Tolnai Napló, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-04 / 208. szám

1955. SZEPTEMBER 4. \APLO Á Paksi Téglagyár kemencéjénél Miért csökkent a behordok teljesítése Újra megindul a termelés a dunafcldvári Cipész KTSz gumirészlegében Az ember a technika világá­ban már megszokta, ha egy munkafolyamatot teljesen, vagy részbei) gépesítenek, akkor a- zonnal, vagy átmeneti csökke­nés után rohamosan emelkedik a termelés, a termelékenység, többet keres a munkás — job­ban él. A Paksi Téglagyárban, ahol az egyéb munkafolyamatok mellett részben gépesítették a behordást is, joggal vártuk a tér melékenység növekedését. Hasz­talan volt a várakozás. A kelle- rizálás előtt négy-öt, sőt 8 méte­res szárítókról (bangát) 6—8 darab vályogot kellett a behor- 'dónak felmarkolnia, s miután így 180 darabot felrakott a ko­csira, még mintegy 150 méteres átlagtávolságra kellett azt elszál lítania. (Volt olyan rész is, amely 270 méterre volt a kernen cétől). Ez a távolság a Keller- szárítók felépülésével, s különö­sen ha figyelembevesszük a volt gépház falának átvágását, jelen­tősen csökkent. A gyorsabb, za vartalanabb munkát segíti elő a nagymértékben bővített iparvá­gány hálózat is. A termelékeny­ség ennek ellenére csaknem 50 százalékkal csökkent. A gépesí­tés előtt naponta átlagosan 20 000—22 000 darab vályogot hat munkás szállított és rakott el a kemencében. A gépesítés után 10 dolgozó ..kellett” ha­sonló eredmények eléréséhez. Melyek a hibák gyökerei? A termelékenység csökkenésé nek egyik oka az, hogy sem az üzem vezetői, sem az üzemi párt szervezet nem lépett fel kellő szigorral a munkafegyelem- és a normalazitókkal szemben. Ma már annyira fajult a helyzet, hogy akarva-akaratlan kénytele­nek beismerni, hogy az Egyesü­lésen belül itt a legdrágább a behordás, ugyanakkor súlyos el­maradás van' a készáruterv tel­jesítésénél. A behordok gon­doltak egyet — az üzem veze­tői „kisegítő" munkaerőt küld­tek. Ez később állandó „kise­gítő" rendszerré vált. így lassan hat személy helyett tíz végezte ugyanazt a munkát. Több ilyen jogtalan és alaptalan kérés tel­jesítése természetesen megbosz- szulta magát: túllépték e mun­kahely béralapját. — a dolgo­zók keresete mégis csökkent. A behordás — kollektív mun ka. Egy-egy dolgozó jó, vagy gyenge teljesítménye kihat tár­sai teljesítésére, keresetére is. Ha egymást segítik, zavartala- nabbul megy a munka, kevesebb erővel többet termelhetnek. Még is a brigádban erre alig fordí­tottak gondot. Divilc a „reszort" szellem A kelleres nem igen segít a: átrakónak. Az átrakó, ha ráér, véletlenül sem tolná be a kernen céhez a tele kocsit. De gyorsí­taná a munkát, ha a kemencé­ben is segítenének rakni a falat. Csupán e helytelen gyakorlatnak a felszámolásával mintegy 10 százalékkal emelhetnék teljesít­ményüket. Súlyos hibák vannak a mun­kafegyelem másik területén is. A kelloresek állandóan arról be szélnek, hogy nehéz a tolópad, nehéz a „téri”. Igaz a behordás nem tollfosztás. De nézzük a té­nyeket: A nyersgyártásnál a kel- íeres egyszerre 100 nyers vályo­got szállít, ami közel négy és fél mázsa. Ezt a mjmkát gyakran 16—17 éves lányok végzik vi­dáman, dalolva. Ezzel szemben a behordóknál dolgozó kelleres — meglett férfi — 100—120 kilóval kevesebbet, 340—370 kilogrammot emel egyetlen moz dulattal. Az tehát, hogy „nehéz a tolópad” nem állja meg a he­lyét. annál Inkább sem, mert amíg a nyersgyártásnál dolgozó kelleres egy műszak alatt 12 000 13 000-et teljesít, addig a be­hordóknál csupán 5000—6000 a teljesítés. Mi tehát a hibák