Tolnai Napló, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-04 / 183. szám

Világ proletárjai egyesüljetek ! TOLNAI NAPLÓ AZ MDP TOLNA HEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A HEGYEI TANÁCS tAPÍjt XIII. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM. AHA: 5# FILLÉR. SZOMBAT, 1956 AUGUSZTUS 4. Tovább a mezőgazdaság szocialista átszervezésének útján Folytatja tanácskozását az Országgyűlés A Párt Központi Vezetőségé nek legutóbbi határozata ismét félreérthetetlenül leszögezte: „A mezőgazdaság szocialista átszervezését ingadozás nélkül tovább kell folytatni, gondos, körültekintő és politikai mun­kával meg kell szilárdítani, erő síteni termelőszövetkezeteinket és mindezzel elő kell mozdítani hogy a második ötéves terv időszaka alatt a dolgozó pa­rasztság zöme önként rátérjen a szövetkezeti nagyüzemi gaz­dálkodásra.“ A Központi Veze tőség nagyjelentőségű határo­zatokat hozott az önkéntesség elvének betartását illetően is. Kimondja a határozat, hogy következetesen harcolni kell az önkéntesség elvének a be­tartásáért és el kell ítélni min­denféle túlkapást ezen a terüle ten. Természetes azonban, hogy a Központi Vezetőség ha­tározatai nem valósulnak meg önmaguktól. Hogy milyen ütemben valósul meg a Köz­ponti Vezetőség mezőgazdaság szocialista átszervezésére vo­natkozó határozata megyénk­ben, ez elsősorban a megye kommunistáitól, a meglévő tér melőszövetkezetek tagjaitól, a pártszervezetektől s nyugodtan lehet mondani, az egész megye becsületes dolgozóitól függ. A pártszervek, a mezőgazdaságot irányító államhatalmi és köz- igazgatási szervek vezetői és dolgozói tudják, hogy nagyok az ezzel kapcsolatos feladatok. Ettől függetlenül, nem árt emlékeztetni arra, hogy nap mint nap tovább kell halad­nunk előre a mezőgazdaság szocialista átszervezésének út­ján. A gazdasági év végétől még néhány hónap választja el a termelőszövetkezeteket. Mégis már most minden faluban nagy az érdeklődés az egyéni parasztok részéről az iránt, hogy mit hoz az 1955—56-os gazdasági év a termelőszövet­kezetek tagjainak. A termelő­szövetkezeti mozgalom iránt érdeklődő dolgozó paraszt nem tekint be a szövetkezet, számadásaiba, bankszámláiba, de megnézi, hogy mennyi ga­bona van a szövetkezet magtá­rában, mennyi búzát, rozsot és egyebet kap egy-egy szövetke­zeti tag. Milyen a közösben a jószágállomány, hogyan élnek, ruházkodnak a tsz tagjai. Egy­szóval, kritikus szemmel vizs­gálják az egyéniek most a ter­melőszövetkezeteket, mert sa­ját jövendőjüket látják ben­nük. Az egyénieknek ezt az érdeklődését a legmesszebbme nőkig ki kell elégíteni. Ennek érdekében szervezni kell mi­nél több termelőszövetkezeti látogatást, a gyakorlatban meg kell mutatni és élő szóval el kell mondani, minden érdek­lődő dolgozó parasztnak, ami őt a termelőszövetkezeti moz­galommal kapcsolatban ér­dekli. Gyakran vitatott kérdés — különösen falun —, hogy ki menjen esténként az egyéni parasztokhoz elbeszélgetni a párt politikájáról, a jövő pers­pektívájáról, a termelőszövet­kezetről. Vannak községek, ahol a pártvezetőség nem szí­vesen kéri meg a tsz-tagokat az egyéni parasztokkal való elbeszélgetésre, mondván: — Úgyis sok munkájuk van a tsz tagoknak, pihenjenek csak. — Szívesebben bevonják a terme­lőszövetkezeti agitációba falun a földművesszövetkezetek, a tanácsok és egyéb szervek szel lemi dolgozóit, mert — mint mondják — ezeket könnyű ak­tivizálni. Az előbbi gyakorlat elítélendő, az utóbbi nem rossz de nem is a legeredményesebb. Az egyéni gazdák — teljesen jogosan — azok szájából akar­ják hallani, hogy milyen a sző vetkezetben az élet, mennyivel könnyebb a közösben, akik ezt a gyakorlatból tudják — ma­guktól a termelőszövetkezeti ta goktól. Sok igazság van abban, hogy a termelőszövetkezeti ta­gok egy része szeret elfoglalt­ságára hivatkozni, mikor agi­tálni hívják. De ha megma­gyarázzák neki miről van szó, szívesen veszi ki részét a mező gazdaság