Tolnai Napló, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-10 / 108. szám

lOäo MÁJUS 10 IN A P L ó s l*áv(szervezeteink a KV* határozatainak megváló $ 11 ásó ért Az újjáválasztott pártbizottság első üléséről leveli gépállomás: Segítségei adunk a tsz pártszervezeteknek I lig egy hete választot- ' tűk meg a községi pártbizottságot, máris te- pasztalhaiók jó eredmények. Az újonnan megválasztott pártbizotfsági tagok igen tel késén álltak hozzá a ielaáaiok gyors végrehajtásá­hoz. Az első párt-végrehajtó- öizcttßägi ülésen megoszlot­tak egymás között a reszor­tokat. De ugyanakkor hoz­zá kell tennem, hogy ginem <í szűk értelemben veti re­ve rtrúr. var, szó, hamm ar- ’ol, hogy a paripolitikai mun­ka.: végzésében sokoldalúin vett' tevékeny kednűm, s ezért szükséges minden v. b. tagnak tudnia, melyik mun­kakörért felelős. így tudja reszortja körében mind a po­litikai, paedasígi, mind a kut turánit mimikákat irány Unni. ellenőrizni és közvetlen se­gítséget adni ások elvégzésé­h £ ■-> ■'Megvitattuk egyben a leg- iirgősebi féladatokat is. izek ’hűtőt elsőként sz---<epe’. <i DISZ-szervezet mi-ikája •tok megjavítása. Az eddigi ie.nyhá nemtörődömséget jci- t'amolju* és behatóm fog- ‘alkatún.* az ifjúság neyeié- M-vel, amiül is inkább, meri. ez ifjúságunk a: a mrtclék adsereg: amelyből az új ka­deteket kell felnevelnünk.— *V»m mindegy az számunkra, hoay mi neveljük-e az ifjú- s'.aoi, vagy pedig az e'ien- seges elemek befolyása alá kerülnek. Éppen ezért elha­tároztuk, hogy olyan v. b - tagot, állítunk az ifjú-ag se­jtésének élére, aki szivvel- tíshekkel dolgozik fiat uhunk nevelése érdekében, s mi­előbb tömegesen nevelődje­nek belőlük harcos, oilda- muíató kommunisták 'IJT ásik igen fontos felada­tunkként jelöltük meg « pártpolitikai munka, sür- áSs megjavítását, mert egyes területeken elhanyagoltuk, ilyen terület például a ter­melőszövetkezetek további megerősítése, mind politikai mind gazdasági, valamint számszerű, fejlesztése terén ts. Nem téveszthetjük szem elől. ezt a fontos feladatot, hiszen a Központi Vezetőség határozata is kimondja, hogy első és legfontosabb tenni­valónk a tsz-ak megerősíte­tte, mert a parasztság szá­mára egyedüli helyes, jár­ható út a nagyüzemi gazdál­kodás. Ezt természetesen csak úgy tudjuk eredményesen megértetni dolgozó paraszt­jainkkal, ha konkrét példák­kal bizonyítjuk be előttük a tsz gazdálkodás előnyösebb voltát. Nem is kell elmennünk más községekbe jó példá­kért, mert nálunk is van olyan szövetkezet, amely büszkén beszélhet eredmé­nyeiről. Községünkben példá­ul igen kevés olyan közép- paraszt van, akinek lenne je­lenleg is a padlásán 8—10 mázsa kenyérgabona. A ter­melőszövetkezet tagjai között ilyen számtalan van, s a ke­nyérgabonán felül még inas terményekkel is rendelkez­nek, nem is kismennyiség- ben. Ezekre az eredményekre méltán büszkék a termelő- szövetkezet tagjai. Az ered­mények elérésében a tsz kommunistái járnak elől jó példával, s őket szívesen kö­vetik a pártonkivüli tsz-ta- gok. Nagyon jól tudjuk, s ők U tudják, hogy az eddigi eredményeknél nem állha­tunk meg, hanem azon kell dolgoznunk, hogy új mód­szerekkel, a tagság aktivizá­lásával ezt még csak fokoz­ni tudjuk. Ebben kíván az újonnan megválasztott párt­bizottság az eddigieknél még nagyobb segítséget adr.i szá­mukra. lem feledkezünk meg azonban egyénileg dol­gozó parasztságunkról sem, s igyekszünk nekik is segít­séget adni, hogy jobban ki­használhassák lehetőségüket amellett, hogy megmutatjuk nekik a termelőszövetkezetek, határtalan fejlődési