Tolnai Napló, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)

1956-02-29 / 51. szám

4. TOLNAI NAPLÓ 1956 FEBRUÁR 29. Szamos Rudolf: A JÓ PÁSZTOR Hétköznapi történet a «Gúláról** meg a nagy kosi vi „pásztorról“ SPORT Sportlélektan — atléta szemmel Irta: HALÁSZ GYÖRGY Az már nem újság, ha két „úriasszony“ összevész a fa­luban. Az emberek tovább mennek, hiszen csak a. volt kántor asszony, meg a régi gyógyszerészné tépte egymás haját. Igaz, ez már rég volt, a harc azóta eldőlt és az erő­sebb asszony győzött — a gyógyszerészné — neki sike­rült meghódítani a község legmagasabb pontján álló, erős kerítéssel körülvett pap­lakot. Azóta uralkodik is élők és holtak felett. Az öregedő asszony utolsó, nagy szerelmet féltő lobogása ez. A falu eleivel megértőén mosolygott — tudomásul ver­te, hogy az ő papjának is joga van az élethez és a lelkiüdvös ség mellett a gyarló földi örö­mök sem kerülhetik el a fe­nyőfák és a templomkereszt árnyékában húzódó ódon épü­letet. Nem is lett volna különö­sebb baj, ha néhány évvel ezelőtt ebben a kedves kis Bszak-tolnai községben nem kezdődik a kísértetjárás. Sok minden megbocsátható az emberi gyarlóságnak, de amit Kecskés Károly mivel Nagykónyiban, azt mi sem hagyhatjuk szó nélkül csak­úgy, mint az az ezér katolikus hívő, aki aláírta az egyház­megye vezetőjéhez írott kér­vényt. * A tények és adatok elké­pesztők. Az emberi gyarlóság­ról az évszázadok során min­den belekerült az emberiség történetkönyvébe, Kecskés Károly esperes-plébános bot­ránykrónikája — 1956-ban — mégis megdöbbentő. Ezer hívő esküvel vallott tanúságtételét idézzük. Szó- szerint és a való igazságról mindenki személyesen is meg­győződhet ebben a színma­gyar és színkatolikus faluban. A tények önmagukért be­szélnek és a krónikásnak nem kell segítségül hívni képzelő erejét, kommentálni sem kell ezeket... Bevezetőben had idézzek egy részletet a kónyiak leye- léből: „Mi, nagykónyi egyház katolikus hívei, el akarjuk mondani a mi lelkibetegsé­günket és panaszunkat, mert olyan ez a jámbor nép, mint az a nyáj, amelyet elhagyott a pásztor ... A papunk egyéb­ről sem beszél — ha nem megyünk, templomba, akkor azt mondja, sztrájkolunk az istennek, ha meg betérünk, akkor egyre azon nógat, miért nem fizetünk neki párbért. Nálunk újabban nem kell kán tor, sem harangozó, sem mi- nistráns, sem káplán, mert ezek fizetését is mind ő akar­ja összeszedni. Csak mi fizes­sünk már három éve haran­gozást és hol harangoznak, hol nem, mert ezt a hivatalt is a szakácsnő ja végzi — egy halálba zavart gyógyszerész felesége. És ő — Svájger Pál- né — hajtja be a párbért is. Házról házra jár, zaklatja az embereket, aki nem fizet azt mindennek elmondja, kiplety­kálja. Jó üzlet ez neki, mert a 36 forint párbérből ő min­den pár után 18 forintot kap. így havonta összeszed 1800— 2000 forintot. Ha temetés van, Építkezéshez szükséges gerendák, előre­gyártóit betonelemek, ajtók, ablakok stb. nagy válasz­tékban kapható a Gyönki Földmíivesszövetkezet T Ü ZÉP TELEPÉN akkor a gyászoló családnak előre le kell fizetni 220 forin­tot. Gyászmise 25 forint, ke­resztelés 60 forint, esküvés 50—100 forint. Amikor jött a püspök atya bérmálni, akkor is kihirdette, még plakátot is rakott a templom ajtóra, hogy az nem lehet bérma szülő, aki öt évre visszamenőleg nem fi­zette ki a párbért és 10 bérma cédulát nem vásárolt dara­bonként tíz forintért. Az el­múlt évben a