Tolnai Napló, 1955. július (12. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-06 / 157. szám
4 NAPT.O 1955 JÚLIUS 6 A kistormási Hazafias Népfrontbizottság nyári terveiből löl jövedelmez a viziszárnyas tenyésztése a simontornyai Alkotmány Tsz-ben SPOBT Á járási szpártákiádon is a legjobb eredményeket a szakályi sportolók érték el Termelőszövetkezeteink egyre inkább kihasználják azokat az adottságokat, melyek a jo gazdálkodást eredményezik. Az állattenyésztés terén különösen fontos körülmény az, hogy olyan állatfajtákat tenyésszünk melyeknek az életkörülményeihez a legjobb adottságok megvannak. Például víz mellett feltétlenül érdemes a viziszár- nyasok, a kacsa és a liba tenyésztésével foglalkozni, mert ezekkel az állatokkal nincsen sok vesződség, az aránylag kevés takarmány mellett is jól fejlődnek és a tenyésztésük jól jövedelmez. A simontornyai Alkotmány termelőszövetkezet tagsága is f elismei te a viziszárnyasok tenj észtésének jelentőségét es Itt van a várvavárt nyár, a nagy vakáció, a tanulók, az úttörő pajtások élvezhetik minden örömét, minden lehetőségét. A legnagyobb kitüntetésben természetesen azoknak van részük, akik az egész iskolaévben szorgalmasan, nagy igyekezettel tanultak, élenjártak az úttörő mozgalmi munkában, vagy a fémgyűjtésben. Ezek közül a pajtások közül a legjobb munkát végzőket várják az úttörő üdülőtáborok, várja a Balaton, Csillebérc— Az Iregszemcsei Vegyes KTSz — annak ellenére, hogy nem nagy szövetkezet, mégis szép eredményeket ért már el. Ennek magyarázata az, hogy jó kapcsolatot tart a párt és tanácsszervekkel, a szövetkezet munkája is olyan, hogy mind a lakosság, mind a közü- letek, szívesen dolgoztatnak ott. A szövetkezet nemrég megtartott közgyűlésén a községi tanács elnöke hangsúlyozta, lob!) mint 50110 Ft értékű könyvet vásároltak a Tolnai Selyemtonó dolgozói Nincs a megyében, de talán még az országban sem még egy üzem, ahol annyira szeretnék a munkások a könyvet, mint a Tolnai Selyemfonóban. Az Ünnepi Könyvhét eredményei legalább is erre utalnak. Az Ünnepi Könyvhéten 5.304 forint értékű könyv talált gazdára a Tolnai Selyemfonó dolgozói között, de már a#könyvhetet megelőző hónapban is 3.000 forint értékű könyvet vásároltak a Selyemfonóban. Érdemes megvizsgálni a könyvnek, a tudás forrásának nagy népszerűségének okát a Selyemfonóban. Igen fontos például, hogy az üzemi bizottság látja az összefüggést a dolgozók elméleti képzése, művelődése és termelő munkája között. A tapasztalat is megmutatta, hogy azok a dolgozók, akik kitartó szorgalommal képezik magukat, sokat olvasnak a sajátmaguk művelésére ,a tér melő munkában is élenjárnak. Az üzemi bizottság aktívákat szervezett a könyv terjeszté- / sére az üzemen belül. Az aktívák, például Németh Teréz, Aranyos Jánosné, vagy Szabó Ilona ügyes módszerekkel terjesztették a könyvet, dolgozó társaik között. Az Ünnepi Könyvhéten Bol- vári Jánosné az üzem párttitkára járt elől jó példával a könyvvásárlásban. Szakács Pálné 4 gyermekes anya 110 forintért, Klem Róza 95 forintért, Link Istvánná 90 forintért, Bőhm Nándorné pedig 170 forintért vásároltak könyvet az Ünnepi Könyvhéten. elhatározták, hogy az eddigi 560 darab lúd és 500 darab kacsa törzstenyészetüket ebben az évben jelentősen növelni fogják. Keltetőjükből még a környező termelőszövetkezetek nek is szállítanak napos libát és kacsát. A törzstenyészetben most kezdték meg a libák konasz- tását. Hat-nyolc deka tollat tépnek egv-egy libáról. Az első tépésből várható 40 kilogramm libatollnak az értéke 4 000 forint. 