Tolnai Napló, 1955. október (12. évfolyam, 231-255. szám)
1955-10-26 / 251. szám
4 NAPIZÓ 1955. OKTÓBER 26. HÍREK — Az OFOTÉRT sorsjátékot rendez. Azok a vásárlók, akik október folyamán 200 forint értéken felüli fényképezőgépet vásárolnak, a géppel együtt egy cédulát is kapnak, amelyen feltüntetik a gép számát és a vásárlás idejét. Ezeket a cédulákat november 5-én kisorsolják. A nyertesek 500—300, illetve 200 forint értékű fotóanyagot, vagy az értéknek megfelelő vásárlási utalványt nyernek. — Az üdülőhelyeket ellátó igazgatóság több panzióját nyitva tart ja a téli hónapok alatt is. A Balaton környékén a siófoki Délibáb, és a balatonfüredi Aranycsillag panziókban rendezkednek be téli üdültetésre. Az Aranycsillag szálloda száz szobá jában központi fűtés és meleg víz szolgálja a vendégek kényei mét. Nyitva tart a hévízi Zsófia és a Fenyő, valamint Hajdúszoboszlón a Gambrinus szálloda is. — A bonyhádi járásban a zombai Szabadság és az apar- hanti Március 9. TSZ vállalta, hogy november 7-re az összes vetési és betakarítási munkálatokat befejezik, de elkészítik zárszámadásukat is erre az időre. — A gépállomások silózási versenyében legutolsó a sárpilisi gépállomás. — Az állami kostelepekről az őszi fedeztetésre kiosztásra kerül a községek és a tsz-ek juhállományának megjavítására 1230 darab kos. Ezek közül 100 dara bot a Szovjetunióból kaptunk. — A szekszárdi járás területén 28 tsz tett versenyvállalást a betakarítás és a vetési munkák meggyorsítására. A versenyben élenjár három tsz, a fácánkerti Vörös Hajnal, a faddi Uj Élet e; a mözsl Úttörő. fii őj « «♦ d s Várható időjárás szerdán estig: felhőátvonulások, néhány helyen eső, lassan mérséklődő északnyugati északi szél. Hűvös idő. Várható legalacsonyabb hőmérséklet nyugaton 1—4, máshol 4—7, a szélvédett helyeken talajmenti fagyok. Legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 9—12 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható hőmérséklet 10 fok alatt. — Az elmúlt hónapban a megye területén 36 darab tenyészbikát vásároltak fel. — Pakson és Gyönkön a tsz- könyvelők részére 6 napos tanfolyam indult, ahol a zárszámadás, a tervkészítés, a bevétel és a kiadás, valamint a költségvetési tervek elkészítésével kapcsolat bán nyernek kioktatást a hall gatók. — Jól f lkészült az aparhanti ,,Március 9.” TSZ a téli takar mánybázis biztosítására. Állatainak abrak- és szénaszükségletét 200 százalékra, lédus silótervét pedig 300, százalékra teljesítette. 0 — Október 23-án, vasárnap a Veszprém megyei Lovas községben szölőtermelési ankétot tar tottak. Tolna megyéből kilenc szőlőtermelő vett részt az anké- ton, ahol a nagyüzemi szőlőtermelés kérdéseit tárgyalták meg. — A mözsi Úttörő TSZ vér felfrissítés céljából 20 darab Cornwall anyasertést vásárolt. Eseménynaptár 1905. október 26-án, 50 évvel ezelőtt Pétervá rótt létrejöttek a munkásküldöttek szovjetjei. A szovjetek be folyása óriási volt, és mint ha talmi szervek működtek, önhatalmúlag megvalósították a sajtó szabadságot, bevezették a 8 órás munkanapot, felhívással fór dúltak a néphez, hogy szüntessék be az adófizetést a cári kormánynak. Egyes esetekben kisajátították a cári kormány'pénzeit s azokat a forradalom szükSégle teire fordították. 