Tolnai Napló, 1956. április (13. évfolyam, 79-102. szám)

1956-04-27 / 100. szám

195« ÁPRILIS 27. TOLNAI NAPLÓ 3. Jól dolgozik a dombóvári foldmüvesszövetkezet A dombóvári földművesszö­vetkezet mind a gazdasági, mind a tömegszervezeti munka terén a megye legjobb föld­művesszövetkezetei közé tar­tozik. A szövetkezet vezetői ál­landóan figyelemmel kísérik, hogy a tagságnak, a vásárló közönségnek mire van szüksé­ge és e kívánságokat igyekez­nek is minden téren kielégí­teni. A jó munka eredményeként állandóan növekszik a földmű- vesszövetkezet taglétszáma. Az első negyedévben például 218 dolgozó paraszt kérte fel­vételét a szövetkezetbe. A belépő tagok számával együtt növekszik a részjegyek száma is és az annak ellenérté­keként befizetett pénzösszeg. Az első negyedévben befizetett részjegyek összege meghaladja a tízezer forintot. Ezt az eredményt úgy érték el a dombóváriak, hogy a föld­művesszövetkezet dolgozói egy­mással versenyezve végzik a részjegybefizetési és tagszerve­zési munkát, munkahelyükön állandó felvilágosító munkát végeznek. Közülük a negyedév folyamán a legjobb eredményt Nagy Lajos, az áruház konfek­ció osztályának vezetője, Baka Tibor bútorszaküzlet vezető és Szits Gyula boltkezelő érte el, mindhárman 23—23 új tagot szerveztek be. Váli István 13 tagot szervezett be a szövekezetbe. Az új tagok a részjegy értékét is befizették már. A szövetkezet gyarapodását az is segíti, hogy az 1955. évi tiszta nyereségből 236 ezer forintot fizetett a tagok­nak vásárlási és értékesítési visszatérítés címén. Több olyan tagja van a szövet­kezetnek, mint Gácsi Vendel dolgozó paraszt, aki 1261 forin­tot, Papp István, aki 1259 fo­rintot, Horváth István, aki 1050 forint visszatérítést ka­pott. A földművesszövetkezet ve­zetősége tevékenyen segíti a mezőgazdaság szocialista át­szervezését. Kovács György­nek, a Tüske pusztai vegyes­Tavaly fényképes riportban számoltunk be arról, hogy a Kajmádi Állami Gazdaság fia­taljai milyen lelkesen vették ki részüket a mezőgazdasági munkálatokból. A dohányter­mesztő brigád például 2 má­zsával túlszárnyalta holdan­ként a tervezett mennyiséget. Az idén két ifjúsági brigádot szerveztek, az egyik, a dohány­termesztési brigád már meg is kezdte a munkát. Jelenleg a bolt vezetőjének az udvarias kiszolgálás, a vevőkkel való fi­gyelmes bánásmód következté­ben igen jó kapcsolata van a tüskepusztai dolgozó parasztok­kal, ezért hallgatnak szavára. Az ő jó felvilágosító munká­ja is hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi hetekben 10 tüske­pusztai dolgozó paraszt lé­pett be a két tsz-be. A belépettek között van Peka Ferenc, a földművesszövetke­zet igazgatósági tagja is. A foldmüvesszövetkezet dol­gozóinak 30 tagú népnevelőcso­portja a nemrég megalakult párt-alapszervezet irányításá­val végzi a felvilágosító mun­kát a községben. Perecsi József palántákat gondozzák. Annyi palántát nevelnek, hogy a gaz­daság 60 holdja mellett ki tud­ják elégíteni azoknak a dolgozó parasztoknak a szükségletét is, akikkel erre szerződést kötöt­tek. Körülbelül 10 holdra ele­gendő palántát fognak értéke­síteni és ennek az értéke fe­dezni fogja a melegágyi költsé­geket. A fiatalok vállalták, hogy az idén is túlteljesítik a dohánytermelési tervüket. A kajmádi fiatalok Megjelent a Pártélet legújabb száma Ki A Pártélet legújabb, áprilisi Káma szerkesztőségi cikkben ^emlékezik meg V. I. Lenin szü­letésének 86. évfordulójáról. Segítséget ad a folyóirat az SZKP XX. Kongresszusa anya­gának tanulmányozásához Ripp Géza: A szocializmusba való átmenet formáiról című írásá­val. A cikk részletesen foglal­kozik a szocializmusba való át­menet tartalmával és formái­val, a parlamenti út felhaszná­lásának lehetőségeivel, meg­mutatja a marxizmus és reform­izmus közötti nagy ellentéteket. Ugyancsak sokat segít — első­sorban a politikai gazdaságtan tanfolyam oktatóinak és a hall­gatóinak — Nagy Tamás: A gazdasági törvények értelmé­nek és szerepének néhány kér- í dése című cikke, amely hozzá­szólás formájában Kádár Ist­ván kandidátusi disszertációjá­nak vitáján is elhangzott. A megyei, járási, párt- és mező­gazdaságban dolgozó vezetők a többi között jól felhasználják Győrffy Béláné: Hogyan vizs­gálják a pártszervek a termelő­szövetkezetek gazdálkodását? című írását. A cikk részletesen foglalkozik a jövedelmezőség értékelésének, a termelés szín­vonala értékelésének helyes módszerével. Megjelent továbbá a folyó­iratban Palkó László: Kommu­nista helytállás, Balogh István —Lajtai Endre: a pártmunkás tömegszervező munkájáról, Fé­lix Pál: Kína mezőgazdaságá­nak szocialista átalakulása című írása. „A pártélet napi kérdései“ rovatban közli a folyóirat Vértes Imre :A XX. kongresszus anyagainak tanul­mányozása a pártoktatásban, Török Noémi—Nagy László: A marxizmus—leninizmus okta­tása egyetemeinken és főiskolá­inkon, Bassa Endre: Huzavona egy újítás körül és Zárgó Zol­tán: A kukoricatermesztés idő­szerű kérdései című írását. A „Tapasztalatcsere“ rovat­ban jelent meg Gallé Tibor: Hogyan lehetne élőbb szervvé a budapesti járási tanács MDP csoportja? című cikke, amely a XX. kongresszus útmutatása: szerint vizsgálja a járási ta­nács MDP csoportjának mun­káját és tanácsokkal segíti azt. Ugyancsak e rovatban kapott helyet Ditrói József: A ter­melőszövetkezetek fejlődésének tapasztalatai a zirci járásban, Bakó Ágnes: Az alapszervi vezetőségi ülésekről, Sárosi Jo­lán: A népfront-mozgalom budapesti tapasztalataiból és Komócsin Mihály: Az értelmi­ségiek közötti politikai munka Heves megyében című cikke. A Pártélet „Beszélgetés az olvasókkal“ rovatában érdekes kérdésekre válaszol, és több olvasó levelét, véleményét köz­li egy-egy fontosabb problémá­ról. A folyóirat tartalmát Tö­rök László, Mocsár Gábor „Egy párttitkár feljegyzései“ című regényéről írt könyvismerte­tése egészíti ki. Május 1-i készülődés a ktsz-ekben A kedvezőtlen téli időjárás és a márciusi jeges árvíz — amely közvetlenül tizenöt ktsz-t érintett — nagymérték­ben akadályozta a megye kis­ipari szövetkezeteinek tervtel­jesítését. A megye ktsz-ei ösz- szességében 91 százalékra tel­jesítették negyedévi tervüket. „Minél többet pótolni a le­maradásból“ — ezzel a jelszó­val indult el a szövetkezetek­ben a május 1-i verseny. A Döbröközi Vegyes KTSZ-nél, — amely a felszabadulási ver­senyben is az első lett — min­den dolgozó tett versenyválla­lást. Jó minőségű munkát és 3—5 százalék tervtúlteljesítést ajánlottak fel. A SZEKSZÁRDI SZABÓ KTSZ dolgozói vállalták, hogy lema­radásukból 75 000 forint terme­lési értéket pótolnak a negyed­év