Tolnai Napló, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)
1955-08-28 / 202. szám
1955. AUGUSZTUS 28. NAPLÓ 3 PART és pártépítés * A tamási járási pártbizottság „segítsége“ a járás DISZ-szervezeteinek A Központi Vezetőség májusi határozata óta lényegesen több segítséget ad a járási pártbizottság a DISZ élet fejlődéséhez, mint előtte. A fiatalok munkájának segítésére tervet készítettek a Központi Vezetőség határozata alapján. És a pártalapszervezeteket határozottan utasították a DISZ-szervezetekkel való alaposabb foglalkozásra. A járási pártbizottság összehívta a járás tömegszervezeteinek vezetőit és azokkal is megbeszélte a Központi Vezetőség ifjúsággal kapcsolatos határozatának végrehajtását. Jó módszer hogy a járási pártbizottság egyes osztályai és személy szerint a végrehajtó bizottság titkára, Papp elvtárs, hetenként beszámoltatják a DISZ járási bizottság függetlenített tagjait munkájukról, feladatokat adnak nekik és tanácsokkal látják el őket. Az egy-két jó tapasztalattól eltekintve azonban még sem mondhatjuk, hogy a járási pártbizottság megfelelően hajtja végre a Központi Vezetőség ifjúságra vonatkozó májusi határozatát. A járási pártbizottság segítségadása elsősorban a szempontokban merül ki. Szükség van arra is, hogy feladatokat, tanácsokat adjanak a járási DISZ bizottságnak, de ebben nem merülhet ki a járási pártbizottság segítsége. A járási DISZ bizottság munkatársai, ha egyszer elmennek a járási pártbizottságra, kénytelenek egy kisebb füzetet teleírni „szempontokkal.“ A feladatok végrehajtásához gyakorlati segítséget már annál kevesebbet ad, a járási pártbizottság! Elszigetelt az olyan jelenség, mint ami Pincehelyen történt. Itt — helyesen — a járási pártbizottság egyik tagja. Kócs elvtárs gyakorlati segítséget adott a DISZ vezetőséget újjáválasztó taggyűlés előkészítéséhez. Az igaz, hogy a DISZ munkát elsősorban a DISZ-nek kell elvégezni, de emellett feltétlenül szükség van arra is, hogy a fiatalok munkáját a gyakorlatban is segítse, támogassa, átadja neki módszer- beni tapasztalatait és ezzel egyben megtanítsák őket a különböző szervezési, irányítási feladatok végrehajtására. A Járási Pártbizottság DISZ- szel kapcsolatos munkája meglehetősen formális és ez nyilván rányomja bélyegét a járás pártszervezetei tevékenységére is. Tamási községben pártbizottság, Regölyben függetlenített párttitkár van, DISZ szervezet azonban nincs egyik községben sem és eddig nem is tettek hathatós intézkedéseket megalakítására. A Fornádi Állami Gazdaságban a DISZ-titkár felelőtlen, hanyag munkát végez, még a DISZ-bélyeg elszámolással sem törődik, de a párt- titkár és a pártvezetőség nem vonja felelősségre, mert a párt- titkár sógora... A közelmúltban párttaggyűlésen tárgyalták meg a DISZszel kapcsolatos feladatokat. Ezek azonban nem jelentettek sokat a tamási járásban a DISZ munka megjavítása terén, mert nem a Központi Vezetőség határozata szellemében tárgyalták a DISZ munkát. A taggyűléseken csak azt nézték meg, hogy milyen mulasztásai voltak a DISZ-nek, mit kellett volna tenniök a fiataloknak, beszéltek arról is, hogy mi a feladatuk, de arról már vajmi kevés szó esett, hogy a DISZ szervezetet gyenge munkájáért elsősorban a pártszervezetek felelősek és nekik kell biztosítani a DISZ munka meg- javulását. Tamási járásban tehát még nem érzik kellően a járás pártszervezetei