függ, attól, hogy miként segítjük őket.” Hangsúlyozta az ifjúság neveié sében a pedagógusok megnövekedett szerepét, hogy a DISZ ben, de a DISZ-en kívüli fiatalok között is a politikai és szakmai, sport és kulturális nevelő munka nyomán növekedjék az ép, egészséges, művelt fiatalok tömege, mely mentes minden káros, kozmopolita, klerikális né"! zettől. Másik igen fontos megállapítás a bizottság ülésének egésZ menetéről, hogy maguk a felszólalók is önkritikusan beszéltek az ifjúság munkájáról. Szabó János elvtárs, a végrehajtó bizottság tagja elsősorban arról beszélt, hogy ők az okai annak, miszerint a bonyhádi területi DISZ-szervezet munkája a kéz deti fellendülés után ellanyhult, valamint az olyan termelőszövetkezetben, mint a Szabad Föld, még mindig csak beszélnek a DISZ-szervezet megalakításáról. Jelics elvtárs, a Cipögyári DISZ-szervezet titkára arról beszélt .hogy a vállalat vezetőségének az eddigieknél nagyobb segítséget kell adnia a szervezet munkájához, hiszen a fiatalokban van erő, amely a termelési eredmények mellett a kultúrmunkában is megmutatkozik. Brückner Ferenc elvtárs, a gépállomás igazgatója a szakmunkás utánpótlás problémáival kapcsolatban beszélt az ifjak munkájáról. Koncsagh Sándor elvtárs a pedagógusok felelősségéről és az ifjúsági unkába való bekapcsolásuk és munkájuk segítéséről beszélt. Bercsényi Vince elvtárs, a járási tanács elnöke a tanácsok megnövekedett feladatáról beszélt az ifjúság közötti munka megjavításával kapcsolatban. El. mondotta, hogy a járási tanácsnál is még csak egyes osztályok foglalkoznak közvetlenül a DISZ- szel. Ez pedig megengedhetetlen, hiszen a Központi Vezetőség határozata értelmében is ezt a munkát társadalmi üggyé kell tenni. Még nem az, de rajta lesznek .hogy a meglevő hibákat kijavítva azzá tegyék. Szabó elvtárs, a pártbizottság első titkára is komoly önkritikával kezdte felszólalását, s látszott, hogy személy szerint is felelősséget érez, — a többi titkárokkal együtt, — a még meglevő hiányokért. A beszámolót és a vitát átható önkritika, s az a törekvés, hogy már a közeljövőben javítanak a hibákon, élénken tükröződött a hozzászólásokkal kibővített határozati javaslatban, amelyet egyhangúlag elfogadtak. Érződött benne, amelyet Ambrus Lukács elvtárs, a járási DISZ bizottság titkára is hangsúlyozott, hogy megfelelő alapot ad a Központi Vezetőség határozatának végrehajtása során újabb, még nagyobb eredmények elérésére a járás DISZ fiataljai es a még DISZ-en kívüli fiatalok nevelésében. Á bizalomért viszonzásul több gabonát és húst termelünk „Az értelmiségre — a régi szakemberekre is - mély hatással vannak pártunk igazságos intézkedései, melyek elsősorban a munka alapján ítélik meg az értelmiségiek...“ (KV. július 18—21. ülésének határozatából.) A határozatot általában, de különösen a fent idézett mondatot nagy örömmel és megelégedéssel fogadtam jó magam, de megvagyok róla győződve, hogy a hozzám hasonló régi szakemberek is. A helyzet ugyanis az, hogy mi régi szakemberek, akik az állami gazda Ságokban dolgozunk, a múltban a tőkések alkalmazottai voltunk. Azért alkalmaztak bennünket, hogy az ő érdeküket szolgáljuk. Ezt sok helyen rosszul magyarázták a gazdaság dolgozóinak, s rosszhiszemű emberek szembe akartak állítani bennünket a könnyen befolyásolható, de különben nagyon becsületes állami gazda sági munkásokkal. Ez sok helyen sikerült is, ami elvette kedvünket a munkától, az alkotó kezdeményezéstől. Röviden úgy lehetne kifejezni a régi szakemberekhez való viszonyt a Központi Vezetőség legutóbbi ülése előtt: bizalmatlanok voltak hozzánk, mert mi a múltban tanultunk és a grófok, bárok, földesurak cselédjei voltunk. Pártunk nagyon helyesen megállapította, hogy ezután nem aszerint ítélnek meg értelmiségieket, hogy a múltban kik voltak, vagy hol dolgoztak, hanem aszerint, hogy ma hogy dolgoznak, hogy viszonylanak népi demokratikus rendszerünkhöz. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a bizalmas légkör eredményes lesz, hiszen a napjainkban végbemenő változások után joggal lehet arra következtetni, hogy a mezőgazdaság minden dolgozója — köz tűk élvonalban a szakemberek — mindent elkövetnek a párt legutóbbi határozatának végrehajtásáért. Mi úgynevezett régi szakemberek pedig úgy fogtunk munkához, hogy a következő években még több húst, zsírt és gabonát adhassunk a dolgozó népnek. Ez lesz a mi válaszunk. Géczi Károly az állami gazdaságok megyei főagronómusa. A dolgozók tiszta lapra írják a város eljövendő történetét Városunk pártszervezetei örömmel -fogadták a Központi Vezetőség határozatát és az ott elhangzott beszámolókat. Mór a határozatot ismertető rendkívüli taggyűléseken többen kifejezésre juttatták: — „Ez a határozat a. mi kívánságunkat, vágyainkat tartalmazza." A kommunisták nagy megelégedéssel fogadták, hogy a Központi Vezetőség szakítva a régi gyakorlattal igen súlyos igen „kényes” és fontos kérdésben is rendkívül gyorsan tájékoztatta a párttagságot. Ezt kommunistáink a párttagság nagyobb megbecsülésének tekintik. A határozat szellemében dolgozik a városi pártbizottság és a városi tanács is. Az eddigi intézkedéseik közül megemlítem, hogy 44 kuláknak nyilvánított középparasztot rehabilitáltunk, felülvizsgáltuk és töröltük azokat az adó és beadási hátralékokat is, amelyek a kulák megbélyegzéssel járó progresszivitásból adódtak. A Központi Vezetőség határozatát a dolgozó parasztság is örömmel fogadta. Ezt mindenekelőtt a termelési tevékenységével bizonyítja: az elmúlt 10 évben egyetlen egyszer sem volt olyan zökkenőmentes az aratás, cséplés és a begyűjtés, mint az idén. A város parasztságát igen foglalkoztatja a híres szek_ szárdi szőlők egyre gyengébb helyzete. Többen úgy vélekednek, mint a közelmúltban rehabilitált Tam József és Klézli József középparasztok, hogy létre kell hozni egy szőlészeti szakcsoportot a földművesszövetkezet keretében, amelynek feladata lenne: tömörítve a szőlősgazdákat elősegítse a borvidék jóhírének visszaszerzését. Még nincs egy hónapja sem, hogy megjelent a Központi Vezetőség határozata, de a válasz ,amelyet már eddig is adott a párttagság, az üzemi munkásság és a parasztság, bíztató ígéret, bizonyítja hogy új, tiszta lapra kezdik írni a város eljövendő történetét. LAKOS ISTVÁN a városi pártbizottság mezőgazdasági o. vez. „A cselekvés egysége a záloga annak, hogy úrrá legyünk nehézségeinken“ — Nem változott a célunk — mondotta Földes Mihály elvtárs, az írószövetség titkára Tolnán a csütörtök esti népfrontgyűlésen, amikor a külpolitikai helyzet ismertetése után beszélt a belpolitikai helyzetről. — Célunk a béke védelme, a szocializmus felépítése, az ipar, a mezőgazdaság nagyarányú fejlesztése. — Hibák voltak — folytatja a továbbiakban — amelyeket ellenségeink, egyes kapitalista körök és köztük élő szekértolóik igyekeznek felnagyítani, ök csak hadd beszéljenek, mi pedig cselekszünk és haladunk előre, mert a Központi Vezetőség határozatának szellemében elvetjük azt, ami rossz volt, rendet teremtünk portánkon és pártunk vezetésével megteremt jük a szocializmust. Az országgyűlés munkájáról szólva arról beszélt, hogy kiszélesítjük a demokratizmust, érvényt szerzünk az alkotmány minden sorának. Arra törekszünk, hogy államunk minél több eredményt érjen el és minél kevesebb hibája legyen. Vannak terveink, de ezek nem valósulhatnak meg maguktól. A legszélesebb népi összefogásra van szükség ahhoz, hogy iparunk, mezőgazdaságunk erősödjön, s ezzel emel kedjen a nép jóléte, amit észszerű gazdálkodással és a gazdasági érdekeltség növelésén keresztül akarunk elérni. Ezért csatasorba állítunk minden hazáját szerető dolgozót, munkást, parasztot, értelmiségit, tudósokat, írókat. íróinktól azt kéri és várja a párt, a dolgozó nép, hogy írjanak jó regényeket, novellákat, verseket, a valóságot, az életet ábrázolják igaz módon és ne csak az élet árnyvonalait vegyék figyelembe. Pártunk történetében tiszta lap keletkezett,' rajtunk múlik, hogy ezekre a tiszta lapokra új hősköltemények kerüljenek. Népünk alkotó erejének, hősiességének szép, példáját láttuk itt Tolna községben is az árvíz idején. Ez a hősiesség, ez a helytállás megérdemli, hogy írásba foglaljuk, s elható roztam, hogy ezekről a nemes cselekedetekről, a nehéz órákban való helytállásról könyvet fogok írni, mert nincs feleme- lőbb érzés, az összefogáson alapuló nagy nemzeti összefogásnál. Földes