Tolnai Napló, 1956. május (13. évfolyam, 103-127. szám)
1956-05-29 / 125. szám
Világ prol T io inai ív Egyetemi Könyvtár PÉCS % LO AZ MPP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A HEGYEI TANÁCS LAPJA XIII. ÉVFOLYAM 125. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR A második ötéves terv irányelveinek számaiból Az 1955. évi 27 millió mázsáról 5 év alatt 30 millió mázsára kell emelni a kényé rgabona termését. Begyűjtési verseny augusztus 20 tiszteletére Augusztus 20-ra, Alkotmá- mányunk ünnepének tiszteletére megyeszerte nagy lendü- íettel folyik a termelőszövetke. Betek, dolgozó parasztok begyűjtési versenye. Az elmúlt hét végéig 1700 dolgozó paraszt, 41 tsz és 25 község csatlakozott a versenyhez s ebből 311 dolgozó paraszt és egy tsz már teljesítette is a versenyvállalását. A versenyszervezésben a legjobb eredményt a paksi járás érte el, ahol 550 dolgozó paraszt vállalta, hogy sertés, tojás és baromfi kötelezettségét határidő előtt teljesíti, a betakarítást időben elvégzi és a gabonát a cséplőgéptől azonnal a begyüjtőhelyre viszik. fl Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának ülésszaka 1956 május 18—25-ig Berlinben a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) megtartotta soronlevő ülésszakát. ^ A KGST ezen ülésszakán megvitatták a résztvevő országok fő népgazdasági ágazatai — nevezetesen a gép-, optika és műszeripar, a vas. és színesfém-kohászat, a szén-, ásvány-, olaj- és gázipar a vegyipar, a könnyűipar, a mezőgazdaság fejlesztése összehangolásának kérdéseit a következő ötéves időszakra. (1956—1960.) A KGST ülésszakára az érdekelt országok között egyeztetett javaslatokat fogadtak el a legfontosabb gépek, berendezések, nyersanyagok, fűtőanyagok és élelmiszerek termelésének színvonaláról és kölcsönös szállításáról. A gépipar, valamint az optikai és műszeripar fejlesztése távlatainak megvizsgálása során intézkedéseket dolgoztak ki avégett, hogy a termelésnek az országok közti szakosítását kiterjesszék és a további műszaki haladást biztosítsák. Megvizsgálták a vaskohászat nyersanyagalapja — a vasérc és a kokszolható szén bányászata, valamint a kokszgyártás — fejlesztésének továbbá a színesfémkohászat nyersanyagalapja fejlesztésének kérdéseit. A KGST-ben résztvevő országok gazdasági együttműködésének fontos szerepet kell betöltenie az európai népi demokratikus országoknak. Lengyel- országból szállítandó kőszénnel és a Szovjetunióból szállítandó vasérccel való ellátásban. A mezőgazdaság fejlesztése távlati terveinek megvizsgálása során figyelmet fordítottak a mezőgazdasági termékek, kiváltképpen a szemestermények termelésének jelentékeny növelésere. Szükségesnek ismerték el a kukorica vetésterülete kiterjesztésének biztosítását. Javaslatokat dolgoztak ki a műtrágyaipar jelentékeny bővítésére és a korszerű mező- gazdasági gépek gyártásának továbbfejlesztésére. A KGST ülésszakán nagy jelentőséget tulajdonítottak a KGST-ben részvevő országok népgazdasága villamosenergiával való ellátása kérdésének; munkaprogramot vitattak meg és fogadtak el a részvevő orszá gok közti villamosenergia-szál- lítások kiszélesítését és a Duna vízierőtartalékai komplex fel- használása tervének kidolgozását érintő javaslatok előkészítésére. Megfelelő határozatokat vitattak meg és fogadtak el a gazdasági és a tudományosműszaki együttműködés terén a munka szervezésének megjavítására a KGST-ben részvevő országok szakminisztériumai és hivatalai közti közvetlen kapcsolatok kiterjesztése útján. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának ülésszakán megfigyelőként résztvett a Kínai Népköztársaság képviselője és a Jugoszláv Szövetségi Nép- köztársaság képviselője. (MTI). KEDD, 1956. MÄJUS 29. Túlteljesíti havi tervét a Paksi Téglagyár Az elmúlt hetek esős időjárása nagymértékben akadályozta a téglagyárak munkáját. Ennek ellenére a Paksi Téglagyárban nincs lemaradás a tervek teljesítésénél, a gyár mind a nyersgyártásnál, mind az égetésnél túlteljesítette havi tervének eddig esedékes részét. Ezt a munka jó megszervezésé, vei, a munkaidő jó kihasználásával érték el a gyár dolgozói, azzal, hogy csak akkor hagyták abba a munkálj, amikor igen erős volt az esőzés, amikor már nem lehetett dolgozni. A gyár eddig esedékes nyersgyártási tervén felül ötvenezer Marab nyerstéglát gyártott. Az égetésnél harmincezerrel hordtak ki többet a kemencéből, mint amennyit a terv előír. Jól sikerült szövetkezeti napot tartottak a dombóvári járásban Vasárnap egésznapos termelőszövetkezeti napot tartottak a dombóvári járásban. Több mint kettőezer szövetkezeti és egyéni gazda tapasztalatcseréje, határszemléje és közös szórakozása volt ez a nap. A szövetkezeti nap külön eseménynek számított, hogy vasárnap estig 2100 család több mint 11 000 hold földdel lépett az év első öt hónapjában a közös gazdálkodás útjára a megyében. A dombóvári járásban, ahol a legeredményesebb volt a szocialista mezőgazdaság fejlesztése, közel 500 család kérte felvételét az év eleje óta a termelőszövetkezetekbe. Dombóváron az ugyancsak vasárnap rende zett országos vásár kissé nehezítette a szövetkezetiek és egyéniek barátsága napjának indulását, de déltájban, már együtt voltak a vendégek és vendéglátók a Rákóczi Termelőszövetkezet udvarán, öt feldíszített kocsi fordult ki ezután az udvarból, hogy a bő tér mést ígérő vetéseket megszemléljék. Németh Jánosnak és a többi egyénileg dolgozó parasztnak is tetszenek a csaknem végeláthatatlan táblák és azok szép megmunkálásai. A kora délutáni órákban közös ünnepi ebéden vettek részt, majd a zene és a tánc szüneteiben, poharazgatás közben vitatták tovább a gazdálkodás helyes módszereit. Nakon az Ut a szocializmus felé Termelőszövetkezetben nagyobb tanácskozásokra is alkalmas szórakozóhelyiséget és a szövetkezetben dolgozó gépállomási brigád számára brigádszállást is avattak a szövetkezeti napon. Dalmandon a tanyavilág 14 egyénileg dolgozó gazdája közül 12 családostul megjelent a szövetkezetiek ünnepén, melyet a gép állomás helyiségeiben rendeztek. A közös ebéddel kezdődött ünnepség keretében, a szövetkezetiek közül sokan résztvettek a földművesszövet kezet taggyűlésén is. Délután sportversenyeket rendeztek és a gyermeknap alkalmából csokoládés csomagokkal ajándékozták meg a szövetkezeti, a gépállomási dolgozók és egyéni gazdák gyermekeit. Este pedig Dalmandon is zene szólt, s ürültek a poharak a régi gyermekkori barátok, a valamikor együtt cselédes- kedett, ma szövetkezeti és egyéni gazdák egészségére. Döbröközön ebből az alkalomból a földmű vesszövetkezet boltjai két sátorban bemutatták árukészletüket a falu lakosságának, a Harc a Békéért Tsz pedig mintegy 25 fő egyéni