Tolnai Napló, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-08 / 107. szám
1955 51 A:JtfS 8 N Ä P V 6 Határidő előtt., Zöldelő búzatábláik, szépen soroló répa és naprafo-rgótáblák láthatóik a sárpilisi határ bán. Madarak éneikétől, szántó-vető emberek dalától, trakto rok bugásától hangos az egész táj. Az Uj Élet, a Sarló Kalapács és a Márciusi Ébredés termelőszövetkezeteik földjén szaporán dolgoznak a tagok, körülöttük vetnek, simítóin'a'k, sorvonalaznak a sárpiii- si gépállomás Rákóczi brigádjának traktorosai. A Rákóczi brigád tra.ktcrpsai.nak nevéhez a tavaszi munkák gyors elvégzésével kapcsolatban sok hősiesség, áldozatos munka fűződik. Fáradságot nem ismerve kora reggeltől késő estig dolgoztak és dolgoznak ma is a fiatal traktorosok. Azért is iparkodnak, hogy a termel őszövetkezetefk- ben többet termeljen ■n főid, meg azért is, hogy adott szavukat kommunista, diszista traktoroshoz méltóan valóra váltsák. * Még valamikor február utolsó napjaiban történt. A nagy szerelőműhely kellős kö zepáre állított kályhában még duruzsolt a tűz. A Sailai brigád traktorosai már akkor a lehetőségeket latolgatták. Számtant, vetni, fcgasolini, simí- tózmi kell a termelő- szövetkezetek földjeit — Lesz munka bőven, csak győzzük csinálni, — állapította meg csak úgy magának Sailai Sándor elv- tásrs, a brigád vezetője. Ezer és ezer emléket kavart fel benne annak a G. 35-ös traktornak a pufogá- sa, amelyet éppen ak kor próbáltak a javítás után. Eszébe jutott, hogy sürgősen válaszolni kell Farkas elvtársinak és brigádja traktorosainak. — Mindegy, ezt most már nem lehet tovább húzni -halasztani, ment b3.rátaim várják a választ, — mondta megint csak úgy magának, s elindul, hegy brigádjának tagjaival külön beszélgessen erről a kér dásről. Simovits' Pál. Bö- röczd János és a Rákóczi brigád többi traktorosa helyeselték, hogy a tavaszi munkák gyors elvégzése érdekében a mözsi gépállomás legjobb traktoros brigád jával versenyezzenek. Ezután a brigád trak torosainak nevében Sailai elvtárs megírta a választ, amely így hangzott: . ,,Mi, a sárpilist gép állomás Rákóczi brigádja elfogadjuk a rnözsi gépállomás bni gátijának versenyfelhívását. Vállaljuk, hegy tavaszi tervünket, — amely 1054 normálho'.d 1200 normál holdra ■ teljesítjük. A termelőszövetkezeteinknél a tavaszi mezőgazdasági munkákat kettő nappal a határidő előtt jó minőségi munkával befejezzük.” A traktorosok nevében . Sailai Sándor brigádvezető Ez a válasz annakidején a Tolnai Naplóban is megjelent . A sárpilisi .gépállomás traktorosai még soha neun fordítottak akkora gondot a verseny helyes értékelésére, nem tanúsítottak olyan nagy érdek lódést a verseny állása iránit, mint ezen a tavaszon. Az emberéket az foglalkoztatja: ki teljesíti, legelőbb tavasai tevét, ki lesz a verseny győztese... Azt, hogy a tavaszi idény végéig ki teljesít legtöbbet, most még nem lehet tudni. De az már biztos, hogy Sailai Sándor és brigádja -kommunistá hoz és DISZ taghoz méltóan, határidő előtt teljesítette válla iáaált. Május 29-e helyett május 3-ig a sár- pilisi gépállomás Rákóczi brigádja 100 százalékban teljesítette tavaszi tervét. A terven felül vállalt 146 .normálhöldat pedig május 6-ig teljesítette a brigád. Böröczi János zeto- ros, Simovits Pál traktoros, és az egész Rá kóczi brigád munkájáról elismerően nyilatkoznak a sárpiiisi lei me 'ősziével kezetek tagijai. Meg is érdemlik az elismerést. 