lehetőse- geit. Paks községben is talál­ható sok olyan dolgozó pa­raszt, aki becsülettel megáll- fa a helyét a termelésben, mint például T app János, Becker Sándor a többi öc. akik élenjárnak a tavaszi munkákban. A falusi pártpo­litikai munka megjavítása- segítségével igyekszünk el­juttatni pártunk politikáját a széles dolgozók körébe. En­nek érdekében kisgyűlése- ket tartunk, ahol beszélge­tünk velük problémáikról cs egyéb kérdésekről, hogy ezen keresztül közelebb kerülhes­senek pártunkhoz. BE KO IMRE községi pártbizottság titkára, Paks. A TEVELI GÉPÁl.EOMÁS kommunistái taggyűlésen lár- Syartmr meg azokat a felada­tokat, amelyek a gépállomás kommunistái és pártonkívü.ii ci jigozói előtt állnak, Az egyes feladatok végrehajtásának elő­segítésére határozatok is szü­lettek. így határozták ei a kommunistáik:, hegy a partszer­vezet vezetősége dolgozzon ki részletes tervet arra, milyen segítséget adjunk a terméSő- szö vetkezetek pártszervezetéi­nek. A párt-vezetőség az ez“ kő­vető legközelebbi vezetőségi ülésen hozzá is látott, -hogy végrehajtsa a taggyűlés hatá­rozatát. Nemcsak azért, mi­vel a taggyűlés határozatának eleget akarnak tenni, hanem azért is, mert érezte, hogy mun íVcü' ában eddig ezen a téren komoly hibák voltak. Nem tá­mogatta a gépállomás pártszer vezete megfelelően a tsz párt- szervezeteket, s nem is for­dított nagy gondot a tsz-ek- ben folyó politikai munkára. Minden erő; csak a termelési feladatok megoldására össz­pontosítottak. E MUNKA MEGJAVÍTÁSA éraekében a gépállomás párt- vezetősége a tsz pártszerveze­tek segítése érdekében a kö­vetkező határozatot hozta: —• A gépállomás körzetéhez tar-< tozó tsz pártszervezetek segí­tésével egy-egy kommunista aktívét bízunk meg. Ez az elv- társ a lehetőségek szerint iV­t ét Leniül rész tv esz a tsz párt- szervezet vezetőségi ülésen és taggyűlésein. Felelős a tei-me- löszövetkezeíbten a gépa'.omás részéről végzendő politikai munkáért. Közvetlenül segíte­nie kell a tsz pártszervezetét, a tsz fejlesztése és az osztály- harc vitele terén. Ennek végrehajtása érdeké­ben a kommunista aktívákat úgy osztottuk el, hogy minden tsz-b-e olyan elvtárs jusson, aki azt a tsz-t legjobban ismeri, rtiert így a legtöbb segítséget is tudja adni. A TSZ PÁRTSZERVEZE­TEK me-gerősíteee érdekében továbbá a párlvezetőség meg­bízza az oht dolgozó kommu­nista traktorosokat és brigád- vezetőket is, hogy a tsz párttit károkkal állandóan tartsák a kapcsolatot és az olyan felme­rülő esetekről, amelyekben a gépállomás párfcvezetősége se­gítséget tud adni, azonnal ér­tesítsék a gépállomás pártve­zetőségét. Úgy gondoljuk, hogy ezúton komolyabb segítséget tudunk adni a tsz-etk pártszervezeté­nek s ezen keresztül a termelő szövetkezetnek magának is. így t öl heti ük be teljes egészében feladatunkat, hogy nemcsak gazdasági téren támogatjuk majd a tsz-t, hanem a poli­tikai munkában is segítségük­re leszünk. Buesi Elek párttitkár, Tevéi. Kettőzött erővel fogtunk munkához Pártunk Központi Vezetőségéinek márciusi határozata kü­lönösen fontos feladatunkká teszi termelőszövetkezeteink meg­erősítését nemcsak gazdasági és politikai téren, hanem szám­beli növelése terén is. Egyben azonban hatalmas erőt is adott e feladatok megoldásához, s főként az ellenséges elemek eilend harchoz. Éppen ezért megkettozőít erővel fogott hozzá a bétaszéki Búzaikjalász tsz üzemed pártszervezetének minőjén tagja az op­portunista nézetek felszámolásához. Az elvtársak valóban javuló munkájának tudható be az is, hegy május 1-re befejeztünk körülbelül GO hold négyzetes kukoricavetést, s ugyancsak elvetettük 15 holdon a naprafor­gót, szintén négyzetesen. Május 4-én már. megkezdtük a nö­vényápolási munkákat is. Két növénytermesztési munkacsa­patunk egymással versenyben végzi a munkát. Már a vetés­ben is jó munkáit végeztek, hiszen a tagaknak túlnyomó több­sége 150 százo!