Tolnai Napló, 1955. november (12. évfolyam, 256-280. szám)
1955-11-19 / 271. szám
Az országgyűlés illés© szaki színvonala emelésének nagy kérdéséhez hozzátartozik a technológiai és a munkafegyelem további megjavítása, a magasfokú szervezettség a termelésben, az anyaggal való fokozott takarékosság, a szigorú gyári rend stb. Ezekben az egyszerű dolgokban hatalmas tartalék rejlik. Mindez rendkívül fontos 1956. évi népgazdasági tervünk sikeres megvalósítása szempontjából. A Központi Vezetőség novemberi — az ipar munkájának megjavításáról, az ipari termelés műszaki színvonalának emeléséről hozott — határozatának megvalósítása mindenekelőtt a gazdasági vezetés feladata. De a gazdasági vezetés csak akkor tudja ezt a feladatot megoldani, ha. a dolgozók legszélesebb tömegeire, kezdeményezésükre, javaslataikra, az újítómozgalomra az egész munkásosztályra, a tömegszervezetekre, széles szocialista munkaversenyre, a népre támaszkodik, s ha mindezt a munkát a párt irányítja. A párt irányítása, a párt helyes irányításának érvényesülése összes terveink sikerének legfőbb záloga! A nemzetközi munkamegosztás Ezután a szocialista országok közti nemzetközi munkamegosz tás nagy jelentőségéről szólt, s hangsúlyozta: A nemzetközi gazdasági kap csolatok és az országok közötti munkamegosztás különösen nagy jelentőségűek olyan kis ország számára, mint a mi hazánk, Magyarország. Ez teszi ugyanis lehetővé, hogy a mi országunk igen magas műszaki színvonalon olyan gépeket, járműveket, mű- zereket, ipari berendezéseket nagy sorozatban állítson elő, amelyeket egyébként csak az egész nagy népességű országok képesek előállítani. A belső szűk églet ugyanis a legtöbb esetben nem teszi lehetővé az ilyen gépeknek és felszereléseknek nagy sorozatban való előállítását. Ha azonban előzetes megállapodás és terv szerint nemcsak a magunk számára termelünk, hanem hosszú, sok évre szóló szállítási szerződések alapján a baráti országokat is ellátjuk ezekkel a termékekkel, akkor lehetséges a nagysorozatokban való gyártás. Ez pedig egymagában átlag 15—20 százalékkal növeli a munka termeié kenységét, gyakran azonban 40—50 százalékkal is, s jelentősen csökkenti az önköltséget, és igen nagy mértékben hozzájárul a műszaki fejlődés előrehaladásához, a műszaki szín vonal emeléséhez, végső fokon pedig népünk jólétének emeléséhez. — A nemzetközi gazdasági kapcsolatoknak előbb vázolt új rendje teszt egyedül lehetővé számunkra, hogy perspektívában úgyszólván minden számunkra szükséges fontos nyersanyagot ° szocialista világpiacról, baráti or szágokból szerezzük be. Mi persze kereskedni akarunk a tőkés országokkal is. De függöm tőlük nem akarunk, s a nyersanyagellátásban elsősorban és döntően saját magunkra és a baráti országokra, a szocialista világpiacra kell építenünk. 1 A külkereskedelem — elsőrendű fontosságú kérdés ! 1956. évi népgazdasági tervünk rendkívül nagy figyelmet szentel a külkereskedelmünknek s annak, hogy a jövő évben jelentős aktív külkereskedelmi egyenleget érjünk el, és ily módon olyan tartalékokra tegyünk szert, amelyeknek segítségével biztonságosan el tudjuk látni népgazdaságunkat hazánkban nem termelt, külföldről behozan dó nyersanyagokkal. Arról beszéltünk — s ezt joggal mondhatjuk —, hogy 1954- hez képest 1955 számos tekintetben fordulatot hozott. Ezt talán legkevésbbé a külkereskedelemről lehet elmondani, bár itt is van lényeges előrehaladás. Az év hátralévő részében és 1956-ban különösen nagy erő feszítést kell tennünk a külkereskedelem, s mindenekelőtt exporttervünk teljesítése érdekében. Főként az ipari és a me zőgazdasági termelésben, valamint a begyűjtésnél kell előtérbe helyezni az exporttervek teljesítését, mennyiségileg és kiváló minőségben, annak érdekében, hogy az 1956. évi népgazdasági terv ben előírt ipari és mezőgazda- sági termeléshez szükséges importanyagokat, felszerelést, gépeket zavartalanul, határidőre beszerezhessük, s ily módon meg teremtsük az egyenletes, ütemes termelés egyik legfontosabb előfeltételét. Magyarország viszonylag kis ország s a mi népgazdaságunkban a külkereskedelem sokkal nagyobb szerepet játszik, mint számos más ország népgazdaságában. De ez nemcsak onnan van hogy az ország viszonylag kicsi, hanem onnan is, hogy termelésünk és lakosságunk ellátásához szükséges nyersanyagok jelentős részét külországokból kell beszereznünk. Ezért nem lehet a külkereskedelem kérdését nálunk elhanyagolni, hanem elsőrendű fontosságú kérdésként kell ke zelni. A pazarlás ellen Az 1953. évi népgazdasági terv csak oly módon valósítható meg, ha a termelésben, az állami gazdálkodásban s általában minden téren a legmesszebbmenő takarékosságot valósítjuk meg ha — mint mondani szokás — fogunkhoz verjük a garast, mielőtt kiadnánk. Ennek érdekében a Minisztertanács már hozott egy sor intézkedést, s ezek általában eredményeseknek bizonyultak. Meg kell azonban mondanunk, hogy sok még nálunk a pazarlás, sok a felesleges kiadás. Itt példákat sorolt fel a központi és közép-irányító-szervek felesleges kimutatásaira, a túlzott központosítás szülte felesleges sok szerv okozta pazarlásra majd hangsúlyozta: ezen a téren a Minisztertanács tett már egyet mást, hogy ezt a helyzetet megváltoztassa, de tovább kell mén nünk s az irányítószerveket, ahol csak lehetséges, közelebb kell vinnünk az irányítottakhoz. Sok még,nálunk a pazarlás s ezért nagy a megtakarítási lehetőség' az építkezések terén — folytatta ezután, s példákat hozott az iskola- és óvodaépítkezéseknél mutatkozó egészségügyileg is felesleges építési túlzásokra, majd a színes fémeknek műanyagokkal pótlásáról és az importfa helyettesítéséről beszélt. Eddig sok általános határozat született, de kevés átfogó cselekede antO cselekedet annak érdekében, hogy megteremtsük hazánk bán az új, nagy, korszerű farostlemez- és fahulladéklemez- ipart. önbírálattal meg kell mondanunk a kormánynak is az Országos Tervhivatalnak is, hogy kevés beruházást adtunk mi eddig erre a célra, s ezt meg kell változtatnunk. Ezután a televízió fejlesztésének kérdéséről szólott. Hangsúlyozta, bár Magyarország a híradás és vacuumtechmkai iparban jelentős helyet foglalt el a múltban, elmaradtunk a televízió megvalósítása terén. Most azt a feladatot tűzzük magunk elé, hogy ezt az elmaradást mielőbb felszámoljuk és 1957 közepétől kezdve a jelenlegi kísérleti adások helyett korszerű, rendszeres, tömeges televíziós adást valósítsunk meg. A televízió világszerte hatalmasan fejlődik. A legutóbbi adatok szerint jelenleg a világon több mint harmincöt millió televíziós készülék van. A televízió mindenekelőtt rendkívül fontos, korszerű hírközlő eszköz: nagyban hozzájárul népünk szocialista szellemben való neveléséhez, a színházi, a filmkultúra, a tánckultúra, a sport stb. elterjesztéséhez. Rendkívül nagy jelentősége van a televíziónak egész híradástechnikai iparunk, sőt mondhatnám egész iparunk fejlődése és fejlesztése szempontjából. Mindezek szükségessé teszik, hogy a Kohó- és Gépipari Minisztérium híradástechnikai igazgatósága, valamint azok az üzemek, amelyeknek szerepük van ezen igen fontos iparág fejlesztésében, továbbá a Közlekedési Minisztérium, a rádió, komoly erőfeszítéseket tegyenek, hogy behozzuk a lemaradást, ami ezen a téren mutatkozik. 1956. évi tervünk a lakosság életszínvonalának viszonylag szerény, de szilárdan megalapozott emelkedését irányozza elő. Mint ismeretes, emelkedni fog 1956-ban a lakosság rendelkezésére álló iparcikkek mennyisége, emelkedni fog a lakosság rendelkezésére bocsátott hús mennyiség, s általában nőni fog az élelmiszerek mennyisége. Mindez persze nem jelenti azt, hogy minden kívánságot és minden igényt korlátlanul ki tudunk majd elégíteni. Ettől még távol állunk. De lépésről lépésre megalapozottan bizton haladunk előre. Népünk égető kérdése, a lakásprobléma megoldása — az építőipar sokéves feladata A lakosság életszínvonala emelkedésének egyik legfontosabb tényezője a lakáskérdés Ami a lakáshelyzetet illeti, ismeretes, hogy a régi, nagytőkés-nagybirtokos rendszertől súlyos örökséget vettünk át. A munkásosztály, a nép állama természetesen nem békül- het meg olyan lakásviszonyokkal, amelyek között a kapitalista, nagybirtokos Magyarországon a dolgozók éltek. A lakáshelyzet megítélésénél azonban nem árt emlékezni a Horthy-rendszer lakáskörülményeire, az ínséglakásokra, a kilakoltatásokra, az éjszakai tömegszállásokra. Idézett egy, a 30-as években erről a kérdésről megjelent statisztikai kiadványt, majd hangsúlyozta: A lakáskérdés egyike népünk legégetőbb kérdéseinek. Végleges, teljesen kielégítő megoldása nem egy ötéves terv műve lesz. A Magyar Dolgozók Pártja és a Magyar Népköztársaság kormánya világosan látja e kérdés nagy jelentőségét és fontosságát dolgozó népünk számára. Ezért évről évre növekvő összeget irányzott és irányoz elő lakásépítésre, valamint a lakások tatarozására, így 1952-ben tatarozások nélkül az összes beruházások 4,3 százalékát, 1953-ban 6,1 százalékát, 1954-ben 10,1 százalékát, 1955-ben 11,4 százalékát, 1956-ban 11,8 százalékát fordította, illetve fordítja állami lakásépítésre. Másszóval 1952-től 1956-ig az állami eszközökből lakásépítésre fordított összeg aránya a beruházásokon belül közel megháromszorozódott. Tekintettel arra, hogy a párt és a kormány határozata értelmében 1956-ban átmenetileg mintegy 70 százalékban olyan típusú lakásokat akarunk építeni, amely lakások egy tizennyolc négyzetméteres szobából, továbbá konyhából, elkülönített mosdóhelyiségből, valamint vécéből állanak, az 1956-ban megépülő, s átadásra kerülő, vagy 1357 elején beköltözhető lakások száma igen jelentősen emelkedni fog, sokkal jelentősebben, mint az építkezésekre fordított összeg. Ugyanis azonos költségráfordítással minden száz darab összkomfortos kétszobás lakás helyett 170 darab lakást lehet építeni az említett típusból. Persze lehet, hogy valaki kifogásolni fogja: miért akarunk mi átmenetileg — hangsúlyozom: csak átmenetileg — aránylag nagy számban ilyen típusú lakásokat építeni? Azért, mert azok, akik most albérletben laknak, úgy gondolkoznak, hogy az ilyen típusú lakás sokkal jobb, mint a se- milyen lakás! Meg kell azonban mondani, hogy az építkezések költsége még mindig rendkívül magas. Építőiparunk komoly eredményeket ért el az üzemi építkezéseknél, de a lakóházak tömeges építésénél még elmaradott módszereket alkalmaz. Ideje a lakásépítés terén is előrelépnünk egy nagyot.. — A jobboldali opportunisták szétaprózták, s részben szétherdálták a nagy munkával és nehézségek árán megteremtett központosított, korszerű állami építőipart. A párt határozata alapján, Központi Vezetőségünk határozata alapján az építőipart újból ésszerűen, a realitásokkal számoló mértékben, összpontosítjuk, s ugyanakkor területileg decentralizáljuk, azaz budapesti és megyei vállalatokat hozunk létre annak érdekében, hogy egy-egy területen ne építsen 37 féle különböző vállalat. Az állami építkezések költségeinek csökkentésére komoly lehetőség van. Jelenleg a lakásépítkezések összköltségéhez képest a tervezési költségek 1,5—2 százalékot, a felvonulási költségek 8—3 százalékot, a téli munkaköltségek 2,8—3 százalékot tesznek ki egész évre átszámítva, mert télen ez sokkal több. Tehát összesen a mellékköltségek a lakásépítkezések költségráfordításának mintegy 15—20 százalékát jelentik. Ez az arány megengedhetetlenül magas. A mellékköltségnek 25 százalékos csökkentése, ami teljesen reális feladat, megvalósítható: körülbelül 50 millió forint megtakarítást eredményez egymagában, s ebből 1956-ban közel ezer darab kislakás építését lehetne biztosítani. Az Építésügyi Minisztenun vezetőinek és dolgozóinak feladata, hogy ezt a lehetőséget valósággá tegyék. Ezt joggal elvárja Építésügyi Minisztériumunktól, egész építőiparunktól pártunk, kormányunk, munkásosztályunk, dolgozó népünk! A terv sikere végső soron az üzemekben, a mezőkön, a szerkesztőirodákban dől el Az 1956. évi népgazdasági tervben a párt és a kormány igyekezett levonni az előző évek tervezési munkájá- tak tapasztalatait, tanulságait, igyekezett kijavítani az elkövetett hibákat és szilárdan építeni az elért eredményekre, Mi, elvtársak, új úton járunk A népgazdaság tervezése .terén nekünk csak kilencéves ta- paszatalatunk van. Ez alatt az idő alatt sokat megtanultunk, de ez az idő — történelmileg tekintve — rövid idő volt. Érthető, ha tervezésünk még nem tökéletes, bár úgy látjuk, hogy évről évre — eltekintve az 1954-es esztendőtől — jelentős fejlődés mutatkozik a tervezés terén. Népgazdasági tervünk 1956-ra szilárd alapokon nyugszik. . Megvalósítása azonban egyáltalán nem könnyű feladat. A terv számokban való megalapozottsága, realitása a siker elengedhetetlen feltétele, de csak az első lépés a sikerhez vezető úton. A terv sikere a mindennapi vezető, irányító szervező munkától függ, s végső fokon nem is csak fönt, hanem mindenekelőtt lent, az üzemekben, a műhelyekben, a szerkesztőirodákban, a mezőkön, a szállításnál stb. dől el. Hogy az 1956. évi népgazdasági tervet teljes sikerre vigyük, maradéktalanul megvalósítsuk, s ahol ez kívánatos, túl is teljesítsük, ahhoz az szükséges, hogy munkásosztályunk, szövetkezeti és egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztságunk, értelmiségünk, egész népünk megértse, s teljes egészében magáévá tegye ezt a tervet, amely országunk jövő évi munkaprogramja, s egyben a második ötéves terv első évi feladata. Nem kétséges, hogy dolgozó népünk, s mindenekelőtt harcokban megedzett, hősi munkásosztályunk szívvel-lélekkel támogatni fogja pártunkat, a Magyar Dolgozók Pártját és népköztársaságunk kormányát a terv megvalósításában. Támogatni fogja azért, mert munkásosztályunk, dolgozó népünk ma az ország vitathatatlan gazdája. Támogatni fogja, s mindent elkövet a terv sikeres megvalósítására, mert ez a terv, 1956. évi népgazdasági tervünk munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk, államunk, népünk, pártunk terve. Támogatni fogja azért, mert munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk, értelmiségünk egy a mi államunkkal, a Magyar Népközt írsasággai, mert népünk egységesen, híven követi kipróbált pártunkat, a Magyar Dolgozók Pártját — fejezte be hosszantartó lelkes tapssal fogadott felszólalását C-erö Ernő elvtárs. Nánási László, a SZÖVOSZ felügyelő bizottságának elnöke az 1953. évi népgazdasági tervnek a mezőgazdaságra vonatkozó részével foglalkozott. Dobozi Erzsébet országgyűlési képviselő, az ongai állami gazdaság igazgatója az állami gazdaságok kérdéseiről beszélt. programszerű termelés a terve zetthez képest két százalékkal javuljon. Kohászaink munkája előfeltétele a gépipar fejlesztésének. Az 1956. évi terv gépipar: előirányzata lehetővé teszi, hogy új nagy létesítményeinket, de működő gyárainkat is korszerű, magasabb termelékenységű gépekkel, berendezésekkel lássuk elKöztudomású, hogy gépiparunk egyre nagyobb részt vállai az ország exportjából. 1956-ban a gép ipari exportot az ez évihez ké pest húsz százalékkal kell növelnünk s ezzel az ország egész exportjának csaknem negyven százalékát a gépipar fedezi. Külön figyelmet érdemel gyor san fejlődő szerszámgépiparunk. 1956-ban 1600 szerszámgéppel gyártunk többet, mint 1955 ben. Ahhoz, hogy a szerszámgépgyár tásban exportunkat tovább nö véljük, elengedhetetlen feladat, hogy lépést tartsunk a világszer te rohamosan fejlődő technikai haladással és szerszámgépeink még mindig nagyon magas önköltségét jelentősen csökkentsük. A tervnek az a célkitűzése, hogy a gépipar sokkal több gépet adjon a mezőgazdaságnak. De nemcsak számszerűen több gépet, hanem jobb és újabb típusú gépeket Is. A közlekedés korszerűsítése érdekében 1956-ban rátérünk a nagyobb vonóerőt, sebességet és könnyebb kezelhetőséget biztosító Diesel-járművek sorozatgyár tására. A fővárosi közlekedés zsú foltságát enyhíti az űj négyten gelyes villamoskocsik forgalomba bocsátása. Igen jelenősen fokozódik a háztartási gépek termelése, mint például a mosógépé és a porszívógépé. Herczeg Ferenc ezután a mun katermelékenység, az önköltségcsökkentés, az anyagtakarékos- ság kérdéseiről beszélt és hangsúlyozta, hogy az önköltség csők kentésének és a termelékenység emelkedésének igen nagy tartalékai vannak a gépiparban, amelyek jelentősebb beruházások nélkül feltárhatók és hasznosíthatók. Szíjártó Lajos: Asb építőipar fő feladata a lakásépítés ütemének meggyorsítása Szíjártó Lajos építésügyi miniszter a lakásépítkezéséi* k'érde sévcl foglalkozott. Az elkövetke-. zendő években az építőipar egyik fő feladata lesz a lakásépítkezé sek eddigi rendszerének és ütemének megváltoztatása és meg gyorsítása. Herczeg Ferenc: A kokássat és gépipar 1956. évi feladatai Herczeg Ferenc képviselő, kohó- és gépipari miniszterhelyettes a kohászat és gépipar feladatairól szólt. Az 1956 os terv előírja a Sztálin Vasmű kokszolójának megindítását és a kokszolómű kátrányfeldolgozó üzemének továbbépítését. A kckszolómű 1956-ban 70 000 tonna kohókokszot ad. Későbbi teljes termelése 250 000 tonna iesz. A kokszolómű vegyi része népgazdaságunknak 2900 tonna kénsav- ammoniákot, 360 tonna nát riumfenolt, 4,8 tonna piridint, 1356 tonna tömként, 9180 tonna kátrányt ad. A kohászat fejlesztése így járul hozzá a Vegyipar alapanyagának ellátásához is. A Sztálin Vasmű kokszolója ezenkívül 97 millió köbméter gázt ad, amelynek nagyobb részét az acélgyártásnál használjuk fel. E gáz felhasználásával Sztálinvárosban megszületik az első olyan ma gyár kemence, amelynek termelési technológiája és kivitele a legkorszerűbb. Az 1956. évi. terv biztosítja az ércelőkészítő- mű üzemeltetésének megkezdését is, s ezzel csöken- teni tudjuk a nagyolvasztók fajlagos kokszfelhasználását. Ez évi viszonylatban 26 500 tonna kohókoksz megtakarítását eredményezi. Ezenkívül nyersvas termelésünket Sztálinvárosban évi 50 000 tonnával növeljük. A terv biztosítja továbbá a Sztálin Vasmű II. számú nagyolvasztója, a III. martinkemencéje ellátásához és a nyersvas melegen történő tárolásához szükséges körkeverő megindítását is, a ma leg- és a hideghengermű építésének megkezdését. Mindezt annak köszönhetjük, hogy a nagy Szovjetunió önzetlen segítségével támogatást nyújt a tervezéshez, a gépek szállításához. De nemcsak a Sztálin Vasmű és Sztálinváros épül tovább. Befejezik az 1955-ben elkezdett diósgyőri középsor kikészítő ré szét, megkezdik a miskolci erc- tömörítőmű építését, Özdon továbbfolytatják a kohók korszerű sítését. 1956-ban a kohászati tér melést úgy szervezzük, hogy a
