Tolnai Napló, 1955. december (12. évfolyam, 281-307. szám)
1955-12-03 / 283. szám
1935. DECEMBER 3. VA Pí Ó Pápi ÉS PÁRTÉPÍTfcS * Fel kell számolni cs tag- és tagfelöltfelvételi munkca kampányszerűségéft A párívezetőségek és bizottságok újjáválasztásának előkészületei és végrehajtása idején a pártmunka különböző ágainak lő irányelve az, hogy minden egyes tett lépés legyen előre a párt erősítése terén, hogy minél eredményesebb harcot tudjunk folytatni az 1955-ös, majd pedig az 1956-os népgazdasági tervek megvalósítása érdekében. A párt erősítésének egyik fő tényezője továbbra is A PÁRT SZÁMSZERŰ ERŐSÍTÉSE. A párívezetőségek és bizottságok újjáválasztásának eredménye nem lenne teljes, ha a tag és tagjelölt felvételi munkában nem állna be jelentős javulás, előrehaladás. A párt számszerű fejlesztése érdekében mindenekelőtt fel kell számolni azt a kampányszerűséget, amely a tag és tagjelöltfelvétel terén megmutatkozott. Sajnos, a tapasztalatok azt mutatják, hogy még a párt- bizottságok is olyan fél, vagy egész napok kitöltésére használják az ezzel kapcsolatos munkát, amikor más teendő nincs. Mivel a községi pártszervek azt látják a járási pártbizottsá gok munkájában, hogy az többnyire egyoldalú, nem kapcsolja össze a kampányjellegű feladatokat az állandó tennivalókkal — így ők is követik a rossz példát, és sokszor hónapokig sem esik szó a tag és tagjelölt felvételről. A STATISZTIKA Hogy ez mennyire így van, azt világosan tükrözi a járások tag és tagjelölfelvételéről készített statisztika is. Augusztus hónapban viszonylag jó volt a Szekszárdi Járási Párt- bizottság eredménye. Szeptemberben, amikor megkezdődtek az. őszi betakarítási és vetési munkálatok, pontosan felére csökkent a felvett tagok és tagjelöltek száma. A következő hónapban, októberben megkezdődött a „nagy hajrá“, mindenki csak a legfontosabb feladattal, a vetéssel foglalkozott, de ez mellett nem törődött szinte senki sem a tag és tagjelöltfelvétellel. Ezt mutatja, hogy még az előző hónapinál is gyengébb volt az eredmény: ismét felére csökkent az előző hónapihoz viszonyítva a felvett tagok és tagjelöltek száma. A Szekszárdi Városi Pártbizottságon odáig mentek októberben a „nagy vetési hajrában“, hogy ez mellett egyetlen tagjelöltf el vétel sem volt. A tamási és á bonyhádi járások pártmunkájára is ez az egyoldalúság nyomta rá a bélyegét. Valamivel jobb, de nem kielégítő a paksi járás eredmé nye sem. Itt különösen az mondható jónak, hogy sokat foglalkoztak a tsz-pártszerveze- tek megerősítésével. Paks községben például több tagjelölttel erősítették a tsz pártszervezeteket. Kétségtelen, hogy egészen napjainkig falun a legfőbb feladat a következő évi kenyér biztosítása volt és a mezőgazdasági munkálatokat megnehezítette a rendkívüli időjárás. Ezzel azonban nem lehet megmagyarázni, hogy közben nem törődtek kellően a tag és tagjelöltfelvétellel. Ez annál is inkább így van, mert az évnek talán egy időszakában sem volt annyi pártfunkcionárius hosszabb ideig a területen, mint éppen ezekben a hónapokban. A KAMPÁNY JELLEGET MEG KELL SZÜNTETNI. A tag és tagjelöltfelvéíel kampányjellegének megszüntetésénél elsőrendű módszerbeli feladat az, hogy a járási párt- bizottságoknál ne csak a pto. vezetője és a községben pedig ne csak a párttitkár és a jb. instruktor foglalkozzon ezzel, hanem az egész párttagság. Ezt természetesen nem úgy lehet elérni, hogy a párttitkár taggyűlésen elmondja a beszámoSzerdán este 7 órai kezdettel ünnepélyesen megnyílt Szekszár dón a Szovjet-Ukrajna hete. A pártoktatás házában rendezett ünnepségen zsúfolt nézőtér előtt mondott ünnepi beszédet Orbán János elvtárs az M. D. P. megyei pártbizottságának ágit. prop. ősz tályának vezetője. Beszédében foglalkozott a két szomszéd nép barátságának jelentőségével, a népek barátságának történelmi múltjával, a két elnyomott nép sorsával, és a fölszabadulás jelén tőségével. Beszélt az ukrán nép iparának fejlődéséről ,az egész lójában: „Minden kommunista foglalkozzon a párt számszerű erősítésével“, hanem a párttagoknak ezzel kapcsolatban konkrét megbízatást kell ad- niok. Tolnán a párttagok egy részének pontosan meghatározták, hogy melyik példamutató dolgozóval beszélgessen el a tagjelöltfelvétel ügyében. Olyan megbízatásokat is adtak a párttagok közül többnek, hogy egy-egy példamutató pár- tonkívülit vonjanak be a párt -munkába. A pártszerveknél pedig azt kell a gyakorlatban is megvalósítani, hogy amikor egy-egy elvtárs kimegy valamelyik községbe, ne csak egy meghatározott feladattal foglalkozzon, hanem a fő tennivalója mellett terjedjen ki a figyelme, a lehetőségekhez mérten, más feladatokra is, így például a tag és tagjelöltfelvételre. nép egyenjogúságáról a Szovjetunióban, az ukrán nép kultúrájáról és a gyönyörű távlatokról, melyek a lakosság előtt állnak. Az ünnepség kultúrműsorában fellépett Szíri Szirana örmény énekesnő és Huszár Oszkár a József Attila színház tagjai, közreműködött a szovjet helyőrség kultúrcsoportja ének, tánc és ze- r.eszámokkal. Az ünnepség nagyban elősegí tette az ukrán nép megismerését, megszeretését, s a békéért vívott nagy harcban közelebb hozta hozzánk az ukrán népet. Az Ukrán Hét megnyitása Szekszárdion Vízturbinás konyhagép, világító ceruza Sok új közszükségleti cikk készül a jövő évben / Az ipar jövő évi tervében számos újfajta cikk szerepel, ame'y nek nagyrésze elsősorban a háziasszonyok munkáját könnyíti meg. A közszükségleti — tömegcikk ipar új gyártmány-tervében csak nem száz új készíményt sorol fel, ezek között ötletes konyhai robotgépeket, újfajta tűzhelyeket és egyéb konyhai berendezéseket. A Háztartási Eszköz és Bá- dogárugyár például egy 2 kilogrammos újrendszerű mosógépet is készít, amely a jelenleginél jobb megoldású, kerekeken to’ ható, könnyebben kezelhető. Fedele légmentesen záródik, hogy • jobban tartsa a meleget. Előre láthatólag 200 forinttal olcsóbb lesz, mint a jelenleg forgalomban lévő 1.5 kilogrammos mosógép. A gyár készítményei között szerepe) egy univerzális vízturbinás konyhagép, is, amely Igen öt.le tesen működik. A készülék cső vét a vízcsapra kell ráerősíteni, a víz hajtja meg a turbinát, amely mozgásba hozza a készü léket. Ugyancsak a Háztartási Eszköz és Bádogárugyárban sokféle kávéőrlőt, háztartási és csecsemő mérleget, zárt, lapátokat és egyéb hasznos felszerelést készítenek. A írószer Gyár többi között mintegy 14 féle ceruzát készít amelyek közül legérdekesebb a világító iron. Ezzel ugyanis sötétben is lehet írni. A benne lévő vegyianyag olyan erős, hogy akár egy hét múlva is el lehet olvasni a feljegyzést. Az