10 évvel ezelőtt, 1945-ben ezen a napon halt meg A. N. Krilov kiváló szovjet matematikus és hajóépítész. KULTÜRNAPTAR A bonyhádi járás; kultúrház és a TTIT szervezésében Vörös marti halálának 100. évfordulója alkalmával október 26-án Tevelen műsorral egybekötve Vörösmarty estet tartanak. Emlékbeszédet Gyálog Béla gimnáziumi tanár mond. Verseny a szekszárdi Postahivatalnál Szekszárdon a postás kézbesítők nemrégiben beszélték meg a november 1-i hirlapversenyhez való csatlakozásukat. A fenti képen látható, hogy minden elvtárs megtette felajánlását. A versenytáblán láthatók a verseny emléklapok, ami a kézbesítők vállalásait mutatja. Vállalták ,hogy 78 Szabad Nép és 60 Tolnai Napló új előfizetőt gyűjtenek decemberig. Idei István, mint párttag is példát mutat a gyűjtés terén, eddig; eredménye 3 Tolnai Napló ú.i előfizető. Nemcsak Idei elvtársnak van jó eredménye, szép eredményekről beszélhetünk Sólyomvári Sándor, Nagy Ferenc Tölgyesi Is'vánnál és még több kézbesítőnél. Úgy gondoljuk, hogy most a kézbesítő elvtársakon van a sor, hogy az adott szót kövesse a tett. Orbán Imre A regőlyi kultúrotthon téli terve . 0« Különböző gondolatok villannak át az ember agyán, amikor a regölyi iskola ódon bejárata előtt megáll és felnéz a sárgára meszelt épület öreg falaira. S talán Benke János pedagógus is szabadjára enge di nap, mint nap — ilyenkor ha megáll az iskola előtt — gondolatait s visszapillant egy évtized távlatába a múltba, amikor az épület egy részében még zárda volt. (S legyint „hess szomorú percek emléke” elűzi magától a múlt kisértését.) És ismét a jelennek él. a ma örömeinek szenteli gondo tatait, munkáját... így történt ez 18-án, kedden délelőtt is, 11 óra előtt pár perccel az óraközi szünetben. Ott álltunk az iskolaépület előtt s egy pillanatig csend szakadt közénk, amikor az iskola múltjáról, egy régi tanít ványról, Horváth Lajosról be szélgettünk, aki ma már szin tén pedagógus. Az iskolásfiuk hangos riko- gatása, a leányok üde, boldog ságba feledkezett kacagása: a jelen volt. Ebből a jelenből indult el gondolatunk a falu utcáiba, házaiba a kultúra után, mert már megkezdődik falun is a kultúrmunka az ősz beálltával. Amíg a sár be nem ra gasztja az embereket a falub\ mindenki a mezőn tevékenykedik csak este népesül be a kul túrház környéke, De ha csöpög az eresz, napközben is jut idő még szereptanulásra is. A DISZ fiatalok november 7-re készülődnek szép kultúrműsorral. Szavala tokon és énekszámokon kívül bemutatnak egy egyfelvonásos színművet: „Kocsonya Mihály házasságát“. A kultúrcsoport már nemcsak november 7-re ké szülődik, hanem komoly tervek megvalósítását tűzte ki célul a télre is. Három darab közül vá lasztanak: Bujócska, Pettyes és a Szabadság, szerelem című operettek közül. A doglozó parasztok téli továbbképzéséről is gondoskodik a kultúrotthon vezetősége. Az elmúlt télen nagy érdeklődés nyilvánult meg a faluban a méhészet iránt. Erre a télre a kultúrotthon, dr. Koppány József tanár személyében már biztosított előadót. Az úttörők, ahogy a nyáron, ez után is köszöntik a jól dolgozó parasztokat és azokat, akik belépnek a most alakuló termelőszövetkezetbe ... b—g. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Kiadla a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20-10 Ktadölpvatal telefonszáma: 20-11. A szerkesztőség és kiadóhivatal elme: Szekszárdi Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hirlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési dl]: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 48. Telefon: 21-21. Nyomdáért felel: Odepka Rezső A p ró liirtldfsck — FIGYELEM! Azonnali belépésre segédmunkásokat felvesz a Szekszárdi Építőipari Szövetkezet, Szekszárd. Rákóczi út 15 sz. — A TOLNAI Sertéstenyésztő és hizlaló Vállalat keres azonnali felvételre kombájnvezetöket és Ze- tor vezetőket. Jelentkezés a műszaki osztályon. — ÉPÍTKEZŐK figyelmébe! Az előregyártón vasbeton gerendák a nehezen beszerezhető faanyagoknál olcsóbbak, tartósabbak, a Tüzép telepeken nagy választékban állnak rendelkezésre. — Vidéki munkára segédmunkásokat felvesz a KAPOSVÁRI Mélyfúró Vállalat. Kaposvár, Vö- rőshadsereg U. 2. MOZI Garay Filmszínház. Október 20- tól 26-tg, csütörtöktől szerdáig: Különös ismertetőjel. Izgalmas történet az 1940-es évek Magyar- országáról. UJ magyar film. Előadások kezdete: vasár- és ünnepnap fél 4, fél 6 és 8 órakor. Hétköznap: fél 8 és 8 órakor. SPORT Megjegyzések egy atlétikai verseny értékeléséhez „Tolna megye 1955. évi felnőtl megyei pályabajnokságát október 2-án tartottuk meg. A verátny nem felelt meg a várakozásnak. A járások közötti pontverseny rányomta bélyegét a bajnokság színvonalára. Ugyanis egyes járások (különösen a szekszárdi) a pontverseny érdekében versenyzőit a legkülönbözőbb számokban elindította, „a pontért.” A fentiek következtében a verseny színvonala igen alacsony volt. Az indulók száma mindösz- sze 21 fő. Az eredmények női magasugrás és női 100 m-es síkfutás és távolugrán, a férfi 100 m-cs síkfutás és távolugrás kivé telével még a közepes színvona lat sem érte el. A többi eredmény igen gyenge volt. A verseny rendezése megfelelt a követelményeknek. A verDombóvári j. 1 versenyző 2 Szekszárd v. 4 19 Bonyhádi j. 5 10 Szekszárdi j. 12 „ 36 senybíróság megfelelőén biztosította a verseny zavartalan és zökkenőmentes lebonyolítását.” így szól a Tolna megyei felnőtt atlétikai bajnokság értékelése. Tekintve, hogy a szekszárdi járási atlétikai szövetséget megbí rálja a megyei atlétikai szövetség, ezért kötelességünknek tart- iuk, hogy feladatát mintaszerűen ellátó Tolna megyei atlétikai szövetség értékeléséhez mi is hozzászóljunk. Néhány adattal kiegészítjük az értékelést, a versenyen 22 induló volt és ezek a következőképpen oszlottak meg egyes járásokra: Dombóvá<"i járás 1 induló Szekszárd város 4 „ Bonyhádi járás 5 ,, Szekszárdi járás 12 ,, A járások versenyzői átlagban hány versenyszámban indultak? versenysz. átlacjb. 2 versenyen .. „ 4,75 „ „ „ 2,— „ „ „ 3.— „ Ez a statisztika válasz részben az értékelésre. Nem akarjuk külön kiemelni egyes Szekszárd városi sportolókat, akik között akadt olyan is, aki 7 versenyszámban is indult . . . A versenybíróság nem állapított meg hivatalos pontversenyt. Mi bátorkodtunk a nemhivatafos pontversenyt kiszámítani. Eszerint: 1. Szekszárd járás 104 pont 2. Szekszárd város 59 „ 3. Bonyhádi járás 31 „ 4. Dombóvári járás 6 „ Hogy melyik járás vagy város csinált pontverseny”-t a megye 1955. évi pályabajnokságából, arra vöntkozőlag az alábbi statisztikát adjuk: Egy versenyző hány pontot szerzett csapatának? Szekszárd v. 1 versenyző 14.75 p. Szekszárd j. 1 versenyző 8.66 p. Bonyhádi j. 1 versenyző 6.20 p. Dombóvári j. 1 versenyző 6.— p. Azt hisszük, ezek a statisztikai számok szemléltetően mutatják a megyei bajnokság értékelésének helyességét, avagy helytelenségét. Az értekelő jelentés megállapítja, hogy mely eredmények a jók s ugyanakkor kijelenti, hogy „a többi eredmény igen gyenge volt.” Nézzük meg a többi gyenge eredményt! Gyenge eredmény a verseny- bíróság elnöke szerint a dis’z- koszvetésben győztes Hochstein- ger Füiöp (Szekszárdi járás) 3448 cm-es eredménye, gyenge eredmény szerinte Szőke István (Szekszárdi járás) 1250-es hármasugró teljesítménye és gyenge eredmény szerinte Bognár istván (Szekszárdi járás) 1500-as 4:35-ös eredménye. De gyenge szerinte Győrffy Mária (Szekszárd város) 1036-os súlylökö és 3216-os diszkoszvető eredménye is. Nem vitatjuk, állhatna a megye atlétikája előbbre is, ele vajon mit tettek a „kiértékelők” a színvonal emelése érdekeben? Ezt a kritikát mindeneseire megtették! Ezek után van-e értelme annak. hogy „egyes járási szövetségek” dolgozzanak a kiemelt sportág fejlődéséért? Van-e értelme annak, hogy a Szekszárdi járás 12 főt mozgósítson, tehát többet mint az indulók 50 százalékát?! A megyei atlétikai szövetség elnökének „kiértékelése” nem buzdított bennünket további munkára. Vagy mi a célja?! Szerénytelenség nélkül büszkélkedhetünk az?al, hogy az OTSB Köny- nyűatlétikai Osztályától személyes dicséretet, elismerést kaptunk! A megyei atlétikai szövetség elnöke így értékeli munkánkat. Mi a válaszunkat az értékelésre megadtuk, számokkal és eredményekkel bizonyítunk. Az értékelésnek van egy pontja, amely megállapítja, hogv „A verseny rendezése megfelelt a követelményeknek. A versenybíróság megfelelően biztosította a verseny zavartalan és zökkenő- mentes lebonyolítását.” Erre csak azt mondhatjuk a magunk részéről, ha a verseny- bíróság elnöke felásatta volna a rúdugrógödör homokját, akkor nem fordult volna elő az a súlyos sérülés, aminek következtében egyik tehetséges szekszárdi járási sportoló talán mindörökre búcsút mondhat az atlétikának. (Lengyel Ferenc már 3.20 métert ugrott rúddal.) A szekszárdi járási atlétikai szövetség a megye 1955. évi felnőtt pályabajnokságának értékelését olvasva ezeket jegyzi meg és gondolkodunk azon, hogy van-e értelme ezek után önzetlen .társadalmi munkánkat folytatni, ha az első fokon felettes társadalmi szövetség így „értékeli" munkánkat. Novák István Szekszárdi járás atlétikai szöv. tagja. Bonyhádi Vasas-Dombóvári Törekvés 8:0 (2:0) Bonyhád, 500 néző. vezette: Majoros. A hazaiak veszik át a mérkőzés irányítását és már a 4. percben Endrődi eredményes, 1:0. Alig telik el néhány perc és Szabó beadását Németh közelről mellé lövi. A vendégek részéről Kiss, Ke- lenfi összjáték után jut a labda a kapu mögé. Gelencsér kifutását Kovács jó érzékkel menti Utána Endrődi jut jó helyzetbe, de Egyed jól védi kapura tartó lövését. A 23. percben esik a másik gól, melyet Losonci beadásából ismét Endrődi lő. 2:0. A félidőben több említésre méltó esemény nem történt. A II. félidő elejétől fogva nyomasztó a Bonyhádi Vasas fölénye. Az első 15. percben négy gólt lőnek a lelkes bonyhádi csatárok. A második percben Losonci a jobb felső sarokba rúgja a labdát, 3:0. öt perc múva ugyancsak Losonci