Tolnai Napló, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-31 / 205. szám
4; ■ O k H A1 NAPLÓ 1956. AUGUSZTUS 31. HÍREK ^SEMÉHViUPTiR 1821. aug. 31-én (135 éve) született Helmholtz II. L. F. német fizikus és fi- ziológus, a szemtükör fel- ____________ találója. 1936. augusztus 31-én 54 éves korában meghalt Hámán Kató, akinek az MSZMP szervezésében a KMP megbízásából jelentős szerepe volt. Az 1947. augusztus 31-i képviselőválasztáson a Kommunista Párt lett az ország legnagyobb pártja. 1948. augusztus 31-én halt meg Zsdanov elvtárs. A Megyei Ügyészség felhívása Megyénkben az utóbbi időkben igen elharapózott a kerék pártolvajlás. Ennek megakadályozása érdekében felhívjuk a megye lakosságát, hogy kerék párját saját érdekében ne hagy ja őrizetlenül, ne támassza üz letek, házak, de főleg kocsmák falának. A kerékpárokat Sássá el mindenki biztonsági zárral. — Szerdán este 9 órai kezdettel a városi kultúrház egyik barátságos kis termében a Babits Mihály Irodalmi Társaság vitát rendezett a Sárköz II. számáról és a III. szám előkészületeiről. — Augusztus 26 án az ireg- szemcsei kultúrcsoport Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagy operettjét mutatta be Tamási ban. Az előadás nagy sikert aratott, a közönség szinte minden számot megismételtetett. A kul túrcsoport jelenleg a budapesti XVI. kerületi népművelési osztállyal tárgyal vendégfellépés ügyében. A pesti szerepléstől függően az együttes szeptember 2-án vagy 9-én Értényben, elő. ző este pedig Regőlyben mutat ja be a darabot. — A nyári szünetben országszerte szépítették, csinosították az iskolákat, rendbehozták, ki meszelték a tantermeket. Békés megyében például mintegy 3 és félmlillió forintot költöttek erre a célra. A Heves megyei iskolák 23 új tanteremmel gyarapodtak. Vas megyében 2 millió forintot fordítottak tatarozásra és három új iskola várja a tanulókat a tanév kezdetén. Komlón a gesz tenyési lakótelepen 6 tantermes iskolát adnak át szeptember ele jén. A Fejér megyei Előszállás községben most fejezték be a 6 tantermes emeletes általános iskola építését. Az iskolában kü lön természettudományi előadó szoba, úttörő szoba, jól felszerelt tornaterem és orvosi rendelő is épült. — Tegnap este a Sörkertben fővárosi művészek vendégszerepeitek. A szekszárdi közönséget szórakoztatta többek között Rá tonyi Róbert, a Fővárosi Ope rett Színház művésze is. — Szolnok megyében az el múlt félévben 7 millió forinttal növekedett a takarékbetétköny vekre elhelyezett összegek ér téke. A megyében vannak már olyan falvak, ahol megvalósítót ták az ..Ahány ház, annyi takarékbetétkönyv” jelszavát. Örmé nyesen például 1200 ház van és a falu lakói 1214 betétkönyvvel rendelkeznek. — A bonyhádi kultúrház színjátszó csoportja szeptember 1-én Högyészen mutatja be Huszka Jenő: Szabadság, szere lem című daljátékát. AUGUSZTUS 31 Péntek Erika Ssamos Rudolf t Amerikából jöttem... Kalandos történet (76. folytatás) Mást nem adhattam, békét és lelkinyugalmat nem adhattam, nekem sem volt. — Te hazamehetsz . . . Tudod, ha mégegyszer láthatnám éj Jel Budapestet, a Gellérthegy oldalából nézném, hogyan gyűl nak ki a lámpák, hogyan borítja millió lámpacsillag a Duna két partját és a sétányok fény fűzére hogyan mosdlk a nyu godt