végéig. • A BONYHÁDI ÉPÍTŐIPARI KTSZ május 1-ig 20 000 forint lema­radás behozását vállalta. A Szekszárdi Építőipari KTSZ pedig tervének 10 százalékos túlteljesítését vállalta. A HÖGYÉSZI VEGYES KTSZ felső részlege 20 százalékos anyagmegtakarítást és 130 szá­zalékos tervteljesítést vállalt. A női és férfi fodrászok 120, a cipészek 110 százalékos tervtúl- teljesítést vállaltak. A TEVELI VEGYES KTSZ-ben a cipész-részleg dolgozói fel­ajánlották, hogy a behozott ja­vításokat hat nap helyett két nap aíatt végzik el, a szíj­gyártók 10, a bognárok 5 szá­zalékkal teljesítik túl tervüket. A PAKSI ÉPÍTŐIPARI KTSZ-ben a lakatos üzem dolgozói fel­ajánlották, hogy a lemaradá­sok pótlására napi három óra, az asztalosok pedig két óra túl­munkát végeznek, hogy 30 000 forintos lemaradásukat még ebben a hónapban pótolják. A Cementáruüzem dolgozói 150 százalékos teljesítmény el­érését vállalták május 1-ig. Hídvégi Pál szobafestő 180 szá­zalékra, Szelp János üveges 260 százalékra emeli teljesítmé­nyét május 1-e tiszteletére. KOREAI LEVÉL VII. Ebben az időben sok. románc született. Ezekbői ilyen a lennmaradt Pak-Jon-folyó születéséről szóló románc, mely egy boldogtalan szerelmes pár életét mondja el, akik a folyóba ugrottak és kettőjükből lett a Pak Jon Popo (vízesés) Másik ilyen jellegzetes daluk a Phong Szán Ha virágról szól. Isme­retes Koreában a vörösre festett köröm, mely a hűséget jel­képezi. Ezt a Phong Szán Ha szirmaival festik be, melyet lemosni nem lehet. A Phong Szán románc egy leányról szól és szerelmeséről, Kimről. A fiú katona volt és a leány meg­fogadta, hogy nem megy férjhez máshoz. Az udvarlók, hogy a fiút eltántorítsák a leánytól, elhitették vele, hogy megcsalta, A leány, hogy ártatlanságát bebizonyítsa, öngyilkos lett és sírján egy pirosszínű virág nőtt, s ezt a virágot Phong Szán Hanak hívják. A klasszikus koreai operák régi skálarendszerűek. Észak- Koreában négy ilyen opera van, ami igen nagy népszerű­ségnek örvend. Az első ai Csüng Hi Ám opera, mely az örök szerelemről szól. A második a közismert „Szin Coug". Ez sze. gény önfeláldozó leány életéről szól, melyet vak édesapjáért feláldoz. Harmadik a Kuszoni leány, ennek témája a lovag­korban játszódik. Negyedik kedvelt opera, melyről már bőveb­ben írtam a Kancsi Pancsi (édes mostoha). Ez mint a kútár tások folytán kiderült, nem eredeti koreai mese, hanem az indiai néptől került át. Csak röviden néhány szóban ismertetnem a koreai dalok és operák eredeti történetét, de ezek a dalok hű tükrei az 5000 éves koreai kultúrának, s mutatják a nép érzéseit, gon­dolatait, igazságot keresnek, emberségesebb életet és egy jobb, nemesebb világ után sóvárognak... (Vége.) VARGA TERÉZ. Vándormadarak (Forgács István vígjátéka.) A vígjáték kiállotta már a miskolci és a budapesti sajtó kritikáját és sikerrel vizsgázott a Faluszínház előadásában Nógrád, Szabolcs és Hajdú me­gyékben. A „Vándormadarak” hőse két vidám cimbora: egyik fia­tal szoknyavadász, a másik öreg pernahajder. Az egész or­szágot végigjárták már, munka helyüket szakadatlanul válto­gatva. A két vándormadár nyugtala­nul kering új helyén a mulat­ságos helyzetek, izgalmas és kacagtató jelenetek változatos­ságában, de még egyikük sem tudja, hogy utolsó kalandjuk­ban vesznek részt. Mert a