Tolnai Napló, 1956. április (13. évfolyam, 79-102. szám)

1956-04-14 / 89. szám

4 TOLNAI NAPLÓ 1956 ÁPRILIS 14. UTTÖRŐHIRADÓ Dissisták lettünk Kedves nevetés, egy-egy dal halk éneklése úszott végig szerdán délután az iskola folyosóján. Uttörőruhás lányok, fiúk siettek ide-oda, vagy egymás tanácsát kérve javítgattak vala­mit a kezükben tartott papírlapon. Négy órakor azonban el­csendesedett minden. A csapatzászló mély „fő’’ hajtással, az úttörők feszes vigyázzállással köszöntötték az emelvényen helyet foglaló vezetőséget. A Himnusz eléneklése után a csapatvezető pajtás megnyi­totta a gyűlést s a rövid beszámoló után elkövetkezett a nagy pil­lanat : az új diszisták tagkönyvének kiosztása. Arcunkon boldog mosoly suhant végig, s míg zenekarunk a DISZ-indulót ját­szotta, képzeletünk városról-városra szállt, azok felé a fiatalok felé, kik velünk együtt léptek be a nagy családba. S hogy örömünk, jókedvünk még nagyobb legyen, a VII-es iskolatár­saink műsort rendeztek számunkra, amely körünkben olyan sikert aratott, hogy tenyerünket pirosra tapsolva hívogattuk őket a függöny elé. Hazafelé a jókedvtől sugárzó arccal, az örömtől repeső szívvel mentünk, s fülünkben még tisztán csengett egy kedves hang: „Ugye, pajtások, helyeteket e másik közösségben is úgy megálljátok, mint itt nálunk úttörőknél?!” Mi pedig boldogan feleltük: „Igen.” ' ELEK MAGDOLNA. Dunaföldvár. Pirosnyakkendősök Nagy izgalommal vártuk április 4-ét, hazánk felszaba­dulásának ünnepét, mert e napon került sor Kétyen is az új úttörők felvételére. A csapattanács elnök „Vigyázzt!”-t vezényelt, majd meg­történt a zászlófelvonás és a kispajtások úttörőavatásra készen álltak. Ebből az alkalomból a III-osokat és a IV-eseket avatták úttörőkké. Elmondották a fogadalom téte­leit és megkapták a vörös nyakkendőt. Az úttörőavatás után most már az új úttörők kultúrmű­sort tartottak. A műsorban szerepeltek: Busái Anna, Hart­mann Anna, Hajdú Erzsébet III. osztályos jeles tanulók. Az ünnepséget a magyar Himnusz eléneklésével fejez­tük be. A felavatott 7 piros nyakkendős úttörő is boldogan énekelt velünk együtt. BUSÁI MAGDOLNA. Uttörőavatás Kedves esemény színhelye volt a Kossutír kultúrotthon április 4-én d. u. 3 órakor. A szépen dekorált termet a szü­lők és vendégek várakozásteli zsibongása töltötte be. 108 kis pajtásnak lett ez a nap fe­lejthetetlen életében. A gyermekarcok ragyogtak a boldogságtól, amikor Gom­bás főhadnagy elvtárs eléjük lépett és ünnepélyesen elvé­gezte az avatást. Hullámzó, hangos — Előre! — fejezte be a komoly ígéretet. Az ünnepély egyik kedves eseménye volt, amikor a II-os Sipos Margit kispajtás kö­szöntötte az új úttörőket és elmondta, hogy ők is úgy fog­nak dolgozni, tanulni és visel­kedni hogy jövőre méltók le­gyenek az úttörő névre. Ez­után Kurucz Mária VIII-os csapattanács elnök átadta a nyakkendőt, a naplót és a raj zászlót, majd kedves sza­vakkal elbúcsúzott a helyük­be lépett új úttörőktől, s buz­dította őket, hogy a zászlót, melyet most kézbevettek, sok dicsőséggel vigyék tovább. KRESKAY ZOLTÁNNÉ Dunaföldvár. FELEJTHETETLEN NAP Hetek óta lázas izgalommal készült iskolánk Petőfi Sán­dor úttörő csapata április 4-re. Vöröss Lászlóné csapatvezető irányította munkánkat. 