elvtárs beszédét a közel 200 hallgató szűnni nem akaró tapssá követte. A beszéd után többen szót kértek, melyek közül megemlítünk egy-kettőt. Steinbach elvtárs az írók munkájával kapcsolatban elmondta, írjanak íróink az egyszerű emberek életéről, írjanak vitára ösztönző írásokat, amelyeket nagy szeretettel várünk. Nagy Barna, a gimnáziüm igazgatója a községi Hazafias Népfront terveiről beszélt. Sok a tennivaló a kultúrmunka fejlesztése terén, s ebben nagy segítséget várnak a tanácsoktól, miután önállóságuk és hatáskörük ki- szélesedett. A jó munka eredménye: Élüzem a Dombóvári Fütüház Hatodszor ünnepeljük az idén — augusztus második vasár, napján — az Országos Vasutas - napot. Ez kétszeres ünnep most a Dombóyári Fütőház dolgozói számára, a második negyedéves terv eredményes -túlteljesítése alapján fűtőházunk----élüzem l ett. E nagyszerű eredmény mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a szakvonali és pártvezetési módszerünk helyes volt és a dolgozók egyöntetűen szorgalmasan és áldozatkész munkával harcoltak a célkitűzések megvalósításáért. — Eredményeink azt mutatják, hogy ilyen szervezéssel, munkával feladatainkat a jövőben is teljesíteni tudjuk. Eddig minden negyedév elején azzal a célkitűzéssel kezdtük a munkát, hogy teljesítjük az élüzem feltételeket. De sajnos, 1949 óta még ez egyszer sem sikerült. Előfordult már többször, hogy minden feltétel megvolt, de a mozdonyok szolgálatképtelensége miatt elestünk a megtisztelő címtől vagy más okok miatt nem nyertük el. Sokat emlegettük azt, hogy a balesetet, szolgálatképtelenséget a minimumra kell csökkenteni, mert néha egy emberen múlik, hogy fűtőházunk ki, lencszáz dolgozója elismerés, ben részesül-e vagy sem. A múlt év második negyedében terveinket minden tekintetben túlteljesítettük, de két szolgálatképtelenség miatt nem lett fűtőházunk élüzem. Ma más a helyzet. Ez év januárja óta sem baleset, sem olyan szolgálatképtelenség nem fordult elő ,ami becsületes dolgozóink áldozatkész munkájának eredményét segsemmisítette vol na. Az élüzem-cím elnyeréséhez hozzásegítettek bennünket felsőbb szerveink is, akik többek közt javították az anyagéi, látást, jobb és több anyagot biz tosítottak számunkra, így moz. donyaink jobb állapotba kerültek és hosszabb ideig üzemeltethettük őket javítások nélkül. Külön elismerés jár műszaki dolgozóinknak, a mérnököknek, a műszaki tiszteknek, akik mun kájukban az utóbbi hónapokban a munkaverseny kiszélesítését, népszerűsítését és jó megszervezését elsőrendű kérdésnek tekintették. Pártszervezetünk, a szakszervezet és a szakvonal útmutatása alapján több olyan tervet, módszert dolgoz, tak ki, amellyel a mozdonyok gazdaságosabb kihasználását tudtuk elérni. Fellendült a túlsúlyos mozgalom, Tamás Tibor műszaki tiszt vezetésével életre kelt az összekapcsolt mozgalom így eljött az a nap, amikor fűtőházunk összes dolgozói jó munkájukért elismerésben, dicséretben ég pénzjutalomban részesülhetnek. Fűtőházunk dől gozói között egyre több a sztahanovista, a kiváló dolgozó, mindinkább több az olyan elvtárs, aki tisztán látja az ő egyéni érdeke és a társadalom érdeke közötti összefüggést. Elsősorban az ilyen elvtársaknak köszönhető, hogy a második negyedévben megadott tervein, két, mint a széntakarékossági tervet 106%-ra, a százelegy- tonnakilométer tervet 107 szá. zalékra, a haszonkilométer tervet ugyancsak 107 százalékra, az összkilométer tervet 105 százalékra, a túlsúlytovábbítási tervet 107.5 százalékra, azaz 302.000 tonnával túlteljesítettük és ezzel a negyedév folyamán 302 ezertonnás vonatot takarítottunk meg. A pénzgazdálkodás terén is szép eredményt értünk el. A fajlagos önköltséget 5 százalékkal csökkentettük. Mindez ered mények a mozdonyok jó karban tartásáról is tanúskodnak. És az is, hogy baleset, késői gépkijárás, vonali szolgálatképtelenség a múlt negyedévben ismeretlen volt nálunk, azt mutatja, hogy dolgozóinknak a munkához való viszonya munkafegyelme megváltozott. A tervek teljesítéséért ég túlteljesítéséért a sikerért fűtőházunk egész veze, tősége sok szerencsét és egészséget kíván és köszönetét fejezi ki dolgozóinknak szorgalmas és odaadó munkájáért. FÜLÖP LAJOS párttitkár.