Tolnai Napló, 1956. április (13. évfolyam, 79-102. szám)
1956-04-19 / 93. szám
Világ proletárjai TOI. u Egyetemi Könyvtár PÉCS MDP TOLNAMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 93. SZÄM. ÁRA: 50 FILLÉR CSÜTÖRTÖK, 1956 ÁPRILIS 19 Kukerieccfermelésímk néhány kérdésérél A mezőgazdaságban egyre nagyobb teret hódítanak az új módszerek, főleg az állami gazdaságokban és a termelőszövet kezetekben. A termelés új mód szereinek bevezetését a körülmények is szükségszerűvé teszik, ugyanis a vetésterületek jelentősebb növelése nélkül kell nagyobb termést biztosítani, hogy több gabona jusson a lakosság ellátására és több takarmány az állatállomány ré szére. Ez utóbbi különösen nagy gondot jelent megyénkben, mivel állattenyésztésünk vezető helyet foglal el országos viszonylatban. Vezető helyünket csak akkor tarthatjuk meg, ha elegendő mennyiségben termelünk takarmányféléket, főleg kukoricát. A kukorica az egyik legértékesebb takarmánynövényünk, tehát elsősorban annak termésátlagát kell fokozni. A kukorica-termésátlagok az utóbbi évtizedek során alig növekedtek, tehát sok lehetőség van még előttünk ezen a téren. Mii tehetünk a kukorica terméshozamának növeléséért? Elsősorban alkalmazni kell azokat az agrotechnikai eljárá sokat, amelyekkel biztosítani lehet a nagyobb termést; az őszi trágyázást, az őszi mélyszántást, jó vetőmagot, a legalább háromszori kapálást, a nyári gazolókapálást, az idejében való törést, azonkívül a szár mielőbbi lesilózását. Az ál lami gazdaságokban, termelő- szövetkezetekben ennél még to vább is lehet menni: alkalmazni lehet a négyzetes vetési mód szert, amely lehetővé teszi, a gépi növényápolást, azonkívül olcsóbbá a termelési költségeket. Államunk mindent elkövet, hogy ehhez megteremtse a feltételeket, elsősorban a megfelelő mennyiségű gép biztosításával, amelyekkel el lehet végezni a négyzetes vetést és a növényápolást. Az elmúlt évben hozott határozatot a Minisztertanács, hogy ebben az évben elegendő mennyiségű drótvezérléses négyzetes vetőgépet kell gyártani az iparnak a mezőgazdaság számára és a régebbi típusú négyzetes vetőgépeket is át kell alakítani, mert ezzel a módszerrel lehet a legpontosabban négyzetesen vetni. Az elmúlt években ugyanis — főleg a termelőszövetkezetekben — kézzel végezték a négyzetes vetést, ami igen költséges volt. Egy hold kézierővel való elvetése mintegy 110 forintba kerül, gépierővel viszont csak 38 forintba. Ez annyit jelent, hogy például a dunakömlődi Szabadság Termelőszövetkezetnek 50 hold ku korica géppel való vetésénél hozzávetőleges számítás szerint 3500 forintot tudnak megtakarítani, egy-egy kapálásnál ismét ugyanennyit. A mözsi Úttörő Tsz összes kukoricavetését — 103 holdat — a gépállomással végezteti el, ez több mint 7000 forint megtakarítást jelenthet a szövetkezetnek. A termelőszövetkezetek tavaly még idegenkedtek attól, hogy a gépállomásra bízzák a kukoricavetést. Az idén már annyira megváltozott a helyzet, hogy a gépállomásoknak komoly gondot okoz ezeknek a munkáknak az elvégzése. Mind ezek mellett a gépállomások dolgozóinak az az elhatározása, hogy a lehetőségek szerint még ebben a hónapban elvégezzék a kukorica vetését a termelő- szövetkezetek földjén. A négyzetes vetés előnyeiről igazán csak a növényápolás során győ ződhetnek meg, amikor a tagság nyugodtan