Tolnai Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-08 / 160. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! TOLNAI . ARATUNK—CSÉPELÜNK w I BIZOTTSÁGA ÉS A MS&YEI TANÁCS.,LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 160. SZÁM. [Ö, ÁRA: 50 FILLÉR VASÁRNAP, 1956 JÜLIIJS 8. Beköszöntött az aratás ideje — bőséges termést Ígérnek gabonatábláink Irta : Szügyi Elek, a Megyei Pártbizottság titkára A magyar parasztok életé- ben, — de nemcsak a parasz­tok életében — szinte tradíció­vá vált már az a szokás, hogy úgy készülnek az aratásra mint egy nagy-nagy ünnepre. Ez nemcsak külsőleg, szerve­zési, technikai előkészületek­ben nyilvánul meg, hanem megnyilvánul az emberek lel­kében, gondolkodásukban is a dolgozó parasztok között ta­pasztalható ünnepi hangulat­ban. Az aratók ünnepe nincs megjelölve pirosbetűvel a ka­lendáriumba^ és mégis olyan nagy ünnepe ez dolgozó pa­rasztságunknak, mint bármely nagy nemzeti ünnepünk. A sokat ígérő dús kalászok kövér gabonaszemeinek arany színe örömet gyújt és mosolyt va­rázsol a dolgozó parasztok lel­kében, — mennél nagyobb a termés, annál nagyobb az öröm, annál mélyebb az ün­nepi hangulat. Miért van ez így és helyes-e ez a kialakult szokás? Az em­ber gondolkodó lény. Cselek­véseit tudata határozza meg, ez irányítja és munkájának, célkitűzéseinek középpontjában mindig saját életének a szeb­bé és könnyebbé tétele áll. Ha úgy tetszik, ezt nevezhet­jük úgy is, hogy az ember ál­landó harcot folytat a termé­szet átalakításáért a saját éle­te megkönnyebbítése érdeké­ben. Ilyen harcot folytat a dolgozó paraszt, amikor szánt, vet kaszál, vagy kapál hideg­ben, vagy forró napsütésben bármikor, és végzi ezt a mun­kát rendkívül sok fáradsággal és verejtékkel, sokszor két­kedve, de mindig növekedő bi­zalommal küzd a jobb termé­sért dolgozó parasztságunk. Az ember> mint gondolkodó lény cselekvése közben figye­lemmel kíséri a jelenségeket, egy-egy fontosabb dolgot meg­jegyez magának, vagyis ta­pasztalatokat gyűjt, ezeket ér­tékeli, felhasználja további munkájában. Ez jó és hasz­nos is, mert könnyebbé és eredményesebbé teszi munká­ját. Ha eredmény van_ akkor tovább ösztönzi ez a munká­ban. Ezt bizonyítja a mai kor­szerű mezőgazdaság fejlődés- története is. Volt idő, amikor még a faeke volt az uralkodó, ezt felváltotta a vas, és így fej­lődött ki a mai legmodernebb gépekkel rendelkező nagyüze­mi szocialista mezőgazdaság. Régebben a faekével, vagy az egyszerű kis vasekével is sokkal többet kellett fáradoz­nia az embernek és mégis ke­vesebb termést ért el, mint amilyet most a modern gépek alkalmazásával e) tudunk ér­ni. Persze ma sem megy csak úgy magától minden. Hiszen gondoljunk csak arra, hogy az őszi vetés elvégzése nagyon nehéz volt a sok eső miatt. A télvégi jeges ár a tavasz ké­sése rendkívül megnehezítette a munkát. Most, amikor dolgozó pa­rasztságunk a becsületes de kemény munkájának gyümöl­csét, a dúsan termő aranyló kalászokban látja, gondoljunk csak arra, vajon el tudtuk volna-e vetni a tavasziakat rö­vid négy hét alatt a gépállo­mások segítsége nélkül? Nem, — erre nem lett volna képes dolgozó parasztságunk bár­mily nagy szorgalma ellenére sem. Dolgozó parasztságunk kö­rében ma már széleskörben elterjedt a modern mezőgaz­dasági gépi technika iránti tisztelet. Mind többen és töb­ben kedvelik és szeretik a gé­pet. Mind több és több dolgozó paraszt előtt válik világossá az a meggyőződés és eldönthe­tetlen igazság hogy csakis a gépesített szocialista nagyüze­mi mezőgazdaság a parasztság egyetlen útja a felemelkedés­hez. Ha visszatekintünk most az elmúlt egy év alatt végzett nehéz mezőgazdasági munkánk ra, mindenkiben ez a meggyő­ződés válik úrrá, — hogy ne­héz volt, de érdemes volt küz­deni, mert ime meg van a gyü- mölcse^ a bőséges termés kár­pótol minden fáradozásunkat. Ebben a nehéz fáradságos, de létfontosságú munkában ál­landóan nagyobb és nagyobb segítséget ad az embernek a gép. Ezt konkrét tények iga­zolják a mi megyénkben is. Ebben az évben pl. csaknem mégegyszer annyi talajmun-' kát végeznek gépállomásaink, mint a múlt évben. Termelő- szövetkezeteinkben a gabona­aratás 65—70, állami gazda­ságainkban pedig 90—95%-át gép fogja elvégezni. Egyálta­lán nem túlzás az, ha azt mondjuk> hogy dolgozó pa­rasztságunkkal, gépállomások állami gazdaságok és termelő­szövetkezeti parasztokkal együtt örül most egész né­pünk. örül annak, hogy a sok nehéz munkát most a bő ter­més jutalmazza. Örömünket csak tetézi az a tudat, hogy a magyar munkásosztály mind több új és modernebb gépek­kel állandóan segíti paraszt­ságunkat és ennek következ­ménye a bőségesebb termés. Tehát ez a magyarázata an­nak, hogy megyénk paraszt­sága. most még fokozódó örömmel ünnepi hangulatban készüj a bő termés betakarítá­sára. Feltétlenül helyes az, hogy a dolgozó parasztok min­den községben, — nem egyfor­mán ugyan, — de megtartják az aratási ünnepet. Egyik helyen az aratás kez­detén, de a legtöbb helyen az aratás befejezésekor szokták megrendezni az ,,aratóbált”. Népünk igen találóan neve­zi ezen ünnepeket a „kenyér ünnepének’’. Nagyon sokat fe­jez ki e két szóból álló mon­dat. Rendkívül mély ennek a tartalma. Kifejezi azt, hogy az új kenyér megteremtésével, amelyet nehéz munka árán szerzett meg az ember egy hosszabb időre újra biztosította magának a boldog életet. Ezek az ünnepek megmu­tatják azt is. hogy milyen mó­don érték el az eredményeket. Rendkívül nagy optimizmust és reményt önt az emberek lei­kébe, — bátorítást és bizalmat előlegez az elkövetkező mun­kába. Ezért helyes ezen ün­nepek megtartása. Ápolni és népszerűsíteni kell e tradíciót. II. Az aratási és betakarítási munkákban előttünk álló fel­adatokat az elmúlt napokban megtárgyalta a Megyei Pártbi­zottság is és igen fontos hatá­rozatot hozott e munkák el­végzésével kapcsolatosan. Ezen határozatot már isme­ri, vagy a közeli napokban meg fogja ismerni pártunk tagjain keresztül megyénk minden dolgozója. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy helyes ha egy néhány kérdést a határozatból az újságon keresztül is ismer­tetünk. A határozatnak szerintem egyik igen nagy érdeme, hogy önkritikusan és igen helye­sen. levonja a tanulságot a múlt évek tapasztalataiból. Először is a megyei, járási, va­lamint a községi szerveknek az aratást irányító munkáját, eddigi helytelen módszerét tel­jesen helytelennek minősíti. Idegesség, kapkodás és a helyi gazdasági szakvezetők önálló­ságának a megsértése jelle­mezte az elmúlt években a felsőbb szervek irányító mun­káját. Ezt főképpen az úgyne­vezett „község-felelősi” rend­szer idézte elő. A mezőgazdaság szakvezetői és a dolgozói sokszor elmond­ták, hogy „mindenféle susztert és snájdert, meg a gabonát egyáltalán nem ismerő egyé­neket is kiküldték községfele­lősnek.’’ Persze ebben volt egy kis túlzás is, de ugyanakkor sok az igazság is ezt el kell ismerni. Ezért most nem lesz községfelelős. A termelők és a gazdaságot irányító szakveze­tők maguk önállóan döntik el, hogy a gabona aratását mikor kezdik meg és meddig dolgoz­nak. Ennek kimondása és be­tartása is úgy gondolom, hogy helyes és szükséges is. Ennek a betartása a felsőbb szervek részéről azt jelenti, hogy bíz­nak a mezőgazdasági szakve­zetők és a dolgozó parasztok szorgalmában és felelősségér­zetükben. Rendkívül sok kárt okozott az a módszer, hogy a legfontosabb mezőgazdasági kampánymunkák idején csak­nem minden községben „új felelősök” vették át az irányí­tást. Ezt nem kell külön bi­zonyítani, hogy milyen káros következményei voltak e hely­telen irányítási módszernek. Hogy mennyiben tudunk ezen most, éppen a legfonto­sabb kampánymunka, az ara­tás idején változtatni, az termé szetesen elsősorban attól függ, hegy az irányító szervek ve­zetői betartják-e a határozat­nak ezt a