ékra teljesítette a tervét. Külön elismerést érdeme! Pécsi András elvtárs brigádve­zető, aki lelkesen, s jól szervezi a brigád munkáját. Varga Jenő siiVtárs is szintén kiveszi derekasan a részét minő a pártmum- kából, mind a termelőmunkából. így lehelne sorolná minden­egyes brigád-tagat. E lelkes munkára nem egy kívülálló dolgozó paraszt fel­figyelt. Egy részük már belépett, s misük- részük közül többen tettek oy-an kijelentést, hogy az ősszel ők is belépnek a cso­portba. Mindezek segítenek bennünket atban, hogy nagy bi­zakodással nézzünk a jövő elé. Végh Pál Bátaszek. l&fiíilé áilutleiiyésztől* „Csendesen kérődzik, igep jámbor fajta, Pedig éhes borja nagyokat dpi r.a.;ui. ’ Akarva, akaratlanul is Arany Jánosnak ezek íz is­mert versM>iai jutottuk eszem be. amikor beléptünk átúsz­ta tehéhistálloba. Éppen a déli fejéri végezték n Zonr.- Ca-szentgalpuoztu: Szabadság termelőszövetkezet tehené­szei. Irtunk má* liobszőr a ítáabadság tsz két kiváló te­henészéről, a Pállj tectvérek- ’ói, akik jó eredményt mi - tattak fel a tejtermelés, az istállóáüag emelése terén. — A tejtermelésben be­következett hirtelen csökke­nésnek — mondotta Grénus János brigádvezető, egyedüli cká volt, hogy «'fogyott a kllótakannánif unk. H iába még csak nem is gondoltunk arra, hogy csak májusban tudjuk megkezdeni a zöld ereiásöt. — De most már nern lesz hiba —• kapcsolódott a be­szélgetésbe Pálfi Pétéi“. Már megkezdtük az őszi keverék szecskázott etetését. Az ered­mény már mútatkoz;k is. A tejtermelés naponta emelke­dj ^ ­— Milyen módszerekkel dolgozik Pálfi elvtárs': —- 1953-ban lettem a Sza­badság tsz tagja. Bátyám, Pálfi Mihály, aki 1950 óta tsz-tag, mondotta, hegy le­gyek én is tehenész. Először bizony nehezen ment a mun­ka, mert én soha nern dol­goztam tehenészetben. Idő­vel egészen belejöttem és azt hittem, hogy most már nem is tudnak olyat mondani, amit en ne ismernék. Egy­szer azután Markovies elv­társi látogatott el hozzánk, ép­pen fejtünk. Ö azt mondta nekem, elhiszem-é, hogy ez a tehén, amelyet éppen kifej­tem, egy kis idő múlva még fog adni nekem 2 decire való tejet. Ez nem létezik —mon­dottam én és úgy éreztem, mintha Mankovics elvtárs ké­telkedne abban, hogy tény­leg értek-e a fejeshez? — Próbálja csak meg — biztatott. Kifejtem egy má­sik tehenet és visszamentem az előzőhöz és tényleg adott még. Azóta minden fejes után elvégezzük ezt az utó- csepegtetést. így van ez, min dig tanul az ember. — A lelkiismeretes és jó munkának — vette át a szót Grénus elvtárs, — megvan az eredménye,, A muüt hó­napban iß 3410 liter tejter­melési tervüket több, mint 2000 literrel túlteljesítették. Ez az eredmény nemcsak a jó takarmányozás, hanem a pontos murukarendszerintí etetés, itatás, tőgymasszáza, utócsepegtetés. alkalmazásá­nak eredménye. Egyszóval jól dolgozik a Zomba—szenlgálpusztai Sza­badság termelőszövetkezet 2 tehenésze, a két Pálfi testvér akik munkájukkal kiérdemel ték a „Kiváló állattenyész­tő*’ címet. Kilencvenezer palántát ültettek ki az elmúlt héten a simontornyai Alkotmány tsz tagjai A si-montomyai Alkotmány termelőszövetkezetben mind a tagok, mind a családtagok egy ségésén veszik ki részüket a közös munkából. A családta­gok közös munkáiban való részvételét a vezetőség azzal könnyebbítette meg. hogy tsz- en belül üzemi konyhát léte­sített. Azóta -még jobban megy a munka. Az elmúlt héten pél­dául 90.000 káposzta, karfiol és karalábé palántát ültettek ld a termelőszövetkezet tag­jak Teljesítették vállalásukat a Hőgyészi Gyapjútermelő Vállalat dolgozói A május 1 tiszteletére indí­tott verseny-mozgalomhoz a hogy eszi Gyapjútermelő Vál­lalat dolgozói is csatlakoztak. Köböl ák János elvtárs, a vál­lalat igazgatója szerkesztősé­günkhöz küldött levelében a vállalás teljesítéséről számolt be. Május elsejéig a vállalt 85 százalék helyett 97 százalékra teljesítettük az I. negyedévről a II. negyedévre áthúzódott és betervezett 344 darab juhsza- pcruLati tervünket. A juhászok teljesítették azt ü vállalásukat, hogy a juhok fürdetését és a büdössántasá­got, valamint a kipálló sánta­ságot május 1-ig elvégzik, il­letve megszüntetik. Ezenkívül a kihajlásokkor a legelőkön található gyomnövényeket ir­tották. A kocsisok vállalták és tel­jesítették, hogy a vetés befe­jezése után a még későbbi ve­tésű szántóföldeket május el­sejéig simítózzák, fcgasolják, gyomtalann-á teszik. Ezen kívüi vállalták a dol­gozok, hogy május elsejéig 3 juhászlakást kijavítva átadnak. A kijavított épületeket már - áprius Mit —an átadlak a r...soa— . .nalr.j Vezefőségvóiasztó faggyú esek fapasttalalai az önkéntes Honvédelmi Szövetségnél Pártunk Központi Vezetősé­gének január 24-én -hozott ha­tározata alapján a Magyar Szabadságharcos Szövetség és a Magyar Repülő Szövetség egyesítésévéi megalakult a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség. A szövetség új tö- megsaervezét, amely azt a fel­adatot kapta, hogy egyesítse soraiban a becsületes dolgozók százezreit, s a párt irányításá­val, a többi lómegszervezelek segítségével neveée népünkéit a szocialista hazafiság szeile- máiban. békénk, hazánk cselek­vő megvédésére. CéLkit űzéseink megvaiósitá- sára megyéník területén is meg 'tettük az első lépéseket. Meg­választottuk a megyei és járá­si ideiglenes elnökségeket, ame­lyek irányítják az egyesítési munkálat okát. Alapszervéze- feirJkben most folynak az egye sítő taggyűlések, amelyeken megválasztják az új szövetség vezetőségeit és a küldötteket a járási küldöttértekezletekre. A taggyűlésekről szerzett eddigi tapasztalatok azt mu­tatják, hogy a terület, üzem, vagy hivatal adottságaihoz mérten alacsony a megjelen­tek száma, pedig a taggyűlé­seken résztvehet minden be­csületes dolgozó, aki meg akarja ismerni az űj szövetség célját és feladatát. Sajnos van olyan jelenség is, mint a me­gyei tanács aiápszervézeiténél, ahol már két esetben kellett elhalasztani a taggyűlést a csekély létszámú megjelenés miatt. A hibák oka abban van. elsősorban, hogy bizottságaink és alapszervezeteimk vezetői nem végeztek megfelelő felvi­lágosító munkát a szövetség népszerűsítése terén, de hozzá­járult ehhez a pártszervezetek közömbössége is. A pártszerve­zetek segítsége pedig nélkülöz­hetetlen. mint ahogy a paksi járási pártbizottság titkára, a szövetség célkitűzéseivel kap­csolatosan is megjegyezte; az. új szövetség megerősödése at­tól függ, milyen lesz a pártbi­zottságok és pártszervezetek hozzáállása. Az a pártszervezet, vagy pártbizottság, amelyik a szö­vetség megalapozáséhoz segít­séget nyújt, lényegében a Köz­ponti Vezetőség január 2-1-i határozatát hajtja végre, mely kimondja: „A párt politikájá­val nemcsak azt 'kell biztosí­tani, hogy következetesen ja­vuljon népünk élete, bantun azt is, hagy szebb, boldogabb életét mindéin külső és 'belső veszély ellen meg védjük. Ezért szükséges, hogy pártunk és kormányunk figyelemtoevéye az élesedő nemzetközi helyze­tet, nagyobb gondot fordítson a haza védelmére.” A haza védelme máidéin ma­gyar állampolgár szent köte­lessége“ — mondja ki alkot­mányunk 61. §. Pártunk és kor Hiányunk a Honvédelmi Szö­vetségen keresztül biztosítja minden igaz hazaifi számára, hogy kötelesség teljesítésére felkészüljön, A haza védelmé­re való felkészülés. terén is a párttagoknak, DISZ “agoknak kell példát mutatni, hatnunk kell, hogy a békéért folyó harc nem merülhet ki csak a ter­melési tervek teljesítésében, » békegyűlések meg'artás&b&n. Ezen túlmenően az a felada­tunk, hegy népünk különböző réteseit egységes szervezete összefogva készítsük íel ha-- zank cselekvő megvédésére. Ebben segíti a partot az új Honvédelmi Szövetség, ezért szükséges, hugy pártszerveze­teink. párttagjaink felszámol • jók a szövetséggel kapcsolat­ban tanúsított közömbösséget. Segítsenek a Honvédelmi Szö­vetség alapjainak lerakásában a vezetőségválasztó • taggyűlé­sek jó megszervezésében. Ne elégedjenek meg azzal, hogy olvassák naponta a nemzet­közi helyzet alakulását, ha­nem közben vizsgálják meg önmagukat, adjanak számot maguknak is arról, eddig mit tértek és mit szándékoznak termi a honvédelem erősítése ércekében. Izsák fa! Vigyék repülőgéppel! A szálkái Fejíödés tsz-nek szépén megnövekedett az állat- állománya, lagdlőjük pedig nem volt. A tsz vezetői erre az egyedüli lehetőséggel prábáil'koBtak: felkeresték az erdőgaz­daságot és tőlük kértek legelőt, mivel tudták, hogy a község hegy es-völgy e.s határában sdk olyan terület van, amelyet a következő évben fásítani akarnak, jelenleg tehát nagyszerűen lehetne azt, mini égetőt értékesítani. Hosszas tanácskozás után sikerült n»guyenni&k az erdőgazdaságiak beleegyezését. Ünnepélyesen ki jelen tették: —- Ne mondhassa senki, hogy nem támc-gatjuk a tsz-t, hát odaadjuk azt a 2S holdas ’.ege.ót. amelyet kérnek. A szót tett követte, megkötötték a szerződést és ennek alapján a falut övező erdő túlsó oldalán lévő legelőt használ­hatja a tsz június végéig. Igen am, de hiába van legedé, ha a jószág az istállóban áh. A jószágot tehát k-i kellene hajtaná a legelőre! E-j itt jött az alsó bökkenő... A felhajtáshoz út is kell. A hegyaijban vezet egy út ehhez a legelőhöz, de akkora kerülővel, hegy 7-8 kilométert kellene a jószágokat hajszolni, míg odaéme-nek. Ez egyébként is egy keskeny dűlőút, ahol néni lehet jószágot nagy csordába hajtani, mert kárt tesz a földeken. De van egy má sík, közelebb; is. Ez keresztül vezet az erdő egy részén és ez a legrövidebb. Megfelelő ez az út azért Ls, mert hajtás kör­ben sehol sem tehetnek kárt az állatok, mivel nagy szálfái; vannak az erdőnek ezen a részén. Itt próbálták áthajtani az állatokat, de az erdészet vezetője ráripakedott az állatgondo­zóra : — Nem túrom, hogy erre hajtsák az állatokat. Mú, gon dclmajfe maguk? Az állatgondozó szerényen megkérdezte; — De legalább mond!ja meg, merre hajtsuk a jószágokat... — Mit bánom én — harsogta az erdész, ellenkezést nem tűrő hangon, •—• vigyék repülőgéppel.. Ez is megoldás ... De talán egyelőre még kiifizetőbb a jószágot saját Aber, hajtani a legedére, minit repülőgépen szállítani. Vagy az erdő­gazdaság inkább a repülőgéppel való szállítás költségeit vállal­ja, mint, hegy beleegyezzen az út használatába? Vagy a le­gelőt azért adták át használatra & tsz-nek szerrtJtáüdLeg, hogy, í'-uvö Hegy*®, a gyereknek^:

Next

/
Thumbnails
Contents