és kommunistái, hogy a fiatalok munkáiért személy szerint felelősek és javulás csak akkor várható, ha a pártszervezetek hathatós intézkedéseket tesznek, kellő segítséget adnak a DISZ-nek. a pArtmegbizatAs. .. — Miért ne érnék rá? Neked mikor lesz legalkalmasabb? . . . Jó, akkor találkozunk este 7 óra felé Itt nálam. A feladatokat megkaptam a pártbizottságtól ... Leteszi a telefonkagylót, ismét a kimutatások, jelentések fölé hajol, dolgozik tovább. Kopogtatnak ... belép Gál elv társ, akivel az előbb telefonon beszélt és pár perc múlva már ott járnak a Rákóczi utcában és bekopogtatnak egy dolgozó paraszt lakásába... Ki tudja hányadszor ismétlődik meg ez a délutáni, esti történet. Ki tudja hányadszor megy Sári József munka után otthona helyett Bonyhád va lamelyik utcájába és gyakran órákig is beszélget egy-egy dolgozó paraszt családdal. Miről beszél Sári József? Saját példáját mondja el. Ilyenkor rendszerint azt mondják neki: ha olyan jó a tsz-ben, miért nem maradtál ott, miért mentél havi fizetéses funkcióba? — Miért? — válaszolja Sári elvtárs — a párt helyezett oda. A múlt év őszén kértem ma gam vissza. Akkor is azt mondta a párt, hogy Sári elvtárs terád szükség van, kell egy járási begyűjtési megbizott, de olyan aki nem hivatalnok, hanem minden erejét a párt célkitűzéseinek megvalósítására fordítja. így lettem a járási begyűjtési hivatal vezetője. Először ilyen kérdésekkel találja magát szemben az esti agitáció során. így kezdődött néhány hónappal ezelőtt Pál Ferenc 12 holdas 4 családos bonyhádi dolgozó paraszttal is. Az ismeret séget a két kislány teremtette meg. akik osztálytársak az iskolában. Pál Tériké gyakran eljárt Sáriék lakására és hazamenve mindig mondogatta apjának, hogy milyen jól megy Sáriék sora. Amikor egy gyűlés alkalmával Pál találkozott Sári Józseffel mindjárt ezt kérdezte tőle. Sári nyíltan megmondta, hogy a tsz-ben kapott jövedelmének köszönheti ezt. És végül Pál azt mondta, szeretné látni azt a csoportot, amelyikben ilyen jól élnek a tagok. Sári elvtárs kapott az alkalmon és egy vasárnap délután felültette motorra és elvitte Szentgál-pusztára a Szabadság Tsz-be. Amikor odaértek Sári elv társ azt mondta Pál Ferencnek: — Én eddig beszéltem és számoltam magának, papíron kimutattam, hogy milyen életet biztosíthatnak a tsz-ben a tagok, ha szorgalmasan dolgoznak. Most itt az alkalom győződjön meg róla. Ezzel elköszönt Pál Ferenctől. aki csak úgy kapásból megszólította a járókelő embereket, egyik nek, másiknak a lakására Is bekopogtatott, betekintett az istállókba, ólakba és a végén még rosszindulatulag sem mondhatta, hogy nem volt igaz Sári elvtársnak minden szava. Mire esteledett már csak egy kérdés maradt, amit nem látott tisztán: Szeretnék-e, megbecsülnék-e őt is, mivel telepes. A tsz tagjai és Sári elvtárs furcsának találták ezt a kérdést, mert ilyen problémával még nem találkoztak. Ebben a nagy családban ugyanis az a szokás, hogy minden tag egyenlőjogú és aszerint becsülik amilyen munkát végez. Nem tellett el egy hét, ismét összetalálkozott Sári elvtárs és Pál Ferenc. Pál azzal üdvözölte Sári elvtársat: — Döntöttünk . .. belépünk a szövetkezetbe. Itt hagyjuk Bony- hádot és elmegyünk Szentgál- pusztára, mert azt a szövetkezetét már megismertem. Betakarítjuk terményeinket és utána magammal viszem a szövetkezetbe még a két szép lovamat is. Boda Ferenc