4-e kettős ünnep volt számunkra: hazánk felszabadításának 11. évfordulóját ünnepeltük és úttörőavatás volt az úttörő- mozgalom 10. évfordulóján. Bevonultunk a kultúrte­rembe, ahol már szép szám­ban összegyűltek a szülők. A jelentések után Marsi Margit csapattanácselnök meleg sza­vakkal köszöntötte az újon­nan avatandó pajtásokat. — Csillogó szemmel állt a szín­padon 50 kipirult arcú kistár- sunk. Székely Zsófia járási úttörővezető avatta fel őket. Mindenki meghatottan nézte a vörös nyakkendőket büsz­kén viselő pajtásokat. Izgatott kíváncsisággal vették át út­törő igazolványukat és a 10. évfordulóra készült szép em­léklapot. Az avatás után csapatunk kultúrműsorral kedveskedett a felavatott pajtásoknak. Vi­dám úttörő dalok csendültek fel, szavalat, mese, rövid szín­darab szórakoztatta őket és sárpilisi karikázó táncban gyö­nyörködtek. De nemcsak mi készültünk fel erre a napra. A Szülői Munkaközösség, az édesanyák szerető szíve is emlékezetessé akarta tenni ezt a napot. Az egész úttörő csapatunkat, majdnem 200 úttörőt és kis­pajtást bőséges uzsonnával vendégeltek meg. Sok-sok szülő is résztvett az ünnepélyes csapatgyűlésen és boldogan látták örömünket. Most köszönöm meg csapa­tunk nevében azt a szerető gondoskodást, figyelmességet, amellyel felejthetetlenné tet­ték számunkra ezt a napot. — ígérjük, hogy fáradozásukat jó tanulásunkkal háláljuk meg. TIGELMANN ILONA. Dombóvár Hangverseny Bátaszéken Egész estét betöltő, kedves hangversenyt hallgattak végig április 8-án_ vasárnap Bátaszék dolgozói. A fiúiskola úttörőcsa­pata rendezte első nyilvános hangversenyét. Öröm volt hall­gatni a jól kidolgozott énekkari számokat, népdalfeldolgozáso­kat. Deme József énektanár nagy hozzáértéssel válogatta össze műsorát, melyben III. osztályos tanulók egyéni szá­maikkal gyermekdalokat ját­szottak harmonikán, Bartók „Gyermekeknek” című soroza­tából zongoráztak, majd a fu- rulyások léptek színre, Kodály és Bárdos darabjait játszották igen gondos feldolgozásban. Az egyéni számok közül kiemelke­dett Birkenbach József harmo­nikaszólója. Ez a zenében sok­oldalú VIII. osztályos tanuló kiváló technikával, jó színezés­sel játszotta Strauss: Déli ró­zsák keringőjét. Ezután a hato­dikos Békéi László pajtás lépett a közönség elé Rameau: Ga- votte-ját ég Charles Dancla: 1. Air Varé-kát játszotta hegedűn biztos vonókezeléssel, tiszta hangokkal jó fellépéssel. Ez­után az úttörő-csapat vonós- zenekara következett jól sike­rült számaival. — Birkenbach szép zongorajátéka után az is­kola közkedvelt, a községben jói ismert teljessé kibővült fú- vószenekara aratott osztatlan sikert három szépen kivitele­zett darabjával. Lajosné Mozart C-dur hegedű­zongora szonátáját adták elő. Remek technikával, átéléssel keltették életre a mozarti mu­zsika csipkefinom báját, a má­sodik tétel megindítóan ívelő dallamát és a pajkosan gyön­gyöző, mosolyra derítő Prestóte tételt. Ritkán hallott zongora- játékkal, a lehelletfinom pia- nóktól a megrázó fortéig széles skálán szólaltatta meg Székely Dezsőné Mendelssohn E-moll scherzo-ját és Chopin E-moll keringőjét. Sok új hallgatót hó­dított meg a zongoramuzsiká­nak. Impozáns hatású, mély­tónusú hegedűjátékkal mutat­kozott be dr. Haider Ákos Bruh G-moll hegedűversenyé­nek előadásával A technika könnyedsége, a dallamformálás szépsége jellemezte játékát. — Kísérője Füzessy Zoltánné a nehéz művet fölényes bizton­sággal, összehangolt zongorajá­tékával segítette sikerre. Az est rendezésében, a tanu­lók előkészítésében az ifjúsági zenekarok betanításában Deme József énektanárt illeti dicsé­ret. FÖLDES LÁSZLÓ isk. igazgató. Az est második részében községünk kiváló muzsikusai nyújtottak művészi műsort. Dr. Szentlőrinczy Géza és Szabó MOZI Garay Filmszínház: Április 12— lfi-le. csütörtöktől hétfőié. A BAL­KEZES ÚJONC. Eey ügyetlen le­gény kedves, vidám története Magyarul beszélő színes szoviet film. Előadások kezdete: Vasár- é ünnepnap fél 4. fél 6 és 8 órakor Hétköznap fél 6 és 8 órakor. ^SEMÉNYNÜPTfiR ÁPRILIS Szombat Tibor 1879 április 14-én szüle- j a ns tett Tass An­A fi tál, a Szabad­jg űf H sághegyi Csil­® lagvizsgáló Intézet volt igazgatója (megh. 1937- ben). Az első világháború végé­ig az ógyallai' csillagvizsgáló in­tézetben dolgozott. A háború után a Szabadsághegyi Csillag- vizsgáló szervezésével, fölépíté­sével és felszerelésével foglalko zott. Érdeme, hogy ez az intéz­mény egyáltalán létrejött, és azokban a nehéz időkben sike­rült támogatást szereznie egy tudományos intézet megalapo­zásához. Szervező tehetségének köszönhető, hogy hivatalos és intézményes támogatás mellett a Szabadsághegyi Csillagvizs­gáló Intézet barátainak társu­lataként megalakult a Stella Csillagászati Egyesület is. Tass foglalkozott a magyar csillagé szat múltjával, a régi magyar csillagvizsgáló intézetek történe tét kutatta, és sikerült több tör­ténésznek a figyelmét is e terü­letre irányítani. HÍREK — Simon Kató, a várdombi általános iskola VI. osztályos tanulója egy kedves levél kísé­retében egész évi megtakarított pénzét — 92 forintot — küldte el az árvízsujtotta lakosság megsegítésére. — A nagykónyi DlSZ-szerve- zet színjátszó csoportja április 1-én, 2-án és 3-án a községi művelődési otthonban nagy sikerrel mutatta be a „Dankó Pista“ című 3 felvonásos dal­játékot. A csoport ellátogat a darabbal a járás többi községei be is, sőt bemutatják a Somogy megyei Törökkoppányban is. Apróhirdetések A TOLNA MEGYEI Villany és Épületszerelő Vállalat felvesz villanyszerelő szakmunkásokat és olyan Ifjúmunkásokat, akik vil­lanyszerelő szakmában szeretné- nek elhelyezkedni. ZETOR vezetőket keres a Fácán- kerti Növényvédő Állomás azon­nali felvételre. Négy napig tart a II. Békekölcsön nyolcadik sorsolása A II. Békekölcsön soronkö- vetkező, nyolcadik húzását Hód mezővásárhelyen, a Petőfi Mű­velődési Ház nagytermében bo­nyolítják le. A sorsolás április 19-én kezdődik. Az első három napon, 19-én, 20-án és 21-én, délután fél 4-től fél 7 óráig, a sorsolás utolsó napján, 22-én pe dig délelőtt fél 10-től 12 óráig húzzák ki a kötvényeket. Ez­úttal 117 200 egész kötvényt sor sóinak ki 47,844 800 forint ér­tékű nyereménnyel és 128 000 egész kötvényt névértékben 25 548 000 forint értékben, ösz- szesen tehát 245 200 egész köt. vény