Tolnai Napló, 1956. június (13. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-06 / 132. szám
4 TOLNAI NAPLÓ 1956 JÚNIUS 6. Néhány gondolat Hímek Rezső bemutatkozó hangversenyéről Husek Rezső, az idén megnyílt Városi Zeneiskola igazgatója, az elmúlt csütörtökön este a volt megyeháza nagytermében tartotta bemu. tatkozó hangversenyét. A Händel, Mozart, Beethoven, Chopin és Kodály egy- egy művéből összeállított hangverseny azt igazolta, hogy van érdeklődés a komoly zenei események iránt is, mert az érdeklődők majdnem teljesen megtöltötték a termet. Nem kis öröm volt számunkra az érdeklődők soraiban látni Szendy Pál elvtársat, a Városi Párt VB első titkárát és Teszler Vendel elvtársat, a Városi Tanács VB elnökét. Hiányoljuk viszont, hogy a Megyei Tanács vezetői nem tanúsítanak kellő érdek, lődést az ilyen és ehhez hasonló kulturális rendezvények iránt. Az önálló esttej Husek Rezső nem kis feladatra vállalkozott. Hiszen Jean Marie Darré, Fischer Annie, Böszörményi Nagy Péter, Péter Walíisch, Ungár Imre, Dániel Ernő — hogy csak a legkiválóbbakat említsük meg — zongoraművészetében néhány évnek ennekelőtte volt alkalmunk gyönyörködni s az előadott művek nagyobb része rendszeresen szerepelt az említett művészek műsorán. mertünk meg. Komoly igényességre valló műsorában (egy-egy csokrot kaptunk a klasszikus zeneirodalom remekeiből, s a romantikus, illetve modern művekből) remekül érvényesült egészen magasrendű technikája, színes billentése, érzelmekben gazdag kedélye, s mindezeknek a fegyvereknek a birtokában is alázatos tolmácso- lója maradt a szerző elgondolásainak. Keze alatt hol viharzott, hol énekelt a zeneiskola Blüthner zongorája, amint azt a mű és szerzője megkívánta. Férfias kemény, sége (végtelenül szerény volta miatt ez a keménység nem magatartásában, csak játékában nyilvánult meg) az Apas- sionata döbbenetes viharában jutott leginkább kifejezésre, de éppenúgy emlékünkben él a Marosszéki táncok pergő ritmusa (még senkinek sem sikerült ennyire közel hoznia Kodály művésze, tét a hallgatósághoz), a Rigo- letto parafrázis bravúrja, vagy a Gondoladal líraisága. Úgy érezzük azonban, minden túlzás nélkül állapíthatjuk, hogy művészünknek sikerült játékával magával ragadnia a szekszárdi zenekedvelőket. Ezt az eredményt amely minden bizonnyal a zeneiskola felállításával kapcsolatos, feltétlenül pozitívum ként kell értékelnünk. Pedig a zeneiskolának az esztétikai nevelésben mutatkozó eredményei tulajdonképpen majd csak évek múlva fognak igazán jelentkezni. A sok pozitívum mellett azonban helytelen lenne a negatívumok elhallgatása. — Úgy érezzük, hogy a bemutatkozás láza túlságos feszültsé. get idézett elő a művész és, a hallgatóság között. Ennek tud juk be azt, hogy a Mozart sonata tempóvételével nem min denben értettünk egyet s az Apassionata II. tételének gyors, kissé szokatlan és egyé- nies felfogása is ennek a túl fűtött izgalomnak a számlájára írható. £seménymptír JUNIUS 1606 június 6-án született Pierre Corneille klasszikus francia dráma író. Ma 10 éve, hogy meghalt Gerhardt Hauptmann német író. Lányi Sarolta költőnő ma ünnepli születésének 65. évfordulóját. Szerda Norbert HÍREK Sokezer vendéget vár vasárnapra Szekszárd. Az úttörő és if júsági találkozó alkalmával a vendégek szórakozásáról a kul- túrversenyen kívül a vendéglátó vállalatok és a földművesszövetkezeti italboltok