Tolnai Napló, 1955. december (12. évfolyam, 281-307. szám)

1955-12-06 / 285. szám

ft NAPLÓ 1955. DECEMBER 6. Kereskedelmi szakmai tanfolyamok megyénkben Hárman lépnek be a Duna- földvári 69. számú Fűszerboltba. A bolti dolgozók udvariasan kö­szöntik a belépőket, majd egyi­kük megkérdi, hogy mivel szol­gálhatnak. — Legyen szíves — szólal meg az egyik belépő — adjon valami meleg úton készült gyű. mölcspárlatot és valamilyen nö­vényi likőrt. Markovics István, a bolt el­adója pillanatnyi gondolkodás nélkül leemel a pultról egy üveg kisüsti szilvapálinkát és egy üveg Mecseki itókát, me­lyeket a vevő elé helyez és csak annyit mond: — Tessék. — Köszönöm Markovics elv­társ — visszateheti, — mondja a „vevő”, aki most már felfedi magát, és mint a Népbolt szakmai tanfolyamának vizsga- biztosa mutatkozik be. Ilyen és ehhez hasonló jele­netek ma igen gyakoriak me­gyénk területén lévő Népbol­tokban, ahol most vannak folya matban az olyan eladó tovább­képző tanfolyamainak vizsgái, akik már a szakmai minimum vizsgát letették. Legutóbb Duna földváron, Dombóváron, Szék. szárdon és Tolnán voltak ha­sonló vizsgál/ az élelmiszer és ruházati szakmában dolgozók bevonásával. Ezeken a tanfolyamokon a hallgatók megismerkednek a kereskedelmi számtan legfonto­sabb ismereteivel és elsajátítják egyes szakmák áruismeretét, megismerkednek az adminiszt­rációval és tökéletesítik magu­kat a kereskedelmi ismeretek­ben. A tanfolyamok gyakorlati része megismerteti a hallgatók­kal, hogyan kell szakmai taná­csot adni, egyes árukat ajánlani a vevőknek. A vizsgák általában igen biz­tató képet mutatnak kereske­delmi dolgozók szakmai fejlődé­séről és a kulturált kereskede­lem elsajátításáról. A legjobb felkészültségről a Dunaföldvári Népbolt dolgozói tettek tanúsá­got, ahol Gujzer Lajos körzeti ellenőr igen komoly segítséget adott a hallgatóknak, akik igen lelkiismeretesen készültek fel, nemcsak a vizsgára, hanem minden egyes előadásra is. Jó­nak mondható még a tolnaiak felkészültsége is, ahol különö­sen Schmetzer Györgyné és Gémesi Ferencné tűntek ki tu­dásukkal és határozott, szaba­tos válaszaikkal. Nem mondható el ez a szek­szárdiakról, ahol igen gyenge eredményről számolhatunk be, s ez nem véletlen. Goda Sán­dornak a tanfolyam vezetőjének ugyanis nem szívügye dolgozó társainak továbbképzése. Nem sokat törődött a rábízott hall­gatókkal és még azt sem tar­totta fontosnak, hogy a tanfo­lyam vizsgáján megjelenjen. Alig fejeződtek be a tanfolya­mok, már újabbak indultak be, mert a Népbolt vezetősége első­rendű feladatának tekinti a dol­gozók szakmai továbbképzését. A. F. A Szekszárdi Központi Művészegyüttes Decsen Az emúlt vasárnap este élénk érdeklődés mellett került sorra Decsen a Szekszárdi Városi Kul- túrház Központi Művészegyüt­tesének bemutatkozása. — Az együttes tagjai vonaton érkéz, tek Decsre és még a vendég­marasztaló decsi sár sem tudta elvenni annak a mintegy 35 ta­gú együttesnek a jó kedvét, amely vendégszerepelni elláto­gatott Decsre. Kétségkívül ko­moly áldozat az együttes tagjai részéről, hogy pihenőnapjukat és éjszakájuk egy részét áldoz­ták fel a decsiek szórakoztatá­sa, nevelése érdekében. Kezdetben a közönség vára­kozó álláspontra helyezkedett, de fokozatosan feloldódott és már Zeke László szavalata vas­tapsot kapott. Ezután sorra meg kellett ismételni a számokat. Mire elérkeztünk az utolsó számhoz, olyan emelkedett han­gulat kerekedett, amely minden bizonnyal sokáig emlékezetes lesz Decsen. Az esten Légrády Ilona, Latyák Károlyné, Szent- györgyi Kálmán és Zeke László aratott különösen nagy sikert, de kijutott az ünneplésből a többi szereplőnek és a szimfoni­kus zenekar tagjainak is, amely Véghelyi Miklós vezénylésével jól látta el a kíséretet, s így nem kis része van a sikerben. INCSUT. Megkezdődött az építőipari tanulók felvétele A Munkaerőtartalékok Hi­vatala közli: Az MTH építőipari intézeteiben megkezdődött az előzetes jelentkezés az építő, ipari tanulófelvételre. Nyolc ál­talános iskolát végzett 15—17 éves fiúk jelentkezhetnek kő­műves, ács-, festő- és műköves szakmára. A tanulóidő két. év. A 16—18 éves fiúk burkoló szakmára jelentkezhetnek, — amelynek tanulóideje egy év. A tanulók tanulmányi idejük alatt — tanulmányi idejüktől és eredményüktől függően — 120-tól 340 forintig terjedhető ösztöndíjat és természetbeni juttatásként munkabakancsot, valamint évenként egyszeri ba­kancstalpalást és sarkalást kap­nak. A szabadban dolgozók­nak vattakabát és meleg sapka is jár. Az intézetektől távol­lakó tanulókat otthonokban he. lyezik el. Jelentkezni lehet személye­sen és levélben Budapesten az Üllői-út 76, Huba-utca 12. sz. házban lévő és a rákospalotai MTH intézetben. Vidéken az ózdi, a debreceni, a kazincbarcikai, a miskolci, az egri, a tatabányai, a székesfe­hérvári, a győri, a soproni, a szombathelyi, a szolnoki, a bé­késcsabai, a szegedi, a veszpré­mi és a rudabányai MTH inté­zetekben lehet jelentkezni. Vörösmarty Mihály szavalóverseny Bonyhádon A Vörösmarty Mihály Ált. Is­kola szavalóversenyt rendezett a költő halálának 100. évfordu­lója tiszteletére. A közönséggel szemben, kis emelvényen kipirult arcú piros- nyakkendős, fehérbluzos kis. lány áll és átérzéssel szavalja a „Kisgyermek halálára” című költeményt. Az V. osztályos pajtások a „Kisgyermek halá­lára” c. verssel, a VI-osok „Petike”-vel, a VII-esek a „Szegény asszony könyve’’-vel, a VlII-osok a „Búvár Kund’’ c. költeménnyel álltak az emel­vényre. Sokan szavaltak, de nem volt unalmas, amit bizonyít a kö­zönség hosszú lelkes tapsa, amellyel jutalmazta a gyerme­kek szavalatát. Nagy élmény volt gyermeknek, felnőttnek egyaránt ez a szép, nemes meg­emlékezés. Jó felkészültségükkel, mélyen átérzett szép előadásukkal, ne. héz munkát adtak a bríráló bi­zottságnak. A bizottság elvonult és végül is döntött a következő ered­ménnyel: Győztesek: Kende Miklós V. o., Békés Zsuzsanna VI. o„ Érdi Judit VII. o., Steib Márta VIII. osztályos tanulók. A legjobbak kipirult arccal vették át a könyvj u talmakat, míg a többiek örömmel hallgat­ták a dicsérő szavakat, a szép, nemes munkáért. Apróhirdetések — AZONNALI belépésre kere­sünk 1 fő férfi bérelszámolót és 1 fő villamossági és építészeti vo­nalon jártas műszaki előadót. Je­lentkezni lehet minden nap 8—9 óra között. Tolna megiyei Ter­ményforgalmi Vállalat. Szekszárd, Széchenyi u. 37—39. Munkaügyi csoportnál. — AZ ALLAMI Kordélyos Vál- alat siófoki műhelye azonnali be- épésre keres egy bognár szak- parost. Kereset 1000 forinton fe- ül, darabbérben. Legényszállást, izemi étkeztetést és havi egyszeri lazautazást biztosítunk. Jelent- cezni lehet Siófok. Sztálin út 10. alatt munkanapokon. MOZI Garay Filmszínház. December 6-tól 7-ig, keddtől szerdáig: Puc­cini. Színes olasz film, a nagy ze­neszerző életéről. Előadások kezdete: vasár- és ünnepnap fél 4, fél 6 és 8 órakor. Hétköznap: fél 6 ős 8 órakor. Időjárás Várható időjárás kedd estig: változó felhőzet, legfeljebb né­hány helyen eső. Mérséklődő északnyugati-északi szél. Helyen ként, elsősorban délnyugaton köd. Erősödő éjszakai lehűlés. Nappal még enyhe idő. Várható legalacsonyabb hőmérséklet 0— minusz 3 fok között, helyenként mínusz 3 fok alatt. Legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 5— 8 fok között. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20-10 Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11. A szerkesztőség és kiadóhivatal elme: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hlrlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 48. Telefon: 21-21. Nyomdáért felel: Odepka Rezső Olvasd, terjeszd a Tolnai Naplói! NEPBOLTOKBA megkezdődött a nagy kaAÓoíón^i ] AJANDEKVASAR Ne várja meg a csúcsforgalmat, már most vásárolja meg a szükséges ajándéktárgyakat. Eseménynaptár 1805 decem­ber 6-án, 150 6 g évvel ezelőtt, | született Entz I Ferenc orvos, a magyar ker­tészet úttörője (1877-ben halt meg). Előbb Alsó-Ausztriában, majd Csehor szágban folytatott orvosi gyakor latot, végül 1832-ben a Vesz- piém megyei Mezőkomáromban telepedett le, mint uradalmi or­vos. Itt kezdett el kertészkedni. A szabadságharc hadseregében honvéd-főorvos volt. Majd Pes­ten telepedett le és itt kertésze tét alapított. A Hottenbiller utca bán 1853-ban kertészeti magán iskolát nyitott, s a kertészet taní­tását természettudományi alapon indította meg. Orvos-élettani tér mészettudományi ismeretei vezet ték el a kertészkedés élettani alapjaihoz. Kevés, de értékes fajt ültetni, ez volt a jelszava. 1857 —59-ben megjelent Kertészeti füzetek című munkája, korának nemcsak alapvető kertészeti kézi­könyve volt, hanem egyúttal a magyar kertészeti műnyelv encilc lopédiája is. ÍREK — Hatvan tonna jóminőségű bors érkezett, nagyobbik része Borneóból, a kisebbik része pe dig Indiából. A külkereskedelem tehát gondoskodott arról, hogy a disznóölések idejére elegendő fe ketebors legyen a boltokban. — „A serdülőkor nevelési problémái" címmel december 9-én délután 6 órakor tart elő adást Dr.- Harsányi István (Buda pest) a Gyermeklélektani Intézet munkatársa Szekszárdon a Szü lök Főiskolája keretében. — A paksi Vörös Csillag Ha lászati Termelőszövetkezet 30 tagja már kifizette a jegyzett békekölcsön összegét. — 300 000 szilva csemetéről gondoskodott a Szőlőoltvány és Facsemeteforgalmi Vállalat, hogy az' őszi fásítások idején elegendő facsemete álljon a dolgozó pa­rasztok rendelkezésére. — Versenyre hívta a Tamási Sütőipari Vállalat DISZ-szerveze te a járás valamennyi DISZ-szer vezetőt a vasgyüjtés sikere érdé kében — A szakályi DISZ fiatalok Szigligeti Ede ,,A cigány” című színművének bemutatására ke szülnek. A bemutatóra december ben kerül sor. — A népművelési Intézet tánc és néprajzi osztálya a falusi népi tánc és népi együttesek munká jának kérdéseiről országos kon ferenciát rendez december 10., 11,. 