tulajdonosa részesül 73 392 800 forint nyereményben és törlesztésben. ÉRTESÍTÉS Az Építőipari Szövetkezet Veze­tősége értesíti a város lakosságát, hogy a lakosság szélesebb körű ellátása érdekében vállal; kom­plett kislakás építést, valamint ta­tarozást és felújítási Javítási mun­kálatokat. Építő részlegeink ki­sebb munkálatokra Is kimennek s a lakosság Igényeit úgy minő­ségben, mint menyiségben támo­gatni óhajtjuk. Építő részlegeink a következők: kőműves, ács, villanyszerelő, vízvezetékszerelő, bádogos, asztalos, üveaes, festő és mázoló, valamint rendelkezünk mezőqaz- dasáni. kovács, boonár részleg­gel Is. Felhívjuk a lakosság figyel­mét, hogy újonnan megalakult szövetkezetünkön belül dekorációs és grafikai részlea Is működik. Mindennemű díszítést, s ezzel kapcsolatos munkát vállalunk. Kérlük a lakosság szives támo­gatását vagyunk Szövetkezeti üdvözlettel: Építőipari Szövetkezet Vezetősége Szekszárd. SZÖRTELENITSE lábát, arcát Barbien krémmel. Percek alatt bőre bársony sima. Üvegenkint lábra vagy arcra 7.20. Egészségre ártalmatlan. Megrendelhető után­véttel Dr. Rablnek Aladár vegyész mérnöknél, Székesfehérvár, Piac tér. SZEKSZÁRDI Vasipari Vállalat autós rész Széchenyi utca 36. Azonnali belépéssel felvételre ke­res autókarosszéria lakatosokat, autószerelőket, valamint nagy gya korlattal rendelkező autófényezőt és kárpitost. ELCSERÉLNÉM 2 szoba konyhás belterületi lakásomat külterületi kétszer 1 szoba konyhás állattar- tásosért. Molnár, Szekszárd Cso­konai u. 9. Kisipari SPORTKOCSI eladó. Molnár, Szekszárd, Csokonai u. 9. PATKÁNY, egérlrtás görények, kel, gázzal ctánozással. Halász, Székesfehérvár, Vas u. 9. I d őj ár ág Várható időjárás szombaton estig: Változó felhőzet, több helyen, főképp nyugaton és északon eső. Mérsékelt, időn­ként élénk délnyugati-nyugati szél. Az enyhe idő tovább tart. Várható legalacsonyabb hőmér­séklet 3—6, legmagasabb nap­pali hőmérséklet szombaton: 17—20 fok között. A fűtés alapjául szolgáló vár­ható középhőmérséklet: 10 fok felett. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: GYŐRÉ JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20-10 Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11 A szerkesztőség é* kiadóhivatal elme: Szekszárd. Széchenyi u. 18 Terjeszti: a Megyei Postahivatal HIrlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd. Széchenvl u. 46. Telefon: 21-21. Nyomdáért felel: Odeoka Rezső SPORT Vasárnapi iabdarugámíísor Paksi Kinizsi — Dunaföldvár: Honvéd 16 óra (Majoros), Szek­szárdi Dózsa —Bonyhádi Vasas 14 óra (Dudás), Szekszárdi Bástya — Máza 16 óra (Horváth), Dombóvá­ri Honvéd — Bátszéki Törekvés 15.30 (Móder), Nagymányoki Bá­nyász-Tolnai Vörös Lobogó 16 óra (Bács megyei játékvezető), Öcsényi Falusi SK. — Szekszárdi Építők 16 óra (Kovács Gy.) Simon- tornyai Vörös Lobogó — Dombóvá­ri Törekvés 16 óra (Fejér megyei játékvezető). • A Szekszárdi Dózsa — Bonyhádi Vasas ifiúsági mérkőzés 10 óra­kor, a Szekszárdi Bástya—Mázai Bányász ifjúsági mérkőzés 12 óra kor, a többi ifjúsági mérkőzés az I. csapatok időpontiát megelőző­leg 2 órával kezdődik. Váralja — Szekszárdi Kinizsi 15.30 (Pető), Bölcske — Nagydorog 15 óra (Ligeti), Kisdorog —Mözs 15 óra (Kuszka), Szedres — Köiesd 15 óra (Jóna), Kajclacs —Fadd 15 óra (Kollár), Felsőnána — Szekszár di Bástya 15 óra (Németh), Domb. óvári Bástya —Kurd (Pogány), Pincehely —Dombóvári kinizsi (Kleiber), Regőly —Ozora (Völgye- si), Dombóvári Poslás — Tamási (Vindics), Döbrököz —Csibrák (Paár), Iregszemcse — Hőgyész 15 óra (Berta). Ahol az időpont nincs feltün­tetve, ott a rendező csapat nem közölte időben az MTSB-vel a mér kőzés kezdésének időpontját. II dombóvári tekecsapatok eredményei a Somogy megyei bajnokságban Március 18. D. Szpnrtakusz— Kaposvári Bástya I. 2190—2276. Varga J. 378. Horváth L. 375, Ber­ta L. 368. Jéger 395, Illyés 383. Horváth 383. Március 21. D. Törekvés—Ka­posvári Meteor II. 1970—2123 Szabó Gy. 356, Agfalvi 351, Rá­cséi 390. Kovács 368. Március 24. Kaposvári Bástya— D. Törekvés 2234—1879. Hajós 377, Illyés 376, Szabó Gy. 366, Agfalvi 323. Március 25. Kaposvári Építők II. — D. Szpartakusz I. 2283—1884. (Dombóvárról csak 5 fő jelent meg.) Demeter 410, Nagy M. 407. Held B. 375, Horváth L. 404. Ber­ta L. 388, Sebők S. 370. Április 7. Dombóvári Törekvés — Kaposvári Építők II. 2065—2215 Szabó Gy. 382, Hári 367, Nagy 409, Zakál 369. Április 8. D. Szpartakusz—Ka­posvári Dózsa 2208—2184. Hor­váth L .393, Sziics 389, Berta 370, Pelczer 380, Orosi 378, Pelczer K. 363. Kaposvár város bajnokságában a D. Szpartakusz II. csapata sze­repel. Március 25. Kaposvári Bástya IV.—D. Szpartakusz II. 2063— 2001. Kocsis 389, Lnndstadler 377 Árvái A. 381-, Horváth J. 354. Április 8. Dombóvári Szparta­kusz II. — Kaposvári Kinizsi II. 2088—1965. Bernnth 388, Horváth J. 367. Pintér 379, Schreiber 349. Az április 8-i mérkőzések után a D. Szpartakusz I. a megyei baj nokság 5. a D. Törekvés a 10. he­lyen áll. a városbajnokságban a D. Szpartakusz II. pedig a 4. he­lyen. Kosárlabda híradó Közöljük az április 4-től leját­szott kosárlabdamérkőzésej< ered­ményeit.. Bonyhádi Vörös Lobogó—Nagy. dorogi Traktor (férfi) 96:19 (47:8). Vezette: Péterialvi, Várad!. Bonyhádi Vörös Lobogó— Nagy­dorogi Traktor (női) 31:13 (16:7). Vezette: Péterfalvi, Váradi. Hőgyészi Traktor—Bátaszéki Tö­rekvés (férfi) 105:18 (47:9). Ve­zette: Dömötör. Szekszárdi Bástya—Dombóvári Bástya (férfi) 124:94 (53:33). Ve­zette: Fogarassy I., Fogarassy II. Szekszárdi Bástya—Dombóvá­ri Bástya (női) 98:36 (40:20). Ve­zette: Fogarassy I., Fogarassy II. Bátaszéki Törekvés—Dombóvári Bástya (női) 42:37 (14:14), Vezet­te: Péterfalvi, Dobos. Dombóvári Bástya—Bátaszéki Törekvés (férfi) 101:21 (63:17). Ve zette: Péterfalvi, Dobos. Dombóvári Törekvés—Nagydo­rogi Traktor (férfi) 158:24 (71:6). Vezette: Váradi, Csikós. Szekszárdi Vörös Meteor—Szele szárdl Dózsa (női) 70:45 (21:19). Vezette: Kardos. Nyárs. Szekszárdi Vörös Meteor—Szék szárdi Dózsa (férfi) 57:33 (19:23). Vezette- Nyárs, Kardos. Szekszárdi Bástya—Paksi Kini­zsi (női) 48:33 (30:18). Vezette: Fogarassy II., Csapó. A bajnokság állása a IV. forduló után: Férfiak. 