pontját. De ugyanak­kor nem utolsó sorban függ a helyi vezetők munkájától, fele lősségérzetétől, a helyi szakve­zetőktől, a termelőszövetkeze­tek agronómusaitól. A mezőgazdaság szocialista szektorainak szakemberei ma már rendkívül sok tapasztalat­tal rendelkeznek. Sokat nőtt önállóságuk, bátorságuk és fe­lelősségérzetük is. A legna­gyobb bizonyíték erre a bősé­ges terméskilátás és az a pél­dás rend, amely mind több és több állami gazdaságot, gépál Feil Ferenc, a, Biritói Állami Gazdaság kombájnosa érte el eddig a legjobb eredményt az állami gazdaságok kombájno- sai között. A hét végéig több mint ötven holdról mintegy 800 mázsa gabonát takarított be. lomást és termelőszövetkezetet, i is jellemez. Vegyük például a Juhéi Ál­lami Gazdaságot: Tavaly 13.8 q búzaátlagtermésük volt, most valószínű, hogy több lesz. El­végezték a kapálást időben. Az állami gazdaságok — ma már nyugodtan elmondhatjuk — mindjobban betöltik szerepü­ket. Gazdálkodásuk minta - szerűbbé válik, termésátlaguk nő, s csökken az önköltség is. A gépállomásokra, a termelő- szövetkezetekbe kihelyezett ag ronómusokról is mindjobban élj mondható az, hogy jobban dol-J goznak, sok segítséget adnak af termelőszövetkezeteknek. t Van azonban ennek a nagy} önállóság biztosításának egy^1 előrevetett árnyoldala is. A he­lyi önállóság ellenőrzői azok, akik megszokták a régi mód­szert bele is kapaszkodnak ebbe. Ilyen például az, hogy nem megy mindig elég gördülő kényén a munka, nem elég gyorsok és nem elég rugalma­sak sokszor a helyi vezetők. Ez igaz, de ezen csak úgy lehet változtatni, ha a becsületes, de még a nem elég tapasztalattal rendelkező helyi vezetőknek se gítséget adunk, nem pedig le­dorongoljuk őket, és csakis a helyi konkrét körülmények is merete alapján, a helyi veze­tőkkel egyetértve lehet és kell a hibákat kijavítani. Egy másik, szerintem igen fontos kérdést is tisztáz a hatá rozat. Ez pedig az, hogyan kell az aratást, mint kampánymun­kát értelmezni. Ezen kérdés feltevése kissé erőltetettnek tűnik. Sajnos, ezzel foglalkozni kell a következő okok miatt: Sokan úgy képzelik el, még fontos vezetőbeosztásban lévő elvtársak is, hogy az aratás az egyetlen legfontosabb mezőgaz dasági kampánymunka és ilyen kor semmi egyébre nem kell gondolni, csak az aratási mun­kára és a begyűjtésre. Az igaz, hogy az aratási munka egyik legfontosabb kampányfeladat, amelyre nagy gondot kell fordí tani. Azonban teljesen helyte­len ezt úgy felfogni, hogy ilyenkor a gazdaságokban nem szabad más munkát csi­nálni, csak aratni, vagy csé­pelni. Az aratás ideje július, au­gusztus hónapok a mezőgazda Ságban a legkiemelkedőbb munkakampány ideje, összetör lódik ilyenkor nagyon sok munka. Ezt különösképpen most ki kell hangsúlyozni, mert a tavaszi kapások elkés­tek, lemaradtak a fejlődésben, de a kapálásuk is. Az őszi ta­lajelőkészítő munka, ezenkívül a lucerna második kaszálása, az aprómagvak learatása, csép lése erre az időre esik. Egyszó­val a takarmánybázis nagyré­szét is az elkövetkező két hó­nap alatt kell betakarítanunk. Ezekről most megfeledkezni, vagy ezt a munkát elhanyagol­ni, ez a dolgok meg nem érté­sét jelentené és pótolhatatlan mulasztást követnénk el, amely rengeteg kárt okozna. Itt ismételten csak a helyi ve­zetők, a termelők önállóságát kell kiemelnem, csakis ők tud­ják azt meghatározni, hogy me lyik napon mi a legfontosabb munka, melyik az, amely nem tűr halasztást. A dunaföldvári Alkotmány Termelőszövetkezetben a múlt héten már megkezdték a cséplést. Elsőnek a repcét csé­pelik el. Végül még egy igen fontos kérdést kívánok kiemelni a határozatból. Kimondja a hatá rozat, hogy „az aratást és csép­lést a lehető legkisebb szem- veszteséggel kell elvégezni.