írószer Gyár ezenkívül művészeknek 24 színű ceruza-készletet, valamim mérnöki és iskolai körző-készleteket gyárt. A tömegcikk ipar gyártmányai között szerepel még néhány újfajta zár, alumínium evőeszköz, zsebkések, tésztagyuró és vágógép, kávépörkölő, burgonyapároló fazék és szinte megszámlálhatatlan sok egyéb közszükségleti cikk. Uj cikk lesz például a Pannónia motorkerékpár oldalkocsija is, amelyet régen várnak a motorosok. Az űj cikkek közé tartozik az RM. Kerékpárgyár eloxált kivitelű kerékpárja, amely sokkal tetszetősebb, mint a jelen- legiek. Az ipar nem feledkezett meg a gyermekekről sem. Különösen a Lemezárugyár gyártmányai szá míthatnak nagy sikerre. A jövő évben ugyanis háromféle felhúzható rugós kisautót csinálnak ezenkívül elkészül a hegyi vasút is, amely egyike a legötletesebb új játékoknak. Készít még az ipar műanyag állatfigurákat is. Kitüntetések a jé munkáért Az egész bonyhádi járás területén szépen folynak a békegyűlések, melyekhez mindenütt színes kultúrműsort biztosítottak a népművelési ügyvezetők. Nagy érdeklődéssel hallgatják a beszámolókat és sok értékes hozzászólás arról tanúskodik, hogy a béketábor erői mindig többen lesznek. Ezeken a békeesteken osztották ki az Orszá. gos Béketanács okleveleit és kitüntető jelvényeit. A bonyhádi járásban oklevelet kapott Vészeli Ádámné bonyhádi cipőgyári dolgozó, Breitigam Ferenc závodi békeharcos, Gálos Imre teveli béketitkár, a Magyar Békemozgalom ezüst jelvényével tüntették ki Major Mátyás járási béketitkárt. Gazdag hozomány — KAPÓSAK a tsz-lányok, — az ősz folyamán öt lakodalom volt tsz-ünkben — mondja nem kis büszkeséggel Hajdics Istvánná, a tamási Vörös Szikra TSZ könyvelője. Igaz, hogy szép hozománnyal mennek férjhez, —- nősülnek fiataljaink. Sokat lehetne beszélni a tsz fiatalok munkájáról, de most in kább a szerelemről, a házasságról, a fiatalok szívbéli ügyeiről beszélünk. Bár mi is voltunk fiatalok — ezekről nem könnyű szavakban beszámolni. Legutóbb kettes lakodalom volt, Süvegjártó bácsi tsz tag nősítette Feri fiát és férjhez adta nevelt lányát, Csiszár Mariskát. Feri, a tsz lányok közül választotta élete pé-jául Bangó írónkét Csiszár Mariskát Török Sándor 12 holdas tamási egyéni gazda fia vette feleségül. Sanyi már régebb idő óta ke rülgette a fekete szemű kis tsz lányt — egy utcában laktak. Szépsége és nagy szorgalma igen nagy hatással volt reá. A vonza lom kölcsönös volt, megszerették egymást, azonban volt mégis va lami, ami komoly gondot adott Mariskának. SANYI SZÜLEI 12 holdon gaz dálkoönak ott is szükség van a dolgos kézre. Ö pedig ügy szereti a tsz-t, a közős munkát, de úgy, hogy nem is tudna megválni tőle. Nehéz ezekről a dolgokról be szelni egy szerelmes lánynak. — Édesapám, agitálja meg a Sanyit, hogy ő is lépjen a tsz-be — kérte apját. — A tsz-nek is nagy szüksége lenne még égy ko vácsra, Sanyival nyerne a tsz, mert nemcsak jó szakember, de bármilyen mezőgazdasági munkában is megállja a helyét — so rolja a fiú jó tulajdonságait nagy hévvel. A fiatalember könnyen hajlott a szóra. Hiába, Mariska két szép szeme nagy vonzóerő, de látta azt is, hogy a szorgalmas család évröl-évre milyen szép jövedelemre tesz szert a közös munkával. OKTÓBERBEN aztán apja elé állt. — Édesapám én is belépek a tsz-be. .Hogy Sanyi bejelentését hogyan fogadták a szülők, ezt nem firtatjuk, de egy bizonyos, Sanyit még abba a hónapban felvették a tsz tagjai sorába. — A régi időkben a szerelem is, mint az emberek egész munkája béklyóba volt verve. Ritkán esett úgy, hogy két szerelmes .a házasságban is egymásra talá't volna. Számtalan példa van a mi községünkben is arra, hogy a fiatalok tiszta szerelmét megmér gezte a szülők anyagiassága. — mondja Hajdicsné. — Ma már más időket élünk, Mariska és Sándor megesküdtek. Mariska olyan hozományt vitt magával. amelyet két szorgalmas kezével szerzett. Megvan a szépen berendezett lakásuk. Mióta tsz tag, szoba, konyha bútort vásárolt, a tsz-töl kapott 1000 forintból függönyö két vett a lakás díszítésére, háztartása az összegyűlt ajándékokból úgy fel van szerelve, hogy a világon semmiért sem kell a szomszédhoz szorulni. De nem üres a kamra sem. Még nem volt meg ugyan a tsz-ben a zárszáma dási közgyűlés, de az eddigi számítások szerint 10 mázsa búzát, 40 kilő cukrot, lencsét, takarmányféleséget és több mint 5000 forintot visz a házhoz. A TAMASI Vörös Szikra TSZ- ben nemcsak Csiszár Mariska az egyedüli, aki ilyen gazdag hozományt vihet magával. A többi fiatalok is hasonló eredményt ér- tok el a közös munkával, — közös az örömük és a boldogságuk is. 3 Fontos népgazdasági érdek... A magyar iparnak vala-j mint az exportkövetelményeknek megfelelő jóminő-1 ségű melléktermékekkel és nyersanyaggal történő ellátása érdekében feltétlenül szükséges, hogy az anyag kellő időben és jól kezelt állapotban kerüljön a begyűjtő vállalathoz. A gazdaságokból és háztartásokból viszonylag komoly meny nyiségű nyersbőr kerül ki, melyeknek nagyrésze rosszul fejtett és kezelt állapotban kerül a begyűjtő szervekhez. Ez népgazdaságunknak, valamint a bőr tulajdonosának komoly kárt okoz és csökkenti a lakosság jóminőségű lábbelivel, szőrmebéléssel, vagy bekeccsel való ellátási lehetőségét. A nyersből gyorsan romlik, azért addig is, míg az a begyűjtést végző közegek által átvételre kerülhet, feltétlenül gondoskodni kell annak helyes kezeléséről. A lefejtett marha, borjú, ló, juh, stb. bőrt a fejtés után egykét órán belül tiszta, száraz, ipari fehérsóval kell besózni. — Lehet a bőrt szárítással is tartósítani. Ebben az esetben a bőrt szellős padlástéren egyenes rúdra kell teríteni, vagy U-ala- kú acéldrótra kifeszíteni, úgyhogy azon gyűrődés ne legyen. A MÉH központi szaktelepein a nyersbőr helyes kezelésével kap csolatban készséggel adnak felvilágosítást. | gén fontos nyersanyag az állati szőr, amelynek összegyűjtése és értékesítése az egyes gazdaságokra és az összegyűjtést végző dolgozókra, illetve lakosságra is jövedelmező. Az alkalmas időpontban történő nyírás az állatra nézve egészséges, mert ezáltal megszabadul a féregtől és köny- nyebben tartható tisztán. Több gazdaság és vállalat, vagy egyéni gazdálkodó rendszeresen alkalmázza az állatok nyírását és a szőrt értékesíti. Előfordul azonban olyan eset is, hogy az állatokról lenyírják ugyan a szőrt, de azt a szalmával összekeverve, kidobják a trágyadombra. Az esetleg szeny nyeződött szőrt sem szabad kidobni, mert a MÉH Vállalat megfelelő súlylevonás alkalmazása mellett azt is átveszi. Komoly mennyiségű szőr-féleség gyűjthető össze az állatok tisztítása alkalmával, vagy