Tolnai Napló, 1956. május (13. évfolyam, 103-127. szám)

1956-05-29 / 125. szám

195«. MÁJUS 29. TOLNAI NAPLÓ 3 Merre tart a Faluszinház ? Az Állami Faluszínház mű­vészei ötödik éve járják Tolna megyét s ezalatt, hozzávetőle­gesen számítva, közel 700 elő. adást tartottak. Nem kétsé­ges, a Faluszínháznak az első években sok nehézséget kel­lett legyőznie: közönyt, meg nem értést, s nem utolsó sor­ban azt a kiábrándulást, amit a felszabadulás előtti vándor­társulatok váltottak ki a fa­lusi és kisvárosi színházláto­gatókból. A kezdeti nehézsé­geken azonban túljutott a Faluszínház, s ma már nem­csak jő nevet, hanem általá­nos megbecsülést is szerzett magának. És ez természetes is, mert az olyan kifogástalan előadások, mint a Tartuffe, az Ahogy tetszik, vagy a Lili- omfi, méltán váltottak ki ál­talános elismerést. Sári bírója ismételten szere­pelt, összesen 26 előadásban. Ha meggondoljuk, hogy tíz év óta jóformán nincs olyan falu, ahol a Sári bírót valamilyen formában elő ne adták volna, akkor teljesen indokolatlan­nak tűnik ennek a ma már kissé beporosodott vígjáték­nak az ismételt előadása. A Vándormadarak című darab pesti bukása után került a Faluszínház vidéki műsorába, s az érdektelen darabot 14 estén próbálták teljesen ered­ménytelenül a közönségre erőltetni. Nem volt sokkal nagyobb sikere a Szív nem felejt című darabnak, sőt Shaw A szerelem komédiája című műve sem vonzott nagy közönséget, ami érthető is; a századforduló Angliájának pénzügyi machinációi nem érdekelhetik túlságosan a fa­lusi nézőket. Ezzel szemben a pécsi színház a Párizsi vendéggel és a Néma leventével, a kecs­kemétiek a Bánk bánnal és az Aranyemberrel tájoltak. A műsorpolitika szempont­jából még a műkedvelők is előnyben vannak a Faluszín­házzal szemben. Bonyhád az Ármány és szerelemmel, Szek. szárd a Gerolsteini nagyher­cegnővel, Németkér a Kőszí­vű ember fiaival, őcsény a Párizsi vendéggel járta a me­gyét. A tapasztalat azt mu­tatja, hogy a műkedvelő elő­adásokat sokkal nagyobb kö­Természetes, hogy ezen az1 egyre emelkedő úton növeke­dett a faluszínház becsvágya,] i de növekedett a közönség igé-<> nye is. A Tolna megyei ta­pasztalatok azonban azt mu-l1 tátják, hogy megokolatlanl] félrecsúszások történtek: a Faluszínház működési terüle­tének leszűkítésével és műsor politikájával egyaránt mind-ji jobban elszakadt attól a kö-| i zönségtől, amelynek közel öt-<> esztendős népszerűségét kö-f szönhette. A TÉNYEK a következő eléggé elszomo­rító képet mutatják: Két év óta a Faluszínház*' Tolna megyében kizárólag azt*] a 12 községet látogatja, mely­nek megfelelő méretű szín­pada van. Ez azt jelenti, hogy számos nagy községben évek' óta nem volt színházi elő­adás. A bajt súlyosbítja, hogy ^ ugyanezt a 12 községet nem­csak a vidéki színházak táj együttesei látogatják rendsze­resen, a Faluszínházzal együtt, hanem a megyei műkedvelő* színjátszók is sűrűn tartanak ezeken a helyeken előadást. Ha ehhez hozzávesszük azt,} hogy a tájoló színházak és a vendégszereplő műkedvelői* együttesek rendszerint válasz'1 tékosabb és jobb műsort ad-*] nak, mint a Faluszínház, egyszerre érthetővé válik, hogy miért terem egyre ke­vesebb babér az Állami Falu]» színház részére. A MÜSORPOLITIKA éppenséggel nem billenti ad Faluszínház javára a mérle-*] get. Az elmúlt félév folyamán*' a megyében közel 130 előadá­sa volt Tolna megyében. Ez a szám 8 darab között oszlik (i meg, amelyek közül Móricz ­As éneklő falu Tízéves fennállását ünnepelte a