végezhet más munkát, nem kell gondban lenni amiatt, hogy gázosán ma rad a kukoricájuk. És, hogy a legfontosabbról ne feledkezzünk meg — a gép megkíméli az embert a fáradságos, nehéz munkától, úgyszólván csak a nyári gazolókapálást kell kézzel végezni, amikor a gép már nem mehet a kukoricasorok közé. Az elmúlt években bebizonyosodott az is, hogy a négy zetesen vetett, géppel munkált kukorica nagyobb termést adott, mint a soros vetésű. A kukorica négyzetes vetése és gépi növényápolása különösen állami gazdaságainkban nagy- jelentőségű, mert az előző években jórészt a kukorica magas termelési költsége és alacsony termésátlaga miatt volt veszteséges a gazdálkodásuk. A kukoricatermelés új módszerei viszont a gazdálkodás jö védelmező vétételéhez is hozzájárulnak. A kukorica-terméshozam növelésének másik új módja az ikersoros vetési eljárás, Kolbai Károly kísérletei alapján. Ez a módszer minden időszakban lehetővé teszi a gépi munkát és igen magas termést eredményez. A Gödöllőn végzett kísérletek során — kedvezőtlen talajon — 60—70 mázsás átlagtermést tudtak elérni. Rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult meg az új kukoricatermelési eljárás iránt az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek ré széről, mert el lehet mondani, hogy megoldást ad a kukorica termelés problémáira, a gépi növényápolásra és a betakarításra is. Az ikersorok közti 260 centiméteres távolság ugyanis lehetővé teszi, hogy minden ka pálást géppel végezzenek, mindenkor a sorok közé lehet men ni. A másik rendkívül fontos előnye az, hogy amikor búzát vetnek utána, meg lehet kezdeni a talajelőkészítést, amikor még lábon áll a kukorica. A búza vetése előtt időben meg lehet kezdeni a talajelőkészítést. 8—10 centiméter mélyen kultivátorozni lehet az ikersorok közt, a kukorica le- takarítása után már csak egyszeri szántást kell végezni a vetéselőkészítés során. Meg kell azonban említeni ennél az eljárásnál azt, hogy a vetést ugyanolyan gonddal kell végezni, mint a négyzetes eljárásnál, ugyanúgy meg kell lenni a 15 000—16 000 szál- menyiségnek, mint a négyzetes, vagy soros vetés esetén. Megyénkben máris nagy az érdeklődés az új módszer iránt. Úgyszólván valamennyi állami gazdaságunk és több termelő- szövetkezetünk, mint a tamási Vörös Szikra, az ozorai Petőfi, a fácánkerti Vörös Hajnal, a kölesdi Haladás akar kísérletként néhány holdat vetni. A kölesdi Haladás tagságát például az az elgodolás vezeti, mivel területük olyan fekvésű, hogy négyzetes vetést, s ezzel a gépi növényápolást nem lehet alkalmazni, az ikersoros módszerrel próbálják megoldani a kukoricatermelés gépesí tését. Lenin-iiHnepségekre készülnek Bonyhádi)« Lenin ünnepséget rendeznek április 21-én Bonyhádon a Járási Művelődési Otthonban. A megemlékezés ünnepi beszédét Rácz János elvtárs, a Járási Pártbizottság gépállomási titkára mondja. Az ün népség keretében szép műsorral szórakoztatják a megjelenteket. A műsort a művelődési otthon énekkara, a Vendéglátó Vállalat zenekara, a Kutató Állomás zenekara és a Gimnázium énekkara adja. Ezenkívül fellépnek még Szakács Antal és Tóth István, Gimnázium és Közgazdasági Technikum növendékei szavalattal. N. L Bulganyin és N. Sz. Hruscsov megérkezett Angliába Vetik a kukoricát a tolnai parasztok Tolna község 9000 holdas határából közel 5000 holdat ön tött