kihirdetett sta­tisztika szerint volt nálunk 28 halott, 18 eskü, 42 keresztelés, mise meg 200—250 között, ha ezt összeadjuk, jut egy mun­kás vagy gazdálkodó ember­nek ennyi jövedelem és még ráadásnak kellene az 1200X36 forint... meg a sok persely­pénz? Hogy lehet a népet ennyire zsarolni? ... Kérvényünkkel már jár­tunk a püspöknél, az egyház­megyénél, a rádiónál, de csak a semmitmondó biztatást kap­tuk az illetékesektől... KÖZEL EZER ALÁÍRÁS ... Milyen ember hát Kecskés Károly, a római egyház „be­csületben“ megőszült nagykő nyi esperes-plébánosa? Drávecz Imre elmondta, hogy vasárnap, vagy közna­pon, amikor két ministráns gyerek volt, egyikőnket min­dég elküldött mise alatt a kocsmába a „Gida“ néni, mert az aztán nagyon szereti a pálinkát. A pálinkát maga az esperes úr sem veti meg, mert Dóm­ján Imre akkor gyónt nála utoljára, amikor a gyóntató­székben bűnbánás közben egy szerre csak megkérdezte tőle: — mond fiam, főzöd-e még a pálinkát?... — Főzöm. — S van-e. — Akad ... — Az üdvösségedért gon­dolhatnál rám is egy-két liter­rel . . . Szabó István bácsi a maga hetvenötesztendejével a beteg­ágyból kelt fel, hogy elmond­ja: — Én már harmincötesz tendeje vezetőségi tagja vol­tam az egyházközségnek, de a római egyház úgy megromlott, hogy a szegény ember már nem hihet neki... Mert elmen tem én Pécsre is, küldöttség­gel és ott magától Rogács püs pök úrtól kérdeztem, nálunk miért 25 forint lett egy kopor. sós mise, amikor másutt, azt 15 forintért teszi a pap... Talán bizony kónyibán emelke­dett a stóla, vagy a pénz gyen­gült? Nem válaszolt erre semmit. . . A burkolt fenyegetés sem hi­ányzik Kecskés Károly mód­szerei közül. . .- Újévkor a A BM. Tolna megyei Főosz­tály közlekedésrendészeti osztá­lya értesíti a megye valamennyi motorkrékpár üzembetartóját, nogy a BM. Országos Rendőr- kapitáhyság . rendelete értelmét ben 1956. április 15-től kezdő­dően valatnennyi motorkerékpárt fel kell szerelni hátsó világítás sál. Apróhirdetések — KERESÜNK felvételre la­katos, esztergályos és malomipar ban jártas asztalos dolgozókat. Tolná megyei Malomipari ES Szekszárd. — A SZEKSZÁRDI Szabó KTSZ férfi mértékutáni részlege tagként felvételre keres iparen­gedéllyel rendelkező szabó mun­kásokat. Folyamatos munkaellá­tás biztosítva. — SZEKSZÁRDI Villanyszerelő Vállalat (MegvevIU) keres azonnali belépésre villanymotor tekercse­lőt. Szekszárd. Garay tér 14. templomban csak azoknak kí­vánt boldog új esztendőt, akik kifizették a párbért „Gldának" Azzal ijeszti a tudatlan jámbor népet: „Hiába imádkozik, ha a párbért nem fizeti úgyis elkár hozik.” Ehhez kapcsolódik- a zsákolás. Vork Istvánná szegény öz­vegyasszony misét kért. Vitt egy százast, amit úgy kért kői csőn, de csak három forintot kapott vissza belőle, és az asszony végig sírta a falut. Sebestyén Mihályné: „Ezen már nem is csodálkozunk, még a saját paptársával is úgy elbánt, hogy nem adott neki ennie a „Gida” —a Sváj. gerné csak fekete vizet, meg kenyeret, csakhogy minél előbb megszabaduljanak tőle... és édeskettesben lehessenek, hogy a. paráználkodásukat sen. ki se gátolja ... Tőlem is két­száz forintot kért temetésért, a „naccságos” papasszony meg elissza a kocsmában a pénzt. — Az bizony — erősíti Hor váth Károly egyéni gazda . . . Olyan csúfság esett vele, csak­nem kombinéban táncolt a szövetkezeti bálon és azon az éjjel megivott 16 féldeci pá­linkát, rumot, meg két liter bort. . . másnap aztán részegen állt ministrálni, nő létére az oltár elé és ott a hívek előtt elkezdte ölelgetni a Kecskést. Kifordultunk a miséről ott hagytuk őket, az Ilyen ocs­mányságot látni se jó ... A faluban minden gyerek ismeri a „papnaccsága” ked vés dalát, amit minden mulat­ságon elénekel: „Szereti a pap a kávét, de még jobban a sza­kácsnőt . ..” Folytathatnám végnélkül. Külön történetbe kívánkozik az andocsi búcsú .. . Sudár bácsi az egyházközség gond noka mesélte. Hazafelé része­gen jött az „isteni" pár . . . A nép meg nevette, csak ne­vette. A sötét középkor árnyai ter­peszkednek kónyi felett. A fe­nyőfákkal és jó kerítéssel öve­zett papházból árad a bűn és az emberi mocsok. A saját hí­vei megvetik. . . Tíz forintos bérmacédula? Lélekkufárko- dás . . . erkölcstelen élet. . . Négyszáz esztendővel ezelőtt Ulrich von Huttan mezítlábas* kizsarolt parasztjai. Bajor föl­dön már elűzték egyszer a bűn bocsánat-cédulákat pénzért osztogató papokat... s kónyi ban újra támadt, vagy talán még mindig él a szellemi sö­tétség ... A falu dolgozó népével együtt reméljük mi is. — Nem sokáig'... A közlekedést ellenőrző szer vek az említett határidőtől kéz dődően a szóló kis- és nagymo torkerékpárok hátsó világítását is ellenőrizni fogják és annak hiányában a motorkerékpár üzembetartója ellen a szabály­sértési feljelentést megteszik. Várható időjárás szerda es­tig: változó felhőzet, néhány helyen kevés ónos eső vagy hó. Több helyen köd. Időnként: élénkebb délnyugati, nyugati szél. Az éjszakai lehűlés az év­szakhoz képest erős marad. A nappali hőmérséklet 0 fok kö rül. Várható legalacsonyabb hőmérséklet északnyugaton mí­nusz 5, mínusz 10, máshol mí­nusz 10, mínusz 15. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet szer­dán: mínusz 1, plusz 3 fok kö­zött. Eseménynaptár ......I. & 1916 febfu­FEBRUÁR 9 ár 29-én, ma B 40 esztendeje 9 U M jelent meg' a Mm M Ü „Szociál- I demokrata“ Szerda yjS 51. szamabao Román I Lenin cikkei „Az anexió- mentes békére“ és „Wilhelm Kolb és Georg Plechanov“. 164 esztendővel ezelőtt, 1792- ben született Rossini, híres olasz zeneszerző. HÍREK — 5000 bélyeg eladását vál­lalta március 8-a tiszteletére a szekszárdi városi MNDSZ-szer- vezet. Eddig már több mint 3000 emlékbélyeget eladtak. — Ifjúsági brigádot alakított a Fácánkerti Növényvédő Ál­lomás DISZ-szervezete. — 160 sertés hizlalására kö­tött szerződést a pári Béke Tér melőszövetkezet. A számítások szerint 361 000 forintot jövedel­mez ez a vállakózás a termelő­szövetkezeti tagoknak. — A Hazafiak című új ma­gyar film forgatását március első napjaiban kezdik el. A Barabás Tibor forgatókönyvé­ből készülő filmet Bán Frigyes rendezi, Badal János fényké­pezi. így újra együtt lesz a Rákóczi hadnagya sikeres al­kotó kollektívája. A Hazafiak című film Hajnóczy Józsefről és az első magyar köztársasági mozgalom hőseiről szól. A film főszerepét Bessenyei Ferenc alakítja, Lőttét Ruttkai Éva. Martinovicsot Pálos György személyesíti meg. — A Körhinta látogatóinak a száma országos viszonylatban megközelíti a félmilliót. — A Tolna megyei Békebi­zottság márciusban ismét nem­zetközi tájékoztatókat tart a járások legjobb előadói részé­re. — A Hőgyészi Állami Óvónő képző diákjai nemrégiben házi ünnepséget tartottak, amelyen megbeszélték a József Attila olvasómozgalommal kapcsolat­ban előttük álló feladatokat. Azóta már megkezdődött a lel­kes munka a diáklányok kö­zött. — Az általános iskola út­törői a Pál utcai fiúk-kal ké­szülnek az ifjúsági seregszem­lére. — A bonyhádi Petőfi Sándor általános gimnázium fennállá sának 150. évfordulója megün neplésére készül. Az osztályok műsorokat, jeleneteket tanul­nak, de készülnek azok a régi diákok is, akik ezelőtt 10—20 vagy 25 évvel végeztek. A jubi­leumi ünnepségek fényének emeléséihez nagyban hozzájárul az iskola épületének 120 080 forintos renoválása is. — Vasárnap este 8 órai kéz dettel a Szabadság-szálló nagy­termében jólsikerült könyvbált rendezett a TTIT, a Könyvtár és az Állami Könyvterjesztő Vállalat. A bált műsor előzte meg, melynek bevezetőjét dr. Máté Géza, a Megyei Könyvtár vezetője tartotta, irodalmunk jelenlegi problémáiról. Ezt kö­vetően szavalatok, ének- és táncszámok tették színessé és élvezetessé a műsort. Érdeme volt az ünnepségnek, hogy a helyi írók, költők műveiből is mutattak be. — A hirosimai atombomba robbanás következeiében 11 év után meghalt két kiváló japán színész, akik főszerepet játszot­tak az Élni jó című film­ben. Tragikus sorsuk ösztönzést adott egy dokumentum film elkészítésére, melyet az atom­bomba eltiltására alakult japán bizottság megrendelésére for­gatnak. Elérkezve tanulmányom befe. jező részéhez, inég három kér­déssel kívánok foglalkozni. Elő­ször az érdeklődéssel és hajlam­mal, másodszor a reflexei és vé­gül a jellemmel, Érdeklődésen azt a tárgyakra irányuló maga­tartást értjük, amely megalapoz­za azt. hogy figyelmünket szán­dékosan az illető tárgyra irányít­suk. Amikor egy embert jellem­zőnk és megállapítjuk róla, hogy a sport iránt érdeklődik, ez alatt azt értjük, hogy az illető vagy önmaga is sportol, vagy ha azt egyéb körülményei nem teszik lehetővé (betegség, öregség, stb.) rendszeresen látogatja a sport- eseményeket, szívesen olvassa a sportvonatkozású újságcikkeket, vagy minden sporttal kapcsolatos rádióelőadást- meghallgat. Az ér­deklődés és hajlam fogalmait meg kelt különböztetni tudni egymás­tól. Az érdeklődés bizonyos meg­határozott cselekvésre ' irányul. A hajlam törekvés arra. hogv meghatározott tevékenységet el­végezzünk. Az érdeklődés az a mozgató erő. mely a tudás, az is­meret, a látókör kiszélesítésére késztet. A széles érdeklődési kör nem zárja ki a központi érdeklő­dést. Példa erre az az atléta, akit az atlétika majdnem minden ága érdekel, de központi érdeklődése a dobó számokon van. Nagyon sok példát tudnék felhozni arra nézve, hogy országos, sőt világ­hírű versenyzők aktív érdeklődé, se a sport iránt legyőzte szerve­zetének fizikai gyengeségét és szüleinek a sport iránt érzeti ellenszenvét. A reflexek jelentősek az ember számára. Reflexek útján válaszo­lunk a külvilág behatásaira. A velünk született úgynevezett fel­tétlen reflexek a szervezet szá­mára életfontosságúak. miután az a szervezetünk számára veszé­lyes tényezőktől megóv. Csak egyetlen mindennapi példát ho­zok fel: a feltétlen reflex műkö­dés eredményezi, hogy erős fény hatására lezárjuk szemhéjjunkat. Vagy forró kályhához, ha vigyá­zatlanságból hozzáérünk elránt­juk kezünket. Ezekben az esetek­ben az ember nem gondolkodik, nem fontolgat, hanem születé. sünkkel magunkkal hozott reflex működése hatása alatt cselek­szünk. Életünk során érzékszer­veinken keresztül sok tapaszta­lathoz jutunk. Ezek a tapasztala­tok formájában rögződnek az Az MTSB és a Dombóvári Járá­si Asztalitenisz Szövetség február 26-án rendezte meg Tolna, megye 1956. évi asztalitenisz ifjúsági férfi, női bajnokságát.A verseny p Dombóvári Tanítóképző kultúr­termében került megrendezésre. Az ünnepélyes felvonulás után el­kezdődött a verseny. A bajnok­ságon 20 férfi és 6 nő vett részt. A férfi egyéni bajnokságot a tehetséges Lendvai László a Bony hadi Vasas sportolója nyerte meg, megelőzte az esélyes Koromvárit. A bajnokság legnagyobb megle­petése Koromvári ötödik helye­zése és Ritzl József 20:9-ről való eredmény megfordítása Mérei Je­nővel szemben az elődöntőben. A női egyéni bajnokság nagy szépséghibája volt, hogy csak Bonyhád és Dombóvár járás ver­senyzői vettek azon részt. A baj­nokságot Máté Anna a Dombóvári Bástya versenyzője nyerte meg, az ugyancsak esélyes Fenyvesi (Bonyhádi Vasas) előtt. A női mér Kőzések színvonala elmaradt a A rendelkezések szerint már az elmúlt évben Is szigorúan ellen­őrizték, hogy az ifjúsági korban lévő játékosok, valamint a fel­nőtt játékosoknál az időszakos orvosi ellenőrzés megtörtént-e. A rendelet kimondja, hogy a spor tolók kötelesek hat hónaponként sportorvosi vizsgálatnak alá vetni magukat és csak abban az eset­ben versenyezhetnek, ha a minő­sítési könyvbe az orvos beírja, hogy az illető sportoló versenyez hét. Amennyiben egy ifjúsági já­tékos nem az ifjúsági csapat, ha­nem a felnőtt csapatban játszik, úgy ez esetben a kötelező orvosi vizsgálat ideje,három hónap. Az MTSB és a Labdarugó Tár­sadalmi Szövetség a napokban tárgyalta az orvosi engedéllyel kapcsolatos kérdéseket és meg­állapodtak abban, hogy az 1956. évi bajnokságban, ha mégis elő­fordul, hogy egy játékosnak nem Vegyen részt Sportre’tvény-pályázatuniion! I. díj: egy rádió Lapunk teqnapi számában je­lent meg 1. számú Sportrejtvé­nyünk. Ez tartalmazza a már­cius 11-én lejátszásra kerülő labdaruqómérkőzéseket. Az ol­vasóink kérésére az Idén néqy- hetenként értékeljük a bekül­dött szelvényeket és osszuk ki a jutalmakat. Az első néqy fíét nyereményei: I. dij eqy rádió, II. díj eqy futballabda, III. díj eav villanyvasaló, IV. díj eqy töltőtoll, V. díj eqy szépirodalmi könyv. Veqyen részt Sportrejtvény- pályázatunkcn! MOZI Garay Filmszínház: Február 28—29, kedd-szerda. Verdi. Olasz film, a nagy zeneszerző életéből. Előadások kezdete: Vasár- és ünnepnap fél 4. fél 6 és 8 órakor ft^tkőznsn* fAI 8 és n Arak Nyomdáért felel: Odepka Rezső agykéregben, A közvetlen érzék­szervekkel szerzett tapasztalást első jelzőrendszernek nevezzük. A beszéd útján, is a külvilágot megismerhetjük ezt azonban má­sodik és jelzőrendszernek mond­juk. Azért másodiknak, mert az az elsőre támaszkodik és köz­pontja az agykéregben szétszór­tan elhelyezett idegsejtek. A jellem azoknak az alapvető lelki tulajdonságoknak összesége, amelyek az egyén minden csele­kedetére, tettére rányomják bé­lyegüket. Ha ismerjük valakinek a jellemét, előre tudjuk, hogy bi­zonyos körülmények között ho­gyan fog viselkedni. A jellem megnyilvánül a célban, melyet az ember maga elé tűz ki, továbbá az eszközökben és módszerekben is, melyekkel a célt elérni igyek^ szik. A sportvezetőknek, oktatók­nak, edzőknek különös figyelmet kell tanúsítaníok a rájuk bízott sportolók jellemvonásainak ki­bontakozására és helyes irányba való térítésre. Itt elsősorban a bajtársiasságra, becsületességre, stb. gondolok. Szeretném minden sportoktató emlékezetébe mélyen belevésni .hogy nincs olyan jel­lem, melyet meg ne lehetne vál­toztatni. Ép ezért igen helytelen egyes edzőnek a rábízott sporto­lók egyikének vagy másikának jellemének hiányosságára hivat­kozni, mikor valamely kifogásol­ható cselekedetüket menteni igyekszik. Az ember jellemét mindenek előtt az határozza meg. hogy milyen álláspontot foglal el a világgal, az emberekkel, mun­kájával, a sporttal és önmagával szemben. Akinek nincs szilárd meggyőződése, annak nem lehet szilárd jelleme sem és bármilyen nagy tehetség a sport valamely ágában nem lesz képes soha sem olyan eredmények elérésére, vagy annak tartós megtartására, me­lyet a tudása alapján tőle joggal elvárhatunk. Hogy nagyszerű eredmények születhessenek meg. csak akkor lesz képes arra sportoló ,ha poli­tikai és szakmai ismereteinek ál­landó rendszeres tanulása útján fejleszti magát és nemcsak testi­ekben. hanem lelkiekben is fel­készülve kész tevékenyen hozzá­járulni közös ideálunk a szocia­lista sportunk fejlesztéséhez, hogy tovább haladhassunk az. újabb sikerek útján. (Vége.) férfi mérkőzések színvonalától, csak Máté é's Fenyvesi játéka ki­emelkedő. A női páros mérkőzésen három pár indult. A dombóváriak jó fel­készülését mutatja .hogy az első két helyezést ők szerezték meg. addig a bonyhádi párosnak a har­madik hellyel kellett megelégedni. A férfi párosban 10 pár indult. Az egyéni bajnoksághoz hasonló­an itt is a bonyhádiak szerezték meg a győzelmet nagy küzdelem után. A vegyespáros mérkőzéseken 6 pár indult. A küzdelmekből a dombóvári Podráczky-Máthé pár került ki győztesen. A második helyezést a tolnai Koromvári s a dombóvári Reményi-pár szerezte meg, a harmadik-negyedik helyen a dombóvári és a bonyhádi párok osztoztak. A jól megrendezett verseny után Kárpáti András az MTSB sportoktatási előadója osztotta ki a díjakat a versenyzők között. jó a sportorvosi igazolása — az elmúlt évektől eltérően — az idén már ez is óvási ok. A 19. életévüket még be nem töltött ifjúsági játékosok részére a felnőtt csapatban csak az MTSB adhat játszási engedélyt, de ki­zárólag csak az esetben, ha a sportkör csatolja az illetékes or­vosi igazolását, mely szerint az ifjúsági korban lévő játékos sze­repelhet felnőtt csapatban. Ezen igazolás nélkül az MTSB játék­engedélyt nem ad ki. Az MTSB ás a Labdarugó Tár­sadalmi Szövetség ezúton is fel­hívja a sportkörök vezetőinek, va larriint a játékosok figyelmét arra, hogy még a bajnokság előtt fel­tétlenül jelenjenek meg sportor­vosi vizsgálaton. Ez fontos a spor tolók egészségének megvédése végett, de ugyanakkor fontos az óvások elkerülése végett is. Megváltozott a megyei II. osztály keleti csoportjának sorsolása A Megyei TSB és a Labdarugó- Társadalmi Szövetség az elmúlt napokban döntést hozott, mely­nek alapján megváltoztatta a me­gyei II. osztályú labdarugóbaj nokság már elkészített sorsolá­sát. Az új sorsolást lapunk hol­napi számában közöljük. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: GYŐRÉ JÓZSEF Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20-10 Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11 A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal . Hírlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenvi u. 46. Telefon: 21-21. Újra kötelező a szóló motorkerékpár hátsó világítása Időjár ás Megyei asztalitenisz bajnokság Dombóváron Az MTSB határozata értelmében a sportorvosi engedély hiánya óvási ok

Next

/
Thumbnails
Contents