mözsi énekkar M özs nem tartozik a legnagyobb Tolna megyei falvak közé, mégis itt van a legjelentősebb énekkari kuí-'' túra a megyében. A kétezer lakost alig meghaladó' [ községnek ma is — noha számban az utóbbi1, években megcsappantak — majdnem száztagú énekkara van, (i amely jelentős állomáshoz érkezett el vasárnap: fennállásának (i tizedik évfordulóját ünnepelte. Egy énekkar életében tíz év i' nagy idő, különösen ha figyelembe vesszük azt, hogy ez az el-11 múlt tíz év nemcsak zavartalan hangversenyezést jelentett, ha <1 a sok nehézség mellett állandó tanulást is. Ma már a mözsi1 * parasztkórus minden tagja kottaolvasó, képzett énekes, s. ezt ' ( egy parasztkórus esetében nem lehet eléggé dicsérni. A mözsiek kiléptek a spontán népi éneklés keretei közül, rend­szeresen képezték magukat s műsorukon egyforma kidolgo­zottsággal és megértéssel szólalhat meg az átdolgozott népdal d és a preklasszikus szerzők kórusműve. A képzettség sokolda- l' lúsága ez, ami biztosan enged arra következtetni, hogy a í mözsi énekkar tovább halad megkezdett útján kiindulópont- i ja és elsősorban példamutatója lehet az egyelőre elég lassan ) haladó Tolna megyei énekkari kultúrának. jj Az érdem elsősorban Ferencz Józsefé, a kórus avatott vezetőjéé, aki nemcsak invencióval, hanem kellő türelemmel is rendelkezik ahhoz, hogy egyszerű parasztembereket elvezes sen a spontán énekléstől a magasabbrendű zenei kultúráig. Nyilván ezt az érdemét is meg akarták jutalmazni akkor, amikor a vasárnapi ünnepségen neki is, Schadt Györgynek, a művelődést ház igazgatójának is átadták a népművelési1 miniszter elismerő oklevelét. Ugyanakkor az énekkar meg-1. kapta a „Szocialista kultúráért’ kitüntetést, a kórus minden j tagja pedig emlékérmet kapott. A kitüntetéseket Bősz József, (i a megyei tanács népművelési osztályának vezetője adta át a |i zsúfolásig megtelt művelődési házban, melynek közönsége i' szűnni nem akaró tapssal köszntötte az énekeseket és a kar l1 A DISZ megyei végrehajtó- vezetőjét, Ferencz Józsefet. '[bizottsága a megyei tanács ok­A nevezetes évfordulóval kapcsolatos ünnepség azonban (tatási osztályával és a tömeg­más szempontból is jelentős. Ezen az estén, hosszú évek óta {iszervezetekkel június 10-én először, ismét megjelent a régi mözsi népviselet: a kórus női | írendezi a Tolna megyei úttörők tagjai egytől egyig a hajdani és egészen sajátos mözsi ruhák- | 'jubileumi találkozóját, az út­ban léptek a színpadra. Az énekkar ezzel kettős missziót tel-1 'törő szervezet fennállásának jesít: zenekultúra terjesztése mellett gondja van a helyi haJ' '10. évfordulója alkalmából, a gyományok feltámasztására és ápolására is. Ez pedig már arra1 szekszárdi sporttelepen és vá- mutat, hogy Mözsön megtörtént az első lépés az eddig külön- ^ártéren. A találkozón részt vált népi és magasabb kultúra összeolvasztására. . (Vesznek a megye legjobb út­A vasárnapi hangversenyen a tolnai szimfónikus zenekar (itörő kultúregyüttesei, sporto- működött közre, választékos műsorral, jól kidolgozott műsor-, Élői, az úttörő munkában jó számokkal. »eredményt elért pajtások és (cs) ''minden úttörő, aki részt akar venni a színpompás díszszem­zönség látogatja, mint a Falu­színházéit. És ez nemcsak szervezés kérdése. Sajnos, azonban a mindjob­ban elburjánzó műkedvelői előadások legtöbbször a leg­jobban megválasztott darabot is gyengén, kellő megértés és átélés hijján adják elő, sőt nem egyszer olyan olcsó fo­gásokra törekszenek, amit a paksi