gazdákból és az Aranykalász Tszcs tagjaiból álló látogató csoportot fogadott, akik megnézték a termelőszövetkezet szépen fejlődő állatállományát. Míg tavaly az anyakocák szaporulata nem volt elég a beadás rendezésére, az idén a sertéstenyésztés 150 000 forintot jövedelmez és sertéssel helyettesítik a takarmánygabona beadását is, ami 20 000 forint megtakarítást és több takarmányt jelent a tsz-nek. Elismeréssel nyilatkoztak a látogatók a növendékmarhákról is, amelyekből a tsz a tehenészetét akarja felfrissíteni. Délután sport, és kultúrműsor volt, majd reggelig tartó mulatsággal fejezték be Döbröközön a szövetkezeti napot. 250 árvízkárosult gazda többszázmázsa búzakilát kitevő kedvezményt kap Alsónyéken Az árvíz következtében sok kár érte az alsónyéki gazdák vetését és akadályozta a tavaszi mezőgazdasági munkák időbeni elvégzését. Államunk úgy intézkedett, hogy mérsékeljék beadási kötelezettségét az árvízkárosult gazdáknak. Az intézkedés következtében Alsónyéken 250 gazda többszáz búzakilót kitevő beadási kedvezményt kap. így M. Farkas János 22.75 mázsa búzakiló ked vezményt kapott. Sánta József 14 holdas középparaszt pedig 18.7 mázsa búzakiló kedvezményt kap. Lehetne sorolni így tovább, mert minden árvíz- károsult gazda a földterületéhez viszonyítva kisebb, nagyobb mértékben részesül beadási mérséklésben. 200000 forint jövedelem halból A bonyhádi Dózsa Népe Termelőszövetkezet tagjai a közelmúltban 13 holddal bővítették halastavukat. Ezenkívül saját telelőjükben nevelt halivadék mellett 10 mázsa halivadé- kot vettek. Szakértők szerint az 1956-os gazdasági évben körülbelül 200 mázsa halat tud értékesíteni a temelőszövet- kezet. Ez szerényen számítva 200 000 forint jövedelmet jelent a szövetkezetnek. Teljesítették az Alkotmány ünnepére tett vállalásukat Nak és Döbrököz párosversenyben Márkus József dombóvári 8 holdas dolgozó paraszt egész évi sertés, baromfi és tojásbeadási kötelezettségének teljesítésén felül a takarmány helyett szeptember hónapban beadásra kerülő sertését máris leszállította. Ezzel eleget tett az Alkotmány ünnepe tiszteletére tett vállalásának. Gyugyi József 6 holdas dombóvári dolgozó paraszt teljesítette egész évi vágómarha, baromfi és tojásbeadási kötelezettségét és Alkotmányunk ünnepének tiszteletére a november hóra ütemezett sertését is beadta. Fejős József gyulaji 7 holdas dolgozó paraszt ugyancsak teljesítette egész évi tojás és baromfibeadását és sertésbeadási kötelezettségének is határidő előtt eleget tett. Nak község párosversenyre hívta ki Döbröközt, melynek eredményeként Alkotmányunk ünnepének tiszteletére Nak teljesítette egész évi vágómarha és tojásbeadási kötelezettségét, valamint félévi tej- és baromfibegyűjtési tervét. Befejezték a kukorica első kapálását Jól halad a legfontosabb tavaszi munka, a növényápolás, az Állattenyésztési Kutató Intézet Középhidvégi Gazdaságában. A gazdaság központi üzem egységében 195 holdon befejezték a kukorica fogatos kapálását és ebből 42 holdon végeztek az első kézikapálással is. A 66 hold takarmányrépa sarabolá- sán kívül végeztek a répa egye lésével és első kapálásával is. A középhidvégi gazdaságban 16 holdon vetettek ebben az évben kapáslucernát. A lucerna kapálását kétszer elvégezték a gazdaság dolgozói, ezenkívül befejezték 45 holdon a silókukorica első kapálását. A középhidvégi