Tolnai Napló, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-12 / 189. szám

4 NAPLÓ 1955. AUGUSZTUS 18. Falusi hétköznapok IV. Tulajdon kezünkkel SPORT Kétszáz forintot, vagy autót __ O veeskin: xx. A „Vörös szántóvető’’ kol­hoz földjeit szinte körülölelte egy állami állatenyésztő gaz­daság birtoka. Ezt a szovhozt Kulebjakin igazgató — mond­hatni — mintaszerűen vezette Az igazgatót, mint jó szerve­zőt, képzett, tehetséges agro- nómust és fáradhatatlan épí­tőt, aa egész környék nagyon jól ismerte. Minden esztendő­ben, akármilyen időjárás volt, még aszály esetén is, a szov- hoz munkásai, a kolhozparasz tok szeme láttára, jó gabona- termést és szép takarmányt takarítottak be. A szovhoz kultúrotthonában esténként összejött a környékbeli kol­hozok fiatalsága, s láthatta a falakon a kitüntetéseket és a díszokleveleket, amelyeket a szovhoz az állattenyésztés ma­gas hozamáért és egyéb gaz­dasági eredményekért kapott. Az állatállomány az istállók­ban egyre gyarapodott, mind újabb és újabb épületeket emeltek, több és több mun­kásra volt a szovhoznak szük­sége, és a „Vörös szántóvető'’ kolhoz sok tagja, bár nem szakított teljesen a kolhozzal, a szovhozban dolgozott. Sztupakov után mintegy tizenöten szólaltak fel abban az értelemben, hogy csatolják a kolhozt a szomszédos ál­lami gazdasághoz és alakítsák át a falut szovhoz-tanyává. — Mi nem beszélünk más 20- án sportműsor. Megyei kosárlabda férfi, női nyári kupa mérkőzések a Bajai Építők kosárlabda csa­patának részvételével 9 óra­kor. 10 órakor városi kerék­párverseny. Délután 15.30 órakor a magyar válogatott keret részvételével tornabe­mutató. 17.30 órakor Buda­pesti Ifjúsági Válogatott— Tolna megyei A. Válogatott labdarúgómérkőzés. 21- én sportműsor. A megyei kosárlabda csapa­tok nyári kupa mérkőzései­nek döntője 9 órától. Magyar válogatott keret részvételével ökölvívómérkőzés 15.30 óra­kolhozokról, Martinov elv­társ — összegezte a felszóla­lók véleményét az egyik kol­hozparaszt — nem tudjuk, akarnak-e egyebütt « szov- hozba lépni a kolhoztagok, de nálunk mindenki egyetért ez­zel a tervvel. Talán az az aka­dály, hogy azt hiszik, mi nem akarunk munkások lenni? Miért ne akarnánk7 A mun­kásosztály soraiban mindig nagyobb a rend. Martinov abban állapodott meg a kolhoz tagjaival, hogy egyelőre semmiképpen sem hanyagolják el a kolhozt, új vezetőséget választanak Plot- nyikovval az élén, fejlesztik a gazdaságot és továbbra is kol­hozként működnek, az alap­szabályok értelmében. Köz­ben pedig a kolhoztaggyűlés hozzon határozatot, amely szerint a kolhoz tagjai egy­hangúlag be akarnak lépni a szomszédos szovhozba, amely­nek felajánlják földjüket és egész gazdaságukat. Ezt a ja­vaslatot küldjék el azután Moszkvába a minisztertanács hoz. Egyik-másik kolhozban, a „Dekabristák emléké’’-ben, Martinovról szinte csurgott a veríték, amíg meggyőzte a tag ságot, hogy váltsák le a régi elnököt, egy javíthatatlan iszákost. Az új elnökjelölt el­len a kolhoztagoknak nem volt kifogásuk — Martinov az kor. 17.30 órakor a Pécsi Dó­zsa—Tolnamegye B. Váloga­tott labdarúgómérkőzés. 20-án kultúrműsor. 6 órakor zenés ébresztő. A vásár ünnepélyes megnyitása 8 órakor. 9 órakor bogyiszlói népi együttes műsora. 10 óra­kor a tolnai helyőrség fúvós­zenekarának hangversenye. 11 órakor ruhabemutató. Csór ba Géza és zenekarának hang versenye 12.30 órakor. Az őcsényi táncegyüttes fellépése 14 órakor. 16.30 órakor ruha­bemutató. A Bátai Népi Együttes műsora 18 órakor, „Hazám-hazám” opera-operett est fővárosi művészekkel 20 órakor. 22 órától ifjúsági bál. állami bank volt elnökét, Scsukint javasolta — de a ré­git, Griscsenkót, aki tartalé­kos kapitány volt és a háború idején mint vadászgép-pilóta szolgált, nem akarták lesza­vazni. Most ott ült az elnöki asztalnál, három sor kitünte­tés díszítette mellét, de nem­csak az előző nap ivott, ha­nem a gyűlés előtt is jócskán felöntött a garatra. Almosán, borostás képpel, közömbösen hallgatta a kolhoz taggyűlé­sének lefolyását. A tartalékos kapitány, érdemrendjei elle­nére, olyan szánalmas lát­ványt nyújtott, hogy semmi­képpen sem maradhatott meg az elnöki tisztségben. — Nem lehet leváltani, Martinov elvtárs — magya­rázták a kolhozparasztok. — Hiszen jó ember volt! Egy­szerű és udvarias. Fellendítet­te a kolhozt! Az első két év­ben úgy dolgozott, hogy azon imádkoztunk, nehogy véletle­nül valami más állásba vi­gyék innen. Éjjel-nappal a földeket járta. Úgy magyará­zott és beszélt, hogy a meg­rögzött naplopót is öntudatra ébresztette. Az elnökkel élünk halunk. — Igen, fellendítette a kol­hozt, de vissza is vetette! — Hát ami igaz, az igaz! Visszavetette ... Most megint a legutolsók között vagyunk. — Aki visszaél a nép bizal­mával, azt le kell váltani az 21-én kultúrműsor. 9 órakor a szekszárdi tánc­csoportok bemutatója. 11 óra­kor ruhabemutató. 12 órakor Csorba Géza zenekarának hangversenye. A dombóvári MÁV tánccsoport fellépése 14 órakor. Ruhabemutató 17 óra­kor. Decsi Népi Együttes mű­sora 18 órakor. 19 órakor a Szekszárdi Népi Zenekar hangversenye. 21-én tombolasorsolás 15 órakor. A mindkét napi sport- és kultúrműsorra érvényes jegy ára 3 forint. Jegyek elővétel­ben kaphatók a kiskereskedel­mi vállalatok boltjaiban. elnöki tisztségből! Ki van a leváltás mellett? A teremben egyetlen kéz sem emelkedett a magasba. Az asszonyok szipogtak, ken­dőjük sarkával a szemüket törölgették. — Sajnáljuk szegényt, Mar­tinov elvtárs! Nem lehet csak úgy egyszerűen leváltani. Mi­csoda szégyen ez neki! — Mennyi erőt és fáradsá­got ölt bele a mi kolho­zunkba! — Vodkát pedig még annál is többet ivott!... Nem, elv­társak, a részegeskedőki olyan sok kárt okoztak a kol­hozoknak, hogy fel kell kel­teni ellenük a nép haragját! Nem hagyhatunk egyet sem közülük vezető állásban. Hi­szen azt mondják, nincs olyan nap, hogy a ti elnökötök ne lenne részeg. Gyönyörködje­tek benne, nézzétek, a gyű­lésre is részegen jött el. — Még a tegnapitól fáj a fe­je, Martinov elvtárs. — Annyira átitatódott szesz szel, hogy ha egy hónapig nem inna, akkor is pálinkaszagú lenne. — Ki van amellett, hogy le­váltsuk? — A terem ismét csendes maradt. Talán csak két-három kéz emelkedett a magasba. Megint csak sóhajok és szipo- gás hallatszott... Péntek, 1955. augusztus 12. Névnap: Klára. Ügyeletes gyógyszertár: 11/1. sz. áll. gyógyszertár. Várható időjárás péntek es­tig: változó felhőzet, többfelé futózápor. Időnként élénk északi-északkeleti szél. Várható legalacsonyabb hő­mérséklet: 12—15, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 22— 25 fok. — Túlteljesítette másodvetési tervét a tamási Vörös Szikra ter­melőszövetkezet. Hetven hold he lyett 110 hold területre vetettek másodvetésű növényeket. Vetet­tek ezenkívül 70 hold naprafor­gót zöldtrágyának. — Vasárnap kora reggeltől délután 2 óráig csépelt a Feier- bach cséplőcsapat a szekszárdi határban a Nyámád-puszta mel­letti szérűn. A cséplőcsapat Gye- nes János gépkezelő gépénél dől gozik. A munkacsapat 187.2 szá zalékra teljesíti átlagosan a napi tervét. Az utóbbi 3 nap alatt 5 és fél vagon gabonát csépeltek el. Apróhirdetések — KERESSE fel augusztus 20- án a Szekszárdi Ünnepi Vásáron a Dombóvári Fémtömegcikkgyár. o Vállalat készáru pavilonját, ahol háztartási eszköz és edényáru szükségletét minőségi