“ Ez a termelőnek is érdeke, de ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy egész dolgozó népünk ér­deke is ez. Itt felvetődik ismét az a már fentebb említett kér­dés, hogy az aratás a legfonto­sabb kampánymunka. Követke zésképpen az a konkrét kérdés merül fel, hogyan oldjuk meg ezt a munkát, hogy a lehető legkisebb legyen a szemveszte ség. Ezzel kapcsolatban rend­kívül sokat lehetne beszélni az agrotechnikai módszerekről, a gépről, hogy a búza aratását viaszérésben kell kezdeni, stb. Én ezek helyett egy olyan kér­dést szeretnék felvetni, amiről eddig nem igen esett szó, nem mertük eléggé bátran „népsze­rűsíteni.“ Régi, igaz közmondás az, hogy „aki korán kel, ara­nyat lel“, vagyis azt akarom mondani, ha igaz az, hogy az aratás a legfontosabb kampány munka, és ha ezt úgy akarjuk elvégezni, hogy a lehető legki­sebb legyen a szempergési vesz teség, akkor ez azt jelenti, hogy a lehető legrövidebb idő alatt kell ezt a munkát elvé­gezni. Kimondom magyarul: ezt a becsületes és szorgal­mas dolgozó paraszt úgy értel­mezte és ma is úgy látja, hogy aratáskor igen keveset le­het aludni. Ezt különösen a termelőszövetkezetek felé kívá nőm kihangsúlyozni, ahol meg kell mondanunk, sajnos még aratásban is sok helyen divat a „nyolcórázás.“ Ezt a gyakor­latot szorgalmas, becsületes és felelősségérzettel rendelkező emberek nem engedhetik meg maguknak. Ezen káros szokás megtartá­sa, vagy felszámolása a helyi vezetőktől függ elsősorban. P!. az alsónyéki Világszabadság Termelőszövetkezetben, mivel Birinyi elvtárs a tsz agronó- musa maga minden reggel ko­rán kimegy és egész nap kint van a dolgozók közt, meg­szűnt a nyolcórázás. De sajnos vannak szakemberek, akik úgy gondolják, hogy csak az irodában kell elmondani a dol­gozóknak, hogy hol és mit kell ma dolgozni. Az ilyen „szakember“ fele­lőtlen, hanyag, és végül maguk a dolgozók előtt elvesztik be­csületüket, akik aztán, mint haszontalan, felelőtlen embert eltávolítják maguk közül. A szakemberek, vezetők állandó jelenléte a munkánál azért is fontos, mert a legkisebb szem­veszteséggel való munkának van még egy nagyon fontos fel tétele, ez pedig a minőségi munka. Ezen a téren pedig nincs minden rendben. Ta­valy pl. a tengelici Petőfi Ter­melőszövetkezetben igaz jó tér mésük volt, de az összes ka- parékot (kuszát) kinthagyták a tarlón. Ez holdanként leg­alább egy mázsa veszteséget jelentett. Vagy vegyük pl. a keresztek (kepék) gondos ösz- szerakását. Ez rendkívül fon­tos, különösen ilyen csapadé­kos időben. Erre külön kívá­nom felhívni a figyelmet, mert sajnos a Meteorológiai Intézet távlati prognózisa a tavalyihoz hasonló, bő csapadékos júliust és augusztust jósol. Az elmúlt évben mintegy 10 —12 százalékos szemvesztesé­günk volt a kalászok kicsírázá­sa következtében. Ez nem keve sebb, mint kerek ezer vagon veszteséget jelent megyei szin­ten. A kévék keresztekbe (ke­pékbe) való összerakásánál ezt jelentősen lehet csökkenteni. Az aparhanti Március 9 Ter­melőszövetkezetnek pl. alig volt csírás gabonája, mert ki-, tűnőén össze voltak rakva a ké vék a keresztekben, 18 kévé­sek. Ez a munka nem valami külön „tudományt“ igénylő, látszólag kisdolog, amit min­denki tud, csak sajnos több he­lyen nem csinálják. Elsősorban a helyi vezetőktől függ az, hogy milyen a munka minősége. Az ő szégyenük az, ha hanyag munkát végeznek, de az egész országnak kárt okoznak vele. Ezért nem sza­bad eltűrni az ilyen munkát, a felelősségérzettél rendelkező emberek nem tudnak szó nél­kül elmenni és nem engedik szokássá válni az ilyen mun­kát. Igaz, a jobb terméskilátás még a munkafegyelemre is po­zitív hatással van, növeli a fe­lelősségérzést is, de ugyanak­kor ismétlem, számolnunk kell a tavalyi évhez hasonló sok esőre. A párt, állami szerveink ve­zetői minden erejükkel segí­teni fogják a dolgozó parasztsá got, segíteni fogják a helyi ve­zetőket, a párt és az állam tisz teli és becsüli azokat a vezető­ket és mindazokat a becsületes dolgozó parasztokat, akiknek szorgalmas munkája nyomán bőséges termést takaríthatunk be.

Next

/
Thumbnails
Contents