200 darab ludat tesznek tömőbe. A hízottlibákból körül belül 30 000 forintot pénzelnek. A jövő évben a liba és kacsa- állomány növelése folytán 80- 100 000 forint bevételre számítanak a tagok. A megyei tanács oktatási osztálya a nyár folyamán 150 iskolásgyermeket Udültet bala- tonszcinesi táborában. A 150 úttörő két csoportban üdül 10— 10 napig. Az első csoport a közeljövő napokban a tervek szerint július 7-én indul Balaton- szemesre a táborba. A tábori életet élénkíti, színezi az idén az ifjú mesterpróbára való felkészülés. A pajtások ugyanis a különféle tudományágakban elérhetik az ifjú mester címet. Erre a címre természetesen csak azok pályázhogy a lakosság részéről semmi panasz nincs a szövetkezet munkájával szemben. A cipész részlegben már méretes cipőket is gyártanak, eddig csak javításokkal foglalkoztak. Nem kell már Szek- szárdra elmenni a dolgozóknak akkor, ha egy pár jobb méretes cipőt akarnak maguknak készíttetni. A szövetkezet asztalos részlegének jó munkáját dicséri a helybeli gyógyszertár részére Apróhirdetések DUNAFÖLDVÁRI földmüvesszö- vetkezet bútorüzletében nyers konyhabútor 1 626.— Ft és 1 903 forint. Körmend háló, nyers 3 601 forint, különböző fazonokban kapható. ELVÁLLALNÉK örökbefogadás- ra egyedülálló idősebb férfit. — üzv. Pirgi Antalné, Tolna, Bocs kay utca 23. szám. ELADÖ Szekszárdon, Zrinyi u. 37. számú ház, 3 szoba, konyha és mellékhelyiségekkel. A fenti cím alatt. PÁNCÉLSZEKRÉNYT vagy páncéllemezszekrényt keres a pincehelyi kórház megvételre. Ajánlató kát ár megjelölésével. Pincehely. Kórház igazgatósága címre kér Jük. MŰSZAKI vezetőt, építészeti szakképesítéssel, beruházási gyakorlattal azonnali alkalmazásra keres a Dunaföldvári Sertéstenyésztő. Jelentkezés: Dunaföldvár, Kossuth u. 7 szám . VÁSÁROLJON szövetet, selymet, pamutárut, kartont, fehérnemű- anyagokat, ágyneműféleségeket, készruhát, cipőt, kötöttárut, divat árut, mindent egy helyen a Tolnai Földmüvesszövetkezet Kisáruházá bán. A kistormási községi Hazafias Népfrontbizottság minden esetben együtt dolgozik a pártszervezettel, a tanáccsal és a különböző tömegszervezetekkel. Nyári tervüket is ennek szellemében készítették el. Fontos helyet foglal el benne, hogy a Népfrontbizottság vezetősége a Központi Vezetőség különböző határozatainak szellemében igyekszik a Hazafias Népfrontbizottság tagjait serkenteni a még jobb munkára. Különösen most az aratás, cséplés minél kevesebb szemveszteséggel történő elvégzésére, az állampolgári fegyelem pontos betartására irányítják a figyelmet. Példamutatóan élenjár a se gítségadásban a Hazafias Népfront bizottság elnöke, aki hatnak és készülhetnek, akiket az úttörő csapattanács javasol, tudván, hogy az illető pajtás emiatt nem hanyagolja el egyéb kötelességeit sem. Lehet egy úttörő például a természet kutatás ifjú mestere, ha a próbán jól vizsgázik az erdészeti gyógynövénykutató, meteorológiai, vagy az egyéb ehhez tartozó tudományágak közül háromból. Mint mondottuk, a nyári táborozások idején már megkezdődtek az ifjú mesterképzés előkészületei. eredményeket készített berendezés, illetve átalakítás. A Megyei Gyógyszertár Vállalat ezért másutt is igénybe kívánja venni a sző vetkezet munkáját. E kis szövetkezet szép példája annak, a jó minőségű muji kát mindenki megbecsüli. A párt és tanácsi szervek véleménye szerint a szövetkezetét tovább kell erősíteni, elsősorban kőműves részleggel. NÁDOR SÁNDOR KISZÖV Szekszárd. GÉPÁLLOMÁSOK! Állami gazdaságok ős közületek részére gumitextil hajtószíjak végteleníté- sét soronkivül vállaljuk. Mindennemű lábbeli, kerékpár külső-belső vulkanizálásdt elsőrendű kivitelben elvállaljuk. Pincehelyi Vegyes KTSZ. __________________ MOZI Garay Filmszínház: július 6án A Trubadúr. Olasz operafilm. Kezdések: vasár- és ünnepnap fél 4, 6 és fél 9 órakor. Hétköznap 6 és fél 9 órakor. Kertmozi: július 6-án a „Rágalom tüzében”. Regényes csehszlovák film. Előadások kezdete este 9 órakor. TOLNAI NAPLÓ Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ Kiadja a Tolnai Napló Lapkiadó V. Szerkesztőség telefonszáma: 20-10 Kiadóhivatal telefonszáma: 20-11. A szerkesztőség és kiadóhivatni címe: Szekszárd, Széchenyi u. 13. Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hí''lapos ítél ya és a hírlap kézbesítő postahivatalok Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft. •Szekszárdi Nyomda Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 21-21. Nyomdáért felel: Odepka Rezső pedagógus. Ezzel van kapcsolatban a Hazafias Népfront nyári tervének második része. Mivel hivatásába vágó az iskolás gyermekek nevelése, most a szünidő alatt a gyermekek munkára való nevelése kerül előtérbe. Ezért továbbra is rendszeresen ellenőrzi a burgonyabogár vizsgálatot. Megszervezik a gyermekek körében „Harc minden szem gabonáért“ jelszóval a kalászgyüjtést. A Hazafias Népfrontbizottság a kultúrmunka segítését sem hanyagolja el e nagy munkák hevében. Segít a bizottság, hogy a munkánkban, a beadásban élenjáró, példamutató termelőszövetkezetet és egyénileg dolgozó parasztokat megfelelően népszerűsítsék a községben. HÍREK SZERDA, JÚLIUS 6 Névnap: Csaba. Ügyeletes gyógyszertár: 11/1. sz. áll. gyógyszertár. Várható időjárás szerdán estig: változó felhőzet, néhány helyen futó záporral. Mérsékelt északnyugati-északi szél. Az éjjeli lehűlés tovább fokozó dik, a nappali hőmérséklet kissé emelkedik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet 10—13, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 23—26 fok között. — A mözsi úttörő termelő- szövetkezetben tavaly nem tudták kiadni a tagoknak a földjáradékot. Ebben az évben azonban a taggyűlés határozata értelmében mind a két évit kifizetik, mégpedig a kertészet jövedelmének egy részéből. Ezt pedig kiárulják két komlói és egy szekszárdi piacon. HIBAIGAZÍTÁS A Tolnai Napló tegnapi, július 4-i számában felületes munkám miatt téves adat jelent meg, amely szerint új termelőszövetkezet alakult Kocso- lán. A valóság az, hogy a termelőszövetkezet Kalaznón alakult meg. Szászy Sándor Két Ili földről 32.606 Ft... A németkéri termelőszövetkezetek egymással versenyezve végzik az őszi árpa aratását. Eddig a Ságvári termelőszövetkezet érte el a legjobb eredményt, öt kombájn dolgozik a tsz határában. Az őszi árpa aratása az egész község területén, a befejezés előtt áll. Az új Élet tsz tagsága igen szép eredményt ért el a zöldborsótermelésben. Két hold föl cíön 92 mázsa zöldborsó termett, amelyért már megkapták a pénzt is, 32 600 forintot. A tagság elmondhatja, hogy komoly pénzforrást talált a két hold földön. Ezt most másodnövénnyel vetik el, hogy a jószágállomány részére elegendő takarmányt termeljenek. Ezen a területen teremhet mintegy 30 mázsa kölesszéna, ki lehet számítani, mennyi jövedelmet hozott két hold föld egy év alatt. BABARIK GYÖRGY v. b. elnök. Tamásiban a vasútállomáson találkoztam velük. Már a megjelenésük és a kezükben lévő sport felszerelés messziről elárulja, hogy a szpártákiád járási döntőjére jön nek. Nem sokkal később újból láttam a kis csoportot bent a sportpályán, a kabátjuk hajtókáján ott volt a VIT jelvény. Mikor szerezték meg . a VIT jelvényt sporttársak? — kérdeztem. — A múlt héten — válaszolták. Majd Kiss József edzőjük a következőket mondja a VIT Jelvényszerző versenyről: — Mintegy két hete kezdtük meg a VIT jelvényszerző verseny szervezését. Szakály