gondoskodnak. A sok vendégre való tekintettel felemelt létszámú apparátussal igyekeznek az ital és ételkiszolgálást biztosítani. A legjobb népi és tánczenekarok adják a hangulatot a szórakozáshoz, a Sörkert 800 férőhelyes kertjében a megyeszerte híres Tamás László zenekara muzsikál. — Kultúr és sportműsorral egybekötve ünnepük meg a traktoros napot június 10-én Bonyhádon. Az egésznapos ünnepség után este tánc és szórakozás várja a részvevőket. SPORT Dombóvári Honvéd—Tolna 2:1 (1:0) Dombóvár, 500 néző. Vezette: Pallós. Honvéd: Szőke—Horváth, Leveli, Keserű—Andor, Nagy —Győrffi, Haumann, Tanner, Takács, Gálosi. Tolna: Ezer—Schäffler, Stra. ubinger, Paklina— Link, I. Bizony II.—Széles, Szauter, Széles II., Vass, Berek. Az első 25 perc a hazai csapat fölényével telik. A 25. perc ben Takács lő váratlanul kapura, Ezer fogni akarja, de a labda a kezéről felpattan a felső kapufa élére, s onnan a hálóban köt ki, 1:0. A félidő hátralévő részében továbbra is Honvéd támad. A II. félidő 8. percében Andor lő kapura, Ezerről Győrffi elé pattan a labda, aki két lépésről nem hibáz, 2:0. Ezután feljön a vendégcsapat és a 12. percben Szauter lő gólt, 2:1. A gól felrázza a vendégcsapatot, nagy hajrába kezd, két szabadrúgást is rúgnak, de mindkettő fölé száll. A 31. percben Széles ordító helyzetet hagy ki, 5 méterről. Lassan újra a Honvéd jön fel, de az eredmény már nem változik. Jók: Leveli, Takács, Andor, illetve Ezer, Paklina, Link I.. Bírálat: A lelkesen játszó Honvéd megérdemelten szerezte meg a két pontot. Tolna keményen, helyenként durván, míg a Honvéd lelkesen játszott. A játékvezető gyengén vezette a mérkőzést. Sebők Gyula Paksi Kinizsi—Öcsénv 2:1 (0:1) — Aparhant vezet a burgonya felvásárlásban. Az eddig beérkezett vételijegyek és inkasszók alapján 508 százalékra teljesítette a burgonyafelvásárlási tervét. Paks, 800 néző. Vezette: Mecseki. Paks: Rapp—Horváth, Hermann, Sztanó—Váczi, Wolf— Somodi, Darnai, Bencsik, Fetter, Kunfalvi. Öcsény: Schmidt—Korsós, Balogh, Honfi—Patyi, Szabadis—Géczi, Molnár, Dörr, Lukács, Brandt. Paks irányítja a játékot. Darnai már a 3. percben mellélő. A 10. percben Paks szögletet ér el, Öcsény azonban tisztáz. A 15. percben Öcsény szép támadást vezet, de a csatárok rossz irányzókkal lőnek. Mezőnyjáték következik. A 35. percben Hermann 11-est vét és a büntetőt Géczi értékesíti, 0:1. Ami az est művészi részét illeti, Husek Rezsőben kiváló felkészültségű pianistát ísMindenf egybevetve, örömmel kelj megállapítanunk azt hogy Husek Rezső személyében a megyeszékhely kulturális életét felbecsülhetetlen nyereség érte. Husek Rezső minden bizonnyal ugyanolyan jó pedagógus is, mint amilyen kiváló művész, s az ő irányítása alatt álló zeneiskola minden támogatást megérdemel. T. L. Tallózás a Ságvári Endre kulturális seregszemle meghívója lapjain A járási seregszemlék legjobbjai közül kerültek ki a megyei találkozón részvevő kul túrcsoportok, táncegyüttesek és nem utolsósorban a Bartók Béla dalosünnepélyre benevezett énekkarok is. Az ízléses meghívó csemegével szolgált. A benevezett ének karok rövid élettörténete mellé a műsor kedves perceket ígért. A karnagyok neve biztosíték volt arra, hogy tényleg a legjobbat adják. A községek csend jét esténként klasszikus melódiák, pattogó népdalok, mozgalmi, tüzet élesztő és lelkesítő, hangulatot szító dallamok tarkították. A szereplők lázasan figyelték a Boros Bélákat, Gaszner Istvánokat ég Ferenc Józsefeket. Nagy munkát, sok türelmet és főleg kitartást követelt a falusi énekkultúrát „tartani’’-vinni. A vetés gyümölcse a szekszárdi seregszemlén nyert elbírálást. és művészi szinten álló kórusát is megpillanthatjuk, — nem. csak újságból hallunk annak produkcióiról. Ugy-e, merész álmaink vannak? Mi nem merünk és tudunk a szekszárdi énekkarokkal versenyezni, mi tanulni, okulni, főleg tapsolni akartunk. A műsornak ez a hibája, lehetséges, hogy véletlen. Reméltük, hogy meglepetésként azért mégis „beállítják” a „városi” dalárdákat is! Énekelni, hangot adni a lelkes dolgozó magyar nép élniakaráA karnagyok mellett mi éne. kesek is szerettünk volna valamit, valami rendkívülit kapni a seregszemlén. Mi naivan azt reméltük, hogy az idősebb, tapasztaltabb szekszárdi „énektestvér” nem marad ki a műsor, ból. Mi szerettük volna hallani a gimnázium énekkarának finom pianóit és szerettük volna látni Bodonyi Ferenc lendületes, fiatalos vezénylését. No és még egy dolgot is mertünk re mélni, hogy a Közkórház nívós sának, ez is egyik célja volt Ságvári Endre seregszemlének, de a sereg így is hiányos volt, hiányzott belőle az „él”, amelyik Szekszárd szívét is meg. mozdította volna, amelyik vidék lelkesedésére rátette volna a patinát. NEMES JÁNOS nevelő. MOZI GARAY FILMSZÍNHÁZ. Június 6, szerdán: BARÁTOM FÁBIÁN. Érdekes csehszlovák filmtörténet. — Zetkin Klára személyes könyvtára Moszkvából rövidesen visszakerül a Német Demokratikus Köztársaságba. A több mint 3000 kötetet felölelő könyvtárt 1939 óta a moszkvai Állami Forradalmi Múzeumban őrizték. A könyvtár értékes anyagokat tartalmaz a német szociáldemokrácia, a Német Kommunista Párt és szocialista nőmozgalom történelmével kapcsolatban. A könyvtár ezenkívül a német szociáldemokrata párt és a kommunista párt kongresszusainak jegyzőkönyveit, az 1904-1908- as években folytatott szociáldemokrata országgyűlési munka beszámolóit is tartalmazza Szakfilmeket vetítettek az elmúlt héten a megye számos községében. A filmvetítéseket mindenhol sok érdeklődő tekintette meg. — A Kecskeméti Katona József Színház ma este mutat ja be Szekszárdon Heltai: Néma levente című színművét. A Városi Kultúrház Központi Művészegyüttese június 5-ével megkezdi Miljutyin: Havasi kürt című operettjének próbáit. — Az Egyesült Államokban 1955-ben 2,213.450 bűncselekményt követtek el. Átlag minden 4.2 percben volt egy gyilkosság, minden 9.1 percben egy betörés, vagy rablás és minden 27.5 percben követtek el erőszakot. — Sadoul állástfoglalt a Can- nesi filmfesztivál díjkiosztásával kapcsolatban és többek között így ír: „A bírálóbizottság rendkívül helytelenül járt el, amikor megfeledkezett Fábri Zoltán filmjéről.“ — Benoir francia rendezőnek ítélték oda a Francia Filmakadémia nagydíját, a Francia Kankan című fimjéért. Előadások kezdete vasár- és ünnepnap: fél 4, 6 és fél 9-kor. Hétköznap: 6 ég fél 9 órakor. KERTMOZI. Június 5—6, kedd—szerda: TIZENÖTÉ VÉS KAPITÁNY. Verne Gyula re génye nyomán készült szovjet film. Váltakozva támad mindkét csapat, de eredmény nem születik. Szünet után Paks nagy fölényben játszik. Egymásután 5 sarokrúgást rúg — eredménytelenül. A 20. percben Darnai szép lövéssel egyenlít. 