Tolnai Napló, 1955. november (12. évfolyam, 256-280. szám)
1955-11-15 / 267. szám
1055. NOVEMBER 15. NAPLÓ ♦> (Folytatás a 4. oldalról.) együttműködést a munka termelékenységének növelése szempontjából a legelőnyösebben alakítsuk ki. E kedvező lehetőségeket eddig nem használtuk ki a legjobban. A kooperációt meg kell szervezni és ki kell széles: teni olyan alkatrészek és készgyártmányok termelésénél, ame lyeknél az együttműködés lehetővé teszi a nagyobb sorozatú, tehát az olcsóbb gyártást. Meg kell azonban akadályozni az olyan együttműködést, amelynek egyetlen célja a vállalati termelési érték látszólagos emelése. Egyes gépelemek, alkatrészek és egyéb termékek szabványosítása, minőségének pontos előírása a technika fejlesztésének fontos feltétele. Nagyszámú szabvány készült el eddig is, de a szabványok gyakorlati alkalmazásában még nem jutottunk messzire. Az ipar vezetőinek meg kell érteniök, hogy szabványok nélkül nem lehet a műszaki színvonalat emelni, a termékek minőségét megjavítani. Az új technika bevezetésében csak úgy hozhatunk létre fordulatot, ha a dolgozók milliós tömegei megismerik a korszerű technika és a tudomány legújabb eredményeit. Ezért egyik legfontosabb feladatunk a műszaki pro paganda megjavítása. Biztosítani kell, hogy a műszaki könyvkia dás és a sajtó az ipar előtt álló legfontosabb kérdésekkel foglalkozzék. Az ipar vezető szerveinek elsősorban az Ipari minisztériumoknak kell gondoskodniok arról, hogy a Szovjetunió és a népi demokratikus országok tapasztalatainak széleskörű elterjesztésén kívül — műszaki kádereink a technika fejlődésének a tőkés országokban elért eredményeit is megismerjék. Az újítómozgalom mély gyökeret vert hazánkban és az egyik legeredményesebb mozgalmunkká terebélyesedett. Ennek ellenére sem állíthatjuk, hogy az újítómozgalom ma már zökkenőmentesen fejlődik Noha számos intézkedés született az újítómozgalom fellendítésére, még sok bürokratikus akadály, az újtól való félelem nemegyszer az önzés, vagy az ellenség tevékenysége gátolja munkásaink, mérnökeink, technikusaink alkotókészségének kibontakozását, javaslataik gyors elbírálását, elfogadott újításaik bevezetését. A termelékenység növelésének, az önköltség csökkentésének szinte felmérhetetlen tartaléka a már bevált és csak egyes helyeken alkalmazott újítások elterjesztése. Ehhez azonban —i a többi között — az is szükséges, hogy az újítás bevezetésében közreműködő vezetőket erre anyagilag is ösztönözzük. Az egyes országok gazdasági adottságait és szükségleteit messzemenően figyelembe vevő tervszerű nemzetközi munka- megosztás továbbfejlesztése lehetővé tesd a sorozatgyártásnak és a termelés szakosításának olyan jelentős fokozását, és ennek hatására, a munka termelékenységének olyan ütemű növelését és az önköltség olyan mértékű csökkentését, amelyet egyetlen ország sem képes kizárólag saját erejéből megvaló- sítaini. Ezért a közeljövőben lényegesen fokoznunk kell a nem zetközi munkamegosztást. Ez azonban elmélyült, körültekintő, tudományosan megalapozott előkészítő munkát igényel, s természeti adottságaink, termelési lehetőségeink és igényeink alapos felmérését teszi szük- •ége'sé. Aknázzuk ki jobban a termelékenység növelésének, a termékek önköltsége csökkentésének tartalékait Az első ötéves terv időszakában a termelékenység növeke- j dése a magyar iparban sokkal gyorsabb volt, mint ugyanezen idő alatt általában a tőkés országokban. Ebben is megmutatkozik szocializmust építő társadalmunk fölénye a kapitalista rendszer felett. A termelékenység növekedésében elért eredmények ellenére a termelés növelésének mintegy kétharmadát új munkaerők termelésbe állítása eredményezte és csak alig valamivel több, mint egyhar- madát a termelékenység növekedése. A második ötéves terv időszakában még fokozottabb jelentőséget nyer a termelékenység emelése, mivel új munkaerők munkába állítására csak igen korlátozott lehetőségek vannak. A gépek jobb kihasználásáért Iparunkban a meglévő technikai színvonal mellett is a termelékenység emelésének még számos kiaknázatlan tartaléka van. Lássunk ezek közül néhány legfontosabbat! A gépek kihasználása elsősorban a szénbányászatban; az építőiparban, de sok gépipari üzemben is tűrhetetlenül alacsony. A rendelkezésre álló bányagépeink kapacitásának nagy része kihasználatlan. — Több gépipari üzemben végzett munkanapfelvétel bebizonyította, hogy a forgácsológépek a munkaidő 12—15 százalékában főleg szervezetlenség miatt — állnak. Meglevő gépparkunk tel jesítőképessége kisebb-nagyobb módosításokkal, több készülék és szerszám alkalmazásával, £ kérdéses gépeken alkalmazható korszerű technológiai eljárások elíerjesztésével nagymértékben bővíthető. A termelékenység növelését sok területen fékezi a munkafegyelem lazasága. A szénbányászatnak például nem volna adóssága, ha az igazolatlan és az utólag liberalizmusból igazolt hiányzó műszakon — termelés folyt volna. — Még mindig nagyfokú üzemeinkben a munkásvándorlás, ami zavarja a termelés nyugodt menetét. A munkásvándorlást csak úgy lehet megszüntetni ha az ellene hozott adminisztratív intézkedések mellett megjavítják a politikai felvilágosító és nevelő munkát, s a gyárakban ,az építkezéseken, a bányákban többet törődnek a dolgozók anyagi, szociális, kulturális igényeinek Kielégítésével is. A következő időszakban egyik fontos feladatunk, hogy üzemeinkben szilárd törzsgárdát alakítsunk ki. A munkaerő ésszerű felhasználásában is még számos lehetőségünk van. Több üzemben kapun belüli munkanélküliekkel is találkozunk. Ugyanakkor más üzemekben és mindenekelőtt az építkezéseken munkaerő-hiánnyal küzdenek. Sok magasképzettségű munkás kisebb szaktudást igénylő tömegmunkát végez. A termelékenység növelésének, a műszaki fejlesztésnek fontos feltétele a munkások szakmai továbbképzése. A munkások továbbképzését az utóbbi másfél-két esztendőben mégis nagyon elhanyagoltuk. A Kohó- és Gépipari Minisztérium üzemeiben 1954-ben alig feleannyi dolgozó vett részt továbbképző tanfolyamokon, mint 1953-ban. A hiba az, hogy a szakmai tanfolyamok nem elég vonzóak A munkások rendszerint nem tapasztalják, hogy a tanfolyam elvégzése után jobban dolgoznának, többet keresnének. Ezért elsősorban olyan tanfolyamokat kell szervezni, amelyek a mindennapi munka jobb elvégzéséhez, az új munkamódszerek elsajátításához tényleges segítséget nyújtanak. A műszaki színvonal viszonylagos elmaradottsága, a munkaerők és a gépek rossz kihasználása és különösen az anyagpazarlás következtében a termelés önköltsége — noha ez év során csökkent — még mindig rendkívül magas. Az 1955. évi önköltségcsökkentés tervét a legtöbb iparágban előreláthatóan — teljesítjük. őszintén meg kell azonban mondanunk, hogy az ez évi önköltségcsökkentési tervek nem állították túlzottan nagy feladat elé a minisztériumok és az üzemek dolgozóit. Az önköltségcsökkentés legfontosabb eszköze az anyagtakarékosság A magyar iparban a termékek költségének csaknem 65 százaléka anyagköltség, de vannak olyan iparágak is, például: a textilipar, ahol ez a 80 százalékot is meghaladja. Kézenfekvő tehát, hogy az önköltségcsökkentés legfontosabb eszköze az anyagtakarékosság. 1955 első félévében némileg javult a fajlagos anyagfelhasználás, azonban nagyon sok területen a kép továbbra sem kedvező. A kohászatban például a sínkihozatal ma is 70 százalék körül van, noha az iparilag fejlett országokban 80 —82 százalékot is elérnek. A szénbányászatban ez év harmadik negyedévében tovább nőtt a drága valutáért beszerzett bányafa fajlagos felhasználása. A kohászat is lényegesen több kokszot használ fel a megengedettnél. A vegyiparban magas e kizárólag importból beszerzett pirít fajlagos felhasználása. Hazánkban különösen nagy jelentősége van a külföldön vásárolt anyagokkal való takarékosságnak, mivel ipari nyersanyagaink elég jelentős részét külföldről hozzuk be. Az anyagtakarékosság nagy fontosságát — az eddigi tapasztalatok szerint — a minisztériumok, az üzemek vezetői, sőt a párt- és szakszervezeti szervek funkcionáriusai sem értették meg eléggé. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a minisztériumok, a vállalatok már a tervezésnél sem érvényesítik kellőképpen az importanyagokkal való takarékosság parancsoló követelményét. — Egyes minisztériumi vezetők, vállalatok igazgatói rosszul értelmezett önös érdekből a szükségesnél több anyagot igényelnek. Az ilyen gazdálkodásnak sürgősen véget kell vetni! Nagyon sok anyagot lehet megtakarítani á gépiparban azáltal, ha csökkentjük az öntvényeknél, a kovácsolt alkatrészeknél a felesleges ráhagyást. Állandóan javítsuk a termékek minőségét Az anyagpazarlás egyik fontos formája a selejt. A legtöbb iparágban — elsősorban a kohászatban és az öntödékben — a selejt magasabb, mint néhány évvel ezelőtt volt. A kohászati és az öntödei selejt nemcsak egyszerűen anyagpazarlás, hanem gyakran veszélyezteti a gépgyártás tervteljesítését is Feltűnően magas a selejt a bútoriparban, a kötszövőipar- ban is. A selejt kútforrása az esetek túlnyomó többségében a technológiai fegyelem hiánya. Gyár igazgatóink, műszaki vezetőink nem harcolnak szívósan a selejt csökkentéséért. Nem lépnek fel a törvény szigorával a selejt gyártókkal szemben. Az importanyag-felhasználás csökkentésének fontos módja az ilyen anyagok hazai anyagokkal való helyettesítése. Például a csapágyaknál a színesfémeket nemcsak egyenértékű, hanem lényegesen tartósabb és sokkal olcsóbb műanyagokkal helyettesíthetjük. Noha fánk kevés van, az építőiparban nem eléggé hódított még teret a fa-helyettesítő anyagok alkalmazása. Ezután Mekis elvtárs a szocialista munkaverseny-mozga- lcm kérdéseivel foglalkozott. Teremtsük meg a szocialista verseny sikerének feltételeit Eredményeink kivívásában, a szocialista iparosítás sikereiben felbecsülhetetlen szerepe volt már eddig is a munkások a technikusok, a mérnökök szocialista munkaversenyének. — Meg kell azonban állapítanunk hogy hazánkban a szocialista munkaverseny még nem tölti be teljesen hivatását. Még gyak ran formális, szervezése bürokratikus. Sok üzemi, sőt, magasabb funkcióban levő állami párt- és szakszervezeti funkcionárius is elhanyagolja a szocialista munkaverseny alapvető formáját: a dolgozók közötti párosversenyt, az üzemen belüli versenyformákat. Helyette a vállalat egészére, vagy a kerületre, a megyére vonatkozó! — néha szépített — statisztikai adatokkal igyekeznek az igazi versenyt helyettesíteni. A verseny szervezésének ez a módszere nem visz bennünket előbbre egy tapodtat sem. A mi munkásaink szeretnek -és akarnak versenyezni, csak meg kell teremteni számukra a versenyzés anyagi, műszaki és szervezési feltételeit. A szocialista versenymozgalom középpontjában a termelési tervek teljesítése mellett — a termelékenység emelése, az önköltség csökkentése és a termékek minőségének javítása kell hogy kerüljön. Az iparvezetés megjavításával a technikai haladásért A szocialista iparosításban elért sikerekben jelentős szerepe Volt és van az ipari termelést irányító szervek munkájának. Az ipari minisztériumok, igazgatóságok vezetői, az ipari üzemek igazgatói eddig túlnyomó részben megoldották a rájuk bízott feladatokat és képesek arra, hogy az eddigieknél nehezebb próbát is kiállj anak. Az ipar irányításában, a minisztériumok és a vállalatok munkájában azonban még komoly fogyatékosságok vannak, amelyeket feltétlenül ki kell küszöbölnünk. A bürokrácia ellen Évek óta harcolunk áz állam- igazgatásban és a vállalatok munkájában is elharapózott bürokrácia ellen. A Központi Vezetőség és a Minisztertanács az utóbbi időben több határozatot hozott az állami vezetés megjaví árára és az igazgatási szervek létszámának csökkentésére. E határozatok végrehajtásával értünk el eredményeket az ipar területén is, de ezek csak kezdetieknek tekinthetők. A legtöbb területen nein sikerült még megszüntetnünk a bürokratikus munkamódszereket, — nem tudtuk az ügyvitelt gyökeresen egyszerűsíteni. A minisztériumok és egyéb központi szervek túlzottan gyámkodnak a vállalatok felett, sokszor indokolatlanul csorbítják az igazgatók jogkörét. Az ipari üzemek vezetőit általában nem vonják be rendszeresen az ipar termelési és beruházási terveinek kidolgozásába, a vállalatok profiljának meghatározásába. Rendeletekben szabályoztuk az igazgatók, főmérnökök, a művezetők jogkörét, feladatait azzal a céllal, hogy nagyobb hatáskört és felelősséget ruházzunk reájuk. Mégis azt tapasztaljuk, hogy igazgatóinknak, főmérnökeinknek, akikre népgazdaságunk sokmilliós értékeit bíztuk, apró-cseprő ügyekben felsőbb szervekhez kell szalad- gálniok. A rossz szokás úgy megrögződött, hogy maguk az üzemi vezetők nem élnek megfelelően azokkal a jogokkal sem, amelyek őket megilletik és sokszor akkor is felső vezetők döntését kérik, amikor erre semmi szükség nincs. A legtöbb üzem vezetője például a saját kezdeményezéséből nem sokat tett a felesleges adminisztráció csökkentésére. Az új, korszerű gyártmányok bevezetésének tervezését — töb bek között — az is hátráltatja, hogy az igények és szükségle- .ek felmérése még mindig hiányosan történik. Ebben az ipari szervek mellett komoly felelősség terheli a bel- és külkereskedelmi apparátust is. Egyes minisztériumok és vállalatok már a tervek kidolgozásánál sem fordítanak elég figyelmet a népgazdaság, és különösen a külkereskedelem igényeire. A külkereskedelmi értékesítési lehetőségek egy részétől már eleve azért esünk el, mert az ipari üzemek túlzottan és. sokszor indokolatlanul — hosszú szállítási határidőket vállalnak. Fokozni kell a tervfegyelmet Nagy lazaságok vannak a tervfegyelem terén is. Erre mutat — többek között — az, hogy ez év szeptemberében a minisztériumi ipar teljes termelési tervének 103,3 százalékos teljesítése ellenére — a vállalatok 19,3 százaléka a tervet nem teljesítette. Az üzemek nagyrésze a tervet nem az előírt választéknak megfelelően teljesíti. A híradástechnikai ipar például októberi tervét túlteljesítette, de az exportra tervezett gyártmányok termelési tervét csak 82 százalékra hajtotta végre. A íervfegyelem lazaságához hozzájárul az is, hogy a vállalatok terveiket eddig rendszerint későn, gyakran a tervidőszak megkezdése után kapták meg A tervfegyelem megszilárdítása végett feltétlenül szükséges hegy a vállalatok terveiket e tervidőszak előtt — időben meg kapják, ezért az Országos Tervhivatal elnökét és aa illetékes minisztereket személyükben felelőssé kell tenni. A Minisztertanács határozata ellenére számos vállalat olyan cikkekből teljesíti túl tervét amelyekre a népgazdaságnak szüksége nincsen, ráadásul s> többtermelés jelentős mennyiségű importanyagot fogyaszt. Ezen a visszásságon nehezen tudunk változtatni, amíg a vállalatok igazgatói és egész műszaki személyzete prémiuma egyes cikkek termelésének felesleges növelésével is emelkedhet. Meg kell tehát találnunk a módját, hogy ne járhasson anyagi előnnyel az, ha valaki semmibe veszi a népgazdaság érdekeit. Rendszeresen nem teljesítik a műszaki fejlesztési tervek előírásait. Nem is tartják ezeket magukra nézve kötelezőnek mert teljesítésük semmiféle előnyt nem hoz, nem teljesítésük pedig semmiféle hátrányt nem von maga után. Jelenlegi árrendszerünk mellett — a vállalatok sok esetben abban érdekeltek, hogy a műszakilag teljesen megfelelő, olcsóbb anyagok helyett drágább anyagokat, esetleg importanyagokat használjanak fel. Árrendszerünk több esetben akadályoz za a technika fejlesztését, mert új vagy korszerűsített gyártmányok termelése a helytelen ármegállapítás miatt — sok esetben pénzügyileg hátrányos a vállalatok számára. Bérrendszerünk messzemenően figyelembe veszi az anyagi érdekeltség elvét, ennek ellenére a bérrendszerben és annak alkalmazásában még meglévő hiányosságok ösztönző hatását sokszor helytelen irányba tolják el. Nem ösztönöz eléggé a bérrendszer a szakképzettség emelésére, mert nincs kellő különbség az egyszerű és a bonyolultabb, nagyobb szakképzettséget kívánó munkák díjazása között. Szűk körben alkalmazzák még csak a minőségi munka premizálását és sok helyen nem tartják be a selejtkártérítésre vonatkozó előírásokat. A vállalatoknak csak nagyon korlátozott lehetőségük van ar- a, hogy a technikai színvonal emelését elősegítő kisebb beruházásokat saját eszközeikből, mindenekelőtt a tervenfelüli nyereségből fedezhessék. A termelésben elért eredmények szorosan összefüggnek a káderek fejlődésével. Az elmúlt évek során, a munkásosztály — lt gjobb fiai ezrével kerültek a-7 ipar vezetésébe és túlnyomó többségük megállta a helyét. Műszaki értelmiségünk zöme jelentős alkotó munkával bizonyítja be szaktudását és a néphez való hűségét. Számban egyre növekszik, tudásban egyre gyarapodik a munkás- és pa- rasztifjakból felnőtt új műszaki értelmiség. Megvannak tehát azok a kádereink, akiknek segítségével az ipar előtt álló nagy feladatokat sikerrel oldhatjuk meg. A káderek kiválasztásának, elosztásának és a velük való foglalkozásnak azonban még számos olyan fogyatékossága van, amely gátolja megfelelő fejlődésüket. A műszaki káderekre döntő szerep vár A káderek kiválasztása gyakran nem alapos megismerés és elbírálás alapján történik, és ezért túlzottan gyakori a káderek ide-oda mozgatása. Sokszor nem vagyunk következetesek, sem a felelősségre- vonásban, sem az elismerésben. Ritkán alkalmazunk fele- lősségrevónást olyanokkal szem ben, akik mindennapi munkájukat nem megfelelően látják el, néha viszont súlyos következményei vannak olykor annak, ha egy vezető sok eredménye mellett — kisebb hibát k elkövet. Sok vezető nem foglalkozik megfelelően a káderekkel, nem segíti elő azok fejlődését. Ez az oka például annak, hogy Alto- máré elvtái s mellett nem nőnek megfelelően a káderek és hogy évek óta saját területérő1 nem javasolt miniszterhelyettest. Gyakran a káderut megkérdezése nélkül döntenek ügyükben. A kádermunkábc1 még nem sikerült kiküszöbölni a bürokratikus, formális vonásokat. Vannak olyan nézetek, hagv az utóbbi időben túlságosat sok mérnököt és technikusi Képeztünk ki. Ez az álláspont alap jában hamis és megtévesztő. — Noha a műszaki egyetemeken és a technikumokon tanulók száma sokszorosa a háború előttinek, a műszaki káderek száma nem tartott lépést iparunk ermelésének bővülésével. A termelésben vagy az igazgatásban dolgozó műszaki káderek képzése és továbbképzése Italában rendszertelenül folyik. Gyakori jelenség, hogy vezető beosztásban levő kádereink elhanyagolják továbbképzésüket. A KGM iparigazgatóinak csak mintegy 21 százaléka vesz részt továbbképzésben. A Szénbányászati Minisztérium főosztályvezetői, osztályvezetői (Folytatás a 6. oldalón.)
