Tolnai Napló, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-13 / 11. szám
X TOLNAI NAPLÓ 1956. JANUÁR 13. Az algériai helyzetről tárgyalt a francia minisztertanács Párizs (MTI). A francia minisztertanács szerdán ülést tartott az Elysée-palotában és meg hallgatta Edgar Faure miniszterelnök beszámolóját az algériai helyzetről. A minisztertanácsról kiadott közlemény bejelenti, hogy Edgar Faure — Soustelle főkormányzó javaslatára és Billotte hadügyminiszterrel egyetértésben — azt javasolta, hogy az algériai Kabiliában állítsanak fel egységes polgári és katonai parancsnokságot. A minisztertanács elfogadta ezt a javaslatot. Az UFI hírmagyarázója a minisztertanács határozatával kapcsolatban felveti a kérdést: Vajon milyen joga van a válasz tásokon vereséget szenvedett kormánynak ahhoz, hogy újabb katonai intézkedéseket tegyen Algériában. Ez a lépés (Szerk.: Az egységes polgári és katonai parancsnokság felállítása Kabiliában) csak súlyosbítani fogja az algériai helyzetet s ugyanakkor még jobban kihangsúlyozza hogy milyen felelősség hárul a következő kormányra, melynek gyorsan meg kell szüntetni az algériai vérontást. Az Express, Mendes-France lapja, az algériai helyzettel fog lalkozó kommentárjában annak az egyre fokozódó nyugtalanságnak ad hangot, melyet a köztársasági front egyes körei táplálnak az északafrikai helyzet miatt. A lap leszögezi, hogy az algériai helyzet elmérgesedése súlyos következményekkel járhat egész Észak-Afrikában. Tuniszban máris egy fegyveres el’enállási csoportot lepleztek le, melynek tevékenysége a Francia országgal való együttműködés politikája ellen irányul. Az algériai konfliktusnak olyan vissz hangja van Tuniszban és Marokkóban amely veszélyezteti a Tuniszban kialakult egyensúlyt és a marokkói fejlődést. Csu Te marsall m egkoszor úzta a Imchenwaldi emlékművet Berlin (MTI). Csu Te marsall, a Kínai Népköztársaság elnök- helyettese, aki egy kormány- küldöttség élén résztvett a Wilhelm Pieck 80. születésnapja alkalmából tartott ünnepségeken, ellátogatott Weimarba, Buchenwaldba és Jénába. Buchenwaldban Csu Te marsall a hitleri fasiszták hirhedt koncentrációs táborának helyén megkoszorúzta a fasizmus áldozatainak emlékművét és a következő sorokat írta be a látogatók könyvébe: „Örök dicsőség az antifasiszta ellenállásban elesett hősöknek.” 1 Sírba Jugoszlávia semlegességéről és a Newyork Times ezzel kapcsolatos cikkéről Belgrád (TASZSZ). A Borba külpolitikai szemleírója „Ez nem baráti hang” című cikkében rámutat arra, hogy manapság, amikor a bagdadi paktum gyengesége eléggé szembetűnik, a Newyork Times -helyénvalónak tartja felvetni a kérdést, „vajon Jugoszlávia valóban semleges-e". A Newyork Times arra hivatkozva teszi ezt, hogy — mint írja — „Tito marsall elhatározta, közösséget vállal a bagdadi paktum ellenfeleivel’’. A Newyork Times azt írja, hogy a bagdadi paktum ellenzői „csupán Moszkva érdekeit szolgálják”. Ami az értelmezés módszereit illeti, ez nem újdonság és nem szokatlan a Newyork Times gyakorlatában. Ha valaki nem ért egyet azzal, amit ez a lap helyesnek tart (a jelen esetben a bagdadi paktummal), akkor ez, természetesen „Moszkva érdekeit szolgálja”. Még nagyobb érdeklődésre tarthat számot a newyorki lap elképzelése a semlegességről — folytatta a szemleíró. — A New york Times természetesen