község fiataljai lelkesen jelentkeztek a jel vényszorző versenyekre. Az első A hatalmas hőségben nem sokan voltak kiváncsiak az elmúlt vasárnap Szekszárdon az ifjúsági labdarúgóválogatottak mérkőzésébe. Pedig a vártnál lényegesen érdekesebb összecsapásnak lehettünk szemtanúi. A vendégcsapat volt az esélyese a mérkőzésnek. Az a körülmény azonban, hogy sikerült a választás és erős déli széltől támogatottan jászthattuk az első félidőt, valamint Bosnyá'.: nagyszerű szabadrúgásgólja egyszerien megcsillantotta a győzelem reményét. Ifjúsági válogatottunk most is sok hibával játszott ugyan, különösen a támadósor, de határtalan küzdeniakarása és lelkesedése nemvárt győzelemhez segítette. Ez a győzelem teljesen megérdemelt. Hiszen válogatottunk csatársora előtt rengeteg gólhelyzet nyílott. Ezzel szemben a vendégcsapat hiába játszott a mezőnyben tetszetősebben. sz'nte helyzethez sem jutott a jól záró tolnai védelem mellett. A II. félidőben aztán hatalmas nyomás nehezedett a hazai kapura, de a védelem jól állt a lábán és különösen Rapp volt az, aki minden gólratörési kísérletet csirájában fojtott el. Ebben a félidőben a vendégeknek volt több helyzete és ha nem Rapp védi a tolnai kaput, talán egészen szoros eredmény alakul ki, vagy esetleg sikerül is a vendégeknek kiegyenllteniök. Mindent egybevetve a győzelemhez igei-igen közrejátszott a csapat esélytelensége, az a körül II. A szekszárdi Bástya 19 ponttal a harmadik helyen áll. A listavezető Nagymányoktól 2 ponttal, a második helyezett Bonyhádtól egy ponttal maradt le, ugyanakkor az öt követő Dunaföldvárral szemben egy pont előnye van. A csapat a 10. forduló után 9:7 gól- aránnyal az ötödik helyen állt. A 10 mérkőzésen a csatársor csak 0 gólt tudott rúgni, ami fényesen bizonyltja a csatársor gólképte lenségét. Egyedül csak Hőgyész és Öcsény ellen volt eredményes a csatársor, bár itt is közrejátszott, hogy az ellenfél védelme gyenge volt. A csapat erőssége a védelem. Ludassal az élen a megye csapatai közül a legjobb védelem a Bástyáé. A 13 mérkőzésből csak 3 mérkőzésen kapott gólt a védelem. Nagymányokon négyet. Dombóváron kettőt (ebből egy öngól) és az Építőktől egyet, mely szintén öngól volt. A csapat három döntetlent ért el. Pakson, Szekszárdon (Dunaföldvári Honvéd) és Sim ontomvá i. Mindhárom mérkőzés 0:0 eredménnyel végződölt. Különösen értékes volt a simontornyai döntetlenje a csapatnak. Az erediué r.yek elérésében nagy része van a játékosok lelkes játékán kfvíil az edzőnek is, aki a megfelelő taktikájával több értékes pontot szerzett csapatának. versenyt 29-én rendeztük meg. ahol a résztvevő fiatalok közü> 32 an szerezték meg a VIT jelvényt. A községben még sok olyan fiatal van. akik szeretnék megszerezni a jelvényt az ő ré szűkre újabb jelvényszerző ver senyexet szervezünk De nemcsak a fiatalok, hanem az időseb bek is résztvesznek ezeken a versenyeken: például Sáréti Gyula és Nagy Béla, a község, illetve sportkör vezetői. A rövid beszélgetés ezzel be is fejeződött, mert a szpártákiád rendezőbizottsága szólította a fiatalokat, hogy készüljenek fel » versenyekre A versenyen meglátszott, hogy állandó edzésben vannak, mert a legjobb helyezéseket a szakályi fiatalok érték el. mény, hogy erős széllel hátban játszhattuk az első félidőt, Bos- nyák lelkesítő nagyszerű szabadrúgásgólja, a csapat lelkes küzdőszelleme és védelmünk, különösen Rapp nagyszerűen kifogott napja. A kapuban Rapp hibátlan teljesítményt nyújtott. Hatalmas tért- ölclő kirugásni, pontos labdafogása, nagyszerű reflexe, időzített kifutásai, helyzetfelismerései egyaránt nagyszerűek voltak. Védelmünket az alaposan ismét feljavult Eesenyei játéka tette magabiztossá. De jól küzdött a két szélsőhátvéd is. Bosnyákot szabadrúgásgóljáért, amely nagy lelkierőt kölcsönzött az együttesnek, külön is dicséret illeti. A xét fedezet fáradhatatlanul küzdött A dombóvári TallósI volt közülük valamivel jobb. A csatárkor összeszokatlansága a háromgólos győzelem ellenére is szembetűnő volt. Különösen a II. félidőben ütköztek ki a hibák a bácsmegyei nyomás alatt, amikor ez a sor szinte képtelen volt tartani a labdát. Nekünk Mányokl játéka tetszett ebből a sorból legjobban. Utána Bandi következik. A dunaföldvári Polgár, a dombóvári Oláh és a szekszárdi Várnai II. lényegesen jobb teljesítmény nyújtására is képesek. A győzelem az együttesnek minden bizonnyal visszaadta önbizalmát és a csapat az utolsó mérkőzésén ismét Igyekszik majd javítani eddigi helyezésén A szekszárdi közönség a három csapat közül egyiket sem valja teljesen magáénak. A közönség megnyerésére a legnagyobb esélye a Bástyának van, pillanatnyilag, de ehhez szükséges, hogy a vezetőség a csapat- bó' gondolkodás nélkül hagyjon ki olyan játékost, aki rossz szellemével, viselkedésével nemcsal: játékostársaira, hanem a közön ségre is rossz benyomást tesz. A negyedik helyet a Dunafoldván Honvéd foglalja el. Az együttes, amikor kompletten lép pályára, mindig jő eredményes játékot r.yújt. A tavaszi fordulóban különösen jó eredmény volt tőlük a Nagymányok felett aratott 5:2 es, valamint Simontornya felett aratott 4 2-es győzelme. Ezeken a mérkőzéseken a legjobb játékosaik játszottak. Hogy észen azonban már tartalékosán álltak ki és itt már 4:1-es vereséget szenvedtek a högyésziektől. A duna- íöldvári együttesnek is szeren cséje. hogy olyar. edzőjük v m. mint Fogarasi András, aki a Bástya edzőjéhez hasonlóan mindig tud megfelelő taktikát alkalmazni. Bar az őszi fordulóra két játékosát elveszítette a csapat, mégis biztosan számítanak a negyedik helyre a bajnokság végén. Ez részükre nem lehetetlen, mert ha a csapat játékosait egyénileg nézzük, egészen kiváló tehetségek vannak köztük. (Folytatjuk) Á Megyei Tanács 150 úttörőt üdültet a nyáron Kis szövetkezet is érhet el szép PMfiaialoli jeMezzeleh a ífeüsfelsi SzaUisHaitt! Pártunk és kormányunk célja a szocialista mezőgazdaság fejlesztése. Ennek eléréséhez többek között szakemberekre van szükség. Mi, a lengyeli mezőgazdasági szakiskola tanulói felhívjuk azokat a dolgozó parasztfiatalokat, akik kedvet éreznek a tanuláshoz, hogy minél nagyobb számban jelentkezzenek iskolánkba. A lengyeli mezőgazdasági szakiskolán lehetőség van a tanulásra, a szaktudás elsajátítására, emellett a szabad időben lehetőség van a szórakozásra és sportolásra is. Iskolánknak van labdarúgó- csapata, mellyel résztvettünk a járási labdarúgóbajnokságon. Van sportpályánk, röplabdapályánk, a 40 holdas parkban, ahol megtalálhatók a tengeren túli faritkaságok is. Télen a sakk és asztaliteniszen kívül megvannak a téli sport lehetőségei is. Jó kultúrgárdánk van, a szomszédos községeket is felkerestük. Az ifjúság részére külön könyvtárunk van a legkülönbözőbb szak- és szépirodalmi művekkel. Iskolánk tanári kara a DISZ szervezettel karöltve mindent elkövet, hogy az iskolát a tanulók második otthonuknak tekintsék és jól érezzék magukat. Mi most fejeztük be az első évet, kezdődik a nyári szabadságunk, otthon a gyakorlatban hasznosítjuk az eddig tanultakat. Szeptemberre várjuk az új elsőéveseket! Az érdeklődők kérjenek tájékoztatót az iskola igazgatóságától. Jánosi András II. éves tanuló. Á megyei labdorugóbajnokság tavaszi fordulójának értékelése Megjegyzések ifjúsági válogatottunk első győzelméhez