áruból be­gopppyVlpti — ŰJ épületekhez szükséges kész ajtók, ablakok, előregyártóit vasbeton gerendák nagy válasz­tékban kaphatók a Tüzép telepe­ken. DCőyjnetika ! megnyílt dombóváron A RUHÁZATI ÉS SZOLGÁLTATÓ K. SZ. KÖZPONTI FODRÁSZ ÜZLETÉBEN JÓKAI U. 1 SZ. (Külön terem) MOZI Garay Filmszínház: augusztus 9-ig, keddig: A Pármai kolostoi I. rész és 16-ig a II. rész kerül bemutatásra. Stendhal híres re­gényéből készült francia film. Előadások kezdete: vasár- és ün­nepnap fél 4, 6 és fél 9 órakor. Hétköznap: 6 és fél 9 órakor. Kertmozi: augusztus 12-től 14- Ig, péntektől vasárnapig: A bol­dogság madara. Magyarul beszélő szovjet film. Előadások kezdete: este 9 óra. A megyei labdarúgó bajnokság­ban szereplő csapatok vezetői, va­lamint játékosai már megszokták az elmúlt évek alatt, hogy a Dom­bóvári Törekvés vezetőségének a iabdarúgómérkőzések kezdési idő­pontjaival mindig extra kívánsá­gai vannak. Ha vidékre utazik a csapat olyan időpontokban kéri a mérkőzések lejátszását, hegy a rendező sportkört anyagilag ká­rosodás éri a korai kezdés miatt. Ugyanakkor, ha vidéki csapat utazik Dombóvárra és kéri a mér­kőzések kezdési időpontját ko­rábbra tenni, ilyen esetekben a Törekvés vezetősége mereven el­zárkózik arra való hivatkozással, hogy a labdarúgók olyan szolgá­latot teljesítenek, amely közérdek és Így nem áll módjukban a mér­kőzést korábban kezdeni. Egy pillanatig sem kívánjuk vitatni azt, hogy jogos a csapa­toknak a kérése olyan esetben, amikor azt a közlekedés indokolt tá teszi. De ez mind a két félre vonatkozik. A dunaföldvári sport­kör vezetősége az alábbiakban számol be a Dombóvári Törekvés vasárnapi „sakkhúzásairól.” — A mérkőzést megelőzőleg vagy 10 nappal a Dombóvári Tö­rekvés értesítette a dunaföldvári egyesületet, hogy a mérkőzést 12, illetve 14 órára kéri kitűzni, mi­vel vonatcsatlakozást különben nem kapnak. A dunaföldvári ve­zetőség válaszolt, melyben közöl­te a dombóváriakkal, hogy ezen kérésüknek nem tud eleget tenni, ellenben biztosítja számukra, hogy teherautóval átszállítják őket Dunaföldvárról Simontor­Á paksi járási szpártákiád távolugró győztese Pintér Margit (madocsai DISZ sportcsoport) a paksi járási szpártákiád távolugrását 467 centiméteres kitűnő eredménnyel nyerte. nyára ügy, hogy ott még a vo­natot elérik, mellyel Dombóvárra tudnak utazni. A mérkőzést meg­előző szerdán távirat érkezett Dunaföldvárra. ,,A 18 órai kez­dést elfogadjuk, különvonattal ér­kezünk. Dombóvári Törekvés.” A mérkőzést annak rendje és módja szerint lejátszottak, mely­nek befejeztével a dombóvári ve­zetőség azzal a kéréssel állt elő, hogy a vonatvezetőnek és' a fűtő­nek a napidíját (200 forintot) fi­zessék ki. A dunaföldvári vezető­ség természetesen nem volt haj­landó a jogtalan kifizetést meg­csinálni', mire a dombóváriak azt kérték, hogy állítsák elő a gépko­csit és szállítsák át őket Simontor- nyára. Tehát, ha a. dunaföldváriak nem voltak hajlandók 200 forin­tot fizetni, akkor legalább autót adjanak — gondolták a dombó­váriak. — Mi a magunk részé­ről azt szeretnénk tudni. hogy a dombóvári vezetőség honnan vesz magának annyi bátorságot, hogy ilyen jogtalan követelések­kel lépjen fel a vendéglátó egye­sülettel szemben akkor, amikor ők külön vonattal utaznak. Tudo­másunk szerint a bajnokságban szereplő csapatok a saját költsé­gükön kötelesek az ellenfélhez utazni. Semmiféle rendelet nincs arra vonatkozólag, hogy a ven­dégcsapat utazási költségét, vagy annak csak bizonyos hányadát Is kötelesek megtéríteni. A Dombóvári Törekvéstől a jö­vőben több sportszerűséget és kevesebb anyagiasságot várunk. A 10 000 forintos költséggel felújított