kultúrház művészeti előadója a Mágnás Miska elő­adásával kapcsolatban úgy fejezett ki, hogy a primadon­na hiányos öltözéke láttán tátva maradt a férfiak szája. Mindez veszedelmesen az el- giccsesedés felé mutat, ami­nek sem a művészet, sem a közönség nem láthatja hasz­nát. HOL A MEGOLDÁS? Valószínűleg ott kellene kéz deni, hogy új alapokra helye­zik a Faluszínház műsorpoli­tikáját. Egészen furcsa és érthetetlen, hogy az elmúlt öt év alatt egyetlen egyszer sem szerepelt a Faluszínház műsorán például a Bánk bán, de szerepelt nem egy idegen regény-átdolgozás — rend­szerint nem is a legsikerül­tebb. Az is érthetetlen és megengedhetetlen, hogy Tolna megye több mint száz községéből két év óta tizen­kettőt látogat a Faluszínház, ugyanazt a tizenkettőt, ame­lyet vidéki színházak és mű­kedvelők hetenként felkeres­nek. A Faluszínház becsülete nem veszett el, de a régi megbecsülésből van mit visz- szaszereznie. Ehhez azonban nem elég kijavítani az elköve tett vitathatatlan hibákat, ha­nem tovább kell haladni azon az úton, amelyen a Faluszín­ház elindult és amelynek egyre magasabbra kell ve­zetnie. Csányi László Pohárcsengés közben A galuskával köretezett borjúpörkölt és a számomra nem kicsit kedves birkapör­költ illatosán gőzölgőn a hosz- szú asztalokon- A fehérköté- nyes, pirospettyes fejkötős szép dábmandi menyecskék és a lányok kancsókban hordtak a világos és barna sört az asz­talokra. A zenekar átkozottul gyors „foxot” pontifikáit, mintha nem is a lábak alá, hanem legalábbis felhőszaka­dás elől menekülve húzták volna. Szomszédom a 11 holdas Orbán Lajos — no, meg én is — még a pörköltet szürcsöl- tük. Egyszercsak Varga Ká­roly a dalmandi Szabadság Tsz munkaérdeméremmel ki­tüntetett elnöke, amolyan pohár köszöntőfélét mondott. Az idős Orbán bácsi letette a kanalat, s figyelt, még a sze­me sem rebbent. Én meg őt figyeltem. — Egy éve lesz nyáron, hogy 17 taggal kazdtünk, alig több, mint 100 hold földön. Most meg már 118 tagunk van, s közel 1000 holdon gaz­dálkodnak. A termelőszövet­kezeti tagok közül huszon­nyolcán most építik új családi fészküket. Orbán Lajos megsimította bajuszát,inkább csak magának mondta, mintha hangosan gondolkodott volna. — Hm. Ez az igazság. — Van még néhány nagyon becsületes egyéni gazda körü­löttünk, sőt, itt vannak kö­zöttünk most, de velük így is jóbarátok akarunk lenni. Se­gítünk nekik. A mi kapunk mindig tárva, nyitva van az ö számukra, — mondta az el­nök, aztán poharak csengtek. Mi is koccintottunk. — Egészségére Orbán bá­csi. — Ezt nem hittem volna, hogy meghívnak ide. Szép dolog ez így. Egészségünkre — válaszolta ő. Aztán meg­kérdeztem. — Mondja. Hogyan látja ezeknek az embereknek az életét, a munkáját? — Hát tudja, jól dolgoznak. Figyelem őket. Engem is hív­tak már, de az asszony ellen­kezett. Félti a szabadságát. De talán igaz is. Most akkor ülök föl a kocsira, amikor én akarok, a vásárba is akkor megyünk az asszonnyal, ami­kor akarunk. De idebent már nem tehetem ezt. Persze az is lehet, hogy megbánom, amiért nem mentem közéjük, most a tavasszal? — Nézze, Orbán bácsi, ed­dig is csak akkor ment a vá-> sárba, amikor égetően szük­séges volt, vagy eladni vagy vásárolni akart. Ilyenkor persze letette a kapát, vagy akár a kaszát, a szántásból is hiányzott ez a nap. A szövet­kezetiek is így vannak. Ha elmennek a vásárba a munka egység hiányzik csak arra a napra, semmi más. S ahogy hallottam a felesége sokszor többet dolgozik, mint a szö­vetkezeti asszonyok. Miből is tudott volna egy éve olyan szép házat építeni. Csak ab­ból, hogy éjjel-nappal dol­goztak valamennyien. — így van. Két nagylányom van még a háznál, de néha az ekeszarvát is megfogják. Az ö segítségükkel tudok csak lépést tartani ezekkel — in­tett a fejével a szövetkeze­tiek felé. De azért, lehet, hogy a legközelebbi szövetkezeti ünnepségen már én is mint házigazda koccintok magával. A cs éplés után talán az asz- szony is máskép látja majd a munkaegység értékét. — Egészségére! — Adja isten, hogy úgy le­gyen. Egészségére Orbán bá­csi. Nem ürítettük fenékig a poharunkat, mert az egyik csinos lány tombolajeggyel kínált bennünket, vettünk is tőle, az a baboskendős szőke menyecske repetával kínált, Julika meg sörrei teli korsót tett elibénk. Mindez pohár­csengés közben történt. NAGY FERENC. Úttörők! DISZ-fiataiok! Szülők! Pedagógusok! lánykákból álló küldöttség fo­gad minden magyar emigránst. Abban reménykedett, hogy eb­ben az izig-vérig kapitalista országban mindenkit csekkfü­zettel és bankbetéttel ajándé­koznak meg, aki Keletről jött. Nem mondom, én is így képzel­tem valahogy, de hát én nem szívtam annyira tüdőre a dol­gokat. — Fel a fejjel kis paj­tás, voltunk ennél nagyobb bajban is. Az ötödik napon teljes mér­tékben az érdeklődés közép­pontjába kerültünk. — Külön autóval szállítottak Klagen­furtba. Nyomban egy rendőr­tisztviselő elé kerültünk. Any- tiyira jártas voltam már az ilyen udvariassági beszélgeté­sekben, csak az asztalkán he­verő kérdőívre kellett tekinte­nem és gondolatban már sorol­tam is a válaszokat. — Honnan jöttek... miért jöttek... milyen állampolgá­rok ... hol születtek... az any- 1a neve..; stb? A mi rendőrünk is hűsége­sen kérdezgetett. Kedélyes az ilyen társalgás ő kérdez, mi meg válaszolunk... Jóformán még be sem fejez­tük a kérdezgetést, amikor egy duzzadt, körtepofájú férfi lé­pett a szobába. Ránknézett és kitörő örömmel kiáltott: ... • ; j — Üdvözöllek benneteket, drága magyar testvérek a Nyu­gat első szabad demokráciájá­ban ; : ; Azt hittem először, beteg ez a jólöltözött magyarul beszélő úr. Köszönöm az ilyen szabad­ságot, de mindegy, csak vártam mi lesz ebből a nagy barátság­ból. Hátha valami jótékonycélú katolikus társaság embere és az üdvözlés mellé néhány sillin- get nyom a markomba. De az úr változatlan hévvel folytatta: — Nehéz volt testvérek!... Van még ebben a népben élni- akarás, mikor ilyen pompás magyar fiúk életük kockáztatá­sával lerázzák nyakukról a bol­sevista igát. Gabira néztem. Az ő szemé­ből is azt olvastam — ez egy kicsit dilis lehet. Sebaj, csak fizessen. Mit érdekelt engem az iga, meghogy a nyakamból ráztam, rázta a nyavalya, örültem, hogy ép bőrrel sikerült át­csúsznom Jeszenyicánál a ha­táron. Ám ha az úrnak iga kell, legyen iga. Vártam, helyesebben vár­tunk. A rendőrtiszt mondott valamit az áradozónak. Ekkor lopva végigmértem, majdnem elnevettem magamat hangosan. Tudja milyen lába volt, mint a mopszli kutyának. Attól a pillanattól kezdve magamban csak mopszlilábúnak tisztel­tem. Nos, a mopszlilábú miután a rendőrrel befejezte a cseve­gést, így szólt: — Uraim, a szabad világ várja az önök hangját, nyilatkozzanak, ho­gyan sanyargatja a vörös ter­ror a magyar népet? .;. És honnét, honnét nem, egy kis gömbölyű mikrofont tar­tott elém. (Folytatjuk.) lén, az egésznapos vidám, szí­nes műsoron. A találkozó alkal­mával alakul meg a megyei úttörő szervezet, melynek a párt megyei végrehajtóbizott­sága gyönyörű zászlót ad át s ekkor újítják meg fogadalmu­kat a pajtások, a párthoz, a néphez való hűségükről. A ta­lálkozón szovjet, koreai és spa­nyol pionírok is megjelennek. A szekszárdi általános leány­iskola tánccsoportja és tor­nászcsapata már lelkesen ké­szül az úttörő seregszemlére, de nem marad el az izgalmas készülődésben a simontornyai úttörő énekkar, vagy a ta­mási együttes sem. A szorgal­mas hulladékgyűjtők pedig azért versenyeznek, hogy a ju­bileumi találkozón a megye leg jobb úttörői sorában, a dísz­szemle élén haladhassanak és kaphassák meg jutalmukat. Az úttörő-tombolán sok érté­kes jutalmat sorsolunk ki: ke­rékpárt, rádiót, villanyvasútat, fényképezőgépet, futball- és egyéb labdákat, villanyvasalót, nylonharisnyát, lemezjátszót, társasjátékot és még többezer nyereményt. Jegyek kaphatók minden általános iskolánál. A találkozóval egyidőben vi­dám tavaszi vásár lesz, ahol mosógépeket, motorkerékpáro­kat, edényeket, s különféle bú­torokat lehet vásárolni. A Nagydorog—Szekszárd és a Dombóvár—Szekszárd útvo­nalon 50 százalékos kedvez­ménnyel lehet utazni. Érdek­lődni az általános iskoláknál kell. (Más helyekről pedig gépkocsival hozzuk be a pajtá­sokat.) Felhívjuk az úttörők, a DISZ-fiatalok és a szülők fi­gyelmét, minél többen jöjje­nek el az úttörők első szín­pompás megyei találkozójára! Esküdt Lajosné DISZ MVB isk. titkár h. Határozott a tagság... A barátságos kisszobában többen beszélgettek. Ott volt a szakcsi Uj Élet Tsz elnöke, Joó József elvtárs, még két tsz- tag és Gyenis Ferenc, a házi­gazda. Az Uj Élet Tsz képvise­lői leltározni voltak a ház gaz­dájánál. Igen, leltározni, és ezen nincs mit csodálkozni, hi­szen minden egyes termelőszö­vetkezeti tagnál megtörtént. Megtörtént: Termelőszövetke zeti tag lett Gyenis Ferenc 18 holdas középparaszt, aki elő­ször múlt év őszén kérte fel­vételét. Ezen az őszön érthe­tően megmondták Gyenis Fe­rencnek, hogy már pedig egy ku Iák nem lépheti át a tsz kü­szöbét. Hogyan is lettek kulá- kok Gyenis Ferencék, akik 18 hold földjüket szüleiktől örököl ték és a föld értéke alig volt 297 aranykorona. Erről beszél­gettek az emberek és Gyenis bácsi kérésünkre elmondotta, az ő kuláksága onnét ered, hogy Szakcson, ahol jó gazdálkodó­nak ismerték, másodbírónak választották. Ez volt az egyik szál, amibe belekapaszkodtak. A másik pedig, hogy a nagy munkák idejére cselédet foga­dott, mivel beteg feleségével nem tudta a munkát elvégezni. Gyenis Ferencnek tiszta volt a lelkiismerete, tisztában volt azzal, hogy egy-két „jóakaró­jának“ köszönheti azt a szé­gyenteljes bélyeget, amelyet éveken keresztül viselnie kel­lett. Nem volt nyugodt pillana­ta, nem volt maradása szégye­ne miatt és később Budapesten keresett munkát. Amit keresett hazaküldte, hogy felesége ren­desen fizesse az adót. Akkori­ban többen mondogatták, hogy ne hagyja, keresse igazát, igen ám, csak nagyon belefáradt ebbe, mert sehol sem talált meghallgatásra. Mégis napfényre került az igazság. Azon a termelőszövet­kezeti közgyűlésen, amikor a tagok, a falubeliek eldöntötték, hogy kulák volt-e Gyenis Fe­renc. Nem egy, közel százan, közöttük Fúrián Ferenc, Bo- zsonyi Lajos és a többiek is Gyenis Ferenc mellett szavaz­tak. Egyenként mondották el véleményüket, hiszen jólis­merték, falubeliek voltak hosz- szú éveken keresztül. Döntött a tagság, soraiba fo­gadta Gyenis Ferencet, aki épp olyan becsületesen és szorgal­masan akar dolgozni, mint az­előtt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents