Tolnai Napló, 1955. október (12. évfolyam, 231-255. szám)
1955-10-26 / 251. szám
1955. OKTÓBER 26. NAPLÓ 3 Felhasználják a volt középparasztok termelési tapasztalatait a kölesdi Haladás TSZ-ben A letűnt társadalomban a középparaszt úgyszólván látástól vakulásig dolgozott, mégis annyi jövedelme volt csak, hogy családjával együtt tengődött belőle. Akadt ugyan középparaszt, aki meggazdagodott, elkulákosodott. De a legtöbb középparaszt visszafejlődött a kisparaszti sorba, közülük nem egy — de ez az előbbinél ritkábban — nincstelen agrárproletár lett. A KULAK A KÖZÉPPARASZTNAK IS ELLENSÉGE A középparasztoknak éppúgy, mint a falu többi dolgozóinak ellensége volt, s ma is az a kulák. Legtöbbször azért lett kisparaszt a középparasztból, azért szegényedett el, mert a kulák kihasználta ha megszorult utána potom árért felvásárolta földjét. Ezért a ku- lákság elleni harc éppúgy érdeke napjainkban a középparasztnak, mint falun bárkinek. Mégis akadnak a falun olyan gazdák, akik azt mondják: a középparaszttal nem lehet békességben élni, mert még mindig rátarti, a többinél különbnek érzi magát. Tagadhatatlan az a tény, hogy a középparaszt mindig büszke volt szép jószágára, arra, hogy ért a gazdálkodáshoz. De miért lenne ez baj? Ellenkezőleg, így van ez jól. A KÖZÉPPARASZT MEGTANULTA A GAZDÁLKODÁST amiből nagy haszna van, sőt ha okoson használják fel falun a középparasztok termelési tapasztalatait, az ezerféleképpen gyümölcsözik, az egész közösségnek haszna van belőle. De nézzük ezt egy példán keresztül ... A kölesdi Haladás Termelő- szövetkezetben van jónéhány középparaszt, akár egyik, akár a másik sokszor elmondta: „Nem bántam meg, hogy tsz- tag lettem, mert itt jobban megy sorom, kevesebbet dolgozok, mégis több a jövedelmem.“ Akad középparaszt, aki azt mondja erre: — jó, jó, a jövedelme több, de nem mondhatja magáénak azt a két szép lovat, amit maga nevelt, „dédelgetett.“ Ez nem így van. Mikor három évvel ezelőtt Domonkos István a két lovát és a 12 hold földjét bevitte a Haladás TSZ-be, jószága árának egy részét azonnal megkapta, a többit pedig meg fogja kapni részletekben. A lovat nem vette el tőle senki. Ma is a saját tulajdonának mondja, ő eteti, gondozza, hajtja. És mivel szereti a jószágot, ért a lovakhoz, fogatos munkacsapatvezetőnek választották meg. Van egy másik dolog is; a volt agrárproletárok, a kevés földdel rendelkező kisparasztok örülnek annak, hogy tanulhatnak a volt középparasztoktól a Haladás TSZ-ben. Amint Patai elvtárs, az elnök mondjq, „olykor nagyon is szükség van a középparasztok termelési tapasztalataira.“ HELYET KAPNAK A VEZETŐSÉGBEN Az rendben van, hogy jó dolog, ha valaki jól ért a gazdálkodáshoz. — De hogyan hasznosítják a Haladásban a középparasztok termelési tapasztalatait — teitem fel a kérdést Patai elvtársnak. — Nálunk, a vezetőségben helyet kapnak a középparasztok is. Itt van például Győri István, aki három évig volt tagja a szövetkezet vezetőségének. A közelmúltban sem azért nem választottuk meg, mert nem volt megfelelő, ö kérte, és egyben ő javasolta, hogy helyette Domonkos Istvánt, ugyancsak volt középparasztot válasszuk meg. Vagy itt van Bogáncs István, aki szintén középparaszt volt. Jól dolgozik, becsületességével kiérdemelte, hogy párttagnak vegyük fel s ma már pártvezetőségi tag. De van nálunk a szövetkezetben középparaszt brigádvezető, középparaszt munkacsapatvezető. „EGYMÁST KISEGÍTVE DOLGOZUNK“ — Ehhez még csak annyit, — tette hozzá Patai elvtárs — mi, volt földnélküli agrárproletárok, földnélküli kisparasz- ok és volt középparasztok nagyon jól megvagyunk együtt. Egymást kisegítve építjük mindannyiónk jövőjét. Most napjainkban például közösen örülünk annak, hogy jól zárjuk az 1955-ös gazdasági évet, 55 forintot ér nálunk egy munkaegység. Büszkén mondjuk bárkinek, hogy nálunk a szövetkezetben mindenkinek lesz annyi jövedelme, hogy a községben a legmódosabb középparasztnak sem jövedelmez többet a gazdasága. Pesti Erzsébet A Tolnai Selyemfonógyár óvodájában RÉGEN TÖRTÉNT, méa Pesten, kicsi elemista koromban arra tanítottak bennünket az iskolában: nem szégyen foltos ruhában járni, nem baj az, hogy szüleim nem tudnak ruhát venni nekünk. A szegénység szép, a szegénység erény, és a foltos ruha dicsőség. Alig értem haza, fogtam egy ollót, lyukat vágtam új blúzomon és primitív öltésekkel befoltoztam az „ablakot”. Egy szemfüles újságíró megtudta ezt és rögtön cikket írt rólam: „íme a kis magyarok megértik a nehéz időket.” — Életemben ekkor voltam először és utoljára újságban. Ezt Tarlósné elvtársnő mon dotta el a Tolnai Selyemfonógyár óvodájának a vezetője, amikor megtudta, hogy cikket akarok írni gyerekeiről. Tarlósné nyolc év óta dolgozik ebben a napköziben. Akkor, 8 évvel ezelőtt csak egy szobája volt az óvodának, ma már 5 tágas szobában nevelik, tanítják a „legdrágább kincset”. Az 5 szobát képek, festmények, fényképek, népi szőttesek, akváriumok díszítik. Van rádiója és filmvetítő gépe is az óvodának. Az egyik sarokban üvegszekrényben őr zik példás ízléssel válogatva és elrendezve az apróságok legjobban sikerült rajzait, kézimunkáit. Emitt a babasarok hívja fel magára a figyelmet. Meglátszik, hogy ma kislány a napos, Komanovics Editke, mert még tán meg is fürdette a babákat, oly szépek és rendesek. A második csoport szobájának dísze egy gyö nyörű fényképkiállítás, amely az óvodások sokoldalú életét ismerteti-meg a látogatóval. TARLÖSNÉNAK minden egyes darabhoz szép emlékei fűződnek. Ezt egy bábszínház műsor, azt egy mesefilm délután, a harmadikat egy gyermek kultúrműsor bevételéből szerezték. Nemrég nyertek díjat az országos textilipari óvodák versenyében, amelynek az volt a jelszava, tegyük otthonossá óvodánkat. cica.” Amikor már elég volt a verselésből, éneklésből, — játszhatnak is a gyerekek. Ganczer Lacika és Bakó Jolánka kezdenek meg egy játékot, melyben Lacika az egér, s a kis csengő hangjára futva menekül a cica, Jolánka elől. Bakó Jolánka, Tarlós Lacika és Molnár Tibi ebéd után Több segítséget várnak a tsz-ek a dalmaniii gépállomástól A gépállomások fontos feladata, hogy munkájukban, a még szebb eredmények elérésében segítsék körzetük termelő- szövetkezeteit. E feladatukat megyénk nem mindegyik gépállomása oldotta meg jól. Különösen vonatkozik ez a dal- mandi gépállomásra. Nézzük csak meg, milyen segítséget ad a gépállomás a szakcsi Uj Élet TSZ tagjainak? Erre a kérdésre nagyon röviden, egyetlenegy mondattal is lehetne válaszolni, de vizsgáljuk meg alaposan és boncolgassuk a kérdést. Értékeljük, vizsgáljuk a dalmandi gépállomás „segítő” munkáját, mondjuk a napraforgó cséplésétől. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az előző hónapok munkája, a gépállomás részéről mintaszerű lett volna ,nem, hiszen az aratás, cséplés idején is éppen elég baj volt velük. Na, de folytassuk a napraforgóval. Az Uj Élet TSZ tagjai másodnövényként napraforgót vettek. A 4 holdból már egy hold termését el is csépelték, amikor megjelent a gépállomás főmezőgazdásza s elvitte a kombájnt azzal, hogy zöld még a napraforgó. A tsz elnök, s a tagok hiába érveltek, kértek, hogy csak még félnapig hagyják itt, akkor befejezik a cséplést, mert nem zöld a napraforgó. A kombájn a kocsolai Vörös Csillag TSZ-be került. „A szakcsiak majd Nakról kapnak egy kombájnt” — mondotta