1:1. A 35. percben Somodi támadja az őcsényi kapust. Az egyik védőjátékos szabálytalanul akasztja a paksi csatárt, amiért a játékvezető büntetőt ítél. Somodi a büntetőt értékesíti, 2:1. Öcsény vitatkozik a játékvezetővel, amelynek eredménye Korsós kiállítása. Érdemleges esemény már nem történik. Jók: Hermann, Váczi, illetve Schmidt (a mezőny legjobbja) és Balogh. Sportkönyv ismertetés MHK prőbázók felkészülése (104 oldal, ára: 8j— Ft) tdőjárán Várható időjárás szerda estig: meleg idő, változó felhőzet, több helyen, elsősorban nyugaton és északon záporeső, zivatar, időnkint élénk déli, délnyugati szél. Várható legalacsonyabb hőmérséklet: 13—16, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán északnyugaton 25—28, máshol 28—31 fok között. Az ,,MHK prőbázók felkészülése’’ című kiadvány célja, hogy helyes irányba vigye, megköny- nyítse az MHK prőbázók, oktatók, edzők és társadalmi aktívák munkáját. A szerzők nagy gonddal és szeretettel állnak — jelen munkájukkal — azok mel lé, akik kezdő lépéseiket teszik a sportban. Amellett, hogy a könyvben tárgyalt kérdéseket alapfokon ismertetik, utat mutatnak, kedvet csinálnak azok számára is, akik vonzódnak a színvonalasabb, elmélyült munka felé. A könyv öt fejezeten keresztül megtanít mindazokra, amikre az eredményesebb pró- bázáshoz feltétlenül szükség van. Az első fejezet megismerteti az olvasót az MHK szabályaival, iUetve megmagyarázza gyakorlati alkalmazásukat. — Közli a szinttáblázatokat. Részletes vázlatát adja az MHK elméleti előadásának. A második fejezet, az edzés és versenyzés elméleti és gyakorlati kérdéseit tartalmazza. Tanácsot ad és mintát közöl az évi edzésterv elkészítéséhez. Megismertet az edzésvezetés leghatásosabb és egyben legegyszerűbb módszereivel. A harmadik fejezet képezi könyv tulajdonképpeni gerincét. Megismerteti az olvasót az MHK-ban szereplő legfontosabb sportokkal és azok ágai val. Az atlétika keretében részletes iránymutatást ad a mezei futás, a gyalogmenet, a rövid- ég középtávfutás, a távolugrás a magasugrás, a súlylökés, gránátdobás tekintetében. Tornából: a kötél- vagy rúdmászás sal, a húzódzkodással, a tolódz- kodással, a szabad- és műszabadgyakorlatokkal foglalkozik részletesen. De megtalálhat az olvasó minden szükséges tudni valót: az úszó, a sportlövész, kerékpáros, a természetjáró sportágakra vonatkozóan is. A könyv értékét nagyban emeli, hogy a szerzők a foglalkozási terveket úgy állították Megyei asztalitenisz ( bajnokság Tolnán Május 26—27-én Tolnán került megrendezésre a megyei asztalitenisz Béke-kupa csapat- bajnokság, a Tolnai Textilművek kultúrhelyiségében. Részletes eredmények: Férfiak: Sz. Bástya—Dunaföldvári Szpartakusz 10:6, Sz. Bástya— Sióagárd 9:7, Sz. Bástya—Tolnai Vörös Lobogó II. 16:0, Dunaföldvári Szpartakusz—Sió agárd 12:4, Dunaföldvári Szpar takusz—Tolnai Vörös Lobogó II. 16:0, Sióagárd—Tolnai Vörös Lobogó II. 16:0. A férfi bajnokság tavaszi fordulójának végeredménye: 1. Szekszárdi Bástya (6 pont), 2. Dunaföldvári Szpartakusz (4), 3. Sióagárd (2), 4. Tolnai Vörös( Lobogó II. (0). Női eredmények: Paksi Kinizsi—Tolnai Vörös Lobogó 11:5. A bajnokságban első helyen áll a Paksi Kinizsi 2 ponttal, második a Tolnai Vörös- Lobogó 0 ponttal. A Traktor sportkörök szakszervezeti sportünnepélyeiről össze, hogy azok alapján történő felkészülés esetén minden átlagos képességű egyén teljesíteni tudja az MHK szintjeit. A negyedik fejezet kiemeli az MHK bizottság és MHK ellenőrző bizottság munkájának jelentőségét, az