el az árvíz. Ezen a területen a legtöbb őszi vetés kipusz tűit. A földeket hosszú időn át borító víz késleltette a tavaszi kalászosok vetését is. A község dolgozó parasztjai a vízölte vetéseik és az ár miatt későn szántható földjeik nagy részét bőven termő kukoricával vetik be. Az állam segítségeként a több mint 500 holdas területre 2000 kiló hibrid kukoricavetőmag érkezett Tolnára. A kedvező idővel a tolnai gazdák hozzáláttak a tavaszi munkához, a kukorica vetéshez. Buchmüller János 6 holdas dolgozó paraszt befejezte 2 holdon a kukorica vetését, ezenkívül elvégezte a szőlő metszését is. Tavaly, az ugyancsak korai vetésű kukoricája 30 mázsa termést hozott holdanként, az idén sem hagyja alább. Háromszor kapálja ekével és kézzel a kukoricát. Ezenkívül Ganczer János 12 holdas dolgozó paraszt, tanácstag is meg kezdte és még e héten befejezi 4 holdon a kukoricavetést. Portsmouth, a TASZSZ kü- löntudósítója írja: N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének tagja az „Ordzso- nikidze“ cirkáló fedélzetén április 18-án délelőtt Portsmouth- ba érkezett. Az „Ordzsonikidze“ cirkálót és a kíséretében lévő „Szmotr- jascsij“ és „Szoversennij“ torpedórombolókat délelőtt 9 órakor a nyílt tengeren a „Vigo“ angol torpedóromboló fogadta. Tizenháromszoros sortűz dördült el: „Vigó“ torpedóromboló így üdvözölte Kotov ellentengernagyot, a szovjet hadihajóraj parancsnokát. A szovjet hadihajók válaszoltak az üdvözlésre. A szovjet hadihajók a „Vigó“ kíséretében befutottak Portsmouthba, Nagy-Bri- tannia fontos haditengerészeti támaszpontjára. Az „Ordzsonikidze“ cirkáló és a kíséretében lévő hajók 10 óra 40 perckor elérték a Portsmouth! kikötő külső révpartját. Üdvözletük jeléül huszonegyszer dördültek a szovjet hadihajó ágyúi. A parti erődből díszsortűz válaszolt. Ezt követte a szovjet hadihajók tízenkilenc- szeres díszsortüze: ezzel üdvözölték sir George Greasey tengernagyot, a portsmouthy hadi tengerészeti támaszpont parancsnokát. A parti erődök viszonozták a díszsortüzet. Az „Ordzsonikidze“ cirkáló a portsmouthi kikötő déli részében fekvő vasúti rakpart mellett horgonyzott le. Itt gyűltek össze a hivatalos személyiségek Bulganyin és Hruscsov fogadására. A szovjet vezető férfiak köszönetét mondtak Kotov ellentengernagynak, a szovjet hadihajóraj parancsnokának, majd a szőnyeggel borított hajópallón végighaladva part- raszálltak. 11 óra 40 perckor, amikor N. A. Bulganyin partra lépett, 19 ágyúlövés dördült el tiszteletére a közelben álló „Bulwark“ angol repülőgép- anyahajóról. A szovjet vendégeket a rakparton lord Cilcennin angol tengerészeti miniszter, lord Reading külügyi államtitkár, sir Geqrge Creasey tengernagy, a portsmouthi haditengerészeti támaszpont parancsnoka és sir William Hayter moszkvai an00000o°ooooooooooooooooooc»ooooocxxxm^ goi nagykövet üdvözölte. Szovjet részről jelen voltak: N. A. Mihajlov, a kulturális ügyek minisztere, A. A. Gro- miko, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese, J. A. Malik londoni szovjet nagykövet. Bulganyin Hruscsov és kíséretük elhaladt a rakparton felsorakozott angol haditengerészeti egység díszarcvonala előtt. A zenekar katonai indulót játszott. A portsmouthi kikötő partjain sokezer főnyi közönség gyűlt össze és melegen, barátságos kiáltásokkal üdvözölte a szovjet vendégeket. A szovjet vendégek kíséretükkel Portsmouthból vonaton utaztak tovább Londonba. Creasey tengernagy, a ports- mouthi haditengerészeti támasz pont parancsnoka, miután elkísérte a szovjet vendégeket, visszatért az „Ordzsonikidze” cirkálóra. Induló hangjai közben Creasey tengernagy elhaladt a hadihajó fedélzetén felsorakozott szovjet tengerészek sorfala előtt. Creasey tengernagyot Kotov ellentengernagy, a szovjet hadihajóraj parancsnoka kísérte. Jó munkával készülnek május 1-re a dombóvári üzemekben II• Téglagyár Cementárú ipari üzem Sorol a tavaszi árpa Megyénk állami gazdaságai jól elkészített magágyban, időben vetették el a tavasziakat. Ennek eredménye a szé pen soroló tavaszi árpa, len és borsó táblákon található meg. Az Alsóleperdi Állami Gazdaságnak több mint 10 000 holdas határában időben földbekerültek a koratavasziak, mintegy 2 800 holdon. Telje sen befejezték 468 holdon a cukorrépa, 394 holdon a ta karmányborsó 472 holdon a za bosbükköny, 374 holdon a rost kender, 150 holdon a tavaszi árpa vetését. Az időben elvetett mag csírázásnak, fejlődésnek indult. A 150 hold tavaszi árpa legnagyobb része sorol már. Ugyanerről számolhatnak be a gerjeni és a Sárközi Állami Gazdaságban is. A Gerjeni Állami Gazdaság 80 holdon ve tett tavaszi árpát és az egyik országút melletti 50 holdas táb Iája, a Sárközi Állami Gazda Ságnak pedig egy 60 holdas táblája már szépen sorol. Megkezdték a Dombóvár II. sz. Téglagyár bővítését. Négy darab 90 méter hosszú, ösz- szesen több, mint háromezer négyzetméter alapterületű szárítószínt építenek még az év első felében. A szárítószínek elkészültével nagymértékben lehet majd csökkenteni az esőokozta károkat a gyárban, ami a múlt esztendőben több alkalommal okozott nagy visszaesést a termelésben. Uj, 16 kamrás Hoffmann-féle égetőkemencét is építenek a gyárban még az idén a régi, elavult kemence helyett. Amíg az új kemence felépül a régiben égetnek, utána azt elbontják. Az új kemencében mintegy hat—hat és félmillió téglát tudnak majd égetni évente. A szárítószíneket előregyártott vasbetonelemekből építik, a gyárban készítik el az előregyártott elemeket is. Egy szárítószínhez elegendő vasbetonelem előre gyártásával már ei is készültek. A kedvező időjárás beköszönte óta teljes ütemben folyik a nyersgyártás. A présgép megindulása után megkezdték a munkát a kézivetők is. Arra törekszenek, hogy a rossz idő miatt a hónap elején keletkezett lemaradást május 1-ig pótolják. Szalma János kézivető családja naponta 3000 darab nyerstéglát gyárt. Mészáros István és felesége 2500—2800 téglát készítenek naponta. A Ficsor- család is napi 3000 darab téglával segíti a terv teljesítését, illetve a lemaradás pótlását. A Pécsi Cementáruipari Vállalat dombóvári üzemének dolgozói szép eredményeket értek el a felszabadulási versenyben tett vállalásaik teljesítése során, első negyedéves tervüket túlteljesítették. Az üzem dolgozói most május elsejének méltó megünneplésére készülnek. — Elsősorban építőanyagból és bányakőből akarják túlteljesíteni tervüket. Az Építésügyi Minisztérium és az Építők Szakszervezete Elnöksége felhívással fordult még a múlt hónapban az építőanyagipar dolgozóihoz, hogy terven felül minél több építőanyagot gyártsanak, ezzel segítsék az árvíz-okozta károk mielőbbi helyreállítását, a rombadöntött lakóházak újjáépítését. A