víz tükrében . . . Adáml — Nyugodjon meg, Zoli bá esi. — Hamis álmok után futót tunk mi. .. Ha tudtam volna, hogy a sóvárgott Amerika ilyen kézzel fogad, inkább ezerszer otthon élni... az elárult, any nyiszor 'eköpött ó-hazában . . . Hiába, minden hiába. Az élet törvénye szigorú, a fogacskák rágnak és az idő perceg csont jainkban, mint a szú. őrölve, rombolva álmainkat, reményeinket. — Fiacskám — nyöszörgőit Liptói — nagyon fulladok, hozzál nekem öt Camel cigarettát, de jobb lenne, ha ópiumosat hoznál. Fáradt voltam, de mentem. Szemben velünk volt egy éjszakai mulató, onnét akartam cigarettát hozni és ahogy rohannék keresztül az úton, nem néztem se jobbra, se balra — vad tülköléssel egy autó fékez mellettem. A kocsiból kihajolt a ve zető és rámförmedt: — ökör, nem tudsz vigyázni! Nem mon dóm, magam is megijedtem és az ijedtség első szorongása után lassan fordítottam oldalról az autó felé a fejemet. — Barom — morgott az autós.-.-C >- Csak néztem, kitáguló szemmel. Közelebb léptem, mert azt hittem, rosszul látok ... Az autós —is megismert és kiugrott a kocsiból. — Ádám, egyetlen cimborám, a fenébe, apácskám, majdnem kinyújtottalak. — Gabi?... Jól látok? — Ha meg nem vakultál, gyere pattanj ide mellém, mert a zsaruk felírnak, ha sokáig itt rostokolunk az utca közepén... Kábultan ültem melléje. — Te sofőr lettél? — Úrvezető, kisapám . . . — Ne mondd, ezt a saját kocsid? — Na hallodj A Ford lerakatnál dolgozom és minden fordis- tának kutyakötelessége autót venni. — Honnét volt annyi pénzed? —- Részletre, kisapám, részletre . . . Minden hónapban 40 dollár a részlet. — És meddig fizeted? — Amíg ki nincs a kétezer dollár ... De veled mi van? Ügy eltűntél .mint a kámfor .. . — Mosogatok a Budapest restaurantban . .. —A Budapestben? Hogy hogy én eddig még nem láttalak? — Te nem olvasol újságot? — Az meg mire jó, legfel jebb ha nincs munkája az em bernek .akkor a hirdetéseket végigböngészi . .. — Te nem is tudod, mi lett Erdősivei? — Az a fickó még él? — Már nem, villamosszékbe került. — Áldásom rá . .. Hol laksz? — Itt szemben, abban a házban és cigarettáért szaladtam... — Van pénzed? — Három dollár. — Akkor igyunk egy wis- kit. Ebben maradtunk és együtt mentünk a bárba. Vettem tíz ópiumos cigarettát és két wis- kit. Míg a pultnak könyökölve szopogattuk az italt, Koringer Gabi a maga fesztelen modorában csevegett. — Látod, mindig mondtam neked, ez az igazi lehetőségek hazája . . . autó a melósnak, kisapám, és élsz. mint Marci Hevesen . . . Ezzel a zsebéből néhány fény képet kotort elő. — Nézd csak . .. mister Koringer az autójával... Ezt elküldtem haza, had egye őket a penész, hadd fájjon a szívük Amerika után. — Mondanék erre valamit, de nem akarom elrontani a ked ved ... — Te örök kétkedő. Ne bú sülj, neked is lesz még kocsid, csak olyan melót kell keríteni, ahol az ilyesmi úgy megy, mint a karikacsapás. Még sokáig beszélgettünk és azzal váltunk el egymástól, hogy Gabi alkalomadtán felkeres és valamelyik szombat-vasárnap kirándulunk kocsival a Niagarához, vagy az Erie-tó partjára. (Folytatjuk) SPORT m • S Rács 4:13.2-re javította az 1500 méteres felnőtt csúcsot A sportköri Béke Kupa III. fordulójának küzdelmei az elmúlt vasárnap Kaposváron zajlottak le. A versenyen a Szekszárdi Dózsa és a Báta- széki Törekvés képviseltette magát. A két sportkör versenyzői értékes helyezéseket értek el az egyes versenyszámokban. Az eredmények élén a szorgalom és önfeláldozás, az igazi bajvívó példaképének: Rács Tibornak az 1500 méteres síkfutásban elért csúcseredmé. nye áll. A női pontversenyben a Dózsa-lányok bizonyultak a legjobbnak, bár a körülmények nem a legkedvezőbbek voltak számukra. Részletes eredmények a következők: FÉRFIAK: Rúdugrás: 2. Garamvölgyi Bátaszéki Törekvés 310 cm. Távolugrás: 2. Garamvölgyi Bátaszéki Törekvés 630 cm. 1500 m: 4. Rács Szekszárdi Dózsa 4:13.2, új megyei felnőtt csúcsex-edmény. A régit ugyanő tartotta a Baja—Szekszárd versenyen felállított 4:17.8-cas eredményével. Pontversenyben: 1. Pécsi Törekvés 183, 2. Pécsi Dózsa 156, 3. Pécsi Haladás 87, 4. Komló 82 pont, 5. Barcs 65 pont, 6. Nagykanizsa 62 pont. 7. Kaposvári Bástya 57 pont, 8 Bátaszéki Törekvés 34 pont, 9. Zalaegerszeg 14 p>ont, 10. Szekszárdi Dózsa 13 pont. NŐK: 100 m:- Bicskei Sz. Dózsa 13.2, 4. Szűcs Sz. Dózsa 13.9. 800 m: 1. Pintér Sz. Dózsa 2:30.4. Pintér nem volt az elmúlt héten rendben. Magasugrás: 1. Zádoriné Sz. Dózsa 133, 2. Vajtay Sz. Dózsa 130, 3. Pintér Sz. Dózsa 130. Súlylökés: 1. Zádoriné 9.47, 5. Szűcs 842. Mindketten Sz. Dózsa. 4x200 m: 2. Sz. Dózsa (Zádori; né, Szűcs, Pintér, Bicskei) 1:58.6. A váltó tagjai nem voltak teljesen rendben, emiatt született meg a váratlan vereség. Pontversenyben: 1. Sz. Dózsa 149 pont, 2. P. Törekvés 97 pont, 3. Mohács 53 pont, 4. Pécsi Haladás 28 pont, 5. Pécsi Postás 26 pont, 6, Barcs 24 pont, 7. Pécsi Dózsa 23 pont, 8. Zalaegerszeg 15 pont. összesített pontversenyben: 1. Pécsi Törekvés 221 pont, 2. Pécsi Dózsa 179 pont, 3. Szekszárdi Dózsa 162 pont. 4. Pécsi Haladás 115 pont, 5. Barcs 89- pont, 6. Komló 82 pont, 7. Nagy kanizsa 62 pont, 8. Kaposvári Bástya 57 pont, 9. Mohács 53 pont, 10. Bátaszék 34 pont, 11. r Zalaegerszeg 29 pont, 12. Pécsi Postás 26 pont, 13. Kaposvári Dózsa 15 pont. v i z i l a b d n Sopron—Szekszárd 4:0 1:0) Szekszárd, 250 néző. Szekszárd: Steinbach — Tollár dr., Dömötör — Varga — Turányi, Ulrik, Cs. Papp. — Sopron: Kovács — Hegedűs, Keglovich — Bérces II. — Becska, Bérces I„ Szombathelyi. Élvezetes mérkőzést vívott egymással a két csapat. Az. I. félidőben még egyenlő erők küz döttek, lassan azonban mégis felülkerekedett a soproni együttes és kiharcolta a győzelmet, amely a szekszárdiak által felajánlott serleg megnyerését jelentette. Góldobók: Bér. ces I. 2 és Keglovich 2. Kitűntek a góldobók. Iregszemcse - Pincehely 5:1 (3:1) II, osztályú mérkőzés. Vezette: Besenyei. Már a mérkőzés elején megmutatkozik a hazai csapat fölénye. A 10. porc ben már 2:0-ra vezet Iregszemcse Zs. Tóth és Novák révén. A vendégcsapat egy 11-est is csúnyán mellé lő. Az első pincehelyi gól a 25. porcben születik Bonyár révén. A hazai csapat nyomasz. tó fölényéből a félidő végén újabb gól születik. A II. félidő egy-két gyenge pincehelyi támadás után a vendégek belenyugodnak a vereségbe és az egész csapat a 16-os vonalán védekezik. A hazaiaknak ennek ellenére sikerül újabb két gólt rúgni. Jók: Steicz, Csanádi, Nagy és Pavelka, illetve Varga (a mezőny legjobbja) és Bonyár. A játékvezető