szocialista átszervezé­séért folytatott nagy munká­ból. Az utóbbi hetekben, különö­sen a Központi Vezetőség ha­tározata után, sok jó kezdemé­nyezés volt a mezőgazdaság szocialista átszervezése érdeké­ben. A paksi járásban — az országban elsőnek — géphasz­nálatra szövetkeztek az egyé­ni gazdák. Kölesden a megye legfiatalabb tsz-ében az Uj Ba­rázdában, a Központi Vezető­ség határozata után többen kér ték felvételüket. Dombóváron pedig a község legforgalma­sabb helyein képekben mutat­ják be, hogyan élnek, dolgoz­nak a termelőszövetkezetek tagjai. Ezen kívül ma a megye termelőszövetkezeteinek és a mezőgazdaság irányító szervei nek 55 képviselője tapasztalat- cserére utazik Somogy megyé­be, hogy átvegye a somogyi elvtársak jó tapasztalatát és itthon, a gyakorlatban alkal­mazza azt. A Központi Vezetőség határo zata végrehajtása érdekében tett első lépések a mezőgazda­ság szocialista átszervezését il­letően biztatóak. Arra van most szükség, hogy a megye va lamennyi dolgozója szívvel és lélekkel váltsa valóra a Köz­ponti Vezetőség határozatának rá eső részét, hogy minél gyorsabban haladjunk előre a mezőgazdaság szocialista átszer vezésének útján. Uj belépők a nagydorogi Szabadság Tsz-ben A nagydorogi dolgozó parasz­tok között egyre jobban növek­szik az érdeklődés a termelőszö­vetkezetek iránt. Egyre szaporo­dik azoknak a gazdáknak a szá. ma, akik az érdeklődésnél to vább is mennek, maguk is a szövetkezeti gazdálkodást vá­lasztják. Az elmúlt héten például a Szabadság Termelőszövetkezet be 6 család lépett be 46 hold földdel. A Szabadság Tsz tagjai közül jónéhányan szívesen foglalkoz­nak a szövetkezet eredményei­nek ismertetésével, az egyéni gazdákkal, s ennek az eredmé­nye az, hogy gyarapodik a sző. vetkezet taglétszáma. Van re­mény arra is, hogy a közeljövő­ben még jónéhány gazda a sző vetkezeti gazdálkodást vá­lasztja. Nincs hátralékos Iregszemcsén gabonából Nem túlságosan szépek, nem kiemelkedőek Iregszemcsén a begyűjtési eredmények, mégis a dolgozó parasztok kötelesség érzetét és a begyűjtés jó mun­káját mutatják. Az augusztus 20*i begyűjtési versenyben to jásból már teljesítették az éves tervet, a többiből viszont csak 80 százalékon felül vannak, de egy cikkből sincs nagyobb le­maradásuk. A csépléssel nem végeznek gyorsan, a begyűjtési hivatal szerint, augusztus 20—23-án fe­jezik be, de a gabonabegyüjtés rendszeresen folyik. Eddig még minden gazda azonnal teljesítet­te beadási kötelezettségét, a ga- bonabegyüjtésben egyetlen hát. ralékos sincs a községben. A hőgyésziek is helytállnak Hőgyész és Pálfa község be­gyűjtési versenyben állnak egy­mással. Pálfán az eddigi jó be­gyűjtési munka jutalmaként most augusztus 1-én szerepeltek a Magyar Rádió művészei. a cséplési munkáknak is már körülbelül a felénél tartanak, és a jövő hét elejére befeje­zik az egész faluban. Jól dolgoznak tehát Pálfán, de nem hagyja magát a versenytárs sem. Ha váratlan esők nem aka­dályozzák a munkát, szerdáig a termelőszövetkezet és az egyéni gazdák egyaránt be akarják fejezni a cséplést, sőt, a gabonabegyüjtést is. Hőgyész, a gyönki járás egyik legnagyobb községe, ahol nem könnyű dolog jól megszervezni a cséplés és begyűjtés munkáját, mégis a kenyérgabona beadásá nál, több. mint 86 százalékra teljesítették eddig a begyűjtési tervet. Dicséretére válik ez az eredmény a község dolgozó pa rasztságának és a begyűjtési dől gozóknak. Az országgyűlés csütörtöki ülésén Rónai Sándor elvtárs beszámolója és az ezt követő vita után került sor az ország- gyűlés új ügyrendje, valamint az országgyűlés és a képviselők munkájáról szóló törvéhyjavas lat együttes tárgyalására. Pongrácz Kálmán, a jogi bi­zottság elnöke rámutatott ar­ra, hogy országgyűlésünk az állami életben eddig nem töl­tötte be azt a szerepét, amelyet a szocialista államban a leg­felsőbb államhatalmi szervnek be kell töltenie. Állami életünknek ezt a hiányosságát kívánja megszün­tetni pártunk Központi Ve­zetősége, megállapítva, hogy szükségesnek tartja az ország- gyűlés munkájának megjavítá­sát, azt, hogy tartalmasabban valósítsa meg alkotó, irá­nyító és ellenőrző tevékenysé­gét a magyar népi demokrácia állami szervezetében, elevenen és sokoldalú viták során tár­gyalja meg, s emelje törvény­erőre a hazánk legfontosabb kérdéseire vonatkozó javasla­tokat. Vitassa meg az Elnöki Tanács, a Minisztertanács, a legfőbb ügyész, s a legfelsőbb bíróság elnöke beszámolóját, s végezze mindazokat a feladato­kat, amelyeket az alkotmány előír. Ennek az igénynek tett eleget a Népköztársaság El­nöki Tanácsa, amikor felkér­te az országgyűlés jogi bizottsá gát, hogy ezzel a munkával foglalkozzék s terjesszen olyan javaslatot az országgyűlés elé, amely alapját képezheti az or­szággyűlés, s a képviselők munkája megjavításának, va­lamint dolgozza ki az ország- gyűlés új ügyrendjének terve­zetét. Részletesen ismertette a ha­SárszentlőEinc dolgozó pa­rasztjai a begyűjtési tervek tel­jesítésében mindig a paksi járás legjobb községeinek dolgozó pa. rasztjaink közé tartoztak. Ezek ben a napokban, — a gabona­begyüjtés legfőbb szakaszában — is élenjárnak. Radó László elvtárs, a községi tanács végre­hajtó bizottságának elnöke, teg­nap jelentette, hogy a község­ben 3 cséplőgép dolgozik. A gabonának körülbelül 60 száza­lékát csépelték el eddig. Szám szertint 257 dolgozó paraszt és a község két termelőszövetkeze­te végzett a csépléssel. A csép­léssel egyidejűleg minden gazda eleget tett állam iránti kötele­zettségének is. Ezen túlmenően Bonyhád községben július 21-én kezdték meg a cséplést. A gazdák többsége közös szé­rűre hordja össze a gabonát, s csak kis részük csépeltet saját portán, ott, ahol tűzrendészet! szempontból erre lehetőség van. A csépléssel egyidőben fo­lyik a begyűjtés. 110 egyéni gazda gabonáját csépelték el, akik valameny- nyien beadásuknak is eleget tettek. Az állam iránti kötelezettség teljesítésében példát mutatnak a község termelőszövetkezetei, a Szabad Föld Tsz például 223 mázsa kenyérgabonát szállított a Terményforgalmi magtárába. A kötelező beadáson kívül megkezdték az értékesítési szerződésre lekötött gabona szállítását is. A tsz-tagok a munkaegységelőlegként ka­pott gabonájukból 15 mázsát, az egyéni gazdák pedig- 58 tározat-tervezetet, és' az ügy­rend-tervezetet és kiemelve annak egyes pontjait megálla­pította, hogy legfontosabb fel. adataink egyike a törvényho­zói tevékenység kiszélesítése. Az országgyűlés napirendjére kell tűzni továbbá mindazokal az országos jelentőségű kér­déseket, amelyeknek rendezé­se meghatározza gazdasági, politikai, kulturális életünket és fejlődésünket. Gondoskodni kell arról, hogy a kormány programját az országgyűlés vitassa meg és hagyja jóvá. Ezután Apró Antal, az MDP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese emelkedett szólásra. Beszédében többek között ezeket mondotta: — Nemrég jelent meg a párt Központi Vezetőségének nagy jelentőségű határozata „Párt­egységgel a szocialista demok­ráciáért“ címmel. Azt hiszem, egyetért velem az országgyű­lés minden tagja, párttagok és pártonkívüliek egyaránt, hogy csak örömmel és lelkesedéssel lehet üdvözölni a Magyar Dol­gozók Pártja Központi Veze­tőségének bátorhangú, előre­mutató határozatát, amely je­lentős mértékben megváltoz­tatta az ország politikai han­gulatát azzal, hogy világos perspektívát adott a magyar dolgozó népnek. A következőkben arról beszélt hogy a dolgozó tömegek nem­csak érdeklődést mutatnak a párt, az ország ügyei Jránt, ha­nem azt kérik a párttól, a kor­mánytól, az országgyűléstől, hogy a jövőben is rendszeres tá­jékoztatást adjon az országot a dolgozó parasztok az állam­nak adják el gabonafeleslegü­ket. A begyűjtési tervek teljesí­tése érdekében kifejtett munká­ért dicséretet érdemel Lázár Pál, a mezőgazdasági állandó bízott ság elnöke és BérdS Ferenc egyéni gazda. Mindketten, amel lett, hogy példásan