a főmezőgazdász. És mikor onnan hiába várták, akkor azt ígérte, hogy Lápafőről megérkezik a kombájn egy-két óra múlva. Nagyon régen elmúlt már az az egy-két óra. A kombájn nem érkezett meg, de körülbelül 13—15 mázsa napraforgó- mag tönkrement a gépállomás főmezögazdászának felelőtlen ígérgetése miatt. így kezdődött és folytatódott a kenyérgabona vetésével: A gépállomás 150 hold búza vetésére kötött szerződést a tszszel, ebből összesen 30 holdat vetett el, de abban sincs köszönet. A gépállomás összesen két géppel indult megkezdeni a vetést a tsz-ben. A „kitűnően’’ kijavított és a kiindulás előtt „leellenőrzött” vetőgépek a föld felszínén szórták el a magot, azért, mert az egész gépállomáson keresve sem találni súlyokat, amivel a vetőgépet, terhelni kellett volna. Ilyen „új” módszerrel vetettek el. És amikor a tsz-elnök, a tanácselnök telefonon szólt a gépállomás igazgatójának emiatt, Áhmán Antal azt válaszolta: „Kérem, majd intézkedek.” Közben a vetőgépről elvesztek a csavarok és a vetőtartó láda egyszerűen előrebillent. A mag nem a csorosz- lyába, hanem amellett szóródott ki egy nyíláson, amelyet egyéb híján, ronggyal tömtek be. E „kis” kellemetlenségekre az tette fel a koronát, hogy a vetőgép nem volt jól beállítva, és a holdanként tervezett 120 kiló vetőmagból 90 kilót szórt el. Előfordult, hogy 3—4 méteren keresztül nem is vetett a gép. Ezért nemcsak a gépállomást, de a tsz-t is felelősség terheli, mert olyan embert állítottak a vetőgép mögé, aki vajmi keveset értett ahhoz. A gépállomás igazgatójának segítsége pedig kimerült abban, hogy „intézkedett”. Az a felelőtlen nemtörődömség, ami a dalmandi gépállomáson uralkodik, nem engedhető meg igazgató elvtárs. Éppen ideje lenne, ha Dalmandon is szívügyüknek tekintenék a kenyérgabonavetés sorsát: Nem lehet közömbös a gépállomás vezetői előtt sem, hogy a szakcsi Uj Élet TSZ tagjai hét, vagy tizenöt mázsa búzát aratnak le holdanként. B. R. — Jó étvágyat! A GYEREKEK valóban ott. honosán érzik magukat itt. Lampek Lacika 3 éves, fekete szemű kis legény bátran szavalja el legkedvesebb versét: „Kicsi vagyok én, Erős leszek én, Világ minden óriását, Földhöz vágom én.” Nemcsak szavalni tudnak a gyerekek, hanem énekelni is. Bálizs Juliska még egyedül is el meri énekelni, hogy: „Ez a cica fekete, Csak a füle tarka, Jaj de jó kis cica volna, Hogy ha nem karmolna, Sicc, te rossz cica, Kergesd Katica, Megkarmolta orrocskámat a EBÉD UTÁN alvás a program. Ilyenkor olyan csend van, hogy még a legyek zümmögését is meg lehetne hallani. Pedig nem kevesen, pontosan negyvenketten vannak két csoportban. Persze akad, aki csak látszólag alszik és ha véletlenül megkérdezi az óvónéni: — Lacika alszol? Igen alszom! — kapja rá a megnyugtató választ. Vidám, változatos az élet a Tolnai Selyemfonógyár óvodájában. A két óvónéni Tarlósné és Nübl Magdi, mindent megtesznek azért, hogy a gyerekeknek mindenük meglegyen: jó kosztjuk, játékuk, szép és nem foltos ruhájuk. Ezért ír róluk manapság az újság. — is —os — Tolnai Lajos emlékünnepély Gyünkön A 150 éves gyönki gimnázium tantestülete és DISZ- szervezete az iskola egykori tanítványának, a nagy magyar írónak tiszteletére Tolnai Lajos emlékünnepélyt rendezett. Az ünnepélyre, mely a kultúrház- ban volt, a gimnázium ifjúsága és tanári kara az iskola zászlaja alatt vonult fel. A gimnázium igazgatójának megnyitó szavai után dr. Tóth Kálmán tanár, az iskola egykori növendéke mondott beszédet, melyben méltatta Tolnai Lajos munkásságát. A beszéd után az iskola növendékei adtak rövid kultúrműsort. Hegedűs Sándor IV., Hólik Anna III. és Tolnai Ágnes II. osztályos tanuló ismertettek részleteket „Az új főispán”, „A megjavult adószedő” és Tolnai önéletrajzi regényéből. A jólsikerült ünnepségen jelen volt a járási tanács, a pártbizottság képviselője is. Sok vidéki szülő is eljött, hogy az iskola halhatatlan tanítványát, Tolnai Lajost és munkásságát megismerje. A kultúrotthonban lezajlott ünnepély folytatása és befejezése a községi tanács által tatarozott Tolnai-ház előtt történt, ahol márvány emléktáblát lepleztek le. P. E. Kiállítás és előadás Bulgáriáról Október 23-án, délelőtt 10 órakor Szekszárdon a múzeumban ünnepélyesen megnyitották a bulgár képzőművészet legszebb színes reprodukcióiból, a bulgár tájakról, városokról, ipari üzemekről, a szocialista Bulgária alkotásairól szóló fényképekből, va lamint bulgár népművészeti tár gyakból összállított kiállítást. Majd 11 órakor a Garay moziban ünnepélyes keretek közt dr. Pataki József szekszárdi gimnáziumi tanár tartott előadást Bulgáriáról. Az előadást két színes bulgár film (tájak és népi táncok) kísérte. Mindkét megmozdulás, a kezdeménye zést és kivitelezést illetően meg érdemli, hogy részletesebben szóljunk róla. Akiállítás és elő adás gondolatát a TTIT- Tolna megyei szervezete földrajz] szakosztályának elnöke dr. Pa taki József vetette fel. Ezév nyarán ugyanis ötödmagával tanulmányúton volt Bulgáriában és onnan azzal az elhatározással tért vissza, hogy mindazt a szépet, amit ott látott és tapasztalt és ami dokumentá ciós anyagot összegyűjtött, azt nem rejti Íróasztalába, hanem szélesebb, körben ismerteti és ezen keresztül népszerűsíti a bulgár-magyar nép közti test vériséget és őszinte barátságot. Az elgondolást tett követte Mindenekelőtt az általa vezetett Garay János gimnázium földrajzi szakkör Ifjúságát nyerte meg a kiállítás munkálatainak elvégzésére. A szakkör tagjai lelkesen láttak hozzá a munkának; hatalmas méretű. Ízléses és ötletes plakátot rajzoltak, amelyen folyóiratok ból kivágott színes bulgár táj képek hívták fel a közönség fi gyeimét a készülő kiállításra A helyi képzőművészeti szak körtől, TTIT-től és a gimná ziumtól, valamint a múzeumtói kb. 60 darab művészi keretet szereztek, a képeket, fényké pékét felkasirozták, keretbe sze relték és a múzeumtól rendelkezésre bocsátott hatalma1-', dekoratív teremben napokon keresztül rendezték a képanyagot. Majd meglátogatták a Szekszárdon található bulgáro kát és négy vitrinre való nép művészeti anyagot gyűjtöttek össze; fafaragványokat, doha nyos dobozokat, hamutartókat kulacsokat, fényképalbumokat továbbá népi hímzéseket szőtteseket .szőnyegeket, ruha díszeket, kerámiai tárgyakat, rózsaolajtartó dobozokat, stb Ezzel a hetekig tartó munkával párhuzamosan a gimnáziumi DISZ énekkar Bodonyi Ferenc tanár vezetésével bulgár népdalokat, a szakkör két tagja pedig Vopcarovtól és Botevtöl bulgár verseket tanult. A TTIT szervezésével ok tóber 23-án nyitották meg a kiállítást, amelyre a TTIT közp. szakosztályi elnöke meghívására a budapesti Bulgár Kultúrintézmény vezetője, Szecsanov elvtárs feleségével együtt lejött. A megnyitó valóban ünnepélyes volt, nemcsak azért, mert azon a megye és város hivatalainak vezetői jelentek meg, hanem mert a gimnázium 90 tagú énekkarának, szava lóinak kultúrműsora, Szecsanov elvtárs és Dániel György megnyitó beszédei is azzá tették. A kiállítás megtekintése után a moziban ugyancsak a fenti kultúrműsor hangzott el a mintegy 300 főnyi közönség előtt. A TTIT jó munkát végzett és reméljük .hogy mindazon községedben, ahol a kiállítás és előadás a tervek szerint megrendezésre kerül (Bátaszék, Tolna, Paks, Dunaföldvár, Gyönk, Tamási, Bonyhád, Dombóvár) ugyanolyan sikert arat, mint Szekszárdon.
