Tolnai Napló, 1956. március (13. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-16 / 65. szám
TOLNAI NAPLÓ 1956. MÁRCIUS 16. Rákosi Mátyás eivtárs beszámolója a Központi Vezetőség 1956. március 12—13-1 ülésén (Folytatás az 1. oldalról.) zottságának nagy jelentőségét. Aláhúzta hogy nem egyes személyek, hanem a dolgozó tömegek a történelem alkotói. — Lenin mindig büszkeséggel beszélt a pártról, mint a nép vezetőjéről és tanítójáról, ő mondotta a pártról, hogy korunk esze, becsülete és lelkiismerete. Lenin ismételten hangoztatta, hogy a bolsevik párt vezetés legfőbb elve a kollektivitás. — Lenin életében a párt ennek megfelelően működött. A kongresszus tehát újra hangsúlyozta a pártvezetés lenini elvének fontosságát és újra előtérbe állította Lenin hatalmas alakját, akinek elévül hetetlen érdemei az elmúlt húsz észtendő folyamán a személyi kultusz következtében elhalványodtak. Erről is szóvan itt, elvtársak! Hosszú esztendőkön át háttérbe szorult Lenin történelmi szerepe, elhomályosodtak óriási érdemei. Ö volt azi aki Marx— Engels örökségét „kiásta” abból a posványból ahova a szociáldemokrata reformisták és revizionisták temették, ő volt az ,aki alkotóan továbbfejlesztette Marx és Engels tanait, felfedte az imperializmus kérdéseit, kidolgozta a forradalmi proletárpártról szóló elméletet s lerakta annak szervezeti és egyéb alapjait, létrehozta a szocialista forradalomnak elméletét. Az ő vezetésével s annak a pártnak a vezetésével,, melyet ő alkotott meg, győzött először a világon a szocialista forradalom, a proletárdiktatúra. Lenin dolgozta ki a szocialista építés alapvető terveit, s a tervgazdálkodás, a villamosítás, a szocialista iparosítás_ sőt, a kollektivizálás lényegét is ő határozta meg. Ő rakta le mind e kérdésekben az alapot. ** Mindaz, amit véghez vitt, megfelelt a történelem objektív fejlődésének és ez juttatta őt l'lyen kimagasló szerep hez. Lenin alkotta meg a forradalmi proletár párt normáit, ő dolgozta ki a kollektív vezetést, a párton belüli demokr áciát, a bírálat és önbírálat, a demokratikus centralizmus elvét. Es.eket az elveket maga is példamutatóan betartotta és és másokkal is betartatta. Mint mondottam, az utolsó két évtized folyamán elhomályosult, háttérbe szorult, elmosódott Leninnek a szerepe. Bizonyos fokig feledésbe mentek elévülhetetlen érdemei, a lenini elvekkel ellentétes egyéni vezetés és személyi kultusz következtében. Ez nemcsak a Szovjet unióban történt, így, hanem a népi demokratikus országokban köztük nálunk is. Most gondoskodni kell róla, hogy Lenin szerepét minden téren, érdemeinek megfelelően kihangsúlyozzuk és Marx, Engels mellett elfoglalhassa azt a helyet, amelyet zseniális műveivel forradalmi alkotásaival méltán megérdemel. Ezzel kapcsolatban az eddiginél élesebben és világosan kell aláhúznunk a tömegek forradalmi építő szerepét, a kollektív munka jelentőségét. „A párt által vezetett és a marxista elmélettel felfegyverzett nép — mondotta a kongresszusi beszámoló — nagy, leküzdhetetlen erő, az új élet alkotója, a történelem alkotója.” Ez magyarázza meg, hogy a szovjet nép az elmúlt két évtizedben is óriási sikereket tudott elérni és szétzúzta a második világháborúban a fasizmus erőit. Egyben válasz is azoknak, akik túlbecsülik az egyes személyek szerepét a történelemben. A kongresszus menete meg mutatta, hogy a pártélet lenini elveinek újjáélesztése a párt szervezetek politikai aktivizálásának fokozását, a dolgozók hoz fűződő kapcsolatok erősödését, valamint a párt tömeg- befolyásának növekedését — eredményezte. Azok a hatalmas sikerek, melyeket a Szovjetunió Kommunista Pártjának vezetése alatt kül- és belpolitikájában a gazdasági és kulturális építés az elmúlt három év folyamán elé ért, döntően arra vezethetők vissza, hogy a dolgozókhoz fűződő egészséges viszony elmélyülése mérhetetlenül megnövelte a párt harckészségét. A népek érdekeinek és követeléseinek a békés együttélés felel meg Az ideológiai munka kérdéseivel kapcsolatban is azt követelte a beszámoló, hogy Lenin tanításainak megfelelően az elmélet vezérfonal legyen a szocializmust építő gyakorlati tevékenységhez. Lenin azt tanította, hogy a különböző korszakokban a marxizmusnak hol az egyik, hol a másik oldala kerül előtérbe. Ma a marxizmus elméiéi ének gazdasági oldala, a konkrét gazdasági kérdések megoldá sa kerül előtérbe: erre kell most a fő hangsúlyt, tenni. A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa a mai nemzetközi fejlődés néhány elvi kérdését is tisztázta, olyan kérdéseket, mint a két rendszer békés egymás mellett élése, a háború elhárításának lehetősége korunkban és a különböző országok szocializmusba való átmenetének formái s amelyek a magyar dolgozók életérdekeit is közvetlenül érintik. A különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése régi lenini elv, nem pedig taktikai, konjunk turális elgondolás. A szovjethatalom első évei óta szakadatlanul küzd a békés egy más mellett élésért. Ez volt kezdettől fogva a szovjet külpolitika alapja. Ha arról beszélünk, hogy a kapitalista és a szocialista rendszer versenyéből a szocialista rendszer kerül ki győztesen, úgy itt nem fegyveres beaavatkozással kivívott győzelemről van szó, hanem, ar ról, hogy a szocialista termelési mód döntő fölényben van a kapitalista termelési móddal szemben. A marxizmus—leni- nizmus eszméi éppen ezért hatoltak be mind mélyebben a tőkés országok dolgozóinak tudatába, amint a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban millió és millió ember tudatába behatoltak. „Hiszünk abban — mondotta a beszámoló, — hogy a földkerekség minden dolgozó embere — miután meggyőződött a kommunizmus előnyeiről — előbb vagy utóbb a szocialista társadalom felépítéséért vívott harc útjára lép.” A békés egymás mellett élés elve mind általánosabb nemzetközi elismeréssel találkozik, — mert valójában csak két út van vagy a békés egymás mellett élés, vagy a történelem legpusztítóbb háborúja; harmadik út nincsen. Világos, hogy a népek érdekeinek és követeléseinek a békés együttélés felel meg. Ez felel meg a magyar dolgozó nép, a Magyar Népköztársaság érdekeinek is. Ez a lenini elv vezette pártunk munkáját a felszabadulás óta, és ehhez tartjuk magunkat a jövőben is. Pártunk és kormányunk mindenütt jelen lesz ,ahol az államok Ibékés egymás mellett élésének ügyét kell elősegíteni és védeni. Ez a magatartásunk persze nem jelentheti azt, hogy gyengítjük a harcot a burzsoá ideológia ellen, vagy elhanyagoljuk honvédelmünket. Világszerte gyötri az emberek millióit az a kérdés, hogy az emberiségnek, mely két véres világháborút átélt, át kell-e élnie még egy harmadikat? Lenin tétele szerint, amíg imperializmus van, háborúk is vannak. Ezt a tételt akkor dolgozta ki, amikor az imperializmus mindent átfogó világrend- szer volt és a háborúkban nem érdekelt társadalmi és politikai erők gyengék, szervezetlenek voltak, és azért nem kényszerít- hették rá az imperialistákat a háborúkról való lemondásra. — Azt hiszem, tisztelt Központi Vezetőség, hogy a magyar dolgozó nép, a magyar kommunisták, mint a múltban, úgy a jövőben sem kímélik erőiket, — hogy megvédjék a béke nagy ügyét. Éberen fogunk őrködni, s szoros egységben a világ minden békeszerető erőivel harcolunk, hogy meghiúsuljanak az imperialisták háborús tervei. — Minél szorosabbak pártunk kapcsolatai a dolgozó néppel, minél egységesebben követi pártunkat az egész ország, annál nagyobb hozzájárulásunk ahhoz, hogy megvédj ük a békét. Ezekre az időkre a fenti tétel teljesen helyes volt. Ma azonban a helyzet gyökeresen megváltozott. Kialakult és hatalmas erővé vált a szocializmus világméretű tábora, s a békeszerető erőknek nemcsak az erkölcsi, hanem az anyagi eszközeik is megvannak az agresszió elhárítására. Van egy sok százmilliót számláló államcsoport, mely ugyancsak aktívan ellenzi a háborút. Óriási erő a kapitalista országok munkásmozgalma, valamint az egész világot átfogó békemozgalom. Ilyen körülmények között továbbra is érvényes az a lenini tétel ,hogy mivel van imperializmus, megvan a hábíirú keletkezésének gazdasági alapja. De a háború többé nem végzetszerűen elkerülhetetlen. Ma már létrejöttek azok a hatalmas társadalmi és politikai erők, amelyek megakadályozhatják az imperialistákat a háborúk kirobbantásában, vagy megsemmisítőén visszaverhetik az agresszor.pkat, meghiúsíthatják kalandor terveiket. „Ehhez arra van szükség, —- mondotta a beszámoló, — hogy mindenki, aki ellenzi a háborút, legyen éber és álljon készen, egységfrontban lépjen fel... — Minél aktívabban fogják védelmezni a népek a békét, annál nagyobb a biztosíték arra, hogy nem lesz új háború.” A nemzetközi küzdőtéren bekövetkezett változások folytán új távlatok nyílnak meg az országoknak és nemzeteknek a szocializmusba való átmenete tekintetében is. Ennek az átmenetnek most már nem kell okvetlenül polgárháborúval járnia. Már Lenin rámutatott arra, hogy az egyes nemzetek nem teljesen egyformán fognak a szocializmushoz elérni. Ezt a megállapítást Lenin még a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt tette, s a történelmi tapasztalatok teljesen igazolták e tételét. Ma a A magyar dolgozó nép, a magyar kommunisták a jövőben sem kímélik erőiket, hogy megvédjék a béke nagy ügyét társadalom szocialista alapon való átalakításának a szovjet formán kívül van népi demokratikus békés formája is, melyet Magyarország, Lengyelország, Románia, Bulgária, Csehszlovákia, Albánia és más országok a konkrét történelmi, társadalmi és gazdasági törvényeiknek és sajátosságaiknak megfelelően teremtettek meg és alkalmaztak. Sok sajátos vonással gazdagítja a szocialista építést a Kínai Népköztársaság, mely a forradalom győzelme után békésen, fokozatosan alakítja át a magánipart és kereskedelmet a szocialista gazdaság részévé. A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság, mely a szocializmust építi, ezt ugyancsak a maga sajátszerű formái közt teszi meg. Nagyon valószínű, hogy a szocializmusba való átmenet formái egyre változatosabbá válnak, s a mai történelmi helyzetben, amikor a szocializmus és a demokrácia tábora világszerte mérhetetlenül megnőve, kedett és napról-napra bebizonyítja hatalmas belső erejét, döntő fölényét a kapitalizmussal szemben, a kapitalizmus pedig jóval gyengébb lett, nem okvetlenül kell a szocializmus építésének polgárháborúval járnia. A mai körülmények között több kapitalista országban megvan a reális lehetősége annak, hogy a munkásosztály maga köré tömörítse a nép nagy többségét, s így biztosítsa a legfontosabb termelési eszközök néptulajdonba ke r ülését. Annak a munkásosztálynak, — mely a kommunista párt vezetésével maga mögé tudja tömöríteni a dolgozó parasztságot, az értelmisége^ az összes hazafias erőket, megvan a lehetősége arra is, hogy a parlamentben szilárd többséget szerezzen, a parlamentet a burzsoá demokrácia szervéből a népakarat eszközévé tegye és ezzel megteremtse azokat a feltételeket, amelyek biztosítják a gyökeres szociális átalakulás megvalósítását. Természetesen azokban az országokban, amelyekben a kapitalizmus még erős, amelyekben hatalmas katonai és rendőri apparátussal rendelkezik, s a reakció még erős ellenállást fejt ki, ott a szocializmusba való átmenet a kemény osztályharc forradalmi harc éles formái közepette történik. . A szocializmusba való polgár- háború nélküli átmenet példája volt 1919-ben a Magyar Tanács- köztársaság létrejötte is. Tudva levőleg a magyar dolgozók, a Magyarországi Kommunista Párt vezetésével minden fegyveres harc, egyetlen lövés nélkül vették kezükbe 1919 március 21-én a hatalmat. A polgárháború csak akkor kezdődött, amikor az imperialisták megtámadták a Magyar Tanácsköztársaságot. A szocializmusba való polgárháború nélküli átmenet példája a Magyar Tanácsköztársaság létrejötte is. Nálunk a Szovjetunió felszabadító harcának eredményeképpen előállott helyzetben lehetővé vált, hogy a magyar kommunisták fokozatosan megnyerték célkitűzéseik számára munkásosztály túlnyomó többségét, szoros szövetséget hoztak létre a dolgozó parasztsággal, a maguk oldalára vonták a haladó értelmiséget és ezekre az erőkre támaszkodva, fokozatosan tértek át a szocializmus építésére. Ez az átmenet olyan símán történt, hogy a „fordulat éve” után úgy kellett megmagyaráznunk a dolgom zóknak, hogy már „átléptük a Rubiccnt”, átléptük a határt, s a szocializmus építéséhez fogtunk. Természetes, hogy ez az átmenet békés formája ellenére is, tartalmában forradalom volt, s hogy az így létrejött állam a proletárdiktatúra állama. sorban a béke megvédése érdekében, a demokrácia és szabadságjogok megvédésének kérdésében. A tőkés országok kommunista és munkáspártjai, amelyek maguk mögött tudják a több mint 900 milliós szocialista tábor vonzóerejét és tekintélyét most ha sonlíthatatlanul nagyobb ny.o_ matékkal s a siker jobb kilátásaival vethetik fgl a munkásegység-frcnt és a népfront kérdéseit szerte a világon. Bizonyos, hogy egy sor országban a kommunisták szívós, a helyi viszonyokra jól alkalmazott marxista—leninista munkájának ercdményekép pen előbb vagy utóbb, de létre fog jönni a munkásegység vagy a népfront. Az a tény, hogy a XX. kongresszuson felmerült a szocializmusba . való átmenetnek polgárháború nélküli, parlamenti úton történő megvalósulása, egyesekben azt a benyomást keltheti, hogy talán mégis igazuk volt azoknak a szociáldemokratáknak, akik azt hirdették, hogy a szocializmusba forradalom nélkül, apró reformok együttes eredményeképpen is el lehet jutni. Erről szó sincs! a XX. kongresszus határozatai egyáltalán nem jelentik azt, hogy elmosódnak a különbségek a szociáldemokra- tizmus, reformizmus, a szociáldemokraták egész tevékenysége és a kommunista párt forradalmi politikája között. Amit mi hirdetünk, a szocializ mus békés, polgárháború nélküli útja a jelen viszonyok között nem szociáldemokrata békés belenövés, hanem forradalmi út és a kapitalizmusból a szocializmusba való ilyen átmenet formája proletárdikta túra. Azt az alapvető marxi tételt, hogy a szocializmusba való átmenet forradalmi út, s ennek az átmenetnek államformája a proletárdiktatúra, senki közülünk nem próbálja Ha a munkásosztály egységes erőként lép fel, nem lesz háború A XX. kongresszus rámutatott arra, hogy sok bajnak az a gyökere, hogy a munkásosztály számos országban hosszú évek óta megoszlott és különböző csa patai nem egységfrontba küzdenek, ami csak a reakció erőinek malmára hajtja a vizet. Most kilátás nyílik a helyzet megváltoztatására. Az élet sok olyan kérdést tűzött napirendre amelyek nemcsak megkövetelik valamennyi munkáspárt közele. dését és együttműködését, hanem reális lehetőségeket is teremtenek az együttműködéshez. A legfontosabb ilyen kérdés a béke megvédése, az újabb háború megelőzése. Ha a munkásosztály egységes, szervezett erőként lép fel, ha szilárd akaratot tanúsít, nem lesz háború. Napjainkban sok szociáldemokrata tevékenyen harcol a háborús veszély és a militarizmus el. len, a szocializmushoz való köze ledésért, a munkásmozgalom egységéért. „Őszintén üdvözöljük ezeket a szociáldemokratákat — mondotta a kongresz- szusi beszámoló — és készek vagyunk mindent megtenni, erőfeszítéseink egyesítésére -a nagy ügyért a békének és a dolgozók érdekeinek megvédéséért vívott harcban. Ez a? álláspont csakúgy, mint a központi bizottság által felvetett többi új elvi kérdés a maxizmus—leninizmus alkalmazását, a marxizmus— leninizmus továbbfejlesztését és a mai viszonyokra . való alkotó alkalmazását jelenti. A szociáldemokratákkal való egységfront kérdését annak idején • Lenin vetette fel és 192Í-ben a Kommunista Jn- ternacionálé komoly erőfeszítéseket tett megvalósítására, de az akkori viszonyok között nem valósult meg. A mi viszonyaink közt a kérdés újra való felvetésének és gyakorlati meg valósításának óriási a jelentősége és lehetősége. Ennek megfelelően máris nagy visszhangja támadt. A munkásegység kérdésének napirendre tűzése azonnal megnövelte a tőkés országokban működő kommunista pártok vonzóerejét, s komoly visszhangra talált a szociáldemok-, rata ' pártok tömegei között Olaszországban, Franciaország, ban, de szerte a világon. A norvég, a dán, a francia szociáldemokraták vezetői egymás után látogatnak el a Szov 'jetunióba, s utazásuk kétség kívül előmozdítja azoknak a kolosszális lehetőségeknek a megvalósítását, amelyek a munkásegység létrejöttében rejlenek. Amit a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa a szociáldemokratákkal való egységfront kérdésében tptt, kihatásaiban rendkívül jelentős lépés előre. A kongresszus meg állapításai nemcsak a munkás- egyságfrent, hanem a népfront kérdéseit is újra felvetik, ezúttal világméretekben. Világos, hogy ez nemcsak szovjet kérdés, hanem a legtöbb országot érintő nemzetközi kérdés is. Az öt kontinens legtöbb országában megvannak a népfront reális lehetőségei, első :kétségbevonni vagy éppen revideálni. A különbség a reformista szocialisták és a kommunisták között abban áll, hog3r a reformisták kisebb-na- gyobb reformokkal megkísérlik lenyesegetni azt, amit ők „a kapitalizmus kinövéseinek” neveznek, de magát a kapitalizmust nem akarják likvidálni. Ezt mutatja, hpgy egy sor államban, köztük olyan fon tc-s kapitalista országban, mint Anglia, a szociáldemokraták ismételten többségre jutottak a parlamentben, ennek ellenére a kapitalizmus nyugodtan megmaradt. Most, hogy a szociáldemokratákkal való egységfront újra napirendre kerül, erősen ki kell hangsúlyoznunk, hogy a magyar kommunistáknak a szociáldemokratákkal szemben a döntő kérdésekben, a politikai és taktikai kérdésekben, kisebb hibáktól eltekintve, ininden vonalon, igazuk v.olt. A kommunisták politikája helyes volt attól a naptól kezdve, amikor 1918 novemberében, mint politikai párt megjelentek a porondon. Helyes volt a kommunista párí politikája a felszabadulás után is és a szociáldemokrata re- vizionizmussal szemben ez a helyes politika vitte győzelemre a munkásosztály, a dolgozó nép, a szocializmus ügyét. Ismétlem, ezt erőteljesen alá kell húzni, nehogy sorainkba a legkisebb zavar is keletkezhessen. A szocialista tábor gazdasági együttműködésének lehetőségei A szocialista tábor gazdasági együttműködése lehetővé teszi, hogy ma már nem szükséges, hogy minden ország okvetlenül a nehézipar valamennyi ágát fejlessze, mint ahogy a Szovjetunió kénytelen volt ezt tenni akkor, amikor a kapitalista környezetben hosz- szú ideig az egyetlen szocialista ország volt. Ezt nálunk egyesek úgy értelmezik, hogy nincs szükség többé a nehézipar fejlesztésére, s nem volt helyes pártunk Központi. Vezetőségének tavaly márciusi határozata, mely a jobboldali elhajlókkal szemben követelte (Folytatás a 3. oldalon.)
