Tolnai Napló, 1955. április (12. évfolyam, 77-101. szám)

1955-04-07 / 81. szám

z NAPLÓ 1955 AlMlIUS 7 Nagy-Britannia Kommunista Pártjának röp­lapja a négyhatalmi konferencia kérdésére! London (MTI) Nagy-Britan­nia Kommunista Pártja röp­lapot adott ki a négyhatalmi konferencia kérdéséről, amely­ben többek között ez .áll: — Churchill, Eisenhower és Eden most négyhatalmi tár­gyalásokról beszél, de tetteik e 11 entmpndan ak szavaiknak. Csak röviddel ezelőtt bizonyí­totta be a Churchill—Molotov levélváltás közzététele, hogy Churchill mialatt azt mondta az angol közönségnek, hogy híve a négyhatalmi megbeszé­lésnek,. a valóságban . akadá­lyozta- azok megtartását.. Vala­hányszor közelednek a válasz­tások, , a toryk mindig előtér­be tolják Churchill!, hogy négy hatalmi megbeszélésekről1 szó­nokoljon. de utána semmit sem tesznek a megbeszélések megvalósításáért, sőt olyan po­litikát követnek, amely hábo­rúhoz, nempedig tárgyalások­hoz vezet, Az angol.nép igazi tárgyalá­sokat kíván s nem háborús politikát a tárgyalások hangoz­tatásának leple alatt. Az igazi tárgyalás a következőket jelen ti: Nyugat-Németország felfegy Vérzésé tervének elejtését, az atom és hidrogénbomba gyár­tása helyett nemzetközi egyez­mény kötését a bombák eltil­tásáról és. a Kínai Népköztár­saság éllen irányuló távolfce- leti támadó politika elejtését. Az angol népnek harcolnia kell nemcsak a tárgyalások­ért, hanem olyan politikáért, amely a tárgyalások sikerét biztosiba. A munkásmozgalom, nak kell e ha-rc első soraiban küzdenie. A Manchester Guardian Angliának a török-iraki szerződéshez történt csatlakozásáról London (TASZSZ): A Man­chester Guardian cikket közöl azzal kapcsolatiban., hogy az angol kormán'/ csatlakozott a török-iraki katonai szerződés­hez. A lap nem titkolja, hogy ez a szerződés agresszív jel­legű. „Sem a törökök, sem az ira­kiak nem titkolják. —■ írja a lap, — hogy ezt a szövetséget azért eszelíák lei, hogy vé­delmi (?) renaszert létesítse­nek Oroszország ellen.“ Mint a cikkből kiderül, az angol kormány rendkívüli siet seggel hozott elhatározását az az aggodalom váltotta ki, hogy Anglia elveszítheti befolyását ebben a térségben, ahol, mint ismeretes, még nem is olyan régen, korlátlan uralommal rendelkezett. Az osztrák kérdésben elfoglalt nyugati 'll/- - “ / o álláspontról London (TASZSZ): Anglia az Egyesek Államok és Fran­ciaország főbiztosa közös nyi­latkozatot adott át Raab osz­trák kancellárnak az osztrák kormányküldöttség küszöbön­álló moszkvai áljával, kapcso­latban. Ezzel amyi’atkozattal — sző vege után .ítélve — „ nyugati hatalmak a kormányküldött­ség moszkvai útja előestéjén nyomást igyekeznek gyakorol-' ni az osztrák kormányra és meg akarják akadályozni a küldöttséget abban, hogy kon. írét, pozitív eredményeket ér­ien el a szovjet—osztrák tár­gyalások során. Arra próbál­ják korlátozni Raab moszkvai küldetését, hogy „magyarázato­kat1' kapjon a szovjet kor­mánytól az osztrák, kérdésben elfoglalt szovjet álláspontról. ,,A három kormány — hang. zik a nyilatkozat. — bízik ab­ban. hogy a szovjet meghívást elfoga-ctó osztrák kormány döntésének eredményét hasz­nos : magyarázatok jelentik majd.