Tolnai Napló, 1955. október (12. évfolyam, 231-255. szám)
1955-10-07 / 236. szám
2 iVAPtiO 1955. OKTOBER 7, Wilhelm Pieck fogadta a Szovjetunió kormányküldöttségét Berlin (MTI). Wilhelm Pieck, a Német Demokratikus Köztársaság elnöke szerdán a berlini elnöki palotában fogadta M. A. Szuszlovot, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagját, a Német Demokratikus Köztársaság megalapításának hatodik évfordulója alkalmából Berlinbe érkezett szovjet kormányküldöttség vezetőjét és a küldöttség tagjait. A fogadáson jelen volt Otto Grotewohl miniszterelnök és Walter Ulbricht, Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának első titkára, miniszterelnökhelyettes. V. M. Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere október ő-én fogadta L B, Pearsont, Kanada külügyminiszterét L. B. Pearson kíséretében volt J. B. C. Watkins Kanada moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A fogadáson jelen volt V. A. Zorin külügyminiszterhelyettes és D. Sz. Csuvahin a Szovjetunió kanadai nagykövete. Äz EííSZ közgyűlés politikai bizottságának október 5-i ülése Newyork (TASZSZ) Az ENSZ közgyűlés politikai bizottságának október 5-én tartott ülésén megválasztották a bizottság al- elnökét. A bizottság egybehangzóan úgy határozott, hogy elsőnek az atomerő békés felhasználásának kérdését tárgyalja meg. A kér dés megvitatása után döntenek majd arról milyen sorrendben foglalkozzanak majd a többi kér désről. A politikai bizottság legközelebbi ülését október 7-re tűzték ki. Az ENSZ 10. ülésszaka A szociális-kulturális kérdésekkel foglalkozó bizottság ülése Newyork (TASZSZ) Az ENSz szociális és kulturális kérdésekkel foglalkozó bizottsága meg kezdte a menekültügyi főbiztos jelentésének tárgyalását. A je lentés vitája során J. J. Matulisz a Szovjetunió képviselője októ bér 5-én felszólalt és előterjesz tette a Szovjetuniónak e kérdés re vonatkozó határozati javasla tát. ,,A közgyűlés megállapítja — hangzik a javaslatban —, hogy bár a második világháború befe jezése óta több mint 10 esztendő telt el, a hontalanok és menekültek problémája, amely a háború következtében keletkezett, még mindig nem oldódott meg teljesen és számos hontalan és menekült még mindig el van sza kítva hazájától, meg van foszt va sok jogától, nincs munkája és ezért igen súlyos körülmények között él. E személyek közül még sokat még hozzá táborokban tartanak.” A közgyűlést emlékeztette arra, hogy 1946 február 12-én hozott közgyűlési határozat meg állapítja: ,,A hontalanok tekin tétében az a fő feladat, hogy ősz tönözzék és minden lehetséges módon elősegítsék mielőbbi hazatérésüket.” 1. A közgyűlés megbízza az Egyesült Nemzetek Szervezetének menekültügyi főbiztosát, hogy minden módon ösztönözze és minden lehetséges módon segítse elő a hontalanok hazatéré sét az önkéntesség elvét követve. 2. Megbízza a főbiztost és felhívással fordul azoknak az országoknak a kormányához, amelyeknek területén még mindig tartózkodnak hontalanok és me nekültek: a) Biztosítsák, hogy kellő fel- világosító munka follyék a hontalanok és menekültek köreiben, mielőbbi hazatérésük céljából, ne engedjék meg, hogy olyan propaganda follyék, amely az ENSZ-nek vagy egyes tagjainak érdekeit sérti, illetve olyan pro paganda, amely a hontalanok és menekültek származása országa iránt ellenséges. b) Segítsék elő, hogy a hontalanok és menekültek anyanyelvükön helyes tájékoztatást nyerjenek az egyes országokban hozott törvényekről, amelyek az emberiség és a személyes szabad ság elveinek megfelelően közkegyelmet, vagy a felelősségre vonás alól való mentesítés, továbbá védelmet, nyújtanak azoknak a hontalanoknak, akik a második világháború bizonyos körülményei között helytelenül jártak el hazájukkal szemben. c) Tegyen meg minden szüksé ges intézkedést azoknak a hontalanoknak vagy menekülteknek munkával való ellátására, akik munkanélküliek. 3. Bizza meg az Egyesült Nem zetek Szervezetének menekültügyi főbiztosát, hogy az ENSZ közgyűlésének 11. ülésszaka elé terjesztendő jelentésében közölje, hogyan hajtotta végre a jelen határozatot. Válság a francia kmányban Lemondott négy köztársasági szocialista miniszter Párizs (MTI). Az AFP hír- ügynökség jelentés szerint csütörtökön reggel négy köztársasági szocialista miniszter, név- szerint Piere Koenig tábornok, hadügyminiszter, Gaston Pa- lewski miniszterelnökségi államminiszter, Raymond Tri- boulet a volt frontharcosok ügyeinek minisztere, és Maurice Bayreu Franciaország tengerentúli ügyeinek államtitkára benyújtotta lemondását Edgar Faure miniszterelnöknek. A Francia Minisztertanács csütörtökön délelőtt 11 órakor ülést tartott. A gyűlés — amelyen már nem vett részt a négy lemondott köztársasági szocialista miniszter — felhatalmazta Edgar Faure miniszterelnököt, hogy marokkói politikájával kapcsolatban felvesse a bizalmi kérdést. Visszaérkezett Londonba a Szovjetunióban járt angol kohászküldöttség A Press Association hírügynökség jelentése szerint Robert Shown, a küldöttség vezetője, az angol Vas- és Acélszövetség Végrehajtó Bizottságának tagja a londoni repülőtéren tett nyi- Jatkozatban a többi között ezeket mondotta: „Mindenütt, amerre jártunk, szívélyes vendégszeretettel fogadtak bennünket. Gyakorlati kérdéseinkre is szívesen és őszintén válaszoltak.” „Azt hisszük, hogy utazásunk elősegítette a két ország kölcsönös megértését és barátságát.” Látogatások a Szovjetunióban A Szovjetunió Legfelső TanáHat év a felemelkedés útján csának meghívására E. Reiter- nek, a luxemburgi képviselőház elnökének vezetésével Moszkvában tartózkodik a luxemburgi nagyhercegség képviselőházának küldöttsége. N. I. Bobronyikov, a moszkvai városi szovjet végrehajtó bizottságának elnökhelyettese október 4-én fogadta a küldöttséget és melegen üdvözölte a vendégeket. Lothar Bolz Brentano nyilatkozatáról KÜLPOLITIKA HÍREI A belgrádi rádió jelenti, hogy a szovjet újságírók küldöttsége háromhetes jugoszláviai tartózkodás után, kedden Bel- grádból visszautazott Moszkvába. A japán rádió végleges adatokat közöli a tájfun által nemrég Japánban okozott károkról. Eszerint 46 ember elpusztult, 319 megsebesült, 23 nyomtalanul eltűnt. Berlin (MTI). Dr. Lothar Bolz, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere sajtónyilatkozatában megjegyzéseket fűzött azokhoz a kijelentésekhez, amelyeket Brentano bonni külügyminiszter legutóbb egy newyorkl televíziós adásban tett. Bolz többek között hangsúlyozta: „Brentano külügyminiszter a többi között azt mondotta, hogy bár Nyugat-Németország kiválása a nyugati katonai tömbből lehetővé tenné a német egység azonnali helyreállítását, az Adenauer-kormány nem hajlandó a NATO-tagsá- got és a párizsi szerződésekben való részvételt Németország egyesítéséért feláldozni. Brentano ezzel beismerte, hogy a bonni kormány Nyugat-Német- orszóg NATO-tagságát fontosabbnak tartja Németország nemzeti egységénél, tehát folytatni kívánja a Genfben kimúlt erőpolitikát.“ Október 7-én ünnepli az NDK lakossága az első demokratikus, békeszerető német állam születését — a Német Demokratikus Köztársaság kikiál- : tásának hatodik évfordulóját. Az azóta eltelt hat év alatt a munkások és parasztok állama i megerősödött, alapjai megszilárdultak. A dolgozó nép a munkásosztály pártjának vezetésével a német történelemben eddig példa nélkül álló eredményeket ért el. A népi tulajdonban lévő ipar ma kétszer annyit termel, mint a kapitalista ipar a második világháború előtt. A dolgozó parasztság is bebizonyította: jobb gazdája a földnek, mint a? egykori földbirtokosok — a terményátlag magasabb; az állatállomány jobban gyarapszik, mint a junkerek idejében. A fasiszta pusztítás romjain új nemzeti kultúra bontakozott ki: a városban és falun új iskolák, egyetemek, színházak, múzeumok épültek. Ma az egyetemeken, főiskolákon tanulók 64 százaléka és a középiskolákon tanulók 71 százaléka munkás- és parasztszármazású. A tanulóknak nincsenek anyagi gondjaik, mint Nyugat-Né- metországban, ahol sokan szőnyegporolással, csomaghordással, favágással és egyéb munkákkal keresik meg a tandíjat. Az NDK-ban hat év alatt a következőképpen növekedett az ösztöndíjban részesülők aránya: 1949—50-ben 56 százalék, 1950—51-ben 78 százalék, 1951 —52-ben 88 százalék, 1952—53- ban 92 százalék, 1953—54-ben 94 százalék és 1954—55-ben 95 százalék. Már ezek a számok is mutatják, milyen nagyvonalú segítséget nyújt az állam a fiataloknak, hogy képességüknek megfelelően tanulhassanak. A Minisztertanács határozata az öntözéses gazdálkodás megjavításáról A Minisztertanács határozatot hozott az öntözéses gaz lál- kodás területén elért eredmények továbbfejlesztésére. A határozat megállapítja, hogy hazánk öntözéses gazdálkodása a felszabadulás óta igen nagy arányban fejlődött. A berendezett terület 28 000 katasztrális holdról 224 000 ka- tasztrális holdra emelkedett. A felszabadulás óta eltelt tíz év alatt rizstermelésünk olyan arányban fejlődött, hogy ma Magyarország egyik legjelentősebb rizstermelő állam ■Európában. A rizstermelés -nagyarányú területi fejlődése nagymértékben elősegítette a termelőszövetkezeti városok kialakulását. A rizstermeléssel foglalkozó termelőszövetkezeteik jelentősen megerősödtek. Edgar Faure csütörtökön délután felkérte a Nemzetgyűlést, hogy indítson vitát a marokkói kérdésről. A határozat ezután rámutat azokra a hibákra, amelyek az öntözéses gazdálkodásban jelentkeztek és megállapítja az öntözéses termelés irányelveit. A határozat leszögezi, hogy öntözésre berendezett területeken elsősorban rizst kell termelni, amelyet az 1955. évi 80 000 katasztrális holdról az egyoldalú rizstermelés felszámolásával tovább kell növelni. A szántóföld jellegű öntözéseket elsősorban a rizses vetésforgó keretében kell fejleszteni. A rizses vetésforgón kívüli szántóföldi öntözéseiket csakis olyan mértékben lehet fejleszteni, amilyen mértékben a többtermelést biztosító feltételek megvannak. Tovább A minisztertanácsi határozat kötelezően előírja azoknak az öntözésre berendezett területeknek a végleges kikapcsolását, amelyeknek gazdaságos üzemeltetése korszerűsítéssel sem biztosítható. Ezeket a területeket más módon kell mezőgazdaságilag hasznosítani. A Minisztertanács határozata megtiltja, hogy az öntözésre berendezett területen három évnél hosszabb ideig riszt termeljenek. A jövőben a rizstelepeket, a jól bevált nagytáblás módszerek alkalmazásával kell tervezni és építeni. Gondoskodni kell a meglevő öntözőtelepek régi berendezéseinek korszerűsítéséről. A korszerűsítést a jelenleg üzemen kívül álló telepek átépítésével kell haladéktalanul megkezdeni. kell fejleszteni az öntözéses zöldségtermelést és ki kell terjeszteni a rét- és legelőöntözést is. A határozat végrehajtásáért a gépállomások, továbbá az állami gazdaságok igazgatói és főagronómusai, valamint a termelőszövetkezetek elnökei személyükben felelősek. A határozat gondoskodik az öntözéses gazdaságokat irányító mezőgazdasági szakemberek szakmai továbbképzéséről is. tartózkodó képviselői. A felszabadult nép a szovjet emberek segítségével már néhány héttel a fasiszta államgépezet szétzúzása után hozzálátott az egészségügyi hálózat kiépítéséhez. A Szovjetunió fontos gyógyszerekkel segítette a betegellátást. Ma a Német Demokratikus Köztársaságban 283 poliklinika és közel 300 falust ambulatórium, 3514 üzemi rendelő és 4371 egészségügyi szoba ezenkívül 71 üzemi poliklinika és 142 városi ambulatórium van. Az éjszakai szanatóriumok száma 12. A napközi otthonok, bölcsődék száma is egyre növekszik. A szovjet tapasztalatok alkalmazásának köszönhető ,hogy pl. a tbc. halálozási arányszáma az NDK területén 82 százalékkal csökkent. Ugyancsak példa nélküliek az egészségügy terén elért vívmányok is. Mint az újjáépítés egyéb területein, az egészség- ügyi hálózat kiépítésében is felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a szovjet állam itt Több megyében meg kell gyorsítani a minőségi vetőmag kiosztását Ebben az évben 1300 vagon búzával, százhatvan vagon rozzsal és 270 vagon őszi árpával több II. és III. fokú szaporítása nemesített vetőmag áll a termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok rendelkezésére, mint amennyi az elmúlt évben volt. A szükséges nemesített vetőmag mennyiségek már mindenütt beérkeztek a megyébe, illetve a községekbe és Vas, Veszprém, Zala, valamint Tqflna megyében a szétosztás, is befejezéshez közeledik. Egyes megyékben azonban a tanácsi szervek nemtörődömsége miatt nagy az elmaradás a kiosztásban. Csongrád megyében például még alig indult meg a vetőmagcsere, de meg kell gyorsítani a szétosztást Bács és Pest megyében is. A Minisztertanács határozata a fentieken kívül számos olyan intézkedést tartalmaz, amely a meglévő szervezet átalakításával és hibáinak kiküszöbölésével biztosítja az öntözéses termelésnek, az öntözőtelepek építésének és az öntözés üzemelésének egységes irányítását és az e téren eddig mutatkozott hibák felszámolását. Közlemény a dolgozó nők nemzetközi konferenciájának összehívásáról Mint az Agerpres hírügynökség közli, a dolgozó nők nemzetközi konferenciájának ösz- szehívásával foglalkozó előkészítő bizottság Bukarestben befejezte munkáját. Az előkészítő bizottság közleményt adott át a sajtónak, amelyben hírül adják, hogy az előkészítő bizottság elhatározta: 1956. június 14—17-ére ösz- szehívja a konferenciát. Az előkészítő bizottság az összehívandó értekezlet kap-, vsán felhívással fordult a világ nődolgozóihoz. Az egyiptomi fegyv ervásárlás újabb .visszhangja Az AFP jelenti, hogy összeült az izrael parlment külügyi és biztonsági bizottsága, hogy megvizsgálja az Egyiptom fegyvervásárlásai következtében előállott helyzetet. A két bizottság ülésén felszólalt Mose Sárét miniszterelnök és Ben Gurion hadügyminiszter. tóm fegyvereket vásárol Csehszlovákiától. Mint az AFP jelenti Amman- ból, a jordániai parlament keddi ülésén elhatározta, hogy üdvözlő táviratot küld Nasszer egyiptomi miniszterelnöhöz azzal kapcsolatban, hogy EgyipSajtójelentések szerint az Al- Azhar muzulmán egyetem rektora az egyetem tudósai nevében nyilatkozatot tett közzé, amelyben elítéli a nyugati hatalmak beavatkozását Egyiptom belügyeibe. A nyilatkozat teljes mértékben helyesli Nasszer kormányának jelenlegi politikáját Egyiptom szuverénitása és függetlensége megvédésének kérdésében. ) Az NDK-ban idén már több, mint egymillió dolgozó üdül az ország legszebb helyein: a Keleti-tenger partján, az Érchegységben és a Harz-hegvségben, a thüringiai erdőben és másutt. Ugyanakkor több, mint kétmillió gyermek töltötte szünidejének egy részét úttörőtáborokban, vagy vett részt különböző túrákon vagy a helyi szünidei rendezvényeken. Az élet minden területéről lehetne sorolni a nagyszerű eredményeket, amelyeket a felszabadult nép a Szovjetunió segítségével és pártja vezetésével elért. Ugyanakkor azonban az NDK nemzetközi tekintélye is növekedett. A Német Demokratikus Köztársaság politikai, gazdasági és kulturális téren egyiránt megerősítette kapcsolatait a béketábor országaival, elsősorban a Szovjetunióval, a Kínai Népköztársasággal és a többi demokratikus országokkal. A legutóbbi moszkvai tárgyalások eredményeként a Német Demokratikus Köztársaság egyenrangú félként harcolhat a béketábor többi országaival a béke megszilárdításáért és a népek további felemelkedéséért <