bányászat dolgozói pedig arra kérték őket, hogy minél több bánya- idomkövet gyártsanak. Mindkét felhívás vonatkozik a dombóvári cementáruipari üzem dolgozóira, akik lelkesen harcolnak mind az épület elemeknél, mind a bányakövek gyártásánál a terv túlteljesítéséért. Anyaghiány miatt kis lemaradás mutatkozik a födém- béléstestek gyártásánál, azonban ma már eredményesen pótolják a lemaradást. Előregyártóit vasbeton fedélszékelemből a hónap eleje óta pedig már 300 darabot gyártottak terven felül. Túltejesítet- ték a bányakőgyártás esedé- des tervét is. A hónap eleje óta 1300 darab bányakövet gyártottak terven felül. Kenderüzem Lelkes vetélkedés folyik a Dombóvári Kenderüzemben a legjobb tilos címért, azért, hogy a május 1-i versenyszakaszban ki lesz az első. — A kóctilósok versenyében Berta József né, a szakma kiváló dolgozója vezet, aki e kitüntetés elnyerésének feltételeit már tizenötödik hónapja teljesíti megszakítás nélkül. — Bertáné a második dekád első öt munkanapján 216 százalékra teljesítette átlagosan normáját, ez öt nap alatt 322 és fél kiló kócot tilolt normáján felül. De erősen nyomában van Pálkovács Györgyné, aki 192 százalékot ért el. Négy új dolgozót vettek fel a gyárba a hónap elején akik a tilóhoz kerültek, ök is, de a régi tilósok is vállalták, hogy az új dolgozók május 1-ig elérik a 100 százalékot. Az újak közűi hárman már beváltották szavukat. Orbán Mihályné 139.2, Scheiber Jó- zsefné 141.2 százalékra teljesítette normáját. Különösen Pálkovácsné tilos — aki maga is a múlt évben került a gyárba — és Kelemen Mihályné ÜB elnök segített sokat a jó munkafogások elsajátításában az új tilósoknak. Csapó Anna is új dolgozó, de ő régebben is dolgozott már a gyárban. Akkor a törőnél dolgozott, csak néha „ugrott be” tilosnak. Most végleg a tilóhoz került és normáját 187 százalékra teljesítette. Teljesítette tavaszi tervét a bölcskei gépállomás Megyénk gépállomásainak traktorosai vállalták, hogy tavaszi tervüket határidő előtt egy hónappal, május 1-re teljesítik. Adott szavuk valóravál- tása érdekében szorgalmasan láttak a munkához. így született meg a bölcskei gépállomás kiváló tejesítménye. A gépállomás traktorosai a vállalt határidő előtt 13 nappal, április 17-én estig teljesítették, sőt, 106 százalékra túlteljesítették 5470 normálhold tavaszi tervüket. A gépállomás kollektíváját dicséret illeti ezért a teljesítményért. En is adok 10 mázsát A tamási Vörös Szikra Termelőszövetkezet tagjai jól dolgoztak, szép eredményeket értek el az elmúlt év folyamán. Eredményeik láttán nagyon sok dolgozó paraszt kérte a tsz-be felvételét. A tsz zárszámadása óta több mint 100 család felvétele felől döntöttek a termelőszövetkezet tagjai. Azoknak az új belépőknek, akik az elmúlt évben még egyéni gazdák voltak, de az idén még nem arattak a közösben, a termelő- szövetkezet tartalék alapjából közel 70 mázsa búzát kaptak. A napokban megtartott termelőszövetkezeti közgyűlésen Péti János elvtárs, a tsz elnöke beszámolt a tagoknak arról, hogy mennyi gabonát adtak az új tagoknak, de még mindig nem elég. Ezen a közgyűlésen a tsz több tagja felajánlotta, hogy saját készletéből ad kölcsönt. — Én is adok 10 mázsát — mondotta Kecskés László elvtárs, tsz tag. Kecskés elvtárs könnyen adhat, hiszen aratás után a család munkaegységei után 60 mázsa búzát vitt haza.