Tolnai Napló, 1955. november (12. évfolyam, 256-280. szám)

1955-11-13 / 266. szám

1955. NOVEMBER 13.

NAPLÓ

3

i.

PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS «

A kollektív vezetés elvének betartása Gynlajon...

Gyulajon a községi pártbizottságnál körülbelül így néz ki a kollektív vezetés és a kollektív munka: a pártbizottság időközönként összeül gyűlésre, megbeszélik, hogy milyen feladatokat kellene megoldani és amikor a gyakorlati munkáról van szó, akkor a pártbizottság már csak egy párttitkárból áll. Balogh Gyula elvtársnak, a községi pártbizottság titkárának kétnaponként kell jelentenie a vetés állását. Ezt rrár úgy állítja össze, hogy reggelenként végigjárja az egész községet és összeírja, hogy ki, mennyit vetett.

De egyéb dolgokban is gyakran előfordul, hogy „kollektíván“ beszelik meg a teendőket és a párttitkár „egyénileg“ hajtja végre. Ez természetesen súlyos megsértése a kollektív vezetés elvének.

A pártbizottság tagjai ezt egyszerűen azzal magyarázzák, hegy „dolgozzon a párttitkár, mert az függetlenített funkcionárius, mi nem érünk rá, mert egyéb beosztásunk is van.“ Ez- esetben nagy felelősség terheli a pártbizottság tagjait, mert a tagság nyilván nem azért választotta meg őket, hogy tiszteletbeli tagjai legyenek a vezetőségnek, hanem azért, hogy a Központi Vezetőség határozatainak szellemében közösen irányítsák a község pártéletét.

Megbízatásuk tehát nemcsak megtiszteltetés, hanem kötelezettségeket is von maga után és a kollektív vezetés elve nemcsak azt jelenti, hogy közösen beszélik meg a feladatokat, hanem mindé, nekelőtt azt, hogy közösen hajtják azokat végre. Ezenkívül nem ártana, ha elővennék a tagsági könyvüket és elolvasnák a Szervezeti Szabályzatot. Abból is megtudhatnánk, hogy minden párttagnak kötelessége pártmunkát végezni. Ennek még ott is így kell lenni, ahol függetlenített funkcionárius van.

Vajon elfogadható-e a „nem érünk rá“ mentegetőzés? Nyilván nem. Az természetes, hogy a függetlenített funkcionáriusnak kell a legtöbb munkát végezni, és az a vezetőségi tag, aki valamilyen állami, vagy gazdasági beosztásban van, nem töltheti egész napját pártmunkával, de minden körülmények között meg kell találnia a módot arra. hogy becsülettel elvégezze pártmegbízatását.

Az, hogy a pártbizottság körében ilyen elmélet és gyakorlat lett úrrá, rányomja a bélyegét az alapszervezetek életére is: ha megkérdezzük például,

hogy a község párttagjai szervezetten mit tettek az őszi vetések sikeréért, bizony hallgatás a válasz, mert itt is kialakult az a vélemény, hogy „a párttitkár ráér, csinálja az ...“ Természetesen van a dolognak egy másik oldala is, ami lehetővé tette, hogy ilyen tűrhetetlen állapot legyen úrrá Gyulajon, a legnagyobb munkálatok idején.

Maga a párttitkár, Balogh Gyula elvtárs nem bízik kellően a párttagságban és a pártbizottság tagjaiban: ahelyett, hogy konkrét feladatokat adott volna egyik, másik pártbizottsági tagnak — természetesen a pártdemokrácia betartásával — azt mondta, hogy „inkább megcsinálom magam.“

Ugyanígy nem kaptak megbízatást az egyes alapszervezetekhez tartozó kommunisták sem és így természetesen ösz- szecsapott Balogh Gyula elvtárs feje felett a rengeteg tennivaló, szinte éjt nappallá téve dolgozik, de erejének nagyrészét olyan dolgokra fecsérli, amit a tanácsnak kellene elvégeznie, vagy pedig a párttagságot kellene mozgósítani a végrehajtására.

Ilyen körülmények között természetesen szükség lenne

arra is, hogy szigorúan felelősségre vonjanak néhány olyan párttagot, akik nem végeznek pártmunkát, de vajon minek alapján vcrjanak valakit is felelősségre, amiké r nem adtak nekik konkrét feladatot.

Nagyon helytelen, hogy Gyulajon a széleskörű párttagságot és a vezetőségi tagokat nem vonják be a napi feladatok megoldásába. Ez annál is inkább hiba, mert éppen a nyár folyamán bizonyosodott be Gyulajon, hogy a párttagság mozgósításával milyen nagy feladatokat lehet megoldani.

A párttagok jelentős részét tsz-agitációs munkával bízták meg, konkiét feladatokat kaptak és a pártonkívüli népnevelők segítségével jó munkájuk nyomán közel 100 tag lépett be a község térin előszövetkezeteibe.

Ezeknek az elvtársaknak nagy része nyilván eredményes munkát tudna most is végezni a vetés sikere érdekében. Ehhez pedig nem kellene más, mint az, hogy először a pártbizottsági tagok, majd pedig a többi kommunisták konkrét megbízatásokat kapjanak és szigorúan megköveteljék tőlük azok végrehajtását.

Boda Ferenc

Á politikai oktatás^ rendszeres ellenőrzése és segítése a siker legfőbb biztosítéka

A dombóvári járásban jól

készítették elő a pártoktatási évet és a beindulás is — viszonylag — zökkenőmentesen történt. Egy alapvétő tanulságot azonban már az első foglalkozások után leszűrtek a járási pártbizottság ágit. prop. osztályán: a pártoktatás eredményességének egyik legfontosabb előfeltétele a felsőbb szervek széleskörű ellenőrző és segítő munkája.

Gyulajra, személy szerint, —• Tolnai Lajos elvtárs az ágit. prop. osztály vezetője ment ellenőrizni. Úgy szervezte meg munkáját, hogy néhány órával a foglalkozás megkezdése előtt odaérjen és tudjon segíteni az előkészületeknél is. A községi propagandista azzal fogadta, hogy „már felkészültem a foglalkozásra”. Tolnai elvtárs azonban megnézte azt is, hogy miből áll ez a felkészültség és kiderült: a propagandista elvtárs az előadást úgy készítette el, hogy a tankönyvben alá- huzkodta a „lényegesebb” része két és utána kiadta a tanácstitkárnak, hogy gépelje le. A tanácstitkár neki is gyürkőzött a gépelésnek és a foglalkozás előtti órákban már jórészt le is gépelte.

Természetesen ezzel nem értett egyet Tolnai elvtárs, mert semmiképpen sem megoldás az ilyen „készülés”, de mit tegyen? Arra már nem volt idő, hogy rendesen felkészüljön a propagandista, az sem lett volna helyes,, ha az utolsó órákban elhalasztják a foglalkozást, szerencsére Tolnai elvtársnál megvolt ez az előadás és így ő lett az előadó a foglalkozáson.

emcsak itt, hanem több helyen is azt tapasztalták, hogy gyenge az előadók fel készülése a foglalkozásokra, leg többjük csupán abból akar élni, amit a járási propagandista tanfolyamon tanult, tehát nem képzik tovább magukat. Éppen ezért elhatározták, hogy a lehetőségekhez mérten nemcsak a foglalkozásokat ellenőrzik, hanem az előkészületeket is, amikor még idő van a hiba kijavítására és nem kell ahhoz a szükségmegoldáshoz folyamodni, hogy a járási ellenőrök tartsák meg az előadást.

Cok hiba van a módszerek nél is. Némelyik foglalkozáson merev, iskolás hangulatot igyekszik a propagandista megteremteni a baráti, elvtársi légkör helyett. Hogy ennek mi a következménye, arra jó példa a kocsolai eset: a foglalkozásvezető felteszi a kérdést és „lehet hozzászólni...” Természetesen nem akad hozzászóló, pedig többen készültek és ha nem is kifogástalanul, de értették az anyag lényegét. A járási ellenőrnek kellett feloldani közbeszólásával a rideg hangulatot. Az eredmény: élénk beszélgetés vita alakult ki az anyagról.

Szakcson azt tapasztalta Tolnai elvtárs, hogy igen jó módszerekkel tanítja Horváth József elvtárs a marxizmus-leni- nizmus alapjait: szerzett egy

táblát és arra felrajzolva igyekszik érthetőbbé tenni az anyagot. Az ilyen jó módszerek bevezetését természetesen javasolják a többi propagandistáknak.

an azonban az ágit. prop osztály ezzel kapcsolatos munkájának egy hiányossága, mégpedig az, hogy a jelenlegi módszerekkel nem tudják a járás pártoktatásának egészét kellően összefogni, ellenőrizni irányítani. A politikai foglalkozások ellenőrző-segítő munkájával csaknem kizárólag Tolnai elvtárs foglalkozik. Egy ember pedig csak egy ember, akármilyen lelkesedés és akaraterő van bene. Mintegy 70 helyen folyik a járásban pártoktatás és ha csak egyetlen egyszer akarná mindenütt ellenőrizni a foglalkozást, akkor is körülbelül 5 pártoktatási évre lenne szüksége ehhez! Egyedül tehát semmiesetre sem képes megoldani zt a feladatot, pedig talán éppen a dombóvári járásban igazolja leginkább a gyakorlat a rendszeres ellenőrzés szükségességét. A pártbizottság függetlenített funkcionáriusai közül több elvtárs segít ugyan a foglalkozások ellenőrzésében, de egész évben így is csak egyszer tudnának egy-egy szemináriumot ellenőrizni.

Ezt a feladatot az ágit. prop. osztály csak széleskörű aktiva- hálózattal tudná jól megoldani. Arról volt ugyan több esetben szó, hogy a járási székhelyen politikai gazdaságtant tanuló elvtársakat megbízzák mindig egy-egy foglalkozás ellenőrzésével és a járási funkcionáriusokat is bevonják ebbe a munkába, — de a gyakorlatban ezt nem valósították meg és a járás politikai oktatásának állapotáról túlnyomórészt csak a propagandisták jelentéseiből tudnak tájékozódni, ami jó és szükséges, de nem oldja meg a segítés problémáját.

A másik'feladat pedig az, hogy az egyéb feladatokra való mozgósítással jobban össze kellene hangolni a pártoktatási munkát. Jelenleg nyilván minden erőt a vetés érdekében kell felhasználni, mert a jövőévi kenyér biztosítása a leg fontosabb. Éppen ezért szinte minden járási funkcionárius a községekben tartózkodik. Ezek az elvtársak minden különösebb megerőltetés nélkül szánhatnának időközönként egy, vagy fél órát a pártoktatási munka segítésére, mint ahogyan erről volt is szó, csak az a baj, hogy végrehajtásával keveset törődtek.

A lehetőségek tehát megvannak ahhoz, hogy a dombóvári járásban is kellően tudják ellen őrizni, segíteni a pártoktatást, csak élni kell velük.

Bizalom a párt iránt...

A NAPOKBAN sokatmondó eseménynek voltam szem- és fültanuja Dombóváron. Ez nem valami hősies munkasiker bejelentése, vagy új találmány felfedezése volt, külső szemlélet után alig tulajdonít neki az ember jelentőséget, mert már egyre inkább mindennapi eseménnyé válik a hasonló.

A pártbizottságon az egyik osztályvezető elvtárssal beszélgetünk, kopogtatnak és egy középkorú dolgozó parasztasszony lép be.

— Szabadság — köszön — és mindjárt előadja jöttéiének célját:

— Elvtárs, a Pártkongresszus Termelőcsoportból jöttem a tagok nevében. Ma csoporttaggyűlésünk lesz és nagyon szeretnénk, ha a pártbizottságtól is eljönne valaki hozzánk.

— Talán valami baj van:

— BAJ ÉPPEN NINCS, de nem is szeretnénk, ha lenne. Viták vannak nálunk a tartalékterületek kérdésénél és valahogyan úgy vagyunk, hogy nem minden esetben helyeseljük a vezetőségünk munkáját és szeretnénk, ha a pártbizottság tanácsokat adna, mielőtt döntenénk e~ekben a fontos kérdésekben.

— Mi a hiba a vezetőségnél?

— Mi úgy látjuk, hogy a vezetőség nem minden esetben az alapszabály szerint jár el, sokszor még a tagsággal sem akarnak minden dolgot megbeszélni. Valami titkolóznivaló- juk van, ezért akarnak minden gyűlést titokban megtartani, úgyhogy arról a felsőbb szervek ne tudjanak. A tagság azt szeretné, ha a pártbizottság segítene ezeknek a problémáinknak megoldásában.

A PÁRTKONGRESSZUS Termelőcsoport küldötte pártonkívüli és azok is pártonkívüliek, akiknek nevében felkereste a pártbizottságot és szép példája annak, hogy a pártonkívüliek is milyen bizalommal vannak a párt iránt.

B.

Az űj

párttitká r...

A tengelici határban balla- gunK Harmath Józseffel, a Petőn TSZ új párttitkárával. Ez az enyhén hullámos vidék itt az ut két oldalán, mind a termelőszövetkezet birodalma. Harmath elvtárs miközben ezt a birodalmat bemutatja, elmondja, hogyan lett a megye egyik legnagyobb termelőszövetkezetének párttitkára.

— Katonatiszt voltam egész mostanáig, 1949-ben vonultam be tényleges szolgálatra és tisz- tiiskolára küldtek. Szerettem a katonaéletet, de volt valami, ami engem visszahúzott a mezőgazdasághoz, a földekhez: a termelőszövetkezet. Mielőtt katona lettem, szülőföldemen, Somogy megyében magam is részt vettem a termelőszövetkezetek szervezésében. Most, amikor meghallottam, hogy a párt kommunistákat toboroz, hogy azok falun segítsék a szocialista gazdálkodást, azonnal jelentkeztem. Nagyon örülök, hogy ebbe a tsz-be jöttem. Nagy termelőszövetkezet, s szépen folynak benne a munkák. Persze ilyen nagy gazdaságnak a vezetése nem könnyű, s itt a pártnak mindig van bőven feladata.

— Hogyan fogadták a termelőszövetkezetben?

— A fogadtatás nagyon szíves volt. Kicsit meglepett, hogy bennem, akit sohasem ismertek, mennyire megbíznak. Mikor megválasztottak párttitkárnak, mindjárt azzal kezdték, hogy nagyon sokat várnak tőlem. A vezetőség is, sőt a pártonkívüliek is ezzel fogadtak. Az az érzésem, hogy keményen kell dolgoznom, hogy ezt a bizalmat megtartsam.

A pártszervezetről jó véleményem van. Látom, hogy a párttagok élen járnak a munkában s mindenre felfigyelnek ami a tsz-ben történik.

Az ifjúság megszervezésével azonban eddig baj volt. Itt úgy látom komoly feladatok vannak. Csütörtökön este DISZ-gyűlés volt, s ott új vezetőséget választották a fiatalok. Most éppen hozzájuk megyünk. Itt a pusztán törik a kukoricát. Segítünk nekik egy kicsit, s elbeszélgetünk velük a DISZ feladatairól.

A hatalmas kukoricatáblához érkezünk. Olyan nagy ez a kukoricás, hogy az innenső végében egy hangot se lehet hallani, pedig valahol a tábla közepén vidám, nagy társaság töri a kukoricát, s egészen biztos, hogy ahol ilyen sokan vannak, nem folyik zajtalanul a munka. Beljebb megyünk, a kocsik számára vágott úton, s egyre erősebben megüti a fülünket a vidám beszélgetés, az énekszó. Csengő leányhangok váltakoznak fiatal és idősebb férfiak mélyebb, sokszor dörmögő hangjával. Hozzájuk érkezve mindjárt megkeressük Horváth Rozikát és Major Istvánt. Harmath elvtárs, miközben a kukoricát törjük, az ifjúsági szervezet terveiről beszélget velük. Van tennivaló bőven. A Petőfi iskola még nem indult meg. Most utólag kell segíteni a dolgon. Propagandista van, a hallgatókat kell megszervezni. A tsz-ben vannak olyan fiatalok, akik még nem tagjai a DISZ-nek. Igaz, most csütörtökön felvettek négy új tagot, de még vannak feladatok a tagszervezésben. Ezekről a dolgokról folyik a beszélgetés,"közben a kukoricás végére érünk. Uj sorba állnak a kukoricatörők, új utat vágnak mögöttük a kocsiknak, s eközben nem szünetel a vidám beszélgetés és az ének. Harmath elvtárs még beszélget az emberekkel a tsz dolgairól, majd mosolyogva hozzámfordul.

— Most pedig elmegyünk egy másik táblába és ott is segítünk egy kicsit. Ott is van két DISZ-vezetőségi tag, azokkal is beszélünk. Nagy ez a gazdaság, sok helyen ott kell lenni az embernek.

A kukoricagóréknál felszállunk az egyik vontatóra, amelyik az előbb hozta a szép kukoricát, s most üresen indul visszafele. Jó 5 kilométert teszünk meg a zötyögős, rázós úton, s a másik táblához érkezünk. A kép itt is az előbbi: vidám, szorgalmas társaság töri a szép kukoricát. Munka közben elbeszélgetünk a két DISZ vezetőségi taggal: Lengyel Mancival és Rácz Etelkával. A fiatalok tánccsoportjáról van szó, amit most fognak megalakítani. Kik vegyenek részt a tánccsoport munkájában, csak a lányok, vagy a fiúk is — ez a beszéd tárgya. Lassan dél lesz, s mi éppen a sor végére érünk. Ebédelgetés közben Harmath elvtárs még elbeszélget egy kicsit Kozma bácsival, aki 65 éves létére elsők között van a kukoricatörésben.

•

— Látja, így élünk mi — mondja Harmath elvtárs, miközben a falu felé ballagunk. — Én minden nap bejárom a határt, segítek az embereknek, s ők közben elmondanak nekem mindent, ami a szívükön fekszik. így tudom megismerni ezt a nagy termelőszövetkezetet, az embereket s gondjaikat.

— Most délután elmegyek a pusztahencsei részlegbe, ott brigádgyűlés lesz, azonkívül ott meg kell teremteni egy pártcsoportot is. Van itt munka bőven — folytatja —, de van kedvem hozzá, mert látom, hogy a tsz-ben jól folyik a munka, a kollektív szellem egyre erősebben kialakul s az idei termés után pedig szép eredményeket hoz a zárszámadás.

Kis időre elhallgat, majd hozzáteszi: — Látja, ezért örülök annak, hogy a Petőfi TSZ-be kerültem.

Bodó István