Vasárnapi jegyzetek Új iskolások Néhány nap múlva kinyílnak az iskolák kapui és zörgő hátitáskákkal jön sok tízezer kisfiú és lány. A legtöbb, mint régi jó ismerőst köszönti az iskolát, a legkisebbek, az elsőosztályosok izgatottan, dobogó szívvel szorongatják anyu, apu vagy éppen a nagyobb testvér kezét, aki idáig első útjukra vezeti. Az iskola, a tanulás — egy számukra ismeretlen, új birodalom. Mennyi érdekesség, apró és nagy esemény várja az elsőosztályosokat. Az iskola kapujával együtt nyílik előttük a betűk, számok, könyvek világa^ A felnőttnek is sok tanulságul szolgálhat a most kezdődő iskolai év. Az újonnan épült iskolák, a szaporodó tantermek és az erősen megszaporodott elsőosztályok száma — sok mindenre figyelmeztet minket „nagyokat.“ Az idei elsőosztályosok 1948—49-es évben születtek... és egymagában az a tény, hogy Tolna megyében az idén ................ ezer elsőosztályos kisgyermek van, a rról beszél, mennyit változott a nép élete az elmúlt tíz év során. Illyés Gyula tizenöt-húsz évvel ezelőtt Tolna megye magyar faluit járva arról cikkezett, hogy pusztulnak a a Sárköz és a Duna-mellék falui. Koleránál is nagyobb járvány pusztít erre — az egyke. A hivatalos statisztika adatai alapján évről évre fogyott az új iskolások, az elsőosztályosok száma. Elcsendesedtek a faluk és a magyarság legjobbjai akkor arról panaszkodtak, hogy félévszázad sem kell és kihal a magyar szó a legrégibb magyar községekben... és a pusztuló magyarok helyébe idege- f nek, főleg németek vándorolnak. Ennek a pusztulásnak lett szomorú jelképe a megyében Cikó, amelynek határában, az Árpád korabeli templom romjai hirdették — valamikor, nem is olyan régen — ősmagyar község állott ezen a helyen. Másfél évtizeddel ezelőtt a magyarországi Volksbund ezt a helyet választotta állandó parádéi és népgyűlései számára. Ezzel is mintegy jelképezve — milyen sorsot szántak Hit- lerék a magyar népnek. A nemzetgyilkolásból semmi sem lett. A felszabadulás után új honfoglalásra indult a magyar nép. Foglalta az ősi földet, amelyet évezredig a földesurak harácsoltak össze, elfoglalta Tolna megyében is az ősi Rákóczi és ku- rucz birtokokat, amelyekről kétszáz évvel ezelőtt az osztrák császárok és a „magyar“ Dőry bárók elűzték a jobbágyokat és császárhű németeket telepítettek helyükbe. A cikói-rom környékén is magyarok élnek már. Soha ennyi gyermek nem örült a tavasznak, a virágot nevelő nyárnak, mint ma. A felszabadult magyar nép rövid néhány év alatt bizonyságát adta — élni akar. A születő gyermekek száma tanúskodik erről legszebben. A haza nem ítéli „halálra“ már a magyar népet. A kommunisták az életet mutatták és vezetésükkel a magyar nép meg is teremti az élet alapjait — gyárakat, városokat, gazdagon termő földeket és gyermekeinknek iskolákat. A számok emlékeztetnek. Az idén 198 iskolában 226 elsőosztály indul 5436 gyermek ismerkedik először a betűvetés tudományával és indul, hogy meghódítsa a tudomány várát, hogy növekedjen tudásban és emberségben. Az 1956—57. tanévben ez a szám még jelentősen emelkedik. Újabb elsőosztályokat kell építenünk a régiek mellé. Mi felnőttek, édesanyák, és édesapák pedig elszánt akarattal őrködjünk, hogy soha senki gálád gyilkolással meg ne zavarhassa gyermekeink boldog, békés életét. Szamos Rudolf EMLÉK Irta: Csányi László BONYHÁD FELÉ jártak, amikor Louis kérte, hogy álljanak