Tolnai Napló, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-29 / 203. szám

Vi.lnar ------"Ijetßk ! 1 1 i'l 7 I Egyetemi Köny AZ HDP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁG* ÉS A HEGYEI TANÁCSJ.0Ü XIII. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR. SZERDA, 1956. AUGUSZTUS 29. Szekszárdi borok is szerepelnek a nemzetközi borversenyen Szeptemberben Jugoszláviá ban rendezik meg a nemzetközi borversenyt. Már eddig sok or szág jelentette be részvételét, köztük hazánk is. A híres tokaji, villányi, badacsonyi borok mel lett szekszárdi vörösbor is sze repel majd. Mégpedig Tam Jó zsef, dr. Nagy István és Ditrich József szekszárdi termelők bora szerepel a nemzetközi borverse­nyen. Nélkülözheleflen a DiSZ-szervezetek önálló tevékenysége Ülést tartott a megyei DISZ- bizottság, amelyen Turgonyi Te­réz elvtársnő, a végrehajtóbizott­ság tagja tartott beszámolót a DISZ Központi Vezetőség IV. ülé sén hozott határozatok végrehaj­tásáról és a további feladatokról. A beszámoló a DISZ Központi Vezetőség ülése alapján a XX. kongresszus szellemében vizsgál. 1 ta a megye ifjúsági munkáját. A feladatokra vonatkozóan többek között a következőket mondotta: — Jelentősen meg kell változ­tatni munkánk tartalmát, jellegét és módszereit. Munkánk elégé elbürokratizálődott, a fiatalok tényleges életétől elszakadt szer­vezeti élet helyett öntevékeny, a tagság igényeinek megfelelő DISZ-életet kell teremteni. Fel kell számolni a felsőbb szervek részéről az úgynevezett „sémák­kal” való irányítást, szabad utat engedni a vezetőségnek, a tagok fantáziának. Csak az öntevé­keny kibontakoztatása, a túlzott központosítás megszüntetése fog új színt, eleven életet hozni ifjú­sági szövetségünkbe, csak így tudunk újabb ezreket bevonni a v DISZ-munkába. Most készülünk a VIT-re és ennek a munkának a sikere is csak úgy biztosítható, hogy széleskörű öntevékenységet bontakoztatunk ki. A középiskolák ifjúsági életé­vel is részletesen foglalkozott a beszámoló a termelésben közvet­lenül résztvevő fiatalok élete mellett. Többek között utalt a népi kollégiumi mozgalom hala­dó hagyományainak a felelevení­tésére, ami nem kétséges, jő ha­tást fog eredményezni. A vita során igen sok ifjúsági vezető szólalt fel: többségük a gyakorlati tapasztalatai alapján elmondotta, hogy milyen nagy- jelentőségű az öntevékenység ki- *. szélesítése a DISZ életében. Rell János elvtárs, a szekszárdi já­rási DISZ-bizottság titkára töb­bek között ezt mondotta: — Alapszervezeteinknél nincs meg­felelő önállóság, ahol megvan, mint a Tolnai Selyemgyárban, Sióagárdon, ott eleven, érdekes a fiatalok élete, találnak maguk­nak szórakozást. Felszólalt Bársony Róbert, a szekszárdi közgazdasági techni­kum igazgatója és az ifjúság ne­velésének több érdekes problé­májáról beszélt. Ugyanakkor bí­rálta a DISZ-funkcionáriusokat, mert nem adnak megfelelő segít­séget a tanulófiataloknak, ha el is mennek egy-egy iskolai DISZ- szervezetbe, nem ismerik, mert nem kutatják eléggé az ottani problémákat, a tanuló fiatalok életét és ezért segítségadásuk Is általános. Több felszólaló elmondotta. ' hogy csak ott várható jó ifjúsági élet, ahol a vezetők választ ad­nak a fiatalokat érdeklő minden kérdésre, ehhez azonban az szük­séges, hogy a DISZ-vezetök is állandóan fejlesszék tudásukat. Gallusz József elvtárs, a DISZ- bizottság titkára is felszólalt. Fel­szólalásában elítélte azt a régi módszert, amikor a DISZ-ben gondolkodás nélküli vezetőket neveltek, akik legfeljebb a szem pontokat tudták tovább adni. Részt vett és felszólalt a gyű­lésen Rúzsa János elvtárs, a Megyei Pártbizottság munkatár­sa is. Az ülés a következő szövegű felhívást intézte a megye ifjúsá­gához: • A Megyei DISZ Bizottság au- ( güsztusi ülésén foglalkozott a mezőgazdasági munkával. — A DISZ-bizottság úgy véli, hogy a gépállomási, állami gazdasági, termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztfiatalok a nö­vényápolásban, valamint az ara tási és cséplési munkában dere kásán kivették részüket. Ezért a Megyei DISZ Bizottság köszö­netét mond mindazoknak a fiata lóknak, akik ebben a munkában becsületesen helytálltak. Külön említjük Török Sándort, a nagy dorogi gépállomás dolgozóját, a megye legjobb kombájnvezető­jét, aki 226 kataszteri holdon 2320 mázsás eredményt ért el, valamint a megye legjobb ifjú sági cséplő munkacsapatát, Soós László iregszemcsei munkacsaja tát. aki a következő eredményt ért el: 1200-as géppel 4250 má­zsa gabonát 27 munkanap alatt csépelt el. Megyeileg a negye­dik helyezést-érte el a 350 mun kacsapat között. Kiváló eredményt ért el a bonyhádi Pálfi Adám ifjú trak toros brigádja, tervét 149 száza­lékra teljesítette. Megyeileg a második helyezést érte el. Eze­ket a DISZ-fiatalokat példaként állítjuk megyénk ifjúsága elé. Most azonban már a jövő évre is gondolnunk kell. A jövő évi bő termést már most kell meg­alapoznunk, időben kell elvégez ni az őszi mezőgazdasági munká­kat. Ezért a Megyei DISZ Bi­zottság újra a parasztifjúság szé­les rétegéhez fordul és kéri, hogy mindenki a maga helyén időben s a legnagyobb odaadás sál vegyen részt az őszi mező gazdasági munkákban. A DISZ Végrehajtó Bizottsága megtárgyalta e feladatokat a gépállomások központjával, az állami gazdaságok igazgatóságá­val és e szervekkel közösen a kö­vetkező jutalmakat tűzzük ki: A legjobb gépállomási DISZ- szervezet 500 forint értékű juta­lomban részesül. A legjobb trak­toros brigád 500 forint értékű jutalomban részesül. A megye legjobb traktonistái a következő jutalmakban részesülnek: I. hely 300 Ft értékű jutalom II. hely 200 Ft értékű jutalom III. hely 100 Ft értékű jutalom A legjobb állami gazdasági DISZ-szervezet a silózási és az őszi szántás vetésben elért ered­ményes munkájáért 400 forint értékű jutalomban részesül. A legjobb silózó brigád 300 forint értékű jutalomban részesül. A legjobb traktoros brigád 300 forint értékű jutalomban ré szesül. A legjobb tsz DISZ szer­vezet ailózási és az őszi mező- gazdasági munkában elért ered ményes munkájáért szintén 400 forint jutalomban részesül. Az őszi mezőgazdasági munkákban a legjobb eredményt elérő falusi DISZ-szervezetek a következő ju­talmakban részesülnek: I. 400 Ft értékű jutalomban II. 300 Ft értékű jutalomban III. 100 Ft értékű jutalomban A DISZ Bizottság héttagú ta­nácsot választott, amely havonta értékeli az eredményt és erről tá­jékoztatják a megye fiataljait. A versenyben résztvevő győz­teseknek december 15 én átad­juk a jutalomtárgyakat. A DISZ Bizottság kéri az álla­mi gazdaságok és gépállomások igazgatóit ,hogy helyileg is tűz­zön ki jutalmakat az ifjúsági bri­gádoknak és segítsék az ifjúság lelkesedését az őszi mezőgazda sági munka sikere érdekében. ▼▼▼▼▼VVVTVTTVr»TTTTVVV?TTWVVVWVTTTTTTTTVTVTTVTTTWV*TT7»TTTT A MAI SZAMBÁN: Átadták az egyiptomi választ Menziesnek (2. o.). Visszaérke zett a Román Népköztársaságból az országgyűlés küldött­sége (2. o.). Ülést tartott a Hazafias Népfront megyei el nöksége (3. o.). A jó munka jutalma, öröme (3. o.). Helye­sen döntöttek... (3. o.). A gyönki járásban folyik a vetéselőkészítés A gyönki járásban lassan már el is felejtik a cséplést, amelynek eredményeként újból beigazolódott, hogy a termelő- szövetkezetek nagyobb eredmé nyekre képesek, mint az egyé­ni gazdaságok. A termelőszö­vetkezetek gabonatermésének járási átlaga 110 kilóval maga­sabb mint az egyéni gazdáké. Mindennél meggyőzőbbek ezek a számok. A járás területén a napok, ban megindultak az őszi talaj­előkészítés munkái. Néhány nap óta javában folyik a trágyahordás és a vetéselőké­szítés. A termelőszövetkezetek 540 hold, az egyéni gazdák 320 holdnyi területet trágyáztak meg. A termelőszövetkezetek 1400 hold, az egyéni gazdák 1950 hold keverőszántást vé­geztek. A termelőszövetkezetek már az őszi vetéseket is megkezd­ték. A gyönki Vörös Csillag és még több tsz megkezdte az őszi takarmánykeverék vetését, hogy tavasszal korán etethes­sék zöldtakarmánnyal állatai­kat. Az aprómagvak ezekben a napokban érkeznek meg a termelőszövetkezetekhez — egyes tsz-ek már meg is kap­ták — így ezek vetése is meg­indul még a hét folyamán. Szép termést ígér.. A Gerjeni Állami Gazdaságban a Kolbay-féle ikersoros ku korica, amelyet az idén még csak kísérletképpen termesztenek. A kukoricát 30 cemi tő, 40 centi sortávolságra, az ikersorokat pe dig 260 centiméterre vetették. A képen jól látható a széles sor köz. amelyet egész nyáron tisztán tudtak tartani. Minőségi téglát gyárt a Bonyhádi Téglagyár A Bonyhádi Tégla­gyár által készített tég­lával szívesen dolgoznak a építők, mert nagy szilárdságá­nál fogva nem málik szét a szállításnál, de az építésnél is megkönnyíti a kőművesek mun káját. Az üzem 98.2 százalék­Hosnyánszki Dános képviselő fogadónapot tart Decsen A Hazafias Népfront és az MNDSZ egyesülési gyűlésein sok községben jogosan kifogá­solta a lakosság, hogy a kép­viselők nem számolnak be munkájukról, keveset találkoz­nak választóikkal. A Tolna megyei képviselők a lakosság említett kérését jogosnak tart­ják, s máris történt intézkedés, hogy az eddigi mulasztást sür­gősen pótolják. A Tolna megyei képviselők csoportja ugyanis ütemtervet készített, melyben meghatározta, hogy melyik köz ségben ki, mikor tart beszámo­lót, illetve fogadónapot. A terv alapján augusztus 30-án, csü­törtökön Decsen Hosnyánszki János, a tengelici Petőfi Tsz Kossuth-díjas elnöke, ország- gyűlési képviselő tart fogadó­napot. ban elsőosztályú téglát gyárt. A jó eredmények elérésében elsősorban a dolgozókat illeti a dicséret, akik a nyersgyártó gépeknél, az égető kemencénél a ki. és behordásnál lelkiisme­retes munkát végeznek. Az üzem dolgozói szívügyük­nek tekintik a minőségi terv­teljesítés mellett a mennyiségi tervek teljesítését is. A hónap közepén több, mint 231.000 darab tégla égetését végezték el és 333.000 darab nyerstéglát gyártottak. Ezek az eredmé­nyek azt mutatják, hóvégi haj­rá nélkül is teljesítve lesz a terv, de ezt igazolja a szállí­tási napló is. Augusztus hónap_ ban a Bonyhádi Téglagyárból több, mint 112.000 darab tég­lát szállítottak a Tüzép tele­pekre, mellyel a lakosság lakás építési keretét növelték. Megbeszélték az őszi munkákkal kapcsolatos tennivalókat Kölesden Kölesden először a községi pártvezetöség tanácskozott az őszi munkák, elsősorban a gabo navetésekkel kapcsolatos felada­tokról. A vezetőség olyan határo­zatot hozott, hogy minden alap­szervezetben taggyűlésen kell foglalkozni a vetések talaj élőké szítési munkálataival, magával a vetéssel. A vezetőség határozatát már végre is hajtották a kommu nisták. Sőt a párttaggyűlések után tanácsülésen is napirend re tűzték ezt a fontos munkát. Miután megbeszélték a tenni­valókat Kölesden, hozzáláttak a munkákhoz is. A Kossuth Tsz ben például már 70 hold föld készen áll a vetésre, néhány nap múlva meg is kezdik az őszi keverék, illetve az őszi árpa vetését. A termelőszövetkezet mellett az egyéni gazdák kis parcelláin is megy a munka. A becslések alapján körülbelül 20 egyéni gazda végzett már a vetőszántás sál. A talajelökészítő munkák mel­lett a vetőmagvak előkészítésével is foglalkoznak Kölesden. A termelőszövetkezetekben már kitisztították, illetve tisz­títják a búza, rozs és őszi árpa vetőmagot. sőt a szakemberek előcsíráztatást végeznek, hogy megállapítsák, milyen csíraképes az a mag, amelyet elvetnek. Így elérik, hogy a legjobb csíraképességű gabona vetőmagokat teszik a földbe. Kölesden a nyári nagy mun­kák befejezése után jól fogtak hozzá az őszi munkákhoz is. De azért a kommunisták és a nép nevelők naponta elbeszélgetnek az egyéni parasztokkal a gabona- termelés fontosságáról. Séta Béla Sokat ígérő kezdet. . . Nem mindennapi esemény színhelye volt, legutóbb szom­baton a Hazafias Népfront megyei irodájának egyik ta­nácsadó terme. A megyei képviselők közül néhányan összegyűltek ide, s a megye lakosságát érintő legfonto­sabb kérdésekre választ kér­tek felelős megyei vezetőktől.^ Mi van ebben különös — kér dezhetné bárki. A képviselők, akikbe annak idején bizal­mukat helyezték egy község, vagy járás választó polgárai, tartoznak azzal, hogy időn­ként beszámoljanak képvise­lői tevékenységükről, s egyik_ másik problémát elintézzék választóik kérésére. De eddig ezt a képviselők elmulasztot­ták, s éppen azért érdemes megemlékezni az első megyei megmozdulásról, mert ebből kitűnik, hogy az országgyűlés legutóbbi ülésének új szelle­me eljutott a megyébe is. — Amit eddig következetesen el mulasztottak a képviselők, — a választók jogainak tisztelet­ben tartását — azt most hely rehozzák. A legutóbbi országgyűléshez hasonlóan interpellációs kér­déseket tettek fel a képvise­lők. Sebestyén István képvi­selő, a Megye; Tanács pénz­ügyi osztályvezetőjéhez, Mó- nus István képviselő Boros Ferenchez, az Állami Bizto­sító megyei vezetőjéhez tett fel kérdéseket. S a megyei vezetők mindjárt meg is vá­laszoltak a képviselők kér­désére. A Tolna megyei képvise­lők csoportjának első ülésén az interpelláción kívül volt még egy említésreméltó ese­mény. A Szekszárd újvárosi gazdakör két küldöttön, Gyöngyösi Jánoson és Császár Jánoson keresztül kérte a megyei képviselőket hogy intézzenek el egy problémát. A képviselők megígérték, hogy a lehető legrövidebb időn belül elintézik az újvá­rosi gazdák jogos panaszát. A két említett eset nem va_ lamiféle nagy dolog. Mégis az teszi naggyá, hogy a bizalmat jelképezi. Azt igazolja, hogy a megyei vezetők az egyszerű tsz elnökben, tanácselnökben az ország, a lakosság ügyei­nek hivatott intézőjét látja. A másik eset pedig azt tük­rözi, hogy a lakosság bízik a képviselőkben, s rajtuk keresztül a kormányban. So­kat ígérő kezdet ez, a párt legutóbbi határozatának meg valósítása érdekében. Áz első félévben több mint 1 300 000 forintot jövedelmezett a tengelici Petőfi Tsz állattenyésztése A megye legnagyobb termelő szövetkezetében, a tengelici Petőfiben a vezetőség és a tag­ság arra vette az irányt, hogy a gazdaságon belül a jövede­lem fő forrása az állattenyész­tés legyen. Az elmúlt évben ugyanis az állattenyésztés csak 964.816 forintot jövedelme zett a szövetkezetnek. Ezév ele jén azonban már úgy készítet­ték a szövetkezetben a terme­lési tervet, hogy ez a szám az 1955—56-os gazdasági évben megkétszereződjön. A Petőfi Tsz tagságának számítása az eddigiekből ítélve, sikerült. Július 31-ig ugyanis az állat- tenyésztés 1,360.524 forintot jö­vedelmezett. Összesen az év végéig pedig 2,173.073 forint be­vételre számítanak a szövetke­zetiek az állattenyésztésből. Vetik az őszi gabonát a Leperdpusztai Állami Gazdaságban A mostoha időjárás ellenére a Leperd-pusztai Állami Gaz­daságban ebben az évben olyan termést értek el gaboná­ból, amire az utóbbi években nem volt példa. A magas ter­més titka. — amint az állami gazdaság vezető agronómusa mondja — az, hogy idejében, jól előkészített talajba vetették el az őszieket. Éppen ezért a tavaly jól bevált módszert az idén is alkalmazzák; 300 hold őszi vetés alá a talajt már ko­rábban elkészítették, tegnap megkezdték az őszi takarmány, keverék és az őszi árpa veté­sét. Az őszj búza vetését előre_ láthatólag szeptember 1-én kezdik meg a Leperd-pusztai Állami Gazdaságban.

Next

/
Thumbnails
Contents