mintaszerűen vezette a mérkőzést. SOMOGYVÁRI LÁSZLÓ levelező. Augusztus 26-án, vasárnap a Budapesti Bástya kerékpárver senyt rendezett a kecskeméti országúton. A Szekszárdi Szparta kusz versenyzői is résztvettek ezen a versenyen. Már az edzé seken futott távok időeredményei is biztatók voltak (35—37 kilométer óraátlag) az erős, nagy létszámú versenyen a Szpartakusz versenyzői jó eredményeket értek el. II—III. osztály, 30 km táv. 30 induló: Gerendái János 48:57 es idővel a negyedik helyen végzett. Máza, 500 néző. Vezette: Pogány. Máza: Zöld — Széles, Kovács, Snetz — Miksai, Radó — Henczi, Markovics, Horváth, Kádár, Kiss I. Bátaszék: Frei — Horváth, Kiss. Pozsár — Tóth, Martin — Máx-ton, Toronyi, Szabó, Krix, Kovács. A hazaiak második lefutása után már gólt érnek el Horváth révén. A gól után a ven dégek erős iramot diktálnak, közben Krix és Toronyi lövését kell Zöldnek védeni. A ven. dégek iramát a hazaiak lapos összjátékkal igyekeznek fel - őrölni, amely újabb hazai gólt eredményez. Henczi, Markovics, Kádár összjáték után Hor váth jól eltalált lövése jut a hálóba. 2:0. A félidő előtt 5 perccel Krixnek sikerül a kifutó Zöld mellett gólt lőni. 2:1. A II. félidő elején a hazaiak egymásután három szögletet érnek el, de eredménytelenül. Ezt követően az ellentáAtlaga 37 kilométer. Új me gyei csúcs. Az ifjúságiak versenyén, mely szintén 30 kilométeres távon volt. 78 induló vett részt. Mészáros István 36.6 kilomé teres átlagával, 49:17 es ide jével a hetedik helyen végzett (új ifjúsági csúcs!). A serdülők versenyében 20 kilométeres távon 92 induló állt rajthoz. Helinger Imre 31:50-es idővel, 37.5 kilométeres átlaggal, új megyei csúcsot futott. (Az ötödik helyen végzett.) A ^ 12. helyen végzett Füstös Ká roly 31:56-os idővel. rr.adás során Krix, Szabó és Toronyi lövését védi Zöld. — Élénk az iram, a vendégek egyenlíteni szeretnének. A ven dégcsapat hátvédhármasa több szőr átlépi játékával a sportsze- rűség határát. A 15. percben a vendégek 16 méteres szabadrúgáshoz jutnak, de Toronyi lövése csak a kapufát találja. A következő másodpercben Hor váth 10 méterről Frei kezébe lövi a labdát. Ezt követően Kiss az ötösről is csak a kapufát találja el. A vendégcsapat még egy utolsó hajrát vág ki, de vé_ gülis a mázai Kádár megszerzi a labdát és egyéni játékkal megszerzi a harmadik gólt. 3:1. A hazai csapatnak két tartalékkal kellett felvenni a küzdelmet, de még így is biztos győzelmet aratott. A vendégcsapat a nagy iramért és a- győzni akarásáért érdemel dicséretet. Jók: Radó, Snetz, Kádár, illetve Krix, Kiss, Frei. TAKÁCS LÁSZLÓ levelező. Megjelent a Pártélet új száma Három megyei csúcs kerékpárban Mázai Bányász -Bátaszéki Törekvés 3:1 (21) Apróhirdetések A Sztálinvárosi Vegyesipari Vállalat azonnali belépésre ke. res I. osztályú mértékutáni, egyenruházati és polgári szabó valamint nadrágszabó szakmun kásokat. Jelentkezés levélben vagy személyesen a vállalat köz pontjában, Sztálinváros, Y-utca Kenyérgyár mögött. Közétkezés és munkásszállás biztosítva. — Felvétel esetén jelentkezés költséget megtérítjük. DOMBÓVÁRON a Bezerédy ötvenhat alatti ház szabadkézből eladó! Azonnal beköltözhető! EGY 2 m magas tűlevelű pál ma, melynek 18 db levele van, azonnal eladó! Dombóváron, Vö rösmarty-u. 55. sz. alatt. KERESÜNK kőműves ipari tanulókat 16 éves kortól 18-ig nyolc általános iskolai végzett, séggel. Felveszünk kőművessegéd munkásokat és kubikosokat. Jelentkezés Komló 49-es Építőipari Vállalat .Munkaügyi osztályán. N.B.I. N.B.II. és francia bajnoki mérkőzésekre tippelhet a Toló e heti szelvényén. Az elmúlt héten több mint 22000CC forint került felosztásra o Totó nyertesek között. TOTÓZZÉK! NYERHET! MOZI GARAY FILMSZÍNHÁZ: 1956 augusztus 30-tól szeptember 3-ig: Az ördög szépsége. Fran dia film. Főszerepben Michel Simon és Gerard Philipe. Előadások kezdete vasár- és ünnepnap fél 4, 6 és fél 9-kor. Hétköznap: 6 és fél 9 órakor. KERTMOZI. Augusztus 31-től szeptember 2-ig Az első hang verseny. Francia film. Előadások kezdete: este 9 ‘"•'ikor Az É. M. 12/5 Kőfaragó és épü- letszobrászipari Vállalat azonnal falvesz kőfaragó, kőműves és segédmunkásokat helyező munkára. Vidékieknek munkásszállás biztosítva. Havi egyszeri hazautazást megtérítünk. Jelentkezni lehet : Budapert V., Rósenberg házaspár u. 16. sz. II. em. Munkaügyi osztály. időjárat Várható időjárás pénteken: Felhőátvonulások, több helyen eső, keleten zivatarok. — Várható legalacsonyabb hőmér séklet: Nyugaton, 10—13. keleten 12—15. legmagasabb nappali hőmérséklet: 21—24 fok között. TOLNAI NAPLÓ Ai MDF Tolna megyei Bizottsága és a Megyét Tanács Lapja. Szerkeszti a Szerkesztőbizottság, felelős kiadó: GYŐRÉ JÓZSEF Kiadta a Tolnai Napló Lapkiadó V. Srerkeeztóséix telefonszáma: 20—10. Kiadóhivatal telelonszáma: 20—11. ■\ rzerkeszlóség és kiadóhivatal címe: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terfesztl: a Megyei Postahivatal Htr laposztálya és a hlrlapkézbesttó postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: 11 ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi n. 48. nyomdáért felel: Odepka Rezső. Telefon: 21—21. A PARTÉLET augusztusi száma első helyen közli Kerpán 1st ván: Gondolatok a pártegységről c. cikkét, mely részletesen foglalkozik a pártegység fontos kérdésével. A cikk ismerete se gítséget ad minden pártmunkás nak. Bálint József: A helyi taná csők gazdasági önállóságának növeléséről c. írásában foglalkozik a tanácsok tervezési rendszerével, az önálló tervezéssel és a gazdasági önállóság egyéb kérdéseivel. A folyóirat közli Molnár Géza: A tömegek sűrűjében c. cikkét, mely megmutatja, milyennek kell lenni a kommunista vezetőnek, hogyan kell együtt élni a tömegekkel, foglalkozni problémáikkal. A pártélet napi kérdései rovatban számos hasznos cikk nyújt segítséget minden funk cionáriusnak. propagandistának. Spanyolország Kommunista Pártjának álláspontja a spanyol / nép /harcának jelenlegi szakaszában címen közli Enrique Lister SKP KB Politikai Irodájának tagja írását. Komját Irén: A szoaializmus- ba való átmenet népi demokratikus és parlamenti útjáról írt cikket a folyóiratban. A tapasztalatcsere rovatban pártfunkcionáriusok ismertetik munkamódszerüket, adják át hasznos tapasztalataikat. Részletesen foglalkozik a PARTÉLET új száma a Beszélgetés az olvasókkal c. rovatban az olvasók leveleivel, válaszokat közöl a beküldött kérdésekre, valamint hozzászólásokat egyes cikkekhez. A folyóirat a felsoroltakon kívül még számos cikket, könyv- ismertetést közöl. V