teniszpályát ellepte a gaz A Dunaföldvári Vörös Meteor sportkör, illetve annak vezető­sége az év elején elhatározta, hogy életre hívja a tenisz sportot Dunaföldváron. Április hónap­ban hozzáfogtak a teniszpálya rendbehozásához, melyre hozzáve tőleg mintegy 10 000 forintot köl­töttek. A pálya teljesen használ­ható állapotban volt már május­ban, de a vezetőség nem adta át használatra a pályát, mert azzal érveltek, hogy még egy pár köb­méter piros salak kell rá, hogy a talaj tökéletes legyen. Nem tudni, hogy a Dunaföld­vári Vörös Meteor vezetősége mi­kor találja a pályát olyan állapot­ban, hogy az használható legyen. Augusztus közepén tartunk és a pályát még nem használták. Egyébként a pálya piros salakja már zölddé változott, mivel a fű 25—30 centire nőtt a pályán. A dunaföldvári teniszsport kedvelők kiváncsiak, hogy vajon mi a ve­zetőség szándéka, akar-e tenisz sportot Dunaföldváron, vagy csak azért fogtak hozzá a teniszpálya építéséhez, hogy a dolgozók spor­tolására juttatott 10 000 forintot csak elköltsék? Egészségügyi tanácsadó Fogápolás Fogaink rendbentartása nemcsak egész­ségi követelmény, hanem kultúrigény is. Hiá­nyos fogazatú ember igen rossz benyomást tesz. Ápolatlan fogak elrontják a különben kellemes külsőt is. Ajánlatos félévenként a fogorvos felkeresése, aki a kezdődő hibákat kijavítja, az esetleges fogköveket lekaparja stb. s így nagyobbfokú helyrehozhatatlan romlásnak elejét veszi. Necsak akkor keres­sük fel a fogorvost, amikor fájdalmat érzünk. Ilyenkor sokszor a fogat nem is lehet meg­menteni, vagy pedig a tömés is már sokkal nehezebb és bizonytalanabb. A fogkő eltávolítása szükséges időnként, mert jelenléte nemcsak rontja a fogat, hanem a fogkő az elülső fogakon elhanyagoltságot mutat és nem étvágygerjesztő látvány. A fo­gászati technika ma már nagyon fejlett. A fogtömés a legtökéletesebb ismert operáció, mely a fog működését hiánytalanul helyre­állítja: Ameddig csak lehetséges tömessük a fogakat és ne huzassuk ki könnyelműen. Az elhanyagolt fogak között megromlik az étel­maradék, főleg a cukros anyag. A bomlással savképződés jár, a sav pedig a fogzománcot támadja meg. így kezdődik a szuvasodás, lyukképződés. Az ételmaradékot a fogak közül minden étkezés után el kell távolítani. A fogpiszkáló használata bár nagyon higiéni­kus, mégis kevéssé étvágygerjesztő volta miatt, száműzve van sok asztalról. Minden étkezés és fogvájóval történt száj kezelés után szükséges a száj kimosása fogkefével és fog­porral. Fontos a víz ide-oda mozgatása,; át- préselése a fogak közt a szájüregben. Végül erős gargalizálással történjék a torok kiöb­lítés«. Fogvízre általában nincs szükség. Hosz- szú használata a foghúsra csak káros lehet. A fogápolás legalaposabban történjen lefek­vés előtt, mert a fogakat legjobban rontja egész éjjelen át a fogak közt maradt étel­maradékok bomlása. A rossz szájíznek is ez az oka. Legfontosabb a száj kimosása étke­zés után. Rágás alkalmával összes fogainkat használjuk. így a fogak vérellátása és táplá­lása javul. A rágással együtt a fogak felülete lesúrlódik, tisztul. Mindenütt egyformán rágjunk. Olyanok, akik fogazatukat csak egy- oldalon használják, a nem használt oldalon erős fogkőképződést mutatnak, mert a foga­zat öntisztulása rágás által hiányzik. A fogkő pedig a fog és in közé lerakódva, a fogak táp­lálását akadályozza meg és ezáltal azok rom­lását mozdítja elő. DR. MAJOR GY. Tájékoztató a 3. sz. Sportrej'tvény kitöltéséhez Sz. Építők— Dunaföldvár. Az Építők csapata Tolnán nagy gól­arányú vereséget szenvedett, ugyanakkor Dunaföldvár bár ott­honában, de legyőzte a jóképes­ségű Dombóvári Törekvést. A szekszárdi csapat a mérkőzésen nem sokat kereshet, legjobb eset­ben döntetlent érhet el. Sz. Bástya—Tolna. Az elmúlt vasárnap a Bástya Bonyhádtól ve­reséget szenvedett, Tolna viszont könnyen győzött az Építők ellen. A hazai pályán játszó Bástya az esélyesebb a mérkőzésen, de egy döntetlen se lenne meglepe­tés. Nagymányok — Bonyhád. A Bá­nyász csapat évek óta nem szen­vedett vereséget otthonában. A bonyhádi csapat bár az elmúlt vasárnap jól játszott, mégse tart­juk képesnek arra, hogy megtörje a nagymányokiak több éves ott­honi veretlenségét. Paks —öcsény. A paksi csapat vasárnap kilenc gólt rúgott ide­genben is, ugyanakkor az őcsényi Még nem késő... A Bonyhádi Vörös Lobogó sportkörnek egy-két év óta mű­ködik már a kerékpár szakosz­tálya. A szakosztályon belül több jóképességü sportoló van. A bony­hádi fiatalok szeretik a kerékpár sportot, azonban a Vörös Lobogó vezetősége a fiatalokat nem fog­lalkoztatja. Az elmúlt év elején igazolták például Kvanduk Magdát és Ná- dasi Annát. Mindketten a Cipő­gyár dolgozói és napi munkájuk elvégzése után szívesen vesznek részt hetenként két-három edzé­sen. Versenyeken csak szeretné­nek részt venni, mert a verseny­zési lehetőséget a két sportolónak nem biztosítja a sportkör. A más­fél év leforgása alatt az említett két sportoló összesen öt, illetve hat versenyen tudott résztvenni. A TSB-k és a sportkörök hiába küldik a nevezéseket a Vörös Lobogóhoz, mert azok elfeküsz nek a fiók mélyén. Pillanatnyilag a szakosztálynak vezetője sincs és részint ennek tudható be, hogy a kerékpárok el­hanyagolt állapotban vannak. A vezetőség állandó anyagi hiányra hivatkozik, pedig a bonyhádi Vö­rös Lobogó vezetőségének is tud­nia kellene, hogy a kerékpái sport a kiemelt sportágak közé tartozik, amelynek minden tá­mogatást kötelesek megadni. A Fécsi Bányász SE augusztus 14-én vasárnap kerékpár versenyt ren csapat otthonában 5:1 arányú ve­reséget szenvedett. A mérkőzés síma paksi győzelmet hoz. Hőgyész— Dombóvári Bástya. Ezen a mérkőzésen a hőgyészi csapat minden bizonnyal meg­szerzi a két bajnoki pontot. Dombóvári Törekvés — Simon­tornya. Az elmúlt vasárnap Sl- montornya iskola játékot mutatott be Hőgyészen, de vasárnap már a hőgyészieknél erősebb ellenfele lesz a vasutasok személyében. A Lokomotív Dunaföldváron is csak 2:1 arányú vereséget szenvedett tehát nagy küzdelemre van ki­látás. A mérkőzésen mindhárom eredmény lehetséges. Az ifjúsági mérkőzéseken Sz. Építők—Dunaföldvár mérkőzésen a dunaföldvári, az Sz. Bástya— Tolna mérkőzésen a szekszárdi győzelmet várjuk, míg a Máza— Sz. Dózsa ifjúsági mérkőzésen döntetlent várunk. A pótmérközé- sekben szereplő Paks—öcsény if­júsági mérkőzés paksi, míg a Dombóvári Törekvés—Simontor- nya ifjúsági mérkőzés simontor- nyai győzelmet hoz. dez, melyre a versenykiírást a Vörös Lobogóhoz is elküldte. Előreláthatólag ezen a versenyen se indulnak el a bonyhádi kereke sek, mivel a kerékpárjuk rossz. Még nem késő, a vezetőség sür­gősen intézkedjék, hogy a kerék­párok használható állapotban le gyenek s hogy a versenyzők in­dulhassanak a Pécsi Bányász ke­rékpár versenyén. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LASZLÖ Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20-10 Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11. A szerkesztőség és kiadóhivatal elme: Szekszárd, Széchenyi u. 18. Terjeszti: a Megyei Postahivatal HIrlaposztálya és a hírlap kézbesítő postahivatalok Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 21-21 Nyomdáért felel: Odepka Rezső (Folytatjuk.) •• A% augusztus 20—21-i Ünnepi Vásár sport- és kultúrműsora ÍREK

Next

/
Thumbnails
Contents