Tolnai Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-29 / 178. szám
Jrodalom * nLíívéé&et * TLudomány I vidéki irodaion! helyzete és problémája... FALUROL-FALURA... Bonyhádvarasd Július 24-én, kedden este 8 órai kezdettel ,,A vidéki irodalom helyzete és problémája” címmel vitaestet rendezett a Városi Művelődési Otthonban a Babits Mihály Irodalmi Társaság. A vitán sokan megjelentek és elmondták véleményüket a vidék irodalmi életével kapcsolatban. Minden felszólaló hozzá szólásának ; részletes ismertetésére nem térünk ki, csak a fontosabb kérdéseket s javaslatokat ismertetjük. CSANYI LÁSZLÓ vitavezető és indító szavaitól valameny- nyien többet vártunk. Szerintünk a vitavezetőnek fel kellett volna vetni azokat a gondolatokat, amélyek alapot nyújtottak volna a vitára és annak körülvonalazására. A vitavezetőnek részletesbben ecsetelni kellett volna a vidéki irodalom helyzetét — betöltött, vagy be nem töltött szerepét — mai irodalmunkban. Annál is inkább szükség lett volna ezzel a vitaindítóban foglalkozni, mert az a tény, hogy a meghívott írók közül senki nem jelent meg — képviselni az írószövetséget — könnyen magyarázható azzal, hogy a fővárosi írók lenézik, hanyag nemtörődömséggel elsiklanak e próbálkozó utat kereső vidéki irodalmi társaság tevékenysége, léte mellett. Az érzéseknek ez a formája egyes felszólalók ajkán hangot is kapott, sőt, célzás történt arra, hogy a magyar irodalom fővárosi és vidéki kettészakítottságban él és a fővárosi írók nem képesek müveikben az élet hü képét adni, mert távol vannak a néptől. Ezzel az általánosított nézettel nem lehet egyetérteni azért sem, mert nem felel meg a valóságnak, s azért sem, mert az ilyen felfogás — ha tért hódít a vidéki írók között— csak szélesítené azt a rést, amely valóban megvan a vidéki és fővárosi írók között, s amelyet csak rosszindulatúan lehet elszakítottságnak nevezni. A cél az, hogy a fővárosi és vidéki írók közelebb kerüljenek egymáshoz, egy és ugyanazon célért küzdve egyforma megbecsülésben részesüljenek. Az jogos sérelme a vidéki íróknak, hogy kevesebb megbecsülést és kevesebb érvényesülési lehetőséget kapnak, mint a fővárosi írók, de ezt csak józan megegyezés, közös Segíteniakarás után lehet megoldani. Félő, — sajnos, a látszat is úgy mutatja, — hogy azok a fővárosi írók, akik valamilyen módon állandó megjelenési lehetőségre tettek szert, valamelyik folyóiratnál nem fognak, illetve nem akarnak lemondani egy sorról sem a tehetséges vidéki írók javára. Ezért van elsősorban szükség arra, hogy egy olyan vidéki irodalmi centrum, ahol az írók alkotásai azt megérdemlik, folyóiratot kapjon ... TÓTH NÁNDOR felszólalásában, a város irodalmának vergődéséről beszélt. Sajnos, a város irodalmának vergődéséről, mert ez az irodalom — ha külön választjuk az egyetemes, mai irodalomtól, — ami a Babits Mihály Társaságban kellene hogy kifejtse tevékenységét, nem szabad, hogy a város irodalma név alá korlátozódjon, hanem a megye irodalmát kell, hogy felölelje, magába foglalja. DICSŐ CSABA felvetette a Sárköz, illetve a Babits Mihály Irodalmi Társaság és a Tolnai Napló irodalmi rovata közötti állíítőlagos nézeteltérést, megnemértést, ami a vita során többször felvetődve, eléggé eltúlozva jelentkezett. Tisztázni kell, hogy nem két különböző célért küzdő csoport erőlködéséről van szó, hanem arról, hogy mindkét lap élő, alkotások ban megnyilvánuló irodalmat akar a megyében, s hogy a cél egy, csak a megvalósítás módjait kell összhangolni. BAY ENDRE bírálattal élt a Babits Mihály Irodalmi Társaság és a Sárköz szerkesztőbizottsága felé, hogy keveset foglalkoznak a fiatal írókkal, akik várják a segítséget. LETENYEI GYÖRGY szintén részletesen foglalkozott a vidéki irodalom elhagyatottságával. hogy több figyelmet érdemelnek a vidéki írók, majd beszélt a baráti összeköttetések alapján lehetséges érvényesülésről, mely néhány folyóiratnál ki fejezésre jut. Ismertette a Sár. köz anyagi helyzetét és azokat a nehézségeket, melyek megnehezítik, s különösen a jövőben fogják megnehezíteni a lap megjelenését. Több támogatást kér a szervezetektől a megye irodalmi életének további sikeres munkája érdekében. A kedd esti vita nem volt haszontalan, eredményeiről reméljük, hogy már a közeljövőben meggyőződhetünk. Minden kedvelője az irodalomnak reméli azt is, hogy a vitát követni fogják még irodalmi megbeszélések, felolvasások, viták. Szűk ség van rá, igény jelentkezik iránta, melyet nem szabad kielégítetlenül hagyni, csak így lehet még több embert megnyerni a helyi írók, azok munkái, s ezen keresztül közvetlen, vagy közvetett formában az egész irodalom számára. B. G. Csendes kis falucska, amely nek a nyugalmát csak ritkán zavarja meg valami: legfeljebb egy halálhír vagy házasságkötés. Az emberek nap ról napra becsülettel dolgoznak a földeken. A mindössze 700 lelket számláló községben nagy eseménynek számít mór az is, ha a színjátszók néha, néha egy-egy darab be mutatására készülnek. Ilyenkor megmozdul a falu apraja- nagyja, hiszen mindenki látni akarja, hogy mit is játszanak. A lakosság érdeklődése leginkább a színdarabok, a filmek és a tánc iránt nyilvánul meg. Az elmúlt fél évben nagy örömmel fogadták a Sári bíró és a Hófehérke bemutatóját, s várakozással tekintenek a Csalódások elé, amelyet most tanít be a falu színjátszóinak Munkácsy József iskola- és kultúrotthon igazgató. Előreláthatólag e hónap végén, vagy augusztus elején már lejátsszák a község lakos ságának... Ritkaságszámba megy, hogy falusi színjátszóink a nyáron ilyen és ehhez hasonló komoly darabok betanulásával foglalkoznának. A bonyhádvarasdiak megcselekszik. Munkácsi József leleményes ember. Bár igaz, hogy van a községben 40—30 DISZ fiatal, de olyan áldatlan állapot uralkodik, hogy alig lehet otthon találni közülük egynéhányat, mert a többsége máshol dolgozik, s hetenként csak egyszer látja őket a család; a kultúrotthonigazga- tó mégis darabot tanít a nyáron. Hogyan? Miként? Most a nyár folyamán otthon vannak a diákok, akik ráérnek. Felhasználva az ő segítségüket és figyelembe véve a helyi erőket, már korábban hozzáfogtak a színmű tanulásához. Jó ez a leleményesség és dicséretre méltó, mert nem szabad elfelejteni, az emberek nyáron is éppen úgy szeretik a szórakozást, művelődést nyújtó színművek megtekintését, mint télen. Azonban nemcsak a diákok tói kap segítséget Munkácsy József. Olyan fiatalok is közre segítenek a falu kulturális életének az előbbrevitelében, mint Dombos Vilmos és testvére József, akiknek már feleségük is van, de nincs olyan megmozdulás, színdarab, tánc, amelynek megrendezésében ne segítenének, vagy ne szerepelnének benne. A község fiataljai közül segítséget kap rhég: Illés Vilmost Fodor Józseftől, Gel- lér Ferenctől Bogos Etától, Forrai Vilmától, Koppány Margittól és Ráduly Évától. Ezek azok a fiatalok, akikre mindig, minden esetben számíthat Munkácsy József. Meg kell még említeni az idősebb nemzedék közül Koller János és János And- rásné nevét: Munkácsy elvtárs szerint, bármikor fordul hozzájuk segítségért, mindenkor megkapja tőlük. A falusi kultúrmunkának egyik rákfenéje, és ez így van Bonyhádvarasdon is, hogy kevés az az összeg, amit saját erejükből össze tudnak kapargatni. S ezért nem képesek arra, hogy sok olyan pro blémát megoldjanak, ami ha nem is közvetlenül, de közvetve, előbbre vinné egy-egy község kulturális életét. Bony hádvarasdon például problé. ma és méghozzá nagy: nincs öltözőhelyiségük. Különösen a lányok szempontjából kellemetlen ez. A másik dolog: a szípad szebbé tételéhez szükségük lenne egy körfüggönyre. Sajnos, de a lehetőségeik olyanok, hogy három- négy színdarabnál többet évente nem tudnak megrendezni. így tehát a bevétel sem sok és nem képesek ilyen beruházást saját erőből megoldani. A tantestület, a tanács és a pártszervezet megad minden tőle telhető segítséget, de pénzzel ők sem tudnak szolgálni, amely ha meglenne, egycsapásra megoldana jóné- hány problémát, nemcsak Bonyhádvarasdon, de másutt is. Mindezek ellenére azt mondhatjuk jelen esetben, hogy Bonyhádvarasdon megtörtént az alap lerakása, s erre az alapra fel lehet építeni a község kulturális életének jövőjét. Ha a helyi termelőszövetkezet magához vonzza a fiatalságot, s azok nem mennek el máshova dolgozni, akkor a 40—50 diszistá- val és a fiatal házaspárokkal nagy, nemes és szép munkát fejthet ki Munkácsy József. Lehetővé válhat, hogy a község élete elevenebb legyen, hogy a lakosság egy évben ne csak négy—öt, hanem nyolc—tíz színművet is megtekintsen. Ennek megoldása az egész községen múlik. Kovács József I fa Beck András: Hedüélnek a (tövek... A mélótságteljesen kanyargó öreg Duna partján áll évszázadok tanújaként az egykori dunaföldvári várból még megmaradt csonka torony. A földből és deszkapalánkból épített vár régen eltűnt. Nyomát is alig találni már. Helyén békés családi házak állanak, virágos kertek virítanak. A torony azonban —, ha csonkán is, — de áll! Ezzel nem bírtak a benne és körülötte elviharzott harcok, nem a századok. Ha köveit belepte is a moha, ha rágja is rozsda vasait — áll! All és hirdeti nemzedékek tragédiáját és dicsőségét. Nézem a hatalmas terméskövekből épített falakat Nézem és elgondolkodom. Vajon kik voltak a vár és torony névtelenül maradt építői? Kik, mikor hogyan hordták ide e hatalmas köveket? Kik éltek, dolgoztak, gyönyörködtek, vagy szenvedtek itt? Mi minden történt a falakon kívül és belül? Mit mondanának a múltról e kövek, ha beszélni tudnának? ... Északi szél süvít az ablakokon és repedéseken át és tépi a falak kövein a mohát, a toronyalatti várbörtön karvastagságú vasrácsain a rozsdát. A szél ereje, hangja hol gyengébb, hol erősebb. Egyszer mintha sírna, síkoltana, jajgatna, máskor halkan, panaszosan dudorászik. Mintha lánc csörögne .mintha beszélne, dalolna valaki. Mintha a láncravert rabok, vagy éppen az őrtállő katonák énekelnének panaszos, egyhangú éneket. Hallgassuk csak! Beszélnek a kövek! * Husszein a napbarnított fiatal legény a dunai toronybástya őrségén fel és alá járja a bástya keskeny útját. KI tudja, hányadszor az egy év alatt — mióta Hacsi Musztafa aga, — a vár parancsnoka seregeivel együtt őt Is idehozta. Tekintete a magas bástyafalról messze siklott. Messze, végig a Dunán és azon is túl, hova szem már el nem láthat, hová csak a képzelet visz. Messze az Albán hegyek közé, ahol született. Zu- lejkára gondolt, kinek haja olyan fekete, mint az éj, és szeme olyan kék, mint az albán tenger vize. Míg járta a toronybástya kés kény útját, elnyújtott hangon vágyakozó, bánatos dalt énekel. Hangja olyan, mint távoli harang zúgása, mint a párját hívogató vadgalamb búgása, mint a szél sírása, a szélé, amely a vártorony ablakain jajong. Bánatos énekének mintha visszhangja volna, mélyről, valahonnan — talán a föld alól — válasz jön rá. A várbörtönbe zárt magyar rabok egyike énekel a szabadságról, a szerelemről. Husszein elhallgat. Figyel a dalra. Szívét megfogja valami. Valami .aminek nevét sem tudja, de aminek mégis van neve és az minden nyelven egyformán érthető — szeretet. A börtönablakhoz megy, — ahonnan az ének felszállott. — Kevés ideig még hallgatja, s mikor a dal elhallgat, leszól: — Ki vagy te magyar rab? Rövid csend után jön a halk felelet: — A tetétleni révész fia vagyok. Csontos Bálint a becsületes nevem. — Hogy kerültél ide? — Janicsárok hoztak be a minap! — Szép, erős legény vagy! Nem védted magad? — A révkunyhóban alvásban leltek! — Kár érted! Sztambulba visznek, eladnak rabnak! — Csak az erőm ne hagyjon el, — majd csak lesz valahogy! — Éhes vagy? — Hát... harmadnapja ettem. De még inkább szomjazom! — No, várj, mindjárt visszajövök! A török ellép az őrség szállása felé, ahonnan kis vártatva kezében tarisznyával, kulaccsal tér vissza. Az ablakon át benyújtja. — Itt van. Egyél, igyál Csőn tos Bálint kedvedre. * A vártorony egyik tágasabb tömlöcében magyar lány sírdo- gál. Tépett ruhája alig takarja karcsú, fiatal testét. Kezére erős vaspánt van lakatolva, arról nehéz lánc csüng alá, melynek alsó vége ugyancsak vas- pánttal van a lábára erősítve. A gyenge, majdnem gyerek lányka törékeny testével alig birja a nehéz láncokat. A solti Dunaágban járt vízért, ott fogták el az elmúlt este Hacsi Musztafa lovasai. Nyílik az ajtó, öreg török nő lép be. Nyomában tekintélyes potrohával az aga. őszülő sza- kállát elégedetten simogatva, gyönyörködve nézegeti, mére. geti a megriadt leányt. — Fátyolruhát adj rá! — szól oda a török nőnek. Aztán távozó ban Inkább csak magának mondja: — Egy hétig Itt tartom a magam kedvére, azután elküldöm ajándékba a budai pasának. Éppen elég sokkal tar tozom már a nagyúrnak, jó lesz a haragját megengesztelni. * Alkonyodott már. A Duna felől hüs szél fújt és fodrozta a bástyakert öreg tölgyfáinak sárguló leveleit. Husszein még mindig a börtönablak "párkányán ült. A mondanivaló már elfogyott. Csendben nézte a rabot. Mindketten fiatalok és szerelmesek voltak. Az egyiket börtön és bilincs, a másikat mérhetetlen távolság választotta el attól, akit szeretett. Sorsuk ebben azonos volt! A bástyakert nagy tölgyfáján egy fülemüle énekelte esti szerenádját. A két férfi — a rab és az őr — csendben hallgatta. Az este csendjében, mintha a fülemülének válaszolna, tiszta csengésű leányhang szomorú dala csendült. A daloló lány bánatos dalában a párjától, az élettől búcsúzott. Csontos Bálint hirtelen talp- raugrott: — Ki dalol itt? Hol van az a lány? — kérdezte. — Egy magyar lány van a toronyban, az kesereg — felelte Husszein. Mint sebzett vad, üvöltött fel Bálint. Megláncolt kezével megragadta az ablak rácsait és teljes erővel rázta azt. Mint őrült, fogával kezével tépni próbálta láncait. De a rács és a lánc erősebb volt nem engedett. — Eressz ki török, eressz ki! — üvöltötte és vadul rázta a vast. Mikor látta, hogy erőlködése hiábavaló, könyörgésre fogta: Nem bánom, vigyetek Sztambulba. Adjatok el. Szolgálok becsülettel, de a lányt engedjétek ki! Te jó embernek látszol török! Engedd ki a lányt, megszolgálok értei — Hát ismered? Ki neked az a lány? — A mátkám, — hörögte Bálint. Hosszú csend következik. — Husszein fürkészőn néz a rab szemébe. — Tudsz evezni? — Hát hogyne tudnék, — révész fia vagyok! Akár át is úszom a vizet, vissza is jövök becsülettel, csak ereszd ki a lányt. — Idehallgass, magyar! — Messze innen, kéklö hegyek alján van az én hazám. Hol Zu- lejka, a legszeb lány vár rám Záporként hull a könnye,, sóhaja megszámlálhatatlan, őt látom éjjel, ha alszom, nappal róla álmodom. Az ő énekét hallom, ha fütyül a rigó, s ha a vártornyán süvít a szél, úgy hallom, ő sír. Elepeszt a vágy. Én nem bírom tovább, — megszaladok innen! Mennék, már most mennék, de utamban áll ez a nagy víz. Ha egyszer túljutok, jó lovon holdváltozásra elérem a kéklő hegyeket. Behajol az ablakon, hallkab- ra fogja a szót: — Ma éjjel, amikor a hold delelőn lesz, lemegyek érted. Leverem kezedről a vasat, meg szabadítalak. Ladikom már van, te tudsz evezni, — ma éjjel átmegyünk a vizen... Magaddal hozhatod a lányt is! * Magasan járt a fogyó hold az égboltján, bujkált a foszladozó felhők között. A dunai kiskapunál az öreg Kasszin vigyázott a kapura, meg a kapu mellé állított két szakállas ágyúra. — Allah legyen veled, öreg harcosi — köszönt rá Husz- szein. — ö kísérje a te utaidat Is! Mi jóban jársz? Y — Tegnap a dombalatti pincében jártam, hoztam egy kulacs öreg bort. Jó szívvel voltál hozzám mindig, neked adom Menj ,ott van a kamrában az ágytakaró alatt. Fogyaszd el egészséggel! — Hát te?... Te nem Iszol? Te nem vagy muzulmán. Neked szabad! — Én nem kívánom, menj csak jó öreg! — Hát mennék ... mennék, de a kapu ... az őrség... tudod? — Tudom, majd én vigyázok addig, csak menj békéveL Két araszt is ment le a hold a part fűzfái között, amíg Kasszin, kissé félrebillent sisakkal, dudorászva visszatért a kapuhoz. Husszeint már nem találta ott. Egy kicsit meghök- 4 kent és sietve körülnézett: A kapu szépen becsukva, az ágyúk helyükön állanak, — nincs semmi baj. Megnyugodott. Nótázgatva ült le a bástya falára, onnan nézte a partmenti fákat, a csillagos eget, az égen bujkáló holdat. A hold fénye ezüstös csíkot húzott a hullámzó Duna vizén. A vizen ggy ladik imbolygott, éppen most érte el a túlsó partot. Két férfi szállt ki belőle, az egyiK fátyolruhás nőt vitt a karjai között. * Hallgassuk csak! Szél süvít? Láncok csörögnek? A „csonka” toronyban beszélnek a kövek.