1 Tavaly 3000, az idén pedig 8000 holdon vetettek cl négyzetesen a kukoricát megyénkben A kukorica vetés- szerte a megyében befejezéshez közeledik. Mind a termelőszövetkezetek tagjai, mind az egyénileg dolgozó panasztak iparkodtak ezt a munkát úgy elvégez ni, hogy biztos alapot teremtsenek a magasabb kulkoricater mésneik. Ezt bizomyíta a követ kező szám is. Az elmúlt esztendő hasonló időszakában 3000 hold kukoricát vetettek négyzetesen, míg ebben az évben 8000 holdat. Több termelőszövetkezet van, ahol az összes kukoricát négyzetesen vetették, így például a szedresi Petőfi, a bonyhádi Dózsa Népe és még nagyon sok termelőszövetkezet. Befejezéshez közeledik a szőlőtelepítés megyénkben-Megyéinkben 200 kh. ujselépítésű szőlőt létesítenek, melynek legnagyobb része Saetkszárd és vidékén terem majd. De ezenkívül a többi községekben is telepítenek új szőlőt. így például Pálfán 30 holdat. A 200 hold szőlőből a mai napig 150 holdat, telepítettek be, a még visszalévő 50 hóid telepítését pedig szerdáig befejezik. A kisszékely! Új Élet ísz*ben A tavasszal KisszéUclyben Uj Élet néven egyesült két termelőszövetkezet. A tagok úgy látták, hogy közös erővel nagyobb eredményt tudnak elérni. Nagy probléma volt, hogy például az egyik tsz-nek szép snarvasmarha állománya volt, de »«ni rendelkezett kellő gazdasági épületekkel, a másik tsz-nél pedig csak részben tudták kihasználni a gazdasági épületeket. A két tsz tagsága ma már egységesen küzd a jövedelem fokozásáért. A képen Schilling János és Sándor István elvtársak két szerződött növendékbikát vezetnek. A növendékbikákat a Haladás tsz tagjai hozták magukkal, maga Schilling bácsi nevelte születésüktől kezdve. Ma már közösen gondozzák őket és majd a közös vagyont fogják gyarapítani. Megjavult a begyűjtési munka Belecskán A begyűjtési megbízott feladatkörét alig két hónappal ezelőtt még Schmidt Mihályné látta el, nem a legjobban. Schmidt Mihályné működése alatt Belecskán igen nagy méretet öltött a feketevágás. Schmidtnié olyan gazdáknak is adott járlatot szarvasmarha eladásra, akik még ném teljesítették vágómarha beadásukat. Egyszóval az ilyein és az ehhez hasonló dolog nagyon rányomta bélyegét a község begyűjtési tervteljesítésére. Barta János elvtárs március bán vette át a begyüjütési meg bízott feladatkörének ellátását. Az azóta eltelt idő és az ered rnények azt igazoljáik, hogy munkáját jól látja el. — Minden gyakorlat nélkül vettem át Belecskán a jelen- 'egi munkakörömet. Az eredmények elérésében igen nagy része van a vb. elnök elvtársnak, Sticz Jánosnak, akivei együtt látogattuk le a gazdákat kora reggel és estefelé. A látogatások és beszélgetések nem maradtak eredmény nélkül, mert például Tarnóczi Já nos 10 holdas gazda a látogató sok után teljesítette I. negyedévi tojás és baromfi hátralékát, sőt ma már teljesítette II. negyedévi tojás és baromfi beadását is. Bese Albert 7 holdas gazda, aki tojásbeadá- sával volt hátralékban, már II. negyedévi tojásbeadásából is telesített. Ezenkívül sikerült elérni azt is, hogy a beadásra beütemezett sertéseket hatá •- időre szállítsák le a gazdák. A Szabadság tsz tagjai is teljesítették kötelezettségüket. Megváltozott a begyűjtés képe Belecskán, mert Barts János elvtárs begyűjtési megbízott felelősségérzete tudatával kezdte és végzi munkáját. Gazdag termést ígér a bonyhádi Dózsa Népe tsz gyümölcsöse A bonyhádi Dózsa Népe tsz tagjai a tél folyamán lelkiismeretesen végezték el a 1-t holdas gyümölcsösükben a permetezést, s a tavaszi meleg napokban elvetették köztesként a cikóriát és a különböző gyö- kémövényeket. A gyümölcsösben április végén indult meg a virágzás s ezalatt ellentétben az elmúlt évvel nem veszélyeztette fagy a gazdagnak ígérkező termést. A virágzás már a .végén van. s a 14 holdas területen lévő húsvéti rozmarint és jonathán almafákon megkezdődött a gyümölcsképződés. A tavalyi rossz esztendőt megsínylette a tsz almáskertje is: a 14 holdas területről mindössze csak 1 vagon almát tudtak eladni. Az idei esztendő sokkal jobb termést ígér, s a most megindult gyümölcsképződés alapján a tsz- tagok úgy számítják, hogy az idén mintegy 10 vagon almát tudnak szüretelni. 80.000 hold őszi kalászost oyomtalaoílauak megyénkben Pártunk és kormányunk a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozatban egyik fő feladatként jelölte meg a kenyérgabona termésátlagának fokozását. Megyénk mezőgazda sági dolgozói ezt a határozatot magukévá tették. Napjainkban is megfeszített erővel dolgoznak a terméseredmények fokozásáért. Ezt bizonyítja az is. hogy a termelőszövetkezetek tagjai közgyűléseken, az egyénileg dolgozó parasztok pedig gazdagyűléseken beszélték meg a kenyérgabona termés fokozásának tennivalóit. A többi között azt határozták meg legfontosabb feladatként, hogy az őszi kalászosok gyomtalanítását mindenütt legrövidebb időn belül el kell végezni. Az összesített jelentések alapján 80.000 hold az a terület, amelyen el kell végezni az acatolást. A többi munka mellett jelenleg az is kielégítően folyik, különösen a termelőszövetkezetekben. Pénteken estig 30.000 holdon végezték el az acatolást. Ebből a termelőszövetkezetekben 1200 holdon vegyszeres gyomirtást végeztek. 6 traktor dolgozik a híres lótenyésztő regölyi gazdák földién Megyénk egyik híres, ősrégi lótenyésztő községe Regőly. A felszabadulás előtt gyakran utaztak ide külföldi lókereskedők, s a Tolna-Tamási tájfajta legszebb példányait vásárolták meg. A regölyi gazdák most is nagy gonddal és szeretettel nevelik a messzeföldön híres lovakat. Az elmúlt évben az országos mezőgazdasági kiailí táson Erdei Ferenc 13 holdas gazda első dijat nyert lovával, de elismerő oklevelet kapott több regölyi dolgozó paraszt is. Az idén már több mint 50 csikóellési igazolást adtak át az adóügyi csoportnak, mert egy csikó után 500, kettő után pedig 1200 forint adókedvezményben részesülnek a gazdák. A regölyi gazdák udvarán igen sok kiscsikót várnak még ez évben. A lószerető gazdák nagyon megkímélik a nehezebb munkáktól a várandós lovaikat, a mezőgazdasági munkákkal azonban nem maradnak el, mert komoly segítséget kapnak a tamási gépállomástól. Több mint 200 egyénileg dolgozó paraszt szerződött gépi ta- lajmunkára a tavaszi idényben. A gépállomás egyik brigádja 5 erőgéppel állandóan az ö földjükön dolgozik. Regőlyben. a tavasz folyamán közel 300 gazda hordáit a ki trágyáját a gépállomással. Heteken át szinte éjjel-nappal hordta a trágyát a gépállomás vontatója, s az egyéniek portájáról közel 10 000 mázsa