harc, amit Varga az okos és becsü­letes szép leánnyal, Annussal vív egy kiránduláson, vasárnap délután, eldönti sorsukat. A zene ,a dal, a tánc, a komikus alakok hosszú sora az írónak az emberi lét örök kérdéséről szóló mondanivalóját tárgyal­ja: „Érdemes-e virágról-virág- ra szállva, éhes mézgyűjtő bo­gárként röpdösni, vagy inkább meg kell keresni azokat az em­bereket, akik méltók rá, hogy értük éljünk.” Gerbár Tibor és Sárosdy Rezső játsszák a két „vándormadarat”, a többi fő­szerepet Vámossy Böske, Sza- lay Judit, Kürtös István, Vég­helyi Irma, Dömötör Erzsi, Miklóssy László, Krémer Fe­renc, Névery Zsuzsa. Szekszárdon május 4-én ke­rül sor a bemutatására a Falu­színház művészeinek előadásá­ban. II Bonyhádi Zománcgyár életéből Nagymértékben akadályozza a munkát a Bonyhádi Zománc­gyár új, a hónap elején üzembehelyezett zománcozó­csarnokában az, hogy a szárí­tókat nem tudják ellátni meg­felelő hőfokú meleg levegővel. A gyár karbantartócsoportja most arra készül, hogy a május 1-ével kapcsolatban bekövet­kező három napos munkaszü­net alatt kibővíti a melegle­vegő ellátó berendezést. A sa­vazóműhely szárítójának me­leg levegővel való ellátását le­kapcsolják az égetőkemencék­ről, külön fogják fűteni. A zo­máncozó három szárítója pe­dig még egy hőkicserélő egysé­get kap, így májusban már nem lesz zavar a szárítók fű­tésével. A karbantartóműhelybea előre elkészítik a szükséges fel­szereléseket, így az üzemszünet alatt azokat be tudják építeni. Szamos Rudolf: Amerikából jöttem... Kalandos történet i. ; . — Mesterségemnek cí­me nincs mert próbál­tam én már mindent, még­sem vittem semmire. Külön­ben kínáljon meg egy ciga­rettával és ha érdekli egy hu­szonhároméves fiatalemberi sorsa, hallgasson végig. — Az sem zavar, ha közben jegyez- get, lassan hozzászokom az újságírókhoz, csak kérdezzen közben — nyugodtan. így kezdte a történetet és balkezével az asztal szélére könyökölt. Alacsony, jól fej­lett fiatalember a mesélő és egyben a főhős. Külső jellem­zésére elég annyit mondanom, hogy első látásra az olyan emberek hatását tette rám, akik nem félnek a nehéz testi munkától. Keze érdes, dereka nyaka rövid és vastag, járása kicsit himbálódzó, mint a tengerészeké. Lassan beszélt, néha megnyújtotta a szava­kat és közben hosszú szüne­teket tartott. Okos, hunyorgó szemében, szürkén, hidegen bujkált a tekintet. —... A nevem Bakker Ádám,* — 1932-ben szület­t *(A nevet szándékosan változtattam , meg. tem Pakson, ahogy ké­sőbb megtudtam, két hónapos lehettem, amikor anyám — apám halála után — a pécsi menhelybe dugott. Másfél év után egy áldott szekszárdi asszony vett magához. Azt mondják, máiéi esztendős ko­romban mindössze hat kilós voltam. Képzelheti, hogyan bántak velem, a magatehe­tetlen csecsemővel ott, abban az átkozott menhelyben. Szóval Szekszárdra kerül­tem nevelő mamámhoz. Míg be nem töltöttem a nyolcadik életévem, lényegében nem történt velem semmi érdekes. A történetem ugyanaz a gye­rektörténet, amit száz és száz remetevárosi, hozzám hasonló sorú szegény gyerek mesélhet magáról. Nem is untatom ez­zel. Mégis, ha most vissza­gondolok a szekszárdi évekre, ma is úgy érzem, azok voltak életem legszebb napjai, évei... A sorsomat attól a pillanat­tól átkozom, amikor ezerki- lencszáznegyven