Tolnai Napló, 1955. november (12. évfolyam, 256-280. szám)

1955-11-16 / 268. szám

2 NAPI.Ó 3953, NOVEMBER IS. I Sz. Hrnscsiv beszélgetése a mezőgazdasági szervek vezei ÉSgozóivaí Eltemették förSs János elvtársat Végeiért a külügyminiszterek 15. ütése Genf (MTI) Kedden délelőtt 10.37 perckor megnyílt a külügy miniszteri értekezlet 15. ülése. Az ülés megkezdése előtt Mo- lotov és Dulles külön megbeszé­lést folytatott a Nemzetek Palo­tájában. Az ülésen, melyen Macmillan angol külügyminiszter elnökölt, folytatták a harmadik napirendi pont megvitatását. Az első fel­szólaló Molotov szovjet külügy­miniszter volt. Az ülés 13.25 perckor ért vé­get, majd a külügyminiszterek délután 16 órakor újabb ülést tartottak. Kereskedelmi egyezmény Jugoszlávia és Lengyelország között A belgrádi rádió jelenti: Ni- kola Mincsevnek, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács tagjának vezetésével jugoszláv gazdasági küldöttség tartózko­dik Varsóban. A küldöttség megbeszéléseket folytatott len­gyel gazdasági tényezőkkel, — élükön Tadeusz Gede minisz­terelnökhelyettessel. A tárgya­lások befejezése után; hétfőn a’áírták az 1956. évi kereske­delmi árucsereforgalomra vo­natkozó egyezményt. Megálla­pították a kiviteli árulistákat is, mindkét fél számára össze­sen 14 millió dollár értékben. A két ország közötti áruforgalom az 1955. évhez Viszonyítva, megkétszereződött. oldalú mérlegelése, a mezőgaz­daság élenjáró tapasztalatainak általánosítása és bevezetése, a kolhozkáderek képzése, a meg­termelés, különösen a hibrid­kukoricatermelés megjavítása, a szarvasmarhák mintaszerű te- leltetése és az 1956-os tavaszi vetésre való szervezett felke­rülés. (Folytatás az 1, oldalról.) saság Elnöki Tanácsa és az Országgyűlés elnöksége, vala­mint külügyi bizottsága nyi­latkozatban lelkesen üdvözöl­te a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa felhívását, az Ország­gá ülés pedig április 22-i ülé­sén határozatot hozott, amely kimondja: „Az Országgyűlés elnöksége március 1-i nyilat­kozatának szellemében hívja meg hazánkba a kormány ál­tal javasolt országok parla­menti küldöttségeit, hogy ez­zel a maga részéről is hozzá­járuljon a népek és parlament­jeik közötti együttműködés­hez.“ Az Országgyűlés elnök­ségének meghívására a Cseh­szlovák Köztársaság és a Ro­mán Népköztársaság parla­menti küldöttségei már látoga­tást tettek hazánkban. Ma pe­dig forró szeretettel üdvözöl­jük hazánkban a parlament üléstermében legkedvesebb barátainkat, A Szovjetunió Legfelső Tanácsának kül­döttségét. (Az Országgyűlés tagjai felállva, lelkes tapssal üövözlik a szovjet küldöttsé­get.) — Szeretettel üdvözlöm a küldöttség vezetőjét, N. M. Pegov elvtársat, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségé­nek titkárát. (Nagy taps.) — A küldöttség tagjait: A. Sz. Boriszenko elvtársat a Szövetségi Tanács költségve­tési bizottságának tagját, a balasovi területi tanács végre­hajtó bizottságának elnökét. (Taps.) — J. P. Goncsarova elvtárs­nőt, a Bjelorusz , Szovjet Szo­cialista Köztársaság, Gomeli terület, Molotov kolhozának ag ronómusát. (Taps.) — G. D. Dzsavahisvili elv­társat, a Grúz Szovjet Szocia­lista Köztársaság Miniszterta­nácsának elnökét. (Taps.) — G. V. Jenyutyin elvtár­sat a Szovjetunió Kommunis­ta Pártja kameszki területi bizottságának első titkárát. (Taps.) — P. P. Jermakov elvtársat a rjazányi Szerszámgépgyár igazgatóját. (Taps.) — A. P. Zsuravjov elvtársat az „Elektrosztál“ gépgyár acél­öntőjét. (Taps.) — L. Sz. Matfejeva elvtárs- nct, a pedolszki középiskola tanárnőjét. (Taps.) — P. G. Moszkatov elvtár­sat, a Nemzetiségi Tanács mandátum bizottságának tag­ját, a Szovjetunió Kommunis­ta Pártja Központi Revíziós Bizottságának elnökét. (Taps.) — A. A. Müriszep elvtársat, a Nemzetiségi Tanács mandá­tum bizottságának tagját, az Észt Szovjet Szocialista Köz­társaság Minisztertanácsának elnökét. (Taps.) — Z. Sz. Omarova elvtárs- nct, a Szövetségi Tanács el­nökhelyettesét, tervező főmér­nököt. (Taps.) — N. I. Szmirnov elvtársat, a Szövetségi Tanács költség- vetési bizottságának tagját, a leningrádi városi tanács végre­hajtó bizottságának elnökét. (Taps.) — V. N. Titov elvtársat az Ukrán Kommunista Párt har­kovi területi bizottságának első titkárát. (Taps.) — Kedves elvtársak! Az Önök látogatásával megvaló­sul a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa és a Magyar Népköztár­saság Országgyűlése közötti közvetlen kapcsolat. Az önök látogatása vala­mennyiünk, egész népünk szá­mára örömteli esemény és fel­eleveníti népünkben mindazt, amit felszabadulásunknak, a diadalmas szovjet fegyverek győzelmének köszönhet. A magyar nép hűen követi a Szovjetunió békepolitikáját, bo] dog, hogy tagja lehet a csak­nem egymilliárdos hatalmas tábornak, meggyőződéssel vall­ja, hogy a szocialista tábor or­szágainak testvéri barátsága hatalmas, leküzdhetetlen moz­gatóerőt jelent a világtörténe­lemben. Ez a barátság és együtt működés biztosítja a szocializ­mus, a béke és a demokrácia erőinek legyőzhetetlenségét, biztosítja á népek haladását, igazi szabadságát és független­ségét. Rónai Sándor ezután bejelen- xtte, hogy a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa küldöttségének vezetője, N. M. Pegov kíván szólni. A képviselők hosszan­tartó, lelkes tapssal köszöntöt- ék a szónoki emelvényre lépő N. M, Pegovot. A szovjet küldöttség vezető­jének beszédét a képviselők hosszantartó nagy tapssal fo­gadták. Ezután Darabos Iván a Nép­köztársaság Elnöki Tanácsának titkára számolt be az Elnöki Tanácsnak az Országgyűlés két ülésszaka között végzett tevé­kenységéről. Az Országgyűlés egyhangúlag tudomásul^vette az Elnöki Ta­nács bejelentését. Rónai Sándor bejelentette: s Népköztársaság Elnöki Taná­csa — az MDP Központi Veze­tőségének javaslatára — java­solta az Országgyűlésnek, hogy Erdei Ferenc földművelésügyi minisztert e tisztsége alóli fel­mentésével a Minisztertanács elnökhelyettesévé, Matolcsi Já­nost pedig földművelésügyi mi­niszterré válassza meg. A.z Országgyűlés e javaslatot egyhangúlag elfogadta és Erdei Ferencet a Minisztertanács el­Moszkva (TASZSZ). N. Sz. Hruscsov az SZKP Központi Bizottságának első titkára no­vember 14-én az SZKP Köz­ponti Bizottságában beszélge­tést folytatott a Szovjetunió Mezőgazdasági Minisztériumá­nak vezetői dolgozóival és s szövetséges köztársaságok me­zőgazdasági minisztereivel. V. V. Mackevics, a Szovjet­unió mezőgazdasági minisztere röviden beszámolt a mezőgaz­dasági minisztérium kollégiu­mainak ez év november 11—12- én megtartott kibővített ülésé­ről, amelyen a szövetségi köz­társaságok mezőgazdasági mi­niszterei is resztvettek. N. Sz. Hruscsov a beszélgetés során felhívta a mezőgazdasági szervek vezetőinek figyelmét arra, hogy a mezőgazdasági termékek termelésének növelé­se érdekében a lehető leggyor­sabban ki kell küszöbölni azo­kat a hiányosságokat, amelyek a gépállomások vezetésében, a Marija Nyeem megszokta a korai ébredést. Ma is gyakran kiugrik az ágyból, mint fiatal­korában, attól félve, hogy el­aludt, s gazdája majd meg­szidja. Ez az észt parasziasz- szony 45 esztendeig béreske- dett a kulákcknál, 45 eszten­deig ébredt azzal a gondolat­tal: bárcsak ne haragítaná meg gazdáját, nehogy ismét kenyér nélkül maradjon. Most amikor így váratlanul felriad és körülnéz a tiszta, kényel­mes szobában, megkönnyeb­bülten felsóh'ajt. Nem, nem kell sietnie, még alhat, míg a szakács nem jelzi a reggeli el­készültét. Észtországban ez az első otthon, amelyet az egyedülálló Hős kclhozparasztoknak ren­deztek be múlt év őszén. — Suure-Janyi kerületi központ­ban a kolhozok segélypénztá­rainak elnökei arról beszél­gettek, hogy melyik kolhoz­tagnak lenne már szüksége a jól megérdemelt pihenésre. A családosokról természetesen nökhelyettesévé, Matolcsi Já­nost pedig földművelésügyi mi­niszterré választotta meg. Rónai Sándor megemlékezett a közelmúltban elhunyt Szekfű Gyuláról. Az Országgyűlés Szekfű Gyula emlékét jegyző­könyvben örökítette meg. Az elnök ezt követően beje­lentette, hogy a megüresedett képviselői helyekre a budapesti választókerületben Suhajda Jó­zsefet, a somogy megyei válasz­tókerületben dr. Sivó József pót képviselőt hívta be a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa. Hatalmas lelkesedéssel fo­gadta el a Országgyűlés, elnök­ségének azt a javaslatát, hogy ■ Népköztársaság Elnöki Ta­kácsban megüresedett két hely­re Rákosi Mátyást és Gáspár Sándort válassza meg. A képvi- :'i k hosszantartó tapssal kö­szöntötték a Népköztársaság Elnöki Tanácsának új tagjait, Rákosi Mátyást és Gáspár Sán­dort. A külügyi bizottságban megüresedett tagsági helyekre Szalai Bélát és Péter Jánost választották meg. A Népköztársaság Alkotmá­nya 24. §-a új szövegének meg­állapításáról Molnár Erik igaz­ságügyminiszter terjesztett be törvényjavaslatot. Az Ország- gyűlés a törvényjavaslatot elő­zetes tárgyalás céljából a jogi bizottságnak adta ki. E után Hegedűs András, a Minisztertanács elnöke mondott beszédet. (N. M. Pegov és Hegedűs András elvtársak beszédeit la­punk holnapi számában közöl­jük.) kolhozok további megerősítését célzó munkában, a. tudomá­nyos intézményeknek a ter­melés' emelése érdekében ki­fejtett tevékenységében mutat­koznak. N. Sz. Hruscsov hangsú­lyozta, hogy milyen fontos je­lentőségű feladat a mezőgazda- sági év eredményeinek mindén­Kedden délután a Fiumei úti temetőben széleskörű részvét mellett temették el Vörös Jánost, a pénzügyminiszter első helyet­tesét, a Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatóját. A gyászünnep- cégen részt vett Apró Antal, az MDP Politikai Bizottságának tag ja, a Minisztertanács elnökhelyet tese, Olt Károly Pénzügyminisz­ter, Házi Árpád, az állami ellen­őrzés minisztere, Román József, egészségügyi miniszter, a Ma­nem esett szó. De a háború következtében sok öreg ma­radt egyedül. Róluk a kolhoz­nak kell gondoskodnia. Ebben mindannyian egyet­értettek, s úgy találták, hogy mindegyik kolhozban nincc szükség az otthonra, elegendő ha a kerületben minden egye­dülálló, idős kolhozparaszt számára egy közös otthont lé­tesítenek. Kiszámították, mi­be kerül a ház berendezése egy-egy ember ellátása, s — megállapodtak, hogy a segély­pénztárak annak arányában járulnak az otthon fenntartá­sához, ahány kolhoztagjuk költözik az otthonba. Az otthon lakóinak csupán a pihenésre kell gondolniok Ezek a dolgos emberek azon­ban nem tudnak munka nél­kül élni, s mindegyikük talál valami foglalatosságot. Egyi­gyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének több tagja, a po titlkai és a gazdasági élet számos vezető személyisége, Vörös János munkásgozgaimi harcostársai Ott volt Vörös János temetésén Pénz­ügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank sok dolgozója. Az MDP Központi Vezetősége, a Minisztertanács és a Pénzügy minisztérium nevében Olt Károly vett búcsút az elhúnyttól. kük a veteményesben, másik a konyhán vagy az állatok körül szorgoskodnak. — Két disznót hizlalnak, s most ké­szülnek tehenet vásárolni. Igv is marad elég szabad­idejük. Könyvet, újságot ol­vasnak, elmesélik egymásnak életüket. Különösen szívesen hallgatják Joszep Gubint, aki Pataikorában járt Fetrográd- ban, az Ural vidékén és Szi­bériában. Résztvett a forra­dalmi mozgalomban, három­szor tartóztatták le és szám­űzték. Egyike volt a kolhoz megalapítóinak. Most már a 75. esztendejét-tapossa, elha­tározta, hogy nyugalomba vo­nul. Észtországban több kerület­ben nyíltak ilyen otthonok az idős kolhoztagok számára. A költségeket mindenütt a se­gélypénztárak fedezik. Ezen­kívül az Észt SZSZK társada­lombiztosítási minisztériuma is támogatja anyagilag az ott­honokat. Megkezdődött az Országgyűlés ülésszaka A SZOVJETUNIÓ ÉLETÉBŐL Uj diplomások — útban hazafelé ... öt évvel ezelőtt érkeztek a Szovjetunióba a népi demokra­tikus országok fiai és lányai, j hogy különböző moszkvai főis kólán tanulhassanak. Szjan Szu-jung kínai lány textilipari, Li Cseng kőolajipari főiskolát végzett. Marinka Dimit- rova bolgár leány a Tyimirjazev Akadémián tanult, Milos Sauer prágai mozigépész az állami film művészeti főiskola hallgatója volt, az albán Spresza Kszeno volt partizánlány a V. I. Lenin Pedagógiai Főiskolán tanult. Mindannyian megfeszített erő vei tanultak. Ahhoz, hogy meg­értsék az előadásokat, mindenek előtt meg kellett tanulniok oro szül. Sok nehézséget kellett le­küzdeniük, de egyikük sem ké­telkedett abban, hogy túljutnak a nehézségeken. Az első tanév kezdetétől érezték a tanszékve­zetők. az előadók és szovjet diák társaik segítségét és gondosko­dását. Gyorsan múltak az évek! Most már elvégezték tanulmányaikat, a rengeteg osztályzattól tarkáló leckekönyvüket leadták a dékáni hivatalba, s ehelyett a tegnap diákjai ünnepélyes keretek kö­zött vették át a Szovjetunió cí­merével díszített diplomát. Kína, Lengyelország, Albánia, Romá­nia, Csehszlovákia, a Német De­mokratikus Köztársaság, Magyar ország és Bulgária fiai és lányai mérnökök, agronómusok, orvo­sok lettek. A moszkvai főiskolák diplomájával a kezükben haza utaznak, hogy tevékenyen részt- v egyenek országuk szocialista építésében. A képen: A különböző orszá­gok fiataljait a diákbarátság szó ros szálai fűzik össze. Hazauta­zásuk előtt megadják egyórásnak címűket: milyen kellemes lesz, amikor moszkvai, pekingi, vagy varsói barátoktól érkezik majd levél. (Fotó: G. Dubinszkij.) Egy ukrán kolhozban A Verhnye-Hortyick kerületi Belenykoje falu tipikus ukrán falu. Egyenes utcái fehér házso­rokból épültek. A falu közepén emelkedik az egyemeletes kultúr ház, mellette az igazgatóság épü lete. A falu szélén különböző gaz daságl épületek láthatók: tehén és lóistállók, garázs, javítóműhe­lyek. Nem messze látható a ba­romfitenyésztő telep. A faluban mindenütt gyümölcsöskertek van nak. Az elmúlt háború tüze el­pusztította a házakat és gyümöl­csösöket, — most öröm látni, milyen szépen újjáépítettek min­dent. Tíz év múlt el és nyoma sincs már a pusztításnak. Belenykoje falu lakói az ,.Iljics”-ko!hozban gazdálkodnak A kolhozhoz 640 porta és 3734 hektár föld tartozik. A gazdaság bán több mint 1000 szarvasmar­hát, 800 sertést, közel 1700 bir kát, több mint 300 lovat, renge­teg baromfit nevelnek. A kolhoz földjein a gépállomás gépei do! ’ goznak. A kolhozban összesen 40 villanymotor szolgáltat energiát, téglagyárral és fűrészteleppel rendelkezik. 1954-ben 4.5 millió rubel jő vedelme volt a gazdaságnak. Idén több mint 5 millió rubel jő vedelemre számítanak. A jöved > lem emelkedésével mind többetér egy-egy munkaegység is. A kol­hoz minden tagja 3—4 kiló ga­bonát, 1 kiló kukoricát, 20 deka rizsát, továbbá sok zöldséget, gyümölcsöt és 7 rubel készpénzt kap egy-egy munkaegység után. A munkaegység után járó része­sedésen kívül minden család jö­vedelmet élvez háztáji gazdasá­gából is. Minden portán gyümöl­csös, zöldségkertészet van, min den család tart tehenet, sertése két és birkákat. A képen: a Zaporozsje-területI Verhnye-Hortyick:kerületi ,,II- jics”-kolhoz fűrésztelepén. (Fotó: J. Berliner.) Nyugodt öregség Irta: I. Agranovszkij

Next

/
Thumbnails
Contents