teljesítették kötelességüket, gabonafeleslegei két az államnak adták el, gazda­társaikkal elbeszélgetnek a be­gyűjtési tervek teljesítésének fontosságáról, megmagyarázzák, hogy a dolgozó paraszt is jól jár, amikor gabonafeleslegét az államnak adja, meg az állam is jól jár, mikor jó áron felvásárol­ja a dolgozó parasztok gabona­feleslegének egy részét. mázsa kenyérgabonát adtak el az államnak. A község gazdái közül eddig 63 termelő kapcsolódott a be­gyűjtési versenybe, s valameny nyien arra tettek ígéretet, hogy augusztus 20-ig minden cikk - féleségből teljesítik beadásu­kat. Nagyon fontosak a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának és a Minisztertanácsnak az ország- gyűlés előtti beszámolói. Eze­ket rendszeressé kell tenni és behatóan kell tájékoztatni az országgyűlést, mi történt a két ülésszak között. — Fontos intézkedés, ame­lyet a tervezetek tartalmaznak: az országgyűlés bizottságai munkájának kiszélesítése. Ed­dig négy állandó bizottság működött. Javasolta, hogy ezeknek számát még a mostani ülésszakon kilencre emeljék fel. érintő politikai és gazdasági pro­blémákról. Ezután elmondotta, hogy az utóbbi időben újból divattá vált, hogy az amerikai és az angol rádió, a nyugati kapitalista sajtó kioktat bennünket arról, hogy mi a demokrácia. — Mi nem ijedünk meg at­tól a propagandától, amelyet ezeknek az országoknak impe­rialista körei velünk szemben folytatnak. Egyet azonban meg mondhatunk: hogy nem ké rünk leckét, útmutatást ab­ból, hogy mi a demokrácia. Seperjenek ezek az urak a sa­ját portájukon, van ott szemét elég. (Taps.) A továbbiakban a napiren­den lévő két javaslathoz, az országgyűlés és az országgyű­lési képviselők munkájához, s az országgyűlés új ügyrend jé hez szólt, s a feladatok részle­tes felsorolása közepette hang­súlyozta: A Minisztertanácsnak gon­doskodnia kell arról, hogy az állami hivatalokban, minisz­(Folvtatás a 2. oldalon.) Jó szervezés — jó begyűjtési eredmények Dunaföldvár község dolgozó parasztsága joggal számíthat arra, hogy az idén jobb begyüj tési eredményeket érnek el, mint eddig. Az állat és állati termé­kek begyűjtésénél augusztus 1-ig tejből és tojásból megha­ladták a 100 százalékot, sertés­ből és baromfiból ugyancsak jók az eredmények. A tanács, a földművesszövet, kezet és a Terményforgalmi Vál­lalat együttműködése folytán szépen halad a cséplés és a ga­bonabeadás is. A földműves­szövetkezet és a Terményforgal­mi Vállalat kerékpárokat adott a begyűjtési dolgozóknak, s így azok minden cséplőgépet és csé- peltető gazdát rendszeresen meg látogathatnak. Idejében tudták biztosítani a községnek a 14 cséplőgépet is. A jó szervezés következtében sokkal gyorsab. ban megy a cséplés, mint tavaly, s a termelők azonnal, vagy más­nap beadják gabonájukat. Ha az időjárás köbe nem szól, — augusztus 18-ra a gabonabegyüj tést is szeretnék befejezni Duna földváron. A honvédség ajándéka a mössi dolgosoknak Népi demokráciánkban honvédségünk, hús a nép húsá­ból, és vér a véréből. Amellett, hogy honvédeink békés építő munkánk megvédésére lelkiismeretesen készülnek, a közvet­len veszély alkalmával is hősi munkát végeznek. Legtöbb példáit ennek az árvízveszély idején tapasztalhattuk. Ezzel azonban a néphadsereg közvetlen segítsége a dolgozó nép­nek nem szűnt meg. Segítik az újjáépítás nagy munkáját és a kulturális élet fellendítésében is tevékenyen részt vesznek. Ennek egyik nagyszerű felemelő érzést keltő jelét tapasz­talhattuk Mözs községben is. A HM politikai főcsoport fő­nöksége a katonai kiadó útján egy egész kiskönyvtárat kül­dött a tanács címére, mint a néphadsereg ajándékát. A közel 300 kötet könyvből álló ajándék, mint ahogy a hon­védségtől írták, a község dolgozóinak pihenő idejében jó szó­rakozást nyújt. Minden gazda a cséplőgéptől teljesiti beadási kötelezettségét Sárszentlőrincen Begyűjtési verseny Bonyhádon Apró Antal elvtárs felszólalása

Next

/
Thumbnails
Contents