“ A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az osztrák államszerző­dés kérdése mind a négy ha­talmat érinti. A nyilatkozat szerzői azonban — ahelyett, hogy támogatnák az osztrák kérdéssel kapcsolatos négyha­talmi értekezlet összehívására vonatkozó szovjet javaslatot, — azt indítványozzák, hogy az osztrák szerződés problé­májának megvitatását az osz­trák kormány küldöttség vlsz- szaérfcezése után n négy hata­lom bécsi nagyköveteinek ér­tekezletére korlátozzák. fi L LF ÖL Dl Hl E fi LONDON A Reuter hírügynökség je­lentése szerint az amerikai lö. vadászrepül őrá jt az Okinava szigetén' lévő. katonai légitá­maszpontról Tajvan szigetére vezényelték át. BERLIN A Hamburgban megjelenő Oie Welt című lap közlése szerint májusban Nyugat-Né- mefcországban fokozott erővel megkezdik a katonai célú gép- kocsiutak építését. Az építke­zésekre több miliő márkát irányoznak elő, l’őleg a lakos­ságtól behajtott adójövedel­mekből. Az útépítési tervek alapját azok a tervek alkotják, ame­lyeket még a hitleri Németor. szagban dolgoztak ki. LONDON A carhbridgei Békefront el­nevezésű szervezet nyilatko­zatot adptt ki, s ebben ki­emeli: hazúg az az érv. hegy a hidrogénbomba biztosíthatja a békét. A félelem sohasem a béke biztositéka, sőt arra ösz­tönözheti, valamelyik államot, hogy döntő csapást kíséreljen meg. A Békefront, amelyben kép­viselve vannak a legkülönbö­zőbb vallásu és politikai meg­győződésű emberek, egységes harcot sürget a hidrogénbofn- ba gyártása ellen, s annak ki­jelentését követeli, hogy soha­sem használnak tömegpusztító fegyvereket olyan szövetség nevében, amelynek Anglia is tagija. PRÄGA Szlovákia keleti részében, a Dargó-hegység egyik magasla­tán, ahol a szovjet hadsereg heves harcokat vívott Kelet. Szlovákia felszabadításáért, ünnepélyes keretek között szov jet hősi emlékművet lepleztek le. A leleplezésen jelen voltak A. .Zápotocky köztársasági el­nök vezetésével a Csehszlovák Kommunista Párt és a kor­mány küldöttségének tagjai. Résztvett az ünnepségen N. P. Firjubin prágai szovjet nagy­követ is. A leleplezés alkalmából A. Zápotocky beszédet mondott, BECS Az AFP jelenti, hogy az Osztrák Minisztertan,ács ked­den összeállította az április 11-én Moszkvába utazó oszt­rák küldöttség névsorát. A küldöttségben Raab kan­celláron ■ kívül a kormány három tagja vesz részt: Adolf Schärf alkancellar, Loöpold Figl külügyminiszter és Bruno Kreisky külügyi államtitkár. A •küldöttséggel utazik ezen­kívül ’ a külügyminisztérium három .magasrangú munkatár- sä. A küldöttség terv szerint április 11-én, hétfőn reggel utazik el Becsből egy szovjet repülőgépen. MOSZKVA A Komszomol Központi Bi­zottságának meghívására ápri­lis 3-án Moszkvába érkezett a Kínai Uj Demokratikus Ifjú­sági Szövetség húsztagú kül­döttsége, A küldöttség látoga­tást tesz több szovjet város- tan és tanulmányozza a szov­jet ifjúság életét NEWYORK Az United Press hírügynök- vég jelenti hogy Eilender, Louisiana állambeli demokrata szenátor beszédet, mondott, amelyben felhívta Eisenhower elnököt, . .foglaljon el szilárd álláspontot*’ a nagyhatalmak -rtekezletánek kérdésében. A szenátor kifejezte vélemé­nyét, hogy eljött az idő a négy nagy értekezletének megtartá­sára. „A négy nagy értekezletére —-. jelentette. ki Eilender — szükség van. Azt hiszem, egy ilyen értekezlet sok haszonnal iárhat, de természetesen csak akkor, ha az elnök meg tudja fékezni a nyilvánosság előtt nyilatközgató polgári és kato­nai tanácsadóit." BERLIN A Német Demokratikus Köz­társaság lakossága ez év első három hónapjában több mint hatszázhetvenhétezer német márka értékben járult hozzá a koreai és vietnami nép újjá­építési terveinek megvalósítá­sához. PÁRIZS ( Kedd esti sajtójelentéseik szerint Duval vizsgálóbíró nem helyezte szabadlábra Roger Stephanet, f. France Obser- vateür Szerkesztőjét, aki ügy­védje útján szabadlábra helye­zés iránti, kérelmet aaott be. Roger Stephane védői kijelen­tették, hogy a perbe fogott új­ságíró a vádtanácshoz fog fel­lebbezni. ’ TASKENT Áz üzbég dolgozók megemlé­keztek Magyarország felszaba­dulásának 10. évfordulójáról. A magyar-szovjet barátság hónapjának napjaiban Üzbe- kisztán ipari vállalatainál, tan intézeteiben, kulturális intéz­ményéiben előadásokat, felol­vasásokat, tartottak, kiállításo­kat rendeztek, ^melyeken .is­mertették a Magyar Népköz- társaságnak a szocializmus építésében eddig elért eredmé­nyeit, a magyar és a szovjet nép barátságának megnyilvá­nulásait. NEWYORK A United Press hírügynök­ség a Newyorki Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva közli, hogy Newyork lakossága 19Ő4 december 31-én nyolc millió ötvenezer fő volt. LONDON Az angol békebizottság áp­rilis 4-én nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangsúlyoz­za, hogy az angol kormány a hidrogénfegyver előállítására '^unatkozó döntést az ango! nép túlnyomó többségének akarata ellenére hozta. A békebizottság felhív min­den angolt, támogassák a Bé­ke Világtanács felhívását és harcoljanak tevékenyen a bé­kéért, a népek barátságának megszilárdításáért. A fládió műsora Április 7., c»üf8rtök KOSSUTH-RÁDIÓ 8.30: ■'Zenekari hangverseny. — ltMO. Vidéki népi zenekarok "műso­rából. — 10.50: Indulók és táncok. — 11.30: A párizsi kommiln a magyar irodalomban. — 12.10: Operarészle­tek. — 15.00: Ismeretterjesztő elő­adás. — 15.20: Népszerű .operettek. — 14.25: A Rádió Gyermekújsá? mű­sora. — 15.15: Népek zenéje. A Gyer­mekrádió műsora. — 15.30: Az épülő kommunizmus nagy országában — 16.00: Szórakoztató fúvószene. — 16.20: Versek. ■— 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.20: Operett­részletek. — 19.00: Ifjú Figye]ő. — — 1F.30: Táüczene. — 19.53: József Attila verseiből. — 20.20: Lina rogli- ughi és Svéd Sándor Kossuth-díjas, kiváló művész énekel. — 21.00: Szü­lőknek — nevelésről. —-21.20: Hang­lemezek — 22.15; Magvar nóták — 22.45: A néhai bárány. Mikszáth Kál­mán írása. — 23.00: Éji zene. 0.10: Furulya- és kobozszólók. , PETőFl-RÁDIo 6.50: Kórusok. — 14.00; A Lengyel Rádió műsorából. — 14.40: A Magyar Rádió népi zenekara Hiszik. — 15.10: Versek. — 15.35: Kamarazene. — 16.00: Szív ktiMi szívnek szívesen. — 16.50: Fiatalok zenei újságja. — 17.25; Néni csyüttesek műsora. — 17.45: Szőke vize a Tiszának. Elő­adás. — 18.00: Kamarazeue. — 19.00; A Török utcai eset. — 21.25: Sport* híradó. — 21.50: Vidám kórusok. — 22.20: Esti hangrerseny. BERLIN Az Adena uor-K« rmáuiy a pá­rizsi békeellenes szerződések lázas sietséggel folytatott vég­rehajtása sarán — lap jelen lé­sek szerint — május végén hi­vatalosan Nyugat-Németország hadügyminisztériumává szerve­zi át a katonai ügyekkel fog­lalkozó bonni Blank-hivatalt. NEWYORK (TASZSZ) Április 4-én New- Yorkban nagygyűlést tartottak: a szónokok a különböző poli­tikai rendszerű országok békés együttélésének problémájával foglalkoztak. A gyűlésen beszé­det mondott Albert Kahn, az ismert újságíró, Es Iáiul a Ro- beson, valamint Forbes protes­táns lelkész. O/r ZET KÖZt ESEMÉNYEKRŐL Amerikai üzlet és „francia érzékenység46 Dullesnedc indokínai útján a francia hatóságok képviselői panaszkodtak a Dél-Vietnam- ban garázdálkodó amerikai monopóliumokra. Az amerikai tőke „a kommunizmus elleni harc” ürügyével komolyan csorbítja a francul érdekeket ebben a térségben. A Figaro című párizsi lap még január­ban azt írta, hogy Franciaor­szág Dél-Vietnamban „Algír után legjobb ügyfelét'’ veszíti el. Dulles nem fukarkodott vi­gasztaló szavakkal. Az ame­rikai külügyminiszter — a New York Héráid Tribüné szerint — hogy „megnyugtassa a fran­cia érzékenységet’’, kijelentet­te, hogy az Egyesült Államok nem szándékszik kiszorítania francia gazdasági érdekeket Dél-Vietnamból, Laoszból és Kambodzsából, s nem 'kívánja sem gazdaságilag, sem keres­kedelmileg kihasználni ezt a térséget. Egy hónap sem telt el Dul­les ünnepélyes ígéretei után, s az Indokínában érdekelt francia üzleti körök újra fél­reverték a harangot. Az ame­rikai monopóliumok, megint, csak azzal az ürüggyel, hogy .gazdasági segélyt’’ nyújtanak Ngo Dinh Diem kormányának a „kommunizmus elleni harc­hoz’’, hatalmas támadást in­dítottak az indokínai francia pozíciók ellen. Dél-Vietnam piacait elárasztottak amerikai dömping-árukltal. A dömpj.ng Icövetkeztében sok szaigoni vállalkozó ment tönkre. Hasonló a helyzet Kambo­dzsában is. A Thaiföldön át odaözönlő elfeücvő amerikai áruk tömege végzett a Kam­bodzsa és Dél-Vietnam közti kereskedelemmel, amely még nemrég francia cégek kezében volt. Az egyik szaigoni lap szerint idén az amerikai gaz­dasági segély keretében össze­sen 200—250 millió dollár ér­tékű amerikai és japán áru érkezik Dél-VieInamba, A pá­rizsi Le Monde ezzel kapcso­latban abba, hogy a francia vállalkozókra nézve szomorú feltevésbe bocsátkozik, hogy a frank-övezetből Indokinába irányuló áruexport az 1953. évihez képest negyedére csök­ken majd. ... Az Egyesült Államok kül­ügyminiszterének megnyugta­tó kijelentései, mint várhaló volt, félrevezetésnek bizonyul lak. Az amerikai, monopóliu­mok saját érdeleiket helyezik mindenek fölé, s „a Nyugat kommunistaellenes politikájá­nak” leple alatt Ázsiából és máshonnan is mindjobban ki­szorítják ifjabb partnereiket. A bonni diplomaták náci farkasfogai Schütter, Bann lon­doni nagykövetségé­nek tanácsosa, a múlt év decemberében nagy botrány központ jába került. Felesége, aki helyette mondott karácsonyi beszédet a nagykövetségen, mind kettőjük igazi néze­teinek megfelelően kijelentette, hogy Anglia a németek számára „ellenséges terület’“ maradt. — Férjem és én — mondotta Schlittér asszony, — újra és újra meggyőződünk, mennyire áruló lehet a . londoni talaj. Újra és újra meggyőző­dünk, hogy ellensé­gek között élünk... Londoni hivatalos körökben nagy kava­rodást keltett ez a náci nyilatkozat. Kí­nos helyzetbe hozta az ängol vezető kö­röket, amelyek el akapák Hitetni az angol közvéleménnyel hogy a barmi rend­szernek, amelynek fel fegyverzését az anggl, kormány annyira szi­vén' viseli, semmi köze sincs a náciz­mushoz, s a, ii-eváns gondolatának még ár­nyéka sem1 fér hozzá. A botrány túlságo­san nagy volt ahhoz, semhogy el lehessen simítani. Schiitternek távoznia kpílett Ang­liából. De nem telt bele három húhap sem, újra megjelent Londonban, s mint a Reuter hírügynökség közli, „fényűző lakást vett ki a West-En­den.” A bonni vezetek az­zal, hogy újra az angol fővárosba küld tsk ezt a diplomatát, aláhúzták, hogy most amikor az angol par­lament ratifikálta a párizsi egyezménye­ket, szabadjára en­gedhetik érzéseiket és nyíltan odadobhat jak a kesztyűt az an­gol közvéleménynek. , S a lényeg nem is maga Schütter! Hisz Adenauer külügymi­nisztériuma &Ü száza­léiéban hitierieta dip­lomatákból áll, akik. mint a Neue Rhein- zeitung című düssel­dorfi lap írja, „nem­csak, hogy helyesük Schütter visszatérését Londonba, hapem egyenesen a „régi gárda” győzelmének könyvelik el a követ- ségi tanácsos rehabili tásá*.(!)“ . Hegy ne is mond­juk. ez az a „régi gárda”,. a-mel^ 10— 15 éve „coventryzál- ta" az aírfgol városo­kat. És a „nyugat­európai unió” szerve­zői most ennek a „ré­gi gárdának” teszik szabaddá a kezét... Thaiföld — a Pentagon haditámaszpontja A bangkoki SEATO érte­kezlet már több mint egy hó­napja befejeződött, de az ame­rikai lapok hasábjain válto­zatlanul olvashatunk vele kap­csolatos közleményeket. Thaiföldön „serény“ mun­ka folyik: megkezdték a bang­koki értekezlet határozatai­nak megvalósítását... A tűző napsütésben az anierikanizált thaiföldi hadsereg katonái ma­síroznak. Az ország északkeleti vidékein már közel egy hó­napja foly tak azok a hadgya­korlatok, amelyeken a Bang­kok Post szerint kipróbálják „a csapatok menetelést sebes­ségét és táinadáselhárítási ké­pességét”. Magától értetődően senki sem hiszi el, hogy Thai­földet bármelyik szomszédja támadással fenyegeti. Az ame­rikai imperialistákat azonban mindez nem zavarja. Az ő cél­juk az, hogy Thaiföld területét fegyveres provokációkra hasz­nálják fel. Az ilyen lehetősé­gek tanulmányozására Thai­földre érkezett Taylor tábor­nok, a távolkelsti amerikai szá razföldi csapatok parancsnoka és Cailaghan altengernagy az Egyesült Államok távolkeleti flottájának parancsnoka. A két magasállású katonatiszt részt­vett a hadgyakorlatokon és egyúttal megismerkedett a thaiföldi háborús készülődés menetével. Március 25-én ün­nepélyesen fogadták a Bang­kokba érkezett amerikai hajó­rajt. Az amerikai látogatások viszonzásaként Bangkok »Wa­shingtonba küldi megbízott­jait. A napokban indult Ame­rikába Phao Snyanond bel- ügyminisziterhelyettes vezeté­sével egy thaiföldi küldöttség, hogy pénzt és fegyvereket kér­jen tengerentúli gazdájától. A thaiföldi hadsereg létszá­mát a Pentagon segítségével jelentősen felemelték. A ter­vek szerint 195S-rá tíz hadosz­tályt állítanak fel. melyeket az Egyesült Államok szerel fel és képez ki. A thaiföldi kormány nem elégszik meg a reguláris hadsereg fejlesztésé­vel. Olyan rendkívüli intéz­kedésekhez is folyamodik, mint az állami allcalmazottak általános katonai .kiképzése és nők bevonása a rendőrségbe. Miért van minderre szükség? Miért épülnek oly lázas ütem­ben az ország északkeleti vi­dékein a stratégiai utak, re­pülőterek és laktanyák? A vá­lasz egyszerű. Thaiföldet, mely az U. S. News and World Re­port szerint „az Egyesült Ál­lamok egyetlen délkeletázsiai szövetségese”, a Kínai Népköz- társaság és a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság elleni ag­rpísaw.iri p-enrik Ipfffnh In íi orr kajaként kívánják felhasznál­ni. A bangkoki kormány te­vékenyéin résztvesz azokban az amerikai mesterkedésekben, amelyek a genfi egyezmények meghiúsítására és az indokí­nai háború felújítására irá­ny ulniak. ■ A thaiföldi uralkodókörök kommunistaellenes buzgósá- gukban Dullest is felül akar­ják múlni. Rendeletet adtak lei, amelyben „veszélyesnek” nyilvánítják a thaiföldi fővá­ros kormány épületének vörös cserepeit és elrendelték, hegy azokat zölddel kell kicserélni. Hasonlóképpen veszélyesnek minősítették az állami címer vörös színét. Megtiltották a „béke”, „elv-társ” és „osatály- egyenlőtlenséig“ szavak hasz­nálatát. A U. S. News and World Re­port elégedetten állapította meg, hogy a thaiföldi kormány börtönbe vetette az ország va­lamennyi ismertebb kommunis táját A thaiföldi boszorkény- égetők kommunistának nyilvá­nítanak minden hazafit és el­lenzéki elemet. Olyan sok em­bert tartoztattak le, hogy a rendelkezésükre álló börtönök kevésnek bizonyultak. A thai­földi rendőrség azonban nem túl sokat törődik ezzel a ne­hézséggel és kijelentette, hogy a SRATO-értekedet határoza­tainak megfelelően vizsgalatét' indít a kommunizmussal ro­konszenvező személyek ellen ée arra kényszeríti őket, hogy „együttműködjenek a hatósá­gokkal”. A thaiföldi sajtó tevékenyen résztvesz az an.tikommuni.sta rágalomhadjáratban, segít a háborús hisztéria szításában, és igyekszik leplezni az ame­rikai aigresszorok háborús ké­szülődését. A thaiföldi kormány, amely oly készségesen ki aka-r irta­ni ..mindenfajta lázadást”, az Egyesült Államok volt bang­koki nagykövete szerint „egész'. Délikeiet-Ázsi« legfcorruptább kormánya.”/ Ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy az Egyesült Államok jelenlegi thaiföldi nagykövete „kitűnő kormányr-iaík'’ núnősítette. A Thaiföld szó azt jelenti:, „szabadok földje.” De amióta a Pentagon „harcmezőnek”' szemelte ki ezt az országot, Thaiföld szabadságának és függetlenségének utolsó ma­radványai is eltűntek. ,;A sza­badak földje” amerikai va­dászterületté változott, az ame­rikai imperialisták egyik leg­fontosabb délkeletázsiai hadi- támaszpontja leit.

Next

/
Thumbnails
Contents