Tolnai Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-08 / 160. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! TOLNAI . ARATUNK—CSÉPELÜNK w I BIZOTTSÁGA ÉS A MS&YEI TANÁCS.,LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 160. SZÁM. [Ö, ÁRA: 50 FILLÉR VASÁRNAP, 1956 JÜLIIJS 8. Beköszöntött az aratás ideje — bőséges termést Ígérnek gabonatábláink Irta : Szügyi Elek, a Megyei Pártbizottság titkára A magyar parasztok életé- ben, — de nemcsak a parasztok életében — szinte tradícióvá vált már az a szokás, hogy úgy készülnek az aratásra mint egy nagy-nagy ünnepre. Ez nemcsak külsőleg, szervezési, technikai előkészületekben nyilvánul meg, hanem megnyilvánul az emberek lelkében, gondolkodásukban is a dolgozó parasztok között tapasztalható ünnepi hangulatban. Az aratók ünnepe nincs megjelölve pirosbetűvel a kalendáriumba^ és mégis olyan nagy ünnepe ez dolgozó parasztságunknak, mint bármely nagy nemzeti ünnepünk. A sokat ígérő dús kalászok kövér gabonaszemeinek arany színe örömet gyújt és mosolyt varázsol a dolgozó parasztok lelkében, — mennél nagyobb a termés, annál nagyobb az öröm, annál mélyebb az ünnepi hangulat. Miért van ez így és helyes-e ez a kialakult szokás? Az ember gondolkodó lény. Cselekvéseit tudata határozza meg, ez irányítja és munkájának, célkitűzéseinek középpontjában mindig saját életének a szebbé és könnyebbé tétele áll. Ha úgy tetszik, ezt nevezhetjük úgy is, hogy az ember állandó harcot folytat a természet átalakításáért a saját élete megkönnyebbítése érdekében. Ilyen harcot folytat a dolgozó paraszt, amikor szánt, vet kaszál, vagy kapál hidegben, vagy forró napsütésben bármikor, és végzi ezt a munkát rendkívül sok fáradsággal és verejtékkel, sokszor kétkedve, de mindig növekedő bizalommal küzd a jobb termésért dolgozó parasztságunk. Az ember> mint gondolkodó lény cselekvése közben figyelemmel kíséri a jelenségeket, egy-egy fontosabb dolgot megjegyez magának, vagyis tapasztalatokat gyűjt, ezeket értékeli, felhasználja további munkájában. Ez jó és hasznos is, mert könnyebbé és eredményesebbé teszi munkáját. Ha eredmény van_ akkor tovább ösztönzi ez a munkában. Ezt bizonyítja a mai korszerű mezőgazdaság fejlődés- története is. Volt idő, amikor még a faeke volt az uralkodó, ezt felváltotta a vas, és így fejlődött ki a mai legmodernebb gépekkel rendelkező nagyüzemi szocialista mezőgazdaság. Régebben a faekével, vagy az egyszerű kis vasekével is sokkal többet kellett fáradoznia az embernek és mégis kevesebb termést ért el, mint amilyet most a modern gépek alkalmazásával e) tudunk érni. Persze ma sem megy csak úgy magától minden. Hiszen gondoljunk csak arra, hogy az őszi vetés elvégzése nagyon nehéz volt a sok eső miatt. A télvégi jeges ár a tavasz késése rendkívül megnehezítette a munkát. Most, amikor dolgozó parasztságunk a becsületes de kemény munkájának gyümölcsét, a dúsan termő aranyló kalászokban látja, gondoljunk csak arra, vajon el tudtuk volna-e vetni a tavasziakat rövid négy hét alatt a gépállomások segítsége nélkül? Nem, — erre nem lett volna képes dolgozó parasztságunk bármily nagy szorgalma ellenére sem. Dolgozó parasztságunk körében ma már széleskörben elterjedt a modern mezőgazdasági gépi technika iránti tisztelet. Mind többen és többen kedvelik és szeretik a gépet. Mind több és több dolgozó paraszt előtt válik világossá az a meggyőződés és eldönthetetlen igazság hogy csakis a gépesített szocialista nagyüzemi mezőgazdaság a parasztság egyetlen útja a felemelkedéshez. Ha visszatekintünk most az elmúlt egy év alatt végzett nehéz mezőgazdasági munkánk ra, mindenkiben ez a meggyőződés válik úrrá, — hogy nehéz volt, de érdemes volt küzdeni, mert ime meg van a gyü- mölcse^ a bőséges termés kárpótol minden fáradozásunkat. Ebben a nehéz fáradságos, de létfontosságú munkában állandóan