Tolnai Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-17 / 167. szám

2. TOLNAI NAPLÓ 1956 JÜLIUS 17. Növekednek és erősödnek a béke, a demokrácia és a szocializmus nemzetközi erői KOMMENTAR A Pravda cikke Moszkva (TASZSZ). A Prav­da „Növekednek és erősödnek a béke, a demokrácia és a szo­cializmus nemzetközi erői'1 címmel szerkesztőségi cikket közöl. A cikk többek között a következőket mondja: A háború utáni évek esemé­nyekben gazdag történetében különösen fontos helyet foglal el a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa. A párt ezen a kongresszuson széleskörű akcióprogramot je­lölt ki s ez a szovjet nép alkotó erőinek hatalmas fellendülését váltotta ki és lényegesen meg­változtatta a nemzetközi hely­zetet. Az SZKP XX. kongresszusa nemcsak meghirdette, hogy a béke erői jelenleg elég hatal­masak ahhoz, hogy megakadá­lyozzák a háborút, de a béke megszilárdítása nagy és nemes céljának eléréséhez szükséges reális programot is kijelölte. A nagy néptömegek nemcsak a szocialista, de a kapitalista országokban is helyeselték a békének és a nemzetközi együttműködés­nek azt a programját, ame­lyet az SZKP XX. kongresz- szusa meghirdetett és támo­gatták ezt a programot. Az SZKP XX. kongresszusán elfogadott határozatoknak a világhelyzetre gyakorolt óriási és egyre növekvő hatása a munkásosztály ellenségeinek táborában riadalmat és aggódni makat kelt. Hogy valamiképp gyengítsék e határozatoknak a nemzetközi helyzetre gyakorolt kedvező hatását, minden erőfe­szítésüket arra összpontosítot­ták, hogy befeketítsék a béké­nek és az együttműködésnek azt a programját, amelyet az SZKP XX. kongresszusa java­solta a népeknek. Az Egyesült Államoknak az egész kapitalista világ vezeté­sére irányt tartó államférfiai kapva kaptak azokon a régi hi bákon és hiányosságokon, ame­lyek a Szovjetunióban Sztálin kultuszával kapcsolatban előfor dúltak. amelyeket az SZKP XX. kongresszusa elítélt és a Szovjetunió Kommunista Párt­jának Központi Bizottsága már kijavított. Az Egyesült Álla­mok külügyminisztériuma, fél­redobva a diplomáciát, vezér­karává vált annak a propagan­da-kampánynak, amelyet ő megindított a személyi kultusz körül. Ennek a kampánynak az a célja, hogy árnyékot vessen a marxizmus—leninizmus nagy eszméire, megingassa a dolgo­zókban a világ első szocialista hatalma a Szovjetunió iránt ér­zett bizalmat, viszályt és zavart keltsen a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom so­raiban. Az amerikai monopóliumok kreatúrái számot adnak ma­guknak arról, hogy a jelenlegi körülmények között a kapita­lizmus restaurációjának esz­méje a népi demokratikus or­szágokban nem találhat vala­mennyire is nagyszámú helyes­lőre és ezért ravaszabb utat vá lasztanak. Ügynökségüket fel­használva, a résztvett kizsákmá nyoló osztályoknak a kommu­nizmus iránt ellenséges marad­ványaira támaszkodva meg­próbálnak hálójukba vonni né­hány becsületes, de politikai szempontból nem eléggé meg- edzett embert és soviniszta han gulatot igyekeznek ébreszteni, meg akarják bontani a szo­cialista országok közötti kap­csolatokat is. A szocialista világrendszer sok ország szilárd, megbontha­tatlan közössége. Azok az orszá gok, amelyek ma a szocialista világrendszerhez tartoznak, a munkásosztálynak és a pa rasztságnak az elnyomók el­len vívott hosszas és nehéz felszabadító harc következté­ben szakítottak a kapitaliz­mussal. A második világháború előtt Lengyelországnak, Romániá­nak, Magyarországnak, Bulgá­riának, Albániának gyenge ipara, elmaradott mezőgazda­sága volt. A szocializmus építé­se ezekben éppúgy mint a töb bi népi demokratikus ország­ban lehetővé tette, hogy örök­re végezzenek az egykori gaz­dasági elmaradottsággal. Gyors ütemben fejlődik a szó cialista építés a Kínai Népköz- társaságban. Mindez azt bizonyítja, hogy minden népi demokratikus ország jelentős előrehaladást ért el a szocializmus útján. A Szovjetunióban a kommu­nizmus építése, akárcsak