12-én az intézet székházában A konferencia részvevői megvi tátják a soronkövetkező felada tokát. Foglalkozik az értekezlet a megyei művészeti versenyek­kel, a népművészeti és tánc szakkörökkel. A báli évad és a társadalmi néprajzi gyűjtés kér­déseivel is. — A Tolnamegyei Moziüzemi Vállalat 1955 november 30-án teljesítette éves tervét. A vállalat bevételi tervét 100.2 százalékra, látogatási tervét pedig 101.3 szá zalékra teljesítette. A nagyszerű eredmény az egyes mozik verse­nyéből született. A mozik közötti verseny elindítója Bartha Ferenc a mözsi mozi vezetője volt, aki október 19-én versenyre hívta a megye összes moziját. A verseny felhíváshoz egymásután csatla­koztak a községek moziai. A verseny vállalások teljesíté­séhez nagyban hozzájárult a ,,Harag napja” című magyar film látogatottsága, melyet me gyénkben 124 százalékos ered­ménnyel szervezett meg a Mozi- üzemi Vállalat, s országosan e film látogatottsági versenyében a hatodik lett. SPORT Csak egy gólon múlott... Szikra Gázművek—Nagymányoki Bányász 3:2 (3:0) Sztálinváros, 1200 néző Vezette: Major II. Gázgyár: Tormási—Kukoda. Herczegfalvi, Horváth III.—Kapi­tány, Rigó—Mohácsi, Kreznár, Pereszlényi. Somodi, Horváth II. Nagymányok: Ásvány—Keller. Németh, Takács—Bán, Wágner— Wéber II., Palatinusz, Molnár, Wéber I.. Fazekas. Az erős szél segítségével a Gáz­gyár lép fel támadólag és már a második percben egy erős lö­vés alig kerüli el Ásvány ka­puját. Kitűnően játszik a budapes­ti csapat, szép helycserés táma­dásokkal közelíti meg a nagymá- nyoki kaput és ennek eredmenye, hogy a 5. percben már gólt ka­punk. Egy támadás után a jobb­szélső a balösszekötőhöz játszik, aki a középcsatár helyén elmegy és laposan a .sarokba gurít, 1:0. A gól megzavarja a mányoki vé­delmet, ami azt eredményezi, hogy 2 perc múlva újabb gól szü­letik. Mohácsi a jobbszélső hely- .cserés támadás után középről a felső sarokba fejeli a labdát, 2:0. A budapesti csapat szépen,, terv­szerűen játszik, a nagymányokiak idegesek és csapkodás jellemzi ebben az időszakban támadásu­kat. A nagymányokiak all. perc­ben érnek el először gólhelyze­tet, de Fazekas szép beadását a kapus a nagymányoki csatárok elől leszedi. Mányok a széliéi szemben is támadni próbál, ugyanakkor a budapesti csapat hosszú, elörevágott labdával — a szél támogatásával — küldi tá­madásba csatárait. Egy mányoki támadás után egy előrevágott lab­dával a középcsatár elmegy és mintegy 10 méterről gólt lő, 3:0 Ebben az időszakban Nagymá­nyok alig jut szóhoz. A 20. perc­től kezdve magára talál a mányo­ki csapat és egy szép támadás után, Molnár lő kapura, de az erős lövés csak a kapufát talál, ja. Két perc múlva Wéber lő fölé. A 25. percben újabb kapufát lő a nagymányoki csapat. Nem sokkal utána Ásvány szép vetődéssel szerzi meg a labdát a budapesti csatárok elől. 15 perces nagymá­nyoki hajrá után újból a Gázgyár támad és a 38. percben a közép­csatár közeli éles lövését védi Ásvány. Ezután egy veszélyes >í Ó nagymányoki támadás után a budapesti csapat majdnem é*eólt vét, a labda alig kerüli el kapuju­kat. A sarokrúgást a nagymá­nyoki csapat elvéti, pedig a ka­pus is, csak a labda mellé tud ütni. (Nagy helyzet). A 42. perc- ,ben a védelem hibájából aaajd- nem újabb gólt kapunk, de Ás­vány a közeli lövést, szerencsével bár, de védi. Az utolsó három percben újból Nagymányok van támadásban, de a csatársort könnyen szereli a budapesti vé­delem. A II. félidő 3. percében szabad­rúgáshoz jutunk, de Palatinusz lövése fölé száll. Nagymányok támad, de a szél nem segíti a csapatot, mert időközben teljesen eláll. A 10. percben szép támadá­sokat követően Wéber I. «gyes megoldással és felismeréssel meg­szerzi az első nagymányoki gólt, 3:1. Újból felzúg az 500 szurkoló hangja; Hajrá Bányász! Mindent belel A buzdításnak a csapat ele­get is tesz és ritkán látott iramot diktálva támad. A 13. percben jó helyzetet hoz össze a csapat, de a budapesti kapus a fejekről szedi le a labdát. A 18. percben 20 mé­teres szabadrúgást rúghatunk. Németh nagyerejü lövése a kapu­fát érintve hagyja el a pályát. Ha­talmas nyomás alatt áll a buda­pesti kapus. A védelem alapvona­lon túlra tud csak tisztázni. A sarokrúgást Fazekas szépen íveli és az érintetlenül jut a kapuba, ahol még Wéber il. azt beljebb segíti, 3:2. Hatalmas biztatás köz­ben továbbra is Nagymányok tá­mad és még az sem zavarja őket, hogy a budapesti csapat sok eset­ben kíméletlenül játszik. A 25. percben pár másodperc alatt két­szer is a, kapufát találják el a csatárok. Hatalmas izgalom a pá­lyán és a nézőtéren. A budapes­tiek középcsatára egy előrevá­gott labdával hirtelen meglép és Ásvány a lábáról nagy bravúrral leszedi a labdát. Ä következő percben már Fazekas megy el a szélen, de a játékvezető les címén lefújja. (Ordító bírói 'hiba!) 15 perc van még hátra a mérkőzés­ből. A nagymányokiak soha nem látott lelkesedéssel vetik «»agu­kat a küzdelembe. Állandóan tá­madunk, helyzetek is vannak, de az eredményen már változtatni nem sikerül. Néhány szó az „Ezüst Labda" Vándordíjról Szekszárdon a Népbolt 19. sz. árudájának kirakatában egy nagyszerű vándordíj vonja ma­gára a figyelmet. Kettős alapza­ton két ezüstözött játékvezetői sí­pon egy 15 cm átmérőjű ezüstö­zött futballabda nyugszik, alatta labdarúgó játéktér. Az alsó alap­zaton „Tolnamegyei JT”, a felső alapzaton pedig „Ezüst Labda Vándordíj” felírás olvasható. A vándordíj Hepp József szekszár­di esztergályosmesternek, a kőny nyűipar kiváló dolgozójának al­kotása. A vándordíj a szekszárdi sport­emberek között osztatlan elisme­rést aratott és mindenünnen meg­nyilvánuló óhajnak tettünk ele­get, amikor Pallós Miklóst, a JT elnökét a minap felkerestük és megkértük, nyilatkozzon. — A megyei TSB Labdarúgó Társadalmi Szövetségének Játék­vezető Tanácsa már évek óta jól­sikerült játékvezetőcserét tart fenn Bács. Somogy és Fejér me­gyével — kezdte az elnök. — E jó kapcsolat további elmélyítése, e szomszédos megyék labdarúgó­sportjának összehasonlítása érde­kében alapítottuk ezt az Ezüst Labda Vándordíját. Sajnos, a TSB-ék kissé mostohán kezelték kiírásunkat, de meg az is tény, hogy mi is kissé későn fogtunk a szervezéshez. Így azután a me­gyénkénti 2—2 csapat helyett idén megyénk kivételével Bács, Somogy és Fejér megye csak 1 — 1 csapatot indított. A kiírás sze­rint a részvevő csapatok a Kö- zépeurópa Kupa mintájára két­fordulós formában, de kieséses rendszerben döntik el a győzelem kérdését. A csapatok 2—2 igazo­latlan, de a TSB által rajtenge­déllyel ellátott játékost szerepel­tethetnek. Az idei küzdelmekben megyénket a Bonyhádi Vasas és a Szekszárdi Dózsa együttese képviselte. Bács megye részéről a Bajai Építők. Fejér megyéből a Székesfehérvári Vasas Vadásztöl­ténygyár, Somogy megye részé­ről pedig a Kaposvári Vörös me­teor vett részt a küzdelmekben. Minthogy az eredetileg 8-ra ter­vezett mezőny 5 főre szűkült le. egyetlen elődöntőre került csak sor. a Bonyhádi Vasas és a Bajai Építők csapatai között. Az első mérkőzésen a Bajai Építők 4:0 arányban győzött és a bonyhádi találkozón már nem tudta a Vasas kiegyenlíteni a bajaiak 4 gólos előnyét. A találkozó 2:2 arány­ban eldöntetlenül végződött és így az Építők jutott tovább. A négyes középdöntőbe így a Bajai Építőknek a kaposvári Vö­rös Meteor, a Szekszárdi Dózsá­nak pedig a Székesfehérvári Va­dásztölténygyár volt az ellenfele. Az alsó ágon a Székesfehérvári Vadásztöltőnygyár harcolta ki a döntőbejutást, mert a székesfe­hérvári mérkőzést 3:2 arányban megnyerte és bár 1 Szekszárdon 5:3 arányban alulmaradt, a szö­vetség a Dózsát törölte a további küzdelmekből, mert a megenge­dett 2 igazolatlan játékos helyett 5-öt szerepeltetett. A felső ágon a bajai mérkőzés elmaradt először a bajai pálya használhatatlansága miatt, a kaposvári találkozón vi­szont a Bajai Építők nyert 2:1 arányban. Itt is meg kellett azon­ban semmisíteni a mérkőzés ered­ményét, mert a bajaiak igazolás nélkül álltak ki a mérkőzésre. Kétségkívül, sok hiányossága volt az idén a vándordíj küzdel­meinek. így tény az, hogy későn fogtunk hozzá a szervezéshez és a TSB-ék sem tulajdonítottak a üzdelemnek kellő jelentőséget. De meg kell említeni azt is, hogy a sportköröknek az ,a kívánsága, hogy helyi játékvezető működjék közre, kissé balul ütött ki. Nagy­részt ennek tulajdonítható, hog> a mérkőzések nagyobb része túl fűtött hangulatban, nem a ván dordíj szellemében zajlott le. üg? érezzük azonban, hogy a követ kező évek során ezeket a hiá nyosságokat sikerül majd kikü szöbölnünk és a vándordíj mél tóan fogja majd betölteni híva tását a négy megye labdarúgó sportjában. A vándordíját három szór egymásután vagy sorrem nélkül ötször kell megnyern így minden bizonnyal jó néhán évig be fogja majd tölteni azt hivatását, amelyet szántun neki.” Kiskunhalasi Kinizsi—Székesfehérvári Motorjavító 3:1 (0:1) labdát. 0:1. A gól után a székes- fehérvári csapat kerül fölénybe, Üe Szentes. Faragó hazaadását „ellúftolja”, pedig megszerezhet­né a második gólt is. A II. félidő parázs kinkunha- lasi támadásokkal kezdődik. A gyengébb felépítésű játékosokból álló székesfehérvári csapat visz- szaesik. A 8. percben Benkő kéz­zel üti ki a labdát a 16-oson be­lül. A büntetőt Vass, a bal alsó sarokba lövi. 1:1. A 15. percben a Kinizsi a vezetést is megszerzi. Szabó kiejti a labdát kirúgás előtt és a szemfüles Vass az üres kapuba lövi a labdát. 2:1. A 20. percben a mérkőzés sorsa is el­dől, mert sarokrúgás után Ko­vács közelről megszerzi a harma­dik gólt is. Az utolsó negyedórá­ban már hiába támad erősen a Motorjavítö, már a szépítésre sincsen lehetősége. Szekszárd, 500 néző. Vezette: Siklósi Gy. Bp. Kiskunhalasi Kinizsi: Bakos— Faragó, Várhegyi, Fekete—Schvel- la, Hirt—Nagy, Virág, Vass, Ko­vács, Pechlov. Székesfehérvári Motorjavító: Szabó—Szegi, Bognár, Benkő— Lukács, Váradi — Kiss, Győri, Szentes, Padi, Borsányi. Az első negyedórában a Ki­nizsi támad valamivel többet, bár jobbára hullámzó a játék. Mindkét együttes nagy becsvágy- gyal veti magát küzdelembe. Nyo­ma sincs annak, hogy a mérkő­zés kimenetelének már nincsen jelentősége az első hely szem­pontjából. A 15. percben a Motor­javító a lesgyanús helyzetben lé­vő Szentes révén vezetést szerez, aki 12 méterről fej magasságban a kapu jobb oldalába vágja a

Next

/
Thumbnails
Contents