Tolnai Napló, 1956. március (13. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-04 / 55. szám
1956. MÁRCIUS 4. TOLNAI NAPLÓ H. PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS » Az új vezetők és a tagság összefogása A teveli Alkotmány Tsz-nek új elnöke van, Dér Lóránt elvtárs, és új függetlenített párttitkára, Perger Józsefné elvtársnő. Mindkét elvtárs a párt hívó szavára jelentkezett falusi pártmunkára. A tagság vegyes érzelmekkel fogadta őket, bíztak bennük, de ugyanakkor hozzátették: „majd meglátjuk.“ Nem lehet azt mondani, hogy valamiféle „forradalom“ történt e két kommunista munkája nyomán a tsz-ben, de azt meg kell állapítani, hogy sok mindenben javulás mutatkozik és ez annak az eredménye, hogy a két elvtárs a többi kommunisták és tsz-tagok támogatásával fáradhatatlanul dolgozik a feladatok megoldásán. Az egyik legnagyobb eredmény az állattenyésztésben mu tatkozik. A járási mezőgazda- sági osztály szakemberei is elismerik azt a nagy javulást, ami az utóbbi időben beállott. A téli időszak ellenére is nem csökkent, hanem majdnem megduplázódott a tej- hozam és ezt nem is valami különleges módszerrel érték el, hanem azzal, hogy felszámolták a pontatlanságot a tehénállomány gondozásánál: pontos idő ben etetnek, arányosan adagolják a takarmányt és a tisztántartás is gondosabb. Hogy ezt meg tudták valósítani, abban nagy segítséget adnak azok az új tagok is, akik az ősz folyamán kerültek a tsz-be. Hozzáláttak az állatállomány' minőségi fejlesztéséhez olyan módon is, hogy kiselejtezik a korcs növendékállatokat és helyükre megfelelő egyedeket állítanak be. A legjobbak felnevelésére szerződést kötöttek az állatforgalmi vállalattal. Megszervezték a szakaszos trágyázást és a helyes trágyakezelést. Most a téli napokban a fogatok nagy része trágyát hord, amit kint a szántóföldön prizmába raknak. Hozzáláttak a sertéstenyé - szetben is olyan intézkedések bevezetéséhez, amelyekkel rá tudnak térni az „állattartásról “ az állattenyésztésre. A sertéstenyészetben a gondozók munkafegyelmének a megjavítása az egyik alapvető, mert eddig sok esetben még a vezetőség utasítását sem hajtották végre és így még a sertések jártatásának problémáját sem tudták megoldani. A tavalyi és az előző években a tsz „zsebből“ gazdálkodott: pénzügyi dolgaiban sok esetben megkerülte a bankot, a könyvelés pedig nem volt a tsz gazdálkodásának a tükre. Most már új könyvelő van a tsz-ben és ahogy rendbeszedték a nyilvántartást, kiderült, hogy nincs nyoma olyan összegnek, amit felvettek bizonyos beruházásra a banktól. Jelenleg naprakész a könyvelés és ez megkönnyíti a helyes, tervszerű gazdálkodást: Ez csak néhány példa, amiben tükröződik ennek a két elvtársnak a jó munkája és bizonyítja, hogy mire képes egy tsz tagsága a jó irányítás mellett. Hozzá kell tenni, hogy mind a két elvtárs komoly magánproblémákkal küzködik munkája közben. Dér elvtárs például Bonyhádról jár naponta Tevelre, mert még nem biztosítottak számára lakást. Pergerné elvtársnőnek nagy családja van, neki is különféle problémái vannak, mégis a legnagyobb lelkesedéssel, áldozatkészséggel dolgoznak a. szövetkezet felvirágzásán. Pergerné elvtársnőnek még olyan problémákat is le kell küzdenie, mint a mezőgazdasági szakismeretek hiánya, mert eddig városban élt. Nem hallgathatjuk el azonban néhány gyengéjét sem munkamódszerüknek, mert most még időben van, ki tudják azokat javítani és így elkerülhetik, hogy komolyabb hibát kövessenek el. A tsz tagjai felvetették, hogy nem eléggé támaszkodnak napi munkájuk során az ő többévi szakismereteikre, nem kérnek tőlük a napi munka során tanácsot. Azt is hiányolják, hogy többnyire csak az irodában látják őket és kint, munkaközben annál kevesebbet. Ez különösen Pergerné elvtársnőre vonatkozik. Neki van még egy másik hibája is: egyszerre mindent meg akar „változtatni“ a községben (a községi pártvezetőség nek is tagja) és gyakran beleavatkozik, sőt intézkedik olyan kérdésekben, amit nem neki kellene elintéznie. Ezek csak kezdeti hibák, de kijavításuk még eredményesebbé teszi mun kájukat. 38 mázsái holdanként Február 28-án este az ireg szemesei Uj Elet Tsz DlSZ-szer- vezete gyűlést tartott. A gyűlé sen Magyar János eivtárs. a DISZ szervezet titkára ismertette a faddi Győzelem Tsz fiataljai nak versenyfelhívását a kukorica négyzetes vetésére. A fiata lók felajánlották, hogy a ver senyfeltételként megszabott 35 mázsás holdankénti termést 38 mázsára emelik fel. Bán elvtárs a helybeli párt- bizottság titkára javasolta, hogy a fiatalok hozzanak létre népnevelő csoportot. Helyeselte Biczó Pannika, Varga Ilonka és Sóto- nyi Esztike módszerét, akik fel keresték a kívülálló fiatalokat, meggyőzték őket, s ennek eredményeképpen azok ma már va lamennyien tagjai a tsz-nek. Szatori János pedagógus elvtárs megígérte, hogy szívesen megtanít egy-két színdarabot a DISZ fiatalokkal. A hozzászólások után. Csalovsz ki elvtárs ,a Járási DISZ Bi ott ság munkatársa röplabda felszerelést és értékes könyveket adott át a DlSZ-szervezetnek jutalom képpen. Szondi Sándor Iregszemcse Ülést tartott a Hazafias Népfront megyei elnöksége A Hazafias Népfront megyei elnöksége ülést tartott, melyen az elnökség tagjai főként a tavaszi munkákkal kapcsolatos gyakorlati kérdésekkel foglalkoztak. Horváth Jánosné elvtársnő hozzászólásában jó példaként megemlítette a magyarkeszi népfrontbizottságot, melynek tagjai azon fáradoznak, hogy a hidak alját idejében szabaddá tegyék az olvadáskor felgyülemlő vizek lefolyására. A megyei iroda megbízást ka pott, hívja fel a községi nép frontbizottságokat, kezdemé nyezzenek társadalmi munkát a csatornák, a hidak alatti medrek és a vízlevezető árkok mi előbbi kitakarítására. özvegy Simon Ferencné azt vetette fel, hogy a kereskedelmi szervek idejében biztosítsák a permetező anyagot, s az eláru sítókat megfelelően oktassák ki — milyen permetezőszer m’ro való. Biztosítsák a kerti aprómagvakat is az üzletekben, mert máskülönben a termelőknek piacról kell vásárolni meddő, megbízhatatlan magvakat. Gyerő elvtárs a külpolitikai előadások megtartásához adott javaslatot, s kijelentette, hogy rá, mint előadóra számíthatnak. A termelőszövetkezeti mozgalom mai kapcsolatban rámutatott arra, hogy a népfrontbizottsági tagok egyre több helyen választják az új utat. Ezt erősítette meg Horváth elvtársnő, aki elmondta, hogy a .tamási járás több községében hatékonyan se gíti a népfront a tsz szervezést. Fürgédén például a népfrontbi- zottság feldolgozta a tamási Vö rös Szikra Tsz eredményeit, s azokat ismertette a dolgozó parasztokkal. Ennek eredményeként 10 család lépett az új útra. Ugyanezt lehet mondani Ireg szemcséről is. Szó esett a községfejlesztési tervek megvalósításáról is. Az elnökség tagjai helyeselték, hogy a megyei hazafias népfront és a megyei tanács közös ankétot szervezzen a községpolitikai tervek megvalósítása céljából. A cél az hogy a községekben főkép pen a helyi adottságokra épít senek.- Vegyék számba mit fog nak saját erejükből megvalósítani s ne várjanak szájtáti módon központi támogatásra. Az elnökség tagjai hozzászó lásukban sokat foglalkoztak e tavaszi munkák idejében való el végzésével s a terméseredmények 3 százalékos növelésével. A megyei pártbizottság kép viseletében Varga István elvtárs szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy a Hazafias Népfront munkájú ban központi helyre kell állítani a termelés előremozdítását. Fc .feladat: harc a jó termésért és ennek érdekében a jó felkészülés a tavaszi munkára. A tömegszei vezeti vezetők a még szorosabb kapcsolat kialakítása érdekében emelték fel szavukat. Nem elég az, — mondott! Markovics Jánosné elvtársnő, az MNDSZ megyei elnöke, — hogy megyei szinten tartjuk a kapcso latot. Erre van szükség lenn Is, a termelő munkában. Göndöcs Ferencné elvtársnő, az MSZT megyei titkára a barátsági hónap sikeres megszervezése érdeké ben kérte a népfront támogatását. Az elnökségi ülés nagy se gítséget nyújtott a népfrontbi zottságok további munkájához. Eszenyi Antalné ___ » 1 tankönyvesére után — Beszélgetés Tormássy János elvtárssal, a Városi DISZ Bizottság titkárával — Szekszárdon befejeződött a DISZ tagkönyvcsere. Ma már a város sokszáz DISZ fiatalja szíve felett hordja az új tagsági könyvét. A tagkönyvki osztó taggyűlések új erőt, len dületet adtak az alapszerveze tek többségének a további feladatok megoldásához. Az ered ményekről és a tennivalókr-'l beszélgettünk minap Tormássy elvtárssal. — A tagkönyvcsere idősza ka — mondja Tormássy elvtárs — nem repült el eredménytelenül. Ez kitűnik a szá mokból is: az összeírások előtt a városban 1913 fiatal voU tagja a DISZ-nek, ma pedig 2205-en birtokolják az új tagsági könyvet. Volt egy-két alapszervezetünk, ahol nem értük el célunkat, de a legtöbb helyen megjavult a munka a tagkönyvcsere idején. Néme lyik DISZ-szervezetünk, például a belvárosi, az ősszel még alig működött, ma pedig már ered ményeket tud felmutatni. — Miiven eredmények van nak a parasztfiatalok bevonása terén? — A felsővárosi DISZ-szer- vezetben tapasztalható fejlődés A tagkönyvkiosztó gyűlésen például 15 fiatal rendelte meg a Szabad Ifjúságot. Az újvárosi szervezettel kapcsolatban sajnos még mindig csak a terveknél tartunk. Volt már egy elgondolásunk, de az nem vált be, Így újonnan kell hozzálátni a szervezet fellendítéséhez. — Mik a további tervek? — Nem állunk meg a tag könyvcsere után sem. Szekszá*- dón még nagyon sok fiatal nem tagja ifjúsági szövetségünknek. Ez különösen a pa rasztfiatalságra vonatkozik. Ha céljainkat el akarjuk érni, tovább kell folytatnunk a tag- szervezést. A tagkönyvcsere óta ezen a téren már születtek eredmények. A szőlőhegyi DISZ-szervezet azóta 12 új tag gal erősödött. Állandóan gya rapodik a Béke Tsz DISZ-szer - vezete Is. — Hogyan működnek a Pe töfi iskolák? — A Petőfi iskolák munká Jávái nem vagyunk elégedet tek. Nem foglalkoztunk eleget velük a tagkönyvcsere idején, s mos,t kell majd segítenünk ebben az alapszervezeteknek: A Petőfi iskolák ellenőrzésével, segítésével olyan pedagógu sokat bízunk meg, akik készek erre a munkára. Ahol nem működik Petőfi iskola, ott meg szervezzük a „Hősök voltak“ olvasókört, melyen a fiatalok Kilián György, Kuhch Gyula és a többi hős ifjú kommunista életével és tevékenységével Ismerkednek meg. — A seregszemlére hány kultúrcsoport nevezett be? — A kulturális seregszemlére 20 kultúrcsoport nevezett be. A próbák rendszeresen foly nak. A készülődéssel elégedet tek lehetünk. — A termelőmunkát, az idő szerű feladatok megoldását ho gyan segítik a DISZ-szerveze- tek? — Azt hiszem, fiataljaink a munkában is megáll iák helyüket, akár az üzemekben, akár a termelőszövetkezetekben. Nyolc üzemünk DISZ fiataljai most indítottak meg egy mez galmat a szocialista tulajdon védelmére. Ez igen szép kezde ményezés, s azt hisszük a fDta lók meg fognak felelni a vára kozásnak. Az üzemekben, elsősorban a Vasipari Vállalatnál, a Mező- gazdasági Gépjavítónál és az Építőipari Vállalatnál mozgósítjuk a fiatalokat a technika fejlesztésével kapcsolatos feladatok megoldására is. Vannak eredményeink, az kétségtelen, de még messze vagyunk attól, hogy elégedettek lehessünk. Még sokat kell dolgoznunk addig, míg Szék szárdon is minden dolgozó fia tál tagja lesz a DISZ-nek, '-s minden alapszervezetünk erős,' életképes lesz. \zon vagyunk, hogy ez a tervünk minél előbb megvalósuljon — mondja vé gézétől Tormássy elvtárs. B. I. Falunk becsi® Fenti képünkön megbeszélést tart Gravecz József elvtárs, a tengelici pártbizottság titkára és Harmat József elvtárs, a Petőfi Tsz párttitkára. Az ilyen megbeszélések sokat segítenek a tsz fejlődésében. Ez is hozzájárult, hogy az elmúlt héten például a Petőfi Tsz 4 család 7 tagjával gyarapodott s 17 hold földet vittek be. Körlevél, körlevél... (Ssindaruh két felvonásban) I. FELVONÁS A CSELEKMÉNY IDEJE: A Központi Vezetőség írásos utasítások és jelentések csökkentésére vonatkozó határozata után közvetlenül. SZEREPLŐK: A Tökmag. osztályozó és Tartósító Hivatal minden hájjal megkent aktagyártói. HELYISÉG: A jent nevezett hivatal titkársági szobája, írógépasztal, székek, gép írónő, írógép, tintatartó, ceruza és toll-tartó, gépírópapír, másolópapír és az aktagyártás egyéb kelléke ... I. SZ. AKTAGYÁRTÓ: — Illene csökkenteni az adminisztrációt, mert még utóbb azt mondják, hogy nem hajtjuk végre a párthatározatokat. II. SZ. AKTAGYÁRTÓ: — Jó meglátásod van, kedves kartársam. (Leülnek mind a ketten és tanakodnak, mit lehetne tenni.) I. SZ.: (Ujongva.) Megvan, kérlek, megvan ... Csökkenteni fogjuk az írásos utasítások számát, de úgy, hogy a kecske is jólakik és a káposzta is megmarad. Bevezetjük a „közös utasítások” rendszerét! (Mint aki felfedezte a csőben a lyukat, megkönnyebbülten feláll és fel-alá járkál a szobában.) Eddig minden reszortfelelősnek külön küldtek az egyes osztályvezetők és előadók utasításokat, ez jelentősen megnövelte az utasítások számát, most egybevesszük az egészet. Majd a járási kirendeltség vezetője kigépelteti az egyes előadók számára a megfelelő utasításokat. II. SZ.: Brávó, kérlek, brávó... I. SZ.: Igen, így lesz. (A gép írónőhöz.) írja kartársnő: — Mivel a nemzetgazdaság megkívánja, mi is csökkentjük a papírfelhasználást. De utasítom, hogy a „közös utasításból” készíttessen minden egyes előadó számára kivonatot két példányban, egyet irattározás, egyet tanulmányozás végett. Pont. Ezt körlevél formájában azonnal küldje meg minden járási kirendeltségvezetőnek. II. SZ.: Akkor kérlek szépen jelenthetnénk az országos központnak is, hogy azonnali intézkedéssel legalább 90 százalékkal csökkentettük az írásos utasítások számát... (Függöny.) II. FELVONÁS 1DO: A „közös utasítás” rendszerének bevezetése után néhány hónappal, vagyis napjainkban. 4 SZEREPLŐ: A Tökmagosz- tályozó és Tartósító Hivatal járási kirendeltségének vezetője. HELY: A fenti hivatal titkársági szobája. HIVATALVEZETŐ: — A kartársnőt azért vettük fel, hogy segítsen az adminisztrációban. Megértette? Az lesz a feladata ,hogy ezekből a „közös utasításokból” mindig kimásolja két példányban, az egyes előadókra vonatkozó részt! felfekteti a tárgyat külön kartonra, iktatja, kiadja elintézés végett, utána összeszedi, irattárba helyezi iktatószám szerint és közben kivonatolja az újabban érkezett „közös utasítást”, (Felsóhajt.) Hiába, saját erőnkből már nem bírtuk elvégezni ezt a tömérdek munkát. (Bemegy a szobába és tűnődve, félhangon beszélni kezd.) Még azt mondják, hogy csökkentik az adminisztrációt: az embernek félnapig tart áttanulmányozni, mert egy „közös utasításban’’ annyi szempontot közölnek, hogy azelőtt tíz „külön utasításban” sem volt ennyi. De azért még külön-külön is küldenek néhányat, hetenkint leg alább tizet, tizenkettőt.. (Idegeskedni kezd.) (Cseng a telefon, mérgesen felkapja.) — Halló, tessék,.. (Meg sem várja, hogy a drót túlsó végén befejezzék, ingerülten közbevág.) — Mondtam már, hogy nem érek rá kimenni. Legyen a tökmaggal, ami lesz, nem tudom megvizsgálni. — Halomra gyűlnek, az utasítások, azokat sem győzöm tanulmányozni, még a jelentéseket sem győzöm megírni, nem hogy a tökmagosztályozással és tartósítással foglalkozzak... Mondtam, még akkor sem érek rá kimenni, ha nem alakul meg a tökmagelőállító szakcsoport. — Nem akarom, hogy felelősségre vonjanak az adminisztrációért. (Ezzel levágja a kagylót és e pillanatban belép a titkárnő.) — Vezető elvtárs ,kérem ismét jött egy „közös utasítás”, legyen szíves tanulmányozni, hogy „kivonatolhassam” és kiadhassam az előadóknak is tanulmányozás végett-.-.-. (Függöny.) KONFERANSZIÉ: (Kilép a függöny elé.) — A szereplők kitalált személyek voltak, de sajnos, sok „felsőbb” szerv így „csökentette” az adminisztrációt és véleményünk szerint a „Bürokrácia mártírja” lovag rendet és néhány alig használt másolópapírt kellene adományozni nekik. BODA FERENC.