tavaszán, — egy idegen aszony jött hoz­zánk. Engem a nevelő ma­mám kiküldött, de tudja mi­lyen a gyerek — nem volt ne­kem kedvem játszani, valami szorongó aggodalom lopako­dott a szívembe. Olyan érzés ez, mint mikor a sötét éjsza­kában zúgó viharban a kutya váratlanul szűkölni, vonyí- tani kezd. Hallgatóztam — a fülem a konyhaajtóra tapasztottam és azt hallottam, hogy a kedves mamám sír. Ott ültem a kü­szöbön és titkos belső parancs ra én is sírni kezdtem... Si­rattam valamit, ami nagyon kedves volt és amit talán örökre elvesztettem. Könnyes, maszatos arcomat szorítottam az ajtóhoz és arra sem jutott idő, hogy félreugorjak, ami­kor kinyílott az ajtó. Ez az idegen asszony, kutató szem­mel vizsgált, fölállított a föld­ről, megtapogatta karomat: — Jesszus, ki vagy a ma- gasságos égben, ilyen sovány, még csoda, hogy nem halt meg. — Ki akartam szabadítani magam keze közül és nyúl­tam, kapaszkodtam a mamám után. A hideg szemű asszony nem engedett. Olyan félelmes volt. Fekete kendője, szikár, horgas alakja — féltem tőle. És a mamám nem nyúlt utá­nam, kezét fáradtan ölébe ej­tette, csendesen szipogott: —■ Isten veled, szép gyer­mekem — mondta. Úgy em­lékszem a szavára, mintha tegnap történt volna. — El kell menned a néni­vel :;; ő a te édesanyád ... És az édesanyám? Sopán­kodott, mint a sajt után a róka. Ilyeneket mondott: — Ezért szüljön az anya gyereket, hogy így viseljék gondját. A lelencruhát bizto­san eladta és el tudta nézni, hogy az én gyerekem ilyen rongyosan, szutykosan futkos­son az utcán ... A mamám nem szólt sem­mit, bement a házba, össze­csomagolta a kis motyómat és egy óvatlan pillanatban a fü­lembe súgta: — Amíg én élek, ide min­denkor visszajöhetsz ... sose felejtsd el Balog mamát... Anyám magával vitt Paksrp a harmadik apámhoz, ö volt a harmadik mostoha apám és én voltam anyám tizenharma­dik gyermeke. — Ne értse félre, nem aka­rok most felnőtt fejjel követ dobni az én gyermekkorom mocskába, az anyámra sem haragszom, pedig lenne mi­ért... Hallgassa csak: — Magának van édesanyja? Biztosan nagyon szerette ma­gát. Ez ott ül az arcán, az anyai szeretetet nem lehet le­tagadni, az úgy megmarad a gyermekek szemében... job­ban, mintha tüzes vassal sü­töttek volna bélyeget a hom­lokára ... De nézzen rám. mit lát rajtam?... Én csak hírből, meg könyvekből is­merem az anyai szeretetet... — Anya ... édesanya, édes­anyám. Ma is összeszorui bennem a lélek, ha egy gye­rek szájából hallom a szót... Tudja, hányszor sírtam bele a hideg kanadai éjszakába ezt a szót — édesanyám?! — S ha engem egyszer is simogatott volna. Nézze, itt a fejemen ezeket a foltokat, itt sosem nő nekem haj, mert anyám a nagykés fokával verte a fejem nyolc-kilencéves koromban. Mindegy, régen volt... Kilencéves koromban már az egyik paksi paraszt- gazdánál szolgáltam, tehén­pásztori minőségben. Az istáL lóban aludtam a tehenek fö­lött, négy láncon lógó ajtóda­rabon — vagy ha nem volt erőm este a fáradságtól oda felmásznom, akkor a jászol­ban aludtam, mint a kis Jé­zus. Két esztendő után egy faddi rokonunk a gazdámnál aratott és ez rokonom addig beszélt nekem, — hogy így, meg úgy lesz Faddon, menjek vele, ő majd beprotezsái egy nagyon rendes gazdához — Baté Jánoshoz. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents