Tolnai Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-13 / 164. szám
1956 JULIUS 13. TOLNAI NAPLÓ LACI BÁCSI, teljes nevén Budai László, a tengelici Petőfi Termelőszövetkezet kertészeti brigádvezetője, kedves, rendszerető bácsi. Alig titkolható büszkeséggel mutogatja sorba a maga és 30 társának — a brigád többi tagjainak — közvetlen, külön kis birodalmát. Külön parcellákban több fajta paprika, paradicsom, hagyma, káposzta, kalarábé, zöldség, hagyma, dinnye díszlik itt. S valóban díszlik, nemcsak nőnek, növekednek. — Bizony ez az ezer öl káposzta már eddig 6 ezer forintot hozott a szövetkezetnek — mondja Laci bácsi, amint körüljárva a táblákat, a csatatérhez hasonló káposztás mellé érünk. Igen, a naggyafejek hiányoznak, azok már a többi zöldséggel, burgonyával, stb-vel teli ládákban várják elszállításukat Sztálinvárosba, Paksra, Szek- szárdra. De micsoda előrelátás, a levágottak, s a növekedő nyári káposzták között őszi káposzta palánták is virítanak. — Ez a mi másodnövényünk — szól közbe Budai bácsi tréfásan. A PARADICSOM-PARCELLA szélén egy sor virágot pillantunk meg. Talán ez mutatja legszebben, milyen szeretettel, lelkesen dolgoznak valameny- nyien. — Dísznek ültettünk ide egy kis tátikát — mondja Budai bácsi magyarázóan. A dinnyeföldön aztán leplezetlen örömmel hallgatja dicséretünket. Van is miért, mert a sok kis dinnye közt nem egy akad már olyan is, mint egy-egy kisebb gyermekfej, — Még csak kezdetén vagyunk az értékesítésnek, de az utóbbi négy hét alatt például 24 000 forintot árultunk a kertészetből — teszi hozzá, amint a dinnyéből várható jó jövedelemről beszélgetünk. A BESZÉLGETÉS Budai bácsi életére terelődik. Azelőtt is, mintegy 25 éve élt itt, s a felszabadulásig a Csapó urasá- got szolgálta, bizony nem valami nagy fizetésért. — 20 A brigádvexető mázsa búza, naponta 3 liter tej, egy hold, illetmény föld volt akkoriban a fizetség éven át — emlékszik vissza. — Most meg a 20 mázsa búza mellé ta valy is jutott 4—5 ezer forint azonkívül széna és sok más egyéb. De négyen dolgoztunk, s így 30 mázsa búzát adtam csak el, amellett jutott nekünk is bőven. Hozzátettem még egy tehén, 5 százhúszkilós süldő árát, s némi készpénzt, és vettünk 40 000 forintért egy házat. Megvan elégedve Budai bácsi és az idén még többre számít, hiszen a négyük tavalyi 1200 munkaegységével szemben az idén már öten dolgoznak s 1500 munkaegységet akarnak szerezni. VISSZATÉRTÜNK „a főhadi szállásra“ közben. Itt a raktár s itt készítik elő az árut. Most is rengeteg burgonya, zöldség, hagyma hever itt, s a brigádtagok mossák, ládákba rakják, vagy csomózzák. — Látják — mutat a szép, tiszta burgonyára — ezt bizonyára szívesebben megveszik, mint a sárosakat, meg aztán a városiak is szívesebben vesznek burgonyát, mint sarat. Beszélgetésünkbe sűrűn áll be szünet, hisz minduntalan jönnek a brigád tagjai „ezt hova tegyük“, „ezt, hogy csináljuk, Laci bácsi?“ S ő rendre eligazítja őket. Látszik, hogy sze rétik, s mint egy kis család, olyan együtt, egy szívvel dolgoznak. Vigyáznak a közös vagyonra, a sajátjukra, növelik, gyarapítják. Budai bácsi pedig úgy is, mint vezetőjük, úgy is, mint munkatársuk megfelelő szaktudással, határtalan lelkesedéssel és odaadással vezeti, segíti munkájukat. BŰCSŰZÓUL szeretettel szó. rítjuk meg erős, dolgos kezét, s még további sikert kívánunk munkájához és a kérését, hogy többször is látogassuk meg, ha előbb nem is, de zárszámadáskor, teljesítjük, s arról is beszámolunk. (i—e) A fiatalok között Hiába is mondana akárki bármit, a ma ifjúsága hatalmas munkalendületével és kedvével talán a hegyek, meg mozgatására is képes. így van ez jól, hiszen ez a lendületes ifjúság az idősebbek tapasztalatára támaszkodva, nap- nap után egyre szebb eredményeket ér el. ÉS' hogy valóban mire képes az ifjúság ere. je, arról bárki meggyőződhet a tamási Vörös Szikrában. A termelőszövetkezetben — mintaszerű gazdálkodás folyik, amit bizonyít az is, hogy aratás után azonnal a tarlóhántást végzik. A ga- bonakeresztsorokat még nem hordták le, de a traktor máris hozzálátott a felgereblyézett terület szántásához. A fogato- sok osztagba hordják a gabonakévéket ,a traktoros szántja a földet, fent a hegytetőn a 60 holdas őszi árpaföld szélén pedig zúg a cséplőgép, egy másután nyelve az árpakévéket Ehhez a cséplő-munkacsapathoz látogattunk el a napokban. A cséplőmunkacsapat tagjainak többsége DISZ-fia- tal, akik jól dolgoznak' megállják itt is a helyüket. Legelőször Kun Erzsit, a tsz DISZ titkárát láttuk meg, amint kék overáljában éppen a töreklyukból került elő. — Hány DISZ-fiatai dolgozik itt? — kérdeztük. — A cséplő-munkacsapatnak talán valamennyi tagja DISZ-fiatal, — válaszolta. DISZ-fiatal a szalmakazalon Dudás József, Bodog István, Csikesz István, de sorolhatnám a többit is, Mátyás Gyulát, Kudari Lászlót, Lukács Istvánt, Kovács Istvánt, Kecs. kés Annát, Fodor Katalint és a többit. — Mennyi árpát csépeltek el eddig? — A cséplést később tudtuk megkezdeni, mert hajnalban a borsó nyüvésnél segítettünk és ma húzattunk ide, időt vett igénybe, amíg beállítottuk a gépet. De azért délig meg lett a 68 mázsa, jelenleg pedig 88 mázsánál tartunk, ügy gondoljuk, hogy estig meg lesz a 150 mázsa. A beszélgetés közben abbamaradt, mert a DISZ-titkár is egyik szorgalmas tagja a cséplő-csapatnak, aki harmad magával a töreket és pelyvát hordja. Amig a pelyváslyuk újra meg nem tellett, addig beszélgettünk Fodor Katalinnal és Kecskés Annával. — A fiatalok szavaiból megtudtuk azt, hogy jól érzik magukat a termelőszövetkezetben, amint Fodor Kati is mondja: „Már meg sem tudnám szokni az egyéni életet, naphosszat egye dűl dolgozni, nagyon unalmas lenne.” Van olyan fiatal is a termelőszövetkezetben, — mint Kun Erzsi és Sebők Erzsi, — akije múr 1949. óta tagjai a tsz-nek, vagyis alapítótagok. De nemcsak ők, hanem akik egy, vagy két éve dolgoznak a termelőszövetkezetben, azok is megszokták, megszerették ezt az életet. A fiatalok, akik a tamási Vörös Szikra Termelőszövetkezetben száznégyen vannak, nemcsak a cséplőgépnél találhatók, hanem az aratásban, s az állattenyésztésben is. — Szorgalmasan dolgoznak, szép eredményeket érnek el, amelyen keresztül nemcsak termelőszövetkezetüket teszik gazdaggá, de szebbé, gondtalanabbá varázsolják életüket is. A Képzőművészeti Alap nem felel... Nem kell senki előtt bizonygatni, hogy Szekszárd még a többi hasonló magyar kisvároshoz képest is, ugyancsak szegény szobrokban. Sőt talán nem is túlzás, ha azt mondjuk, hogy valamirevaló szobrunk nincs is, mert a ligeti honvéd- emlékmű bizony elég gyenge alkotás s nem sokkal különb a századforduló ál-patetikus ízlését tükröző Garay-szobor sem. Éppen ezért dicséretes az az elhatározás, amely a megyei tanács népművelési dolgozói fejében született meg s amely- lyel — szerény anyagi eszközeink ellenére is — egy új szobor felállítását határozták el. Az új szobor a múzeum előtti térre kerülne s Béri Balogh Ádámot ábrázolná. Dicséretes terv s a kuruckor egyik emlékezetes hőse meg is érdemelné, hogy Szekszárd szobrot emeljen neki. A terv annyira komoly, hogy a megye népművelési gazdái a szobor megalkotóját is kiszemelték s igazán csak természe tesnek vehető, hogy szekszárdi művészre, Konrád Sándorra gondoltak. A terv azonban mindeddig terv maradt csupán. A latin mondás szerint „sunt fata sua libelli,“ de úgy látszik, a szobroknak is van saját külön sorsuk. A szekszárdi Balogh Ádám szobor — már a terv embrionális állapotában is — belekerült a bürokrácia sodrába s ki tudja, kikerül-e belőle ép bőrrel? Mert hiába van valamihez alkotókedv, jószándék, sőt pénz is hiába van, ha bürokratikus rendelkezések állják el az utat, szinte lehetetlenné téve a legjobb szándék valóra váltását is. Van ugyanis egy olyan rendelkezés, amely szerint minden képzőművészeti alkotás megvásárlásához vagy megvalósításához a Képzőművészeti Alap jóváhagyása szükséges. Ez a művészetek ismerőit és tisztelőit némileg zavarba hozhatja, mert ugyanarról a Képzőművészeti Alapról van szó, amely éveken át színezett rézkarcokkal házaltatta ügynökei hadát s komoly ellenszolgáltatás fejében a szó legtel jesebb értelmében rontotta a közízlést, büntetlenül, nagy hivatalos apparátussal. De mindegy, jelenleg is ugyanennek — bár munkájában azóta sokat javult — a Képzőművészeti Alapnak kezében van országvilág művészetének sorsa. S amihez a Képzőművészeti Alap nem adja hozzájárulását, abból nem lesz és nem is lehet semmi. Helyes ez a rendelkezés? Most ne firtassuk. Bár sok panaszt lehetne tenni a vidéki művészektől történt képvásárlásokkal kapcsolatban, amikor egyes esetekben indokolatlanul alacsonyan állapítja meg egyes képek árait, vagy nem is járult hozzá, hogy a megyei tanács a saját pénzén a kiválasztott ké pet megvásárolhassa. De térjünk vissza a Béri Balogh Ádám szoborhoz. A megyei tanács népművelési osztálya, annak rendje és módja sze rint, megkereste a Képzőművészeti Alapot, kérve, hogy járuljon hozzá a Konrád Sándornak kiadandó megbízatáshoz. A kérés teljesen indokolt s úgy szólván elutasíthatatlan, mert Konrád jónevű szobrászunk, aki már számos alkotással bizonyította be képességét. Eltelt egy hét, eltelt kettő, s a várva várt válasz nem érkezett meg az Alaptól. A megyei tanács op timistái ekkor megsürgették a választ. S eltelt újabb egy hét, aztán kéthét is eltelt, sőt a harmadik is. Elment az újabb sürgetés is, bízva abban, hogy a nagy számok törvénye alapján majd csak észreveszik a szegény Tolna megyeiek kérését. És újra teltek a hetek, az első levél keltétől eddig több mint két hónap. A Képzőművészeti Alap azonban nem felel. Itt van a pénz, itt él közöttünk egy szobrász, az Alapnak azonban ez kevés. Hallgat, mert megteheti, s ha sürgetik, akkor is hallgat. Haragszik talán a szekszárdiakra? Ez sem biztos. Az is lehet, hogy nem szándékosan hallgat, csak a levél, a sürgető levelekkel együtt, végigjárja az előadók, osztály- vezetők, ellenőrök, bizottságok és albizottságok kálváriáját. Le hét, hogy az alap csupa jószándék s amire a levelek végigjárják útjukat, kiderül, hogy semmi akadálya nem lesz annak, hogy Szekszárdon elkészüljön a Béri Balogh szobor. De addig leesik és elolvad a hó, kitavaszodik, esetleg beköszönt az ősz is. De lehet, hogy nem is kell eddig várni. Csak januárig, amire új költségvetés lesz és ezt a pénzt nem lehet felhasználni. cs. Javuló eredmények Báíaszék állomáson A Vasutas Napra készülnek az állomás dolgozói Országszerte lelkes felajánlásokat tettek a vasút dolgozói a Vasutas Nap tiszteletére, jó munkával készülnek e nap méltó megünneplésére. A báta- széki vasutasok nemcsak papíron tették meg vállalásaikat, hanem azokat valóra is váltják. Simon György vonatvezető elvtárs brigádja hónapok óta túlteljesíti tervét, most is a 95-ös tervszámmal szemben 197 százalékos teljesítést értek el. Gágó József elvtárs brigádja 105 százalékot ért el a Vasutas Nap tiszteletére folyó versenyben. Bajos János vonatvezető elvtárs 102 százalékra teljesítette féléves tervét. Vincze János vonatvezető elvtárs, brigád jával együtt nyolc hónap óta teljesít száz százalékon felül. Jellemző a brigádra, hogy a vonatok menettartamát állandóan teljesíti, sok esetben csökkenti. Az elmúlt nyolc hónapban nem fordult elő, hogy a brigád az előírt menettartamot meghosszabbította volna. A Vasutas Napra tett vállalásukat is 5 százalékkal teljesítik már túl. Az állomás többi dolgozói sem maradnak le a versenyben. A kocsirendezők kemény harcot vívnak vállalásaik teljesítéséért. Első a versenyben Fellegi János tolatásvezető brigádja, második a Pécsi Mátyásbrigád. Az állomás dolgozói a fajlagos kocsimozdítási egységidőt egységesen 136 százalékra teljesítették. A kocsitartózko- dási egységidőnél a vállalt 103 százalékkal szemben 