legfőbb oka? e kérdésre így lehet felelni: ke- vese{ foglalkozik a pártvezető­ség és a szakvezetőség a behor- dással és a behordókkal. Rég: probléma a behordás — évről évre többe kerül ezer vályog be- hordása. Ennek ellenére példá­ul a pártvezetőség egyszer sem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Nem zúzta szét az egyre inkább elburjánzó helytelen nézetet. Pe dig van érv. „történeti múlt”, amely fényesen bizonyít — csu pán fel kellene ezeket használni az egyéni és csoportos beszélge­tések alkalmával. Nézzünk egyet a sok közül. Néhány évvel ezelőtt — régtől fogva — az volt a jel­szó: amennyi készárut négy em­ber kihord, annyi vályogot, ugyanannyi idő alatt ncgy_ em­ber be is hord és azt kettő el rakja. Ez ment is a kellerizá- lásig. A legutóbbi hetekig ez n jelszó így módosult: Amennyi! négy ember kihord, azt tíz is alig győzi pótolni, Igaz az utóbbi hetekben a szakvezetés tett néhány helyes intézkedést. így például a két be hordó brigádot összevonta — két ember feleslegessé vált, még is teljesítenek annyit, mint az előtt. Nem kell most már haj nali 3 órakor kelni az. egyik brigád tagjainak, s nem kell este későig dolgozniok a másikaknak Van idő a pihenésre és a szóra kozásra is. Mindez csak az első lépés a helyes úton. Most a pártszer­vezeten a sor, hogy a továbbiak­ban még inkább emelkedjék a termelékenység, megszilárdul jón a munkafegyelem. Mindenek előtt szét kell zúzni a gépellenes hangulatot, mert a gép hű se­gítőtársa a nehéz munkában, csak bánni kell vele. Helyes len ne, ha a pártszervezet javasla­tára az üzemvezető egy kom munistát, vagy népnevelőt osz­tana be ide erre a fontos mun katerületre, aki meggyőzi szó­val, példamutató munkával se­gítene keresztül törni a közönyt és több lelkesedést, a végzett munka iránti felelősség érzetet vinne a brigádba. K. Balog János volt behordó. A Dunaföldvári Cipész KTSz gumicsizma részlege két hóna pal ezelőtt leállt. Hétfőn újra megkezdik a munkát az üzem ben. Gumicsizmákat javítanak és az új gumicsizmákat jobb ki­vitelben készítik, mint azelőtt, a csizma fejét béléssel látják el. Az írások a mesétől a való­ságig, a Horthy-korszak em­bertelenségét és új életünknek szépségét és igazságát hirde­tik a személyes élmény erejé­vel. Az új mesék közül „A gya­logjáró püspök“ című elbeszé­lése található a kötetben, míg a nyomorral, nélkülözéssel, A szövetkezetben fokozatosan rá fognak térni a különböző gumiáruk készítésére. A műhely ben gyártott úgynevezett krepp­talpakat már kipróbálták, azok jól beváltak. így a jövőben nem csak saját használatra, hanem el­adásra is fognak készíteni ilyen talpakat. embertelenséggel terhelt múl­tat „A magunk szegénysége“, a „Piros csillagok útján“, „Csendország csendjében“ cí­mű novellák hősei elevenítik meg4 „,a Daruszegi vasárna­pok“ pedig az alakuló, for­rongó magyar falu életét áb­rázolja. Képünkön Horváth Károly, Tóth István, Pámer Ferenc és Né­meth József kipróbálják az üzemben felszerelt gumikeverőgépet. KÖNYVISMERTETÉS Sándor: Q ||ÍStÓfiá5 lÄ A Vidám Vásáron megrendezett tombola­játék boldog nyertesei átvették a szekszárdi földművesszövetkezetben a nyereménytár­gyakat. Ä főxi^eirexnények boldog tulajdonosai Ulrik Ferenc, a megyei tanács pénzügyi osz­tályának dolgozója feleségével hazaszállítja a nyereményt: a konyhabútort. Bartha Dezső, a Szekszárdi Építőipari KTSZ dolgozója átveszi a földművesszövetkezet dol­gozóitól a mintegy kétezer forint értékű varrógépet. Puskás István faddi boltkezelő a 2300 forintos rádió nyertese, átvétel előtt kipróbálja az értékes nyereményt. iüszaki kör alakul A Tolnai Textilgyár pártszervezete a múlt hónap elején taggyűlést tartott. Ezen a tag­gyűlésen beszélték meg a technika fejleszté­sének feladatait, az újítómozgalom helyzetét. Többen felszólaltak akkor, hogy jó lenne egy műszaki kört alakítani, ahol a műszaki dol­gozók tovább képezhetnék magukat, kicserél­hetnék tapasztalataikat, A műszaki kör létrehozását már előkészí­tették a gyárban, a napokban fog megalakul­ni. A tervek szerint hetenként fognak tar­tani összejöveteleket, ahol különböző — a termeléssel foglalkozó kérdéseket — beszél­nek meg, előadásokat tartanak, vitákat ren­deznek. Az előadásokat időnként oktatófilm vetítéssel kötik össze, ezzel teszik érdekeseb­bé, tanulságosabbá az előadásokat. Az első összejövetelhez már meg is rendelték a sablon beállításáról szóló kisfilmet. Egy útra szóló szerződés ... TÜRELMETLENÜL pöfékel a mozdony a lepsényi állo­máson. Nem csoda, ha eny- nyire türelmetlen, hiszen egy órája hogy indulnia kellett volna a 6061-es kezelő- tehervonatnak Dombóvár fe­lé. Koródi Géza mozdonyve­zető végigtörli izzadt homlo­kát, szinte percenként néz a távolba, ahol a vízszintesen mutató jelző még mindig „állj“-t parancsol neki. Soly- mosi Gergely fűtő vizet táp­lál, majd megrakja az éhes kazánt szénnel. Fogy a szén, múlik az idő. Koródi elvtárs leszáll, kö­rülnéz, vizsgálja féltett mozdo­nyát, szinte beszél hozzá. Ismeri minden apró részét, •mióta rábízták. Csillog, szi­porkázik a tűző napfényben. Hogy tüzel ez a forró nap!... Az állomás épülete szépen fel­díszítve fogadja az érkező utasokat. Vidám zeneszó kí­séri őket útjukra. Mindenki vidám, mindenki örül. Alkot­mány ünnepe van ma. — Ko­ródi elvtárs pillanatra elgon­dolkodik. öt gyermeke várja haza. Felesége aggódó tekinte­tét még most is látja, mikor elbúcsúzott tőle. — „Vigyáz­zatok magatokra. Viszontlá-, fásra, édes Gézám ...“ — No, Koródi elvtárs — szólal meg valaki hirtelen háta mögött, — ezt a késést nehéz lesz ma az úton be­hozni. — Tarr István áll mö­götte, a vonat vezetője. Pilla­natra megerősödik a zeneszó az állomásépület felől. Koródi elvtárs agyán átvillan egy gondolat. — Ne törődj vele elvtárs! Ha összefogunk, akkor minden akadályt le tudunk győzni... Te Tarr elvtárs! Mondok egyet neked, kettő, lesz belőle. Kössünk egy útra szóló szerződést az Alkotmány ünnepének tiszteletére. Jó? — Minden erővel biztosítjuk a menetidőt és balesetmentesen, időre bevisszük a vonatot Dombóvárra. TARR ELVTARS mosolyogva veszi elő pipá­ját és ceruzáját. — Én is ilyesmire gondoltam — mond­ja. Kisvártatva el is készül az egy útra szóló szerződés: „Az Alkotmány Ünnepének tiszteletére vállaljuk, hogy a 6061. sz. kezelő tehervonatot Lepsény állomásról — a késői vonatindítás ellenére — me­netrendszerinti idő előtt el fog­juk vinni Dombóvárig. A túl­súly 60 tonna. Mozdonyszám: 375—678. Mozdonyszemélyzet: Koródi Géza, bátaszéki fűtő­ház létszámába tartozó moz­donyvezető, fűtői: Solymosi Gergely és Csibi Piusz. Vonat­személyzet: A dombóvári ál­lomás létszámába tartozó Tarr István vonatvezető, Palkai Ist­ván kezelő, Rábócki János, Lajos István és Takács István fékezők.“ A mozdonyvezető az órájá­ra néz: Mehetnénk már! Mintha valami csoda tör­tént volna. Állítják a kijárati jelzőt. — Mennyit késtünk eddig? — 83 percet. — No, akkor rajta! — biz­tatja sajátmagát a mozdony- vezető. Felhallatszik a sípszó: Indu­lás. Mint bősz versenyparipa a start előtt, hatalmas neki­buzdulással indul meg a moz­dony. Hatalmas füstfelhőket ereget. Közben felélénkül a szél is. Felhők tornyosulnak felettük már. Alig, hogy el­hagyták az állomást, apró eső­cseppek koppannak a moz­dony figyelőablakán. Koródi elvtárs feszült figyelemmel nézi a sötétbeborulő pályát... Nyolcvanhárom kilométer áll előttünk, s ki tudja még meny­nyi akadály. „CSAK RAJTA, RAJTA, hosszú a vonat, minden va­gonban áru, élelem, mit hol­napra várnak már munkás- káskezek. Kell, hogy a vonat 1 célnál legyen!“ — ez a vers­részecske jut most eszébe, amint visszhangzanak a rit­mikus zajban egyre lármá- sabb, kerekek. — Most már teljes erejével zuhog az eső. Mintha dézsából öntenék, vé­gigmossa az egész szerelvényt, így érkeznek be Enying állo­másra. Árukezelés. — A mozdony- vezető leszáll, körülvizsgálja gépét. Olajoz, a kerekeket ko­pogtatja. Na .elvtársak, most minden­ki a helyére. Ha igyekszünk, hamar továbbmegyünk, mert az ellenvonat előtt még időben el tudunk menni — mondja. Az utasok sajnálkozva nézik ezt a pár embert, akik az idő­járással dacolva, kemény munkában vannak, rakják ki az árukat, a berakást is pillanatok alatt elvégzik. — Mehetünk tovább. Pusztamihályfalva előtt meg­állítják a vonatot. Egy bőrig ázott vasutas siet a mozdony­hoz. A pályaőr. — Elvtársak! Akkora felhőszakadás van errefelé, hogy a sínek felett is átcsapott már a vízhullám. Csak nagyon óvatosan tudunk továbbmenni. Feljön a pályaőr is a vo­natra. Megindul a mozdony. Pár perc múlva odaérünk a veszélyes helyhez. Valóban, nagy a kockázat. Sok helyen a nagy víztömeg csak úgy ömlik keresztül a síneken. A felhők egészen leereszkednek. Hatalmas mennydörgések, vil­lámlások kísérik ezt a nehéz utat. LASSAN ÁTKELÜNK a veszélyes vizeken, megköny- nyebbülten hagyjuk el ezt a helyet. Mezőhídvég a következő ál­lomás. A menetrend szerinti tartózkodási idő 57 perc len­ne, azonban gyors árukezelés­sel 25 perc múlva indulha­tunk tovább. Fürgédén me­gint árukezelés. Több mint ötven darab árut mozgattak meg a derék vonatkísérő elvtársak, mintegy 25 mázsát. Az eső pedig nem adja fel a harcot, még mindig tá­madja a vonatot, a vasutaso­kat. Dalmandnál vizet veszünk, tüzet kezelünk. Tolatást ren­delnek el. Már úgy látszott, hogy a menetidőt behoztuk, most ez a tolatás megint hát­ráltat. Most aztán látni lehet, hogyan igyekeznek a vonat­ás mozdonyszemélyzet ver­senyző dolgozói. Pedig este van már. A kis lámpások se­rényen sürgetik a tolatás mű­veletét. Kis idő múlva je­lenti- a vonatvezető, teljesen készen vagyunk, mehetünk tovább. Este tizenegy felé közeleg az óramutató. Amint köze­ledünk a végállomás felé, úgy gyengül az eső. Már feltűn­nek a dombóvári állomás ki­világított épületei, célhoz ér­tünk. Ennek a vonatnak 0 óra 47 perckor kellett volna Dombó­várra érkezni,' most csak 22 óra 56 perc van. Tehát a 10 óra 27 perces utat 8 óra 11 perc alatt tettük meg — mondja magában Koródi elvtárs. Győztünk! A VONAT MEGÁLL a vonatvezető egy pillanatra ideszalad s már messziről lo­bogtatja az írást: Már ezt is aláírtam. „A 6061 sz. kezelő tehervonat 138 perccel koráb­ban érkezett meg Dombóvár állomásra.“ Nem érnek rá most saját örömükkel foglalkozni a moz­donyon. Csak szaporább kéz­mozgásuk, szemük boldog csil­logása jelzi, hogy mennyire örülnek ennek a diadalnak. Koródi elvtárs nemhiába párttitkár a bátaszéki fűtő­házban, személyes példamuta­tásával is megmutatta, ho­gyan kell dolgozni, hogyan kell az Alkotmány ünnepének tiszteletére tett felajánlást minden nehézség ellenére kommunista becsülettel telje­síteni. Orosz Papp Endre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents