Tolnai Napló, 1956. március (13. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-08 / 58. szám

TOI . Világ proletárjai egyesüljetek! ;iai j» Egyet emi l~ÄI NPP TOtNAMtOYil PÁBTBIIOTT3ÁCÁHAK IAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM. ÁRA: 50 FILLER. CSÜTÖRTÖK, 1956. MÁRCIUS 8. Március 8, a világ békeharcos asszonyainak nagy seregszemléje Közel félévszázada annak, hogy a tőkés iga lerázásáért küzdő, mind szélesebb méreteket öltő nemzetközi munkásmoz­galom hajtásaként kisarjadzott a haladó nők nemzetközi mozgalma. A Nemzetközi Nőnapot 1911-ben ünnepelték meg először, mindössze három európai országban. Kicsiny csapatok jöttek össze az első Nemzetközi Nőnapra, hogy a nők szavazati jogá­nak követelésével, a béke megvédésének jelszavával ünne­peljenek. De mint az erős, egészséges tölgy ? amely évről-évre mind több és mind erősebb ágat hajt, úgy erősödött, lombo- sodott a nők világmozgalma is. 1910-ben Koppenhágában a Nemzetköz.! Szocialista Nő­mozgalom második kongresszusa határozta el, hogy ezentúl minden évben március 8-án harcba hívja a nőket gazdasági és politikai jogaikért a béke megerősítéséért. A kongresszuson Klára Zetkin tevékeny fellépésre buzdí­totta a világ országait a közelgő világháború ellen. A követe kezőket mondotta: „A nőknek legfontosabb feladatuk, hogy világszerte küzdjenek a béke megőrzéséért. Ha az asszonyok nagy sokasága mélységes meggyőződéssel magáévá teszi a jel­szót, harcol a háború ellen, akkor a népek békéjét meg lehet menteni, mert a nők nagy sokasága azon a napon, amelyen ezzel a jelszóval felsorakozik, legyőzhetetlen lesz.’’ Klára Zetkin szavai eljutottak a világ különböző orszá­gaiba. Hirdette, hogy a nők felszabadítása csak a munkás- osztály felszabadításának következménye lehet. A proletariá­tusnak küzdeni kell a nők egyenjogúságáért és nem tudja győzelemre vinni a forradalmat, nem tudja felépíteni a szocia­lizmust a nők részvétele nélkül. A második világháború után kialakult helyzet szüksé­gessé tette a nemzetközi nőmozgalom az eddiginél szélesebb és erősebb megszervezésé^ s létrejött a Nemzetközi Nőnap harcos örökségének megőrzője és gyarapítója. Maroknyi kis csapat volt ez akkor, ma már ez a kis csapat óriási táborrá nőtt az asszonyok feltartóztathatatlan áradatá­val, amely a harcoló milliókkal képes útjában megállítani az embertelen gyilkolásokat. A történelem nem ismer példát arra, hogy a nők ilyen nagymértékben részt vettek volna a béke megőrzéséért Vívott küzdelemben. A második világháború, mely majdnem a fél­világot érintette, sok keserűséget, nyomort hagyott maga után. Napról-napra nő azoknak a nőknek a száma, akiknek keze forró, széttéphetetlen baráti szorításba kapcsolódik össze. Fehér, sárga, barnabőrű kéz, ahány annyiféle, de mind a békét szerető, békéért küzdő kéz, a nők keze. Magyarországon március 8 már nemzeti ünneppé vált. Erre a napra készülőben a magyar nők arról beszélnek, milyen cselekedettel támogatják kormányunk béketörekvéseit, erősi­tik kapcsolataikat a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség­gel, mit tesznek azért, hogy népi demokratikus rendünk a nők egyenjogúságát, a családi élet védelmét biztosító vívmányait senki se csorbíthassa és hogyan segítsék e vívmányok tovább­fejlesztését. Megyénkben az MNDSZ-szervezetek üzemekben ismerte­tik a második ötéves terv célkitűzéseit. Békeműszakot tarta­nak a Bonyhádi Cipőgyárban, 300 nődolgozó minőségi béke­műszakot indított a nőnap tiszteletére. Röpgyülésen fogadták el Havasi Jánosné javaslatát, hogy az új modellre való átté­résnél szokásos 4—5 óra gépállást megszüntetik és a minőség­ben sem áll be csökkenés, tartják a 99.1 százalékos minőséget. A Tolnai Textil és Selyemgyár 250—300 nődolgozója is 'mjgyűlésen indította be a Nemzetközi Nőnap tiszteletére a béi^eműszakot. Vállalták, hogy a minőséget javítják, csök­kentik a selejtet. A békeharcban szorosan állnak az üzemi asszonyok mellett a mezőgazdaságban dolgozó nők, paraszt­asszonyok is. A faddi Kossuth Tsz-ben 15 asszony, vállalta, hogy eléri a 200 munkaegységet ebben a gazdasági évben. A csibráki asszonyok felvilágosító munkát végeznek, hogy minél több asszonnyal ismertessék, szerettessék meg a nagyüzemi gazdálkodást. Eddig már 5 új taggal erősítették t^z-üket. Az egyéni parasztasszonyok baromfi, tojás beadási kötelezett­ségeik időbeni teljesítésével csatlakoznak a békéért vívott harchoz. A tengelici asszonyok például azt vállalták, hogy március 8-ig minden asszonyt meglátogatnak és az egyéni parasztasz- szonyok között április 4-re versenyt indítanak a beadás gyors teljesítése érdekében. Bölcskén az egészévi tojás, baromfi be­adást félév alatt teljesítik. A mi felszabadult országunkban a harc a békéért, a gyer­mekért, a nők jogainak teljes gyakorlati megvalósításáért egyet jelent országot vezető nagy pártunk politikájának meg­valósításával. Mi úgy segítjük legjobban a világ népeinek békeharcát, ha ezt a politikát támogatjuk, erősítjük népi demokráciánkat, amelynek a magyar nők oly sokat köszön­hetnek. A Nemzetközi Nőnapon megfogadjuk, hogy az elkövetkező időben még jobban fogunk dolgozni. Ki-ki a maga posztján, munkahelyén, vagy a családban, azon leszünk, hogy tudásunk legjavát adjuk gyermekeink, drága hazánk, s az egész világon élő barátnőink, a béke minden híve közös ügyének szolgálatában. ELJEN MÁRCIUS 8, A VILÁG BÉKEHARCOS ASSZONYAI­NAK NAGY SEREGSZEMLÉJE! A MAI SZÁMBAN: Szovjet—dán közös közleményt írtak alá Moszkvában (2. o.) — Dombai szomszéd (3. o.) — Egy falura kül­dött pártmunkás jó képzettsége és nem megfelelő mód­szere (3. o.) — „Szükséges, hogy eggyé kovácsolód- junk“ (4. o.) Á Nemzetközi Nőnap ünnepségei Szekszárd városban a Megyei Tanácsnál saját készítésű emléklapokkal jutalmazzák meg az asszonyokat. A Béke Termelőszövetkezetben ünnepség keretében ma alakítják meg az MNDSZ szervezetet. A Szekszárdi Gyógyszertár Vál­lalatnál csomagokat és emléklapokat adnak át az asszonyok ­nak, s felolvassák a Központi Vezetőség levelét is, amely a magyar nőkhöz szól. Bátaszék községben ma este naggyűlést tartanak ez alkalomból. Március 11-én Szekszárdon délután 3 órakor az MNDSZ megyei és városi elnöksége a Nemzetközi Nőnap megünnep­lése keretében dísz ünnepséget rendez a Pártoktatás Házá­ban, kultúrműsorral egybekötve. Az ünnepi beszédet Győré József elvtárs, a Megyei Pártbizottság első titkára tartja. Ugyanitt ezenkívül képkiállításra is készülnek az asszonyok, amelyben a magyar és a szovjet nők életét, munkáját mutat­ják be. Az ünnepség alkalmával adják át a jutalmakat' me­gyénk számos sokgyermekes anyájának, valamint a termelő és társadalmi munkában kiváló eredményeket elérő asszo­nyoknak. Este a Megyei Pártbizottság, a Hazafias Népfront Megyei Bizottsága, az MNDSZ Megyei Elnöksége fogadást ad a ter­melő és társadalmi munkában élenjáró legkiválóbb asszo­nyok részére. Kössöntjuk megyénk dolgosó nőit léiiányan a legjobbak közül... Felemelő ünnepet ülünk ma, a Nemzetközi Nőnapot, a békéért összefogó és karcoló nők hatalmas szolidaritásának ünnepét. Ez alkalomból megyénk valamennyi dolgozója szere­tettel és mély megbecsüléssel üdvözli üzemeink, állami gazda­ságaink, termelőszövetkezeteink, hivatalaink asszonyait és lányait. Őket, akik az ifjú nemzedék nevelése mellett a ter­melőmunkában, a társadalmi élet posztjain megállják helyü­ket, s bátran síkraszállnak pártunk politikájának, egész dol­gozó népünk felemelkedésének nagy ügyéért. Számtalan kiváló asszony, MNDSZ-tag képét, nevét sorol­hatnánk felji mi megyénk minden részéből is, akik példamu­tatóan dolgoznak. Az alábbiakban közülük csak néhányat tudunk bemutatni, de rajtuk keresztül a többiekhez is szálljon köázönetünk, s kívánjuk, hogy a szocializmus győzelméért, családjuk, gyermekük boldogabb életéért, a béke megőrzé­séért vívott küzdelmükben érjenek el további még nagyobb sikereket. Számos kitüntetésben része­sült már eddig is Puha László- né, a Szocialista Munka Hőse, a Dunaíöldvári Kendergyáj tilosa. Jó munkája jutalmaként nemrég a „Szakma kiváló dol­gozója“ oklevéllel és jelvény­nyel tüntették ki. Több hónap óta teljesíti a „Kiváló dolgozó“ feltételeket Brávácz Tihamérné, a Dombó­vári Kenderüzem tilosa. Nem­rég oklevelet kapott jó munká­jáért, most azon dolgozik, hogy a „Kiváló dolgozó“ jelvényt is elnyerje. Megállják helyüket — büszkék vagyunk asszonyainkra EGYRE NAGYOBB számban találunk a mezőgazda­ságban is olyan asszonyo­kat, lányokat, akik munkaterü­letükön méltóan megállják he­lyüket. A mai napon, a Nem­zetközi Nőnapon büszke öröm­mel köszöntjük őket, akik na­gyon sokat tettek a termelőszö­vetkezetekben, az állami gazda­ságokban, gépállomásokon, s a tanácsok élén, hogy munká­juk nyomán még szebb ered­mények születhessenek. A ma megtartott Nőnapon kapja meg méltó kitüntetését Tuza Sándorné, Biczó Anna, Reisz Anna, Orosz Sándorné termelőszövetkezeti és gépállo­mási mezőgazdászok. Lelkiis­meretes munkájuk nyomán a termelőszövetkezeteikben jobb élet, szebb eredmények szület­tek. Köszöntjük dr. Szűcs Annát, a Biritói Állami Gazdaság igazgatónőjét, aki egy év óta erős kézzel irányítja a gazda­ságban folyó munkát. Az. ő munkájának is része van ab­ban, hogy például a téli gép­javítást kifogástalanul elvégez­ték. KÖSZÖNTJÜK Gyémánt Józsefnét, a dalmandi Szabadság Tsz asszonyát, özv. Martin Józsefnét Mözs község tanács vb. titkárát, akik a Nemzetközi Nőnap alkalmából munkaérdemérem kitüntetés ben részesültek. Sorolhatnánk még tovább azoknak az asszo­nyoknak neveit, akik megér­demlik a megbecsülést, mert mindent megtesznek annak ér­dekében, hogy gyermekeik számára jobb életet teremtse­nek. Dicséret illeti Zádori Bélá- nét, Dávid Istvánnét, a kurdi Dózsa Népe Termelőszövetkezet két fejőnőjét, akik jól dolgoz­nak a tehenészetben, vagy Ke­lemen Jánosné, Andirkó Sán­dorné, Kovács Jánosné MNDSZ tagokat, akik a múlt héten a szakályi új termelőszövetkezet­be kérték felvételüket. Egy-kettőt említettünk csak a sok közül. A. gépállomásokon, állami gazdaságokban és ter­melőszövetkezetekben még na­gyon sok jól dolgozó asszonyt, lányt, találhatunk, akik fárad­hatatlanul dolgoznak, becsület­tel helytállnak. Képünkön egy tehervagon ólomzárját ellenőrzi Péter Margit II., a bátaszéki vasútállomás dolgozója. Két éve dolgozik a vasútnál, több szakvizsgát letett már és becsületesen állja meg helyét olyan munkakörökben is, ahol a múltban csak férfiak dolgozhattak. Kimagasls sredméityekkel köszöntik 9 Nemzetközi Nőnapot a Bonyhádi Cipőgyár dolgozói. A napokban adtunk hírt ar­ról, hogy a Bonyhádi Cipőgyár nődolgozói, a Nemzetközi Nő­nap tiszteletére március 1-től 10-ig minőségi békeműszakoí tartanak. E műszakban tovább javítják a minőséget, csökken­tik a gépállásokat. A gyár nődolgozói teljesítik vállalásukat. A Tűzöde 2-es és 3-as köre március 1-től 7-ig a vállalt 99,1 helyett 99,2 száza­lékban készitett elsőosztályú felsőrészt. Az új modellre úgy álltak át, hogy nem volt szük­ség a szalagok leállítására. Nagyszerű egyéni teljesítmé­nyek születtek a békeműszak alatt. Kusztus Jánosné bukkoló 154 százalékra teljesítette nor­máját és selejtmentesen dolgo­zott. Szabó Imréné lyukasztó 119, Pintér Györgyné babatűző 112 százalékot ért el. üélmnyan s legjobbak közül... Müller Gyuláné n.agyszokolyi asszony is felismerte, hogy az igazi jólétet csak a termelőszö­vetkezetben találhatják meg. Ezért lépett be az ősszel a helyi termelőszövetkezetbe. Porteleki Jánosné elvtársnő ozorai asszony példamutató pártmunkás, pártvezetőségi tag. Az elmúlt ősszel ő is belépett a helyi termelőszövetkezetbe és ezzel példát mutatott a falu többi asszonyainak. Számos asz szony követte példáját a község ben.--W Kun Erzsébet, a tamási Vörös Szikra Tsz DISZ-titkára példa­mutatóan dolgozik és ennek ju­talmaként 3 hónapos pártisko­lán fejlesztheti tovább tudá­sát.

Next

/
Thumbnails
Contents