jól tudja, hogy a jugoszláv politika nem „semleges” és nem is lehet az annak a ténynek megismétlésekor, hogy elősegíti-e valamilyen cselekmény a nemzetközi kapcsolatokat, valamely nemzetközi egyezmény a béke megszilárdítását, vagy sem. Ha azonban valaki kérdésessé teszi egy semmiféle értékkel nem bíró szervezet jellegét, akkor ez a Newyork Times -véleménye szerint elegendő ahhoz, hogy vitássá tegye, „vajon Jugoszlávia a béke érdekeit szolgálja-e”. Ilyen furcsa helyzetet eredményezhet és ilyen összeütközésre vezethet a valósággal és a logikával, ha egyoldalúan és célzatosan alkalmazzák ezt a tételt: aki nem ért egyet velünk, az ellenünk van. Tito elnök kijelentette: „Az a véleményem, hogy a bagdadi paktum nem szolgálja e világrész népeinek és országainak érdekeit, mert megosztja őket. Azt sem hiszem, hogy ez a paktum valamiféle védelmet nyújt bárkivel szemben is.” A mindennapi élet igazolja e szavakat. Nem szolgálhatja senkinek a biztonságát egy olyan szervezet, amelynek alapja az elégedetlenség és amely már puszta létével is zavargásokat idéz elő. Az egészben a legfurcsább az, hogy az Egyesült Államokban is nem ritkán hallhatunk negatív véleményeket a bagdadi pák tűmről és különösen szkeptikus megjegyzéseket e paktum értékéről. Csak az ideges „pakti- mánia” újabb hulláma indíthatta arra a Newyork Times-t, hogy meggondolatlan és nem túlságosan barátságos kijelentéseket tegyen a mi politikánkról — fejezi be cikkét a Borba külpolitikai szemleírója. Újabb egyiptomi—izraeli összetűzés A londoni rádió jelenti, hogy az Izrael és Egyiptom közötti semleges övezetből szerdán újabb összetűzést jelentettek. Az egyiptomi jelentés közli, hogy tűzharcra került sor, miután az izraeliek megtámadtak egy egyiptomi állást. A tűzharc nem követelt áldozatot. Amerikai lap a IraneicE választásokról Párizs (MTI). Nagy feltűnést keltett Párizsban a Newyork Herald Tribune szerdai, „A fran ciaországi választások megrendítik a NATO-t” című cikke. A cikkről megállapítja: A franciaországi választások eredménye, amelyhez hozzájárulnak a legújobb északafrikai fejlemények, most megrendíti az atlanti szervezet alapjait. Ez természetszerűleg a Nyugat európai stratégiájának nagyarányú revíziójához vezet. A cikkíró szerint ez a revizió abban áll majd, hogy meggyorsítják és újabb támogatásban részesítik azoknak a nyugati terveknek a megvalósítását, amelyek 11 hadosztályból álló hatalmas nyugatnémet hadsereg felállítására irányulnak, a hang terjedési sebességénél gyorsabban haladó amerikai gyártmányú repülőgépek támogatásával. Az amerikai kommentátor a cikk végén kifejti az amerikai külügyminisztérium elképzeléseit a francia politikai kilátásokról. A pentagon nagy reménye természetesen az — írja a Newyork Herald Tribune —, hogy Edgar Faure most távozó miniszterelnök, a jobbközép vezetője és Mendes-France volt miniszterelnök, a balközép koalíciójának vezetője összefog centrum-kormány alakítására. Ez a kormány hozzájárulhat az atlanti tömbben keletkezett rések betöméséhez. lém megbeszélése Churchiüel Az AFP hírügynökség angol kormánykörökből szerzett értesülésekre hivatkozva közli, — hogy Edén. angol miniszterelnök szerdán a kora délutáni órákban hosszas tanácskozást folytatott Churchillel. A tudósító megjegyzi: ez az első eset, hogy Eden a miniszterelnökségen fogadta a kormány és a konzervatív párt volt vezetőjét államügyekből folytatandó nyilt tanácskozás végett. Politikai körökben úgy vélik, hogy ezt a megbeszélést azok a nehézségek tették szükségessé, amelyekbe Eden jelenleg gazdasági és külpolitikai téren ütközik. A finn sajtó Porkkala-Udd küszöbönálló átadásáról Helsinki (TASZSZ). A finn lapok kommentárokat közölnek arról, hogy az 1955 szeptember 19-i szovjet-finn egyezmény értelmében rövidesen átadják Finnországnak Porkkala-Udd te rületét. A lapok cikkeikben ezt I az egyezményt a szovjet—finn! kapcsolatok kedvező fejlődésével magyarázzák. A barátság a Szovjetunióval — mutat rá a Nytid — mindig előnyös volt országunknak. — így volt ez 1917-ben is, amikor a szovjet kormány függetlenséget adott nekünk, így van 1956-ban, amikor a Szovjetunió csaknem 40 évvel a határidő lejárta előtt önként visszaadja nekünk Porkkala-Udd területét. Uj ötéves terv a Szovjetunióban A moszkvai Kaganovics nevét viselő első golyóscsapágy- gyár kohóüzemének munkásai megvitatják a hatodik ötéves terv feladatait. (Foto: N. Horunzsij) Egész évben friss főzelékfélék A jaroszlavi melegágyi-me- legházi kombinát egész évben •termel zöldség és főzelékfélét a szovjet lakosság számára. . 'A képen: P. G. Malisévá üvegházi brigádvezető (jobboldalon) és Z. M. Zalugyinova munkásnő uborkaszedés közben. (Foto N. Anoszov.) Csütörtökön reggel 6 óra 46 perc 12 másodperckor és ezt követően 8 óra 41 perckor földrengést észleltek hazánkban. A földrengés, a Budapest tői délre eső néhány községet kivéve, kárt nem okozott. A Budapesttől délre eső egyes községekben (Dunaha- raszti, Taksony, Dunavarsány, Szigetszentmiklós, Délegyháza és Bugyi), valamint Soroksáron a földrengés kisebb károkat okozott. Az épületekben tartózkodók közül egyesek megsebesültek. A földrengésnek Taksonyban két halálos áldozata van. A földrengés okozta kár felmérése és a szükséges intézkedések megtétele folyamatban van. A KÜLPOLITIKA HÍREI Szun Csin-lin, a Kínai Nép- köztársaság Országos Népi Együttese elnökségének elnöke, U Nu burmai miszterel- nök kíséretében szerdán délben Mandalay-ba érkezett. * Izmail el Azhari szudáni miniszterelnök Otto Grotewohl miniszterelnök üdvözlő táviratára közölte: Kormánya hozzájárult ahhoz, hogy a Német Demokratikus Köztársaság külkereskedelmi képviseletet létesítsen Szudánban, s örömmel és várakozásteljesen tekint a két ország együttműködése elé. * A szerdai francia sajtó ismerteti azt a közleményt, amelyet Dubois francia-marokkói főhelytartó és Valino tábornok, spanyol-marokkói főbiztos tanácskozásairól kiadtak. A közlemény szerint a spanyol főbiztos a spanyol kormány nevében kötelezettséget vállalt, hogy Franciaországgal egyetértésben s „a jogos francia és spanyol érdekek tiszte- letbentartása mellett“ biztosítják Marokkó függetlenségét. Az Humanité ezzel kapcsolatban leszögezi: Franco kénytelen volt módosítani eddigi magatartását, mert már nem szegülhet nyíltan szembe a marokkói nemzeti mozgalommal, amely az ország függetlenségét követeli. Franco azonban igyekszik minél tovább halogatni azt a pillanatot, amikor majd eleget kell tenni a marokkóiak követelésének. * Az angol kereskedelmi minisztérium által közölt ideiglenes statisztika szerint az angol kereskedemi mérleg hiánya 1955-ben 865 millió fontra emelkedett, ami az előző évihez viszonyítva 40 százalékos emelkedést jelent. * Filpott, kanadai parlamenti képviselő olyan határozati javaslatot terjesztett az alsóház elé, hogy a kanadai kormány a Kanada és az ázsiai országok közötti kereskedelem fejlesztésére irányuló intézkedésekkel együtt vizsgálja meg a Kínai Népköztársaság elismerésének kérdését is. Az „uj" ember — Az aparhanti párttitkár — SÁROS A FALUSI UTCA. Nem fogta meg a fagy a szekerektől mélyre hasogatott földet. Elmerül itt még a csizma is bokáig, nemhogy a félcipő. Enyhe a tél, a falu sem nyugszik. A határban még traktorok dolgoznak.... Szekerek hordják a trágyát. Az aparhanti Március 9. mezőgazdasági Tsz bejárata előtt mély kátyú állja el a látogató útját. A kapun túl, magas fiatal- asszony nézelődik. Szólok hozzá; — Mi módön lehetne oda bejutni? Néz és mosolyog: — Csizmában elvtárs. — Könnyen beszél — mondom —, de nekem csak félcipőm van... Újból nevet, kicsit bosszant is. Fagyra számítottam és tessék, itt ez a ki tudja milyen mély sár és vagy visszafordulok, vagy így kiabálva beszélhetek a Március 9-beli- ekkel. — Kit keres, elvtárs? — kérdezi az asszony. — Kék elvtórsnőt... — Az én lennék — Szerencsére... De a csizmával maga könnyebben ide jöhetne... És jön is. Amíg a sárban cuppog felém, alaposan szemügyre veszem... Barna bársony bekecs, erős posztó szoknya és a lábán kicsit ormótlan katonacsizma. Fején nincs kendő, barna a haja, nyúlánk az arca és ahogy jön, mosolyog, — ...Tessék elvtárs, mit óhajt? — lép elém és kezét nyújtja — Kékné... — Maga Budapestről jött? — Igen, de már 10 napja aparhanti lakos vagyok, csak még nincs lakásom. ÍGY ISMERKEDTEM MEG Kék Jánosnéval, a Március 9 Tsz új párttitkárával. Az utcán mégsem beszélgethetünk, hideg is volt, meg sár is... A Március 9 udvarára én nem mehettem, így elindultunk a másik aparhanti szövetkezet a Felszabadulás irodájába. Útközben még megkérdeztem: — a maga szövetkezetéből nem sértődnek meg ezen ha megtudják, hogy a másikba mentünk? — Ugyan, nem ellenségek vagyunk mi itt. — Az jó... — Különben is hivatalos dolgom is van Läufer elvtárssa], aki a Felszabadulás elnöke. Bementünk a Felszabadulás házába. Az elnök nem volt ott, de otthonosan leültünk a hosszú asztal mellé. — Mit mondhatok én Apar- ról? — Először talán saját magáról beszéljen. —- Fontos ez? — Igen... ‘ SOKÁIG HALLGAT, nem válaszol. Közben jön egy-egy szövetkezeti tag is, csak beszól az ajtón. Az elnököt keresi, és amikor meglátja Kéknét, mosolyog, s ki így, ki úgy, de mindegyik megkérdezi — hogy érzi magát nálunk?... Majd tavaszra nem lesz ám ilyen sár... Meg majd maguk is építenek járdát a szövetkezetükhöz, elvégre milliomosok — és avval annyi tovább mennek. Érdekes, ezzel az asszony- rval csak mosolyogva beszéltek az emberek. Magam kezdtem újra, mert nem értem — Mondja, hát hova tartozik maga? — Miért? — Úgy tudtam, hogy a Március 9-be és lám, a Felszabadulás tagsága is így ismeri magát... — Persze, hogy a Március 9-be... és hogy itt is ismernek? Az nem baj. — Nem, nem. — ...Pártmunkás vagyok. Az igaz, hogy ez „első“ a Március 9, de itt is ugyanaz a cél a Felszabadulásban. Visszatérek az ' első , kérdésre. — Meséljen magáról... — Talán csodálkozik azon, miért hagytam ott Budapestet, az ötkerületet és miért jötFöldrengés volt Magyarországon