121 százalék az eredmény. A forgalmi szolgálattevő brigádok is teljesítik a vonatok átlagos terhelé sének tervét. A menetrend szerinti indítás területén — ahol az elmúlt hónapokban sok hiba volt még — is javulnak az eredmények. Az elmúlt hónapban minden 100 vonat (személy- és tehervonat) közül 83 közlekedett menetrend szerint. E területen Szekeres Já nos elvtárs brigádja jár az élen 89 százalékos eredménnyel. Pásti József MEGJEGYZÉSEK „Agrotechnikai“ furcsaságok Nem tudni miért, de az idén kevesebb instruktor, kiküldött ellenőr és hasonló személyiség jár az Alsóleperdi Állami Gazdaságban. Ennek lehet, hogy éppen a "nagy hőség az oka, mert nem kellemes a nagy melegben utazgatni. De az is lehet, hogy az üzemi konyhánál tapasztalható változás tartja távoj a kiküldötteket. Ugyanis úgy hírlik, hogy az idén drágább és valamivel gyengébb minőségű egy-egy ebéd, mint tavaly volt. Persze mindez csak feltevés a tény az, hogy kevesebb az ellenőr.. Ez a „kevés” ellenőr azonban annál jobban kitesz magáért: ellátják olyan „tanácsokkal” a gazdaság szakembereit, hogy nem „panaszkodhat” senki. Nemrégiben például a Kaposvári Cukorgyártól érkezett egy instruktor — természetesen autóval. Végigautózgatta az egész gazdaságot, megszemlélte a cukorrépa táblákat és végül megadta a szakmai „tanácsokat”. Előszedte az ellenőrző könyvet és beírta, hogy a répa jelenleg a fejlődés milyen szakaszában van és ennek alapján határozta meg a feladatot is: mivel már elvégezték az első kapálást és azóta eltelt egy bizonyos idő, tanácsos lenne megkezdeni a másodikat. *• ♦ *'•' ' ’• ?*S'? ' ! Nesze neked szakértelem! Az első után hozzá kell látni a második kapáláshoz! A gazdaság agronómusai tehát, ha eddig nem tudták, most tudomásul vehették, hogy kapálni kell, méghozzá másodszor! És ugyanúgy tudomásul veheti minden cukorrépatermelő: az első után következik a második kapálás és ezt akkor kell kezdeni, amikor végeztek az elsővel nem pedig előtte, vagy, mondjuk, ősszel. És ha tovább „filozofálgatunk” az imént említett „szakvélemény” szellemében, akkor fel kell hívni a figyelmet még arra is, hogy a répát akkor kell sarabolni, kapálni és egyelni, amikor már kikelt, nem pedig előtte és kapáláskor nem a répát kell kivágni, hanem a gazt és így tovább... És ha minderre szükség van, miért vannak egyáltalában agronómúsok az állami gazdaságban ps hogyan lehet őket felelőssé tenni a termelésért, ha még ilyen dolgokat is meg kell számukra magyarázni. így tehát „meggondolandó”, hogy el kell bocsátani minden agronómust az állami gazdaságokból... Avagy inkább az ilyen „szakellenőröket?’ kell minden módon távoltartani az állami gazdaságoktól, mert mégis csak furcsa, sőt, bosszantó, hogy ilyen nevetséges „szak- véleményeket” adnak — napidíj, plusz gépkocsi-költség közbeiktatásával — azoknak a szakembereknek, akik évek, sőt, évtizedek óta gazdálkodnak. Még az a szerencse, hogy a gazdaság vezetői nem sokat adnak az ilyen „instrukciókra”' legfeljebb egy kicsit bosszankodnak miatta, vagy nevetnek rajta. így volt ez a minap is: Cukorborsó-ügyben járt a gazdaságban egy instruktor, az is megállapította, hogy „fejlődésének milyen szakaszában” van a borsó és beírta az ellenőrző könyvbe, mikor kell megszedni. Am a cukorborsó nem volt hajlandó a „szaktanácshoz?’ igazodni, minden szakértelem ellenére, előbb beérett, mint azt az instruktor jósolta. — Ugyanilyen „makacsok” voltak a gazdaság vezetői is: nem akkor kezdték meg a sze dést, amikor az instruktor javasolta, hanem akkor, amikor beérett a borsó és így legalább 4 nappal megelőzték a javasolt szedési időpontot. Csak nehogy véletlenül valaki felelősségre vonja a gazdaság szakembereit, amiért nem veszik figyelembe a futó instruktorok „agrotechnikai” javaslatait. Az igaz, hogy a gazdaságért a gazdaság vezetői, szakemberei felelősek és hova jutnánk, ha mindenki beleszólna munkájukba, — de sosem lehet tudni ... BODA.