a né­pi demokratikus országokban a szocializmus építése egységes folyamat a népek­nek az új felé való haladásá­ban. A szocialista országok tömö­rítésében döntő szerepük van a kommunista és a munkáspár­toknak, amelyek magasra tart­ják a leninizmus zászlaját, a népek barátságának zászlaját. A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának határozatai történelmi jellegű­vé váltak az egész szocialista tábor megszilárdításában. A szabad népek, amikor a kommunista pártok vezetésével országuk viszonyainak megfe­lelően alkotóan alkalmazzák a marxizmust, egy cél, a kommu­nizmus felé haladnak. Az Egyesült Államok egyes kö­rei azonban sehogy sem tudják megérteni a szocialista rend­szernek a Szovjetunióban, a népi Kínában és a népi demo­kratikus országokban való meg szilárdulása történelmi törvény szerűségeit. Még mindig nem mondtak le arról az álmukról, hogy visszatérnek „a régi jó idők,“ amikor az amerikai, az angol, a francia és a német kapitalisták garázdálkodtak Kínában, Lengyelországban, Magyarországon és más orszá­gokban, amelyek most az önál­ló fejlődés útjára léptek. Az imperialisták úgy gondol­ják, hogy ha ezekbe az orszá­gokban tovább fejlődik a szo- ciálista demokrácia, még job­ban kibontakozik a bírálat és az önbírálat, ügynökeinek sike­rül elvetniük mérges magvai- kat. Erre a célra használták fel például azt a vitát, amely Ma­gyarországon a Petőfi körben folyt. Egyes elemek, amelyek szem benállnak a Magyar Dolgozók Pártjának politikájával, az im­perialista körök kívülről jövő befolyásának engedve, vita ürügyén meg­próbálták pártellenes nézetei két hirdetni, ami jól jött a népi Magyaror­szág ellenségeinek. A szabad népek az új álarc­ban is felismerik az ellenséget, leleplezik és ártalmatlanná te­szik azt. Egyúttal nem lehet szemethúnyni afölött a tény fö lőtt, hogy ott, ahol a politikai tömegmunka, az eszmei nevelő munka gyenge, az ellenséges ügynökség siet, hogy e gyenge­séget felhasználja saját céljai­ra. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni a Poznanban nemrég történt provokációt is. Mindenki tudja most, hogy ez a provokáció az ellenséges ügynökök kezemunkája. A poznani provokátorok a növekedés ideiglenes nehézsé­geire építették gyalázatos szá­mításaikat. A népi demokrati­kus országokban vannak még bizonyos nehézségek, amelyek az egész népgazdaság mélyre­ható átépítésével, a nagy beru­házások szükségességével függ­nek össze. Ezeket a hibáikat sikeresen küszöbölik ki. A munkásosztály ellenségei azon­ban népellenes céljaikból meg­próbálják kihasználni ezeket a nehézségeket és fogyatékossá­gokat, különösen ott, ahol gyen gül a kommunista és munkás­pártok politikai munkája. Azok közül, akik Poznanban enged­tek az ellenséges provokációk­nak, sokan nem gondolták át, ki uszítja őket. A népi demokratikus orszá­goknak a vívmányai fölött őrködő munkássága, paraszt - sága és értelmisége kétségkí­vül tanul ebből a leckéből, meg tudja zabolázni a mun­kásosztály ellenségeit, az im­perialisták bűnös ügynöksé­gét. Itt lenne az ideje annak, hogy az imperialista urak megértsék: a szocialista országok bará­ti együttműködése, amely a népek történelmi vívmánya, szilárd és megbonthatatlan. Biztosítja a szocialista orszá­gok nemzeti függetlenségét, megszilárdítja nemzetközi hely zetüket lehetőséget ad a nem­zetgazdaság szakadatlan fej­lődésére és a dolgozók élet- színvonalának emelésére. A szocialista országok a köl­csönös támogatásra és segítség­re támaszkodva, leküzdik a nö­vekedés nehézségeit, magabiztosan haladnak a szó cialista világrendszer erősíté­sének, a világbéke megszilár­dításának útján. A világ ma a demokratikus mozgalom újabb hatalmas fel­lendülésének és tömörülésének, a jobb jövőjükért küzdő dolgo. gozók közötti egység erősödé­sének előestéjén van. Az SZKP XX. kongresszusának határo­zatai nagyszerű távlatokat nyitot­tak meg a békéért és a szo­cializmusért síkraszálló erők egyesülése előtt. Óriási szerep hárul ebben a kommunista pártokra. Az összes demokratikus erők egysége megteremtésének reá­lis lehetősége, a kommunista pártok befolyásának növeke­dése szerfölött aggasztja a munkásosztály ellenségeit, az összes reakciósokat. A kapita­lista országok reakciós erői ép­pen ezért most a nemzetközi munkásmozgalom egységének megbontására építik legfőbb számításaikat. Ez az imperia­lista reakció összes erőinek fői támadási iránya. :ü Először is azt gondolják, hogyha beszüntették működé- sükat a munkásosztály olyan nemzetközi szervezetei, mint a Komintern és a Kominform, meggyengül a nemzetközi szo­lidaritás és megszűnik az érintkezés a marxizmus—leni. nizmus alapján álló forradalmi testvérpártok között. Másodszor azt remélik^ hogy1 a tevékenységükben az egyes országok nemzeti sajátosságai-J ból és feltételeiből kiinduló* és saját népéig nemzeti érde-f keit tolmácsoló kommunista* pártok megfeledkezhetnek ar­ról, hogy a nemzetközi szoli-i daritás erősítéséhez érdeke fű- < > ződik az egész világ minden or- (• szág munkásosztályának. f Az imperialista reakció e szá. mításaira elkerülhetetlenül ku­darc vár. A kapitalista országok kom- munista pártjai mind határo­zottabban visszavágnak az im­perialista körök bomlasztó mes­terkedéseinek, lépésről lépésre leplezik le azt a rágalomhadjá­ratot, amelyet a munkásosztály ellenségei a nemzetközi mun­kásmozgalom bomasztására folytatnak. A kommunista pártoknak az imperialista reakció merény­letei ellen folytatott történel­mi jelentőségű harcai szem­pontjából nagyfontossági az SZKP Központi Bizottságának június 30-i határozata . a sze­mélyi kultusz és következmé­nyeinek leküzdéséről’’. Az SZKP Köznonti Bizott­ságának június 30-i határozata a marxizmus—leninizmus fé­nyével világítja meg a mun­kásmozgalom történetének je­lenlegi szakaszát s megsemmi­sítő csapást mér a Szovjet­unió, a kommunizmus megrá- galmazóira. Tito elnök kairói látoga­tása óta Egyiptom életében jelentős változás következett be: Egyiptom független köz­társaság lett. Most, amikor Nasszer elnök viszonozza a kairói látogatást, egy olyan ország államfője látogat el Belgrádba, amely hosszú és ■ kemény harcok után végre megszerezte a szabadságot. Tito és Nasszer eddig két- ízben találkozott. Ezek a ta­lálkozások azt bizonyították, hogy a két ország azonos né­zeteket vall a legfontosabb nemzetközi kérdésekben, s küpolitikájuk a békés egymás mellett élés egyre nagyobb tért hódító elvére épül. — A mostani belgrádi találkozó is elsősorban ennek lesz bizo­nyítéka, de a tárgyalások más szempontból is jelentősek lehetnek. A két államfőnek alkalma nyílik megvizsgálni, hogy utolsó találkozásuk óta milyen eredményeket értek el az általános világhelyzet és a két ország szempontjából egy­aránt. A belgrádi találkozó egyik várható eredménye nyilván az lesz, hogy a két ál. lamfő nemcsak a békés egy­más mellett élés elvének he­lyességét és fontosságát állan- píthatja meg ismét, hanem azt is, hogy ez az elv mindjobban megszilárdul és mind több hí­vet szerez. Ebből a szemszög­ből nézve, pedig a belgrádi találkozó lényegesen több, — mint Jugoszlávia és Egyiptom ügye. A két ország törekvé­seinek azonossága nyilván újabb hívekkel gazdagítja a békéért küzdő milliók táborát és ezzel feltétlenül hozzájárul az általános világhelyzet tisz­tázásához és rendezéséhez. Nyári oromok ••• v< ' ' ' fi* /' ' ''-„■I. A képen: Gyermekek a reggeli torna után vidáman indulnak fürödni a tengerben az „Artye k“ úttörőtáborban (Krim félsz.) (56. folytatás.) A gazda nem volt érzelgős. Kíméletlenül hajtotta magát is, de minket is. Kora hajnal­ban mar talpon voltunk. Sok­szor elnéztem, amint karvaly arcán egyik gond felhő a má­sik után suhant keresztül. El sem tudtam képzelni, hogy ez az ember valaha szerelmes szavakat tudott suttogni, hogy gondtalan, vidám legény ,e- hetett. Később értettem csak, ami­kor már néhány hónapot töl­töttem Kanadában és elkerül tem a farmról, hogy a hozzá hasonló kisbirtokosok élete ál landó kapaszkodás itt. A ka­pitalizmus egynémely alap­vető igazságát, már a fejembe verték, még Ausztriában, — Koringer Gabi igazat mon­dott a linzi matróz csárdában, pedig akkor spicces volt: — Aki bírja, marja. Az én gazdám arcáról is ez a tülekedés törölte le a mo­solyt. Amióta a folyóba öntöztük a tejet, azóta elhatároztam — ha lehet, minél előbb eltűnök a farmról. Itt annyi tőkét sosem kaparok össze magam­nak, amiből normális életet lehetne kezdeni. Otthon, Ma­gyarországon se láttam vala­mi nagy jövőt a paraszti mun kában, de itt? — Hiába a gé­pesítés... A piac megfojtja, tönkre teszi a farmot, ügy gondoltam, a telet valahogy átvészelem a farmon és köz­ben a havi negyven dollárok­SxamoH Rudolf t Amerikából jöttem... Kalandos történet ból visszafizetem a kanadai államnak a kiutazásom költsé geit és ha ránk köszönt a ta­vasz, tovább állok. Néhányszor Fred bevitt To­rontóba. Ezek a kirándulások legkevesebb tíz dollárba ke­rültek, de arra jók voltak, hogy megismerjem ezt a hatal más kanadai várost... Furcsa emberke volt ez a Fred. Én már hozzászoktam, hogy bármerre jártam a ke­rek nagy világban, munkatár saim, vagy azok a hozzám ha­sonló emberek, akikkel össze­hozott a sors, amikor szórako kozásról volt szó elsősorban a kétes hírű, szutykos lokálok­ba és bordélyházakba vezet­ték az embert. Azt vártam, hogy Fred is így kezdi... mert mi más igényünk volt ne­künk? Ha szépet láttunk az életben — és a szépet csak ritkán vettük észre, mert a a mi ízlésünket nem csiszolta senki — tovább mentünk... Sosem felejtem el a napot, 1953 decemberében autóbusz- szal érkeztünk Torontóba. Ta Ián különös adottságom lehet nekem, de minden idegen nyelv könnyen ragad rám — két hónap után elég tűrhető­en gagyogtam angolul és ha nem is tudtam eléggé szaba­tosan kifejezni magamat, de ha lassan beszéltek, nagyjá­ból megértettem az idegen be szédet. Jártam én már Budapesten, de ilyen nyüzsgés, mint itt fo­gadott Torontóban, még so­sem láttam. A város az Ontário tó part­ján épült. Tudja ez az öt-tó utolsó tava... Délnyugati csúcs kénél van a világhírű Niaga­ra vízesés — erről külön be­szélek majd, mert egyszer si­került eljutnom ehhez a víz­eséshez. Amerikai viszonylat­ban nagyon szép város To­rontó — bár szerintem Buda­pest sokkal szebb — elég az hozzá, megérkeztünk egy téli vasárnap délelőtt a városba. A busz-pályaudvaron levő bisztróban ittunk két wiskit és akkor így, szólt Fred: — Fiú, érdekel Canada? — Jobb hijján... — Akkor gyere velem... Magasvasútra szálltunk — ez Qlyan, mint nálunk a vil­lamos, azzal a különbséggel, hogy a pesti villamos az utcá­kon szalad, ez meg a házak tetején... Negyed órát utaztunk — va lami nagyszerű érzés volt a magasból látni, hogyan rohan el alattunk egyik utca a má­sik után. Amikor kiszálltunk a villamosból, egy nyolc eme­letes ház terraszosan kikép­zett tetején álltunk. Alattunk hatalmas „u“‘ alakú tér és néhány száz méterrel odébb pedig az Ontário-tó hullám­zott. Mozgó lépcsőn jutottunk le a térre. A tér közepén ha­talmas fenyőkből álló sugárút kezdődött és a tó parton levő magányos nyolc oszloppal dí­szített épülethez vezetett. — Múzeum — mutatott a fa sor végére Fred. — Orfeum? — kérdeztem, azt hittem elvétette a szót. — Nem, nem... múzeum... — Hát menjünk. Fred valóban a „Canada Múzeum“-hoz vezetett Elő­ször bosszankodtam — sosem néztem én még múzeumot, nem hiányzott az nekem. De azután nem bántam meg, hogy idejöttünk. A ha­talmas termekben kitárult előttem a látóhatár és amit Canadáról tudok, az ott ra­gadt rám, azon a hideg de­cemberi délelőttön. Egy dollár belépő díjat kel­lett fizetnünk fejenként és egy dollárért egy idősebb ke­szeg emberke, miközben vé­gig vezetett a látszólag feles­leges lim-lomokat tartalmazó termeken, a következőket V- mondta, illetve mesélte séta közben. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents