Tolnai Napló, 1955. április (12. évfolyam, 77-101. szám)

1955-04-01 / 77. szám

NAPLÓ 1955 ÁPRILIS I \ Április 4-re készülnek a Dombóvári Tanítóképző tanulói Április 4-én országunk felszabadulásának, függetlenségének tizedik évfordulóját ünnepli tanulóifjúságunk A Dombóvári Tanítóképző ifjúsága lelkesen készül az ünnepségre. Par­kosítanak. a termekben magyar táncot rop­nak a lányok, verbunkost táncolnak az ifjak, hálazászlót hímeznek az úttörő pajtások. A kultúrcsoport szorgalmasain tanulja Goncsa- rov: Zászlóvivők című színdarabját. A tanító­képző tanulói a tanulmányi eredmények meg­javításával ünnepük elsősorban a felszabadu­lás tizedik évfordulóját. A felszabadulás ünnepségének jegyében folyt le a tanítóképző hagyományos hangver­senye is. Csokonai „Magyar, hajnal hasad!'1 a Szemrehányás“ és „A tihanyi echohoz" című müveket hallotta a közönség az énekkar és a szólóénekesek ajkáról. A külföldi kiasz- szikusok mellett népünk alkotó erejét tet­tekre serkentő müvek kerültek előadásra. Az intézet vegyeskara Kodály , Béke-dal“ és a . Magyarokhoz" című műveit adta elő. Az. ünnepséget a ..La Marseillaise" forra­dalmi, harcrahívó hangjai zárták be. Elkészült a hóiazászló A dunaföldvári II-es számú általános iskola leány úttörő csapatának kézimunka szakkörén Szemmelweisz Mária és Révész Mária VIII. osztályos pajtások buzgón dolgoznak a hála- zé.sz'ón. Ezt ábrázolja képünk. — Azóta el­készült a hálazászló. A csapat szép ajándékot küld annak a pesti úttörő pajtásnak, aki a zászlót felvivő dunaföldvári úttörő-küldöttet vendégül látja. A madorsai DISZ-fiatalok az elsők között akarnak Lenni az ifjúság kulturális seregszemléjén Délelőtt ifjúsági gyűlést hirdetett Ma- docsa hangoshíradója es a hívó szóra este­felé megtelt az új DISZ helyiség nevet­gélő, vidám lányok­kal, legényekkel. Madocsa tizedik szabad tavaszát kö­szöntötte az a sok lel kés elhatározás, ami­ről az esti órákban szó esett ezen a DISZ-gyűlésen. Ke­vés olyan fiatal van, aki nem vesz részt a színjátszó csoport új 3 felvonást« színda­rabjának vagy a „Madocsai lakodal­mas” táncos-rigmusos népi játékának sze­replői között. Vasár­nap délelőtt pedig minden madocsai DISZ-tag, ott volt annak a több mint ezer facsemetének az elültetésénél, amit hazánk felszabadulá­sának tizedik évfor­dulója tiszteletére ül­tettek el a fák heté­ben. Az ifjúság ügyeit példásán támogatja a pártszervezet, a köz ségi tanács és né­hány tanító, de azon az estén a legértéke­sebb segítséget Föl- desi bácsi, a mado­csai Igazság tsz tagja adta, aki jól ismeri a község régi népszoká sait, nótáit, feledésbe merülő táncait. Sok­szor mesélget felcsil­lanó szemmel a híres „madocsai friss csár­dásról", amit már csak néhány öreg is­mer. Földesi bácsi rég­óta gondolkodik azon hogyan lehetne meg­menteni, feleleveníte­ni a régi hagyoi ná- nyoikat. Minap meg­hallotta, hogy a fia­talok nagy tavaszi kulturális seregszem­lére készülnek. Azért jött el erre a gyűlés­re is, hogy régi ter­vét megvalósítsa. — Földesi bácsi a mado­csai díszesekre sze­retné bízni a régi madocsai táncok, da­lok, szokások megőr­zését. Nem is csalódott a fiatalokban! Lelkes tapssal fogadták a madocsai DISZ-gyü- lés résztvevői Földesi bácsi. felszólalását, amikor székéről fel­pattanva lelkesítő szavakkal hívta fel az ifjúságot a község lakodalmi szokásai­nak összegyűjtésére és felelevenítésére. Azonnal mintegy hu­szonötén jelentkeztek a tánccsoportba. Fél tíz után ért vé­get a gyűlés. Reggel a legtöbb fiatal szán­tani-vetni megy a határba, a lányok a veteményes kerteket készítik elő. A ma­docsai díszeseket a munkában is meg lehet nézni. De estén ként, ha kigyullad­nak a DISZ helyiség lámpái, messzehang- zó, vidám énekszó, tánc zaja árulja el, hogy a nagy tavaszi ifjúsági kulturális se­regszemlén az elsők között akarnak lenni a madocsai fiatalok. Ferenc Károly fi i ifi i: 14 „Gondos előrelátás“ Megyénk minden községében forr, lüktet a kulturális élet. Szedresen is nagy tervek valóraváltására készül az együttes, éppen ezért nagy örömmel fogadták a község részére kiutalt, kulturális célokra fordítható összeget, de az öröm hamarosan ürömmé vált. Ugyanis a kiutalt 400 forinthoz használati uta­sítást is kaptak, amely szerint az összeget a tánccsizmák tal- palására használhatják fel. Kénytelenek lesznek a szedrest kultúrosok addig takarékba tenni a pénzt, míg tánccsizmához jutnak és azt esetleg talpalni kell, pedig számos egyéb dolog­ra sürgősen kellene pénz. PÉNTEK, ÁPRILIS 1 Ügyeletes gyógyszertár: — 11/1. számú Állami gyógyszer- tár. Névnap: Hugó. Várható időjárás pénteken estig: erősen feühős idő, több helyen, főleg délen és keleten havazás, havaseső, eső. Mér­sékelt keleti szél. Az éjszakai fagy mérséklődik, a nappali hőmérséklet emelkedik. Vág­ható legalacsonyabb hőmérsék let ma éjjel: mínusz 2—plusz 1, legmagasabb nappali hő­mérséklet pénteken 3—-6 fok között. A fűtés alapjául szol­gáló várható középhőméreék- let nulla—plusz 3 fok között. — Szekszárd város utcáinak portalanítására, öntözésére a második negyedévben egy ön- tözőautót állítanak üzembe. * — Keszőhidegkút és Belecs- ka lakossága megkedvelte a filmszínházat, egyre többen nézik végig az előadásokat. — Márciusban a tervezett 12 he­lyett 14 előadást tartottak. A filmelőadásokat 1738-an nézték végig. * — Április elsején ország­szerte megkezdik az ötéves Tervkölcsön kötvényeinek visz szafizetését. A tervkölcsön tíz sorsolása alkalmával 160 millió forint nyeremény jutott a kölcsön jegyzőknek a kötvé­nyek névértékén kívül. — A Dombóvári Talpfatelí­tő MÖHSZ szervezete a fel- szabadulás ünnepének tiszte­letére vállalta, hogy a máso­dik negyedévi tagdíjakat áp­rilis 4-ig 100 százalékban ren­dezik és el is számolják. * — Blazsek József, a Paksi Konzervgyár DISZ-titkára vál lalta, hogy a Magyar önkén­tes Honvédelmi Szövetség or­szágos egyesítő kongresszusá­ig rádióskört hoz létre, azon­kívül 20 új tagot szervez be a szövetségbe. * — Pakson társadalmi mun­kával és a községben lévő üzemek hozzájárulásával mint egy 60 ezer forinttál fürdőt építenek. * — A kanacsi állami gazda­ság a gyümölcsössel együtt 179 család mélhet vett át a villá­nyi állami gazdaságtól. A méh családok számát ebben az év­ben 220-ra emelik. * — A szombati szekszárdi piacon a fácánkerti Vörös Hajnal termelőszövetkezet vi­rágokat árusított. Igen sokan vásároltak a szépen virágzó muskátlikból, ciklámenekből, de szívesen vették a szekfűt, krizanténtöveket és az aszpa­ráguszt is. Több előzékenységet a terhes anyákkal szemben! Már több esetben utaztam a szedresi gépál lomásíól Szek- szárdra autóbusszal. Az el­múlt szombaton a felszállás­nál megkérdezte a kalauznő, hogy hova megyek. Én becsü­letesen megmondtam és hoz­zátettem, hogy nem maradha­tok le. Erre elkezdett vesze­kedni, vegyem tudomásul, máskor nem vesznek fel Ez a járat nem is a szedresiek- nek van, mivel Szedresnek van vasútállomása. Ezt meg­köszöntem neki, mivel 5 kilo­métert kellene az állomásig gyalogolni, ugyanis 8 hónapos terhes vagyok és még minden nap dolgozom. Mindezt az illető kalauznö nem vette figyelembe, sőt az a véleményem, hogy az anyák megbecsüléséről nem i§ hal­lott, mert , egyetlen esetben sem kért helyet a terhes anyáknak. Ezen a napon is ketten voltunk, akik egész úton álltunk. Amikor az autó­buszból Szekszárdon kiszáll­tunk, újból megmondtam a véleményemet, ami nem tet­szett néki. Jómagam és vala­mennyi terhes anya valami­vel több udvariasságot vár a jövőben. Üveges Jánosné Szedres. — A tamási járás körzeti állattenyésztői rendszeresen előadásokat tartanak a járás területén az állattenyésztés kérdéseiről. Két hét alatt öt községben tartottak előadáso­kat, amelyeket 50—100 gazda hallgatott végig. — A tamási pedagógiai szak­osztály értekezletet tartott, amelyen 22 pedagógus részvé­telével tárgyalták meg a szov­jet közös nevelési módszere­ket. Az előadást Heinrich Ru­dolf gimnáziumi igazgató tar­totta. Megindult a munka a dombóvári téglagyárak­ban A dombóvári II. számú tég­lagyár hat nappal a határidő előtt begyújtott a kemencé­be. A begyújtást ar. előirány­zott három nap helyett két és fél nap alatt befejezték, ez­zel 80 mázsa szenet takarítot­tak meg. Pedig az előző évek­ben mindig 72 óra volt azelő- gyújtás időtartama, most ezt a szép eredményt jó munka- szervezéssel, pontos tüzeléssel érték el. Vállalták a gyár dol­gozói, hogy április 4-re 60 ezer téglát kiégetnek. Ebben az évben korszerű présgépet kapott az üzem, en­nek a szerelési munkái kissé elhúzódtak. A dolgozók most a felszabadulási műszakot hasz nálják fel a lemaradás beho­zására. Sikerült elérni, hogy felszabadulásunk tizedik év­fordulójára tett vállalásaikat teljesítették, ezzel biztosították a negyedéves terv teljesítését. Megkezdődött a munka a dombóvári I. s III. téglagyárak­ban is, két üzem dolgozói március 23-án, határidő előtt 8 nappal kezdték meg a nyers tégla gyártását és április 4-re 200 ezer nyerstégla elkészíté­sét vállalták. A dolgozók kö­zül kiemelkedik Ács Márton, a III. téglagyár dolgozója, aki 64 éves kora ellenére vállal­ta, hogy április 4-re 15 ezer darab nyerstéglát gyárt. Nem maradnak el mögötte Szita József és Novoveszky Ciril tég lavetők sem, akik szintén ki­emelkedő eredményeket értek már eddig is el a nyerstégla gyártásnál. Solti János — Kisszékelyben áz MN­DSZ-szervezet a felszabadulási ünnepségek során április 3- án 3 órás műsort rendez, V — Sportkönyvvásárt rendez áprilisban a szekszárdi állami könyvesbolt. * • — A lukácsi asszonyok egy­órás műsorral készülnek a já­rási kulturális seregszemlére. .1. — A borjádi Haladás ter­melőszövetkezet ebben az év­ben először foglalkozik do­hánytermeléssel. Két hold te­rületen termelnek dohányt. Olvasóink és az érdeklő­dők kérésére közöljük, hogy a megye területén az aiábbi helyeken veszünk fel apróhirdetést a TOLHBI KftPLÓ részére: Paks: Lenin u. 12? özv. Márkus Jenöné kelmefestő. Gyönk: Petőfi S. u. 302. Bocskai Petemé, dohánykisárus. Tolna: ■ vdlt földszöv. iroda Katona József né, takarítónő. Tamási: János István dohánykisárus. Szekszárd: Tolnai Napló Kiadóhivatala Széchenyi u. 18. A megye területén az Állami Hirdető Vállalat ki- rendeltségei is vesznek fel hirdetést a Tolnai Napló ré­szére a járási székhelyeken, valamint Dunaföidvár, Bá- taszék, és Tolna községek-” ben. Hirdessen a TQLKßl NBPLÜ-!ian! \ sp o#? r Nagjmányoki Bányász—Tolnai Vörös Lobogó 9:0 (3:0) Nagymányo'k, 1000 néző, vezette: Pallós. ymányok a mérkőzés kezdeté- .ől mindjárt tátin adóion? lépett fel és a 3, pereben Marton góijáva; meg­szerezte a vezetési. 10. Mc/őnyjá ók alakul ki, majd a 13. percben újból Marton lesz eredményes, 2:0. A 16. percben veszélyes támadást ndít Tolna, de Bajza lövését Ás­vány hárítja. A 4í. percben Palatí­nusa háromra növeli a gólok számát. A II. félidő kezdetén újból Marton a gólszerző és a bányász csapat mór 4:0-ra vezet, N«:.y a hazaiam fölé-1 nve, « vendégek alig jutnak a*ó hoz. Az ötödik gólt Palaíinusz, majd a hatodikat Fazekas szabadrugásáíbó! újból PaLat nusz juttatja a vendegek hálójába. A hetedik gólt szintén Pa- ’.atimusz rúgta, amikor & félpályáról kitört és haíakna^’M) méteres lövés* rédheíetlenül sz-á. . a jobb felső sa­rokba. Állandóan a Bányászok tá­madnak és Véber í. átadásából P’á-* okfcs gólt lő, már S:ü. A végered­ményt Fazekas állítja be, 9:0. Bírálat: A tartalékosán játszó Bá­nyász csapat végig kezében tartót»* a mérkőzést. (Megái lapítható, hogy- az. eredmény * játék képének nei* telel maii. ugyanis a Bányáaz csapat az eeztályozón játszott formájúi1 még nem érte el Az ifjúság, Vag- nert, valamint Keilert sérülése miatt- kellett a csapatból nélkülözni. A já­tékvezető működésével mind a kö­zönség, mind a két csapat elégedett volt. Jók: Palatiiiusx, Dormáay, ilLetv* Joójz és Bajza. őcsényi S. K—Hőgyészi Traktor 4:3 (0:2) Hőgyész, 600 néző, vezette: Jó na. Ilőgyész: Endre — Buda, Herr. Tárna — Gál, Bősz — Lakaioe, Nich- ter, Trick. Kertész. Kompanvik. őcsény: Matus — Balogi, Korsós, Henni — Fatvi. Szivák -— Dö* S’»^ó. Tapogatódzó játékkal indul a mér- ko/cs. Hazai i-ajiiaüd-uK atoauaiak ki lassan és a 8. pereben Trick ne­héz szögből gólt fejel, 0:1. Változa­tos a játék. A hazai csapat kezde­ményez többet. Azcnban Endrének is adnak munkát az őcsényi csatá­rok. Trick 11. és ^Nichter ió ez-ntán fölé jó helyzetből. A 26. percben újból a hazaiak lesznek eredménye­sek. Kapu előtti kavarodásból La­katos lő újaíbb gólt, 0:2. Feliiinák, hogy Endre bizonytalankodik. A 29. percben is Szabó lövését szerencsé­vel védi. A félidő végén a ven d ár- csapat is hevesen • rohamoz. Brandt, Császár, majd Géczi lövése téveszt célt, m:g a túloldalon Niehl er ve­szélyeztet. A II .félidőben már az első >en Trick 11. háromra szaporáída * hasai gótok számát, 0:3. Majd a 0„ nercben Nichter két ízben is mellé«* ő. A 9. perc hoz fordulatot. Sz«abií beadásból gólt fejel és l:3-ra szé­pít. A 14. percben Bősz akasztja a*á sgyjk őcsényi csatárt és a jóiékve-i ető büntetőt ítél. Korsós értékesíti, 2:3. A 20. percben a hazai csapatból Trick megsérül, de a pályán marad. V. 22. pereiben már kiegyenlít a ven­dégcsapat. Ismét büntetőhöz j-ufc őcsény és Korsős ezúttal is értéke-i siti azt. Kiegyenlített őcsény, 3:3, Most hatalmas küzdelem indul me;C •i győztes gólért A tl-os után pere g állt a játék a hazaiak retklen mái ás a miatt s a játék további rfr* szérc ez a han iula( nyomja reá » bélyegét. A 43. percben aztán Brandt) ’ábsr'áráról -a hőgyészi kapuba pat­tan be a labda s így a vendégcsa­pat nyer; meg a mérkőzést. Jó. Bu­da, Trick, Nichter, illetve Szívók é»' Szabó. Mi újság a II. osztályban? KELETI CSOPORT B á zél 1 Lakom o trv—Sz eks z« r di Kinizsi 3:1. A lelkesen védekező Ki­t. Lendület o 2 0 0 10:2 4 nizsi ellen is biztosan nyert a jobb 2. Báiaszók 9 2 0 0 t4:3 4 'képességű bátaszéki csapat. 3. Bölcske 2 o 0 0 8:2 4 Bölcs-ke—Köles d 5:1 A bölcske: 4. Fadd 2 2 0 0 3:1 1 •sapat biztosan nyerte második -mér­3. Decs 2 1 1 0 8:5 3 kőzését is a lelkesen játszó Kölesé 6. Kajdacs o 1 0 1 8:12 2 ellen. 7. Sz. Y. Meteor 2 1 0 1 5:5 2 Fadd—Paksi Kinizsi 11. A faddi S. S óagárd 9 Kisdorog 2 1 0 1 2:8 o; csapat megérdemelten nyerte a mér­2 0 1 1 1:2 1, kőzést a jól játszó paksiak ellen. to! Sz. Kinizsi 2 0 1 1 1:3 ll Bár a pak?a:k a második félidőben nyomasztó fölényt harcolták ki, de 11. Paks 11. 2 0 t 1 0:1 1­12. Nagydorog 13. Kölesd 2 0 0 2 5:7 ez nem változtatott az eredményen, 5 0 0 2 3:0 • í mert a facLT védelem biztosan állt a lébán. 14. Bogyúszló 2 0 0 2 8:13 » Szekszáidi Lendület—Sr.óagárd 7:0. \ szekszárdi csapat ilyen arányban is megérdemelten nyerte mérkőzését a sióagárd c-sapaf ellen. Kisdoroigi Traktor—Decsi Traktor 0:0. Különösen a második félidőben kemény küzdelmet vívott egymással i két cs.apat Mindkét csapatnál az jrősseget a vSlel* m jelentette. A csatársor mindkét részről sok hely­zetet hagyott ki. Kafdacs—Nagydorog 5:4. Az első fél dő végén 3:í-re vezetett Nagydo­log a lelkes kajdaosiak bár tíz em­berrel játszottak a második félidő­ben, mégis megtudtak fordítani az eredményt. Szekszárdi Vörös Meteor—Bogvisz- ó 2:0. \ rutinosabb szekszárdi csa pat megérdemelten győzött. NYUGATI CSOPORT: Dombóvár: Postás—Gyönk 8:2. A *Vsiás idén yclej.i játékot mutatott, de így is rászolgált a győzelemre. tz utolsó pillanatig méltó ellenfél­nek bizonyult Gyönk ellen. Kurd—Dö-brö’Vöz 3:0 Csak a má- odi’k félidő 15. percében született *n* 1r az első gól. melvet újabb ké< ?ól követett és így a lelkes kurdiak megszerezték az első két bajnok pontjukat. 4 , , _ Pincehely—Ozora 2:2. A két ri­vális nagy küzdelmet vívott egy­mással. A döntetlen igazságos. Dombó vári Honvéd—I regs z e mese 1:2. A dombóvári csapat jól játszott i gyenge napot kifogó iregsZemcsci- tk ellen. Dombóvár' Fotelítő—Tamási 6:1 \z úi<>r>c tamási együttes ellen e Fa telítő biztosan nyerte a mérkőzést. Doftobóvári Kinizsi—Hőgyés&i Trak­tor II. mérkőzés a h<Vyészi csapé" •neg nem jelenése miatt elmaradt. \z ügvben a szövetség dönt. A KELETI CSOPORTBAN A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA A NYUGATI CSOPORTBAN A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. K u rd 1 1 0 0 3:6 e 2.’ D. Fatelítő 1 1 0 0 6:1 O | 5. D. Postás 1 1 0 0 8:2 8 4. D. Honvéd 1 ! 0 0 4:2 2 5—6. Ozora 1 0 1 0 2:2 1 5—0. Pincehely 1 0 1 0 2:2 1 ?—8. D. Kinizsi " — Q. HŐ"v'í«7 H. n nem játszott l-m TáJ<"7of r 9. Iregszcmcse 1 0 0 1 2:4 0 U). Gyonk 1 0 0 l 2:8 0 11. Tamás-’ 1 0 0 1 1:6 tf 12. Dübrököz 1 0 0 1 0:3 0 A Traktor S.E. Tolna megyei vezetőség- választó küldöttgyülcsc Az elmúlt héten szombaton Szek- ^v'Uteik Sw*.« a T-'to« me­gyei Traktor sportkörük küldöttei, .ig* ii.iN'.va.-a-S's« uK a 1 raktor me~ v»i elnökségét. Kovács Sándor MEDOS7 elnök rövid beszéde utáTi Zádori László tartotta meg a beszó mólóját az e’oökség fennállása óta végzett munkájáról. A beszámolót éiénk vita követte, melyhez a vidéki sportkörök kül­döttéi szóltak hozzá, észrevételeiket közölték és javaslatokat tettek a íobb és eredményesebb munka érde­kében. Súlyemelő verseny Deesen A Traktor SE kibővített területi •iT-vemelő versenyt rendez ápr-Us "-ún Dúcén. A versenyen résztvevő­nek a bajai, lenti,. marcali és Dees *ú yemelő versenyzői. — Az alkalmi könyvvásár során számos szakkönyv és szépirodalmi könyv kerü't az olvasók elé 40—70 százalékkal olcsóbb áron. Ubrizsi: Növény kortan című könyvének árát például 130' forintról 60 forint­ra szállították le. A könyvvá­sár során a szekszárdi állami könyvesboltban március 1-től 25-ig 229 leértékelt könyvet adtak el. — A paksi Vörös Sugár ter­melőszövetkezet asszonyai 1 hold korai express borsót ve­tettek, hogy korai primőrárut vihessenek piacra. * — Pakson április 4-re ké­szülnek az MNDSZ asszonyok. Rendbehozzák a szovjet hősi emlékművet. Az ünnepek so­rán pedig megajándékozzák majd a 10 éves gyermekeket. Ipróliii M O Z I Garay filmszínház Április 3 g: \ KIS SZÖKEVÉNY. Előadások kezdete­vas­fs fln­nepnap: 2, 4. 6 é* 8 árakor Szoro haton: 4. 6 és 8 ói-a kor. Hétköz­nap: 6 és 8 órakor. Pénztá rn vitás Vasár és ünnepnao d e. 9---11-Í2 é s d. n. 1—tői. Hétköznap d e fé ' l—12-i«. d n. 5 órától «let esek JELENTKEZZ bányamunkára a Pé­csi Szénbányászati TröszthözI Kere­seti lehetőség 900.— Ft-tói felfelé, fel«5 határ nincs. Jelentkezni lehet •i Tanácsoknál. SZENTMAR TÖN PUSZTAI A. G. t. .1. Szenilász'.ó. naposkacea to Ft-ért. növendék-*kac.*a 16—20 Ft-iig állan­dóan kapható TOLNAI NAPLÓ bONKAYÁGóGÉP teljesen új álla- pótban eladó a Bátaszéki FMSZ, \ as- Mű-szaki boltjában. OLCSÓ húsvéti ajándékod bő vá­lasztékban a Bátaszéki FMSZ sz«aik üzlete ben. PÉCSI Útfenntartó Vállalat \ kövező szakmunkást fej vesz. Bére­zése az ervénvben lévő magas és mélyépítő szaknorma szer ni. ^Nosök rA-Cb fn Víi!ön''Mé«í dii to­vábbá szállást és ncgyhetenkénti a \uj:alai Je­lentkezés: Pécs, Lenin tér 5. erkeszti a *r.prke#2iőbjiOttsáf lelós kiadó: KIRÁLY LÁSZLÓ ia: a Tolnai Napló Lapkiadó Terjeszti i megve összes postahivatala >rke*ztősé* teleícoszámai 20-10. adóhivatal telefonszáma: 20-11. erkftfiztóség és kiadóhivatal cím©* zekszárd. Szőrbenvi utca IS. Péc=i Szikra Nyomda Vállalat Pécs. Maakársv Mihálr utca lO s*. Telefon- 20-27. Nyomdáért felel: Melle«

Next

/
Thumbnails
Contents