trágyát szállított ki a határba. TozmikJ NAPLÓ GAZPATANÁCSAOÓJA Védekezzünk a répa kártevői eilen Az időjárás hirtelen jóra far dulása az eddig „alvó” répa- magot is gyors kelésre késztette. Ugyanakkor, vele együtt nőtt meg a rovarkártevőknek is az életkedve, melyek invá- ziószerűem lepik el és pusztítják a kelő répát, Ha most kimegyünk megtekinteni répave- téseinket, 'biztosan találunk földsaíinü, vagy szürke, szürkés barna répa barkót, amely először „gyalog”, majd később repülve lepi el répavetéseinket, s azt tövig lerágja. Hogyan kerül a barkó répa vetésünkre0 A talaj 8—10 Celsius foltra való felmelegedésével a barkó előbujik a tavalyi répatáblá ból és indul el. Hasonló méré telket ölthet a pusztítás terüíe tén a répatáblálnkom a lueer nabarkó és a vincel lérbogár. Védekezhetünk ellenük gyo moiméraggel és kontat méreggel. Nagyon várja még a répa kelését, a répaboiha is, mely a répa keléséig gyomnövényeken él. A répaboiha 2—3 milliméteres fémfény ü, jól u'-'ó bogár, amely a répákat úgy teszi tönkre, hogy a levelekből kiszívja a felvett nedvességet, ezáltal a növényeket gyengíti, sőt elősegíti azok elpusztulását is. A kártevő répabarkó és répabolha' ellen Hungária Matadorral,, vagy ’Agritoxal védekezzünk. Holdanként 8—10 kiló grammot használjunk fel. Az Állattenyésztési Kutató Intézet Középhidvégi Kísérleti Gazdaság a fenti rovarkártevők ellen holdanként 5 kiló Hungária Matadorral és 5 kiló Agritox összekeverésével védekezik sikerrel. Tcrmeg Sándor agronómus. Fűszerpaprika kártevői elleni védekezés Az elmúlt hetek kedvezőtlen időjárása kés’elilette a fűszerpaprika palánta fejlődését, és előidézte a palánta-vészt, A bogyiszlói paprika telep a pa- lántavész megállítására a vé- deíkezőszert, a rézgálicot a paprikatermelő községekbe kiszállította és az a paprikatermelők rendelkezésére áll. A paprikateiep kéri a gazdatanácsadón keresztül is a fűszerpaprika termelőket, hogy alkalmazzák az előzetes védekezést. Amikor kikelt a paprika. 0.5 százalékos bordói lével öntözzék meg a melegágya kát. E téren nagyon jó példát mutat a tengelici Petőfi termelőszövetkezet, ahol vészmem tes a palánta. Ezt az eredményt csakis a gondos melegágy i kezeléssel tudták elérni. A kedvezőtlen fejlődést paprikatermelőink ellensúlyozhatják, ha pétisós vízzel öntözik a palántákat. Tíz liter vízben egy evőkanál pátisót oldunk ‘fel és ezt az oldatot egy négyzetméter melegágyra öntözzük, Ezt a műveletet kétszer-há- romszor elvégezhetjük. Erre a célra a paprika termelő gazdák telepeinktől a szükséges me.ny- nyiséget, a kijlön erre a célra tartalékolt pétisóiból beszerezhetik. Nagy Pál Bogyiszló, paprikateiep. Az alapszabály betartása Kajdacson is sc«íti a tsz fejlődését — Nálatok jól megy a mun ka. jobban összetartotok — mondja Rejdigán elvtárs Sebestyén elvtársnak, a kajdacsi Március 9 tsz elnökének. Bezzeg nálunk .. . A Március 9 tsz tagjai való bán példát mutatnak a kaján esi termelőszövetkezeteknek. A tagok itt gazdái a szövetkezetnek, érdekli őket a közös gazdaság. Bár későn tavaszodon, de a tsz tagok szorgalma nyomán jól halad a munka. Az idejében fejtrágyázott őszi kalászosok gyönyörűen zöldéinek. Elvetették a tavasziakat, a napraforgót, a burgonyát, befejezték a heterózis és a négyzetes kukorica vetését is. Mihelyt, lehet megkezdik a répa sarabolását. azután pedig egymásután jön majd a burgonya, kukorica és a többi kapás gyomtalanítása. A gazdaságban szorgos munka folyik. Az Építő brigád Sáfrány elvtárs vezetésével az istállókat javítja. Néhány ember a kút körül foglalatoskodik, rendbehozzák az elromlott kutat, mert a nyáron sok vízre lesz szükség. A Március 9 tsz- ben jó a munkaerkölcs, szorgal INapról-napra jobban dolgoznak az iregszemcsei traktorosok Tavaly megyénk gépállomásai közül az iregszemcsei végzett legjobb munkát. Étinek elismeréséül a gépállomást „Élüzem” jelvény- nyel tüntették ki. Ezév április 15-ig azonban nem éppen az ..Élüzem” címhez méltón dolgoztak az iregszemcsei traktorosok, A helyzet ugyanis az volt, hogy többször az utolsók között kullogott a gépállomás. De április 15-e óta sokat változott a helyzet, az iregszemcsei traktorosok napról-napra jobban dolgoztak. Április 20-án rrár ötödik helyre került a gépállomás Ez még jobb munkára serkentette a traktorosokat, elhatározták, hogy hamarosan vissza - szerztk a rövid időre elvesztett első helyet. Az iregszemcsei traktorosok fokozatosan napról-rrapr-a valósítják meg íogacraJmiJkat. Április 30-án már a 14 gépállomás versenyében „ harmadik halyen az iregszemcsei volt. A május elseje tiszteletére indított munkaiver seny során új győzelmek születtek. Április 20-tól 30-ig tartó dekádban több, mint háromszorosára teljesítette előírt normáját' például Kcvacsik József. A tíz műszaknorma helyett 32.6 műszaknonmát teljesített. De nemcsak ő egyedül ént el ilyen kimagasló eredményt. Hasonlóképpen jól dolgozott Uj László és még több traktoros. Érmeik eredményeként az iregszemcsei gépállomás H3.9 százalékra teljesítette előírt tavaszi tervé*. De a munka lendülete azóta sem csökkent, sőt !_ naprói-napra jobban dolgoznak a traktorosok, jukkái másán dolgoznak a tsz tagok. Sebestyén elptárs, a tsz elnöke derűsen mosolyog. — Egyedül nem boldogulnék — mondja, — a terveket bizony nem teljesithetnők, ha csak parancsolgatnánk és non fognánk vr-g a munka végétA termelőszövetkezet vezetőségének tagjai tisztában vannak azzal, hogy a közösség öntudatos munkája nélkül hiába terveznek, tudják azt is, hogy a parancsolgatás ellentétben áll a termelőszövetkezet alapszabályával. Ezért igyekeznek a közgyűléseken megbeszélni minden kérdést és állandóan támogatják a jó kezdeményezést. A koratavasszal például elhatározták, hogy baromfiólat építenek néhány száz baromfi elhelyezésére. Az ól kijelölésével kapcsolatban a vezetőség azt javasolta, hogy építsék a ba romfiólat a disznóólakhoz közel fekvő legelőre. Jaksa bácsi, a tsz sertésgondozója elmagyarázta, hogy ez állategészségügyi szempontból nem helyes, de megtörténhet az is, hogy a disznók „rákapnak" a baromfira, amelyből aztán nagy kára. származhat a tsz-nek. A tsz vezetősége nagy fontosságot tulajdonit az egyes tagok véleményének és nagy figyelmet fordít szükségleteik kielégítésére is. Az új tagok előlegbe eddig már 22 mázsa búzát kantok, április 30-ig pedig 15.000 forintot osztottak ki munkaegységelölegként a tsz tag_>ai között. A kajdacsi Március 9 tsz jó gazdálkodásának legjobb bizonyítéka, hogy az idén cdd.g már 6 új tagot vették fel, akik közül Király János, Sáfrány József és Török István már több mint 150’ munkaegységei szereztek szorgalmas munka4