meg. Nem messze a mű- úttól egy cséplőgép dolgozott, a francia diák ezt szerette volna megnézni. Louis Perault a varsói világifjúsági találkozóról hazatérőben, barátjával, Auguste Villars-al elhatározta, hogy néhány napot Magyarországon tölt. A tervezett néhány napból egy hét lett, de még el akartak látogatni Pécsre is, mert úgy hallották, hogy a városnak gazdag török emlékei vannak. Reggel indultak Pestről, Sztálinvárosban reggeliztek, de megálltak Pakson is, hogy megcsodálják a Dunát. „Ebédre Pécsett leszünk” — mondta Louis barátjának, de ekkor, Bonyhád előtt, nem messze a műúttól egy cséplőgépet pillantott meg. A két diák kiszállt a kocsiból s a tolmáccsal átvágott az útmenti tarlón a cséplőgéphez. Roppant asztagokban állt a gabona a cséplőgép körül, ahol tizennyolcán dolgoztak, mind fiatalok. A legközelebb álló fiatalemberhez fordultak, aki a zsákokat kötözte s megtudták, hogy ez a termelőszövetkezet gabonája s a gépen egy ifjúsági brigád dolgozik, amely versenyben van a szomszédos puszta cséplőivel. A gépen tábla is volt, amelyen ezt olvasták: 126 százalék. Louis Perrault mosolyogva a barátjára nézett s azt mondta: — Érdekes. Valahonnan egy huszonöt év körüli fiatalember került elő, a vendégek elé állt s ezt mondta: — Nagy István vagyok, a DISZ-titkár. Honnan jöttek az elvtársak? A BESZÉLGETÉS gyorsan indult. A tolmács megmagyarázta, hogy a két francia diák a varsói VIT-ről jött s Pécsre mennek, de szeretnének egy kicsit itt is időzni, hogy beszélgessenek. — Jó lenne, ha mindnyájan ide jöhetnének, — mondta Nagy Pista s kezével félkört írt le, amint társaira mutatott, akik tovább dolgoztak. — De nem lehet, — tette hozzá — nem állhat meg a gép, versenyben vagyunk. A franciák bólintottak s Auguste Villars azt kérdezte, miért versenyeznek? Nagy Pista mosolygott: — Rossz volt az idő, már eddig is nagyon elkéstünk, hisz augusztus vége felé járunk. De egyébként is megcsináltuk volna a versenyt, mert elsőnek lenni büszkeséget jelent és dicsőséget. A kérdés, feleletekből hosszú beszélgetés alakult s a franciák mosolyogtak: A magyarok úgy látszik nemcsak versenyezni tudnak. S ekkor a DISZ-titkár váratlanul ezt mondta: „Ezt is a békéért tesszük. Mindent a békéért, mert nem akarunk háborút.” A FRANCIÁK bólintottak, ah oui, la pax — s mindketten Párizsra gondoltak, ahol látták a felvonuló német csapatokat, Oradour-ra gondoltak s azokra a hazafiakra, akiknek utolsó szava időn és országhatárokon át is hallatszott, itt Bonyhád közelében is, a magyar búzaföldön. S mindnyájukban emlékek rajzottak fel, szomorú és vidám emlékek s majdnem egymás szavába vágva beszéltek, szinte tolmács nélkül, mert itt, a búztarlón őszintén testvéreknek érezték magukat a párizsi diákok a magyar parasztfiúval. Amikor Auguste az órájára nézett, már elmúlt dél. S ugyanekkor a dűlőúton egy kocsi tűnt fel, amelyik az ebédet hozta a cséplőknek. — Egyszerű ebéd, de tartsanak velünk, — mondta Nagy Pista s a közeli eperfa alatt helyet mutatott. A franciák először szabadkoztak, azután mégis elfogadták a meghívást. Amikor idejöttek a cséplőgéphez, valami bizonytalan gyanú élt bennük, de most megkönnyebbülten néztek egymásra; milyen becsületes és művelt fiatalok ezek s Nagy Pista milyen jól tájékozott, mindenről tud s mindenről véleménye van! Az ebédidő azonban rövid volt. Mindenki sietett, „versenyben vagyunk” — mondták s már újra búgott a gép s hordták a tele zsákokat. A franciák készülődtek, „trés interessant” — mondta Louis s a tolmács fordított, nagyon érdekes minden, nagyon tetszett, amit láttak. S a két francia Nagy Pista felé fordult s szinte egyszerre mondták, megbiccentve fejüket, merci, au revoir. Hálásak voltak, de zavart is éreztek, hogy mivel tudnák viszonozni a jó ebédet. Tudták, hogy az ilyesmit pénzzel nem lehet elintézni, mert az örökre megkeserítené ezt az emlékezetes találkozást. Már a betonúihoz értek, ahol a gépkocsi várakozott rájuk s Nagy Pista, aki a házigazda komolyságával kísérte őket, most megállt s kicsit bizonytalanul Ízlelgette a furcsa francia szavakat, s azt az egyet is, amit már megtanult: rövoár, a viszontlátásra. A KÉT DIÁK a gépkocsi mellett állt, amikor Louis Perrault-nak hirtelen eszébe jutott valami. Visszasietett Nagy Pistához, a zsebébe nyúlt, kivett belőle egy töltőtollat és átnyújtotta. Pompás töltőtoll volt, különleges szívószerkezettel, hónapokig sem kellett megtölteni. Nagy Pista nézte, de nem mert érte nyúlni, talán nem is tudta, mit akar francia barátja. Louis Perrault így mondta, kezében a töltőtollal: Souvenir, — s a tolmács, aki ott állt mellettük, szolgálatkészen fordította: Emlék. Ezt adja az elvtársnak emlékül. A francia diák mosolygott s bólintott: Oui, oui, souvenir. Nagy Pista elpirult s zavartan állt az út- szélen, kezében a pompás töltőtollal s arra gondolt, milyen kedvesek ezek a derék franciák. De mit adhatna viszonzásul ő, hogy majd évek múlva is emlékezzenek rá, akkor is, amikor már az arcát elfelejtették s talán meg sem ismernék egymást. A két francia búcsúzni kezdett, mikor Nagy Pista, mint akinek hirtelen eszébe jutott valami, felemelte az ujját s így mondta, „egy pillanat” — s ezzel futva megindult, vissza a cséplőgéphez. Valóban csak néhány percig tartott s már vissza is érkezett csodálkozó barátaihoz, kezében egy füzettel, amit Louis Perrault felé nyújtott. Szép, keménytáblájú füzet volt, benne színesceruzával írt díszítések, virágok és levelek, s köztük nevek és számok. Louis Perrault értetlenül nézte a füzetet. — Emlékül adjuk mi, — mondta Nagy Pista sietve. És hozzátette: — Ez a mi dicsőségkönyvünk, ebbe írjuk be az ifjúsági brigád legjobbjait. Felhúzott szemöldökkel vizsgálták a füzetet s a tolmács hosszú magyarázata után is Auguste Villard csak ennyit tudott mondani: — Original, — és mosolygott. Eredeti ajándék s kicsit furcsa is, s Auguste zavarban volt. De Louis Perrault amint forgatta a füzet lapjait s nézte a 120 és 150 százalékokat, egy- sberre minden idegszálában érezte, hogy valami sorsdöntő bizonyítékot kapott. Igen, béke van, de azért ezek az egyszerű magyar fiúk is harcolnak, mert ők is tudnak Oradour-ról, emlékeznek a német csizmákra, a háborúban elesett családtagjaikra s ők sem akarnak új Oradourt. S talán mást is jelent ez a keménykötésű füzet, azt is, hogy Louis Perrault most itt állhat tiszta, fehér ruhájában a bonyhádi országúton, pompás töltőtollat adhat Nagy Pistának s attól sem kell félnie, hogy az áttetsző égbolton bombázórajok tűnnek fel, amilyenek Európát egyszer már elpusztították. MEGHATOTTAN ÁLLT az úton, kezében a füzettel, amelyről most már tudta, hogy ritka kincs, mert a békének, a hősiességnek a bizonyítéka. És Louis Perrault a bonyhádi országúton megölelte magyar barátját.