például a sértések vedlése következté. ben elhullajtott szőrök össze- szedésével. ar\rszágos viszonylatban — ” nagy jelentősége van annak, ha a sertésvágások idején a forrázás következtében a sertésekről leszedett szőrt összegyűjtik és a MÉH Vállalat telepein értékesítik. Nagy jelentősége van export szempontjából a toll összegyűjtésének, helyes kezelésének és kellő időben történő értékesítésének is. A legértékesebb toll- fajía a fehér libatoll, utána sorrendben a tarka liba, illetve ka- csatoll következik. Ezeket követik, bár lényegesen olcsóbb de népgazdasági szempontból ugyancsak nagyjelentőséggel bíró tolifajták, a tyúk, csirke, pulyka és gyöngytyúktollak. — Természetesen minden tollfaj- tát külön kell kezelni, mert a különböző fajták összekeverve veszítenek az értékükből. Óva. kodjunk a tollak huzamosabb ideig lakásban, padláson, vagy gazdaságban való tárolásától, mert a toll könnyen molyosodik és veszít értékéből, esetleg értékét teljesen elveszti. Tollfeleslegünket a világ különböző részébe szállítjuk és értékes gépeket kapunk érte. Sokmillió forintra tehető azoknak a melléktermékeknek, hulladékanyagoknak az értéke, amelyet felvásárolnak a MÉH-telepek és továbbítják a feldolgozó üzemek részére. A szocialista tervgazdálkodás meg követeli, hogy a begyűjtés nem. csak mennyiségileg, hanem minőségileg is fokozódjék. A zért felhívjuk a gazdasá- gok vezetőinek és dolgozóinak, illetve a lakosság figyel mét, hogy gondoskodjanak az említett, valamint az, összes kitermelhető melléktermékek és hulladékok, csont, hulladékzsír, stb. összegyűjtéséről, helyes kezeléséről és időben történő átadásáról, mert azzal nemcsak a népgazdaság érdekeit szolgálják, hanem a gazdaság, illetve saját jövedelmezőségüket is nagymértékben emelni tudják. MEGJEGYZÉS „Jajde hosszú ez a karaván ..." Este van és ilyenkor indulnak esti sétájukra a napi munkában elfáradt emberek. Ki moziba, ki a Szabadság étterembe megy, s vannak, akik a Sörkert-cukrászdába kívánnak pihenni egy csésze gőzölgő fekete mellett. A helyiségben kellemes meleg van, hogy a kabát is fogasra kívánkozna (ha volna fogas), a fekete finom, és szól a rádió... De itt álljunk meg egy pillanatra. A rádió előtt pirossapkás, piros kardigános, cifrasálas leány ül (lehet, hogy asszony). Forgatja a zenemasina gombját, s csak ott áll meg, ahol dobverő csattog, rumbwtök kong és rikolt a piszton. „J aj, de hosszú ez a karaván...” J ön valahonnét messziről, persze nem magyar nyelven, s a hölgy ringó mozdulatokat végez az apró széken, (ez meglehetősen gusztustalan) és dúdolja nagyratátott szájjal az étvágyrontó dalt... Elszáll a dal, utolsót rikkant a piszton: újat kell keresni. A Petőfi-adó világ- irodalmi előadást sugároz, s az állomást kereső unottan csúszik tovább a skálán. A Kossuth-adcp. a szívküldi utolsó műsorszáma hallatszik: „Nem adlak másnak ... Ha kell harcolok érted .. Erre ismét rázendít a piroskardigános nő, s a falmelletti sarokasztalnál ülő két társa is vele dalolja... Tetszik nekik. A következő műsor már nem, mert Bartók-zenét közvetítenek ... Recseg a rádió, ismét rumbatökök csörögnek, s a „hölgy” mosolyog. Az egyik asztaltól pedig összeráncolt hóm,lókkal felemelkedik valaki... Fáradtabban távozik, mint mikor idejött. Mérges ... És igaza van ... (B. G.)