Tolnai Napló, 1955. október (12. évfolyam, 231-255. szám)
1955-10-27 / 252. szám
1955. OKTÓBER 27. YAPL.O Értekezlet, jelentéskészítés körlevél szövegezés — és kezdődik élőiről... Jegyzetek a Tamási Járási DISZ-bizottság munkájáról Mintegy két hónappal ezelőtt brigád vizsgálta a tamási járásban, hogy a pártszervezetek és szervek hogyan hajtják végre a Központi Vezetőség ifjúságra vonatkozó májusi határozatát és ennek nyomán milyen az ifjúsági élet a járás területén. A pártszervezeteknél tapasztalt jó kezdeményezések és hibák mellett az egyik alapvető megállapítás az volt, hogy súlyos hiányosságok vannak a járási DISZ-bizöttság munkájában. Ez abból adódott, hogy a bizottság apparátusa titkár és helyettes nélkül maradt, munkáján a szervezetlenség lett úrrá. Az egyik alapvető teendő nyilván a járási DISZ-bizottság apparátusának megerősítése és meg felelő káderekkel való kiegészítése lett volna, hogy munkájában gyökeres változás álljon be. Egy heti munkai... Ahhoz, hogy milyen változás történt a bizott'ág munkájában, elég megnézni az apparátus egyheti munkáját. A bizottság függetlenített apparátusa továbbra is ugyanabból a két elvtárs'nőből áll, akikből két hónappal ezelőtt. Kellő irányítás nélkül tevékenykednek, vagyis töltik el a napot, mert ami igyekezet még volna is bennük, azt is felemészti a sok értekezlet és adminisztráció. — Munkájuk az egyik héten a következő volt: Hétfő és kedd: Mindkét elvtársnő propagandista tanfolyamon vett részt. Szerda: Mindkét elvtársnő be számolót készített a tájértekezletre. Csütörtök: Tájértekezleten voltak és ezzel lényegében ismét eltelt a nap. Péntek: Bemondásuk szerint, mind a ketten betegek voltak, ha nem „betegszenek” meg .akkor vidékre mentek vol na valamelyik alapszervezethez. Szombat: Pintér elvtársnő értekezleten volt, Magyarszéki- i né elvtársnő továbbra is beteg. A következő hét hétfőjén Pintér elvtársnő a kartonokat rendezgeti, Magyarszékiné elvtársnő pedig még nem gyógyult meg... Keddre meggyógyult Magyarszékiné elvtársnő és mindketten „teljes gőzzel” — ütemtervet készítenek ... Szerdán mindketten Szekszárdon vannak DISZ apparátusértekezleten. Ezen okvetlenül meg kell jelenni mindkettőjüknek — így szól a DISZ megyebizolt. ság értesítése. Csütörtökön, pénteken és a következő hetekben folytatódott tovább minden a megszokott „rend” szerint... Azzal a változással, hogy van, amikor több az értekezlet és a jelentés ... Az egyik pénteki napon pedig csörög a telefon a DISZ megyebizottságtól egy elvtársnő hat-hét kérdést diktál le, amelyekre szombaton délelőtt 10 óráig okvetlen pontos választ kell adni — telefonon. A kérdések körülbelül így hangzanak: „Hány tagot vettek fel az elmúlt és jelen héten, hány helyen készítették elő a vezetőséget kiegészítő gyűléseket, hogyan állnak a silózóbrigádok vállalásuk teljesítésével?’’ A két elvtársnő összedugja a fejét, hogy mit válaszoljanak. Az első megállapítás ez: „Ha! őszintén akarunk válaszolni, akkor azt kell bemondanunk a telefonba, hogy nem értünk rá ilyen dolgokkal foglalkozni a sok más elfoglaltság miatt.” — Végül bemondanak a telefonba egy számadatot a tagfelvételről, de halkan, hogy lehetőleg meg ne hallják a vonal túlsó végén. mert olyan alacsony a szám. A taggyűlések előkészületeiről bemondják: „Megtörtént mindenütt.” Ez a „megtörtént’’ azt jelenti, hogy minden alapszervezethez kiküldték az ütemtervet a taggyűlések időpontjáról és egy körlevelet — szempontokkal. Megkérdezzük, milcor voitak vidéken... — Én körülbelül két hete voltam Nagykónyiban — válaszolja Pintér elvtársnő. — Azóta nem értem rá a sok benti munka miatt. Most akartam kimenni, de közbejött ez az ütemterv ... meg a kartonokat is rendezgetni kell... Magyarszéki elvtársnőnél is hasonló a helyzet. Pintér elvtársnő sokatmon- dóan megjegyzi: — Szerencsére nem szorít a keret a géppapírvásárlásnál és így semmi sem akadályoz bennünket ebben a sok papírmunkában ... Érdemes ezen elgondolkodni... A két elvtársnő, jóllehet nem lenne képes minden feladat megoldására, de a meglévő erejüket is azzal fecsérlik, hogy jelentenek, terveznek, értekeznek, körleveleket készítenek. A közel 40 DISZ-alapszervezet pedig várja a segítséget, — de hiába. A DISZ megyebizottság miért nem intézkedik e tűrhetetlen állapot felszámolásáról, amikor tudja a hibákat? A DISZ megyebizottság és a járási pártbizottság mintegy két hónappal ezelőtt — helyesen — | közösen tárgyaltak a járási DISZ-bizottság megerősítéséről; okos javaslatok is voltak — de azóta lényegében nem történt semmi. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy ilyen körülmények között a DISZ a tamási járásban hogyan oldja meg az előtte álló nagy feladatokat, mint például a tagkönyvcsere? Nincs biztosíték a feladatok jó végrehajtására és addig nem is lesz, amíg a DISZ megyebizottság a járási pártbizottsággal karöltve megfelelő intézkedéseket nem tesz a járási DISZ bizottság megerősítésére és a hibák felszámolására. BODA FERENC. Népi együttes alakult a bonyhádi Dózsa Népe TSZ-ben Az elmúlt napokban a bonyhádi Dózsa Népe TSZ pártszervezetének helyiségében 15 szülő és 45 fiatal tanácskozott pártunk Központi Vezetőségének a DISZ-ről szóló határozata szellemében. Ez a tanácskozás bebizonyította, hogy a bonyhádi Dózsa Népe TSZ vezetői szívvel-lélekkel segítik az ifjúságot. Bogos elvtárs, a tsz elnöke elmondotta, hogy mit akarnak tenni az ifjúság nevelése, anyagi támogatása érdekében. Harminc-negyvenezer forintot ad a tsz az ifjúságnak hangszer, táncruhák és berendezési tárgyak vásárlására. Teljesen berendezett klubhelyiség áll majd a fiatalok rendelkezésére. A tanácskozáson részt vettek a MÖHOSZ és az MNDSZ vezetői is, akik javaslataikkal segítették a tanácskozás munkáját. A DISZ az MNDSZ-el közösen a lányok ás fiatalasszonyok számára varró- és főzőtanfolyamot szerveznek. Megalakult a járás első termelőszövetkezeti népi együttese 10 tagú zenekarral, énekkarral, tánc és színjátszó csoporttal. örül minden szülő és fiatal, hogy végetérnek az unalmas ék, a munka befejezése után majd szórakozhatnak. A tanácskozás minden résztvevője figyelmesen hallgatta végig a DISZ-Petőfi iskola megnyitóját. Fiatal házasok, fiúk, lányok örömmel kezdték az új oktatási évadot. Uj vezetőséget választottak a fiatalok. Megválasztották a DISZ-cso- port bizalmiakat is. A MÖHOSZ kiképzési felelőse, Hosnyánszky János elvtárs lett. A DISZ-szervezet 12 új taggal erősödött. A járási kultúrotthon művészeti előadója a termelőszövetkezet ifjúságának kulturális támogatását ígérte meg . A vezetőség megválasztása után a DISZ első ténykedése egy szüreti bál megrendezése volt, amely október 22-én este zajlott le. I A tervszerű munka érdekében a vezetőség féléves munkatervet készít. A fiatalok, de még az idősebbek is arról beszéltek, hogy olyan DlSZ-szer- vezete lesz a termelőszövetkezetnek, amely megyeszerte ismert lesz jó híréről. Sokan dicsérték a fiatalokat a termelő munkában elért eredményeikért is. Ambrus Lukács A postai hírlapterjesztés 5. évfordulójának tiszteletére Pervai Imre postafelügyelő, a bonyhádi postahivatal hírlapfelelőse. öt évvel ezelőtt vállalta a pártsajtó terjesztésének nehéz, de szép feladatát. Munkája nyomán Bonyhád dolgozói körében háromszorosára emelkedett pártunk megyei lapja előfizetőinek tábora. Vállalta, hogy november 1-re a postai hírlapterjesztés ötödik évfordulójának tiszteletére a körzetében tartozó postahivatalok december havi hírlaptervüket is teljesítik. „Mi mindent megtettünk... ’ Egy levél margójára... GALABICS ISTVÁN és felesége épúgy, mint a többi fiatal, amikor bent jártak a városban, elgondolkozva álltak meg a bútorüzletek kirakatai előtt. Talán egy-két percre szemüket is lehunyták és agyukban kép jelent meg: bútorgyártásunk legszebb alkotásaival látták berendezve szobájukat. A kirakatok előtt, vagy nyájas estéken szőtt terveiknek, álmaiknak megvalósult egyik feltétele: összegyűlt a bútorvásárlásához szükséges pénz. Az ember azt gondolja, hogy ilyenkor már csak be kell menni a városba, meg kell állni az első bútorüzlet előtt, választani kell, fizetni és szállítani. Pedig nem megy az ilyen könnyen. Aki nem próbálta, nem is gondolja, hogy milyen nagy esemény egy fiatal házaspár életében a családi fészek, az otthon önálló berendezése. Minden darabot gondosan ki kell választani: szép, kényelmes, tartós legyen a bútor és ne nagyon drága. Aztán közös nevezőre kell hozni a férj és feleség sokszor különböző Ízlését. Hetekig, sokszor hónapokig tart a választás. PERSZE VÁLASZTANI ott lehet, ahol van miből. Büszke lehet bútoriparunk arra, hogy ma már a legbonyolultabb kívánságokat és igényeket is lei tudja elégíteni. Mert vannak bonyolult kívánságok. Ilyen kívánság a Galabics- házaspáré is. Mohács mellett, Kisnyárád községben laknak Galábicsék. Hol látták, vagy hol hallottak a „palota-hálószoba”-bútorról, azt nem írták meg a Dombóvári KTSZ-nek, csak arról írnak, hogy hosszas keresés, beszélgetés és gondolkodás után úgy döntöttek, hogy akármilyen messze van Dombóvár Kisnyárádtól és bármennyibe kerül a szállítási költség, ők „palota-hálószobát” vesznek, mégpedig csakis a Dombóvári Faipari KTSZ saját készítését. „Ha éz sikerül, ha ebben segítségükre lesznek az elvtársak, akkor egy ifjú házaspárt tesznek boldoggá” — írták. NEMRÉG IRTUNK az újságban arról, hogy a Dombóvári Faipari KTSZ október 15-re befejezte éves tervét. Újvári elvtárs a Szövetkezeti Bizottság titkára elmondotta, ezt a jó eredményt úgy tudták elérni mindenekelőtt, hogy a munkaszervezést alkalmassá tették a versenyszellem kifejlesztésére. A nagy palota-hálószoba bútorgyártó brigádot felosztották három kisebbre. Ez a három brigád versenyben áll egymással. Legutóbbi értékelés szerint a kettes brigád került élre 210 százalékos teljesítményével. A jó eredmények elérésében még a versenymozgalomnál is nagyobb szerepet játszottak az újítások. Újvári elvtárs újítása nyomán például a bútoridomok kézi csiszolásáról áttértek a gépi csiszolásra. Ezzel a csiszolás termelékenységét megötszörözték. Ugyancsak négyszeresére emelték a csuklópántok bevésésének termelékenységét, Újvári elvtársnak egy másik újításával, amely lehetővé tette a kézi vésés géppel való helyettesítését. KIVESZŐBEN VAN már nálunk a fajtája, de azért még akad olyan gazdasági, vagy műszaki vezető, aki legyint akkor, amikor a termelékenységnek-ilyen nagyarányú emelkedéséről hall és gúnyosan jegyzi meg: „Olyan is lehet ott a minőség....” Hát a Dombóvári Faipari KTSZ-nél „olyan is a minőség”. Amellett., hogy egyes munkafázisok termelékenysége négyszeresére, ötszörösére emelkedik az újítások nyomán, ott „olyan” minőségi munkát végeznek, hogy hírük még Kisnyárádra is eljut, Baranyának ebbe a kis eldugott falujába, a fiatal Galabics házaspár fülébe. A munkaver- senytől, vagy újításoktól húzódozó és a „minőség” álarcába öltözött vaskalapos embereket jó lenne elvezetni Gala- bicsékhoz, amikor első boldog estjüket töltik az újításokkal és munkaversennyel készült „palota-bútorral” berendezett lakásukban. _________________________________________________-GyMicsurin emlékünnepségekre készülnek Tolna megyében '"olna megyének majdnem minden községében megemlékeznek Micsurin születésének századik évfordulójáról. A legnagyobb ünnepségeket vasárnap tartják a szekszárdi két gazdakörben, ahol az MSZT és a? Népfrontbizottság rendezésében ismertetik Micsurin életét és munkásságát. Az előadást úgy állították össze, hogy elsősorban azokat a micsurini tanításokat ismerjék meg a szekszárdi dolgozó parasztok, amelyeket munkájukban, főleg a szőlő és gyümölcstermesztés- o n fel tudnak használni. Sok nyerd, nagy nyeremények Tolna megyében A II. Békekölcsön hetedik sorsolása ismét sok kötvényjegyzőnek hozott nagy nyereményt Tolna megyében. Róthflug Im- t-éné, nagymányoki bányászasszony kötvényét 25 000 forintos nyereménnyel húzták ki, míg Illés Ambrus kakasdi tanácselnök 10 000 forintot nyert. Róthflugék fiatal házasok s mint boldog nyertes elmondta, a nyereményből bútort vásárolnak. A nagy összeget nyerőkön kívül az OTP szekszárdi fiókjánál szerda délig közel 200 kötvényt váltottak be több mint "0 000 forint értékben. KÖNYVISMERTETÉS Kopalin: Albánia a szirti sasok országa NEMCSAK NYÁRON a kapálásnál, vagy a szénagyüjtésé- nél. de ősszel a vetésnél is úgy kell ellesni, ellopni a jó idő minden percét, pillanatát, hogy időben földbe kerüljön a kenyérgabona magja. Sajnos zömében ilyen példákkal nem igen lehet találkozni. Nem vetnek, de lehet azt is mondani, hogy nem törődnek •> vetéssel Kurdon. A község dolgozó parasztjainak összesen 589 holdon kell kenyérgabonát vetni és eddig mintegy 40 holdon vetették el. Nagyon siralmas ez az eredmény és éppen ezért érthetetlen a tanácselnök nek. Tarr Viktornak az e kérdésben kialakult véleménye. Tarr elvtárs elismeri, hogy nagyon kevés ez az elvetett 40 hold, de azonnal meg is nyugtatja sajátmagát azzal, hogy esős időben nem lehet vetni, éretlen még a kukorica, nem lehet törni. Ezzel a tanács részéről lezárult a kenyérgabona vetésének kérdése. A gazdák szüretelnek és várják azt a jó időt, ami megérleli, a tanácselnök szerint, még éretlen kukoricát. A búzavetését pedig sorsára bízzák. ÁLLJUNK MEG egy pillanatra. Ne tegyünk pontot még a mondat végére, hiszen Tarr Viktor, a tanácselnök úgy nyi latkozik, hogy ,,mj mindent megtettünk a vetés érdekében.” Kissé könnyelmű meg állapítás ez, a tényeket vizsgál va. A tanácselnök azonban megállapítása igazolásául az íróasztal mélyéből papírokat vesz elő. Amelyeken ín'a vagyon, hogy melyik gazdának mennyi kenyérgabonát kell vetni. A gazdákat tizes csoportokba osztották. Ezek a csoportok egy-egy népnevelő gondjai ra lesznek bízva. Ezenkívül a községet felosztották még tanácstagi körzetenként is. Egy szóval papíron tényleg meg tettek mindent, nagy baj, hogy csak papíron és kissé későn. Ugyanis a népnevelők október 25-én kapták megbízásukat — Talán valamivel előbb kellett volna már a vetésről be szélgetni, legalább tanácsoló sen? — kérdeztük. — A legközelebb; tanács ülés — válaszolta az elnök — 25-én lesz. Ezen a tanácsülésen lesz napirenden a vetés. — A legutóbbi tanácsülésen mi volt a tárgy. — A szeptember 21-én meg tartott tanácsülésen a kukorica törés meggyorsításáról beszéltünk — felelte az elnök. A vetés mielőbbi befejezéséről vi szont nem esett szó. ÉRDEKES, feljegyzésre méltó dolog, hogy csak az egyéni parasztok kukoricája éretlen a kurdi határban. A helyi Dózsa TSZ kukoricáját nyugodtan lehet törni és törli: Is. Ezekután nem hisszük, hogy nyugodt lelkiismerettel mondhatja Tarr Viktor, hogy ml min dent megtettünk. Ez csak olyan szóbeszéd, de tartalma nincs, és nem is lehet, amíg alaposan nem foglalkoznak a vetés kérdésével. A búzavetés 75—80 százaléka kukorica után történik. És ha e tanács ülés után is úgy foglalkoznak Kurdon a búza vetésével, mint eddig foglalkoztak a kukorica- töréssel, mikorra vetnek el? —y—a— Rendkívül színesen, érdekesen megírt könyv. Bár elsősorban az albán fiatalok életével és munkájával foglalkozik, de betekintést enged abba a hatalmas építőmunkába, amely az országban folyik. Leírja, hogyan építettek utat a szinte függőleges szikla falakon, 70 méter magasságban, megismertet azokkal a fiatalokkal, akiket ma egész Albánia becsül. Mindezt színesen, tájleírásokkal, jellemrajzokkal tarkítva mondja el a szerző. Több helyen idéz a szerző albán költők verseiből, népdalokból.