fut végig a pályán és a kifutó kapus mellett belövi a negyedik gólt, 4:0. Három percre rá egy kapu előtti tumultusnál a leleményes Hóbor lövi be az ötödik gólt a tétovázó Törekvés védelem mellett, 5:0. Ezután Gelencsérnek adódik jó helyzet, de nagy helyzetben fölé lő. A 15. percben Fláding a hazaiak újonca a 16-os sarkáról megeresztett lövése s jobb felső sarokban köt ki. 6:0 Ezután mezőnyjáték következik, a vendégek nagy ritkán eljutnak a 16-osig. de a bonyhádi védelem jól hárít. A 20. percben Losonci félmagas labdáját a kapus nem tudja védeni, 7:0. A mérkőzés utolsó gólja a 42. percben esik. melyet ugyancsak Losonci lő, 8:0. Jók: Losonci (a mérkőzés lég- iobbja). Endrődi, Pálos, illetve Kalmár, Simonfalvi és Gelencsér. Kutasi Béla levelező. Befejeződött a bonyhádi középiskolai labdarúgóbajnokság A bonyhádi középiskolák között „Petőfi Sándor” labdarúgó bajnokságot játszottak az osztálycsapatok, melyen hat csapat vett részt. A bajnokságot dr. Kolta László gimnáziumi igazgató ünnepélyesen nyitotta meg, és mondott beszédet, amely után elkezdődtek a bajnokság küzdelmei. A bajnokság befejezése után Kende Ferenc rövid ünnepség keretében adta át a 14 bajnoki érmet a győztes Gimnázium III. osztály csapatának. A bajnokság végeredménye. 1. Gimnázium III. o. 5 4 — 1 33:6 8 2. Gimnázium IV. o. 5 4 — 1 29:6 8 3. Gimnázium II. o. 5 3 — 2 14:8 6 4. Közgazd. Techn. IV. o. 5 3 — 2 16:15 6 5. Közgazd. Techn. vegyes 5 1 — 4 9:26 2 6. Gimnázium I. o. 5 — — 5 5:45 — Kurdi Falusi Sportkör szerezte meg a járás vándorzászlaját Október 16-án, vasárnap este a kultúrteremben ünnepélyes keretek között adta át Fürjes János, a Dombóvári JTSB elnöke a Kurdi Falusi Sportkörnek a vándorzászlót és hat darab atlétikai felszerelést. A kurdi sportkör ezt azzal érdemelte ki, mert a szpártákiád versenyein a járás községei közül a legjobbnak bizonyult és a legjobb eredményeket érte el. Ugyanakkor adta át Fürjes János Szőgyéni Gézának — aki a Budapesti Szpartakiári döntőn, gránátdobásban III. helyezést ért el — az emlékérmet. A sportkör nevében -Semjén József vette át a felszerelést és ígéretet tett. hogy már most megkezdik az előkészületeket, hogy a .jövőévi falusi szpartakiádra Kúráról ne csak egy, hanem több fiatal is részt vegyen. Kovács István levelező. — A szekszárdi Vörös Meteor női kosárlabda csapata szombaton, október 29-én, délután 15 órakor Bonyhádon a Vörös Lobogó női csapatával játszik bajnoki mérkőzést. Vasárnap, október 30-án Szekszárdon a Közgazdasági Technikumban a dombóvári Törekvés női csapatával méri össze erejét. A mérkőzés időpontja délelőtt 11 óra. 13. számú sporfrejtvény az október 30-án lejá'szásra kerülő mérkőzésekre Ellenőrző szelvény Tippszelvény 1 . Sz. Dózsa—Paks megyei bajnoki 2. Bonyhád—Máza megyei bajnoki 3. Tolna—Nagymányok megyei bajnoki 4. Dunaföldvár—Sz. Bástya megyei bajnoki 5. D. Törekvés—Sz. Építők megyei bajnoki 6. Simontornya—D. Bástya megyei bajnoki 7. Sz. Dózsa—Paks ifjúsági mérk. S XX) *d ► © 8. Tolna—Nagymányok ifjúsági mérk. 9. Bonyhád—Máza ifjúsági mérk. 10. Dunaföldvár—Sz. Bástya ifjúsági mérk. PÖTMÉRKŐZESEK: PM 11. Simontornya—D. Bástya ifjúsági mérk. 12. D. Törekvés—Sz. Építők ifjúsági mérk. •o "D _ö « <D-S Q. '<D ö z 2 n ■ — u> O <D JE o <1> L_ N tn N V) o M t/) >C •rt «t o a. tn