MHK szervezésében és ellenőrzésében. — Pontosan megállapítja a bizottságok feladatkörét, jogait és kötelességeit. Segítséget nyújt működésük tartalmi és formai színvonalának emeléséhez. Végül az ötödik fejezet végig vezet a különböző nyilvántartási feladatokon. Mintát közöl az MHK valamennyi nyilvántartási nyomtatványok helyes kitöltésére. A könyv felöleli az MHK-ra vonatkozó valamennyi elméleti, gyakorlati és adminisztratív tudnivalót, ezért nélkülözhetetlen az MHK-zók, edzők, sportvezetők ég társadalmi aktivák számára. Megyénkben vasárnaponként különböző helyeken kerülnek megrendezésre a Traktor szak- szervezeti sportünnepélyek. Eddig kilenc sportkör és egy sportcsoport tartotta meg az üzemi sportköri versenyt. Dicséretet érdemel az Ujberek! Traktor sportcsoport vezetés® ge, aki egy kitűnő sportünnepélyt rendezett. Jól sikerült és a dolgozók nagy számmal vettek részt a nagydorogi és a hőgyészi sportkörök által rendezett sportünnepélyeken is. Több sportkör a rendezés köny- nyebbik oldalát fogta meg. Nem mozgósította a tömegeket és így a szakszervezeti sportünnepély nem érte el a célját, azon kevés induló volt. A Traktor szakszervezeti sportünnepély június 17-én Tamásiban lesz megrendezve, melyre már folynak az előkészületek. Előreláthatólag a megyei Traktor sportünnepélyen 14 sportkör és az újbereki sport csoport fog résztvenni a legjobb versenyzőikkel. , Apróhirdetések A SZEKSZÁRDI VASIPARI VÁLLALAT autó, motorkerékpár, kerékpár fényezését, autókárpitozást vállal. FELHÍVJUK a közületek intézmények, vállalatok figyelmét arra, hogy a 215—1954. számú anyaggazdálkodási rendeletben foglaltaknak megfelelően szeptember 30-ig téli szénszükség- létük 60 százalékát feltétlenül szerezzék be, mert a IV. negyedév folyamán annak kiadására lehetőség nem lesz. Ameny nyiben megfelelő tárolóhelyiség áll rendelkezésükre, úgy a teljes évi szükséglet is beszerez, hető. — Tűzifát a rendelkezések értelmében kizárólag az iszapszén alágyújtósához adunk ki a vásárolt iszapszén meny- nyiségének 15 százaléka erejéig. A megrendeléseket a legsürgősebben kérjük hozzánk eljuttatni. Pécs-Szekszárdi Tüzép V. Pécs. Kölesd—Sz. Kinizsi 2:1 (0:0) A szekszárdiak kezdenek, de a hazaiak veszik át a kezdeményezést, de a fölényt a csatárok nem tudják kihasználni. A II. félidőben már megváltozott a játék képe. A Kinizsi többet tá mad, de a hazai csapat védelme Gáthival az élen, minden támadást megakadályoz. A 18. percben kapukirúgásnál a Kinizsi kapusa kétszer érinti a labdát, a büntető rúgást Lehelvári végzi el, melyet Pintér segít a hálóba, 1:0. Hét perc múlva Fájth könnyelmű hazaadásából egyenlít a vendégcsapat, 1:1. A 35. percben dől el a mérkőzés sorsa, amikor Lehel- vári 18 méteres szabadrúgása a hálóban köt ki, 2:1. Jók: Németh, Jankovics, Spanicsek, illetve Gáthi, Fájth és Garai. ■OINAI NAPLÓ Ai UDP Tolna melyei Bizottságé éa i Megyei Tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelfls kladO: GYŐRÉ JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V Szerkesztőség telefonszáma: 20-1C Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11 kladóhlvata A azerkesztőség éi kladóhlvata elme: Szekszárd, Széchenyi u. 18 Terjeszti: a Megyei Postahlvata: HIrlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. _ Szekszárdi Nyomda Szekszárd. Széchenyi u. 46. Nyamdáért felel: Odenka Rezső- Telefon: 21-21.