nagyobb és nagyobb segítséget ad az embernek a gép. Ezt konkrét tények igazolják a mi megyénkben is. Ebben az évben pl. csaknem mégegyszer annyi talajmun-' kát végeznek gépállomásaink, mint a múlt évben. Termelő- szövetkezeteinkben a gabonaaratás 65—70, állami gazdaságainkban pedig 90—95%-át gép fogja elvégezni. Egyáltalán nem túlzás az, ha azt mondjuk> hogy dolgozó parasztságunkkal, gépállomások állami gazdaságok és termelőszövetkezeti parasztokkal együtt örül most egész népünk. örül annak, hogy a sok nehéz munkát most a bő termés jutalmazza. Örömünket csak tetézi az a tudat, hogy a magyar munkásosztály mind több új és modernebb gépekkel állandóan segíti parasztságunkat és ennek következménye a bőségesebb termés. Tehát ez a magyarázata annak, hogy megyénk parasztsága. most még fokozódó örömmel ünnepi hangulatban készüj a bő termés betakarítására. Feltétlenül helyes az, hogy a dolgozó parasztok minden községben, — nem egyformán ugyan, — de megtartják az aratási ünnepet. Egyik helyen az aratás kezdetén, de a legtöbb helyen az aratás befejezésekor szokták megrendezni az ,,aratóbált”. Népünk igen találóan nevezi ezen ünnepeket a „kenyér ünnepének’’. Nagyon sokat fejez ki e két szóból álló mondat. Rendkívül mély ennek a tartalma. Kifejezi azt, hogy az új kenyér megteremtésével, amelyet nehéz munka árán szerzett meg az ember egy hosszabb időre újra biztosította magának a boldog életet. Ezek az ünnepek megmutatják azt is. hogy milyen módon érték el az eredményeket. Rendkívül nagy optimizmust és reményt önt az emberek leikébe, — bátorítást és bizalmat előlegez az elkövetkező munkába. Ezért helyes ezen ünnepek megtartása. Ápolni és népszerűsíteni kell e tradíciót. II. Az aratási és betakarítási munkákban előttünk álló feladatokat az elmúlt napokban megtárgyalta a Megyei Pártbizottság is és igen fontos határozatot hozott e munkák elvégzésével kapcsolatosan. Ezen határozatot már ismeri, vagy a közeli napokban meg fogja ismerni pártunk tagjain keresztül megyénk minden dolgozója. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy helyes ha egy néhány kérdést a határozatból az újságon keresztül is ismertetünk. A határozatnak szerintem egyik igen nagy érdeme, hogy önkritikusan és igen helyesen. levonja a tanulságot a múlt évek tapasztalataiból. Először is a megyei, járási, valamint a községi szerveknek az aratást irányító munkáját, eddigi helytelen módszerét teljesen helytelennek minősíti. Idegesség, kapkodás és a helyi gazdasági szakvezetők önállóságának a megsértése jellemezte az elmúlt években a felsőbb szervek irányító munkáját. Ezt főképpen az úgynevezett „község-felelősi” rendszer idézte elő. A mezőgazdaság szakvezetői és a dolgozói sokszor elmondták, hogy „mindenféle susztert és snájdert, meg a gabonát egyáltalán nem ismerő egyéneket is kiküldték községfelelősnek.’’ Persze ebben volt egy kis túlzás is, de ugyanakkor sok az igazság is ezt el kell ismerni. Ezért most nem lesz községfelelős. A termelők és a gazdaságot irányító szakvezetők maguk önállóan döntik el, hogy a gabona aratását mikor kezdik meg és meddig dolgoznak. Ennek kimondása és betartása is úgy gondolom, hogy helyes és szükséges is. Ennek a betartása a felsőbb szervek részéről azt jelenti, hogy bíznak a mezőgazdasági szakvezetők és a dolgozó parasztok szorgalmában és felelősségérzetükben. Rendkívül sok kárt okozott az a módszer, hogy a legfontosabb mezőgazdasági kampánymunkák idején csaknem minden községben „új felelősök” vették át az irányítást. Ezt nem kell külön bizonyítani, hogy milyen káros következményei voltak e helytelen irányítási módszernek. Hogy mennyiben tudunk ezen most, éppen a legfontosabb kampánymunka, az aratás idején változtatni, az termé szetesen elsősorban attól függ, hegy az irányító szervek vezetői betartják-e a határozatnak ezt a pontját. De ugyanakkor nem utolsó sorban függ a helyi vezetők munkájától, fele lősségérzetétől, a helyi szakvezetőktől, a termelőszövetkezetek agronómusaitól. A mezőgazdaság szocialista szektorainak szakemberei ma már rendkívül sok tapasztalattal rendelkeznek. Sokat nőtt önállóságuk, bátorságuk és felelősségérzetük is. A legnagyobb bizonyíték erre a bőséges terméskilátás és az a példás rend, amely mind több és több állami gazdaságot, gépál Feil Ferenc, a, Biritói Állami Gazdaság kombájnosa érte el eddig a legjobb eredményt az állami gazdaságok kombájno- sai között. A hét végéig több mint ötven holdról mintegy 800 mázsa gabonát takarított be. lomást és termelőszövetkezetet, i is jellemez. Vegyük például a Juhéi Állami Gazdaságot: Tavaly 13.8 q búzaátlagtermésük volt, most valószínű, hogy több lesz. Elvégezték a kapálást időben. Az állami gazdaságok — ma már nyugodtan elmondhatjuk — mindjobban betöltik szerepüket. Gazdálkodásuk minta - szerűbbé válik, termésátlaguk nő, s csökken az önköltség is. A gépállomásokra, a termelő- szövetkezetekbe kihelyezett ag ronómusokról is mindjobban élj mondható az, hogy jobban dol-J goznak, sok segítséget adnak af termelőszövetkezeteknek. t Van azonban ennek a nagy} önállóság biztosításának egy^1 előrevetett árnyoldala is. A helyi önállóság ellenőrzői azok, akik megszokták a régi módszert bele is kapaszkodnak ebbe. Ilyen például az, hogy nem megy mindig elég gördülő kényén a munka, nem elég gyorsok és nem elég rugalmasak sokszor a helyi vezetők. Ez igaz, de ezen csak úgy lehet változtatni, ha a becsületes, de még a nem elég tapasztalattal rendelkező helyi vezetőknek se gítséget adunk, nem pedig ledorongoljuk őket, és csakis a helyi konkrét körülmények is merete alapján, a helyi vezetőkkel egyetértve lehet és kell a hibákat kijavítani. Egy másik, szerintem igen fontos kérdést is tisztáz a hatá rozat. Ez pedig az, hogyan kell az aratást, mint kampánymunkát értelmezni. Ezen kérdés feltevése kissé erőltetettnek tűnik. Sajnos, ezzel foglalkozni kell a következő okok miatt: Sokan úgy képzelik el, még fontos vezetőbeosztásban lévő elvtársak is, hogy az aratás az egyetlen legfontosabb mezőgaz dasági kampánymunka és ilyen kor semmi egyébre nem kell gondolni, csak az aratási munkára és a begyűjtésre. Az igaz, hogy az aratási munka egyik legfontosabb kampányfeladat, amelyre nagy gondot kell fordí tani. Azonban teljesen helytelen ezt úgy felfogni, hogy ilyenkor a gazdaságokban nem szabad más munkát csinálni, csak aratni, vagy csépelni. Az aratás ideje július, augusztus hónapok a mezőgazda Ságban a legkiemelkedőbb munkakampány ideje, összetör lódik ilyenkor nagyon sok munka. Ezt különösképpen most ki kell hangsúlyozni, mert a tavaszi kapások elkéstek, lemaradtak a fejlődésben, de a kapálásuk is. Az őszi talajelőkészítő munka, ezenkívül a lucerna második kaszálása, az aprómagvak learatása, csép lése erre az időre esik. Egyszóval a takarmánybázis nagyrészét is az elkövetkező két hónap alatt kell betakarítanunk. Ezekről most megfeledkezni, vagy ezt a munkát elhanyagolni, ez a dolgok meg nem értését jelentené és pótolhatatlan mulasztást követnénk el, amely rengeteg kárt okozna. Itt ismételten csak a helyi vezetők, a termelők önállóságát kell kiemelnem, csakis ők tudják azt meghatározni, hogy me lyik napon mi a legfontosabb munka, melyik az, amely nem tűr halasztást. A dunaföldvári Alkotmány Termelőszövetkezetben a múlt héten már megkezdték a cséplést. Elsőnek a repcét csépelik el. Végül még egy igen fontos kérdést kívánok kiemelni a határozatból. Kimondja a hatá rozat, hogy „az aratást és cséplést a lehető legkisebb szem- veszteséggel kell elvégezni.“ Ez a termelőnek is érdeke, de ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy egész dolgozó népünk érdeke is ez. Itt felvetődik ismét az a már fentebb említett kérdés, hogy az aratás a legfontosabb kampánymunka. Követke zésképpen az a konkrét kérdés merül fel, hogyan oldjuk meg ezt a munkát, hogy a lehető legkisebb legyen a szemveszte ség. Ezzel kapcsolatban rendkívül sokat lehetne beszélni az agrotechnikai módszerekről, a gépről, hogy a búza aratását viaszérésben kell kezdeni, stb. Én ezek helyett egy olyan kérdést szeretnék felvetni, amiről eddig nem igen esett szó, nem mertük eléggé bátran „népszerűsíteni.“ Régi, igaz közmondás az, hogy „aki korán kel, aranyat lel“, vagyis azt akarom mondani, ha igaz az, hogy az aratás a legfontosabb kampány munka, és ha ezt úgy akarjuk elvégezni, hogy a lehető legkisebb legyen a szempergési vesz teség, akkor ez azt jelenti, hogy a lehető legrövidebb idő alatt kell ezt a munkát elvégezni. Kimondom magyarul: ezt a becsületes és szorgalmas dolgozó paraszt úgy értelmezte és ma is úgy látja, hogy aratáskor igen keveset lehet aludni. Ezt különösen a termelőszövetkezetek felé kívá nőm kihangsúlyozni, ahol meg kell mondanunk, sajnos még aratásban is sok helyen divat a „nyolcórázás.“ Ezt a gyakorlatot szorgalmas, becsületes és felelősségérzettel rendelkező emberek nem engedhetik meg maguknak. Ezen káros szokás megtartása, vagy felszámolása a helyi vezetőktől függ elsősorban. P!. az alsónyéki Világszabadság Termelőszövetkezetben, mivel Birinyi elvtárs a tsz agronó- musa maga minden reggel korán kimegy és egész nap kint van a dolgozók közt, megszűnt a nyolcórázás. De sajnos vannak szakemberek, akik úgy gondolják, hogy csak az irodában kell elmondani a dolgozóknak, hogy hol és mit kell ma dolgozni. Az ilyen „szakember“ felelőtlen, hanyag, és végül maguk a dolgozók előtt elvesztik becsületüket, akik aztán, mint haszontalan, felelőtlen embert eltávolítják maguk közül. A szakemberek, vezetők állandó jelenléte a munkánál azért is fontos, mert a legkisebb szemveszteséggel való munkának van még egy nagyon fontos fel tétele, ez pedig a minőségi munka. Ezen a téren pedig nincs minden rendben. Tavaly pl. a tengelici Petőfi Termelőszövetkezetben igaz jó tér mésük volt, de az összes ka- parékot (kuszát) kinthagyták a tarlón. Ez holdanként legalább egy mázsa veszteséget jelentett. Vagy vegyük pl. a keresztek (kepék) gondos ösz- szerakását. Ez rendkívül fontos, különösen ilyen csapadékos időben. Erre külön kívánom felhívni a figyelmet, mert sajnos a Meteorológiai Intézet távlati prognózisa a tavalyihoz hasonló, bő csapadékos júliust és augusztust jósol. Az elmúlt évben mintegy 10 —12 százalékos szemveszteségünk volt a kalászok kicsírázása következtében. Ez nem keve sebb, mint kerek ezer vagon veszteséget jelent megyei szinten. A kévék keresztekbe (kepékbe) való összerakásánál ezt jelentősen lehet csökkenteni. Az aparhanti Március 9 Termelőszövetkezetnek pl. alig volt csírás gabonája, mert ki-, tűnőén össze voltak rakva a ké vék a keresztekben, 18 kévések. Ez a munka nem valami külön „tudományt“ igénylő, látszólag kisdolog, amit mindenki tud, csak sajnos több helyen nem csinálják. Elsősorban a helyi vezetőktől függ az, hogy milyen a munka minősége. Az ő szégyenük az, ha hanyag munkát végeznek, de az egész országnak kárt okoznak vele. Ezért nem szabad eltűrni az ilyen munkát, a felelősségérzettél rendelkező emberek nem tudnak szó nélkül elmenni és nem engedik szokássá válni az ilyen munkát. Igaz, a jobb terméskilátás még a munkafegyelemre is pozitív hatással van, növeli a felelősségérzést is, de ugyanakkor ismétlem, számolnunk kell a tavalyi évhez hasonló sok esőre. A párt, állami szerveink vezetői minden erejükkel segíteni fogják a dolgozó parasztsá got, segíteni fogják a helyi vezetőket, a párt és az állam tisz teli és becsüli azokat a vezetőket és mindazokat a becsületes dolgozó parasztokat, akiknek szorgalmas munkája nyomán bőséges termést takaríthatunk be.