üzemegységben 39 holdon vetett a gazdaság burgonyát. A burgonya kapálását egyszer kézzel és géppel befejezték és a napokban kezdik meg a burgonya első töltögeté- sét. A begyűjtés legjobbjai: a fáeánkerti Vörös Hajnal Tsz és Tengelic Szombaton este ünnepélyes keretek között adták át a vándorzászlót a felszabadulási versenyben legjobb eredményt elérő termelőszövetkezetnek és községnek. Megyénk termelő- szövetkezetei közül a Megyei Begyűjtési Hivatal vándorzászlaját a fácánkerti Vörös Hajnal Termelőszövetkezet tagsága nyerte egész éves sertés, tojás, baromfi, vágómarha, tejbeadási kötelezettségük 123.3 százalékos teljesítésével. (Figyelembe vették a szerződéses sertésbeadást is.) Fácánkerten a termelőszövetkezet nagyon sok tagja jelen volt, amikor Lux Sándor elvtárs a megyei begyűjtési hivatal vezetője átadta a győztesnek járó vándorzászlót és 4000 forint jutalmat. A zászló átvételekor Loboda elvtárs, a termelőszövetkezet elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a következő negyedévekben is így kívánják beadási kötelezettségüket teljesíteni, hogy a vándorzászló végleg náluk maradjon. A termelőszövetkezet tagjai közül Nyers István va- lamennyiőjük nevében ígéretet tett, hogy úgy szervezik meg a munkát, hogy a gabonabegyüj- tésben necsak megyei, hanem országosan is elsők legyenek. # Megyénk községei közül a felszabadulási versenyben legjobb eredményt elért Tengelic község dolgozó parasztjai érték el. Megyei elsőségükkel a ten- geliciek a begyűjtési hivatal vándorzászlóján kívül 6000 forint pénzjutalomban is részesültek. Az ünnepségen résztvett Sajgó Ferenc elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese és Szabó Piroska elvtársnő a megyei párt végrehajtóbizottság mezőgazdasági osztályának munkatársa. A vándorzászlót Lux Sándor elvtárs adta át, aki ünnepi beszédében a következőket mondotta: — Szép és dícséretreméltó a tengeliciek eddig elért eredménye. Megérdemelten kapták a vándorzászlót, a pénzjutalmat, hiszen a felszabadulási versenyben 169.3 százalékra teljesítették évi állat és állati termék beadási kötelezettségüket. Szeretnénk, ha Tengelic község fokozná további jó eredményét és magukévá tennék a kunszentmártoniak versenyfelhívását. A kunszentmártoni gazdák vállalták, hogy június 15-ig községükben nem lesz begyűjtésben hátralékos gazda, továbbá, hogy ugyanerre a határidőre valamennyi sertés beadási fedezet biztosítva lesz. Vállalásuk közt szerepel még az is, hogy június 15-ig a gazdák évi tojásbeadásuknak legalább 90 százalékát teljesítik, minden következő hónap 20-ig teljesítik esedékes beadási kötelezettségüket és az eredményeket hangoshíradón és versenytáblán tudatosítják. Beszéde végén átadta Szuli- mán Sándor elvtárs VB elnöknek a vándorzászlót, aki igére» tét tett, hogy a zászlót meg fogják tartani. Az ünnepségen a begyűjtésben eddig legjobb eredményt elérő négy dolgozó parasztnak, Nagy Sándor, Nagy Lajos, idős Sch weigert János és Horváth József gazdáknak dicsérő oklevelet adtak át. Nagy Sándor 10 holdas dolgozó paraszt, a begyűjtési állandó bizottság elnöke az oklevél átvételekor vállalást tett, hogy augusztus 20-a tiszteletére határidő előtt teljesíti évi tojág és baromfibeadását. Idős Schweigert János 7 holdas dolgozó paraszt arra adta szavát, hogy gabonabeadási kötelezettségét a cséplőgéptől teljesíti.