1. Bonyhádi Vörös Lobogó 3 3 _ 2 83:85 6 2. Szekszárdi Bástya 3 3 __ 3 35:203 6 3. Hőgyészi Traktor 3 2 1 235:124 4. Dombóvári Bástya 3 2 1 203:177 5 5. Dombóvári Törekvés 2 2 228 51 4 6. Szekszárdi Vörös Meteor 3 1 2 166:216 4 7. Bátaszéki Törekvés 3 — 3 67:302 3 8. Nagydorogi Traktor 3 — 3 55:337 3 9. Szekszárdi Dózsa 2 — 2 86:166 2 Nők. 1. Bátaszéki Törekvés 3 3 _ 1 70:62 6 2. Szekszárdi Bástya 3 3 _ 2 16:114 6 3. Szekszárdi Vörös Meteor 3 2 1 223:130 5 4. Bonyhádi Vörös Lobogó 2 1 1 131:116 3 5. Szekszárdi Dózsa 3 1 2 216:114 4 6. Dombóvári Bástya O o — 3 119:226 3 7. Bonyhádi Szpartakusz 2 i 1 49:141 3 8. Paksi Kinizsi 2 — 2 66:82 2 9. Nagydorogi Traktor 2 — 2 13:32 2 Szekszárd - Bátaszék 6:1 (2:0) Szekszárd. Vezette: Farkas. Általános iskolák közötti labda­rugómérkőzés. Április 4-én megkezdődött az úttörő labdarugóbajnokság tavaszi fordulója. A szekszárdi általános fiúiskola csapat a bátaszéki úttö­rőket látta vendégül. A szekszárdi csapat beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Megjött a téli edzé­Nagydorogi Traktor— Kisdorogi Traktor 2:2 (1:0) Nagydorog, 300 néző. Vezette: Steer. A játékot Kisdorog kezdi, de nem sokkal később már Nagydo­rog veszi át a játék irányítását és a szél segítségével formás táma­dásokat vezetnek, de gól mégis csak a 35. percben esik Kovács I. révén, 1:0. A jól védekező kisdo rogi csapat ellen a nagydorogi csatársor nem tud több gólt rúg­ni. Szünet után újból Nagydorog támad és a 15. percben Szeip egy szép támadást befejezve hálóba küldi a labdát, 2:0. A vendégcsa­pat a szél segítségével rohamozza a hazaiak kapuját és a középcsa­tár lesz erdményes, 2 1. A 32. percben Szabó egyenlít a kisdo­rogi csapatnak. Jók: Kovács III. (a mezőny leg­jobbja), Kollár és Kistor, illetve Szabó és a vendégcsapat kapusa. Adrin László seknek, gyakorlatoknak az ered­ménye. A csapat végig nagy fö­lényben játszott és szép heíyese- rés támadásokkal, lyukrafu fások­kal közelítették meg az ellenfél kapuját. A szekszárdi általános fiúiskola úttörő csapata célul tűzte ki hogy a bajnokságban Jó helyezést érjen el. Kosztolányi György Sakkverseny Szekszárdim A Tolna megyei Testnevelési és Sportbizottság április 15-én, va­sárnap délelőtt 11 órakor rendezi az országos sakkcsapat bajnokság középdöntőjét Szekszárdon a Me­gyei Tanács klubhelyiségében. A középdöntőn részt vesznek Tolna és Baranya megye válogatott sakkozói. Tolna megye színeit képviselik: Tóth Gyula, Uzsoki Rezső, dr. Ma*, rosi Ferenc, dr. Gyöngyösi György Berta László (Dombóvár), Péter László, Bálint Bulcsu, Marosi La­jos, Polgár Jenő, dr. Illyés Ernő,. (Paks), Palásti Pál, Jablonszki La­jos (Szekszárd). A sakkcsapat középdöntőjének visszavágójára április 22-én kerül; sor Pécsett. 'ha mór nem érdemes utazni, hogy ruházati cikkeidet beszerezhesd. Ruházati cikkeidet beszerezheted a dombó­vári járás valamennyi földművesszövetkezet boltjá­ban. A szövetkezet tag­jainak vásárlásuk után visszatérítést fizet. Vásárolj a földmüvesszövetkezetekben! Figyelem! Figyelem! Felesleges piacra menned, mert szabadpiaci termékei­det napi áron átveszi a földművesszövetkezet felvá­sárló részlege. A szövetke­zetnek átadott mezőgazda- sági áruid után pénzt és visszatérítést kapsz. Jól jársz, ha fölös termékeidet átadod a dombávári járás ffildm 6 vessze vethezeleinek

Next

/
Thumbnails
Contents